Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 44 Ω Kor : 31
Tárgy: Séraphine Furetière 2014-04-21, 20:59
Séraphine Furetière
"Ha egy kérdés megoldható felesleges aggódni miatta. Ha pedig nem lehet megoldani, az aggódás sem segít."
Userinfó: Főkarakter - Adeline LaPierre
Név: Séraphine Furetière Rang/Foglalkozás: - Születési dátum: 1918. október 23. Lille, Franciaország Csoport: Átutazó
Jellem: Mindenképpen azt mondanám magamról, hogy pozitív jellem vagyok. Egyszerűen csak szeretem az életet és igyekszem minden pillanatot kiélvezni, mindannak ellenére is, amilyen. A munkámban is épp ezért kedvelnek, mert képes vagyok még a legmorcosabb embernek is feldobni az életét, csak jó lenne egyszer végre már megállni kicsit valahol. Persze az én életem sem fenékig tejfel, de attól semmi sem lesz jobb, ha folyton csak agyalunk és szenvedünk nem? Sokkal könnyebb, hogy megpróbáljuk mindenben a jót keresni, és inkább előre nézni, mint hátra. Én se szoktam túl gyakran visszapillantgatni. Nagyon szeretek új embereket megismerni és nem szoktam csak azért előre elítélni valakit, mert az, ami. Talán persze ha egy katona jön velem szembe állig felfegyverkezve az más, akkor talán kicsit visszafogottabb vagyok, de nem alakítok ki róla már előre rossz véleményt. Azt hiszem én is olyan vagyok, mint a legtöbb ember, ami nem velem történik az valahogy nem valóságos. Más elbeszélései alapján hallani nem olyan félelmetes egy háború, vagy csata sem, és szerencsére engem még nem is bántott ilyen téren az élet. Persze más módon próbálkozott már régen, de azon túltettem magamat és kész.
Külső: Úgy gondolom átlagos vagyok, bár tudom a szőke haj kissé talán kirí a tömegből, de sosem akartam direkt kitűnni. A szemem élénk kék, igazából elég nehéz nem észrevenni, vagy nem oda fókuszálni, főleg mert elég gyakran mosolygós ráncocskák szaladnak ki a szemem sarkától a halántékom felé. Az arcom kissé talán kereknek mondható, de nem túlzóan, csak amennyi egy kellemes bájt kölcsönöz és a mosolyommal együtt megnyerő küllemet. A hajam göndörödik, szőke, és bőven váll alatt ér. Általában kiengedve hordom, de előfordul, hogy összefogom, amikor épp olyan a kedvem, vagy melegem van. 166 centi magas vagyok, vagy ilyen alacsony, nem is tudom, hogy melyik a jobb megfogalmazás. Nekem nincs gondom azzal, hogy mekkora vagyok, jó nekem így, amúgy se lenne értelme ilyesmin agyalni. Ritkán használok erős sminket, de egy szolid kis fedőréteg azért néha akad rajtam, de sok nem kell. A ruháim általában egyszerűek, de nagyon színesek. Télen is, mert nem igazán kedvelem a mogorva külsőt. Szeretem a színes sálakat, és persze a kiegészítőket, bár ilyesmim nem sok van, inkább saját készítésűek, hiszen nem sok pénzünk van, amiből lehetne. Nem viselek kihívó ruhákat, egy szimpla kényelmes farmer, lapos talpú cipő, testhez álló póló, ilyesmi. Maximum különleges alkalmakra öltözöm ki egy kicsit jobban.
Előtörténet: - Mennünk kel Séra, muszáj lesz. - tudtam, hogy el fog jönni ez a nap, most mégis nehéz elfogadni azt, hogy innentől csak menni fogunk, mert nem lenne hasznos megmaradni valahol hosszabb ideig. A szüleink már rég meghaltak, 4 éve, azóta vigyáz rám a bátyám. Egyértelmű volt már akkor is, amikor ez először felmerült, hogy amint megkapja a levelet vele tartok. Nem akart egyedül hagyni, ellenben azt sem tehette meg, hogy egyszerűen nem vonul hadba, ha egyszer behívták. Így nincs más mód, mint hogy pakolunk és megyünk. Éjszaka, a sötétben szökünk el a saját házunkból, a saját városunkból... a barátaink és minden ismerősünk elől. Egyáltalán nem volt könnyű, túl sokakat ismertem már, túl sok barátot kellett a hátam mögött hagyni, de nem volt egy pillanatig sem kérdés, hogy a már előre összekészített cuccainkat fogjuk szépen és eltűnünk. Ez több, mint egy éve történt, és azóta sem bántam meg. Persze hiányoznak sokan, de nem hagytam volna azt, hogy a másik felemnek baja essen. Thierri a legfontosabb nekem, mindenen osztoztunk egészen kicsi korunk óta, még anya méhén is... nem volt kérdés, hogy most is ugyanúgy vállaljuk ketten a terhet. Dél volt az irány, hiszen talán arra lassabban érnek el a harcok, talán úgy könnyebben eltűnhetünk. Persze a nagyvárosokat kerültük végig, pedig szívesen megnéztem volna magamnak teszem azt Párizst, de ez most nem egy kirándulást. Itt most ilyesmire nincs lehetőség. Voltak rossz napok, de persze mindig figyelt rá, hogy én ilyesmiről ne nagyon értesüljek. Fogalmam sincs, hogy kellett-e olyasmit megtennie a nyugalmunk érdekében, amire nem büszke. Amikor időnként éjszaka verejtéktől gyöngyöző homlokkal ébredt fel, akkor valahogy mindig arra gyanakodtam van olyasmi, amit elhallgat előlem, de sosem kérdeztem. Nem tudom... talán nem is akarom tudni, talán önzőség, hogy nem vállalom én is ezeket a terheket vele, de már így is megtettem azzal, hogy vele jöttem igaz? Bár az valahol viszonzás is azért, mert évekig majdhogynem ő nevelt engem, pedig csak pár perccel idősebb nálam. És végül itt ragadtunk, csak pár nappal az előtt tettük be a lábunkat Avignonba, ahogy minden lezárult. Fogalmam sincs, hogy pontosan mi folyik itt, hogy mikor állhatunk tovább. Rengeteg a katona, és elég bonyolult így kisebb munkákat vállalni, hiszen eléggé kezd a feje tetejére állni minden. Nincs más út, mint meghúzni magunkat úgy nagyjából, amennyire lehet és persze a megtakarított kevéske kis pénzünkből fennmaradni addig, amíg ez az egész meg nem oldódik.
