Jellem: Gyors, találékony és egyenes beszédű embernek vallom magam. Figyelmes vagyok, másokra ösztönzőleg hatok. Jól belátom a lehetőségeket és képes vagyok ezeket mérlegelni. Jó emberismerő vagyok. Ösztönösen megértek embereket és szituációkat, ami határozott előnyt biztosít számomra életem folyamán. Gyorsan felfogok mindent és a dolgok mélyére látok. Ennek megfelelően elég rugalmas vagyok, és jól alkalmazkodok sokféle feladathoz. Meglehetősen ésszerűek és logikusak a következtetéseim. Kiegyensúlyozott, ugyanakkor rugalmas ember vagyok, aki nyílt, határozott, hosszú távon gondolkodik, művelt, tájékozott, szeret tanulni, és szereti továbbadni a tudását. Lelkes és élénk a fantáziám. Az életet lehetőségek sorának tartom. Könnyen átlátom az összefüggéseket, ezért önbizalommal cselekszek. Szeretek nyelveket tanulni, folyékonyan beszélek feröeriül, olaszul - a spanyolt is megértem, használom, ha kell, de papíron nem beszélem -, franciául, oroszul, németül és latinul. Habár visszafogott lehetek az érzelmeim kimutatásával, képes vagyok nagyon mély törődést érezni mások iránt, és őszintén érdeklődök az emberek iránt. Ez az őszinteség érezhető, ami értékes baráttá és bizalmassá tesz. Lojális és elkötelezett vagyok, hűséges társ. Megpróbálom a legjobbat és a legtöbbet kihozni mind magamból, mind a környezetemből. Jellemzően nagyon egyenes vagyok és őszinte. Rengeteg önbizalmat sugározok magamból, és adottságaimnak köszönhetően sokféle dologhoz értek. Okos vagyok, tele energiával, erőteljes- és lendületes egyén vagyok. Jó vagyok bármiben, ami érdekel. Idealista vagyok, kitartok az értékrendem és a számomra fontos személyek mellett. Kíváncsi és találékony vagyok, alkalmazkodó, hacsak ez nem fenyegeti saját értékrendemet. Maximalista vagyok. Negatív tulajdonságaim közé sorolható enyhe szétszórtságom. Képtelen vagyok vakon engedelmeskedni; ugyan simulékony vagyok, de az elveimmel teljes ellentétben álló dolgokat képtelen vagyok elfogadni, vagy megtenni. Eléggé független ember vagyok, aki kitart a véleménye- és a nézetei mellett. Nem vagyok érzelmes, sőt, gyakran hideg és ellenszenves vagyok. Körültekintő és alapos ember vagyok, akinek tanácsaira érdemes odafigyelni, kikérni a véleményét, mert rendkívül gyakorlatias, józan észjárású vagyok. Kifejezetten alkalmasnak tartanak a 'First Lady' szerepére, mivel kiválóan reprezentálok, akkor is képes vagyok leplezni érzelmeimet, ha éppen nincs rendben körülöttem minden, és kritikai érzékemmel mindent észreveszek. Sosem a szívemre hallgatok, hanem a józan eszemre. Az érzelmek bizonytalan ingoványán elvesztem lába alól a talajt. Ha valaki sírva fakad, nem tudom megvigasztalni, ha valakit majd szétvet a jókedv, képtelen vagyok vele nevetni, ha nincs kedvem. Ennek ellenére az erőtleneket megvédem, a szegényeknek adok - de nem vagyok szent. Bárkit képes vagyok felsegíteni a földről, de ugyanezzel a mozdulattal képes vagyok visszalökni bárkit. Biztos támaszt jelentek, erőt sugárzó középpontot. Sok szeretet és megértés van bennem. Gondosan elrejtem, hogy mennyire mélyen és őszintén vagyok képes szeretni. Nem félek döntést hozni, és azért felelősséget vállalni, nem riadok vissza saját, kimondott szavaimtól, és azokat nem is bánom meg. Nyílt, őszinte és egyenes vagyok. Van bennem hajlam az önzésre, a hatalomvágyra és a hiúságra. Ingerlékenységemmel, lobbanékonyságommal képes vagyok mások napjait pokollá tenni. Nem tudok feloldódni. Agyam kerekei akkor is zakatolnak, amikor már nem őrölnek semmit, csak magukban őrlődnek. Folyvást az esélyeket latolgatom, és azok közül is a legrosszabbat: 'mi lesz, ha…?', így aztán semmi kellemetlenség nem ér készületlenül. Gyakran szorongok. Saját hibáimat felnagyítom (hiszen elég közelről látom őket), de ezeket képes vagyok elrejteni, és tudom adni a magabiztost. Rám mindig lehet számítani, bennem szinte vakon meg lehet bízni.
Külső: 179 cm magas vagyok és, mondjuk, elégedett önmagammal. Vagy inkább megbékéltem azzal, amit az élet adott nekem, és élek a nekem szánt lehetőségekkel. Nos, vékony vagyok, és nem épp nőies alkat. Vékony vagyok, csontos, elöl deszka, hátul léc. Arcom éles, karakteres vonásait, ha egyszer láttad, soha nem fogod elfeledni. Bőröm fehér, könnyen leégek a napon, ezért nem is végzem e tevékenységet túl gyakran - talán azért sem, mert nincs időm nyaralni. Arcom szeplőtlen és sápadt, és annak ellenére, hogy rengeteget dolgozok, nem éktelenkednek karikák a szemem alatt. Ami meglepő, még számomra is. És, ha már a szemeimnél tartunk... világoskékek. Olyan áttetsző kékek, mint az éppen olvadó jég, nagyon erős fényben pedig úgy szikrázik, mint a hó, melyen szétszaladnak a téli, sápadt fényű Napsugarak. Feketével szoktam kiemelni, ha épp olyan kedvem van. Hajam pedig barnás-szőkés... teljesen attól függ, hogy hogyan esik rá a fény, vagy épp be van-e festve egy sötétebb-, illetve világosabb árnyalatra. Az öltözködésem egyszerű. Szeretem a föld színeket, valamint a lilát és a kéket - mi kiemeli szemem színét. Gyakran hordok 'férfiasabb' darabokat: nadrágot, bő ingeket vagy blúzokat, lapos talpú, kényelmes cipőt. Ez persze nem azt jelenti, hogy a jelentős eseményeken is szmokingban jelenek meg. Igazén ki tudok tenni magamért, ha akarok, vagy, ha a helyzet megkívánja. A munkahelyemen nyilván munkaruhában vagyok, nem pedig kisestélyiben. Köpeny, kényelmes, orvosi ruha.
Előtörténet:
'Egy régi mondás szerint senki sem választhatja meg a családját. Elfogadjuk, amit a sors adott, és tetszik vagy sem, szeretjük őket vagy sem, megértjük őket vagy sem, megbirkózunk vele. Egy másik ősrégi tanítás szerint a család, amibe születünk, csak afféle kiindulási pont: etetnek, öltöztetnek, és vigyáznak ránk, amíg készen nem állunk arra, hogy kilépjünk a való világba, és megtaláljuk a magunk törzsét.'
Már besötétedett. Olyan fáradt vagyok. Annyira rohadtul, elmondhatatlanul, piszkosul fáradt. És nem mehetek haza. Nem, mert egy francos vacsorára vagyok hivatott. Anyámékhoz. Mert karácsony van. Mit ünneplünk mi ilyenkor? Egy ember születésnapját. Egy emberét, akinek, bár a létezése bizonyított, a születésnapját április környékére - vagy legalábbis tavaszra - datálják. Egy olyan ember születését ünnepeljük, aki egyes hívők szerint szent volt. Isten és egy szűz nő - nevén nevezve Mária - fia. Ez a történet irracionális. Ilyen nincs, nem létezik, nem megoldható. Az egész ott sántít, hogy a világunkat egy Isten néven emlegetett férfi teremtette. Aki mindenható, aki az első emberpárt is teremtette, és aki száműzte őket a Paradicsomból - mert ugye állítólag itt indult el az emberiség a lejtőn. De ez hazugság. Koholmány, fikció, téves elképzelés, mese. A Világegyetem egy egyetlen esemény, egy szingularitás (angolul singularity) eredménye, vagyis egy végtelenül kicsi és végtelenül forró pontból indult ki; olyan állapotból, amelyben az általunk ismert fizikai törvények és anyagok nem léteztek, amiből a tapasztalatunk szerinti Világegyetem csaknem végtelen sebességgel képződött. Ez előtt az állapot előtt tehát a standard modell elmélete szerint még idő sem létezett. A világegyetemnek a standard modell által leírt születését ősrobbanás (angolul Big Bang) néven ismerjük. Mint mondtam: szó sem volt Ádámról és Éváról, vagy az őket megteremtő, mindenható férfiről, akinek van egy Jézus nevű fia, akinek a születésnapját ünnepeljük ezen a napon. Tehát... hazatérve egy Dél-Amerikai kutató munkáról, expedícióról, anyám természetesnek véli, hogy jelen leszek a karácsonyi vacsorán. Annak ellenére is, hogy tudja nagyon jól - és szid is érte, még most is, huszonkilenc évesen -, hogy ateista vagyok, és azzal is tökéletesen tisztában van, hogy tizenhat éves korom óta nem járok vasárnapi iskolába. És elhihetik, nem azért, mert korán kellett felkelnem hozzá. Egyszerűen elolvastam egyes történeteket a bibliából, és azt gondoltam, hogy ezek csak mesék. Én elhiszem, hogy anyámnak mindig szorosan kellett tartania azt a bizonyos gyeplőt, hiszen apánk meghalt, így anyánkra maradt minden. Szerencsére apám hagyott némi pénzt a családra, s bár nem voltunk soha igazán jómódúak, azért megéltünk abból, amink volt. Így lehet az, hogy holt fáradtan, piszkosan, a szakadó hóesésbe anyám házához vezetek, egy olyan ünnep miatt, amit egyébként nem ünneplek – csak, ha pont Londonban talál rám december huszonnegyedike, és, ha erről anyám pont tud. És ezúttal miért is ne tudott volna? A bátyám tudott róla, ahogy az öcsém is, és bár nyomatékosítottam, hogy el ne merészeljék mondani anyának, különben kitekerem a nyakukat a puszta kezemmel, ők megtették. Anya pedig levelet írt – tisztán kivettem az írásából a haragot és az anyai szidalmakat, szinte csöpögött a sorokból. Így talált rám ebben az évben december huszonnegyedike Londonban, és ebből az indíttatásból ülök most a hóviharban, az autómban, hogy a régi családi fészkünkhöz vezethessek.
Kopogok az ajtón. Khaki színű hátizsák a hátamon, fekete kabátom prémmel szegélyezett kapucnija még a fejemen, s már olvadozva csöpög róla a hólé, bakancsommal kisebb méretű tócsában toporgok. Nyílik az ajtó. Az öcsém az, elmosolyodik. - Nia - így hív a családom, de ez szigorúan bizalmas, és senki másnak nem engedem meg. Pláne nem a munkatársaimnak... adjanak csak tiszteletet, lévén az egyik legnagyobb koponya vagyok, ha nem is a világon, Európában biztosan. - Apollonia - javítom ki reszelős hangon -, szia - köszöntöm azért mégis. - Gyere be - áll félre az ajtóból, hogy egy elnyújtott lépéssel a küszöb túl felén találjam magam, és ledobhassam a hátamról a táskát. - Ez mi? - bök rá a sáros, elnyűtt hátizsákra. - Táska - vonok vállat, miközben a fogasra akasztom a kabátomat. - És mi van benne? - kérdezi, mintha nem tudná, hogy ajándék. - A ruháim - mosolyodok el, a nyakam körül letekerve a szürke sálat. - Csak a ruháid? - hajol egészen közel hozzám, a szemembe nézve, miközben én a bakancsomat rúgom le a lábamról. Bólintok, és szelíden félrelököm az utamból. Nem egy palotában éltünk, de azért kellemes emlékek fűződnek a kétemeletes lakáshoz, a három szobával, a nappalival – benne a kandallóval -, a szobámban lévő erkéllyel, apánk írószobája, a kék tapétával fedett fürdővel... nos, igen. Azért ez hiányzik az ember lányának, amikor valahol, egy eldugott, ismeretlen vidéken kénytelen élni bizonyos ideig, sátorban, hálózsákban, esetlegesen a sárba vagy a hóba süppedve, állatok társaságában és a patakban fürödve. Szóval kihasználom azt a rövid időt, amit idehaza töltök. A szilvesztert nagy valószínűséggel nem várom meg, helyette Izlandra repülök és vulkánokat tanulmányozok majd. Az írószoba előtt futottam össze az idősebb fivéremmel. Egy hosszúnak tűnő másodpercig csak fürkésztem őt, ő pedig engem. Gyerekkorunkban gyakran rivalizáltunk. Mindketten okosak vagyunk és rendkívül jók abban, amit csinálunk. Olyanok vagyunk, mint két egymásnak feszülő, természeti erő. Mint a Feröert övező tenger, és az annak hullámait tépő szél. Nyelek egyet, és halványan elmosolyodok. - Szia, Olavur - biccentek felé, mintha csak egy lenne a munkatársaim közül. - Apollonia – üdvözöl hasonló képpen. - Hogy vagy? - Jól - válaszolok gyorsan és kurtán. Majdnem elfelejtek visszakérdezni, már elindulok, s csak akkor kérdezek vissza: - Te? - Jól - mosolyodik el, majd se szó, se beszéd haladunk el egymás mellett a szűk folyosón, én a régi szobámba, ő meg ki tudja, hová...
Fél óra múltán már mind az étkezőasztal körül ülünk. Anya ragaszkodik hozzá, hogy áldást mondjunk. Én csak a terítőt nézem magam előtt, míg az öcsénk behunyt szemmel mormolja az igét, Olavur pedig csak szemet huny a dolgok felett – konkrétan, és képletesen értve is. - Boldog karácsonyt! - zendül anyám hangja, melyet a kristálypoharak dallamos, összeütődő csilingelése ékesít. - Együnk - a legfiatalabb Magnusson már nyúl is a köretért, míg Olavur a kacsát vágja fel - rangidős férfi lévén. - Nagyon fáradt vagy, Nia? - kérdezi anyám, ki ugyanolyan, kék tekintetét függeszti rám, mint amivel nap, mint nap szembetalálom magam, a tükör előtt állva. - Öhm... nem, minden rendben - vonok vállat. - Remek! - csapja össze a tenyerét. - Holnap vendégségbe megyünk, Marryweather-ékhez, tudjátok, akik azon a nagy birtokon élnek... Andrew, a legidősebb fiúk feleséget szeretne, és... - néz rám sokat sejtetőn, én pedig pimasz mód a szavába vágok. - Nem! Erről szó sem lehet! Nem - veszek el egy szeletet a húsból. - Ne csináld ezt, lányom... - érinti meg anyám a könyököm, de elhúzom tenyere alól. - Ez nem így működik a civilizált emberek között, anya - heves, éles mozdulattal szelem a húst, annak ellenére, hogy a hangom nyugodt - A modern és felvilágosult országokban és államokban a nők maguk választják a férjüket, és maguk döntik el, hogy kivel akarják leélni az életüket - levegővételnyi szünet, anyám már nyitja a száját, hogy vitába szálljon velem - Én nem találtam meg. Még. De keresem. És ahhoz fogok hozzámenni feleségül, már, ha megkéri a jövendőbelim a kezemet, akit szeretek. - Pont olyan csökönyös vagy, mint az apád... - ingatja meg anya rosszallón a fejét. - És ő azt vette el, ennek köszönhetően, akit akart és, akit szeretett - teszem le a villát a tányér szélére. Teljesen elment az étvágyam. Eddig észre sem vettem, hogy fivéreim csöndben ülnek, s csak figyelik az eseményeket, míg az én hangom éles lett, s szinte vágja a csöndet, ami a lakásra telepedett. - Apollonia, nem gondolod, hogy fel kellene nőnöd végre? Nem gondolod, hogy itt lenne az ideje, hogy felhagyj a kalandozásaiddal és lemondj az expedíciókról, hogy mozgalmas társadalmi életet tudj élni? Ha folyton a bennszülöttekkel és a félvérekkel töltöd az idődet, az isten háta mögött, ostoba kavicsokat, vagy maradványokat vizsgálva, egy nap magadra maradsz. Nem lesz senkid, mert az életedet a tudománynak szentelted. Nem félsz ettől? Nem félsz attól, hogy két percnél tovább nem tudsz majd kötődni más emberekhez? Hogy nem lesz egy normális kapcsolatod sem? - metszőn nézek rá, nem szólok egy szót sem, miközben beszélt, megittam a maradék bort, ami a pohárban maradt. - Köszönöm a vacsorát, igazán - szólok hűvösen, és állok fel az asztaltól, majd hagyom el a helyiséget. Olavur jön utánam. - Apollonia - szól rám. - Nem! - tekerem a sálat a nyakamra - Nem érdekelsz. Nem érdekel anya sem és az sem, amit mondani akartok. Én jól megvagyok nélkületek, egyedül, a leleteimmel, a csontjaimmal, a hulláimmal - vonok vállat, miközben a bakancsomba bújok. - Én nem vagyok olyan, mint a többi nő, én nem vagyok engedelmes és nem vagyok feleségnek való. Én arra vagyok hivatott, hogy a tudományoknak szenteljem az életemet, s azokat esetleg tovább is adhassam tanulmányok formájában - már a kabátomat húzom, de Olavur még nem szólt. – És nem... - veszem fel a táskámat a földről, majd a hátamra vetem. - Nem fogok férjhez menni, amíg nem szeretek meg valakit, és amíg ez az érzés két percnél tovább nem tart - húzom fel a cipzárt és csapom a fejemre a kapucnit. - Boldog karácsonyt, Olavur - nyitom az ajtót, és lépek ki rajta, hátra sem nézve. - Boldog karácsonyt, Apollonia - szól még utánam, majd rövidesen halk kattanással zárul a régi, családi fészek ajtaja.
Nem is gondoltam volna, hogy Olavurral ilyen hamar találkozunk újra... azt hittem, hogy ez az időintervallum majd a következő karácsonyig elnyúlik, de most itt vagyunk, mind ketten, egy időben Avignon-ban. Én munka ügyben vagyok a városban, de hogy ő miért...?
'Az, hogy mi köt össze minket, néha megmagyarázhatatlan. Akkor is összetart, ha már a köteléknek el kellett volna szakadnia. Van, ami még a távolságot is legyőzi, és az időt és a józan észt; és néha egy kötelék örökké tart.'
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 268 Ω Kor : 38
Komolyan nem tudom, hogy nem láttam, hogy kész vagy, máskor sikít, azt tuti meghallom. Nagyon jó kis kari lett, mint mindig és továbbra sem tudom felfogni, hogy tudsz ilyen jellemleírásokat írni. Én se fogalmazok röviden általában, de jó, ha ennek a felét összehozom, szóval mindig leesik az állam. ^^ Nagyon szépen fogalmazol, még mindig, a kari is remek lett, tetszik a stílusa, bár minden bizonnyal azért nem egyszerű őt az embernek a szívébe zárni, de minden bizonnyal idővel megtalálja majd a nagy Őt, akihez tényleg érdemes hozzámenni és nem csak a család kényszeríti rá. Foglalózz, ha ne adj isten még nem tetted meg, aztán meg se állj, amíg meg nem fejted a rejtélyeket, ezzel is jól borsot törve édesanyád orra alá. ^^
Nagyon jó kis kari lett, mint mindig és továbbra sem tudom felfogni, hogy tudsz ilyen jellemleírásokat írni. Én se fogalmazok röviden általában, de jó, ha ennek a felét összehozom, szóval mindig leesik az állam. ^^ Nagyon szépen fogalmazol, még mindig, a kari is remek lett, tetszik a stílusa, bár minden bizonnyal azért nem egyszerű őt az embernek a szívébe zárni, de minden bizonnyal idővel megtalálja majd a nagy Őt, akihez tényleg érdemes hozzámenni és nem csak a család kényszeríti rá. 