Vannak olyan emberek, akiknek nehezükre esik elviselni egy-egy estély nyüzsgését, és nem élik meg másként, mint kötelességnek. Én azon szerencsés hölgynek mondhatom magamat, aki nem csak, hogy hozzászokott már az ilyen eseményekhez, de még otthonosan is mozog rajtuk. Nemesi családba születni ugyanis jár bizonyos kötelességekkel, ilyen például az is, hogy időnként meg kell jelenni a bálokon, már csak azért is, hogy ápoljuk a kapcsolatokat. A mai este azonban más apropóról került megrendezésre, a kitalálója pedig nem volt más, mint én magam.
Tekintetemet elégedetten járattam végig az itt összegyűlt kisebb tömegen. Szándékosan nem szerettem volna, ha zsúfolásig megtöltjük a báltermet, de még mindig ragaszkodtam ahhoz az ostobasághoz, hogy szeretnék úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Akkor is, ha mindenki tudta, mindenki érezte, hogy már soha semmi nem lesz rendben újra. A zsigereimben éreztem, és szerintem ezzel nem voltam egyedül, a látszat ellenére mindenkiben ott gyűlt és gyűlt a feszültség, ki tudja meddig. Nem örültem volna, ha azt is meg kell élnünk, hogy elpattannak azok a bizonyos idegek, pedig nagyon olybá tűnt, hogy pontosan ebbe az irányba haladunk.
Annak érdekében, hogy elűzzem ezeket a borongós gondolatokat, a közelben elhaladó pincér tálcájáról kecsesen leemeltem egy pohár aranyló pezsgőt. Egyelőre még nem emeltem az ajkaimhoz, csupán szükségem volt valamire, amivel legalább a kezemet elfoglalhattam. Egyik kezemben tehát a kristállyal, másikkal pedig a szoknyám szélét megfogva lépkedtem az emberek között. Volt, akivel udvariasan váltottam szót, volt, aki felé csak egy üdvözlő mosolyt eresztettem meg, de igyekeztem mindenhol megfordulni, jó házigazdához méltón.
Öntudatlanul ugyan, de lábaim hamarosan a férjem irányába tereltek el. Mire észbe kaptam, már csupán néhány méter választott el tőle. Soha nem lehetett rám azt mondani, hogy ne lennék határozott nő, ám a jó modor már olyan régóta belém lett plántálva, hogy ezúttal sem akartam udvariatlanul félbeszakítani a férfiak társalgását. Már csak azért sem, mert ez a világ még mindig a férfiaké volt, noha a nők könnyedén egyengették az utat a háttérből is.
- Elnézést uraim, hogy félbeszakítom a társalgást! – léptem oda mégis, kesztyűbe bújtatott ujjaim pedig könnyedén simultak Philip karjába, gyengéden, mégis jelzésértékűen szorítva meg azt. – Kedvesem, szánnál rám néhány pillanatot? – elbűvölő mosoly máris ott ragyogott az arcomon, a megfelelő időben, a megfelelő módon. Nem túl meglepő módon a körülöttünk álló úriemberek máris fejet hajtottak előttem üdvözlően, majd a bocsánatkérő tekintetem láttán mosolyogva bocsátották el a körükben álló polgármestert. Ennek szívből örültem, mert semmi kedvem nem lett volna jelenetet rendezni. Már csak azért sem, mert pont a kedélyek megnyugtatásának apropójából rendeztük a mai estét.