Ha én is úgy élnék mint ez a lány valószínűleg ki se mernék menni az utcára egy idő után. A félelmét nagyon is értem. De olyan dolgokra is rágörcsöl amikre más csak legyint. Milyen lehet Kelly mikor éppen nem aggódik? Bár azt hiszem egy röpke időre kaptam abból ízelítőt milyen mikor nyugodt és nem törődik semmivel. De az az éjszaka elszállt és most megint belecsöppentem egy igen riadt és nagyon félénk kis nyusziba. Csak nagyot sóhajtok, mert tudom itt csak csatát veszthetek. Képtelen lennék meggyőzni vagy kitérő választ adna vagy csak megígérné, hogy próbál nem gondolni a dolgokra. -Időnk mint a tenger Szívi. Amúgy se miattam van a nyugalomra szükséged hanem saját magad miatt. - csak közel hajolok és adok egy apró puszit a homlokára. Igazán szeretném ha nem ezt a fanyar képet kellene látnom mikor újra összefutunk, mert biztos vagyok benne, hogy még fogunk találkozni. -Ezt mondtam volna? Szerintem csak annyit mondtam vigyázz magadra. Az nem egyenlő a bezártsággal. Például éjszaka ne mozdulj ki meg ne nagyon járkálj elhalt környéken. - Szerintem ezt is túlbonyolítja. Természetesen az kihalt környéket onnan lehet felismerni, hogy KIHALT. De ezt más inkább nem is magyarázom. Gondolom az, hogy este nem menjen sehová az világos. Épeszű ember ilyen helyzetben nem járkál kint éjszaka. Mike esetéből szerintem eleget tanult. Szegény fickó. -Hát te vagy az első lány akinek semmi tapasztalat ezen a téren, mármint az ismerőseim közül. Ahhoz képest könnyen az ujjaid köré csavartál. - Jegyzem meg még úgy mellékesen. Csak belépett a kocsmába és már is odavonzotta a figyelmem. Van egy olyan vonzereje amiről szerintem még Ő sem tud. Természetesen nem rejtem véka alá azt, hogy még mindig kívánom őt. Miért tenném? Látom rajta, hogy ez zavarja, de nem érdekel. Nem fér hozzá kétség, hogy nem én vagyok a szülők álma az életvitelemmel együtt, de abban semmi rossz nincs ha felnőtt emberek viszonyt folytatnak. -Jó dolgokra mindig lehet gondolni, még azoknak is van jó emlékük akiknek hányatott a sorsuk. - A hatalmas bölcs ezúttal is előtört belőlem. Majd felajánlom a lakásom főhadiszállásnak és nagy nehezen bele is megy a dologba. -Örülök, hogy bízol bennem, hidd el rá fogok szolgálni a bizalmadra. - Aztán csak látom ahogy feláll és már is jobb színben van. Talán tudtam a lelkére hatni. -Már hogyne segítenék! Málhás csacsi a becenevem. Induljunk Bébi. - Ezzel felpattantam és nyújtottam a karom, hogy nyugodtan belém karolhat. Irány haza!
Kelly Westwood
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 53 Ω Kor : 33
Igazán igyekszem, tényleg, amennyire csak tőlem telik. Próbálok könnyedebben állni az élethez, nagyon akarom, hogy sikerüljön, de most még túl sok minden van, ami a fejemben jár, ami miatt aggódom, amitől félek, hogy menjen. Talán pár nap múlva már könnyebb lesz, talán ha elterelem a gondolataimat, akkor jobban fog menni, de most ez még egyáltalán nem egyszerű. Túl sokszor ugrik be nekem Mike teljesen szétvert arca, túl sokszor gondolok rá, hogy vajon mi van, ha a szüleim is bajba kerülnek, ha pont rosszkor vannak rossz helyen, vagy ha én nem tudok mit kezdeni itt magammal, ha nem tudok vigyázni magamra és olyan sorsra jutok, mint biztosan már nem egy ember az utóbbi napokban. Nem tehetek róla, de félek és aggódok egyszerre, és nem tudom, hogy melyiket hogyan fojthatnám el. - Csak... csak adj nekem egy kis időt, és menni fog majd, de nem azonnal. - felpillantok rá, próbálok egy mosolyt varázsolni az arcomra, de nehezen megy. Remélem megérti, hogy ez nem egyszerű, kell nekem pár nap, kell egy kis idő, amit ő már talán nem is fog látni, hiszen nem biztos, hogy megint összefutunk majd, hogy neki sírjam el a bánatomat, ha most nem is szó szerint teszem, mert a sírás már meg volt jóval az előtt, hogy összefutottunk. - De mit kéne tennem? Ki sem mozduljak? - nem tudom, elég lehet ha nem megyek olyan környékre, de nem ismerem a város, honnan tudjam, hogy melyik környék olyan? Az egyértelmű, hogy nem teszem ki a lábam sötétedés után a hotelből, de mégis hogyan vigyázhatnék még magamra? És azt hogy viseljem, hogy egy idegen helyen vagyok, bezárva, duplán, ha még a szobámat se merem elhagyni? - Ez olyan meglepő? Nem mindenki... nem mindenki ugrik bele csak úgy mindenbe. Én nem szoktam. - rázom meg a fejem. Sose csináltam még ilyet, nem volt még egy éjszakás kalandom és úgy főleg nehéz kezelni, hogy nem mentünk el. Nem tudom, hogy kéne viszonyulnom hozzá, főleg ha olyanokat mond közben, hogy nem lenne ellenére az ismétlés sem. Én nem tudom, hogy nekem az jót tenne-e, hogy nem kalandoznék-e el rossz irányba, hogy... nem szeretnék-e belé, azt pedig tudom, hogy nem szabad. Egy ilyen fickóba nem, ő az, akitől az anyák óvják a lányaikat. Ő az, akit az apám úgy kergetnek el a gyerekeik közeléből is, mert félnek, hogy összetöri a szívüket. - Nekem most ez nem megy, nem azonnal. - rázom meg újra a fejem, hiszen így van. Nem tudok boldog dolgokra gondolni, főleg nem most egyből, az egyszerűen képtelenség lenne. Már az is valami, ha a gondolatokat sikerül kizavarni a fejemből és a felvetése most sokat segít. Hiszen meglep, nagyon is. Nem gondoltam volna, hogy ilyesmi jöhet, hogy ezt csak úgy felajánlja, hogy... a nyakába vesz koloncnak, pedig nem ez lenne a dolga. - Igen, biztosan otthonosabb, és... egyedül most rémes lenne. - halvány mosoly jelenik meg az arcomon, már azt hiszem ez is több, mint a semmi. Nem vagyok jól, még most sem, de talán legalább egy kicsit jobban, egy kicsivel jobban viselem azt, ami van, ha nem kell magamban átvészelni. - Bízom... alig ismerlek, de bízom. - aprót bólintok és végül fel is állok. Igen, azt hiszem tényleg bízom benne és nem magam miatt aggódom, hanem érte. Felállok végül, még megtörlöm a szemem újra, de végül kicsit kihúzom magam és próbálok erősnek mutatkozni, ahogy mondta, igyekezzek. - Segítesz elhozni a holmimat? - azt hiszem hülye kérdés, muszáj lesz, hiszen nem tudom hol lakik, nem találnék oda egyedül.
Sebastian Monroe
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe Ω Hozzászólások száma : 107 Ω Kor : 35
Nos hozzászoktam már ahhoz, hogy ez a kislány mindent túlaggódik. Ez olyan mintha a szomszéd gyereke elesett volna és akkor rögtön a mi gyerekünk is. Ez nem így megy. Angliát bombázták, de nem konkrétan a szüleit. És amint említette is, vidéken laknak egyszóval nagyobb esély van arra, hogy nem is nagyon érzékelnek a dolgokból semmit. Hazudnék ha azt mondanám, hogy most engem nem kapott el az ijedtség, hisz az én családom is Angliában lakik. Méghozzá nagyon közel a belvároshoz. De nem tehetek és Ő se semmit ebben a helyzetben. Maximum annyit, hogy vigyázunk magunkra. Maga miatt jobban kellene aggódnia, itt áll egy adag furcsaság kellős közepén, szerintem jobban tenné ha megpróbálna erre koncentrálni és közben úgy folytatni mindent, mintha nem történt volna akkora baj. Jó, a kettő olyan mintha nem férne össze, de meg lehet oldani, hogy egyszerre történjen. Legyünk olyanok mint régen, de mégis legyünk tisztában azzal ami körülöttünk folyik. Kétség kívül nehéz. -Természetes, hogy aggódsz, és azt is megértem ha nem hiszel nekem, de legalább próbáld meg. - Persze sok minden könnyebb lenne ha tudnánk valamit Angliáról, de a hírek nem jutnak be. Remélem azért a katonaság nem csak ül és iszogat hanem lassacskán talál megoldást. Ha nem hagytam volna ott a katonaságot valószínűleg már lenen akkora rangom, hogy elintézzem a nyomozást a bura körül. -Persze. Mostanában megtörténnek ilyen dolgok. Ezért is fontos, hogy vigyázzunk. - Gondolhattam volna, hogy fél. Az ami Mike-kal történt ijesztő és ad okot a pánikra. Én pont ezért hordok magamnál fegyvert. De Kelly-ből nem nézem ki, hogy egy nagy gránátvetővel járkálna. Nem jó az, ha az ember egyedül van főleg ha Nő. A nők védtelenek. Biztos vagyok benne, hogy Kelly gyászolja most Mike-ot, de azt is tudom, hogy maga miatt most jobban aggódik. Fél, hogy vele is megtörténhet ami a férfival. -Te tényleg nem voltál még így senkivel sem? - teszem fel a nagy kérdést. Úgy beszél erről a románcról mintha akkora bűnt követtünk volna el amit nem tudna kezelni. Lefeküdtünk és kész. Ezen mit kell túlbonyolítani? Azt se mondhatom, hogy ha elment volna olyan sokáig megmarad a fejemben, de szerintem azzal, hogy elment volna a dolog úgy sem törlődött volna. Nem tehette volna meg nem történté. A túlzott törődésem irányába az se jó. De nem tehetek róla ha aggódom miatta. Meg mint már az említve volt, nem szeretem ha valaki búskomor mellettem. Még ha sok a bajom is akkor is mindig megpróbálok tenni valamit annak érdekében, hogy a velem lévő személy kicsit jobb hangulatba kerüljön. -Olyankor olyan dolgokra gondolok amik felvidítanak. Azoktól megkönnyebbülök és már is kevésbé nyomasztó a helyzetem. - Talán a bánat az arcán vagy a félelme az ami arra késztet, hogy feltegyem neki a kérdést. Igazából van annyi helyem, hogy elférjen. És én is nyugodtabb lennék ha tudnám, hogy biztonságban van. Picit rosszul esik a tétovázása, de végül belemegy. -Nos az én lakásom nem olyan szép mint a hotel és kiszolgálásban is híján van, de biztosítalak afelől, hogy otthonosabb és, hogy nem maradsz egyedül. - Hogy ez most megnyugtatja-e vagy inkább idegesebb lesz majd az állandó jelenlétemtől még nem tudom. Hamarosan kiderül. -Minden percben résen vagyok Angyalom. Egy ideje már bujkálok, igaz, hogy most nehezebb mert össze vagyok zárva velük, de kijátszom őket. Bízz bennem! - Kétlem, hogy aggódna értem, szerintem csak biztos akar benne lenni, hogy nem fogok eltűnni mikor szüksége lenne rám. Meg is feledkezem egy kis időre a gondomról miszerint apának neveztek ki. Hogy a macska rúgja meg, akarom én ezt? A fenét!
Kelly Westwood
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 53 Ω Kor : 33
Nem mondom, hogy nem jó biztató szavakat hallani, mert nagyon is jól esik. Tudom, hogy nem rajta kéne levezetnem a haragomat, mert nem ő a hibás a miatt, hogy itt ragadtunk, hogy nem tudunk csak úgy átlépni azon az izén, de valaki kell, akinek kipanaszkodom magam és azzal nem sokat segít, hogy úgy áll hozzá, mintha ez nem lenne olyan nagy dolog, hiszen nagyon is az. Próbálok arra figyelni, amit mond és igazán igyekszem el is hinni. - Remélem, hogy így van, úgy szeretnék hinni neked, de attól még aggódom. - rémes lenne, ha a kiszabadulás öröme végül a szomorúsággal vegyülne, amikor eljut hozzám a hír, hogy a szüleimnek nagyobb baja esett, vagy akár meg is haltak. Nem tudni semmit Angliáról, pedig jó lenne híreket kapni, jó lett volna tovább menni... sok minden lett volna jó, de most nincs rá lehetőség. Most valahogy ezzel a helyzettel kell kezdeni valamit, csak még nem tudom, hogyan. - Nem ő nem olyan, csak véletlenül keveredett bele az egészbe. Olyan rémes! Bárkivel történhetett volna, bárkivel a zenekarból... velem is. - a legrosszabb az egészben ez, e miatt csukom le a szemem egy pillanatra. Szomorúnak kell lennem a miatt, ami Mikekal történt és ez meg is van, de közben... közben félek is, és valahol megkönnyebbülés is van bennem, hogy nem én voltam épp rosszkor rossz helyen. Ez önzés, és még lelkiismeret furdalásom is van miatta. Már azt sem tudom, hogy a fenébe bírom ki, hogy ennyi minden kavarog folyamatosan a fejemben, nem csoda, ha finoman szólva is ki vagyok tőle. - Értem, azt hiszem, és igazad van, majd igyekszem alkalmazkodni, ehhez az... egészhez. - nekem nincs ilyen egyszerű, most nincs bennem két pohár bor, teljesen józan vagyok és ki vagyok bukva, a tetejében pedig még azt is hozzáteszi, hogy akár meg is ismételné. És képtelen vagyok ezt ilyen könnyedén kezelni, maximum majd megpróbálom valahogy. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha tényleg csak egy emlék marad, elmegyek és elfelejtem, de nem így lett. Nagyon is itt van és aggódik értem, fene essen bele, de jól esik! - És olyankor mit teszel, mitől lesz jobb? - ez a legnagyobb gondom, nem tudom, hogy mitől lenne most jobb, hogyan léphetnék túl ezen. Egyszerűen nehéz feldolgozni mindazt, ami történt. Eddig mondhatni túl könnyű életem volt, most pedig mintha mindent, amit mások fokozatosan kapnak életük során egyszerre vágna hozzám a sors, hogy akkor most old meg, és ne omolj össze véglegesen. Nem egyszerű. Az viszont kizökkent és egyben meglep, amit ezek után javasol. Persze hogy nehéz komolyan venni, csak az arcán látom, hogy talán rosszul esett neki, hogy így meglepődtem rajta. - Azt hiszem akkor köszönöm, jobb lenne, mint egyedül. Nem szeretem a hoteleket, olyan... rideg. - furcsa akkor is, de talán jobb lesz, mintha egyedül lennék. Meg tudok lenni mellette, annak ellenére is, ami történt, legalábbis azt hiszem. Nem kell újra belemenni semmibe, én legalábbis attól félek, hogy nem tudnám úgy kezelni, mint ő. Barátság... extrákkal? Nem, hiszen hogy feküdne ez nekem. - Dezertáltál? Akkor... nem félsz, hogy elkapnak? Elég sok a katona a városban. - bizonytalanul pillantok rá. Őszintén szólva kissé talán kétkedően is, nem mondta nekem ezt, sőt hazudott, akkor vajon még miben tette? De mit is képzeltem, azért csinálta, hogy ágyba vigyen, persze hogy olyasmiket mondott, amit hallani akartam, nem pedig az igazat, ami biztosan nem olyan szépen díszített, mint az igazság. Végülis ha az ő szempontjából nézzük, akkor teljesen logikusan cselekedett.
Sebastian Monroe
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe Ω Hozzászólások száma : 107 Ω Kor : 35
Tudom, hogy nem rám dühös, de mégis ez az érzésem. Nem mondom, hogy én nem vagyok dühös erre az egész helyzetre, de azzal nem oldunk meg semmit ha a másikon éljük ki a felgyülemlett dühünket. Én is nagyon szeretném, ha végre valaki megoldaná ezt a gondot és újra, mondhatni szabadok lehetnénk. A tudat, hogy össze vagyunk zárva, mintha egy ketrecben lennénk. Összegyűjtött kísérleti állatok. De vajon meddig bírjuk ki anélkül, hogy saját magunk ne csökkentsük a számunkat. -Ha egy kicsit is hasonlítotok a szüleiddel akkor biztos vagyok benne, hogy nincs semmi bajuk. Te se adod fel olyan könnyen hisz itt vagy. A szüleid se fogják feladni. - Értem, hogy aggódik a szüleiért, de jelenleg inkább magáért aggódjon. Innen nincs hová menekülni ha kitörnek a belső viszályok. Angliában legalább megvan az esély arra, hogy elmeneküljenek az emberek. Nagyobb baj az, hogy most ide vagyunk zárva. Idővel ez majd az emberek agyára fog menni és megpróbálnak kitörni amiből majd katona és civil harcok lesznek. Akkor lesz igazán nagy baj. -Vannak olyan emberek akik kevésbé bírják a bezártságot és ettől megőrülnek. Mike biztosan nem akart ártani senkinek, de rosszkor volt rossz helyen, éppen ezért kell nagyon vigyáznod magadra. - Persze, hogy aggódom érte. Egy kedves barátom és nem szeretném ha a következő sérült vagy áldozat Ő volna. Borzalmas lehetett azonosítani az egyik barátját. Nem kellett volna ezen átesnie. Csak nagyot sóhajtok azon amiket mondd. Dehogy is érti a dolgot. Attól tartok többet érez annál mint baráti kapcsolat. Adja az ég, hogy ne így legyen. -Megértem. De túl sokat agyalsz rajta. Ami köztünk volt az jó volt, sőt, szuper és hazudnék ha azt mondanám nem szeretném megismételni, de emiatt ne érezd kínosan magad. Most is eltudunk beszélgetni, miért ne lenne ez később másként? - Úgy érzem, hogy az az apró csók és az ölelés lenyugtatja. És valójában nekem is jól esik az érintése. Ezekben a pokoli napokban az ilyen percek kincset érnek. -Vannak olyan helyzetek amik megkövetelik, hogy ne adjuk fel. Én sem vagyok mindig az a tipikus optimista fajta. Néha rám is rám zuhan a léc és olyankor semmi kedvem tovább reménykedni. De nem szabad feladni. - Bátorítóan rámosolygok majd olyat teszek ami még engem is meglep. Megkérem, hogy költözzön hozzám. Egy pillanatra kicsit rosszul esik ahogy kibontakozik az ölelésemből és úgy néz rám mint egy idegenre. -Nem nevetek, tehát komolyan mondtam. Az én részemről nem lenne furcsa és mások véleménye meg nem érdekel. - nem akarom kihasználni, vonzó lány, de én meg nem vagyok egy féreg. Nem vagyok jó ember, de nem is vagyok egy szemét alak. Nem teszek vele semmi olyat amit nem akar. Mosolya már kicsit jobban esik mint az előző hitetlenkedő arckifejezése. -Már miért zavarnál? Én kértelek rá. - Végül hallgatok egy kicsit még mielőtt válaszolnék kérdésére. -Igen katona voltam. De dezertáltam. A katonaság úgy tudja odavesztem egy csatában. Így, hogy most össze vagyunk zárva a volt katonatársaimmal, tisztjeimmel, azt hiszem sokkal rosszabb helyzetben vagyok. Emiatt résen kell lennem, de megígérem neked, hogy megvédelek téged. Nem kell félned, nem hagyom, hogy bántódásod essen. - Hazudni bűn, és amennyit hazudtam már, valószínűleg a pokolra kerülök majd. De talán ezzel a kis igazsággal kompenzálhatom bűnöm súlyát.
Kelly Westwood
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 53 Ω Kor : 33
tényleg nem gondolja, hogy igenis nagy dolog már önmagában is a tény, hogy itt ragadtunk? Tényleg azt hiszi, hogy ez olyan kis aprócska semmiség? Igenis már ez önmagában is elég a kiborulásra, nem kell hozzá még pluszban az is, ami történt, de így együtt még sokkal durvább a helyzet. Nem tudom, hogyan kéne kezelnem, nem rá vagyok mérges, egyszerűen csak mindenre, ami történt, mindenkire, aki körülöttem van, hogy nem oldják már meg ezt. És persze emberesen aggódom, hogy mi lehet a szüleimmel, hogy vajon mennyire aggódnak, hiszen nem jutottunk el a következő turné állomásra, ez biztosan el fog érni hozzájuk. - Nem sokkal az után bombázták Londont, hogy eljöttem Angliából. A szüleim vidéken vannak ugyan, de... egyáltalán nem biztos, hogy olyan nagy biztonságban vannak. - rázom meg a fejem. Az már talán kevésbé érdekel, hogy velem mi van, sokkal jobban aggódom a szüleimért, hogy ők biztonságban és rendben legyenek. Apa nem mozog olyan könnyen, nem tudnának... nem is akarok belegondolni, mi lenne, ha menekülniük kellene. Tudom, hogy csak vigasztalni akar és igaza van, hogy nem jó, ha ezen emésztem magam, de az érzéseimmel egyszerűen nem tudok mit tenni. - De miért, miért kell így viselkedniük? Mike nem ártott senkinek, ő csak... gondolom csak inni akart valamit, és ez lett a vége. - összeszorítom a szemem. Nem akarok újabb könnycseppeket hullajtani, hiszen már így is végigbőgtem a fél délelőttöt. Az utolsó kérdésére csak lassan bólintok egyet. Nem akarok emlékezni rá, ahogy lehúzták a fejéről a fekete anyagot, és ahogy kinézett. Nem volt gyors az, amit vele tettek, az arca rémesen festett, elég csúnyán helyben hagyták. Lehet, hogy órák alatt halt meg, csak mert nem talált rá senki, hogy segítsen neki. Lehunyom a szemem és próbálom kiverni a fejemből a betolakodó rémképeket. Nem szabad erre gondolnom, nagyon nem! Nem agyalhatok azon, hogyan halt meg, mert abba tényleg belerokkannék. - Értem azt hiszem, de... értsd meg nekem ez nem ilyen kézenfekvő. Azt hittem, hogy elmegyek, azt hittem, hogy nem kell ezzel az egésszel foglalkoznom és... Mindegy, jóban vagyunk és kész. - nem vagyok olyan, mint ő. Én nem bújok ágyba válogatás nélkül akárkivel, mint ahogy ezek szerint ő teszi. Nekem nem egyszerű ezt félretenni és egyszerűen csak jóban lenni vele, mintha nem történt volna az, ami, de majd megpróbálom. Egyébként sem biztos, hogy olyan sokszor össze fogunk futni, valahogy már az a tény is meglepő nekem, hogy itt látom egy templom kertjében. De most jó, hogy itt van, hogy megcsókol, hogy megölel, még ha ez nem is tart majd olyan sokáig, még ha pár óra múlva már újra egyedül kell megküzdenem a gondjaimmal. - Én nem vagyok ilyen erős, nekem sosem... sosem kellett igazán erősnek lennem. - nem vagyok egy igazi kemény nő, nem volt rá szükség. Nem volt soha olyan igazán nagy gond az életemben, maximum a mostanihoz képest elhanyagolható csekélyke kis apróságok. Most viszont nagyon is kiborító a helyzet, nagyon is durva, és én nem tudom, hogy mégis hogyan lehetnék erősebb, hogyan viselhetném ezt jobban. A kérdése viszont meglep, kibontakozom az öleléséből és csodálkozva nézek rá. - Komolyan mondod? Nem lenne ez... furcsa? Jó tudom, ne kombináljam túl. - kell pár pillanat míg átgondolom és tényleg átfuttatom az agyamon azt, amit mondott. Talán... talán tényleg jobb lenne, mint egy hotel szobában, ami azért elég távol áll az otthonostól. Végül egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Elég gyér, de még mindig jobb, mint ami eddig volt. - Azt hiszem nem lenne rossz, de csak ha nem zavarlak. És... katona voltál? - ez persze csak utólag esik le, hiszen nem ezt mondta. Úgy emlékszem a bor ellenére is, hogy nem ezt mondta. Nem arról volt szó, hogy katona volt.
Sebastian Monroe
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe Ω Hozzászólások száma : 107 Ω Kor : 35
Megértem, hogy ki van akadva és, hogy a háta közepére sem kíván, de nem tehetek róla, ha ilyen vagyok. Mindig így teszek ha valami bajom van vagy látszólag megoldatlan gondom. Hülyét csinálok magamból. Meg hát szerintem semmi olyat nem tettem ami miatt kiakadhatna rám és mégis megteszi. Látható az arcomon a csalódottság jele. -A családod biztonságban van és neked sem eshet bántódásod. Tudom milyen rossz nem tudni semmit a családunkról és aggódni amiatt, ami velünk történhet. De ha így állsz hozzá akkor fel fog emészteni a bánat és az aggodalom. - Értem én, már hogyne érteném. Nap mint nap eszembe jut a családom és bánt, hogy nem tudhatok róluk semmit. Messze vannak innen, nagyon messze. Szeretném újra a karjaimba zárni a kicsi húgomat, ha még életben van. És hiányzik édesanyám gondoskodása is meg persze apám száraz humora és ledorgáló hangneme. De ha minden egyes nap csak ezen járna az agyam aligha nem már réges-régen megőrültem volna. És Kelly nem az a lány akit szívesen látnék depressziósan. -Nagyon sajnálom. Részvétem! Nagyon sok mostanában az erőszakos megnyilvánulás, így mutatják ki az emberek a félelmüket. Neked kellett azonosítani? - Hirtelen nagyon sajnálni kezdtem ezt a törékeny lányt. Egy holttest azonosítása nem a legjobb élmények albumában szerepel. Emlékszem arra, mikor egyik bajtársamat nekem kellett azonosítanom. A közelében robbant fel az egyik kézigránát. Halálos sebet kapott amibe pár perccel később bele is halt. Mikor ott álltam mellette akkor szembesültem igazán a halál fogalmával. Testvéreimet szintén eltemettem,d e akkor nem tudtam felfogni a dolgot. De akkor mindent megértettem és szörnyű volt kimondani, hogy igen, Ő az. -Mindent túlbonyolítasz. Nem a kezedet kértem meg, hogy azon kelljen gondolkodnod, hogy hozzám jössz-e vagy sem. Szeretkeztünk és ennyi. Most jóban vagyunk ami természetes. Ennyi. - Nem azt mondom, hogy ha arra kerülne a sor nem feküdnék le vele újra, de ilyen vagyok, képtelen vagyok az szeretetre. És tudom, hogyha ennek folytatása lenen Ő szenvedné meg jobban. De annak ellenére, hogy nem tartom helyesnek megcsókolom megnyugtatás képpen amit viszonoz. Nagyot sóhajtok majd magamhoz ölelem. Egyedül vagyunk mind a ketten, magunkra utalva egy kirobbanó háború és veszélyes, fura tárgyak körében. -Mert muszáj Kelly. Ha elhagyom magam azzal nem oldok meg semmit. Csak minden rosszabb lesz. - kicsit elgondolkodom azon, hogy Ő egy hotelben lakik ami nem a legbiztonságosabb hely. Nehéz bevallani, de picit aggódom ezért a lányért és az ötlet ami kiugrik a fejemből talán kicsit sok lesz most neki, de azért is megkérdezem. -Mit szólnál hozzá, ha hozzám költöznél? Persze nem azért, hogy kihasználjalak vagy hasonlók csak éppen nem tartom a legjobbnak, hogy egyedül maradj. Ötletemet alá tudom támasztani, hogy miért lenen jobb ha velem laknál. Először is, nem lennél egyedül és nem lenne időd magadba fordulnod. Másodszor pedig...katona voltam. Életben tudok maradni olyan helyzetekben is ahol más nem. Megtudlak védeni. - Hazudtam neki és most már tudja. Első számú balek. Nem akarok ettől a lánytól semmit, de itt veszélyben van, egyedül engem ismer és kötelességem segíteni neki. Olykor muszáj a saját bajunkat magunk mögé hárítani.
Kelly Westwood
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 53 Ω Kor : 33
Nem tudom, hogyan kéne most reagálnom rá. Túlságosan ki vagyok borulva ahhoz, hogy a viccelődését tényleg annak vegyem. Egyszerűen nem történt velem eddig soha semmi nagyon durva. Persze ott volt, amikor apa alatt beszakadt a színpad és egy életre megsántult tőle. Akkor aggódtam, rémes volt az, amíg végre hazaértem a suliból, másik városból és végre láthattam, hogy tényleg nincs-e nagyobb baja. De nem volt komoly, és legalább mondhatni jó lett a következménye, hiszen e miatt nem kell harcolnia. Nem tudna. Ez a helyzet viszont most nagyon is komoly, sokkal komolyabb és nem tudom, hogyan kéne kezelnem. Egy idegen városban vagyok, sok ismeretlennel, és egy hotelben lakom, ami azért kicsit sem mondható olyan nagyon otthonosnak. Mégis ki tudna ezek után csak úgy lazán viccelődni és jókedvűen nevetgélni? Szerintem nem sokan, legalábbis nem hiszem, hogy sokaknak könnyen menne. - Azon kívül, hogy itt ragadtam távol a családomtól, nem tudom, hogy mi van velük, hogy mi lesz... velem? - ez még nem elég indok arra, hogy ki legyek bukva? Szerintem már önmagában is bőven elegendő, de úgy fest, hogy szerinte ez még nem olyan nagy dolog, ami miatt rosszul kéne éreznem magam. - Plusz tegnap éjszaka meghalt a szaxofonosunk. Egyszerűen... megölték, a rendőrség szerint valami verekedésbe keveredett. Azonosítani kellett reggel. - próbálok színtelen hangon beszélni, de így is kissé megremeg a szám széle. Nem megy olyan könnyen úgy elmondani, mintha nem lenne olyan nagy dolog, mintha nem velem történt volna, hiszen velem történt egyértelműen velem, és rémes volt. Arra ébredni, hogy a rendőrség kopogtat az ajtódon, hogy azonosítsd egy barátodat, hát nem épp erre vágytam, mikor még elaludni sem volt túl egyszerű. - Nem, én csak tényleg nem tudom, hogy ezt... hogyan kell kezelni. - nem hiszem, hogy ő bármi többet is akarna annál, ami volt, de sajnos nem igazán ismerek rajta kívül más a városban, ezért elmondhatatlanul jól esik az cseppnyi gyengédség is, amíg lágy csókot lehel az ajkaimra. Finoman viszonozom és kicsit közelebb is húzódom hozzá, már-már annyira, hogy szinte kínálom a lehetőséget, hogy átöleljen. Bár a tekintetem inkább könyörög érte. - Olyan rémes ez az egész, te hogy tudsz ilyen nyugodt maradni? - mi van, ha minden rosszabb lesz? Ha beáll a káosz a városban, ha ennél durvább dolgok is történnek. Talán valamilyen közös szobát kéne kivenni a többiekkel, vagy nem is tudom. Mi van, ha bezár a hotel, vagy ha nem lesz rendes étel, mert kirabolják a boltokat? Mi van ha...? Túl sok a kérdés bennem, túlságosan sok minden miatt aggódom, és ezt rendkívül nehéz elviselni.
Sebastian Monroe
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe Ω Hozzászólások száma : 107 Ω Kor : 35
Fogalmam sincs a verekedésről ami miatt meghalt Mike, de ennek ellenére az én kedvem se határtalan. Rengeteg baj ért mióta nem találkoztam a kis utazgató tüneménnyel. Szinte éhbérért dolgozom és ráadásul a nyakamba akarnak varrni egy pert, mert egy nő szerint akit életemben nem láttam terhes, tőlem. Eltekintve attól, hogy még sose láttam még mondhatni nem is szép és köztudott, hogy senki sem fekszik össze mindenki fia borjával. Főleg én nem. Szóval az a gyerek száz százalék, hogy nem az enyém. Ennek ellenére mindenképp rám akarják sózni más ivadékát. Szóval igazán eseménydús kis időszakban vagyok. Teszek egy megjegyzést a kis virágszálnak, de hamar rájövök, hogy a hangulata melankolikusabb az enyémnél is. Eszembe jut az az este ahogy rá pillantok. Hát nyugodtan kijelenthetem, hogy annál vadabb és fantasztikusabb estém rég nem volt. -Mi történt? Miért vagy ilyen letört? - Na tessék, előtört belőlem az az énem amitől kiráz a hideg. Nem szeretem ha egy lány szomorú, főleg ha volt hozzá közöm valamilyen úton. Márpedig Kelly-hez volt közöm. Igaz, hogy úgy terveztük, hogy hamarosan elmegy,d e itt ragadt, nem tehetek úgy mintha levegő lenne. Pedig jobb lenne az neki is meg nekem is. Még csak az hiányozna, hogy újra megkívánjam amit ahogy elnézek nagyon is előfordulhat. És az se lenne jó, ha érzelmileg kötődne hozzám. Amint látható a siralmas helyzetemből, éppen ott tartok, hogy egy olyan nő terhes tőlem akit életemben nem fektetnék meg, de mindegy. Kezet csókolok neki, de meg sem lepődöm rajta, hogy még ez is felbosszantja. Tettem én bármi rosszat is? -Hülyéskedsz? Csak próbáltam kicsit feldobni a hangulatod. Amúgy meg képtelen lennék úgy tenni mintha nem történt volna semmi, mert igen is történt. Túl kellemes volt ahhoz, hogy elzárjuk magunkban. - Közelebb hajolok hozzá és akkor látom, hogy valószínűleg kisírta magát annyira, hogy mostanra könnyei sem maradtak. Odahajolok és lágy csókot lehelek ajkaira mint egy jó szerető. Olyan érzésem van, hogy történt vele valami, mert különben nem lenne ennyire kiborulva. Maga a bura is kiborító, de nem hiszem, hogy ez állna a háttérben. -Hé, nem jó téged így látni. - És tényleg nem jó, hol az a majdnem vidám lány akit megismertem? Ez a Kelly nem is hasonlít rá. Mintha kicserélték volna. És még mielőtt bárki megkérdezni, igen, képes vagyok törődni mások érzéseivel, csak elég ritkán.
Kelly Westwood
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 53 Ω Kor : 33
Mégis miért fordulnak ki magukból az emberek szorult helyzetben? Értem én, hogy baj van, hogy itt ragadtunk és ez elég könnyen felpaprikázza az emberek hangulatát, de attól még nem ad okot rá, hogy ennyire egymásnak essenek. Mikenak is több esze lehetett volna, de... akkor sem kellett volna megölni. Sejtelmem sincs, hogy lehet ilyen az ember és akkor csodálkozunk rajta, hogy háború van, ha egyszer itt, ahol élünk is akadnak olyanok, akik egy komolyabb helyzetben finoman szólva is rosszul reagálnak. Nem hiszem, hogy képes lennék másnak ártani akkor sem, ha tényleg az életem múlna rajta, ha nagyon rossz lenne a helyzetem. Én ennél egyszerűbb több és jobb vagyok és képtelen lennék rá, hogy más ellen cselekedjek, akkor sem, ha tényleg rosszak a körülmények. Persze más tészta, ha meg kéne védeni magam, akkor talán... bár a fene tudja, ez mindig csak az adott helyzetben derül ki és én remélem, hogy nem kerül rá sor, hogy kipróbáljam. Egészen elmerengek, de a virágon semmi sem változik, ellenben az ismerős hangra már felfigyelek. Tudom, hogy miről volt szó, egy kellemes éjszaka és kész, aztán úgy volt, hogy elmegyek. Végülis jól éreztem magam, nem bántam meg azt hiszem, de ez még inkább így lenne, ha most nem kéne itt lennem. - Sebastian... - ezt azt hiszem mondhatjuk köszönésnek is, végülis ő sem vitte túlzásba a sziát, vagy a szép napunk vant. Nem is menne most nekem sem a túlzott udvariasság. A szavaira viszont csak elhúzom a számat. Lehet, hogy viccnek szánta, de most pont nem vagyok olyan kedvemben, mint aki jót tud nevetni egy efféle megjegyzésen. Hátrapillantok, és akkor már láthatja is az arcomon, hogy nem örülök a szavainak. - Tudom, a virágok nem szoktak, csak épp próbálok valamire koncentrálni. Másra, mint... amire nem akarok.- és akkor ezt most jól megmondtam igaz? De azt hiszem azért, ha valaki nagyon akarja, akkor értheti, hogy miről beszéltem. Túl sok negatív dolog kavarog a fejemben, amit lehetőség szerint szeretnék kizárni, ennyi. - Azt hiszem sejthető, hogy nem jól és akkor most... megint magázódunk. Nem igazán vagyok otthon... ebben. Úgy teszünk, mintha nem történt volna semmi? - a kezemet végül nem húzom vissza és nem is várom el, hogy csókkal üdvözöljön, hiszen nem a pasim, nincs közöm hozzá, de akkor is furcsa a magázódás, ha csak nem ezt is viccnek szánta, de akkor megint nem tudtam értékelni. Elég közelről megismertük egymást, hogy finoman fogalmazzak, ő pedig láthatja, hogy legalább fél délelőtt bőghettem, a szemem eléggé ki van pirosodva hozzá, hogy tudja cseppet sem vagyok jól.
Sebastian Monroe
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe Ω Hozzászólások száma : 107 Ω Kor : 35
Hogy a fene vigye el! Hogy esne rá a gerenda! Ezek a szép mondatok hangoztak el a számból egész nap. Nem elég, hogy van ez a fura eset a repülővel és, hogy elvagyunk zárva a külvilágtól, de még a főnököm jóval előtte visszatért és itt ragadt Ő is. Ma meg csak úgy megjelent a kocsmában és bejelentette, hogy a forgalom csökkenése végett a bérünk is felére fog csökkenni. A megrökönyödés enyhe fogalom arra amit akkor éreztem. Az a pénz amit eddig kaptam éppen elég volt a megélhetésemre,d e most meg próbáljak meg takarékoskodni azzal amim lesz. Talán az albérletem még éppen kifogja futni, de, hogy a többé szükséges dologra miből fogok költeni az már kérdéses. Így hát ne is csodálkozzon senki se ha a pincérnő vagy a csapos éppen a sör mellé pár oda nem illő szót is elmormol. Mind fel voltunk háborodva,d e a zavargások miatt másik munkára nem akadtunk volna így hát marad ez a helyzet, majd alkalmazkodunk. Munkám lejártával mindent eltettem a helyére ahogy szoktam majd átadtam a helyem a váltásnak. Kifáradtan elindulok és valami oknál fogva nem a lakásom felé indulok, mint ahogy szoktam hanem a templomkertbe. Még sose jártam itt pedig számtalan alkalmam lett volna rá. A virágok illata már messzebbről is érezhető. Megmaszirozom a vállam amiben egy hatalmas görcs helyezkedik el, majd egy pillanatra meglepődök,d e utána csak elmosolyodom. -Kit látnak szemeim? - A kérdést inkább csak magamnak teszem fel. Egy ideje már nem láttam Kelly-t. Gondolom feldúlt amiatt, hogy itt kellett maradnia. Én se lennék boldog, ha megfosztanának attól amiét szeretek. Neki ott a turné amit nem folytathat a bura miatt. Igen kellemetlen helyzet. -Hiába nézed folyamatosan, az a virág nem fog táncra perdülni. - Szólalok meg mögötte úgy mintha az lenne a legtermészetesebb dolog a világon, hogy ott álldogálok. -Hogy érzi magát hölgyem? - Csókolok kezet neki mint egy udvarias lovag a hercegnőnek. Szinte el is feledem a vállamba nyilaló fájdalmat. Holnap kezdenem kell vele valamit mert különben meg se tudom majd mozdítani a karomat.
Kelly Westwood
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 53 Ω Kor : 33
Nem hiszem el, hogy ez tényleg megtörténik. Ha akkor amikor lehetett volna elmehetünk, ha nem tartóztatnak most nem lenne semmi baj. De itt ragadtunk és Mike... Mike meghalt. Teljesen össze vagyok zavarodva, fogalmam sincs, hogy miért hiszem azt, hogy azért mert kellemes helyen vagyok bármennyivel is jobb lesz. De talán még mindig ez a jobb, mintha a szobámban ülök és próbálok nem teljesen kiborulni, így is sikerült már végigbőgni a fél délelőttöt. Az nem javít a helyzeten igaz? Hiába süt kellemesen a nap, képtelen vagyok értékelni, egyszerűen nem megy, még csak nem is nagyon nézek fel az égre, vagy a szépen szikrázó ablaküvegekre, pedig tényleg csodás a kidolgozottságuk. Újra megtörlöm a szemem. Még azzal se szórakoztam, hogy túlságosan rendbe tegyem az arcomat, a smink most amúgy is olyasmi, ami csak elkenődne. Tegnap közölték, hogy Mike meghalt. Állítólag valami utcai verekedés. Rosszkor volt rossz helyen, legalábbis a rendőrség ezt mondta. Fejetlenség kezd kialakulni és nem okos dolog napnyugta után kint mászkálni. Mike is tudta, mégsem volt hajlandó elfogadni a tényt és mégis kint volt, amikor nem kellett volna. Nem értem, miért kellett ezt csinálni, lehetett volna annyi esze most az egyszer, hogy hallgat a rádióra, de képtelen volt rá. Utólag pedig már mit tehetnék? Újra hatalmasat sóhajtok, és megpróbálok egy nem messze ágaskodó virágra koncentrálni. Valahogy így csinálják azok is, akik meditálni szoktak nem? Ha egy dologra figyelünk, akkor meg lehet próbálni kizárni minden mást, elfelejteni egy kicsit. Bár attól sem tudom, hogy mégis mi a fene lesz jobb, jó eséllyel semmi, csak egy kicsit halogatom a dolgokat. Majd valahogy ezt is átvészelem, csak ne aggódnék annyira a szüleim miatt. Nem tudom ők hogy viselik, hiszen nem tudnak elérni és bizonyára idővel eljut a hír oda is, hogy... nem is tudom mi, hiszen sejtelmem sincs, hogy ez az egész kívülről hogyan csapódik le. Nem láttak még senkit a buránál, vagy nem mondták. Csak azt szeretném, hogy megszűnjön végre és hazamehessünk. Az biztos, hogy fel fog tűnni, ha nem folytatjuk a turnét, és akkor keresni fognak igaz? A szüleim pedig majd halálra aggódják magukat, és a végén nekik lesz igazuk. Nem kellett volna eljönnöm Angliából, nagyon nem.
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 268 Ω Kor : 38
A városban több csodálatos kert is található, melyeknek nagy része egy-egy templom belső kertjeként funkcionál. Békés és csendes helyek ezek, melyeket érdemes meglátogatni, ha valaki egy kis lelki békére vágyik, még akkor is, ha éppenséggel nem vallásos.
