Anaïs Berthier

Tárgy: Anaïs Berthier 2014-04-20, 14:51

Anaïs Berthier

"Les hommes te trouvent plutôt jolie, tu n'auras qu'à partir le soir"

Userinfó: Philip Marsage első alteregója

Név: Anaïs Mireille Berthier
Rang/Foglalkozás: prostituált
Születési dátum: Avignon, Vaucluse, Provence-Alpes-Côte d'Azur, France & le 7 octobre 1922
Csoport: Városlakó

Jellem: Nem vagyok bőbeszédű, talán, mert szégyellem pórias származásomat, sosem voltam valami tehetséges diák, és a szüleimtől sem tanulhattam meg olyan dolgokat, melyeket szerettem volna. Szótlanságom mögé rejtem, hogy nem tudok sokat a világról. De ne higgye azt senki, hogy képtelen vagyok megvédeni magam! Igenis éles a nyelvem, ha szükségszerű. A való életet már jól ismerem, itt nehéz boldogulni, de valahogy muszáj. Hogy kedves vagyok-e? Nem is tudom, inkább nem, mint igen, de ha nem bántanak, én sem támadok senkire. A magam ura vagyok, talán túlságosan is határozott, egy nőnek ez nem illik, bár... az, hogy mi nem illik még, egy könyvet is megtöltene. Hogy megjátszom-e magam olyankor? Az vagyok, akit látni akarnak, olyan, ahogy megfizetik. Pénzért megvásárolható mindenem, a testem, a nevem, a személyiségem, de csak addig, és nem tovább.

Külső: Apám azt mondta egy éve, most már elég csinos vagy ahhoz, hogy megkeresd a napi betevődet, elég csak kimenned az utcára, nézz körül, sok nő keresi azzal a kenyerét, hogy lent sétálgat dúdolgatva.
Sétálgat, mi?! Négyen voltunk testvérek, alig volt mit ennünk, a szüleinket alig láttuk, mindig csak dolgoztak, apámnak mondania kellett valamit. Már majdnem nő voltam, formás csípő, vékony derék, kerek hátsó, hosszú combok, mellek. Filigrán alkatommal, selymes hajammal, telt ajkaimmal igazi franciás lány voltam. Az ilyen kelendő a jó körökben is. Fiatal, friss, bájos és ártatlan. Illetve, utóbbi már egy ideje nem igaz, de ez nem a világ vége, az első is csak egy a sok közül...

Előtörténet:
Csendben követtem a férfit, jobban szeretem, ha az megy elől, akinél fegyver vagy pénz van. Ez most a pénzes fajta. Az ő arcáért nem kár, az eszével keresi a pénzét, míg én a testemet bocsátom áruba. Kinek mije van...
- De ugye elmúltál már tizennyolc? - kérdi a cipőjét bámulva, nagyokat nyelve. Fél, hogy lebukik, valószínűleg ez neki az első, mikor nem az asszonyt viszi ágyba.
- Hogyne, huszonkettő vagyok - hazudom. Ebbe is csak bele kell tanulni, mint minden másba. A hazugság olyan könnyen csúszik ki a számon, hogy ha nem emlékeznék 16 évem legtöbb, keserves napjára, még én is elhinném, amit mondok. Nem mindegy, hány éves vagyok? Az igazi bűn nem itt kezdődik, hanem, hogy neki eszébe jutott a feleségén kívül más nővel szexelni. Egy szavam se lehet! Rendesen fizet a monsieur, én pedig teszem, amit elvárnak tőlem, másra úgysem lennék képes. Legalábbis ezt gondolják rólam, még a családom is. Családom? Kurvák és üzletemberek, egy büdös macska... Alig várom a karácsonyt, már ha megélem egyáltalán.

Ez egy másik pasas, a fegyveres típus. Nagy tenyerét a hátamra teríti, miközben bekísér a helyiségbe. Kétségkívül ez az ő territóriuma, két szék és egy asztal. Én a magam részéről, az ágyat kényelmesebbnek találom. De persze ő most nem kíváncsi erre, becsületes ember, vagy legalábbis még tartja magát.
- Berthier kisasszony, már ismeri a helyiséget, nem először találkozunk. A héten ez a második - csóválja a fejét lemondóan. Kihúzza nekem az egyik széket, majd megvárja, hogy kényelmesen elhelyezkedjek, csak azután ül le ő is. Összekulcsolja két kezét az asztal fölött és rám emeli gesztenyebarna szemeit. Szomorúság, szánalom, sajnálat tükröződik benne. Biztos megkérdezte már magától, hogy egy olyan lány, mint én, akinek egy olyan férfi, mint ő az apja lehetne, miért választja ezt az életet. Arra sosem gondolnak, hogy nem én választottam, nem volt választásom, megfosztottak tőle. Ezt kaptam, mint egyetlen alternatívát, vagy kihasználom vagy éhen halok az utcán.
- Lassan barátok leszünk - felelem egy halvány mosollyal az arcomon. - Legközelebb meghívhatna mondjuk teázni - javasoltam.
- Inkább essünk túl a szokásos papírmunkán - komorodott el. Mindig az az érzésem, ha a rendőr ül velem szemben, mintha bármelyik pillanatban örökbe akarna fogadni, a házába költöztetni, felnevelni. De már elkésett. Talán még nem vagyok felnőtt, de az ő életüket élem ahelyett, hogy iskolapadokban ülnék és feszült figyelemmel lesném a tanáraim minden szavát. Régebben erről álmodtam. Hogy majd jön egy kliens, akinek megesik rajtam a szíve, és megment, de ilyen csak a mesékben van, nekem pedig már nagyon régen nem mesélt senki.
- Neve?
- Anaïs Mireille Berthier - válaszoltam.
- Ez az igazi neve? - néz rám hunyorítva.
- Jól tudja, hogy nem - vonok vállat.
- Életkora?
- Huszonkettő.
- Ez biztos? - kérdi még inkább gyanakvóan.
- Még szép, hogy nem.
- Kisasszony, maga reménytelen! - A rendőr megvakarta a homlokát, feltolva a kalapot a fején. - Hagyja ezt abba! Menjen haza!
- Kihez? Egyedül élek.
- Családja, testvérei?
- Volt családom, négy testvérem. - Hirtelen érdekesnek találtam az asztal fémlapját.
- Tán meghalt mindenki?
- Már másfél éve nem láttam egyiküket sem. Elküldtek otthonról. - Nem akartam, mégis könnyek gyűltek a szemembe, majd lassan legördült az első könnycsepp az arcomon, és belekapaszkodott a szám szélébe. Sós, de ugyanakkor keserű íze volt.
A családom helyében én is ezt tettem volna azt hiszem. Három kisgyerek meg egy kamasz, aki többet eszik, nagyobb helyet foglal az ágyon, folyton nő valamelyik testrésze. Talán így már jobban élnek, hogy rám nincs gondjuk többet. Megbocsátottam nekik már régen, de ez még nem jelenti, hogy nem fáj.
Az rendőr átnyújtott egy zsebkendőt, majd felállt, és magához vont egy meleg, atyai ölelésbe.
- Másik munkát még sosem akart keresni? - kérdezett óvatosan.
- Mosogassak én is mint az anyám egy kis alamizsnáért? Az a bér még egy rendes baguette-re is alig futja. Nem, abból nem kérek.
- Csodálom az erejét, de ugyanakkor féltem is, ugye tudja?
Kiszabadítottam magam annyira, hogy felnézhessek a szemébe:
- Vigyázok én magamra - suttogtam.

Tárgy: Re: Anaïs Berthier 2014-04-21, 08:51

Elfogadva!

Jajj te szegény lány és még én panaszkodom csak azért, mert a férjemet kihívták a frontra. Rémes egy életed van/volt, és hihetetlen akaraterőd lehet, hogy ennek ellenére is tartod magad és próbálsz túlélni. Talán idővel majd a mesék valósággá válnak, én legalábbis drukkolok neked, hogy így legyen. Smile

Foglalj avit, aztán szaladhatsz is játszani. Smile