Nem ellene szól, nem direkt akarom ezzel bántani, de hát akkor is még csak egy kölyök. Próbál persze felnőttesebben viselkedni nem is ritkán, de attól még ugyanúgy gyerek marad. Ezekben az időkben sokan nőnek fel gyorsabban, sokan nőnek fel túlságosan is gyorsan, de nem hiszem, hogy sok mindent tehetünk ellene, ám ettől még ugyanúgy nem tudom neki elmondani a problémáimat, mert más korosztály vagyunk és terhelni sem akarom, nem gondolom, hogy szüksége van rá. Fiatal még és igenis jobb lenne, ha tudna még élni, ha tudná még élvezni az életét, amíg aztán nem kell majd felnőtté válni és sok mindent elvetnie, ami régen érdekelte, vagy ami régen még fontosabb volt. Felnőttként nem tehetjük folyton azt, amit akarunk, egyszerűen... nem lehet. - Azért vannak olyan gondok is, amiket az ember nem kürtöl csak úgy szét a világba, mert... nem teheti. - finoman emelem meg a vállam, majd ejtem vissza. Nem vállrántás ez szó szerint, nem afféle nem törődöm jelzés, egyszerűen csak úgy gondolom, hogy nem minden gond kürtölhető szét. Ő lehet hogy megteszi, elmond mindent, amit jónak lát, de én nem fogom kiteregetni a szennyest, már így is épp elég a pletyka az öregasszonyok között a szomszédban. Nem engedhetem meg magamnak, hogy mindenféléket terjesszenek rólam, egyszerűen nem lehet. És igen, képes megnevettetni, mert azért mégis csak jó dolog, hogy ilyen kellemesen kötetlenül tud viselkedni, rám is átragad, ha csak egy időre is, de attól még ugyanúgy komoly vagyok legbelül, ugyanúgy rágnak tovább a problémáim, ezt sajnos nem tudja meggátolni. - Köszönöm Julien, nekem már ez is sokat jelent. - mosolyodom el és még az ölelést is viszonozom. Nem mondom, hogy kicsit sem érzem furán magam közben, mert az hazugság lenne, de annyira vészesen sem zavar, sőt azt hiszem tényleg jól is esik. Auguste ölelése is jól esett, hiszen mégis csak fontos a testkontaktust. Az ember ha nincs jó, nem mindig érnek sokat a szavak, mert azok sem változtatják meg hirtelen az életet, ellenben van amikor egy ölelés mindent képes hirtelen megjavítani, van amikor az is elég, hogy legalább pár pillanatra jobban érezd magad, ha nem is oldódik meg tőle hirtelen minden. - Mert neki nem volt túl sok választása, de neked lenne. Késpárbaj? Julien... - csóválom meg a fejem sóhajtva. Mintha csak direkt keresné a bajt, mintha csak direkt hajtaná a bajokat, hiszen ez veszélyes! A kés éles, minden ilyesmi olyan, amit nem viselek jól. Így is épp elég baj leselkedik ránk, nem kell, hogy még keressük is. Amúgy se hívnak senki sem párbajra, ha nem tesz érte, hogy valakinek az idegeire menjen, ő pedig ezt sajnos nagyon profin képes űzni. Bár ne tenné! Bár képes lenne legalább néha egy kicsit megülni a hátsóján, nagyon tudnám értékelni. Nem jó, ha még értei s aggódni kell. - Csak azért nem ellenkezem, mert túl jól ismerlek és tudom, hogy akkor is elmész, ha én arra kérlek, hogy ne tedd, így legalább figyelni tudlak. - mosolyodom el, akármennyire is rosszul hangzik ez és esetleg nem tetszene neki. Igenis az a lényeg, hogy így legalább rajta tarthatom a szemem. Nem szólok a bátyjának, de ha bármi baj van, akkor tudom menteni a bőrét. Így se lesz Auguste boldog, ha erről utólag értesül, ez sajnos biztos. - Jól van, lepjük meg a többieket, biztosan örülnek majd neki. - persze nem tudhatom, hogy esetleg ő nem erre gondolt, de akkor irány a konyha. Csak keresnünk kell érdemi hozzávalókat, szóval hamarosan már a tükör előtt állok és nekikezdek kipakolni azt, ami kellhet, azaz első körben a kezébe adogatni, hogy ne kelljen szaladgálnom a konyhapultig.
Julien Dumont
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 10 Ω Kor : 28
Az ő közelében azért komolyabb vagyok, sokkal. Még akkor is, ha a haverjaim is ott vannak, akkor sokkal kevesebbet viccelődök, sőt, már olyan is volt, hogy rendre intettem valakit, csak mert Linny hallótávolságon belül volt. Annyi baja van szegénynek, kár, hogy még miattam is fájjon a feje. Gondolok a következményekre is, csak nem mindig érdekel. Igazából úgy vagyok vele, hogy minek óvatoskodni, nem érezném azt, hogy igazán éltem. Tudom, hogy bajom esne, akkor sokan gyászolnának, rosszul éreznék magukat, de senkinek nem vagyok én az első az életében, így nem érzem úgy, hogy bárkinek is kiragadnék egy darabot a szívéből. Talán ha Linny másként gondolná, én is fel tudnék nőni a feladathoz, de akkora a korkülönbség, hogy még akkor is lenéz, ha barátként közeledek hozzá. Olyan dumákat nyom, hogy a felnőttek világa ilyen, meg olyan. Ezzel nagyon el tudja venni a kedvemet, ami aztán egész gyorsan visszajön, még ha bántó is. Tudom én, hogy magára maradt, de tőlem mintha szándékosan nem akarná elfogadni, ha mellette vagyok. Auguste miért jobb, amikor sokszor magába fordul? - Nem, nem titkok, nem szoktam őket a szőke alá söpörni, mert hát mi is történhet? Tudja meg rólam mindenki, hogy ki vagyok, milyen vagyok. – Nem akarok bántóként visszavágni, hogy nem is szoktam csendesen elvonulni valami sötét zugba, hogy panaszkodjak. Nekem sem fenékig tejfel az életem, de az nem megoldás, hogy összecsuklunk, búslakodunk. Végre nevet már, ezért aztán nem is tudom eldönteni, hogy számítok-e neki. Mert ha komolytalannak tart, akkor nem kéne, hogy hatással legyek rá, viszont ha jobb a kedve, akkor meg mégis...? Fura... - Igen Linny, ha te mondod, mindenképp. Nem igérek semmit, de egy próbát megér. – S megölelem, hagyom, hogy egy pár pillanatig összeérjünk, nem elköszönés tényleg. Tudom, hogy nehéz visszafogni magam hogy már itt ne támadjam le, biztosan szerelmes még Marcelbe, vagy akár Auguste-ba, de annyira aranyos, és nagyon tetszik nekem. Bárcsak valahogy megvigasztalhatnám... Ezek nem gyerekes vágyak. Voltam már nővel, nem is kevésszer, de ahogy látom, sokkal inkább vágyik egy jó szóra, ölelésre, mint hogy valaki jól meggyömöszkélje. Nekem sem ez a fontos, de van, hogy elepeknék egy csókjáért. A velem egykorú lányok annyira... unalmasak. Na nem az adrenalint keresem Linnybe, de úgy gondolom, vele mégis más lenne. Nem érdekel a korkülönbség, valahogy tudom, illünk egymáshoz. - De... akkor miért nem őt szúrod le? Mutatott volna jó példát, most már ilyen vagyok. Te is tudod Linny, hogy nem tudnék hirtelen úrigyerek lenni. Megpróbálom, ahogy mondtam, de ha késpárbajra hívnak, nem fogok nemet mondani, az olyan... menő. – A pisztolyaim már a helyén, csak csibészes mosollyal pillantok a lányra, mert bármennyi idős is, nem tudom valami sokéves felnőttként kezelni. Egy aranyos lány, és kész. - Na hát erről van szó, végre nem ellenkezel. Ha ott leszel, akkor együtt csinálunk, marhaságot, vagy éppen együtt nem. Ez benne a szép. Ha bármi zűr lesz, lelépünk, tényleg. – Bólintok oda neki, aztán azon gondolkozom, hogy mihez is fogjunk most. Kedvesen odacsapódok mellé, és álszent mosollyal kérdezem meg. - Csinálunk együtt vacsit? Egészen jól dolgoznék a kezed alá. – Kacsintok rá, ami kicsit kétértelmű, de most tényleg csak a főzésről beszélek. Bár gyereke még volt, biztosan ügyes szakács, én pedig jól tudom szeletelni a paprikát, melegíteni a rántást, ilyesmik. A főhadiszálláson rengeteg alapanyag van, ráadásul a sütő nem árammal, hanem gázzal megy, az még van. Ha nagyon sötétre fordulna a helyzet, majd gyújtok gyertyákat.
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 268 Ω Kor : 38
De hogyan vehetnél igazán komolyan valakit, aki soha sem viselkedik úgy? Kedvelem én Julient, hiszen rendes kölyök, de attól még ugyanúgy egy kölyök, aki soha nem gondol a következményekre és nagyon ritkán von le messzemenő következtetéseket. Csak éli az életét lazán, mint egy gyerek, mert végül is még az is, mi felnőttek pedig akárhogy is, de nem tudunk az élethez ilyen egyszerűen hozzáállni, akármennyire is szeretnénk és főleg most nem, hiszen annyira minden zavaros, annyi gond van, amiket kezelni kell és át kell vészelni. Nem lehet őket csak úgy... elviccelni, vagy elszórakozni, akármennyire is szeretné az ember. - Julien a te piszkos kis titkaidról mindenki tud, így már nem is annyira titkok nem igaz? - nevetem el magam, persze csak egészen röviden, de hát na, elég nehéz mellette rémesen komolynak maradni. Szertelen és mindig csak játszik és szórakozik, de egy idő után azért ezt simán meg lehet szokni, sőt még jó kedvre is derít, de egyértelműen ez a célja. Csak ezek a kis apróságok, amik picit talán kellemetlenül érintenek néha. Mégis csak elég fiatal, nekem pedig mint tudjuk van egy férjem, Julien pedig mindenkivel úgy viselkedik, mintha csak könnyű préda lenne, csak épp én nem egy vagyok a haveri társaságából. - Ha azt kérem, hogy ne keverd direkt bajba magad, akkor... igyekeznél legalább egy kicsit? - pillantok rá, aztán elég hirtelen ér az a nagy ölelés, ami következik. Egy pillanatra sikerül le is fagyni. Jó, volt már ilyesmire példa, de inkább csak afféle futó búcsúölelés, mint odabent Auguste-tal, de ez azért mégis csak más, most nem elköszönünk és az üdvözlés is meg volt már. Végül azért mégis csak sikerül összekapni magam és visszaölelek. Ő már csak ilyen, jóval nyíltabban kezeli a helyzeteket, mint a többség és igazán nem szólhatok rá e miatt, nem miattam fog megváltozni nem igaz? - De nem azért kell neked is veszélyesen élned, mert a bátyád is az tette. Ez... butaság. Túl gyakran nem számolsz a következményekkel. - túl sok minden alakulhat mostanában rosszul, túl sok minden csúszhat félre és mintha ő erre kicsit sem gondolna. Fiatal még persze, de lassan igenis lehetne egy kicsit legalább figyelmesebb, mert nem hiszem hogy bárkinek is jót tenne, ha temetni kéne egy ilyen fiatal srácot. Auguste végképp összeomlana, hogy történne valami vele. Aztán persze kellőképpen elkerekedik a szemem, amikor végül kiderül, hogy mit is akar. - Julien... - halkan sóhajtok egyet, hiszen már csak ez alapján is tudom, hogy baromi nagy butaságot készül épp elkövetni és tudom, hogy le kéne állítanom, de... félek, ha azt mondom nem, csak még nagyobb eséllyel teszi meg. - Ott leszek és nem szólok neki azzal a feltétellel, hogy megígéred óvatos leszel és ha... bármi... akármi rosszul alakul, akkor azonnal lelépsz. Rendben van? - határozottan úgy nézek rá, mint aki ígéretet vár, amit ha esetleg nem tart be, akkor tuti biztos, hogy máskor nem fogok falazni neki.
Julien Dumont
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 10 Ω Kor : 28
Nem csak arról van szó, hogy fiatal vagyok, miután nem igazán érdekel a holnap, ezért a véleményem sem számít annyira, biztosan ezen van kiakadva. A kedvéért hajlandó lennék a változtatásra, de úgysem tenné rá a nagyesküt, hogy akkor komolyabban vesz, ha én is saját magamat. Pedig az ördögbe is, a harcokban mindig ott vagyok, a megbeszéléseken szintén, nekem is van véleményem, ami igaz, menjünk fejjel a falnak kategória, de a meglepetés mindig nagy úr. Ha nem nézik ki belőlünk, hogy mire lehetünk képesek, akkor az fél győzelem. Csak ezt Linny nem fogadja el, nem csak az a komoly, megfontolt megoldás létezhet, amit ők Auguste-tal képviselnek. Különben pedig tényleg nem értem, hogy ha ennyire jól megértik egymást, akkor miért nem alszanak együt. Nagyjából csak arra tudok gondolni, hogy a bátyó még mindig búskomor Isabelle miatt, Linny pedig Marcel miatt eszi a kefét. Én meg Linnyre kacsingatok, csak nem veszi a lapot. Annyira nem töröm magam, mert csak megmosolyogtatnám, de olyan jó nő, és olyan édes, ahogy gondterhelt szegény. Én fel tudnám dobni a hétköznapjait! - Ő se tud segíteni, akkor nem mindegy, ha én is hallom? Na jó, hát te tudod, én se örülnék neki, ha a piszkos kis titkaimról tudnál, de én vagyok annyira menő, hogy magamtól avatlak be. Na erre mit lépsz hölgyem? – Fonom karba a kezeimet, a mosolyát végre kiérdemeltem. Ez végülis felér részemről egy bocsánatkéréssel is, ha úgy vesszük, másnak még ennyit sem ismernék el. Ha már engedi, hogy elmondjam a véleményemet, akkor nem fogom magam vissza. Az érintésem azonban célba talál, ezt azért jó tudni, hogy nem csak lerázza a kezem. Csak azt lehet zavarba hozni, aki nem értéketlen. Ott vagyok most már közvetlenül a közelében, nem vagyok még olyan magas, mint Auguste, ezért nagyjából egy szinten van a pillantásunk, állom a tekintetét. - Vitatkozhatnék... de értem miről beszélsz. De azért egyet ne felejts Linny. Ha úgy hozza a helyzet, akkor azt fogom tenni amit mondasz. Amit kell. A bátyám sosem tudott úgy igazán hatni rám, de te olyan... aranyos vagy, ha mondasz valamit, hát istenem, miért ne próbálnám meg? – Ha már Auguste is megölelte, bár ő búcsúzóul, én viszont a nyakába ugrok, és nagyon magamhoz szorítom. Zavarba hoztam az előbb, de ez most annyira nem érdekel, lássa, hogy van aki odavan érte. Ez csak ölelés, semmi több, aztán már gyorsan arrébb is lépek, nehogy még furcsálkodjon. Nem én vagyok a zsánere, férfnél is van, annyit azonban el kell viselnie, hogy mondjuk virágot szedek neki, vagy ilyesmi. A pókerpartyt pedig nem szabad lebecsülni, komoly tudás, és állati nagy szerencse kell hozzá. - Értem aggódik? Hülyeség. Amikor ennyi idős volt mint én, sokkal veszélyesebb életet élt, és neki még egy bátyja sem volt, aki vigyázzon rá. Gondolom ezekről nem beszélt neked Linny. Úgyhogy ne félts te engem, volt kitől tanulnom. – Kacsintok, és finoman megpaskolom a vállát, hogy az ablakhoz induljak. Az utcán megint foglalatoskodnak valamivel, ezúttal civilek, nem katonák. Amióta elment az áram, és itt a bura, teljesen megzakkant mindenki. - Ha már nincsen világítás, mi majd csinálunk. A polgármester házának tetejéről lövünk fel éjfélkor tüzijátékot. Csúcs lesz, és ott a helyed. Már csak azért is, mert annyira vigyázni akarsz rám. De egy szót se Auguste-nak, mert elrontana mindent az a nagy melák. Kérlek... – Pillantok rá kiskutyaszemekkel a távolból.
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 268 Ω Kor : 38
Hát persze, hogy nem értékelem túlzottan, hogy hallgatózott, mert ez végül is az. Nem lett volna kötelező neki ott maradni a másik szobában, sőt nyugodtan szólhatott volna, hogy itt van és távozik még mondjuk a legelején, szerintem igenis ez lett volna a korrekt hozzáállás. Én tuti, hogy nem hallgattam volna ki egy elég személyes magánbeszélgetést. Igen, tényleg egy kölyöknek tartom, de hát... az is! Fiatal még, és persze elég lazán éli az életét, nem tudom, hogy miért kéne máshogyan gondolkodnom róla. Mégsem az én korosztályom és azért határozottan ritkán tűnik igazán komolynak. Inkább egy lázadó ifjú, aki igyekszik minél gyakrabban azt mutatni, hogy ő igenis valaki, hogy ha arról van szó, akkor képes lenne átvenni a bátyja helyét, de nem gondolom, hogy tudna olyan felelősségteljes, vagy áldozatkész lenni. Vezetőként sok mindent kell feláldozni, a szabadidőt, a csajozást, a kártyázást, ez soha sem egyszerű feladat, és szerintem ő ilyen szinten ebbe nem igazán szokott bele gondolni. - Drágám... jelenleg Auguste se tud nekem segíteni, de attól még vannak olyan személyes dolgaim, amiket nem osztok meg bárkivel és szeretem én eldönteni, hogy mit kinek mondok el. - halványan elmosolyodom, mert hát elég nehéz mellette tartani a morcos arckifejezést, akármennyire is igyekszem és akármennyire is továbbra is úgy gondolom, hogy hibázott, mert hát tényleg hibázott jócskán, de majd talán idővel tanul belőle. Nagyon remélem legalábbis, hogy így lesz, aztán majd meglátjuk, hogy miből tud tanulni. A kérdése persze egyértelműen költői, mert hát nem is nagyon várja meg, amíg válaszolok rá. Hozzáfűzhet-e... nem tehetek róla, de olyan nehéz őt komolyan venni, még ha igazán kedvesek is a szavai. Talán egy kissé zavarba is hoz azzal, amit mond, vagy épp magával az érintéssel. - Nem biztos, hogy pár elkapott szóból pontosan érted, hogy miről van szó Marcel. A felnőttek világa... néha bonyolult. Sok a gond, ami elválasztja az embereket, sok a... kompromisszum, amit meg kell kötni. Nem minden olyan, mint egy pókerparty. - nem lebecsülni akarom ezzel, de akkor sem tud igazán komolyan gondolkodni, hiszen nem élt még át talán semmi nagyon komolyat. Még a háború sem ért el minket, persze vannak katonák és vannak nehézségek, de ennyi, attól még mindig viszonylag egyszerű dolgokkal tölti az idejét és az élet nem olyan, mint egy-egy játék, amit ő űz. Nem minden ennyire egyszerű. - Csak aggódik érted, mert a bátyád, te is tudod. - mosolyodom el, és csak bólintok a kérdésre. Tudja, hogy szeretem a kávét, úgyhogy ez talán nem is volt kérdés, maximum költői. Azért persze kissé felkapom a fejem erre a tűzijáték dologra, mert nem igazán hallottam semmit sem róla. Miért tartok tőle, hogy már megint valami rosszban sántikál a barátaival együtt? - Min töröd a fejed Julien? - tudom én, hogy sokan hogy szólítják. Ő a Kölyök, de nekem ez nem áll a nyelvemre, mert igazából ez is csak azt erősíti, hogy így viselkedjen és nem szeretném, ha ez végül a vesztét okozna. Nem gondol soha igazán a veszélyekkel és nem tudom, hogy Auguste képes lenne-e elviselni az öccse elvesztését.
Julien Dumont
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 10 Ω Kor : 28
Valahol sejthető volt, hogy a nő morcos lesz, amiért hallgatóztam, ellenben még mindig jobb, mintha Auguste maradt volna itt, és jön rá a stiklire. A testvérem, éppen ezért nem átall kioktatni, vagy ha arról van szó, gyerekként kezelni. Már nem vagyok az! Betöltöttem a tizennyolcat, az egyik legjobb lövő vagyok. A Kölyök megnevezést megszoktam, és ezzel együtt akarok rászolgálni arra, hogy mások is elismerjenek. A külsőm az, amellyel tiszteletet akarok parancsolni. Ezekben az időkben mindenki kezdi elhagyni magát, én a kiskabátomban még mindig tökéletes, szalonképes megjelenéssel rendelkezem, hogy lássák, nincsen az a bura, amely közbeszólhat, az ember legyen hű önmagához! Lehetne akár némi lelkiismeretfurdalásom, amiért nem szóltam, hogy itt vagyok, ám pontosan tudom, hogy nem tudnak rám annyira haragudni, ami indokolt lenne, vagy netán komolyan elgondolkoznék rajta. Egyetlen szívfájdalmam az csupán, hogy Auguste-ban látja a barátot, az erőt, én meg egy kötelezően hozzákapcsolt fiatalka srác vagyok. Még Elodie-vel is többet beszélget, mint velem. Talán ha nem élnék ennyire lazáskodó életet, akkor jobban odafigyelne rám, de mit kéne tennem? A pókerpartik, esti bandázások olyan menők, a srácok mindig tőlem várják azt, hogy nagyhangú legyek. A saját közegemben én vagyok Auguste, éppen ezért gáz, ha a bátyó időnként rajtam üt, és úgy vonszol el, mint valami kisiskolást. Pedig meg fogja látni, hogy egyszer ő is kiöregszik, és én leszek ennek az átkozott városkának az igazi nagymenője. - Tudoom, te meg azt nem fogod fel Linny, hogy én is törődök veled. Úgyhogy... – Rántok vállat álszent mosollyal. – Csak némán megbújok, és segítek, ha tudok, ha kell, ha nem. Úgysem tehetsz semmit. – A mosolyom most már pimaszkás, mégis rajongó nevetésbe megy át. Úgy közelebb lépnék, hogy legalább a nyakába ugorjak, de semmi értelme, nem akarom zavarba hozni, különben is olyan jól kibeszélgette magát Auguste-tal, hogy én már csak az ötödik kerék lennék. – Aha, ja jó. – Pislogok, mintha most fognám fel az egészet, majd komolyra veszem a figurát, és felállok, nem akarok túl lazáskodni, hogy miközben ő ácsorog, én feltett lábakkal dobom szét magam. – Nem mondom, hogy nem fordul elő megint, de majd odafigyelek. Hozzáfűzhetek...? Auguste jól látja, csak nem mindig mond ki mindent, én viszont, hát tudod... – Kissé közelebb lépek, és megsimogatom a vállat amolyan óvatoskodó mozdulattal. – Marcel nem tudom, hogy hova tette a szemét, egész Franciaországban te vagy a legszebb, és ha ennyire nem törődött vele, akkor minimum szürkehályogja van. – Kacsintok egyet, ő végül leül, én pedig karbafonom a kezem, hivatalos arcot vágok, ahogy bólintok. - Sok tej, sok cukor, ugye? – Kérdezek vissza, és már útközben morfondírozok a kérdésén. – Alávaló rágalmazás madam. A baj keres engem, mert tudja, hogy jobb vagyok nála, hiába próbálkozik. Auguste feleslegesen töri magát, tudok magamra vigyázni, csak nem fogja fel. A tüzijátékra sem hívtam meg, de remélem te eljössz... – Pillantok rá sokat mondóan, és már a kész kávéval a kezemben jövök vissza, hogy leüljek valahol a közelében.
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 268 Ω Kor : 38
Jobb lett, nem azt mondom, hogy minden jobb, hogy tökéletes, de azért jól esik, hogy meg tudtam ezt beszélni vele, és persze ahogy szokta most is jó tanácsokat adott, tekintettel Marcelre és rám is. Próbálkozott, nem tudom, hogyan lehetne ezt megoldani egyáltalán, inkább csak átvészelni és túlélni. Ha eltűnik ez a bura, ha a férjem hazatér valaha,akkor majd megpróbálom helyre tenni a dolgokat. Sikerülhet, sikerülnie kell valahogy, legalábbis nagyon remélem, hogy így lesz. Határozottan meglep, amikor meglátom odakint az ismerős arcot. Egyértelmű, hogy itt lehetett kint és az is, hogy jó eséllyel elég sok mindent hallott. Nem igazán értékelem, mert mégis csak eléggé magánjellegű dolgokat mondtam el Augustenak és azért neki mondtam, mert nem tartozik másra. Azt hiszem így érthető, ha nem széles mosollyal köszönök Juliennek, ahogy meglátom, hogy ledobja magát. Megállok, egyelőre csak a falnak dőlve. Nem terveztem, hogy tovább maradok, bár nagyon úgy fest, hogy ha előbukkant, akkor... legalább nem akarta titkolni, hogy hallgatózott, ez is valami. - Julien... tudod, hogy nem illik hallgatózni igaz? - nem tehetek róla, de a kezdeti pár pillanatnyi morcosságom pillanatok alatt elmúlik és bár nem erőteljes, de egy visszafogott mosoly azért megjelenik az arcomon, most ez is valami. Egyszerűen nehéz rá csúnyán nézni, miközben láthatóan jó kedve van, mint mindig és olyan lazán áll a dolgokhoz, mintha nem lenne minden ennyire káoszos. - Az rendben is van, hogy nem akartál zavarni, de attól még kihallgatni sem túl fair. Magánjellegű volt, amiről... beszéltünk. - nem tehetek róla, de azért csak zavar,h ogy tudja, amiket mondtam. Auguste öccse, rendes kölyök, de attól még ezek nem tartoznak rá, nem tehetek róla, de így gondolom. Nem mondanám el ezeket a dolgokat akárkinek, hiába kedvelem Louiset, hiába van ott a kis Avalon, nem beszélnék velük arról, ami igazán mélyen a szívemet nyomna, mert nem tartozik rájuk, mert nem hiszem, hogy tudnának vele mit kezdeni. Végül csak megenyhülök és leülök a másik székbe. - Jól van, egy kávé jól esne. És hogy vagy Julien? Ugye azért próbálsz nem bajba kerülni folyton? A bátyádnak épp elég gondja van. - nem dorgáló a hangom, legalábbis igyekszem nem annak tűnni, nem egy hárklis anyukának, de hát ismerem már őt eléggé. Hirtelen, fiatal és sokszor keveredik bele olyasmibe, amibe nagyon nem okos dolog, aminek bőven lehet rossz vége.
Julien Dumont
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 10 Ω Kor : 28
Jó ideje hallgatom őket, azt hiszem azóta, hogy bejöttek, így nem maradtam le semmiről, ide volt megbeszélve a találkozójuk. Múlatom az időt, tisztogatom a pisztolyaimat, készülök az esti pókerpartira némi aktív pihenéssel, olvasgatok, a haverjaim többsége is estefelé szokott előbújni fordított életet élünk. Mindentől függetlenül bármikor Auguste szól, hogy most menni kell, mondjuk tüntetni, vagy megszervezni mások védelmét, nem számít, hogy éjjel nem aludtam, azonnal pattanok. A család az első, még ha mellette nagy lókötő életet is élek. A kettőt össze tudom egyeztetni, a város olyan ponton fekszik, ahol napközben még az áramkimaradás sem gond, látunk mi a villanyok nélkül, estére a gyertyák tökéletes hangulatot csiholnak. A zene hiánya tényleg kár, a legócskább magtetofonhoz is valamilyen áram kell. Végigsimítok a hajamon, amikor úgy tűnik, a beszélgetés a végéhez közeledik, nem is akartam én megzavarni őket. Ketten együtt a vezetőink, mégis megvan a maga keresztjük, én alig tehetek értük, sokszor fel sem fogom, hogy milyen terheket cipelnek, de itt tudok lenni, ha kellek. Annyira furcsállottam mindig, hogy sosem jöttek össze, még korban is egymáshoz illenek. Jó, Adline-nek ott van Marcel, még ha egyre halványodik is az a kapcsolat, Auguste még mindig azt a lotyót szereti. Csak egyszer mondtam rá ezt, a bátyámnak életében először majdnem eljárt a keze, végül csak annyit mondott, hogy ne mondjam Isabelle-re ezt. Hát nekem aztán halál mindegy, hogy mit kezd az életével, de ez állandó magány... nem tesz neki jót. Drukkolnék én, de mintha maga választaná ezt. Fura. Nekem mindig van valaki, még ha csak lazáskodásból is. Erre már megpörgetem a két pisztolyt, hogy csak úgy járjon a forgótár, ekkor jut eszembe, hogy halkabbnak kéne lenne, nehogy lebukjak. Mázli, Auguste búcsúzik, búcsúcsók? Nem? Nem. Ezek az ideimre mennek. Miért is töröm magam? Na jó, igazából nem csinálok semmit, csak pátyolgatom a lelküket, ha éppen nincsenek ott egymásnak. Mit kell ennyire túlbonyolítani? Fejcsóválva, hamiskás mosollyal lépek ki a másik szobából, a pisztolyaimat a helyükre igazítom, a kis kabátot pedig felhúzom a kalap még csak a kezem ügyében, ahogyan leteszem az asztalra, amely elé lehuppanok, és a lábamat felteszem. Éppen csak kiskirálykodva, nem azért hogy koszoljak. - Halihó Linny. – Talán csak én hívom így, képes vagyok meglátni a komoly gondolozású fiatal nőciben az igazi kedves teremtést, aki nem csak vezető, nem csak feleség, hanem egy klassz csaj is, na. Kisfiús bájjal dőlök hátra, hogy rátámaszkodjak a tarkóm mögé illesztett karjaimra. Tekintetem oly vidámságot, melegséget sugároz, rendszerint át szokott ez ragadni másokra is, kivéve akiket a halálba idegesítek. - Ugye nem haragszol, amiért nem szóltam? Nem akartam zavarni, a ti dolgotok volt. – Rántom meg a vállamat, aztán mégis úgy döntök, hogy valamivel kárpótolni kell. Ártatlan kiskutyanézzésel pattanok fel, és a csipőmre vágott kézzel kérdezek rá. - Egy kávét készítek neked, és vegyük úgy, nem hallottam semmit, oké? – Minden szót hallottam, talán pont ezért akarom kihangsúlyozni, hogy míg bátyám maga is gondokkal küzdd, de van itt valaki Adline-nek, akire ha másért nem, de legalább annyira számíthat, hogy kész kirángatni a lelki fertőből. Ez lennék én.
