Jellem: Láttál már tigrist? Nem? Akkor itt a remek alkalom. A szovjet távol-kelet tigriseihez méltó vagyok, nem is ok nélkül. Gulágfelügyelőként kezdtem a GUGB berkeiben. Ennek megfelelően sorozom az embereket szóban vagy lőfegyverrel. De inkább az utóbbi, mert utálom jártatni a számat feleslegesen. Szinte kizárólag munkaügyben és puhatolózás kapcsán beszélek. Nincsenek barátaim, csak hátráltatnának. A nőkről meg annyit, hogy ameddig biológiai igényeim rendben vannak, addig törődöm a feleségemmel is. Ő is velem mondjuk.
Külső: 197 centi tömény szovjet erőszak vagyok kívülről is. Otthon mindig tányérsapkában és a szép csillagos egyenruhámban, a kitüntetéseimmel villongtam, de itt ezen az elátkozott helyen, kockás inges, szövetnadrágos egyszerűség vagyok. A hajam állandó jelleggel minimálisan van tartva, mert kopaszodom és kikészít. A szemeim egyszerűen csak barnák. A nejem szerint meg cipófejem van. Szerintem meg ebben igaza.
Előtörténet: Történt egyszer, hogy egy fiatal fiú annyira összevert egy nála jóval nagyobb gyereket, hogy lenyűgözte ezzel a tanárait. Na, ez voltam én. Annyira lenyűgöztem ezzel a minket figyelő katonákat, hogy abban a pillanatban felkaroltak. Ott és akkor önként és dalolva hintettem búcsúcsókot lecsúszott helyzetben lévő családomnak és mentem a jóvágású urakkal Moszkvába. Egy részem bánja, a másik mérhetetlenül boldog a mai napig. Mit tudtam volna én tenni Komszomolszkban? Mindentől távol, ami érdekes. Sivár és jeges. Bár az erdők a mai napig hiányoznak és az óvatoskodás, mert a tigrisek és a medvék nem játékok. Egy intézetben éltem szeretett orosz anyácska szívében, mélyre szívtam magamba a kommunizmust, mint más a levegőt és megtanultam, hogy nem lehetek önmagam onnantól. Megsemmisítettek szinte. Voltam én, mélyen eltemetve a fejemben, ritkán kiengedve. De egyszer az akadémián szembe jött velem egy nőnemű csoda, én pedig nem tudtam elfojtani a füttyentést. Amit akkor nem tudtam, hogy Anastasia Mikhailovna Solokova nem az a nő aki után csak úgy fütyülni lehet. Kaptam egy olyan pofont, hogy egy hétig csöngött a fülem. Én meg nem vagyok az az ember, akit csak úgy felpofoznak. Másnap odaálltam elé és mire megszólalhattam volna, közölte velem, hogy aznap este hová viszem el vacsorázni. Egy év múlva erre az esetre, el is vettem nőül, a fene vigye el. Azóta megyünk egymás idegeire, néha örülök is, hogy ha nélküle van bevetésem, mert addig sem dumál nekem. Tavaly jött azonban ez a Molotov-Ribbentrop-paktum. Nem támadunk egymásra a németekkel és nem fogunk össze a szövetségesekkel sem. De melyik szovjet lett volna olyan hülye, hogy megbízzon a németekben? Úgyhogy a GUGB elkezdett beépülni német földön és hihetetlenül érdekes dolgokat tudtunk meg a felső vezetés berkeiből. (Ki tudna ellenállni egy gyönyörű orosz nőnek...?) Ezért most a nejemmel együtt jöttünk Franciaországba. Ereklyevadászatra. Történetesen be kellene gyűjteni amennyit lehet és uzsgyi haza, vinni a dicsőséget a hazánknak. Közben pedig hallgathatom Anastasia szövegelését, a könyörgését, hogy gyereket akar, békét, miegymást. Meg...fogok...őrülni.
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 268 Ω Kor : 38
Tárgy: Re: Pavel Andrejevics Kazaranov 2014-04-20, 18:14
Elfogadva!
Köszönöm a kis kiegészítést, így már minden tökéletes. ^^ Nem vitted túlzásba a leírásokat, de nem is mindig van erre szükség, főleg egy ilyen pb-vel, hiszen Jasontől még az életben nem hallottam hosszú nagy monológokat és ehhez a karihoz se illene ilyesmi. Egy szó, mint száz, suhanj avit foglalni, aztán kutasd az ereklyéket. Lassan már mindenki fémérzékelős detektorral rohamozza be a várost, kár hogy a kincsek nagy része úgy még fel se ismerhető.