Ω Főkarakter : Greta Lehnhart Ω Hozzászólások száma : 7 Ω Kor : 40
Tárgy: Greta Lehnhart 2014-04-14, 12:07
Greta Lehnhart
"Remember this: Nothing is written in the stars. Not these stars, nor any others. No one controls your destiny."
Userinfó: Főkarakter
Név: Greta Zimmermann-Lehnhart Rang/Foglalkozás: Kettős ügynök, diplomata Születési dátum: 1910. augusztus 20. – München, Németország Csoport: Valkűr
Jellem: Senki sem tudja, hogy mi rejlik az álarc mögött. Többek között azért, mert senki sem kíváncsi rá. És még ha valakit érdekelne is, akkor sem mutatom meg, mert már hozzászoktam, hogy senki sem kíváncsi rá. Néha még én is úgy gondolom, hogy alig tudok magamról valamit, vagy voltaképpen semmit. Olyan vagyok, akár egy gép. Nincsenek vágyaim, nincsenek félelmeim, nincsenek céljaim. Kérdés nélkül megteszek mindent, amit kell, mert mindenből a legjobbat akarom kihozni. Maximalizmusom már-már beteges, és a megfelelési kényszerem az apám iránt szintúgy. De nem tehetek róla, egyszerűen csak ezt nevelték belém. Ez megy már, mióta az eszemet tudom. Pedig igenis vannak céljaim, gondolataim és vágyaim. Sőt, még igazságérzetem is van, ami sokszor ellentmond a karrierista énemnek, és emiatt elég gyakran hadilábon állok magammal szemben. Nem vagyok skizofrén, bár ez a jellemvonásom eléggé hajaz rá. A jó és a rossz harca ez. De egyébként ezer arcom van és mindenki felé mást mutatok. Az igazságot pedig aligha néhányan ismerik. Talán csak egy ember, akiben igazán megbízok. És ez a személy nem a férjem.
Mindezek mellett okos vagyok és talpraesett, szinte a jég hátán is megélek, noha alapjáraton a luxushoz vagyok hozzászokva. Voltam már hadifogoly is egyszer, de azt is túléltem valahogy… Egyszóval nincs olyan helyzet, amiből ne tudnék kimászni. Szeretem a kihívásokat, szeretek harcolni, küzdeni. Ha nincs valamilyen izgalom az életemben, akkor hajlamos vagyok unatkozni. Talán éppen emiatt szeretem magam körül tudni azt a sok rémes embert, akik gondoskodnak arról, hogy még csak véletlenül se érezzem magam biztonságban. Így mindig van miért izgulni...
Külső: Magas termet, nőies idomok, karcsú alak – leginkább ez jellemez. Kiállásom erőteljes és tekintélyt parancsoló, pillantásom ellentmondást nem tűrő. Domináns jellemnek tartom magamat, ami szerintem a kisugárzásomon is meglátszik. Nem sokan mernek szembeszállni velem. Az első benyomás az én esetemben mindig változó. Ez leginkább attól függ, hogy éppen melyik arcomat mutatom az adott személy vagy csoport irányába. Igaz, a férfiak körében inkább vagyok egy kívánatos nő, mintsem egy olyasvalaki, akitől félnek. De ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit, tudok ám meglepetéseket is okozni. És szeretek is.
Előtörténet:
A lány
Nehéz az élet, ha az apád fiú örökösre vágyik, de mégis lányt kap. Egyedüli gyermekként, egyedüli leánygyermekként már a kezdetektől fogva úgy éreztem, hogy kötelességem bizonyítani. Mindenben. Ez rendesen megedzett az évek során, hiszen mindenből tökéletesnek kellett lennem. Nem akartam csalódást okozni az apámnak. Soha. Mindig is ez motivált, és végezetül ennek köszönhetően jutottam el oda, ahol most vagyok. De hol is vagyok pontosan? Mit értem el? Őszintén megmondom, hogy voltaképpen fogalmam sincs. Sokszor úgy érzem, hogy csak egy báb vagyok apám kezében. Egy eszköz, egy tárgy. Nevezzétek akárhogy, de nem a lánya vagyok, az biztos. Legalábbis teljesen így érzem, bár nekem igazság szerint nem is lehetnének érzéseim… Sem érzelmeim, sem gondolataim, sem önálló véleményem. Csak vagyok és kész. Ne kérdezzek feleslegesen, mert azt nem szabad. Ne válaszoljak, ha nem kérdeznek, mert azt nem szabad. Ne lélegezz, ne beszélj, csak mutogass. Látvány vagy, semmi több – igen, valahogy így nőttem fel. Apám egyből megszabadult tőlem, amint megtanultam járni és beszélni. A legjobb leányiskolákban nevelkedtem, és mindent, de tényleg mindent elsajátítottam, amit csak lehetett. Mindezt azért, hogy lenyűgözzem apámat, ami végezetül sosem sikerült. Pontosan azért, mert nőnek születtem. Bármennyire is jól tudok verekedni, lőni vagy lovagolni. Öt nyelven beszélek, de ő semelyiken sem hallgat meg. Ez van, már beletörődtem. És nem érdemli meg a rajongásomat, sőt semmit sem érdemel meg tőlem, legfeljebb egy hatalmas nagy pofont, én mégis mindennél jobban szeretem. Mert az apám. Ennyire egyszerű és bonyolult ez.
A kém
Ha az apám nem is, de az állam mindenképpen felfigyelt rám. A képességeimnek hála már egészen fiatalon beszerveztek a hírszerzők közé. Tehát virágnyelven: kém lettem, amiben az volt a legszebb, hogy senki sem tudhatott a titkos életemről. Még az apám sem. Úgyis csak megakadályozott volna benne, ahelyett, hogy inkább büszkélkedett volna. Elvégre lássuk be; eddig még nem sok nőnek sikerült bejutnia a német hírszerzéshez. Meg úgy alapjában véve az ilyen szakmákban úgy tartják, hogy nőknek nincs helyük. Én mégis kiálltam a próbát és itt vagyok. Eddig még sosem vallottam kudarcot, az nem az én asztalom, sőt ezt a fogalmat még csak hírből sem ismerem. Mindig tökéletesen teljesítem a rám bízott feladatot, nem vonom kérdőre a feletteseimet. Én vagyok az a tökéletes katona, aki kérdés nélkül és parancsra öl, bármiféle különösebb ok nélkül. A gyermekkoromnak hála ez a mentalitás alaposan a személyiségembe égett, hogy ne foglalkozzak ezekkel a kérdésekkel. Egyáltalán ne törődjek velük, mert amiről nem tudsz, az ugyebár nem fáj. Nem én hozom a parancsokat, én csak végrehajtom őket. Persze idővel minden változhat és változik is. De mégis kinek a javára?
Az áruló
Nem tudom, pontosan mikor kezdődött, de mostanra már teljesen átértékeltem a kormányunkba vetett hitemet. Kiábrándultam ebből az őrült ideológiából, amit voltaképpen ez idáig is csak azért követtem, mert az apám és a férjem, meg úgy az egész társadalom elvárta tőlem. A hétköznapi emberek istenítik a szörnyet, de nem tudják azt, hogy mi megy a háttérben. Nem látták azt, amit én láttam. És hogy mit láttam én? Arra nincsenek szavak. Láttam, hallottam és éreztem. Gyerekek, férjek és asszonyok – halottak mindenütt. Tetemük egymásra pakolva egy halomban, akár az állatok. Nem, még az állatoknak is több joguk van ennél. És amikor ennek a szemtanújává váltam, hirtelen rádöbbentem, hogy ez nem lehet valós. Ez nem lehet a valóság és ez nem lehet igaz. Az ember több ennél. Többnek kell, hogy legyünk ennél, különben minden értelmét veszti. Az őrült birkák pedig vakon hisznek abban, hogy ez az, aminek lennie kell. Hogy ez jó, amit teszünk. De hogyan is lehet jó az, ha lemészároljuk egymást? Persze nagy szavak egy gyilkostól, tudom én. Mégis, akkor valami mélyen megváltozott bennem. Örökre.
A feleség
Nem meglepő módon az apám a lehető legnagyobb hasznot akarta kihúzni abból, hogy nőnek születtem, ha már férfi ugyebár nem lehettem. Bár nem a sötét középkorban élünk, ő mégis hozzáadott egy olyan emberhez, akit sosem szerettem. Igaz, nem lepődtem meg, hiszen már kislány koromban közölte velem a rideg tényeket. Ami talán még ennél is szomorúbb, hogy sosem tiltakoztam ellene. Egyrészt nem lehetett, másrészt nem is akartam ellentmondani neki. Örömet akartam szerezni neki, és mivel ez volt az egyedüli módja annak, hogy boldoggá tegyem, hát kérdés nélkül hozzámentem ahhoz az alakhoz. Magas rangú politikus és katona, egyszóval befolyásos ember. Akárcsak az apám. Természetesen elvett, hiszen művelt vagyok és a magam módján gyönyörű, legalábbis a férfiak elmondása szerint. És ahogy mondani szokták, az egyik legnagyobb előnyöm, hogy sosem beszélek, ha nem kérdeznek. Tökéletes feleség. Persze megcsalt engem, ez nem kérdés. A gusztustalan féreg. Annyira kegyetlen és önző, egy hidegvérű gyilkos, én mégis megszerettem az idők folyamán. Fogalmam sincs miért. Talán mert annyira hasonlít az apámra, és ezen a hasonlóságon egyszerűen nem tudom túltenni magamat. Na meg persze a férjem, ezért kötelességem szeretni őt, az összes gusztustalan húzása ellenére is. Ezt várják el, nem igaz? Ez egy feleség dolga. És én megteszem, mert én mindenből a maximumot hozom ki, és mert nem akarok csalódást okozni a szeretteimnek. Még akkor sem, ha ez a szeretet csak az én részemről létezik.
A kettős ügynök
Kémként érkeztem Avignon városába, azzal a céllal, hogy kutassam fel az ereklyéket, mert a kormánynak szüksége van rá. Figyelmeztettek, hogy legyek óvatos, mert mindenki az ereklyéket fogja keresni, de nekem kell megszereznem előbb, máskülönben aztán megnézhetem magam. A feletteseim azt mondták, hogy üres kézzel inkább vissza se menjek. Nos, értettem a célzást, és a kihívás elfogadva. Garantálom, hogy nem fogok üres kézzel távozni Franciaországból – ezt gondoltam akkor. Ám a történetet csak bonyolítja, hogy második megbízásként azt a feladatot kaptam, hogy épüljek be a Valkűrök kis csoportjába, és belülről bomlasszam fel a társulatot, vagy ha ez nem sikerül, akkor buktassam le őket. És beépültem. Túlságosan is. Ők felnyitották a szememet, de tulajdonképpen semmi újat nem mondtak, hiszen mindezt már magamtól is tudtam, csak féltem beismerni, és féltem meglépni a kezdő lépést. Egykor vak voltam, de most már látok. Azóta szívben velük vagyok, de az eszem és a lojalitásom nem enged. Igazából hol ezen az oldalon állok, hol azon. Nem tudom eldönteni, hogy ki mellett döntsek véglegesen. Pedig a bizonytalanság nem jellemző rám. Mindenesetre a feladatom adott, aztán majd lesz, ahogy lesz. Ahogyan azt a sors elrendelte nekem, nekünk.
A hozzászólást Greta Lehnhart összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-04-21, 00:13-kor.
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Tárgy: Re: Greta Lehnhart 2014-04-15, 09:40
Külön örülök neki, hogy nem egy tucat PB-t választottál, a kettős ügynökök pedig a szívem csücskei, hiszen én is az vagyok XD Nagyon szépen strukturált sztori, igazán büszke vagyok rád^^ Mehetsz is az avatarfoglalóba, aztán játszunk!
