"A kaland természetéhez tartozik, hogy rövid időn belül véget ér: ilyen ez a műfaj, ilyen az aránya és a szabálya."
Userinfó: Főkarakter neve: Walter Sheringham Név: Elizabeth Chamberlain Rang/Foglalkozás: Geológus Születési dátum: 1914. 03.12. Yorkshire, Anglia Csoport: Kutató (+beavatott)
Jellem: Már az apám is kutató volt, kalandvágyó természetét én is bőven örököltem. Mindketten úgy tartjuk, hogy a tudományt nem feltétlenül egy laboratóriumban kell űzni, hanem a terepen, testközelből. Sokat gondolkoztam annak idején, hogy vegyészet, vagy geológia, de előbbi esetében túl sokat kéne bent töltenem, míg a természeti katasztrófák jobban vonzanak. Amíg mások menekülnek, ha meghallják, hogy földcsuszamlás, vagy vulkanikus tevékenység, én egyből arrafelé veszem az irányt. Akárcsak apám, már én is nagy tekintélynek örvendek fiatal korom ellenére. Bízom benne, hogy nőként nem néznek le, nem tehetik, mert sok esetben rám vannak szorulva. Hajlamos vagyok lavírozni a nőies csábító, és a hidegfejű tudós között, még csak tudatosan sem teszem, puszta szeszélyem szerint alakul ez is. Ami jellemző rám, sosem tudtam egyedül lenni. Mindig kellett valaki mellém, aki a háttérből támogat, önti belém az önbizalmat. Eleinte ez az apám volt, majd amikor abba a korba értem, mindig találtam mellém lelkes delikvenst. Egyszerűen kell a megerősítés, hogy minden rendben van nálam, okos, és szép vagyok. Még az is előfordult, hogy egyszerre többen tetszettek, de abba a tisztességtelen dologba nem futottam bele, hogy mindkettőjükkel legyen valami. A legnagyobb ellenségem a cinizmus, a gúny. Miután én egyenes ember vagyok, aki legtöbbször kimondja amit gondol, vagy ha már bántani kell valakit, inkább visszafojtom, de nem nem vagyok hajlandó másokat földbe döngölni. A szabályokat úgy többségében betartom, nagyon ki kell, hogy zökkentsen valami, hogy elrugaszkodjam tőlük. A munka első helyen áll nálam, igen tartózkodó tudok lenni, amiből nehéz kizökkenteni.
Külső: Ahogyan a jellememben, a kinézetemben is egyfolytában a két véglet között csapongok. Komoly tudósnak próbálom mutatni magamat, időnként felkötöm a hajamat, az olvasószemüveg rajtam marad, hiszen adni kell a hagyományokra, egy elméleti ember legyen konzervatív, mégis főleg amikor terepen vagyok, megesik, hogy a kényelmes, vagy mutatós holmikat részesítem előnyben. Ha hivatalos vagyok egy estélyre, bálra, elő tud belőlem bújni a nő, ilyenkor igyekszem nem zavarba jönni a vizslató tekintetektől. Miután én magam nem vagyok túl kezdeményező, csinos arcom láttán ha valaki megnéz, könnyen zavart, vagy sértett tudok lenni. Vörösesbarna hajamhoz borostyán pillantás és némi szeplő társul, amely főleg nyáron látható. Az alkatom ideálisnak mondható, ellenben melltájékban túlzottan el vagyok látva, és nagyon tud dühíteni, ha csak ezt látják bennem, és nem a szemembe néznek. Ezért van, hogy el sem hiszik, hogy tudhatok valami hasznosat is, hiszen én csak egy nő vagyok, a jobbik fajtából. A kutatóállomáson fehér köpeny a leginkább jellemző rá, kint a terepen előkerül a vászonnadrág, a csinosabb blúzok, de szoknyát alig veszek fel, ennyire nem érzem magam nőiesnek. A sminkem legtöbbször szolid, visszafogott, de mindig találsz rajtam valami különleges ékszert, szép fülbevalót, netán karkötőt. Édeskés virágillat leng körül.
Előtörténet: Már az apám is kutató volt, kalandvágyó természetét én is bőven örököltem. Mindketten úgy tartjuk, hogy a tudományt nem feltétlenül egy laboratóriumban kell űzni, hanem a terepen, testközelből. Sokat gondolkoztam annak idején, hogy vegyészet, vagy geológia, de előbbi esetében túl sokat kéne bent töltenem, míg a természeti katasztrófák jobban vonzanak. Amíg mások menekülnek, ha meghallják, hogy földcsuszamlás, vagy vulkanikus tevékenység, én egyből arrafelé veszem az irányt. Akárcsak apám, már én is nagy tekintélynek örvendek fiatal korom ellenére. Bízom benne, hogy nőként nem néznek le, nem tehetik, mert sok esetben rám vannak szorulva. Hajlamos vagyok lavírozni a nőies csábító, és a hidegfejű tudós között, még csak tudatosan sem teszem, puszta szeszélyem szerint alakul ez is. Ami jellemző rám, sosem tudtam egyedül lenni. Mindig kellett valaki mellém, aki a háttérből támogat, önti belém az önbizalmat. Eleinte ez az apám volt, majd amikor abba a korba értem, mindig találtam mellém lelkes delikvenst. Egyszerűen kell a megerősítés, hogy minden rendben van nálam, okos, és szép vagyok. Még az is előfordult, hogy egyszerre többen tetszettek, de abba a tisztességtelen dologba nem futottam bele, hogy mindkettőjükkel legyen valami. Apám révén megismerkedtem egy másik családdal, ott is főleg a testvérpárral. Életemben először valami kizökkentett a tudomány bűvöletéből. Alex és Henry, Henry és Alex. A bátty volt az esetem, még ha előtte nem is merültem el abban, hogyan tegyen valaki boldoggá. Volt ugyan néhány futó kapcsolatom, de a testvérpár mindent megváltoztatott. Vonzódtam az érettebb fiúhoz, de nem tudtam észrevenni, hogy a fiatal mennyire sármos. Az érzelmeimet nehéz volt kimutatnom, de mégis hamar lángra kaptunk Alexanderrel, Henryvel pedig megmaradt a távolságtartó viszony, és miután a bátyjával elsodródtunk egymástól, csak utána tűnödtem sokat, hogy talán rosszul választottam, és nem feltétlenül a logikus megoldást kellett volna megejtenem, talán adhattam volna annak esélyt, hogy Henryvel minden különbözőségünk ellenére boldogok lehetünk. Visszatértem a tudományhoz, bár apáink tartották a kapcsolatot, én egyre többször jártam a világot, egy geológusra sokfelé szükség van, mégsem tudtam elfelejteni őket. Nem vagyok egy túlságosan érzelgős típus, de néha eszembe jut, mi lett volna ha... Avignonba a repülőgép lezuhanása után érkezem, önként, lelkesen, hiszen a rezgésszám méréshez szükség lesz egy hozzám hasonló szakemberre. Fejest ugrom a munkába, mit sem sejtem arról, hogy a múltam majd visszaköszön egy ellenállhatatlan katona személyében...