Nem is menne nekem ilyesmi, főleg ha azt nézem, hogy a férjem sokat jelentett, még mindig nem szakadtam el tőle teljesen, és valahol megcsalásnak érezném azt, ha egyszerűen ágyba bújnék egy vadidegennel, hiszen Walter szinte még az. Tény és való, hogy egyáltalán nem rossz, ami a kinézetét illeti, de attól még a helyzet összességében nem változik, nem érezném jól magam, főleg nem hosszú távon egy ilyen eseménytől. Talán rövid távon jót tenne, bár még ebben sem vagyok teljesen biztos, de aztán tuti, hogy megbánnám az egészet, ami pedig egyiküknek sem lenne túlságosan hasznos. A szavaira csak finoman elmosolyodom és bólintok. Igen, így van, néha meg kell próbálni változtatni, váltani, még ha nehéz is, és sok esetben teljesen esélytelennek tűnik, hogy elérjünk vele valamit. Én is igyekszem, még ha talán nem is látszik annyira, mint ahogy szeretné, de ez nálam annak számít. Az utóbbi időben teljes mértékben bezárkóztam, nem nyitottam senki felé, ki se nagyon mozdultam, csak a munkámmal foglalkoztam, tehát ez a mostani lépés, hogy eljöttem vele, hogy elmegyek vacsorázni olyasmi, amit már jó ideje nem léptem meg, tehát tényleg valami, nagyon-nagy valami a részemről. - Olyasmit nem akarok, ami neked biztos, hogy rossz lenne, bár a francia ételek között is vannak egészen gusztusosan elkészített furcsaságok. - a nehezítés az, hogy én nem tudom elkészíteni őket, de mivel nem vagyok egy konyhai zseni, épp ezért elég sok jó éttermet ismerek, ahol a rákot, a halakat, a tengeri herkentyűket is el tudják készíteni úgy, hogy még talán egy finnyásabb angol gyomor is jobban viseli, vagy egyáltalán rászánja magát, hogy megkóstolja, mert itt mégis csak ez a legfontosabb. Nem hiszem, hogy minden ételünk rémes, csak sok van, ami talán nem annyira megszokott, ezért a legtöbb külföldi rá sem venné magát, hogy egyáltalán megkóstolja. - Azért én még reménykedhetek. - tényleg nem szeretném, ha ez az egész még sokáig tartana, pedig tartok tőle, hogy igaza van, hogy még jó ideig fog, hogy nem lesz olyan hamar vége, mint ahogy szeretném, szeretnénk, de hátha előbb, mint sokan számítanak rá. Mást amúgy sem hiszem, hogy én tehetnék, mint hogy táplálom a reményt magamban, másokban, és hogy teszem a dolgom minden áldott nap, főleg most hogy itt ez a bura és egyébként sem tudjuk, hogy mi lehet odakint a világban. Talán már vége a háborúnak, talán már lerohanták Franciaországot is... ki tudja. - Az tökéletes lesz. - mosolyodom el, immár egészen szélesen, miközben fogom a kezét. Nem, nem engedem el és el sem húzódom tőle, mert nem akarok és nincs is rá különösebben okom. Jó este lesz ez, erre készülök és akkor... így is lesz.
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Mondanám neki azt, hogy akkor csak a testiségre építsünk, és a lelki dolgokat ne is gondoljuk át, csak sajnos már ismerem a nőket annyira, hogy ez náluk nem így megy. Többségük a biztonságra törekszik, és ha lelki gondjai vannak, nem igazán tudja csak úgy félretenni, hogy legalább fizikálisan jókat ölelkezik egy számára egyébként nem sokat jelentő fickóval. Így marad az, hogy megértőnek kell lennem, én sem vagyok a tökéletes egyén, aki sosem dilemmázik. - Ezt köszönöm neked. Időnként akár még jól is elsülhet, ha próbálkozunk. – Bólintok, nagyon úgy tűnik, hogy nem elképzelhetetlen nála a továbblépés, mert van benne mélyen még fájdalom, de talán érzi azt, hogy a szerettei sem feltétlenül akarnák, hogy bezárkózzon, egyedül senyvedjen. Ha valaki, esetünkben én szívesen töltené vele az életét, hát miért ne kéne ennek egy kicsit meghajolnia? A bókomat legalább értékeli, így maradunk annyiban, hogy élvezzük egymás társaságát, feszélyezettség nélkül, mint két felnőtt. Tudjuk, hogy a másik sem biztos a dolgában, de ahogyan a nő is mondja, a tudatos énünket, a józan eszünket félretehetjük azért, hogy a szívünkre hallgassunk. A szívünkre, amely nem egyenlő azzal, hogy fizikai vágyat érzünk. Az őzike szemek ezúttal fontosabbak, mint a gömbölyödő idomok. Térjünk tehát át inkább jövetelünk eredeti céljára, a... kajára! Mert a szív dolgain túl mi az ami még igazán számít? Hát persze, hogy a bendőnk. Az ember akkor is boldog lehet, hogy ha a kulináris élvezeteknek hódol. Jó ideje magányos vagyok, de amikor sikerült egy jót főznöm, akkor még az egyedüllét is elviselhetőbb volt. Akadtak alkalmi kapcsolatok amióta itt álomásozom, velük valahogy nem merült fel, hogy a konyhában együtt serénykedjünk. - Most a fácán, legközelebb amit te szeretnél. – Most már kézen fogom, és kilépdelek vele a madarak sűrűjéből, mert nem akarom a nagy eszegetést megzavarni. Utána sem engedem el, veheti ezt véletlennek, nálam átgondolt, ebbe még nem fog belehalni. Nem mondtuk ki az elején, hogy ez randevú, két felnőtt ember találkozik, mert van egy közös ötletük, szimpatikusak egymásnak, így hát akár vehetjük annak is. - Sok víznek kéne még lefolyni a Rhone-on, hogy odáig eljussunk, nem tudom, hogy lesz-e hozzá türelmem. Lassan belefásulok ebbe az egész.. értelmetlen öldöklésbe. Ki, mit, miért tesz, feláldozható porszemekként tologatva maga előtt a bábukat. Lelketlen dolog. – Rázom a fejem, Jackie tényleg egy kicsit naív, nekem nem tisztem igazán felnyitni a szemét, még ha bájosnak is találom az egész törékeny jellemét. Kicsit itt időparaxonba kerülünk, hiszen előbb a vállát karoltam át, aztán most kézen fogtam, de így vagy úgy, el tudunk indulni az otthonom felé. - Egy jó másfél óra fog azért kelleni, amíg a hús megpuhul, hogy addig kibírd, van egy vekni lepényem, amolyan kapros izesítéssel, provance-i sajttal. Előételnek. – Adom elő az ötletemet, és megindulunk az erdei úton visszafelé. Nem is nagyon akarnám erőltetni azt, hogy a mai esténk végződjön is valahogy, már a társaság is fontos dolog. Hogy együtt tudunk lenni, beszélgetni, félretenni egy időre a világ gondját.
Jacqueline Gotier
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 19 Ω Kor : 37
Azt hiszem igaza van valahol, tudom, hogy nem kellene mindent átgondolnom, főleg nem ennyire, amennyire én teszem, de épp ezért vagyok itt. Ha túlságosan tudatos lennék, akkor már eldöntöttem volna jó eséllyel, hogy el sem jövök, akkor az első kérdésnél visszautasítottam volna a lehetőséget, és egyszerűen inkább csak tovább állok, mintha mi sem történt volna, csak egy sima magányos piknik, ahogy az tervben volt, de történt, és én azt mondtam, hogy vállalom a dolgot, hogy eljövök vele és... majd meglátjuk. - Tudod... ha túlságosan tudatos lennék, nem lennék most itt. - muszáj azért megjegyeznem egy halvány mosoly kíséretében, hogy tisztában legyen a dologgal. Ez nálam már igenis egy nagy előrelépésnek számít, akkor is, ha ez számára nem teljesen jött át. Úgy gondolom, hogy az élet mindenképpen döntések sorozata, de néha nem döntünk jól, néha csak úgy megtörténnek a dolgok velünk és nem tehetünk ellenük semmit sem. Ezért is vagyok most itt, lehet hogy ez is épp egy ilyen eset lesz, hiába ellenkezem megtörténik, talán ő képes lesz kirángatni abból a mélységből, ahol most vagyok. Zavartan mosolyodom el, amikor közelebb hajol. Kár lenne tagadni, hogy kellemes bizsergés jár át a történtek hatására. - Köszönöm! - kis torokköszörüléssel próbálom palástolni a zavaromat. Nem mondom, hogy jól sikerül, de legalább a csekélyke pirulás talán hamar eltűnik az arcomról, amit sikerült előidéznie. A könnyedebb téma azért sokat segít, aztán elnevetem magam, amikor a csigát említi. Na igen, sokan nem viselik jól a francia konyhát, ez tény és való. - Hát jó, akkor csiga nem lesz, ígérem, most amúgy is jobb, ha maradunk a fácánnál, ahhoz nem is passzol. - nem lep azért meg, hogy britként nincs annyira ráhangolódva az ilyesmire, pedig náluk is akad bőven tengerpart, de mégis valahogy egyszerűbb ételek dívnak. Nem is akarok én ráerőltetni semmit, egyébként sem tudok főzni, arról volt szó, hogy ő főz, innentől pedig ő szól bele teljes mértékben, hogy mit is együnk. - Persze értem én, de... hátha hamar vége lesz a háborúnak és akkor már nem lesz muszáj ezt csinálnod. - lehet, hogy naiv felfogás, de azért remélem, hogy tényleg nem tart ez az egész a szükségesnél tovább. Jó lenne, ha mire eltűnik ez a bura, addigra már híre sem lenne a harcoknak, Németország veszítene és minden visszatérhetne a megszokott kerékvágásba, vagy legalábbis valami hasonlóba, hiszen akkor is marad majd a romeltávolítás, ez ellen sajnos nem tehetünk semmit. Amikor átkarolja a vállam halványan elmosolyodom. Én léptem közelebb tudom, de muszáj volt, kissé sok lett a népsűrűség a tisztáson. - Talán indulhatunk, ha már meg volta beetetés, nem gondolod? Kezdek éhes lenni, mennyi idő alatt sül meg a fácán? - mondtam ugye, hogy nem értek a konyhai tevékenységekhez? Ehhez sem, fogalmam sincs melyik húsnak mennyi idő kell, én inkább csak megeszem, azt is főleg a kórházi kantinban.
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Ahogyan beszélgetünk, haladunk egymás mellett, és elveszek a sötét pillantásában, váltakoznak bennem az érzések, hol előre, hol hátra lépnék. Tisztességes lehetnék, megértő, aki figyelmes, barátkozik, hogy egyszer csak majd mindenen túllépjen, addig is itt lehetünk egymásnak, talán valakinek még én is kiönthetném a szívem, hogy megmutassam, ki is vagyok valójában. Lenne értelme? Talán ő maga menekülne be előlem egy csűrbe, és ha kétségbeesésemben, hogy mindent eltoltam, utánaszaladék, nekemesne egy baltával. Vagy megértene? Felelősségteljes orvos, nem tudom mit szólna hozzá, hogy kém vagyok, gyilkos, akinek kénye kedve szerint bármit meg lehet teni. Ha erőltetném a dolgot, lehet, hogy saját magán is erőt venne, láthatná, hogy igazi nőnek tekintem. - Túl tudatos vagy. Hagyhatnád magad sodorni. Nem erőltetem, mert mert átérzem én a gyászodat... Majd meglátod, hogy mi a helyes, hogyan tudsz túl lépni. – Állok meg egy pillanatra, és megfogom a kezét. Nem támadom le, nem teszek illetlen dolgokat, de ellen sem állok. Végigfuttatom az ujjaimat a tenyerén, s az alkarján. Visszafogott, már-már évődő mosollyal hajolok oda a fülébe, hogy belesuttogjam. - Elmondok egy titkot. Tündéri vagy. – Hátrahajolok, ennyi volt csupán, majd azt kezd az információval, amit csak szeretne. Célom az volt, hogy tudja, nekem a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt is igazán ellenállhatatlan, aranyos nő benyomását keltette, neki kell eldöntenie, hogy a felőlem indított érintsések, odafigyelések mennyire hatnak rá. A beszélgetés szintjén nagyon kellemesen eltársalgunk, de vajon képes lenne-e arra, hogy elengedje magát? Hogy egy kicsit kibújjon a komolyság álcája mögül? Nekem nincsen nagyobb vágyam, minthogy magam mögött hagyjam a katonaság nyűgét. - Én sem. Annyira megszoktam a brit ételeknek az egyhangú sótlanságát, hogy csak egy csigát próbálj leerőltetni a torkomon, és neked annyi. – Villantok rá válaszul egy mosolyt. Virsli, párost zöldség, íztelen husok. A sör mondjuk jó, de abból is jobb az igazi, eredeti német. Nevezzenek bár patriótának, de a német sör a legjobb a világon. - Ezekből már nincsen visszaút Jackie. – Angol becenévvel szólítom meg, pedig a neve egyértelműen francia. Nálunk is van névváltozata, így azért könnyebb. – Ha megölsz valakit, nem tudod kijavítani. A feltámasztáshoz még mindig csak a jó öreg Jézus hitt, az én Lázárjaim mindig a pokolban fognak senyvedni. Nem azokra gondolok, akik a harctéren estek el. Inkább az én kezem által. A háború véres játszótér, én meg már úgy érzem magam mint egy iskolás, aki már beleunt a dedóba. – Közben a madárkák elkezdenek szemezgetni a nő közelebb húzódik, átkarolom a vállát, hogy biztonságban érezze magát, lassan ideje visszaindulni, úgyis csak pár óra múlva pottyannak le a fáról. Akkor majd visszajövök legalább háromért.
Jacqueline Gotier
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 19 Ω Kor : 37
Persze, hogy zavart vagyok. Nehéz kiigazodni saját magamon, nehéz tudni, hogy pontosan mit is akarok. Én is emberből vagyok, én is ugyanúgy érzem az egyedüllétet, én is valahol szeretnék mást, többet, nem egyedül nézni az üres falakat minden nap, nem úgy élni, mint valami múzeumban, hiszen még a lányom szobájában sem tettem arrébb semmit, a férjem holmijai is mind meg vannak. Képtelen voltam tovább lépni, képtelen voltam megemészteni azt, ami történt, képtelennek érzem magam, hogy az éltem változzon, hogy elérjek valami pozitívat benne, pedig szeretném, tényleg akarom, hogy jobb legyen, de még sem megy. Walter kedves fickónak tűnik, és akármennyire is jól esik a közeledése, attól még nem tudok úgy reagálni rá, ahogy kellene, mert... mert ott ragadt a szívem valahol a múltban és nem tudom, hogyan kéne utánam rántani. - Így van Walter. Én igazán... próbálok, de nagyon nehéz, tényleg nagyon nehéz. - ezért nem is mondom neki azt, hogy nem, hogy nincs értelme ennek az egésznek, hogy hagyjuk a fenébe, hogy felesleges. Eddig még eddig sem jutottam el, még csak egy vacsoráig sem, egy sétáig sem senkivel, úgyhogy azt hiszem már így is sikerült valamelyest előre lépnem, ha nem is hatalmas lépést, de azért viszonylagosat igen és talán még néhány kisebb lépéssel el lehet érni majd valamit legalább idővel. - A francia konyha általában elég változatos, sokan épp ezért nem is viselik jól. - mosolyodom el, hiszen azért nálunk tényleg sok minden van, sok minden van vegyítve más dolgokkal is, amik sokak számára nem általánosak, vagy elfogadottak, netán megszokottak. Én pont ezért szeretem a különlegességeket is, mert ehhez szoktam hozzá. Sok mindent kóstoltam már, volt lehetőségem néhány más ország konyháját is kiismerni és minden bizonnyal az angol konyha is hordoz magában kellő érdekességeket, amiket meg tud mutatni nekem ezzel a fácánnal. - Úgy érzed, hogy hibáztál eddigi életed során? Szerintem a hibák mindig javíthatók, főleg ha az ember akar is változtatni. - nem ismerem még jól, sőt inkább szinte még alig, nem tudhatom, hogy miket hibázott,hogy miről van szó, amit volt ideje most átgondolni, hogy mennyire súlyos, vagy sem, de tény és való, hogy itt most nem sok mindent tehet egy katona sem, mint hogy vár, mikor történik végre valami megoldás, vagy valami hasonló. Amikor a fácánok hirtelen szinte megrohamozzák a mazsolákat én előbb lépek közelebb hozzá, mégis csak sokan vannak és ki tudja, hogy mennyire... nyugodt állattípusról van szó. - Tényleg oda vannak a mazsoláért, igazad volt. - eddig sem kételkedtem benne, de így már tényleg egyértelmű.
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Kicsit zavartnak tűnik, olyannal, aki a saját érzéseivel sem tudja, hogy hányadán áll. Amikor először segített, akkor is túlontúl visszafogott volt, ezzel együtt barátságos, aki szívesen ad tanácsot, meghallgat, amolyan beszélgetős aranyos fiatal nő, viszont azóta is érzem azt a belső feszültséget, amely engem is nyomaszt, szétfeszít, nem hagy élni. Hasonlóak vagyunk mindketten, de ez nem törvényszerű hogy ha én vonzalmat táplálok irányába, egyrészt, hogy viszonozza, másrészt ha még úgy is lenne, bőven benne van az, hogy nincsen elég ereje, hogy leküzdje a gyászt. Ha nem tud túllépni a családja elvesztése felett érzett fájdalmon, bármilyen gáláns, vagy magabiztos is lehetek vele, inkább csak ártok. Nem tudom, hogy helyes-e ez, hogy akár még beszélgetünk is. - Megértelek. Tudod a kapcsolatok általában szakítással, vagy halállal végződnek. Ez utóbbit viszont mindig úgy gondolja az ember, hogy majd egyszer öregecskén, nem évtizedekkel túlélve a kedvest. – Nem, tényleg nem akarom, hogy megerőltesse magát. Becstelennek érezném magam, ha derékon kapján, és az ajkait kóstolva kezdeném felfedezni. Ő már nem egész, sebzett a szíve, ráadásul nem bosszúval tele, nem megcsalták, a párja nem tehetett róla, elragadta a halál. Így aztán én egy felesleges fantom vagyok az életében. Nem is tudnám győzködni arról, hogy volna értelme továbblépnie, mert ezt magában kell lerendeznie. Azt sem akarom, hogy barátként megismerem, de folyamatosan lelkiismeretfurdalást éreztetek vele, ha rámosolygok, még ártatlanul is. - Sokan nem így vannak vele, a sós legyen sós, az édes meg édes. -Mint a te ajkad drága Jacquline. Ezt csak gondolatban teszem hozzá, immár teljesen barátira váltva a hangsúlyt. Le is zárthatjuk azt a szálat, hogy nem csak egy fülledt éjszakát, sokkal többet is el tudnék vele képzelni, azonban elég kell hogy legyen, hogy beszívom az illatát, magamon érzem a mosolyát. Talán egyszer képes lesz arra, hogy a védőháló nélkül, valaki más oldalán próbáljon meg biztonságot keresni. Éppen pont mellettem. Ha nem, hát majd megbírkózom vele. - Korábban nem, mostanság nagyon gyakran. A bura az ellenséget is elzárta, csak a belső zavargásra kell figyelnünk. Van időnk bőven átgondolni a korábbi életünket, mi volt helyes, vagy éppen mi. Talán semmi sem... – Jól csinálja a dobást, mert a mazsola hangjára vagy egy tucat, tyúk nagyságú fácán kezd zuhanórepülésbe, főleg sima barna tojók, és pár kékesebb hím, hatalmas, szemmintás faroktollal. Minket nem támadnak meg, de körülöttünk igen bátran, szinte egymással összeverekedve kotkodálnak a mazsolákért folytatott harcban. Kicsit közelebb húzódok a lányhoz, hogy ne legyünk láb alatt.
Jacqueline Gotier
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 19 Ω Kor : 37
Tény és való, hogy nem sikerül igazán kiigazodnom saját magamon sem, nem hogy máson tudnék. Magázom, tegezem, mikor épp mit hoz a szükség, vagy mi jut eszembe. Mint említettem nem igazán szoktam túlságosan gyakran találkozni... senkivel sem munkaidőn kívül. Most mégis eszt teszem. Segítettem a lovának és meghívott fácánt vadászi és készíteni. Olyan ez, mint egy randevú, minden mondata és érintése erre utal, de én nem tudom ezt így értelmezni. Úgy érzem, hogy muszáj vagyok elmagyarázni neki, hogy pontosan mi is a helyzet velem, hogy tudja nem ellene szól ez a dolog, nem miatta vagyok tartózkodóbb, csak számomra ez nehéz... nem is kicsit. Próbálok én, tényleg próbálok tovább lépni, de nem olyan egyszerű. Hiányoznak, minden áldott nap rémesen mardos a hiányuk és fogalmam sincs, hogy mégis mit tehetnék ez ellen. - Sajnálom, igazán. Egyszerűen csak nehéz... még mindig nehéz elfogadnom, ami történt. Úgy érezném, ha tovább lépek, mintha... megcsalnám az emléküket is. - tudom, hogy nem kéne így éreznem, tudom, hogy igenis meg kéne erőltetnem magam és tovább lépni, de nem megy, mert túlságosan hiányoznak nekem. Nem tudom, hogy volt-e része ilyesmiben, nem tudom, hogy valaha veszített-e számára fontos személyt, de ha igen, akkor talán sejtheti, hogy milyen ez nekem. De ennek ellenére itt vagyok, mégis csak próbálkozom, még ha nehéz is, mert... azt hiszem valahol szeretnék változtatni. Annyian nyúztak már miatta, annyian kérték már, hogy ne gubózzak be teljesen, hogy ne éljek a múltba és tudom, hogy idővel muszáj lenne engednem nekik, megpróbálni azt, ami most lehetetlennek tűnik. A puszi jól esik, de a viszonzás még nem megy, csak így nem. Amikor köszöntem neki, az más... de... így azt hiszem az is elég most, ha nem ellenzem, hogy ő meg tegye. - A málnás mártás egészen kellemesnek tűnik. Valahogy mindig szerettem vegyíteni az édeset, a gyümölcsöt a húsokkal. - eresztek meg egy halvány mosolyt. Próbálok eltérni a kellemetlen témától, mert azt hiszem már így is kissé sokáig ragadtunk bele. Nem akarom, nem akarok túl sokáig ennél maradni, szeretnék inkább arra figyelni, amiért jöttünk. A madarakra, akiket most majd le kell vadászni. Még nem tudom hogy tényleg sikerülni fog-e, de amikor a kezembe adja a zacskót, akkor persze átveszem. - Ez azért csak nem olyan nagy attrakció. És gyakran vadászol? Vagy csak, ha néha időd van rá? - beszélgetés csak úgy kötetlenül, az kell most, hogy arra figyeljek. Közben persze elengedem a karját és megrezegtetem a mazsolákat a levegőben. Teszem, amit mutat, bár a levegőbe lendítés nem a legjobb ötlet azt hiszem, mert a fejünkre hullana az egész, inkább csak kézzel veszek ki, és úgy szórom szét, vagy dobom fel a levegőbe, az azt hiszem már mindegy.
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Nevetgélek rajta, hogy időnként tegez, időnként magáz, de nem teszem szóvá. Mondta már, hogy túlságosan laza ahhoz, hogy a közel egykorúakkal miért magázódna, velem mégis megteszi néha, mintha maga sem tudná, hogy mit akar tőlem. A vád érvényes, talán én szineztem rajta valamennyit, már magam sem tudom, hogyan is hangzott eredetileg. Végülis ezt lezárhatjuk így, majd ha kint vagyunk a helyszínen, úgyis a saját szemével fogja látni, hogy miről is van szó, inkább most beszélgessünk arról, amely összeköthet minket, avagy kettőnk közé állhat. Sajnos bőven van ez utóbbira esély, kár erőltetni olyat, ami gyásszal függ össze. Talán végleg elvágnám magam, hogy ha arra mennék rá, hogy macsóskodjak vele. Nem igazán voltak tartalmas kapcsolataim, kár lenne az őzikeszeműre ráerőltetni magam. Ha rájött, hogy szeretne továbblépni, még akkor is dönthet úgy, hogy nem velem képzeli azt, viszont ha a közelében maradok, akkor legalább van esélyem. Talán vissza kéne fognom még az érintéseket, bókokat is, hogy még véletlenül se hozzam zavarba, hátha magától is tud dönteni, de akkor honnan tudná igazán, hogy mit akar? Ha nincsenek impulzusok, mivel tudnám őt motiválni? Barátsággal? Meglehet. Nem tudom most ezt így eldönteni, visszafogni magam pedig a közelében elég nehéznek bizonyul, de ha így jelzi, hogy túl sok vagyok, talán még abba is belefuthatok, hogy egyszerűen elküld, mert nem tudja feldolgozni még a dolgokat, és zavaró, mindaz, amit teszek. Nem jó ez így. - Elég nehéz megértenem, de inkább így, mint sehogy drága Jacqueline. – Ha már csókot nem kaphat, odahajolok, és egy puszit nyomok az arcára, hogy jelezzem, azért nem vagyok annyira félszeg, és csak a kérését tartom tiszteletben. Nem akarom zavarba hozni azzal, hogy bármikor amikor rám néz, azt látja, hogy akarok tőle valamit, de miért fogjam vissza magam, ha tetszik? Ahogy mondani szokás, elnézést kérünk, nem engedélyt. Lovagias vagyok, egy szintig, de nem fogom az erdő közepén letámadni, álszent húzás lenne részemről, mert átverve érezné magát, hogy másért hívtam el. - Az egyszerű fűszersótól kezdve a málcás mártásig, olykor még az is is előfordul, hogy csípős keveréket hintek rá. Kedv kérdése. Most te fogsz dönteni. – Ezt már kezdem is azzal, hogy a kezébe nyomom a mazsolás zacskót, és mutatom, hogy először csak rázogassa, hívja fel a madarak figyelmét. Aztán ha már kellően sokan kukkolnak a fákon, akkor dobja fel a levegőbe a tartalmát, hogy bekattanjanak. A lehulló mazsola majd megteszi a hatását, de úgyis csak pár óra múlva jövök ki a bealudt maradakért. - Most rajtad a világ szeme. – Kacsintok a nőre, és hagyom, hogy kibontakozzon, mert elméletileg eddig belém volt karolva.
Jacqueline Gotier
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 19 Ω Kor : 37
- Tudja, talán azért nem pontosan úgy történt ez, ahogy a nagyapja emlékszik rá, ezt nem tudhatjuk, lehet hogy egy keveset azért színezett rajta. - magyarázom meg, mert hát úgy látom nem teljesen érti miről beszélek. Nem feltétlenül hazugság ez, csak a történtek csekélyke kiszínezése, hogy egy kicsit esetleg mégis többnek tűnjön, mint ami, de így a szép ez, így lehet tovább adni a unokáknak nem igaz? Ettől lesz érdekes és ettől marad meg sokáig a sztori és jegyezzük meg ezt a mazsola dolgot, én sem hiszem, hogy elfelejteném ezek után. Ha fácán kell, akkor a mazsola az első, aztán jöhet a sötét, amitől szépen be is alszanak, bár nem hiszem, hogy valamikor is nekiállnék egyedül vadászni az erdőben, valahogy nem igazán az én stílusom. És aztán jön a komoly téma, tényleg úgy érzem, hogy muszáj ezt elmondanom, mert látom a pillantásából, érzem minden érintéséből, hogy ez az egész komolyabb talán, mint egy szimpla madárfogás, mint egy hála a ló lábának feljavítása miatt. Egyszerűen csak tudnia kell, hogy én még nem biztos, hogy fel vagyok készülve erre, nem biztos, hogy azt tudom adni, amit szeretne. Tudom, már tovább kellett volna lépnem, de még nem sikerült, túlságosan élénken élnek bennem. Ott van minden kép a falakon, ott van minden elmozdítatlanul a kislányom szobájában. Betegesnek gondolnák, de nem így van, nem szoktam beszélni hozzájuk és nem viszek be frissen mosott ruhát sem soha. Ilyesmiről szó sincs, egyszerűen csak nem tudok még kipakolni mindent, még nem megy. Majd talán idővel igen, de... most még esélytelennek tűnik. - Talán félreértem, de... - finoman megrázom a fejem egy szomorú mosollyal. Nem szoktunk közeledni a felé, akivel csak barátkozunk, nem szoktuk az arcát simogatni, ha nem akarunk tőle semmit. Talán nem is tudja, hogy mit akar, ez is benne van a pakliban és nem én fogom ezt elmagyarázni neki, ez is biztos, de jó lenne, ha tudná, hogy én még nem tudom, mit akarok. - Köszönöm, hogy megérted, és... igazán kedves fickó vagy, ezt kár lenne tagadni, csak én még... - halk sóhaj csak. Tényleg nem tudom, hogy mit mondhatnék, hogy mitől lenne ez jobb, vagy egyszerűbb. Nem hiszem, hogy könnyedén tovább tudnék lépni, egyszerűen nem tudom, hogy mitől menne, de örülök, hogy megérti. Végül csak biccentek egyet. Csók... alig emlékszem már rég és évek óta nem csókoltam senki mást a férjemen kívül. Miért érezném megcsalásnak, ha egyszer ő már meghalt? Nem is tudom, azt hiszem jobb, ha a vadászatnál maradunk és nem tudom. - És hogyan szoktad ízesíteni a fácánt? - tudom én, hogy hülye próbálkozás, de most csak ennyire futotta. Nem akarom, hogy jöjjön valami kényelmetlen hallgatás ezek után, valami téma kell, valami muszáj, különben el is köszönhetünk és itt a vége ennek a mai napnak.
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Érzem a visszafogottságát, és valahol mostanság lehet az a pont, amikor el kéne döntenem, hogy picit erőszakosabb legyek, mert a nők a határozottságot szeretik, netán finoman udvaroljak, vagy pedig ne is erőltessek semmit, legyünk barátok, aztán majd egyszer csak kiderül, hogy talán több is lehet annál. Fogalmam sincs, hogy nekem működne-e, hiszen rengeteg titkom van, és egy komolyabb, érzelmesebb kapcsolatban az ember párja gyorsabban észreveszi, ha valami nem stimmel. Eddig mindig megmaradtam az érzelmentes, pusztán fizikai létre fókuszáló, viszonylag gyors lefolyású afféroknál. Anyám zsarnoksága egyébként is tökéeltesen magához láncolt kisgyerekkorom óta, még úgy is, hogy az elmúlt nyolc évben külön voltam tőle, nem ment a nagy érzelemnyilvánítás bárki felé is. - Megszépíti? – Kérdezek vissza meglepődött bizonytalansággal a hangomban. Nem tudom, hogy ebben a sztoriban mi volt annyira hihetetlen, valahogy van egy olyan érzésem, mintha nagy hantásnak tartana, pedig a kémségemet leszámítva igen egyenes katonaember vagyok, így most ha nem is sértődök meg, nem túlzottan értem a dolgot. Nem ül ki az arcomra kétkedés, csak némi magyarázatra várok, ettől még nem fog törést okozni a még gyenge lábakon álló kapcsolatunkban a dolog. - Azok hát, buták, talán a legbutább állatok a világon, számunkra ez kihasználható tulajdonság. – Jelenik meg ajkaimon máris a mosoly ismét, nem vagyok az a könnyen kétségbeejthető tipus, főleg esetében, akiről lerí, hogy mennyire önzetlen teremtést, az előbbit csak félreérthetően mondta, nem szánt szándékkal belémrúgva. Jól érzem magam vele, mégis átüt rajta valami félénkség velem kapcsolatban, az egész dolgot nem is biztos, hogy forszíroznom kéne. Nem húzodott ugyan el a simogatásom elől, értékelte a stólát is, de... Látszik hogy most nagy bejelentésre készül, most végre be is igazolódik a gyanum, özvegy már, de hogy egy gyermeket is elvesztett, komolyabb a dolog, mint hittem. - Igazán sajnálom Jacquiline. Nem akartam a magánéletedben vájkálni, de nem lehet, hogy félreérted a közeledésemet? – Finoman elmosolyodom, és megrázom a fejemet. – Ah, nem tudom, miért tagadom, de megfogott a személyiséged, amilyen angyali tudsz lenni, a külsőd pedig... Na mindegy, hagyjuk is. Nem vártam semmit, csak meg akartalak ismerni, de így már tiszta, a gyász most mindennél fontosabb. – Nyilván hagyom, hogy kibontakozzon a karomból, és meg is áltunk út közben. - A barátságomat remélem azért elfogadod, én meg igyekszem nem egyfolytában azon gondolkozni, hogy milyen jó lenne megcsókolni. Nem várom, hogy továbblépj a kedvemért. – Miután magammal sem nagyon vagyok tisztában, mégis őszinte voltam, azt hiszem ez a legkorrektebb dolog, amit felajánlhattam.
Jacqueline Gotier
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 19 Ω Kor : 37
Arról sejtelmem sincs, hogy ez most egy randi-e. Évek óta nem volt randim, még az én egyetlenem előtt, de az már nem ma volt és azt sem tudom, hogy mennyire lennék képes egy kapcsolatban ténylegesen odaadni magam akár mindenestül valakinek. Nem volt senkim azóta, hogy a férjem meghalt, meg se próbáltam. Egyszerűen csak felhúztam magam köré egy vékonyka kis falat, ami akárki is közeledik automatikusan válik erősebbé és mindent egy-egy mosoly mögé rejtettem el. Nem látszott rajtam soha huzamosabb ideig, hogy valami gondom van, hogy még mindig fáj, hogy igazából nem engedtem el őket teljesen. Nem, talán egy hetet voltam otthon, igazán magam alatt, aztán mint mikor mindent, ami rossz elteszel egy ládikóba, bezárod a kulcsot és elrejted, hát én is így tüntettem el a fájdalmat, hogy ne törjön elő újra, hogy úgy tegyek, mintha nem is lenne, mintha nem fájna még ma is a veszteség, ami ért, teljesen értelmetlenül. Nem azt mondom, hogy ha férjem a háborúban hal meg, akkor könnyebb lenne... ez sehogy sem könnyebb, de így csak megtörtént, csak úgy... sehogy. Elkalandoztam, a szavai rántanak vissza és valahogy automatikusan mosolyodom el a kis történet hallatán. - Így már értem és minden bizonnyal az idő megszépíti kicsit a történeteket, de azért izgalmas, hogy mikre rá nem jön az ember véletlenül. - benne lehet az, hogy a nagyapja még gyerek volt, persze, de a szerencse is és talán tényleg így van, a fácánok oda vannak a mazsoláért, csak még sokan erre nem jöttek rá, és ez a madarak mázlija, mert akkor biztosan gyorsan fogyatkozna meg a létszámuk, ami pedig nekik sem lenne túl jó. Meglep, tényleg, ahogy végigsimít az arcomon. Valahogy úgy érzem muszáj mondanom... valamit, valami mélyen nyugvót, de végül visszafogom magam és nem teszem, még nem. Kár lenne ezt most azonnal elrontani. - A gyerekek felettébb kreatívak tudnak lenni, a fácánok pedig... nagyon úgy tűnik, hogy rendkívül buták. - halkan felnevetek, mert valahogy maga a történet is kissé abszurdnak tűnik, de mindenképpen szórakoztatónak. Azért annak örülök, hogy tőlem nem várja el, hogy mondjuk fácánokat üssek le bunkósbottal, mint valami bennszülött. Abban sem vagyok biztos, hogy most csak a vadászat miatt vagyunk itt és nem valami más is az oka. A gesztusai, a mozdulatai, az érdeklődő szavak és tekintet legalábbis valahogy azt mutatják itt valami másról is szó van, nem csak a háláról, hogy rendbe tettem a lova lábát. - Igazság szerint nem sok mindent, többnyire dolgozom. - finoman emelem meg, majd süllyesztem vissza a vállamat. Mit is mondhatnék erre? Tényleg nincs hobbim, nincs más elfoglaltságom, mint a munka, és ennek meg van a jó oka. Nem vagyok igazán képes csak úgy szórakozni és jól érezni magam. - Tudja én... - halkan sóhajtok egyet és kihúzom a kezem a karja mellől, majd meg is állok. Úgy érzem jobb ezt hamar tisztázni. - A férjem és a kislányom meghaltak, megfulladtak és én még nem vagyok benne biztos, hogy túlléptem ezen. Úgy érzem, hogy te ezt valami többnek érzed, de én egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy képes vagyok bármire is, amit vársz. - nehezen, de csak kibököm. Így korrekt, ha már az elején tisztázzuk. Nem tudok neki semmit sem ígérni, akkor sem, ha szimpatikus fickó, akkor sem, ha rábólintottam erre az egészre, pedig arra is nagy esély volt, hogy azonnal rávágom, nem jövök. De nem tudom, hogy mi lesz belőle, hogy lehet-e bármi.
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Én sem vagyok benne biztos, hogy ez randi. A háborús években a romantikát teljesen mellőzni kényszerülünk, nincsen olyan, hogy nyugalom, béke, és csak beülni egy színházba, vagy étterembe, hiszen az állandó lövések, bombázások teljesen szétzilálnak mindent. Végülis mindegy, hogy minek hívjuk, találkozni szeretnék vele, egy kicsit félretenni a saját megszokottan gyilkos, rideg jellemeket. Túl sok áldozatot hoztam már a Birodalomért, anyám pedig néha egy kíméletlen dög volt, hogy dobjak félre mindent az ő akaratáért. Nem is biztos, hogy csak a különböző politikai nézeteik miatt mentek szét apámmal, anyám zsarnoksága sokszor nem ismert határokat, én azonban igyekeztem a támasza lenni, ezért is vállaltam, hogy maradok, és beteljesítem, amire ő nem képes. Fiatal korában szintén a Munkáspárt aktivistája volt, öregségére jött elő a gerincsorvadása, amellyel csak feküdni tudott, lefogyott vagy harminc kilóra, ám a vasakarata megmaradt, számtalan ápolótnőt küldött az idegosztályra viselkedésével. Talán miatta vagyok én is sokszor rideg, védekezésül, hogy lepattogzon rólam a stílusa. Ám most itt van ez a fiatal, empatikus nő, aki olyan hittel beszél a békéről, a gondoskodásról, mintha azért teremtették volna, hogy végre valakit én is szerethessek? Túlságosan elrugaszkodott ötlet? Talán, viszont nem akarom azt, hogy soha többé ne lássuk egymást, akarok egy esélyt adni a dolognak. Még azzal is ki tudnék egyezni, hogy csak barátok legyünk, jó ismerősök. Ha ez kell, hogy kicsit kirángassam magam a mély gödörből, amelyben közel tizenhét éve élek, hát legyen. Anyámat bár már nyolc éve nem láttam, de a rikácsolása, a botjának kopogása a hálószobánk közös falán még mindig nyomasztó rémálmokat idéz. Lassan fel kéne ébrednem. - Vakvéletlen. Nagyapám a gyerekorában az erdőket járta, és mint kicsi gyerek, mazsolát eszegetett. Elbotlott valami gyökérben, kihullott a kezéből a mazsola, és több tucatnyi fácán vetette rá magát, és olyan bátran eszegették, hogy egyátalán nem féltek a közelségétől. Jó, benne van, hogy kicsi volt, egy felnőttől biztosan tartottak volna, de ez ötletet adott neki. – Egy pillanatra elhallgatom, hagyom, hogy kinevesse magát, a mosolyától enyhén szólva elolvadok, és már az sem érdekel, hogy látszik rajtam. Finoman végigsimítok az arcán, aztán folytatom. - Utánanézett, és kiderült, hogy a fácánok nem sokban különböznek a gyöngytyúkoktól, amelynek megvan az az áldásos butasága, hogy ha rájuk zárod a tyúkolat, azonnal alszanak, még nappal is. Úgy veszik, hogy ha sötét van, aludni kell. Ezért azt találta ki a nagyapó, hogy kiment az erdőbe, papírból tölcséreket formált, leszúrta őket a földbe, és mazsolát helyezett beléjük. Aztán a maradékot dobálgatta a kezében, hogy felfigyeljenek rá. A madarak leszálltak, nézelődtek, ki akarták csippenteni a mazsolát a tölcsérből, de amikor beledugták a fejüket, sötét lett, és hát... lemerevedtek, és úgy is maradtak. A gyerkőc pedig szépen lecsapta őket, és vitt amennyit tudott. Mi közel sem leszünk ennyire drasztikusak, én már nem a papírtölcséreket használom. – Zárom le a kis esti mesét, remélem, hogy nem untattam. Figyelmesnek gondol, végülis az vagyok, de csak azzal szemben, aki tényleg érdekel. Nem várok tőle semmi különöset, az is elég, hogy velem van. Megindulunk az erdőszél irányába, a karomat nyújtom, hogy karoljon bele. - Mit csinálsz, amikor éppen nem a kórházban mented az életeket? – Kérdezem óvatos mosollyal, mert egyértelmű a bánatos tekintetéből, hogy valami zűr van a múljával, de most nem akarom elrontani a hangulatot, időszerűbb lenne, ha valami pozitív történetet mesélnie, én sem a gerincsorvadós zsarnok anyámmal kezdtem az ismerkedést.
Jacqueline Gotier
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 19 Ω Kor : 37
Nem is gondoltam rá, hogy külön megjegyzést kéne tennem, hogy kiöltözött. Én se csíptem ki azért annyira magam, és negatív megjegyzésnek nem lett volna helye, bár lehet, hogy pozitívat várt volna? Az a legnagyobb gond, hogy el vagyok szokva az ilyesmitől. Nem is emlékszem, hogy mikor randiztam legutóbb, bár nem is biztos, hogy ez egyáltalán annak számít, vagy... mégis? Segítettem a lován, adtam neki kávét, meg palacsintát, nem feltétlenül evidens, hogy akkor ez most egy randi. Vehetjük csak szimpla baráti találkozásnak is, vagy valami hasonló. Ő is ráér, én is ráérek és jobb ez, mint hogy egyedül ücsörögjek a parkban, vagy ne adj isten otthon, bár akkor nem figyelt volna oda a kinézetére nem igaz? No meg azért elhangzott nem egy kedves bók. Akkor ez most mégis randi? Őszintén szólva sejtelmem sincs, sőt még arról sem, hogy fel vagyok-e készülve erre egyáltalán? Még mindig a nyakamban hordom a gyűrűmet, még mindig tele van a ház a képekkel a családomról, nem léptem túl rajta, csak ezt mutatom mindenkinek. Néha elviselhetetlenül fáj a hiányuk, főleg egy-egy viharos éjszakán, egy hűvösebb estén. Hiába tudom, hogy meg kellene próbálnom nélkülük is létezni, nélkülük élni, de nem könnyű, főleg, hogy olyan értelmetlen a haláluk. Nem a háború okozta, csak egy buta baleset a jégen és vele se merek gondolni,hogy az én drága kis mindig vidám Ariellem milyen kétségbeesetten kapkodhatott levegő után a jég alatt. Nem láttam őket ott, csak utána, de mégis álmodok a tóval, azzal, ami történt, nem is ritkán. - Mazsola? - nem tehetek róla, de elnevetem magam. Jól esik, határozottan egy kis kötetlen nevetés, de akkor is vicces, hogy a mazsola a leghatárosabb a fácánvadászatra. - Ez soha eszembe nem jutott volna, honnan tudod ezt egyáltalán? Megkérdeztél egy... fácánt? - a mosoly marad, de a nevetést csak sikerül kicsit mérsékelni. Azért ez tényleg szórakoztató, vicces, pedig az ember azt hinné, hogy a madarak általában a magokra, netán a fűre, esetleg a bogarakra vannak rákattanva, de úgy tűnik, hogy madártanban nem vagyok ki fejezetten a toppon. - Köszönöm, igazán figyelmes vagy. - veszem át a kendőt, amiért befordulunk a kis utcába. Tényleg nem gondoltam rá, hogy kellene hoznom valamit magammal, amivel védhetem a fejemet, hát a fene se hitte, hogy olyan sokáig leszünk majd kint, meg annyira erősen azért a nap se süt még. A nyárnak vannak sokkal forróbb részei is igazság szerint, de tényleg felettébb figyelmes, hogy gondolt erre. - Akkor megnyugodtam, nem hiszem, hogy rá tudott volna venni, hogy fácánt pucoljak. - nevetek fel újra röviden. Tényleg mindenre gondolt, most csak a szórakozás van meg úgy tűnik és nem kell a kellemetlen résszel foglalkozni szerencsére.
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Határozottan úgy veszem észre, hogy fogékony a kezdeményezésemre. Eljött, hogy ismét lásson, mosolyog, és nem teszi szóvá, hogy a kedvéért szalonképesebben mutatkozom. Lehetett volna megjegyzése, ez elmaradt. Ezekben a baljós időkben, amikor eleve sok a dilemmám, nem nehéz nekem megfelelni, mégsem volt úgy igazán senkim az elmúlt közel egy évben, csupán alkalmi kapcsolatok, ez a fiatal nő teljesen más. Igazi élmény vele beszélgetni, rávilágít még a saját gyengeségeimre is, nem fél kimondani, amit a legtöbb nő, a saját véleményét, és már csak hab a torkán, hogy elképesztően szép, a nevetése pedig igazi adrenalinlöket, bármikor is hallom. Ez utóbbi elég ritkán fordul elő, mindketten komoly, markáns személyiségek vagyunk, nem éppen habkönnyű témákkal kezdtünk már rögtön a megismerkedésünk kezdetén. Arra is gondoltam, hogy hozok neki legalább egy szál virágot, ha már elfogadta a meghívásom, de az már végképp nyilvánvaló lenne, hogy felkeltette az érdeklődésemet. Azt hiszem a vacsora sokkal megfelelőbb gesztus lehet, én fogom elkészíteni számára, amely maradandóbb emlék lehet elszáradó növénnyel szemben. Fogalmam sincs, hogy mit adhatunk egymásnak hosszútávon, nem a testi vágyak motiválnak. Meg akarom őt ismerni, tudni akarom hogy mi rejlik a szomorú őziketekintet mögött. Biztosan sok fájdalmat, halált látott már, akárcsak én, de mint tudjuk, az élet soha nem fekete, vagy fehér, biztosan vannak olyan titkai, amiket nem osztana meg egy idegennel. Talán most másodszorra megtudhatom, mi az ami a munkája mellett még kitölti az életét. Az már kiderült, hogy munkamániás, ám mégiscsak a gyengébbbik nemet erősíti, tudd többfelé koncentrálni. A szófordulatai alapján nem úgy beszél, mint egy olvasatlan ember, és erősen kétlem, hogy csakis az orvosi olvasmányok kötötték volna le a figyelmét. A társalgásban kiváló, talán valamilyen idősebb kolléga mentorálja őt, akivel úgy mellesleges jókat tudnak beszélgetni, átsegíteni egymást a lelki megpróbáltatásokon. Azaz, ha Jacquilne a fiatalabb, akkor ez egyirányú út, vélhetően az idősebbnek azért nehezebben tud tanácsot adni. Ez inkább amolyan mester és tanítvány felállás lehet. Mindez fickió, lehet, hogy ez szó sem igaz az egészből, kémként ezt a belső játékot űzöm, néha rá is hibázok, de muszáj teóriákat felállítanom, hogy ne maradjanak rozsdásak a fogaskerekek. A puszin nem lepődik meg, a tegezésemen sem, azt hiszem igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy pont az ő közelében sántult le a paripa. - Mazsola. Nincsen benne komolyabb trükk. A fácán mindennél jobban szereti a mazsolát. Kiválogattam a legnagyobb szemeket egy kiló mazsolából, felvágtam őket, és pár milligramm altatót töltöttem beléjük. Majd meglátod. – A feletére elnevetem magam, nekem is az jut eszembe, hogy orvosként nem igazán szereti az ilyesmit. Mintha én azt mondanám, irtózom a fegyverektől. Miközben lépdelünk, lassan feltűnik a város széle, azon tűnődök, mondhattam volna, hogy hozzon valami szalmakalapot. Nekem egészen rövid a hajam, de ha neki beleakad valami bogár, biztosan nem örülne neki. Az egyik félreeső utcába irányítom, ahol pár stand van felállítva, kalapot ugyan nem kapunk, de egy stólát veszek neki, végülis nem a méregdrága divatozás a lényeg. Egyenlőre a vállára terítem, majd később kell nénisen a haját levédenie. - Előtted járok pár lépéssel. Rendszeresen kijárok vadorozni. Végülis most én vagyok a hatóság, ki vonna kérdőre? - Rántok egy határozottat a vállamon. – Azok a madarak, amiket most fogunk be, nem a ma esti vacsora főfogásai lesznek, majd egyszer máskor kerülnek terítékre. Van már a szállásomon két állat a jégen, kopasztva, belezve. Az egyikből lesz a leves, a másikból a sült. Nem kell a piszkos munkával foglalatoskodnod. Vendégnek hívtalak Jackie. – Pici becézés talán belefér. Nem is talán, azt hiszem ez már tényleg valami randiféle.
Jacqueline Gotier
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 19 Ω Kor : 37
Szerencsére nem lakom túl messze, azért is jöttem ide piknikezni és olvasni, hogy ne kelljen aztán egy órát mászkálnom, hogy hazaérjek. Nem arról van szó, hogy nem bírnám a strapát, de azért mégis csak egyszerűbb, ha nem a város másik felébe mész pihenni, mert ha nagyon elpilledsz, akkor értelemszerűen sokkal kellemetlenebb megint felkelni, aztán útra indulni. Tehát hamar otthon vagyok, szépen lepakolok, minden megy a hűtőbe, ami nem került elfogyasztásra, aztán még pár pillanatot gondolkodom, de végül arra jutok, hogy nincs szükség rá, hogy nagyon rendbe szedjem magam. Nem lovagoltam, nem melegedtem ki, tehát nincs szükségem nagy körültekintésre. Kicsit azért rendbe szedem magam, megigazítom a hajamat és egy pillanat múlva már újra az utat rovom visszafelé. Tudom pontosan hogy hova kell menni, így nem sokára már ott is vagyok a célállomásnál, ahogy Walter már vár is. Egészen rendbe szedtem magát úgy látom. Meg kéne lepnie, de az eddigi bókok alapján igazából nem lenne jogos azt hiszem. Elmosolyodom és viszonozom a puszit is és a tegezés sem zavar különösebben. Sose voltam annak a híve, hogy munkahelyen kívül nagy magázódást folytassak, főleg akkor, ha az illető egyébként barátkozik és nem munkatárs, vagy mondjuk beteg. - Szia! Persze, mehetünk, már nagyon kíváncsi vagyok arra a trükkre, amiről beszéltél fácán vadászat terén. - láthatóan nincs nála semmi nagy dolog, se olyasmi, ami jó lehet csapdának, se fegyver, már amennyire én egyáltalán értek ehhez az egészhez. Nem voltam még soha sem vadászaton, igazából nagyon nem tudom, hogyan is szokott menni ez. - És mi lesz, ha elfogunk egy madarat? Tudja... nem vagyok valami lelkes a pucolásában, és bármennyire is furcsa ez egy sebésztől, de nem vonz a... belezés sem. - mosolyodom el, mert hát na rosszul nem leszek a vértől, de nem sok affinitást érzek hozzá, hogy nekiálljak széttrancsírozni egy madarat. Amúgy is gondolom le kell folyatni a vérét, meg kopasztani... mennyivel egyszerűbb a boltban megvenni a húst!
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Visszasiettem a barakkba, hogy visszavigyem az istállóba Gombolyagot. Az órámra pillantok, van még időm, ne ezen múljon a tisztasága, gyorsan lecsutakolom, aztán szólok az egyik állatorvosunknak, nézzen rá a térdére, hátha komolyabbról van szó, mint amit elsőre hiszek. Mivel az ingem tökéletesen koszos lett, az atlétát nem ártana lecserélnem, mert jól beleizzadtam. Rohamléptekkel beállok egy langyos zuhany alá. Katona vagyok, szeretek korrekt módon megjelenni mindenhol, nem az izzadtságszagú tankok stílusában közlekedem, főleg ha ilyen szép hölgy lesz a társaságom. Nem mondtam igazán randinak a dolgot, csupán a beszélgetésünk, véletlen találkozásunk folytatása, de most hogy itt sikálom magam, felmerül bennem a gondolat, hogy ő mégis ilyesmire bólintott rá, amitől azért felderül az arcom. Borotválkozást már nem ejtek, így sincsen nagy, viszont az már tényleg olyan lenne, mintha görcsösen próbálkoznék azért, hogy felhívjam a figyelmét. Így is beleegyezett, túlzottan nem kell törnöm magam. Kiválasztok egy rövid inget, nem veszek alá semmit, de minimális illatosítót azért teszek magamra, aztán ismét az utcán vagyok, amint zsebre vágtam a titkos fegyvert. Visszafelé indulok a parkba, és remélem, hogy tényleg kényelmes cipőt hozott, ha erdőbe megyünk, az nem ugyanaz, mintha étterembe vinném. Ott ácsorgom, ahol a piknik takarója volt, és ha megpillantom, odasietek, és az arcára adok egy puszit. Üdvözlésféle, ráadásul mostantól feljogosítva érzem magam, hogy tegezzem. - Szia! Mehetünk? – Kérdezem derűs mosollyal, és a zsebemben matatok, mintha ott lenne minden titoknak a forrása.
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 268 Ω Kor : 38
Tárgy: Erdei utak 2014-04-12, 14:06
Erdei utak
A fák között haladó látványosabb utak, melyek szélesek és akár arra is megfelelnek, hogy egy autó haladjon rajtuk. Természetesen jóval kevesebb ilyen van, mint pl. kis ösvény.
