"Az elmét mindig becsapja a szív."

Userinfó: Főkarakter- Auguste Dumont

Név: Alexandre Chevalier
Rang/Foglalkozás: -
Születési dátum: 1904. július 15. Párizs, Franciaország
Csoport: Átutazó

Jellem: Hogy ki vagyok? Nos, mióta az a hálátlan liba rám gyújtotta a házat…senki. Megszűntem létezni. Mára már csak egy jól csengő név vagyok, mire vastagon lerakódott az idő pora. De még nem tartunk ott… úgyhogy vágjunk is bele! Egyetlen szót szoktam a saját magam jellemzéséhez használni, ez pedig nem más, mint a : rendíthetetlen. Ebben benne van minden, ami vagyok, minden, amiben hiszek. Erős, céltudatos, érzéketlen és egyben érzelmekkel tűzdelt embert, ki váltakozva játszik vértanút és vétkest, mikor éppen mit követel meg a helyzet. Nem hiszek Istenben, ahogy az emberekben sem. A bosszúban hiszek, az erőszakban, a féktelen megtorlásban. Azonban ne hagyd, hogy ezen szavak megtévesszenek téged! Úriember vagyok, tetőtől talpig, szerény és megértő, önzetlen és segítőkész…egy szóval tökéletesen játszom a szerepem. Az érzelmek embere vagyok, mégis megfontolt és számító, a két véglet között mozgok folyamatosan, és nem hagyom, hogy kiismerjenek, mert ha kiismernek, akkor legyőznek, ez a szó pedig nem szerepel a szótáramban. Mint rájöhettél nem szoktam hozzá a vereségekhez, én mindig győzök, mindig megkapom, amit akarok, és ha nem kaphatom meg, akkor elpusztítom, hogy másé se lehessen az. Bosszú…valójában csak ez számít, és minél lassabb, minél fájdalmasabb, annál jobban fogom kiélvezni minden pillanatát.

Külső: Elegancia. Szinte kivétel nélkül öltönyben vagyok, de ne kérdezzétek miért. Már gyerekkoromban is imádtam a drága és elegáns ruhákat, sokkal férfiasabbnak és kényelmesebbnek tartom őket, illetve úgy tartom, hogy ez sugároz valamit a másik fél számára is. Sármos férfi vagyok, tekintetemben hosszasan ellehet merülni, de haltak is már bele. Nem vagyok egy tipikus izomkolosszus, de gyengének se mondanám magam, az aranyközépút vagyok a kettő között. Természetesen imádom a drága kiegészítőket, otthon egy egész szobát töltöttem meg a legkülönfélébb órákkal a világon, és természetesen mondanom sem kell, hogy megrögzötten imádom a műkincseket és antik holmikat, tudjátok, mindent, amit már szinte nem is lehet pénzben mérni. Talán egyetlen szépséghibám van, és azt is amiatt a liba miatt kell viselnem. A szívem felett pár centivel van egy hosszabb heg, mit az égőházból való menekülés reményében kellett elszenvednem, de ő is visel sebeket, miket én okoztam, és bár a testét meggyötörtem, a lelkét még inkább. A test meggyógyul, de a lélek nem, az örökké vérzik, míg el nem törlik a földszínéről.

Előtörténet:  - Kérlek, uram, én nem tudom! – visszhangzik a könyörgő kiabálástól a fülem. Mosolyra húzódik a szám. Ha annyi pénzem lenne, ahányszor én ezt hallottam, de…de hisz volt, csak elvették tőlem, lerombolták mindazt, mit egy életen át építettem fel. Felemeltem őt az utca mocskából és királynővé koronáztam. Megadtam neki mindent, cserébe pedig mindössze őt kértem. Nem csak a barátságát és szerelmét követeltem, hanem a testét is. Nem vártam mást, mindössze annyit,hogy legyen az enyém, és cserébe mindent megadtam neki, nem volt olyan kívánsága mit ne teljesítettem volna. Mégis elárult, mégis felgyújtotta a házam! Az a ház több száz ember holtestén épült fel. Százak haltak meg, hogy meggazdagodhassak, és gondtalan életet élhessek a szerelmemmel, ki elhagyott, és a tisztítótűzbe lökött. Miként fordulhatott meg a fejében, hogy képes lehet engem megölni? Hogyan üthetett szöget a fejében az a nevetséges elképzelés, hogy a múlt homályába taszíthat engem?
-Matthieu, Matthieu, Matthieu… - mondom a fejemet csóválva megnyomva minden szót, miközben végighúzom az arcán a kést. Ezzel a késsel próbált engem megölni. A tüzet követő fejetlenségben úgy gondolta, hogy megszabadulhat tőlem egyetlen mozdulattal, de a sors más végzetet szánt neki. Most pedig itt van, hozzákötözve egy székhez, csurom véresen. Fura módon, mindenki egy időben esküdött össze ellenem, mintha az élet azt akarná ezzel üzenni, hogy nem bízhatok senkiben. Hibáztam, de ez még egyszer nem fog előfordulni. Beleestem egy olyan nyilvánvaló, mégis remekül elrejtett csapdába, mint a szerelem. Azt hittem, hogy létezik, de most már világos számomra, hogy végig csak megvezetett engem, és képtelen volt elfogadni a felé nyújtott szívem, egyszerűbbnek látott engem inkább megölni, a tűz nyaldosó lángjainak áldozni a lelkemet. - … miért nem tudok hinni neked? – a combjába vágom a kést, mire hangosan felüvölt, én pedig megvárom míg a fájdalom enyhül. A hajánál fogva hátrarántom a fejét, és egy törülközővel rejtem el az arcát, hogy aztán egy vízzel teli vödör tartalmát rá boríthassam. Hallgatom a fuldoklását, néztem a kétségbeesett kapálózását, míg végül már nem maradt ereje ellenkezni. Akkor abbahagytam. Szenvednie kell, úgy, ahogy én szenvedtem, és mikor már tudok mindent, amit tudnom kell, akkor megengedem, hogy meghaljon. De még fiatal a nap, én pedig túlságosan is dühös vagyok erre az álszent disznóra!
Végül arrébb lépek, és lerántom a törülközőt a fejéről. Azt akarom, hogy lássa mit fogok tenni. Tisztában vagyok azzal, hogy egy nincstelen embert nem lehet zsarolni, de ő… csak most lesz nincstelen. A feleségét már korábban megöltem, hálátlan egy szajha volt, de itt van a lánya…aki ártatlan és tiszta, nem fészkelte még be magát a lelkébe még a bűn gondolata sem. Kinyitom az ajtót és a kezénél fogva vezetem be a lányt. Matthieu szavait nem értem, de minden bizonnyal válogatás nélkül szórja felém a szitkait, ami jelen helyzetben nem segít rajta, inkább csak ront az esélyein. A kislány remeg, nem mer megmozdulni. Jól tudja, hogy mi történik az apjával, ha nem teszi azt, amit mondok. Mire nem képes az emberi életösztön! Nem lehet irányítani úgy senkit, ha nincs a kezedben valaki fontos a szívéhez, mert csakis így juthatsz el a lelkéig, hogy aztán belülről téphesd szét őt. Mint már korábban is említettem, semmit nem érsz azzal, ha valakinek sebet ejtesz a testén. Az begyógyul, de mikor a lelkét bántod, mikor megfosztod őt mindentől, ami kedves neki…ezernyi sebből fog vérezni, és ezek a sebek soha nem fognak begyógyulni, ahogy a lélek sem vérzik el. Örök kárhozat, örök szenvedés, ez lesz a jutalma annak a ribancnak! Látni akarom a földön csúszni, az életéért könyörögve, és mikor már kellően összetörtem, akkor megölöm őt. Nem hazugság, hogy a szeretet ölni képes.
-Avignon…kérlek, ne bántsd őt! – a szavaira színlelt meglepettség ül ki az arcomra, ami végül nevetésbe torkollik. Még csak nem is sejti, hogy miért szórakozok rajta ilyen jól. A lányára nézek és mosolyogva, kedvesen szólítom meg őt. – Lassan csináld! – adok a lány kezébe egy újabb kést az asztalról. Aztán csak odasétálok Matthieu mögé és a kezeimet a vállára téve nézem, ahogy a kislány elvágja a torkát. Lassan csinálja, már szinte művészien, hagyja, hogy kiélvezhessek minden pillanatot. Hangos koppanással ér földet a kés, majd pár pillanat múlva a kislány is a földre hull. Az a szép ebben, hogy nem hal meg azonnal, fulladozik, szenved, és végül a padlóra kifolyt vöröslő vérében fullad meg. Nem másodpercek alatt, hanem hosszú percekig tart ez, miközben végig az apját nézi, kinek nem jön ki hang a torkán a döbbenettől. Eddig, mint a fába szorult féreg ordibált, de most elvitte a cica a nyelvét. Pár órának ható másodpercig szótlanul figyelem a csendet, mely szinte már beszél hozzám, majd a füléhez hajolok miközben kihúzom a combjából a kést. Egyetlen hang nélkül állja. – Érted már végre? A test gyötrelme semmi, ahhoz képest, amit a léleknek kell kiállnia. A lélek nem gyógyul, nem felejt, míg a test hajlamos elfeledkezni az őt ért fájdalmakról. Már érted, hogy mit érzek? – szinte suttogom a füleibe, de semmiféle reakció nincsen. Nem is számítottam másra. Matthieu szembesült a kegyetlen valósággal, mi kiölt körülötte minden hangot, nevet és arcot, most már csak ő maradt, egyedül a fájdalommal és bűntudattal. Örök kárhozat. Mire nem képes a szeretet, feláldozni magunkat abban a reményben, hogy szeretünk majd továbbél az emlékünkkel. Évekkel ezelőtt életben hagytam volna Matthieut, de most, hogy átlátok a hazugság fátylán…egy angyalbőrbe bújt ördögöt látok, ki Avignon utcáit koptatja, és azt hiszi megszabadult tőlem.[/color]