Friedrich Lehnhart

Tárgy: Friedrich Lehnhart 2014-04-17, 13:40

Friedrich Lehnhart

"It is better to be feared than loved."

Userinfó: Katherine Swan

Név: Friedrich Lehnhart
Rang/Foglalkozás: politikus és katona, ezredes; fedésben pedig orosz szövetséges
Születési dátum: Berlin, Németország; 1910. 12. 17.
Csoport: Átutazó + Beavatott

Jellem: Biztos, hogy ismersz. Láttál már, hallottál már beszélni és tudod, hogy ki vagyok. Vagyis, azt hiszed, hogy tudod, de fogalmad sincs róla. Én vagyok a legrosszabb rémálmod, legyél te bárki.
Nem beszélek túl sokat, azt hiszem. Mármint, a magánéletben biztosan nem. A sok beszéd szegénység. Tessék! Máris megtudtál rólam valami újat. Míg nap, mint nap láthatsz valamelyik köztéren szónokolni, vagy hallhatsz a rádióban, addig a privát szférámban teljesen más vagyok. Én az emberekhez beszélek, nem velük. Nem szeretek beszélni az emberekkel. Unom az embereket.
Hideg vagyok, számító, erőszakos és igazságtalan. Olyan ember vagyok, aki abban leli örömét, ha másoknak keresztbe tehet. Nem ijedek meg attól, hogy megfenyegessek másokat, hogy kínozzak embereket - akár testileg, akár lelkileg -, a gyilkosság sem rémiszt meg. Szemrebbenés nélkül hazudok, csalok és verlek át.
Egy láthatatlan színpad díszletei között élek. Csillárom a rivaldafény, ruhám jelmez, beszédem drámai jambus, társaságom tapsoló közönség. Legalábbis ideális esetben. És nekem minden eset elvben ideális. Ha mégsem, akkor is megpróbálom annak tekinteni. 'Sohasem véleményt alkotok, hanem ítéletet.' Ideákban gondolkodok, melyekben mélységesen hiszek, melyek értékéről mindenekfelett meg vagyok győződve.
A környezetemnek is szerepeket osztok. Attól, hogy a földi halandók e szerepeket képtelenek eljátszani, nem lepődöm meg, de egy ideig várok a csodára. A méltatlantól visszavett jelmezzel a kezemben kisvártatva új szereplő után nézek.
Magammal szemben is maximalista vagyok. Mivel azonban én is csak ember vagyok, saját elvárásaimnak sem tudok maradéktalanul megfelelni. Ezért aztán nem szívesen nézek magamba, nem szívesen elemezgetem a jelent - én a jövőbe tekintek. A távoli, a nagyszerű köti le a figyelmemet. Modorom csiszolt, hanghordozásom kimért, kifejezéseim választékosak.
A táskámban mindig ott lapul egy verseskötet. A klasszikusokat fejből, eredetiben idézem. Operába, színházba szoktam járni. 'Méltóságomon aluli dolgokkal nem foglalkozok.' A trágár szavakat nem használom. Képes vagyok kizárólag közhelyekben beszélni. Ezeket ilyenkor pajzsként rakom magam köré, vigyázva, hogy rést ne hagyjak, amelyen valódi - profán - gondolataim kiszivároghatnak.
Előkelő és arisztokratikus vagyok, ezt ki is használom, és úgy is viselkedek, hogy mindenkinek elsőre leessen: nem akárkivel beszél. Természetesnek tekintem, hogy kiváltságok illetnek. Irtózok az élet sűrűjétől, a duhajkodástól, a sárban hempergéstől. Távol tartom magamtól az emberi gyengéket. Saját, negatív tulajdonságaimmal tökéletesen tisztában vagyok, ezeket többnyire elrejtem mások előtt. Ha mégis felvállalom brutalitásomat, kegyetlenségemet, igazságtalanságomat, abban nem lesz köszönet.
Olyan vagyok, mint az albatrosz: ha nem a magasban szárnyalok, kiszolgáltatottan és esetlenül bukdácsolok. Elefántcsonttornyomból gyakran pillantok a síkságon mulatozókra - azok egyszerű közvetlensége, spontán természetessége távol áll tőlem.
Széles látókörű, nagyvonalú partner vagyok - ezért a nagyvonalúságért persze a társ később fizetni fog, kamatostól -, igényes és lendületes. Hitem megingathatatlan az eszme irányába, amit támogatok.
Minden téren magabiztos vagyok.
Érzelmeim, már amennyi van, nagyon ingatagok. Nem vagyok túl hűséges típus. Szeretek mindenféle megszorítástól mentesen, függetlenül, a saját szabályaim szerint élni. Fáradhatatlan vagyok a szerelmi csatározásokban, de erre csak akkor kerül sor, ha én ezt akarom. Ha ráunok valakire, azt bármilyen szívfájdalom nélkül eldobom, és tovább állok. Soha nem szerettem senkit, önmagamon kívül. Az embereket, akik közel állnak hozzám, pénzzel és fenyegetésekkel tartom a közelemben. Őket is csak addig, míg szükségem van rájuk.
Szeretek társaságba járni, estélyekre - ugyanis ilyen eseményeken könnyű szerrel szerezhetek üzleti partnereket magamnak -, vagy utazni. Érdekelnek a nyereséges üzletek, és kitűnően eligazodok a kereskedelmi kapcsolatok-, illetve a politika- és hadügy világában. Jó a fizikai állapotom, annak ellenére, hogy nagy dohányos vagyok, és egy-egy pohár, bronzos színű, karcos whiskey-t sem vetek meg, mivel régen a katonaságnál szolgáltam.
Hamar irritálóvá válik beképzeltségem, nagyképűségem és sznobizmusom. De ezt te úgysem mered majd megmondani nekem. Folytonos ítélkezésem, teljesíthetetlen elvárásaim kínos kissebségi érzéseket ébresztenek másokban. De ez nekem nem probléma, hiszen... mindenki alacsonyabban helyezkedik el, mint én, miért hazudnék bárkinek is?

Külső: 188cm tömény tökéletesség. Ami rögtön szemet szúrhat, az a magasságom. Nem tűnök izmosnak, egyszerűen jól nézek ki, de van bennem erő, hiszen szolgáltam a seregben, mielőtt politikusnak álltam volna. Aztán észreveszed márványszerűen tökéletes, fehér bőrömet. Arcomon, melyet fekete hajam keretez, hidegen szikrázó, kék szempár ül. Alig fogsz tudni belenézni, mert lenézés és felsőbbrendűség süt belőle. Mindig elegáns vagyok és jólfésült. Parfümöm többnyire fűszeres illatú, ami csak úgy vonzza a nőket, de lehet érezni a cigarettafüst kesernyés illatát és a menta frissességét. Soha nem mosolygok, ha mégis, csak egy gúnyos, ravasz, kegyetlen vigyor ül ki arcomra. Kezemben gyakran cigaretta, vagy szivar van. Tökéletesen lesüt rólam, hogy gazdag vagyok, és megengedhetem magamnak a legnagyobb luxust.
Hangomból nem lehet kihallani semmit, a hűvös nyugalmon kívül. Nem szeretek kiabálni, enélkül is elérek mindent, amit csak akarok. Tekintetem üres, nem árulkodik a fejemben lezajló gondolatokról. Örök, megfejthetetlen rejtély vagyok mindenki számára. És ez így is van jól.

Előtörténet: A luxusautó melegében ülök még egy darabig, a hatalmas házam előtt, a félhomályban. A feleségem valószínűleg már alszik, eléggé késő van. Nem is baj, nem akarok vele beszélni. Nekünk nincs miről beszélnünk. Nem szeretem őt. A házasságunk érdek dolog volt, amit sem én, sem ő nem akart. Minden mögött a pénz áll. Az én családom is gazdag, az övé is, van nevünk, sokan ismernek minket, a családjainkat. A szüleink nem is köthettek volna jobb üzletet...
A kesztyűtartóhoz nyúlok és kiveszem a rekeszből a karikagyűrűmet, és a gyűrűsujjamra húzom. Vér tapadt az aranyra. A visszapillantóba nézek. Nem igazán szoktam vezetni, van sofőröm, a hátsó, nagyobb tükörhöz vagyok szokva. Végignézem magamat. Rúzsnyom a nyakamon; az a szajha ki akarta szívni. Nem hagytam neki. Könyörgöm, a feleségemnek sem hagynám. Az ingemet nézem. A tökéletes, élére vasalt ruhadarabon skarlát színű, elnyúlt csepp húzódik végig. Begombolom a zakómat, hogyha Greta esetleg még ébren van, ne lássa.

Az asztal túl felén ültem, a másik oldalon egy félholtra vert, meggyötört, tucatnyi sebből vérző angol katona ült.
- Bíztál benne, hogy nem akarom majd bemocskolni a kezem, ugye, Barátom? - vigyorodtam el kegyetlenül. - Azt hiszed, csak azért, mert feljebb való vagyok nálad, nem öltem még embert? Hogy most nem foglak megölni? - vonom fel a szemöldökömet. - Igazad van. Nem foglak megölni - dőltem hátra ültömben, de továbbra is a katona arcát fürkésztem. - Egyelőre.

Mielőtt még elmegyek lefeküdni, a szalonba megyek, hogy töltsek magamnak egy pohár whiskey-t. Rágyújtok, a kedvenc fotelembe ülök, kényelembe helyezem magam. Jobbom a hamutartó fölött pihen, balom a karfán, benne az itallal telt kristálypohárral. Léptek nesze üti meg a fülemet.

Az asztal már a pincehelyiség szélében foglalt helyet. A két robosztus őr közül az egyik az ajtónál állt, a másik egy karnyújtásnyira tőlem. Már nem volt rajtam a zakóm, ingem ujját feltűrtem úgy ütöttem újra és újra és újra a katona arcát, ott, ahol értem. Ordított. Pár órával ezelőtt egyesével téptem ki a körmeit, majd a fogainak akartam nekilátni, amikor megadta magát, és beszélni kezdett. Önelégült vigyor ült ki a képemre. De az az információ mennyiség nem volt elég.

- Megjöttél - kijelentés volt, nem kérdés. A feleségem soha nem kérdez ostobaságokat. Látja, hogy itt vagyok, miért kérdezné? Azt sem kérdezi meg, hogy hol voltam. Bölcs döntés.
- Igen - bólintok, majd a cigarettába szívok. Érdektelen pillantásokat küldök felé, pedig, ha tudná, mennyire kívánom... de uralkodok magamon. Nem akarom, hogy akár csak megforduljon a fejében a gondolat, hogy szeretem. Mert nem.
- Nehéz nap?
- Volt már nehezebb is - kortyoltam most az italba.

Megöltem azt a katonát is. Akárcsak azt az oroszt, pár évvel ezelőtt. Ugyan az volt, ugyanolyan kegyetlen volt és brutális. Mindketten védtelenek voltak.
Szovjetunióban állomásoztunk éppen, amikor egy éjszaka ránk törtek, és menekülnünk kellett. Az erdőbe hajtottak minket, a saját terepükre. Mint a mezőről űzött szarvasokat a farkasok.
Úgy rohantam a térdig érő, fagyott hóban, mint még soha azelőtt, úgy, ahogy csak a lábam bírta. Az életemért futottam, és küzdöttem.
Átugorva egy hóbuckát, reccsenést hallottam. Alig egy másodperc múlva olyan volt, mintha ezer tű bökött volna belém, a húsomba és nem csillapodott ez az érzés. Merültem. A fegyverem és a felszerelésem lefelé húzott a jeges vízben, éreztem, ahogy a sodrás magával ránt, és nem ereszt. A fagyos vízben próbáltam a felszínre evezni, két jégtábla között, de esélyem sem volt.
Emlékszem arra a sorsdöntő pillanatra, amikor minden mozgással leálltam, amikor nem hallottam mást, csak a víz zúgását, a szívem kalapálását és a vér zúgását a fülemben. Ahogy felnéztem, nem láttam semmit, csak a sötétséget. És talán a Hold fényének halovány sziluettjét az égbolton. Olyan volt, mint egy katedrális. Csöndes, békés. Egyszerre rettegtem és voltam nyugodt.
Aztán valami megragadott, és maga felé húzott; először vízszintesen, majd függőlegesen.
Levegő. A hideg, tundrai szél csípte az arcomat, és éreztem, ahogy fekete tincseim összefagynak. Még mindig éreztem, hogy az örvény, és a holmim a mélybe húz, de az ember, aki mellettem evezett, magával húzott. Az arcát fürkésztem, majd, ahogy egyre kijjebb értünk, a partra, észrevettem az uniformisán, hogy szovjet katona. Ellenség.
Ahogy kiértünk, egy fának támaszkodott, és keresett valamit. Le sem vettem róla a tekintetemet.
Flaskát nyújtott felém.
Teljesen védtelen volt, mindene a fa tövében pihent.
Elmosolyodtam.
- Спасибо, köszönöm - átvettem a flaskát, és ezzel a mozdulattal a revolvert is az övemből, és lelőttem. Egyszerűen, rezzenéstelen arccal, mint egy vadállatot.
Mit tehettem volna? Így, vagy úgy, de ellenség volt, az is maradt volna.

Álmatlanul fekszek a sötét szobában, Greta mellett. Pontosabban, ő az ágy egyik szélén, én meg a másikon. A plafont nézem, amire a Hold kékes visszfénye vetül. A feleségemre pillantok. Nem szeretem ezt a nőt. Elvégzem azokat a dolgokat, amiket egy férjnek meg kell tennie - vagyis elhalmozom drága, szép holmikkal és ékszerekkel, lefekszem vele, biztosítom az életkörülményeit, de ez minden. Tény, azt a szajhát sem szeretem, aki ki akarta szívni a nyakamat. Sőt, azt a színésznőt sem, akiért mindenki odavan. A szüleimet sem szerettem, az öcsémet sem. Senkit. És ez így van jól. Nincs szükségem senkire. Felépítettem a birodalmamat, melyben csak annak van helye, aki le is tesz valamit az asztalra. Akinek hasznát veszem. Hogy ez a nő - nézek Gretára -, mit tett, jelentéktelen létezésével, hogy még itt van, még velem van, azt nem tudom... de itt van, a házamban, az ágyamban. És valahogyan mindig visszatérek hozzá. Miért? - teszem fel újra a kérdést magamban, de be kell látnom, hogy vannak olyan dolgok, olyan kérdések, melyekre nem tudjuk azonnal megadni a választ.

Greta elment. Most csukódott be mögötte a hatalmas, kétszárnyú ajtó. Azt mondta, hogy hamarosan visszatér. Párizsba megy, hogy diplomata munkájának tegyen eleget. Az ablakból nézem a távolodó autót. Legszívesebben máris felhívnám Lieselotte-t, hogy most azonnal fáradjon ide, de más dolgom is akad. Fontosabb.
A dolgozószobámba megyek és az asztalomhoz ülök, melynek összes ajtaja kulccsal van bezárva - mindig. Itt tartom azokat az iratokat, melyekhez Gretának semmi köze - se senki másnak. Előveszek egy mappát és újra elolvasom, már vagy századjára.
Az ereklyékről van benne szó, melyek most is épp úton vannak Németországba. Rágyújtok, és tanulmányozom a leírásokat. Meg akarom szerezni a legnagyobb erővel bíró tárgyat. Tudom, hogy nem lesz könnyű feladat, de megoldom. Mindent megoldok.

Greta sehol. Már hetek óta nincs itthon. Nem, mintha hiányozna, de valami nincs rendben.
Csörög a telefon. Felveszem.
- Lehnhart - szólok bele unottan, de a férfi szavaira beleszívok a cigarettába. - Lezuhant - ízlelem meg a szót - Hol?
- Avignon-ban - jön a válasz.
- És az ereklyék?
- Hűlt helyük - erőteljes mozdulattal nyomom el a cigarettát a hamutartóban. A sok szerencsétlen... - gondolom bosszúsan, de nem mondom ki hangosan.
- Oda megyek - jelentem ki határozottan. Nem vitatkozik. Jobban is teszi, különben első dolgom lenne fejbe lőni. A saját kezembe kell vennem az ügyet, ha sikert akarok elérni. Arról nem is beszélve, hogy rendet kell tennem a városban. Azt a fülest kaptam, egy ottani beépült embertől, hogy német katonák az ország ellen cselekednek, összeesküvőknek tűnnek, akik esetleges merényletre készülhetnek a német vezetőség tagjai ellen. Annyit tudni róluk, hogy Valkűröknek nevezik magukat és titokban járják a várost, az ereklyék után kutatva.
Nem várhatok tehát. Az ereklyék fontosak, szükségünk van rá Németország hatalmának megerősítésére, és biztosítani a háborúban való, mindent elsöprő győzelmünket. Szükségem van valamelyikre, hogy még nagyobb hatalomra tehessek szert. A Valkűröknek pedig véget kell vetni, el kell őket söpörni az útból, hogy ne tudjanak az utunkba állni. Egyenesen felfordul tőle a gyomrom, hogy önmagukat németnek vallók saját hazájuk- és annak vezetősége ellen fellépnének. Arról nem is beszélve, hogy ezért milyen hatalmas elismeréseket kaphatok majd. És Greta... Greta.

Tárgy: Re: Friedrich Lehnhart 2014-04-19, 15:30

Elfogadva!

Huh, hát az tuti biztos, hogy nem szeretnék az ellenséged lenni egy pillanatra sem, reméljük nem is kerül rá sor sosem. ^^ A hibákat már kitárgyaltuk, szóval így már minden klappol, tehát foglalj avit, ha még nem tetted, aztán mehetsz a nejedhez. ^^

» Greta Lehnhart

Friedrich Lehnhart

Friedrich Lehnhart

Similar topics

Similar topics