Jellem: Különös, kissé titokzatos teremtésnek mondanak. Eléggé kedves vagyok. Csábos és rendkívül elbűvölő. Mindig szeretnék valamivel a többiek fölé emelkedni. Meglehetősen tartózkodó típus vagyok. Senki irányába nem mutatom ki az érdeklődést, vagy azt, amit valójában érzek - már, ha érzek bármit is -, sem az érzelmeimet. A szemedben csak egy megközelíthetetlen, tökéletes márványból faragott, szobor vagyok, akinek fagyos vér folyik az ereiben. Ha jobban megismersz, fény derülhet arra, hogy az élet egyes területein szenvedélyes vagyok és lobbanékony. Jól bírom a fájdalmat, egyenesen élvezem. Bár, ennek ellenére nem vallom magam mazochistának. Pozitív tulajdonságaim közül kiemelném a magas intelligenciát, a függetlenséget és a magabiztosságot. Tökéletesen tudom leplezni az érzelmeimet. Képes vagyok megérteni és megjósolni az emberi viselkedést. Gyorsan kiismerek másokat, átlátok a szitán és tudom, hogy kiből, hogyan húzzak ki információkat, amik nekem kellhetnek - gyakran nem válogatom meg az eszközeimet sem. Negatív tulajdonságaim közül a legbosszantóbb a manipulatív jellemem, a domináns személyiségem és a túl ambiciózus viselkedésem. Ennek ellenére azonban jómagam gyanakvó vagyok, és nem bízok meg senkiben sem. Van egy 'biztonsági zónám', amit én rajzolok magam köré. Ilyenkor valami megközelíthetetlen titokzatosság, fájdalmas zárkózottság leng körül, és ember legyen a talpán, aki e varázst képes megtörni. Szeretem a kezemben tartani a dolgokat, és én irányítani. Mindezt olyan finoman teszem, hogy ha embereket irányítok, gyakran észre sem veszik. A sötétben munkálkodok, a hátad mögött, titokban. Született vezető vagyok. A lehetőségek világában élek, tele mindenféle leküzdendő kihívással, és én akarok lenni az, aki ezeket legyűri. Vágyok arra, hogy irányíthassak, vezethessek, amit nagyban megkönnyít az, hogy gyorsan fogok fel bonyolult dolgokat, képes vagyok nagy mennyiségű személytelen információt magamba szívni, és gyorsan, határozottan dönteni. Olyan ember vagyok, aki az 'élre áll'. Számomra a korlát - csupán azért, mert mások felállították - nem jelent akadályt. Amit ki nem próbáltam, át nem éltem, meg nem értettem, arra vár, hogy farkasszemet nézve minden veszéllyel, felfedezzem. Nehéz ember vagyok, aki környezetének legalább annyi fejfájást okoz, mint saját magának. Nem ismerem a félmunkát, a félvállról vett dolgokat, a félmegoldásokat. Amikor célba veszek valamit, olyanná leszek, mint a lézerirányzék. Átható tekintetemet kevesen állják. A legkitartóbb, legelkötelezettebb szövetséges vagyok, ám jajj annak, aki ellenségének tud. Nem ismerem a felejtést és a megbocsátást. A mérges tüske nem csak addig fáj, amíg bőröm alól ki nem tépem, hanem addig, amíg vissza nem döföm abba, akitől kaptam. Akkor és oda szúrok, amikor és ahol a másiknak a legjobban fáj. A bennem feszülő érzések, indulatok csak gyűlnek, gyűlnek és gyűlnek, s egyre sürgetőbb kiélést követelnek. Én vagyok a felhúzott íj, a radioaktív góc, az izzó parázs a hamu alatt. Szívemet első sorban az eszem irányítja, bár ez nem jelenti azt, hogy szigorúan üzleti megfontolásból szeretek. Nagyon céltudatos, magabiztos és öntudatos vagyok; az elszántság és az elhívatottság tökéletes mintaképe. A világomban nincs helye hibának. Ki nem állhatom, ha valaki többször egymás után követi el ugyanazt a hibát, és nincs türelmem ahhoz, ami nem hatékony. Elég nyerssé és durvává válhatok, amikor próbára teszik a türelmemet ilyen dolgokkal, mert alapból nem vagyok ráhangolódva mások érzéseire, és nem hiszem, hogy mások érzéseihez kellene igazítanom a döntéseimet. Tudatosan kell dolgoznom azon, hogy felismerjem és értékeljem mások véleményét, valamint annak a fontosságát, hogy odafigyeljek az emberek érzéseire. E nélkül a tudatos odafigyelés nélkül erőszakos, fenyegető és basáskodó leszek. Egy tipikus megnyilvánulás tőlem: 'Nagyon sajnálom, muszáj meghalnod'. Ez igazi problémát jelenthet nekem, aki így megfosztja magát fontos információktól és mások együttműködésétől. A gondolkozás a legdominánsabb funkcióm, ebből (is) adódóan meglehetősen szigorú és eltökélt ember vagyok. A tiszta meggyőződéseim hajlamossá tesznek a vitázásra. Heves vagyok, ez pedig erőteljes irányítóvá, hatásos vezetővé tesz, gyakran képtelenség ellenkezni velem. Azonban gyakran érzem azt, hogy vissza kell vennem a parancsolgatásból, máskülönben tudom, hogy hiába győzök le valakit - képletesen vagy szó szerint -, a végén mégiscsak magamra maradok. Imádok emberekkel érintkezni. Extrovertált lévén leginkább a külvilág serkent és villanyoz fel. Semmi sem olyan élvezetes és kielégítő számomra, mint egy lendületes, értelemtől szikrázó beszélgetés. Különösképpen tisztelem azokat, akik képesek kiállni velem szemben, és megnyerően érvelni a saját nézeteik mellett. Viszont nincs túl sok ilyen ember, mert nagyon rámenős és erőteljes jelenség vagyok, aki hatalmas önbizalommal és kitűnő kommunikációs képességekkel rendelkezik. Még a legmagabiztosabb emberek is elbizonytalanodnak időnként, amikor velem vitáznak. Sok olyan adottságom van, amik lehetővé teszik számomra, hogy jelentős belső erővel rendelkezzek, ha nem feledkezek meg arról, hogy kiegyensúlyozott maradjak az életben. Rámenős, innovatív ember vagyok, hosszú távú gondolkodó, kiváló képességgel, hogy az elméleteket és lehetőségeket szilárd elképzelésekké majd tettekké alakítsam. Félelmetesen erőteljes személyiség vagyok, és minden eszközzel rendelkezek ahhoz, hogy bármilyen célt megvalósítsak, amit magam elé tűzök. Ha képes vagyok kilépni a saját magam által kreált vagy formált világból, az érzéseim egészen romantikusak, gyengédek. Csakhogy gyakran szándékosan nem veszek tudomást erről. Ha azonban 'felébredek', olyan szenvedélyes érzelmekre lehetek képes, amik rám nem jellemző módon a legkevésbé sem foglalkoznak a logikával és összefüggésekkel. Újabb és újabb szórakozási lehetőségek után kutatok, olyan helyeken, ahol azelőtt nem jártam, addig ismeretlen élmények esélyével kecsegtetve magamat. Megingathatatlan maradok konfliktushelyzetben, a kihívásokra gyakran csípőből érvekkel reagálok. Egyéb esetben a szabadjára engedett jeges tekintetem azt az üzenetet hordozza: velem nem lehet játszadozni.
Külső: Többnyire hideg közönnyel tekintek a világra, és az emberekre. Halványan elmosolyodok, ha kell, szarkasztikusan, vagy éppen barátsággal. Ritkán nevetek tényleg, tiszta szívből. Bármilyen arcot fel tudok venni. Akkor is mosolygok, ha a szívem majd' megszakad. Azt már első ránézésre is megállapíthatod, hogy alacsony vagyok. Ha tudni akarod, pontosan 160cm. Karcsú vagyok, csak ott domborodok, ahol kell. Ami mindenkinek rögtön szemet szúr, az a hajam, bőröm és szemem tökéletes kontrasztja. Üstököm hollófekete, hosszú és enyhén hullámos. Gyakran kontyba fogom. Bőröm hófehér, hibátlan, akár a márvány. Szemem hűvös kék. Többnyire nőiesen öltözködök, kedvelem a lenge blúzokat, a szoknyákat, a magas sarkúakat, ruhákat, de a hétköznapokon marad az egyszerűség. Mint a legtöbb nő, én is szeretem az ékszereket. Most pedig jöjjön az, amit nem biztos, hogy egy pillantásból meg tudsz állapítani. A hangom olyan, mint a jégszilánkokra csorgatott méz. Úgy beszélek - legalábbis a férjem szerint -, mint egy bárónő. Hidegen és kimérten. Előkelő vagy - így fogalmazott ő - Erős, érinthetetlen, tökéletes, minden apró részletében; gyönyörű, mintha tűzben született volna, de jeges, mint a legszemkápráztatóbb jégszobor. Mintha egyszerre figyelnél és tartanád meg a távolságot. Ha közelebb mersz merészkedni, megérezheted a drága parfüm és a dohány illatának édeskés-kesernyés keverékét a bőrömön és a hajamon.
Előtörténet:
'Nem szeretem, ha finoman érintenek meg. Az az igazság, hogy azt szeretem, ha megragadnak, és olyan erősen szorítanak, mintha soha nem akarnának elengedni. Ha pedig nem a megfelelő módon érintenek meg, azt az érintést gyűlölöm. Olyan ez, mint egy kézfogás: nem szeretem a puhány kézfogásokat. Ha meg akarod rázni a kezem, rázd meg rendesen!'
Anyám irányította az életemet. Mindig. És ez annyira bosszantott, de... nem tettem ellene semmit. Nem léptem fel ellene, egyszerűen szótlanul tűrtem, hogy ő határozzon a sorsom felől. Így lettem Rafael Kenway felesége. Emlékszem, amikor a férfi családjával ebédeltünk. Meghívtuk őket, május végén a családi birtokra, hogy megvendégelhessük őket. A kisméretű kastély hátsó kertjében, a szabadban ebédeltünk. Vágyódva néztem el a távolba, a legelőre, ahol a csodálatos, fekete angol telivérem legelészett. Órákig el tudtam volna nézni, nem érdekelt a beszélgetésük, tudtam, hogy úgy sincs beleszólásom. - Victoria - anyám mindig a teljes nevemen szólított. Felé fordítottam az arcom, és kérdőn néztem rá. - Segíts választani bort - nem kérés volt, hanem parancs. Szótlanul követtem a pincébe, ahol célirányosan haladt az egyik előrébb lévő polc felé, és kivett egy palack Cavalpoggio Rosso-t. Kifelé jövet megállt előttem, és villogó tekintettel méregetett. - Mosolyogj. Húzd ki magad, szegd fel a fejed és beszélgess - sziszegte. - Legalább tégy úgy, mintha érdekelne ez az egész! Mr. Kenway jó férjed lenne, de ha elijeszted, ráveszem apádat, hogy tagadjon ki a vagyonból és az örökségből, és mehetsz, amerre látsz - kegyetlen volt, de úgy tettem, mintha mindez nem fájt volna, mintha a kényszer-esküvő nem fájna, mintha egy csapásra minden rendbejött volna. És mosolyogtam. Hihetetlenül próbáltam magam annak a boldog embernek mutatni, aki lenni akartam. Az esküvőről megegyeztek, júliusban tartottuk, Londonban, majd a családom fővárosi luxus lakásába költöztünk, édes kettesben.
'Love is weakness. It feels real now, in the start it always does; but it's an illusion.'
Ujjait egyfajta bilincsként fonta csuklóim köré; fájt. Valósággal jó volt az a fajta fájdalom, de ezt ki nem mondtam volna hangosan. Még a végén elterjeszti, hogy kissé mazochista hajlamaim vannak. Ahogy csókolt, ajkamba harapott, és elmosolyodott. A vér lassan folyó patakja állkapcsomon csorgott végig, majd lenyalta, mielőtt a fehér lepedőre csöppenhetett volna. Halk sóhaj szökött ki ajkaim között, miközben a férfi lapockájába kapaszkodtam, körmeimet húsába vájva. Ajka mosolyra görbült, vállaira simítottam hideg tenyereimet, és nyaka puha bőrébe haraptam. Egész éjszaka beakadt a bakelit. Rafael lökött rajtam még egyet, és még egyet, mire testem kecses ívbe feszült, ahogy nyögéseink keveredtek a csöndes szobában.
'Being alone never felt right. Sometimes it felt good, but it never felt right.'
Tudtam, hogy eljön ez az idő. Tudtam, mert Rafael katona. Tudtam, hogy be fogják hívni. Mégis könnyeimmel küszködve adtam át a levelet, és már el is hagytam volna a dolgozószobáját, de ő csuklóm után nyúlt, és magához húzott. Nem sírhattam, nem tűnhetek gyengének, nem sírhatok. - Engedj el - kértem halkan, de nem tette - sőt, mi több, még közelebb is vont magához. Miért is eresztett volna el? A szemében csak egy nő voltam, egy idegen. Ha másra sem hallgatott, rám miért hallgatna? Öntörvényű, makacs és beképzelt. Gyűlölöm. Ő is utál engem. Mégsem enged el, és talán nem is akarok elmenni. A kapuig kikísértem, ahol az autó már várta. - Vigyázz magadra - szóltam, mielőtt becsukhatta volna az ajtót. Ő elmosolyodva biccentett, majd röviddel ezután elindult az autó. És én egyedül maradtam, minden kételyemmel, minden félelmemmel, az egyre halványuló reménnyel. Az egyik felem tiszteli Rafaelt. Erős katona és remek ember, nem mellesleg egy igen magnetikus személyiség, gyönyörű szemekkel, markáns vonásokkal, remek felépítéssel és kellemes, basszusos hanggal. A másik felem pedig gyűlöli és megveti. Gyűlölöm, amiért elérte, hogy szeressem. Soha nem akartam szeretni őt, ő pedig kihasználta azt, hogy tisztelem. Nem hagytam, hogy játsszon velem. Nem... mi táncoltunk. A tánc arról szól, hogy kivel fogsz táncolni. Ki fog felkérni? Ki fog igent mondani? Kinek leszel kénytelen igent mondani? A tánc szörnyű, mert egyszerre áll hatalmában boldoggá és rettentően boldogtalanná tenni az embert. És soha nincs vége.
'Harcolunk a tengerpartokon, a kikötőkben, a mezőkön és a városok utcáin, és harcolunk a dombok között és a hegyekben. Soha sem adjuk meg magunkat, és ha, amit egy percig sem hiszünk, a sziget vagy annak nagy része le lenne igázva, akkor birodalmunk tengeren túli részein a brit hajóhad segítségével folytatják a harcot.'
Hitlert végtelenül felbőszítette Berlin bombázása. Mivel úgy látta, hogy a repülőterek támadásával nem fog tudni sikereket elérni, megparancsolta, hogy változtassák meg a célpontot, és a főváros megtámadásával kényszerítsék levegőbe az angolokat. Március 7-én indult meg az első nagyszabású támadás London ellen. A következő napokban újra és újra támadtak a német bombázók. Ám az angol pilóták, a német vezérkar legnagyobb megdöbbenésére, nem akartak fogyni. Így a német pilótákat szinte naponta nagy veszteségek érték.
Késő este volt már, amikor ez történt, amikor a németek bombázni kezdték Londont - megint. Azt hittem, meg fogok halni azon az éjszakán. Nem a haláltól féltem... attól féltem, hogy egyedül halok meg. Ott ültünk, én és az ostoba, felszínes barátaim az aranyozott kalitkánkban, ittunk és táncoltunk és nevettünk. Úgy tettünk, mintha az egész csak egy játék lett volna. De nem az, ugye? Nem, amikor a bombák hullani kezdenek. És nem kívánsz semmit, csak, hogy szerethess valakit.
'You will hear thunder and remember me, and think: she wanted storms. The rim of the sky will be the colour of hard crimson, and my heart, as it was then, will be on fire.'
Képtelen voltam Londonban maradni. Rémálmok gyötörtek minden éjszaka, napközben pedig rettegtem. Szörnyűségeket láttam. Vér, pusztítás, roncsok, leszakadt testrészek. Halálhörgések, melyek az éjszaka csöndjébe hasítanak. Puskaropogás, bombarobbanás, gépek zakatoló hangjai, parancsszavak, zsarnokság. Őrök kiabálásai, melyek áthasítják a nehéz, puskaporos csöndet, mely a városra telepedett. Gödörbe húzott hullák, a nyitott ablakon bedőlő dögszag. Pont tökéletes időzítéssel küldtek Franciaország déli régiójába, Avignonba. Olyan volt ez az áthelyezés, mint egyfajta gyógyír reszkető lelkemnek. Több mint egy hónapja a városban tartózkodom, és dolgozok az itteni újságnak. Nem rettent el a cenzúra, a saját módszereimmel harcolok a németek ellen.
'Az idő rohan. Az idő senkire nem vár. Az idő begyógyítja a sebeket. De mindannyian arra vágyunk, hogy több időt kapjunk. Időt, hogy talpra álljunk. Időt, hogy felnőjünk. Időt, hogy felejtsünk. Időt.'
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 268 Ω Kor : 38
Tárgy: Re: Victoria Kenway 2014-04-23, 11:29
Elfogadva!
Hát ez sem lett rövid. Már szinte automatikusan elfogadhatom a karijaidat, elolvasni de lenne feltétlenül szükséges, most is egy remek darab kerül ki a kezeid közül, én pedig már sokadik alkalommal nem is húzom az időt, szaladj, ahogy láttam már vár a férjed a szerkesztőségben.
Már szinte automatikusan elfogadhatom a karijaidat, elolvasni de lenne feltétlenül szükséges, most is egy remek darab kerül ki a kezeid közül, én pedig már sokadik alkalommal nem is húzom az időt, szaladj, ahogy láttam már vár a férjed a szerkesztőségben. 