Hűűűha! Az biztos, hogy egyik fiamat sem engedném szívesen a közeledbe. Veszélyes egy nő vagy, erre csak szegény Plourde mama nem jött rá időben. Nagyon szépen és választékosan fogalmazol, az ilyesmit mindig is irigyeltem. Tökéletes ET-t hoztál össze, egy cseppnyi hiba sincs benne. Szaladj avit foglalni és ne feledd kitölteni a profilodat sem, aztán mehet a játék. ^^
Vendég
Secrets All Around
Titkosított Akta
Tárgy: Chérie Rachelle Leclerc 2014-04-23, 10:21
Chérie Leclerc
"I've got nothing left to live for Got no reason yet to die"
Jellem: Olyasféle beskatulyázó kifejezéssé lett a „rideg kurva” a társadalomban. Jó magam is ezen nők közé tartoztam, csakhogy kiérdemeltem a mások szemében megalázónak számító jelzőt. Hivatásosan is olyan nő vagyok, aki a felvillantott zöldhasúak láttán magától válik meg a ruháitól. Uram, rólam nem beszéli le a fehérneműt, abban biztos lehet! Szenvtelenül pimasz vagyok, fájdalmasan rosszindulatú, kíméletlenül őszinte és teljesen érzéketlen. Máskor viszont képes vagyok mindent a visszájára fordítani. A pénzért mindent megteszek. Ha jól megfizetnek, akkor nem válogatok, bármire nyitottá válok. Soha nem törődtem senki mással, csak magammal. Persze ezt ugyan csak el kellett felejtenem, mikor összefeküdtem egy férfival. Nem volt lehetőségem arra, hogy azzal foglalkozzak, hogy még nekem is jól essen az együttlét. Igazából csak arra koncentráltam, hogy túl legyek azon a tizenöt percen, amit egy férfival töltöttem. A végletekig nyugodt tudok maradni, nagyon nehéz kihozni a sodromból. Mondták már, hogy felháborítóan higgadt tudok maradni, mikor körülöttem mindenki már a haját tépi, aki nem csak azért, mert kopasz. Sokszor még is szeszélyes vagyok és kiszámíthatatlan. Mondhatnánk, hogy makacs is vagyok, de ha pénzt virítanak elém: megszelídülök. Így aztán a büszkeségem réges régen a porba hullott. Szeretek mosolyogni, jókat kacagni, de azt mindig sikerül úgy tennem, hogy már-már ijesztőnek hat fagyos mosolyom. Arcvonásaim nem igazán tükrözik érzelmeimet, elém ne állíts tükröt, a groteszk látványtól menten megrepedne.
Külső:Piszkos szőke hajzuhatagom lágyan omlik a hátamra és a lapockáimat verdesi, miközben bájos keretet szab ovális arcomnak. Fürtjeim rakoncátlanok, betörhetetlenek. Nem is számolom, hány fésű fogait csorbítottam ki a vastag szálú hajtincsekkel. Szemeim azúrkéken fénylenek a hosszú, fekete pillák övezetében. Arcvonásaim finomak, megtévesztő eleganciát és fensőbbségességet sugároznak magukból. A hibátlan, napbarnított bőr lehel életet csupán orcámra. Csókolni való, vörös ajkaimat igen sok férfi ízlelte már meg, s nem is nagyon tudtak betelni velük. Érdes, munkás férfi kezek vették birtokba dús kebleimet jó pénzért, hogy lejjebb haladva a darázsderékon megállapodjanak. A gazdagabb bejárhatta a hosszú combok bársonyos belső felét, csókot nyomhatott kedve és felajánlott vagyona alapján testem akármelyik porcikájára. Magasságommal nem tűnök ki a tömegből, a magassarkú lábbelikkel sem nyúlok a férfiak fölé. Nem török össze az erőteljesebb ölelésektől, fiatalon engem is kétkezi fizikai munka érlelt. Nem vagyok a nyakig felöltözködős fajta, sőt, szeszélyeimből kiindulva hajlamos vagyok az alkalomhoz túl kirívó darabokban előrukkolni. Nem számít, ha kinéznek, mert nem vagyok gazdag család sarja, nem számít, ha ujjal mutogatnak előtérbe helyezett adottságaimra, mert tudom, hogy csak az irigység szól belőlük. Ha már színek, akkor a sötétebb árnyalatok a nyerők.
Előtörténet: A Plourde-birtok a Szajna partján feküdt. Ezerhektárnyi földbirtok volt övék, melynek közepében állt a kúria a maga klasszicista vonásaival. Az otthonnak is csúfolt hatalmas kincs, ékszerdobozba zárt unikum volt. Úgy fedte fel magát a robosztus épület a sötét erdőn át érkezők előtt mutatós oszlopaival, kirívó díszítményeivel, paloták fényűzését kölcsönző kinézetével, ahogy a bársonydobozból kandikált ki neves alkalmakkor az eljegyzési gyémántgyűrű. Rojt és hímzés helyett a méregzöld fűben elszórt színes tavaszi virágok, az apró folyami kővel végigszórt út mellett egyforma távolságra tűzdelt fáklyák emelték a hangulatát az udvarnak. Odabentről lágy muzsika hallatszott ki, kellemes nevetés, pezsgős poharak csendülése, íratlan normáknak megfelelő beszéddel fejtegetett problémakörök. A benti nyájas levegő mérgezőbb volt tüdőmnek, mint a titokban eltüdőzött cigaretta. Mocskos volt ajkam a kesernyés cigaretta ízétől, de kesztyűbe bújtatott vagy akárcsak pőre kézzel, ezt lehetetlen lett volna letörölni. Míg az etikettet ismerő ismerősök java pezsgőt kortyolt, addig vérvörös ajkam egy boros pohár nyakával forrt lágy csókba. Testes, vérmes vörös borral enyhítettem porzó torkom kellemetlenségét. S míg a jellegzetes ízű nedűn csámcsogtam, tekintetemmel a házigazdát kerestem. Sanda pillantásom előbb ugyan a feleségét találta meg, a törékeny, alig tizennyolc éves Gervaise-t. A nyakába függesztett arany súlyával épp, hogy megküzdött a szerencsétlen, de Monsieur Plourde háborúban edzett erős karja szinte kettétörte a kecsesbe szabott derekat. Megfeledkezve a terembe gyűlt társaságról, kiéhezetten haraptam rá a vörös kencével kifestett alsó ajkamba, ezzel elnyomva kéjes sóhajomat. Azt kívántam, hogy neveletlenül vékony anyagú selyemruhámon járjon végig az úr keze, magamba szívhassam parfümének menta-citrom illatát, borostájától pattogjon ki nyakam selymes bőre, vesszen el buja idomaim között. Az élesen csilingelő csillár azonban tönkre tette vágyálmomat, s az addig élvezett távoli férfipillantás valahová a hátam mögé révedt a továbbiakban. Össze sem rezzentem a hideg fuvallattól, mely Jaen-Baptiste Plourde édesanyjának érkezésével szökött a terembe. Alig vártam az undok csevejt szeretőm hárpiájával, oh, pardon! Gondoskodó édesanyjával. A zene elhalt. Férfiak köszörülték torkukat, s a kemény vonású asszony vonulására női szembogarak mélyedtek el kunkorodó szempillával határolt szemhéjak mögött. Arcom nem rezzent a nehéz léptekre, határozottan – mondhatni pimasz nyugalommal – ittam ki az utolsó csepp bort poharamból, hogy a legközelebbi kővé változott pincér ezüst tálcájára csúsztassam a vékony nyakú üvegcsodát. – Hozzon nekem még egy ilyet. Hosszú beszélgetésnek nézek elébe. Csipkedje magát, ha nem akarja, hogy bolhákkal kelljen megosztania az alsóneműjét. Most! – I-igenis asszonyom! A pincér eliszkolt, s az eddig felkarján nyugvó kezem most visszahanyatlott testem mellé. Vártam. Monseur Plourde édesanyja, a francia társadalom krémjének feje, volt olyan szíves, hogy megtiszteljen jelenlétével. Sőt mi több, karon ragadva kívánt kisajátítani magának. Amerről jött, most azt az utat járatta be velem. – Ha hozzám szólna, rángatnia sem kellene. Kérem, Madam… Gúnyosan sziszegtem a hölgy arcába a szavakat, ahogy kérlelhetetlenül rángatott. Gyűlölt. Nem hogy a fián nem volt hajlandó osztozni velem, amibe lássuk be, csekély beleszólása volt, mióta felfogadtak furfangosan a kedves Gervaise etikett oktatójának, de még a levegőn sem osztozott volna velem szíve szerint. Hányszor is érveltem már hűségemmel, tisztaságommal és kitartásommal. S még mindig nem látott többet intelligenciámból meztelenségem helyett. A hatalmas, kétszárnyú ajtón ketten távoztunk. Odabent felszállt a nyomasztó lég, a muzsikusok rákezdtek, a poharak tovább ürültek. – Havonta háromszor annyi fizetséget kínáltam magának az utóbbi hónapban, mint amit a fiamtól kap. Házat adtam volna, szolgálókat. – Velencében. – Ne vágjon a szavamba, maga mocskos kurtizán! Elmondhatatlan volt az érzés, mely abban a percben önelégült vigyort csalt ajkaimra. Élveztem, hogy ismét szívinfarktus közeli élményben részesítettem ittlétemmel a kedvem Mamát. – A fiam Gervaise-t szereti. Dehogy szereti, hogy láthatná végzetét egy buta, másodosztályú, egyszerű polgári családból származó fiatal lányban Jean-Bapstiste a jövőjét?! – … Tudjon róla, hogy rövid időn belül, de megtalálom a módját, hogy magát eltüntessem a fiam közeléből. Az apjának harminc év kellett, hogy belássa, rám van szüksége, nem a szeszélyei által maga mellé szerzett asszonykájára. Ebony-ra, arra a tisztátlan feketére. Egzotikumnak számított a szépsége. Igen. Sokat megnézték, s mivel emelte nevünket, hogy egy királynői szépségű rabszolgalányt tartunk az otthonunkban elviseltem. De hogy magát itt megtűrjék! Hallatlan! Egy agyon használt rongy. Hány férfi ment át magán a laktanyákban? Élvezte? Hogyne élvezte volt, maga erkölcstelen teremtés! A fiam nem jár a templomunkba. A rózsafüzért az éjjeli szekrény legalsó fiókjába süllyesztette, maga miatt. – Valóban, én pedig véletlen a folyóba vetettem az utolsó Bibliával együtt. Ó, mélységesen restellem. Kiszaladt a számon – fellengzős gúnnyal csaptam egy aprót számra, a színpadiasság kedvéért. – Maga okítja viselkedésre a jövendőbeli menyemet. Arcátlanság, ami itt folyik. Az az ártatlan lélek nem lát át a démoni lelkén. De várjon csak. Míg nem fekszek koporsóba, addig itt nem lesz nyugta! Ezt megígérem! – Ámen, Madam! Hangosan csaptam rá tenyeremmel a csípőm mellett futó márvány korlátra, mikor végre alkalmam volt felszólalni és az idős hölgy fölé kerekedni. – Most pedig menjen be, fogadja el, hogy itt egyedül maga nem tudja elviselni a létezésem, és dicsérje meg a pompás rendezvényt. Azt ajánlom, ne nagyon fogadjon el semmit, hátha megmérgeztem… De ne aggódjon, kedves Mama, a halál listámon Gervaise megelőzi magát. Mulasson jól. A halál még várat magára, de a menye talán már nem éli meg a reggelt. Ölelje át szorosan, s maradjon vele egész éjjel, ne egyedül kelljen lázba fulladnia. Mert mint tudjuk, Jean-Bapstiste a sikolyaimtól meg sem fogja hallani a nyüszítő feleségét.
Harsány kacagásom ördögi volt a lágy éjszakán. Ott nevettem, majd pukedliztem a halott hölgy teste mellett, aki végre besokallt és nem élte túl az agyát elöntő düháradatot. Megvártam, míg már nem zihál, elhal légvétele. Lecsordul arcáról utolsó könnye, s csak aztán tettem meg polgári kötelességemet, sikoltottam segítség után.
Az biztos, hogy egyik fiamat sem engedném szívesen a közeledbe. 
Veszélyes egy nő vagy, erre csak szegény Plourde mama nem jött rá időben. 
Szaladj avit foglalni és ne feledd kitölteni a profilodat sem, aztán mehet a játék. ^^
