Ω Főkarakter : Craig Morphew Ω Hozzászólások száma : 11 Ω Kor : 45
Tárgy: Carlo Moretti 2014-05-04, 21:22
Carlo Moretti
“Death is so terribly final, while life is full of possibilities.”
Userinfó: Craig Morphew
Név: Carlo Moretti Rang/Foglalkozás: Hadnagy Születési dátum: 1904.08.22. Csoport: Hadifogoly
Jellem: Koromhoz képest meglehetősen egyszerű a gondolkodásom. Ezen nem kell csodálkozni, az utcán nőttem fel, ahol csak az tud érvényesülni, aki agresszív vagy leleményes. Én (szerintem) mindkét csoportba beletartozom, ráadásul a bátyáim neveltek, akik elég jól játszották ezt a játékot. Megtanítottak arra, hogy a élet egy nagy játéktér, ahol az nyer, aki a érvényesíteni tudja az akaratát. A legjobbnak kell lenni, különben elbuksz, és nem várhatsz segítséget másoktól. Ha gyenge vagy, nem érdemled meg, hogy élj, inkább örül, hogy vagy, húzódj félre, és ne akarj beszállni. Ez a háború is csak erről szól: „odafent” valakik bábukat tologatnak, mi pedig eszerint harcolunk. Nekem igazából mindegy. Én csak élni akarok, ahhoz pedig mindig nyerni kell. Az emberek születnek és hullanak, ezen nagyon nem kell ledöbbenni. Most halnak meg, korábban, vagy később, teljesen mindegy, az élet nem róluk szól, hanem azokról, akik még itt vannak. Néha pedig tényleg az a legegyszerűbb, ha valakinek hosszas viták és macska-egér játék helyett egyszerűen golyót repítesz a fejébe. Na bumm, szó szerint, nem áll meg a világ. Elsősorban nem a háborút akarom megnyerni, ez csak az út az igazi győzelemhez, de sajnos úgy tűnik, hogy nehezen kikerülhető, én pedig szeretem az egyszerű dolgokat. A túl sok szabály, tervezgetés és ármánykodás csak elveszi az időt az életből, ami csak azért van, hogy élvezzük. Én pedig nagyon igyekszem élvezni. Odaadó híve vagyok a testi-lelki gyönyöröknek, és a harcmezőn rám találó hősi halál gondolata helyett sokkal inkább vonz az ötlet, hogy amint megöregszem és használhatatlan leszek, alkoholba fojtom magam. Egyébként, ha hallasz rólam valami pletykát, hogy vérszomjas vagyok, meg kegyetlen, meg ilyesmik, ne hidd el. Tényleg nem vagyok az. Csak ha az a legegyszerűbb megoldás...
Külső: Nagyon olasz. Nagyon pimasz. Nagyon sármos. Fekete hajamat rövidre vágva viselem, egyrészt mert így praktikusabb, másrészt mert jól áll, és a gondosan nyírt arcszőrzetemnek is ez a legfőbb funkciója. A szemeim sötét barnák, szinte már feketék, az arcomra pedig sokszor ül ki a jellegzetes, pofátlan félmosoly, amit a nők általában vonzónak, a férfiak pedig tenyérbemászónak tartanak. Az angolt erős akcentussal beszélem, de szinte bármiről képes vagyok elbeszélgetni. És én imádok beszélni. Poénkodni, csipkelődni, flörtölni.... Még akkor is, ha éppen a halál torkában vagyok. 180-nál valamivel magasabb vagyok, és jó katonához illően ki vagyok gyúrva, ettől függetlenül nem számítok nagydarabnak. A háborúban megtanultam a szokásos katonásdi csínját-bínját, de az igazi erősségem az a harcmodor, amit az utcán vertek belém: kiszámíthatatlan, alattomos és kíméletlen.
Előtörténet: Öt, vagy talán hat éves voltam, amikor meghaltak a szüleim. Nem tudom, hogy hogyan, talán valami sötét ügy, talán csak rosszkor voltak rossz helyen, nem emlékszem, és így belegondolva nem is nagyon érdekel. A lényeg, hogy meghaltak, én pedig rádöbbentem, hogy az emberek nem élnek örökké. A bátyáimra maradtam, akik ekkor már jócskán benne voltak az utcai bűnözés világában. Nem a maffiáról van szó, ez annál sokkal kisebb szinten volt jelen. Itt az ember hamar megtanul lopni, átverni és manipulálni másokat, és nagyon hamar elkezd ragaszkodni az életéhez – de csakis a sajátjához. Ugyanis gyorsan hullottunk. Aki gyenge, az magára maradt, mert az erősebbek el voltak foglalva azzal, hogy erősek maradjanak. Aki pedig magára marad, az egy idő után el is tűnik. Amikor ilyen könnyen cserélődnek körülötted az emberek, egy idő után már nem veszed komolyan. Van, aki otthon egy asztal előtt társasozik a barátaival, és van, aki élőben játszik. Aki pedig jól játszik, az nyer. Én mindig nyertem. Nem emelkedtem túl magasra, csak arra játszottam, hogy biztos helyem legyen a többiek között, ahol senki sem ugráltat, és hagyják, hogy azt csináljak, amihez kedvem van. Szóval életem nagyobbik részében összeloptam magamnak, amire szükségem volt, aztán átadtam magam a bűnös, evilági élvezeteknek. Persze ez nem minden, kíváncsi természetemnél fogva belekóstoltam több dologba is. Nem voltam hülyegyerek, de csak arra fordítottam időt, ami tényleg érdekelt. Ha találtam valami hasznosat, akkor annak utánajártam, néha még egyetemi előadásokra is belógtam, ha valami annyira megfogott. Így elég széleskörű műveltségre tettem szert, bár semmiből nem vagyok szakértő. Az első háborút még megúsztam, és a második sem volt betervezve, de rosszul alakultak a dolgok, és választhattam, hogy börtön, vagy hadsereg. Mifelénk a börtön majdnem egyenlő a játékból való kieséssel, ezért azonnal rábólintottam az alternatívára. A seregben pedig jóval rátermettebbnek bizonyultam, mint a legtöbben, ezért megnyílt az út felfelé. Itt is ragaszkodtam az eddigi stratégiámhoz: elég magasra a személyi szabadsághoz, de annál egy fokkal sem tovább. Kisebb csapatokat irányítottam, főleg információszerzés és értékes túszok ejtése volt a feladatunk. Azért ezt bízták rám, mert tudták, hogy nem riadok vissza egy kis erőszak alkalmazásától. Arra gondoltam, hogy ez egy könnyebb fajta, nyugis meló, amit ha elvégzek, akkor békén hagynak. Hát, nem jött össze. Belefutottunk egy szövetséges csapatba, akik elsöprő túlerejüknél fogva szétzúzták az osztagomat. A legtöbb társamat lemészárolták, vagy simán hagyták sebesülten megrohadni, engem pedig csak azért hagytak életben, mert az volt a parancsuk, hogy a tiszteket foglyul kell ejteni. Ilyenkor azért áldom a szerencsémet. Ami egy kicsit kellemetlenebb, hogy kaptam egy lövést az oldalamba, egyet pedig a vállamba, és ezzel nem csak a testem, hanem a szökési tervem is igen szépen meg lett tépázva. Most pedig ideértünk Avignonba, és úgy tűnik, hogy itt is ragadtunk, én pedig akaratlanul is elkezdtem azon töprengeni, hogy mikor döntenek úgy a kedves vendéglátóim, hogy már nem vagyok hasznos.
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 268 Ω Kor : 38
Tárgy: Re: Carlo Moretti 2014-05-05, 10:34
Elfogadva!
Szeretem a rövid és lényegre törő, de egyben mégis érdekes előtörténeteket. Nem vagy egy jó fiú, az tény és egyre jobban megbarátkozom a pb-ddel is, pedig nehéz elvonatkoztatni a Martell bácsitól, de határozottan illik ehhez a karihoz. Az pedig csak külön öröm, hogy nem túl népszerű hadifoglyokat választottad, pedig szerintem simán sok potenciál van bennük is. ^^ Nem húzom az időd, avit már foglaltál, szaladhatsz játszani.
Nem vagy egy jó fiú, az tény és egyre jobban megbarátkozom a pb-ddel is, pedig nehéz elvonatkoztatni a Martell bácsitól, de határozottan illik ehhez a karihoz. Az pedig csak külön öröm, hogy nem túl népszerű hadifoglyokat választottad, pedig szerintem simán sok potenciál van bennük is. ^^