Nem hittem, hogy ma este valami jó is történhet és mégis. Persze eleinte nem tudok rájönni, hogy mire kell figyelnem, de ahogy jobban körülnézek... Elég nehéz lenne nem észrevenni a tetőn egyensúlyozó alakot. Sejtem, hogy ő lesz az, aki érdekes nekem, csak még nem tudom, pontosan milyen módon. Még azt is megkockáztatnám, hogy bármi van is nála, csak megcsörgetek egy kis pénzt és máris átadja. De nem. Ő nem egy hétköznapi civil, aki annyira berúgott, hogy a tetőn tért magához. Teljesen nyugodtan várom meg, amíg földet ér. Ekkor már tudom, hogy ő minden, csak nem hétköznapi. Egy ilyen ugrást, vagy inkább esést nem kivitelez egy átlagos ember. Valamilyen módon élvezem, hogy végignézhettem a műsort. Az egyetlen dolog, ami zavar, hogy még mindig nem tudom, miért kell ő nekem és mit kell keresnem rajta vagy nála.
A hirtelen beálló sötétség egy pillanatra engem is meglep, de nem mutatom jelét. Nem az én művem, de ha Ők így látták jónak, hogy erre szükség van, én igazán nem fogom megkérdőjelezni a döntésüket. Pont olyan jól látok a hold fényénél, mint annál, amit a lámpa ad. Minél kevesebb, annál otthonosabban érzem magam.
- Egyre gyakoribb az ilyesmi. Bajok lesznek az áramellátással - jegyzem meg, mint valami bölcs öreg. Elég hihetően hangzik ahhoz, hogy még csak véletlen se jusson senkinek eszébe engem okolni, vagy hozzám kötni a lámpafény hiányát.
- Sziklamászás helyett a tetőkön ugrál? Gondolom magát sem kell félteni, hogy elunja magát a városban - mondom, és végre felkerül az a bizonyos mosoly az arcomra, amitől a városlakók felét kirázza a hideg. Pedig én igazán próbálok kedves lenni. Igazán nem tehetek róla, hogy érzik rajtam, valami nincs rendben velem. Nem mintha itt szükség lenne ilyesmire. Az egész csak színjáték, én is tisztában vagyok vele. De egyelőre nem tervezem nyíltan rákérdezni, hogy mit keres itt és kicsoda is pontosan.
Ha erre magától nem is ad választ, legalább azt megtudom, hogy nekem mi az érdekes benne. Az a különös széllöket, ami végigsöpör a sikátoron tökéletesen az értésemre adja, hogy az a bizonyos szemüveg lesz az, ami nekem kell.
- Régi kacat? Esetleg megnézhetném? Elhagytam itt egy hasonló napszemüveget pár nappal ezelőtt - folytatom a megkezdett történetet teljesen ártatlanul, miközben kinyújtom felé az egyik kezem. Örülnék, ha a szemüveget adná oda, de azt is el tudom képzelni róla, hogy puszta lovagiasságnak fogja fel a gesztust. Mintha én olyan ember lennék, aki segít neki felállni, miután felszedi a szemüveget!
A feltételezésén viszont nevetnem kell. Úgy nézek ki, mint aki az elkóborolt lányokat juttatja haza? Nem valószínű. Nem vagyok szeretetszolgálat és ezzel ő is tisztában van. Ezúttal én vagyok az, aki lép és tisztázza a dolgokat.
- Kereskedő vagyok. Maga pedig nem egy unatkozó turista - foglalom össze röviden a lényeget, majd tartok egy pillanatnyi szünetet. Hagyom, hogy átgondolja és mérlegelje, maradjunk-e ezek után az őszinteségnél. - Szerintem azzal is tisztában van, hogy nem egy kacat az a szemüveg. Nekem pedig szükségem van rá. Jó kezekbe szeretném juttatni - mondom egészen lassan ejtve ki a szavakat. Azt viszont nem teszem hozzá, hogy nem ingyen kérem, hogy adja át nekem az ereklyét. Nem adok rá ki vagyonokat, de megszerzem valamilyen módon. Fizetek vagy az Ő segítségükkel, az nem sokat számít.

Ma is alig bírom kivárni, hogy leszálljon az éjjel. Kezdem megszokni, hogy akkor mozduljak ki a lakásból, amikor tényleg érdemes. Amikor nekem való a világ. Éjszaka. Imádok sötétben mozogni. Pont olyan mindent, mint ahogy én érzékelem. Nagy léptekkel indulok meg előre, céltudatosan. A sétapálca továbbra is nálam. Eszemben sincs megszabadulni tőle. Lehet, hogy sokak szerint nevetséges látványt nyújtok vele, de hol érdekel az engem? Mondtak már rám mindent, nem fogok morgolódni azért, mert páran összesúgnak a hátam mögött.
Kivételesen fogalmam sincs, hogy merre vegyem az utat. Egyszerűen csak sétálok. Azt mondják az ilyesmi egészséges, nem? Én pedig még jó sokáig szeretnék élni. Mi értelme lenne annyira hajtani és mindent megtenni, hogy elérjem a céljaimat, ha csak pár évem marad kiélvezni? Semmi. Pedig én igazán megdolgozok azért, hogy mindent megszerezzek, amit csak szeretnék. Most pedig pénzt akarok. Üzletet. Winchestert idő, amíg megtöröm és megkapom tőle, amire szükségem van. Addig viszont nem ülhetek tétlenül és nem várhatom, hogy megjöjjön az esze. Idő, amíg belátja, színtiszta üzlet, amit ajánlok. Ahogy az is, hogy meggyőze magát arról, hogy ez az ő érdekeit is szolgálja. Részben persze így is van, de csak részben. Én mindig is saját magamat helyeztem előtérbe. Csak így érhettem el mindent, amim van.
A lényeg, hogy igazán nem lazíthatok és várhatom, hogy minden a saját lábán jöjjön oda hozzám. Egyik utcát rovom a másik után, keresztül a város legeldugottabb részein. Nem gondoltam volna, hogy még műsort is kapok ma este. Még akkor sem, amikor a nyomomban koslató barátaim mocorogni kezdtek. Éreztem, hiszen újra megjelent az a különös hideg szél körülöttem. Fogadni merek, hogy ezt csak én érzem. Csak nekem csinálják, hogy felhívják a figyelmem. Ilyenkor ha jól csinálok mindent és figyelek az apró jelekre, talán üzletet köthetek.Lassú mosolyra húzódik a szám.
- Jól van... figyelek. Csak mutassátok meg - suttogom magam elé és kissé megerőltetem a szemem, hogy lássam, mit szeretnének. Ezúttal látom, hogy leveleket fúj a szél. Végig a fal mentén, egészen magasra. Követem a tekintetemmel és igen. Ott van. Egy nő, aki épp az ereszről lóg le. Valószínűleg a "szél" miatt csúszhatott meg a lába a tetőn, de az is lehet, hogy már túl sok hatalmat képzelek a barátaim kezébe. Bármelyikről is van szó, úgy tűnik, még a sors is az én oldalamon áll.
Két kézzel támaszkodok a sétapálcán, miközben figyelem a kis műsort a szemem előtt. Nem szólok egy szót sem, segíteni meg végképp nem fogok. Szín új, fekete öltöny van rajtam. Nincs az az ismeretlen élet, amiért egy ilyen drága ruhának az épségét kockáztatnám! Figyelem, ahogy végül gond nélkül ér földet a nő. Kicsit oldalra döntöm a fejem az ügyességét látván, de ez nem riaszt el semmitől. Dolgom van vele.
- Elég sötét, úgyhogy igen. Mondhatjuk, hogy szép - válaszolom, de egyelőre nem látni semmiféle mosolyt az arcomon. Nincs mitől magabiztos legyek. Nem tudom, mi dolgom lesz pontosan vele. Csak azt, hogy lesz. Valami igazán fontos, hiszen Ők ezért figyelmeztettek. Bár tudnám, hogy pontosan mi lesz az!
- Nem esett baja? Elég nagyot ugrott - próbálok aggódó hangon beszélni, miközben teljesen véletlenül kifelé fordul a sétapálcám, pont az útjába. Sajnos a hangom érződik, hogy igazából hidegen hagy, megsérült-e vagy sem. Viszont kénytelen vagyok húzni az időt, amíg rájövök, hogy mi is lehet az, amiért ő érdekes nekem.
Egy perccel később is csak sejtésem van róla. Nagyon remélem, hogy ezúttal nem az átlagos szél az, ami miatt a földre esik a napszemüveg. Az lenne számomra érdekes? Felidézem magamban a létező és általam ismert ereklyéket, de ez nincs köztük. Ez viszont még nem zárja ki, hogy ez is egy legyen közölük. Csak eddig valamiért nem ismertem.
- Mondja, azt hol találta? - kérdezem őszinte érdeklődéssel a hangomban. Csoda, hogy ilyesmire képes vagyok. Magam sem tudtam róla. - A környéken? - folytatom azonnal egy másik, pontosabb kérdéssel. Ha hazudik, azt úgyis meg tudom állapítani. Viszont ha az övé, nos, elég különös, hogy éjszaka, egy tetőn mászkálni, illetve arról leesve legyen a fején ilyesmi.