Sikátorok

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-09-10, 15:31

Az már egy válasz részemről úgy mindenre, hogy itt vagyok. Legalábbis azt hiszem. Már csak arra kell rájönni, hogy miért töltöttem feleslegesen órákat azzal, hogy rászánjam magam és végre megszólítsam. De erre ráérek utólag is választ találni, nem igaz? Most amúgy is van fontosabb dolgom. Az első kérdést még egész könnyedén kimondom, majd egy pillanatra elgondolkodok. Mintha felérne egy világkatasztrófával, ha ma kihagyja az eltervezett ebédet.
- Nem éppen úgy alakultak a dolgaim, ahogy terveztem, de most már tényleg itt vagyok és ha minden igaz, újra rendszeresen kapok kimenőt - egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Igazán halvány, de tőlem ez is több, mint ami amúgy várható. Ahhoz képest, hogy ez a mondat magyarázkodásnak indult, nem is tudom, pontosan mi lett belőle. A lényeg, hogy úgy tűnik, tényleg nem haragszik rám, még ha kicsit különös is még mindig ez az egész helyzet.
Már fognék is bele egy újabb mondatba, még ha nem is a nem-létező-nagy-beszéd lenne a lényege, de egy pillanat alatt elhallgatok. Az apró csók amúgy is belém fojtaná a szót, de most még utána sem szólalok meg. Ösztönből szeretném egy kicsit elnyújtani a dolgot, de nem teszem. Hagyom, hogy ellépjen és egy hosszú másodpercig egész komolyan nézek rá.
- Furán hangzik, ha azt válaszolom, hogy te is hiányoztál nekem? - na igen, ezt nem hagyhattam ki. Akkor sem, ha egy örökkévalóság óta nem mondtam ilyesmit. Még ha komolyan is gondolom, amit mondok, az egész valahogy felér egy viccel. Aztán persze azonnal megköszörülöm a torkom és mielőtt túlzottan elmerülnék ebben az egészben - akármi is zajlik most pontosan -, kihúzom magam és lassan megindulok mellette. Nem fogom tőle elvenni az ebédidőt. Főleg, hogy közben is tudunk beszélgetni, nem muszáj egy sikátorban ácsorogni végig.
- Még mindig túl sokat dolgozol? Minden estéd bent töltöd? - kérdezek rá végül. Persze nem azt mondom, hogy ez esetleg meglátszik rajta. Inkább csak úgy kell lepleznem az aggódást a hangomban, hogy még véletlen se hallja.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-09-07, 12:00

Andrew & Alisha

Én sem tudom, hogy mit akarhatunk egymástól, már nem kiskamaszok vagyunk, akiknek mindegy, hogy ki, csak legyen az életében valaki. A szerelmet is hiába hajszoljuk, mindkettőnket megtépázott már az élet, mégis, amikor megpillantottam ott először a kórházban, úgy éreztem magam, mint egy vidéki fruska, akit mintha villám csapott volna, le van taglózva attól, hogy mennyire kell neki a másik. Fordítva is éreztem belőle valami ilyet, kissé furcsán is alakult a dolog, hogy mennyire egymásra vagyunk hangolódva, mert már nem kötnek minket a gyermekkori béklyót, mégsem tudtunk egymással dűlőre jutni, de miért is kéne mindent kimondani?
- Ebédelni indultam, de nem gond, ha kihagyom, majd veszek egy péksüteményt. – Vonom meg a vállamat, azt hiszem ő fontosabb annál, mintsem egy sólet felett nézzek ki a fejemből abban a húsz percben. Ennyi időm van most, nem több, így ez csakis arra lehet elég, hogy megbeszéljünk néhány dolgot, vagy akár egy későbbi időpontot. Már az is csodás, hogy láthatom, pár perc is elegendő lehet, és eljött, ez nagy szó, főleg ezekben a vészterhes időkben, amikor az embernek minden kis figyelmesség határtalanul jól esik.
- Örülök, hogy itt gondolod. Hogy szerettél volna keresni. – Ennyi nekem elég, ha kimondja, hogy megvolt benne a vágy, ahogyan bennem is, akkor talán egy fokkal közelebb vagyunk ahhoz, hogy ne legyen közöttünk fal. Ennyi erővel én is léphettem volna, talán nekem is nehéz volt elhinnem, hogy ebből lehet valami, nem csak az engem üldöző pszichopata miatt, egészen egyszerűen azért, mert nehezen tudok elvonatkoztatni a munkámtól, mindent egy szigorú szűrőn át látok, így tényleg nehéz kapcsolatokat kialakítani.
- Nem vártam semmilyen beszédet. Nekem elég, hogy itt vagy. – Kicsit körülnézek, és amikor úgy látom, hogy nem jön senki, akkor lábujjhegyre állva hajolok oda az arcához, és ha nincsen ellenére, akkor egy csókot nyomok az ajkára. Futó üdvözlés ez csupán, mégis azt akarom, hogy tudja: nem haragszom. Elengedem, és nem karolok bele, nem szándékom egyikünket sem zűrös helyzetbe keverni. Remélem, hogy velem tart ebédelni, közben pedig várakozóan nézek rá, arcomról letörölhetetlen a derű, amit most okozott nekem.
- Furán hangzik, ha azt mondom, hiányoztál?

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-09-04, 09:40

Nem is tudom, mit szeretnék pontosan tőle. Nem készültem se nagy bocsánatkéréssel, se nagy monológgal. Igaz, azt sem terveztem el, hogy órákba telik, mire rászánom magam, hogy köszönjek neki. Azt meg főleg nem, hogy ez egy sikátorban fog megtörténni. Ő mégis mosolyog rám és nem úgy tűnik, hogy haragszik rám. Valami halvány mosoly az én arcomon is megjelenik, de tényleg csak egy pillanat az egész.
- Nagyon sietsz, vagy van egy kis időd? - csúszik ki egy kérdés a számon kis hezitálás után. Komolyan ezzel kellett kezdenem? Még én is tudom, hogy ez majdnem olyan baljósan hangzik, mint az a bizonyos "beszélnünk kell". Mégsem javítom ki magam. Helyette úgy állok előtte, talpig egyenruhában, mintha teljesen hivatalos ügyben járnék.
Végül egy pillanatra rajta felejtem a kutató tekintetem. Ez segít és emlékeztetem magam, hogy lazítsak. Csak semmi hivatalos hangnem, semmi katonai dolog. Úgyhogy nagy levegőt veszek és belekezdek.
- Tudom, hogy túl sokáig nem kerestelek, pedig kellett volna. De nem volt lehetőségem ilyesmire - részletezhetnék neki mindent. Elmondhatnám, milyen vitám volt a századossal. Elmondhatnám, hogy elég hosszú ideig ott függött a fejem felett a hadbíróság - és jó esetben csak - lefokozás lehetősége.
De persze semmi ilyesmit nem mondok. Nem lenne értelme, na meg amúgy is szeretem ezeket megtartani magamnak. Senki nem tud erről a zűrről csak Henry és én. Ez pedig így van rendben.
- Látszik, hogy nem készültem semmiféle beszéddel - megjelenik egy idétlen mosoly az arcomon, de azonnal eltüntetem onnan. Miért is nem mondtam még ki a lényeget? Miért nem közöltem vele, hogy nem csak egy estére kellett?

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-09-02, 18:10

Andrew & Alisha

A kútba esett éjszaka után kissé fel vannak borzolva az idegeim, nem is azért, ami történt, a különös farkasos fickó, vagy éppen a látomások, a sötét erdő. A macskám, Maise látványa mindent vitt. Rossz értelemben. Családtagként ragaszkodtam a szőrös kis döghöz, és most megint nincsen senki. Ennél még az is emészthetőbb lett volna, ha csak az út mentén látom őt kilapítva egy kamion által, de így, hogy véresen felvágva, szinte zombiként támolygott felém, szívszakasztó látvány volt. Amikor eldőlt, bármilyen erős is vagyok, elsírtam magam, és senkivel nem foglalkozva felnyaláboltam, és hazavittem. A lakásom előtti kis kertben temettem el, mert úgy éreztem, hogy ott érezte legjobban magát. Fogalmam sincsen, hogy ki vagy mi bánthatott vele ilyen csúful el, nem vagyok bosszúszomjas alkat, de megvisel a dolog. Hirtelenjében háttérbe szorult, visszasírom a szadista állatot, aki a tükörbe írt üzenetekkel riogat. Andrew-val így nem tudtam beszélni, de talán nem is az a helyzet volt, amikor készek lettünk arra, hogy a magunk dolgát átbeszéljük. Nem is volt felé semmi elvárásom, már az elején megmondtam neki, hogy jobb is, ha távoltartja magát tőlem, mert veszélyes vagyok. Szó szerint. Még arra is felhívtam a figyelmét, hogy mi van, ha megtámadom, de láthatóan nem érdekelte. Nem tudom, hogy ez mit jelent, talán fontos vagyok neki, együtt akar lenni velem, hát tényleg nincsen róla mélyebb elképzelésem. Nehezen élem túl a következő pár napot, a munkámat még nagyobb gépeisséggel végzem, mint annak előtte. Fásultság gyötör, nem tudok mit kezdeni magammal, most hogy a jól megszokott nyávogás és az érdes nyelv az arcomon teljesen távozott az ébredéskor. Ebédszünetre igyekszem a közeli kifőzdébe, ahol még van tartalék generátor, biztosan a kórháztól lopják valami kábelen. Nem baj, legalább nem maradunk éhen. Valaki a nevemen szólít, elsőre meg sem hallom, lépdelek tovább, akkor fordulok csak hátra, ha már eljutott a tudatomig. Itt van, és el sem tudja képzelni, hogy mennyire hiányzott. Esélyes, hogy ez fordítva nincs így, biztosan azért jött hogy legalább kimondja, van jobb dolga annál, hogy velem törődjön. Meg is értem. Pár lépést mégis közelebb araszolok.
- Szia. – Hamiskás mosoly játszik az ajkaimon, bármi is történt, jó őt újra látni. Bárcsak ő is így gondolná.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-09-01, 11:07

Alisha

Nagyon nem így terveztem, de valahogy nem volt bátorságom elé állni. Különös, de tökéletes kifogásokat találtam. Nem akartam munkában zavarni, ezért csak a folyosókig jutottam. Nem akartam, hogy szóljanak neki, amikor megkérdezték, hogy kit keresek. Inkább vártam rá kint, a kórház utcájának a végén. De mégsem mentem oda hozzá. Miért? Mert egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy meglennék-e nélküle. Nem akarok bajt neki, ahogy Isaacnek is mondtam, nem szabad engedni, hogy bárki belénk szeressen. Meghalunk és kész, csak a szenvedés marad a másiknak. De valahogy bármennyire meggyőz voltam akkor és bármennyire úgy gondoltam, ez elég ok, most még én sem hiszem.
Úgyhogy, amint megláttam Alishát kilépni a kórház ajtaján, utána indultam. Elég nagy távolságból ahhoz, hogy ne vegyen észre, de én mégse veszítsem szem elől. Nem igazán tetszik a kialakult útvonal, de kitartóan megyek, míg végül az orrom alatt káromkodok. Igen, döntöttem. Vagyok olyan önző barom, hogy ne törődjek azzal, mi lesz holnap, vagy azután. Most az egyszer nem. Végre kezd minden rendbe jönni, végre kapok kimenőt és végre megmagyarázhatom, hogy mit miért tettem. Vagy éppen nem tettem. Arról persze, ami az erdőben történt, nem igazán akarok beszélni. Mintha meg sem történt volna. Még ha érdekel is, hogy velük mi történt és Morgan tényleg vigyázott-e rá, akkor sem fogok kérdezni. Csak megmagyarázom a nagy eltűnésem és azt, hogy meg sem próbáltam keresni, aztán... Nos, aztán fogalmam sincs, mi lesz. Rajta áll a döntés, hogy azt mondja felejtsük el, ami történt, vagy azt, hogy húzzak a fenébe és ne ijesztgessem azzal, hogy a háta mögé lépve szólalok meg.
- Szia - nem sokkal több a hangom, mint suttogás, de valószínűleg anélkül is sikerül a frászt hozni rá. Pedig komolyan nem az a célom. Nem megijeszteni akartam és tényleg nem terveztem, hogy pont a sikátor kellős közepén döntök úgy, hogy beszélek vele.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-06-27, 16:18

Morgan & Cosette

Látványosan elhúzom a számat. Hát persze, hogy mindenre van valami frappáns kis válasza, én pedig töröm a fejem, hogy mikor mit válaszolhatnék, de van, amikor mint pl. most is csak a laza vállrántás marad, semmi más. Tény eddig még nem kellett megölnie, és őszintén szólva nem is szeretném, hogy erre sor kerüljön. Mondjuk nem hiszem, hogy van olyan haragosom, aki tudja is a nevemet, hogy mondjuk ilyesmivel próbálkozzon, maximum azt vázolhatnák fel neki, hogy valami szöszi kis csaj, de sokaknak még erről sincs fogalmuk. A jó tolvaj azért lehetőség szerint olyan, akiről nem sok fogalma van másoknak, akiknek lehetőség szerint még a kinézetével sincsenek tisztában. Ezért szoktam én is minden esetben úgy öltözködni, ami nem nagyon mutatja a külsőmet.
- Majd gondolkozom rajtam, de nem az én dolgom, hogy nevet adjak neked igaz? - újabb vállrántás, ebben igazán jó vagyok, és igazából annyira nem érdekel a neve, hogy túl sokat agyaljak rajta. Tőlem aztán maradhat az is, ami eddig volt, arra is van esély, hogy nem is futunk össze túl sokat mostanság. Jó nem egy nagy városról van szó, de nem hiszem, hogy a pasas direkt keresne, ha csak nem lenne rá jó oka, de gondolom az számomra nem lenne valami hasznos. A családomat érintő szavai viszont már sokkal jobban zavarnak, mert baromira semmi köze nincs a családomhoz, és nem veheti csak úgy a szájára őket, főleg nem ilyen negatív módon.
- Semmi közöd a családomhoz! - jelentem ki kissé talán határozottabban is, mint kellene, de tényleg nem tetszik nekem, hogy róluk beszél, hiszen nekem ők igenis fontosak voltak, régen, még ha nem is emlékszem rájuk. Nem azért vagyok az utcán, mert nem foglalkoztak velem, hanem azért, mert már nem élnek, ami pedig nem az ő hibájuk. Számomra ez olyasmi, amiről baromira nem akarok beszélni, emlékezni rá sem. Biztos egész más lenne az életem, ha nem végeznek velük, de ebbe semmi beleszólásom nem volt, tehát...ez van. Nem mindenkinek szép az élete, én nem gondolkodtam soha rajta, hogy milyen jó lett volna, ha másképp alakulnak a dolgok, semmi értelme.
- Aha, világos, szóval sokban hasonlít, csak inkább villogsz egy olyan névvel, hogy zsoldos. Bár szerintem egy igazi jó bérgyilkos is menő lehet. - úgy látom legalábbis, hogy nagyon oda van ezért a megnevezésért, pedig nem hiszem, hogy csak attól több, mint mások, mert zsoldosnak mondja magát és nem csak egy egyszerű bérgyilkosnak, bár nem hiszem, hogy a bérgyilkosok egyszerű emberek. Azért az a meló se könnyű, főleg ha valami nehéz célpontot kapnak, akire sokan vigyáznak, akit nem egyszerű csak úgy eltenni láb alól. Az viszont tényleg kíváncsivá tesz, hogy miben is kéne neki segítenem, mert hát nagyon úgy fest, mint aki igazi nagy legény és furcsa, hogy tőlem vár segítséget, bár ha be kell jutni valahova, akkor talán érthető. Nem tűnik valami csendesen osonó típusnak.
- A bájomra? - kissé azt hiszem értetlenkedve döntöm oldalra a fejem, hogy mit is szeretne. Miféle bájom van, amit be tud vetni valamilyen ügy kapcsán? Nem igazán tudok róla, hogy van bármiféle is és tuti, hogy nem fogok cukin mosolyogni, vagy pasikat elcsábítani, az olyasmi, ami nagyon-nagyon távol áll tőlem. - Hát jó, talán még érdekes is lesz. - végül is ma már ráérek, és ha a pasi átver, akkor még mindig megszívathatom és lenyúlhatom azt az íjpuskát nem igaz? Szóval induljunk. Kíváncsi vagyok, hogy pontosan mit is akar kihozni ebből.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-06-26, 21:59

Cosette & Morgan

- Mert eddig nem kellett, hogy megöljelek.– rántom meg egyszerűen a vállamat. Nincsen székhelyem, odamegyek, ahova hívnak, bár tény, hogy nem akartam itt maradni Avignonba, csak ez a rohadt bura…na, mindegy, itt ragadtam ez a lényeg, de ha tehetném, akkor én most valahol Amerikában irtanám a jónépet. Vannak olyan áldozatok, akik szeretnek heccelni engem, ők is gyakran jönnek azzal, hogy eddig még nem hallottak rólam, biztos elég szarul végezhettem a munkám, de… de miért lenne jó, ha mindenki ismerne engem? Aztán meg ott van az is, hogy tökmindegy mit mondanak úgy is meghalnak, maximum kicsit többet szenvednek a kelleténél. Nem is olyan rég sikerült az egyik fickó szívét úgy kitépnem, hogy az még láthassa, ahogy egy utolsót dobban a kezemben a drágalátos szíve. Láttam a szemeibe kiülő félelmet a szerv láttán és..elég mókás volt. Egyetlen vágás, majd egy gyors rántás és már kint is van a szív. Kár, hogy azonnal meghalt, pedig jó móka volt.
- Ha van valami ötleted, akkor hallgatlak. – húzom mosolyra a számat. A becenevekkel soha nem voltam annyira kibékülve. Apám pöcsnek hívott, ami azért nem éppen valami kedves név, Nwonkwo pedig Aywernek, ami annyit tesz, hogy idegen, de…már maga a név is elég idegen volt számomra, úgyhogy inkább maradtam a fehér embernél. Nem kellenek nekem becenevek, elég a Morgan is, vagy a Lesther, esetleg Zsoldosnak hívhatsz még, de a többi…sok nevet aggattak már rám, de ezek nem valami hangzatosak. Az emberek azt hiszik, hogy elérnek azzal valamit, ha idegesítik a gyilkosukat…mintha ettől majd a haláluk kevésbé lenne értelmetlen. – Szívás. Nem vagytok valami mintacsalád mi? – tudja a tököm, hogy mégis milyen a családi háttere, de gondolom nem azért lopkod az utcán, mert olyan jól megy minden. Simán lehet, hogy nincsenek szülei, vagy vannak, csak szegények és ezért lopkod, vagy talán gazdagok és a kamaszkori lázadás...ezernyi dolog lehet, honnan kéne nekem azt tudnom, hogy a családja meghalt? Nem játszom valami jól az együtt érző embert. Nekem sincs már családom, ahogy sokan mások is hasonlóképpen vannak ezzel, nem a világvége a dolog. Annyi a különbség, hogy én megöltem az apámat, és ezt soha nem fogom megbánni. El sem hinnéd, hogy milyen jó érzés eltenni láb alól a családod…főleg, ha olyan, mint az enyém volt.
- A bérgyilkos csak öl, lesből támad, gyáva módon, de a zsoldos…az bármit megtesz jó pénzért, és nem csak hátba támadni tud, bár az a legcélravezetőbb. – mondom mosolyogva. A legcélravezetőbb, de nem a legmókásabb. Szeretem a küzdelmeket, mikor ökölharcba kell bocsátkoznom, vagy az íjpuskával lőni…ezektől úgy érzem, hogy nem a fegyver teszi az embert, hanem az ember a fegyvert, de az a sok barom…néha annyi testőrt képesek felvenni maguk mellé, hogy muszáj csendben dolgoznom és bérgyilkosok módjára osonnom, hogy rendesen eltudjak végezni valami feladatot. Bárcsak lennének manapság is gladiátor harcok, azok aztán szórakoztatóak lehettek. Ilyenkor bánnom, hogy ebbe a korba születtem, a mai emberekből hiányzik a keménység, a harciasság. Azt viszont nagyon nem nézném jó szemmel, ha egy katonához hasonlítgatna engem, bár ez szerencsére eszében sincsen. Már Andrewnak is megmondtam, hogy a katonák olyanok, mint a kutyák. Parancsra tesznek mindent, még szarni se mehetnek el engedély nélkül. Szeretem nézni a lelki vívódásukat, de megérteni őket…az már nem megy. Minek mennek katonának, ha nem bírnak ölni?
- Nem egészen… - mondom mosolyra húzva a számat. - …még szükségem lenne a te... különleges bájodra. – igen, azt hiszem ennél találóbban le sem írhattam volna ezt. Beengedni engem egy dolog, de mivel sok őrrel kell számolnom, ezért kelleni fog az is, hogy elterelje néhány figyelmét, hogy észrevétlenül tudjak mögéjük kerülni. Sajnos a ház elégé szűk folyosókkal van teletűzdelve, így nem tudok észrevétlenül mozogni, de ha elvonják a figyelmüket úgy már van esélyem. – Túl sokat! – mondom jókedvűen, hátra sem nézve. Nem is tudom, hogy mennyit fogok neki adni a jutalomból, de…biztos meg lesz vele elégedve, ilyen jó ajánlatot elég ritkán kap az ember, főleg tőlem. Ölnének ezért az emberek.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-06-26, 05:18

Morgan & Cosette

Csak finoman megrántom a vállam. nem vagyok azért hülye, értettem, hogy miről beszélt a nőkkel kapcsolatban, csak épp én nem vagyok ide sorolható, mármint ha el is tennék láb alól egy pasit, kevés az esély rá, hogy ilyen okból tenném, valami nyomorúságos kapcsolat után, alatt. Amúgy se vagyok az a típus, aki olyan nagyon ráakaszkodik valakire, eléggé megszoktam már, hogy egyedül vagyok és, hogy magamról gondoskodom, határozottan furcsa és szokatlan lenne valami más. Még Wyatt kedvességét se sikerült igazán feldolgozni, pedig ő nem tett mást, csak lehetőséget biztosított arra, hogy legyen hol aludnom. Azt gondolná az ember, hogy ez nem olyan nagy dolog, de azért egy hozzám hasonlónak az.
- Hát akkor gratulálok, hogy ilyen népszerű alak vagy, nem is tudom, hogy én miért nem hallottam eddig még rólad... - gondolom csak más közegben mozgunk, de eddig még tényleg nem jutott el hozzám hír a nyílpuskás fazonról, akik embereket vadászgat le Avignonban. Az is lehet, hogy eddig nem ez a város volt a székhelye, másra nem igazán tudok így hirtelen tippelni. Az viszont persze nem lep meg, hogy akik keresik és gondolom ő nem kíváncsi rájuk, azokat gond nélkül teszi el láb alól. Már majdnem kicsúszik a számon, hogy hány embert ölt már meg, vagy mi a napi átlag, de végül visszafogom magam. Mégis csak úgy tűnne belőle, hogy túlságosan érdeklődő vagyok, az pedig nem szükséges, még elbízná magát.
- Megbocsátok, de igazán válthatnál valami félelmetes névre, vagy kereshetnél magadnak jó becenevet. - fűzöm tovább a dolgot, ha már úgy tetszett neki, hogy belekötöttem a nevébe. Amúgy meg tényleg nem valami hatásos. Meg kell ölni valakit? Keresd Morgant! Mégis hogy hangzik már ez? Annyira szerintem nem jól, de hát az ő dolga, ha eddig még nem változtatott. Az is lehet, hogy jó neki úgy, ha nem nézik egyből a világ legaljasabb szemétládájának csak az említése hallatán. A visszakérdezésére már persze felszökik a szemöldököm. - Dehogynem, csak a papám a király épp szabin van. - jegyzem meg kissé morcos fejjel és enyhén affektálva, mint valami úri kislány. Jah, én meg a palota, még a házunkra sem emlékszem igazán, csak talán nyomokban maradt meg pár kósza emlék, de azt nem tudnám megmondani, hogy a szüleim mennyire voltak jó módúak. Nem rémlik, hogy nélkülöztünk volna és jó eséllyel azok a katonák is épp e miatt törtek be hozzánk, mert kellett nekik az, ami a miénk volt, értsd szó szerint minden, még az életünk is.
- Zsoldos... a miben más, mint a bérgyilkos? - tolvaj vagyok, nem jártam iskolába, hát mégis honnan kéne tudnom a különbséget. Nem sok fogalmam van róla, hogy a zsoldosok miben másak, mint a bérgyilkosok. Valami katonaféle kifejezés ez nem? De ő nem az a tipikus katona, legalább első ránézésre, ezekkel a cuccokkal, mert a katonák olyanok, mint Andrew nem? Teszik, amit kell, csak a dolgukkal foglalkoznak és nem igazán csinálnak semmit sem önszántukból, ő viszont eléggé úgy fest, hogy a saját útját járja és nem parancsol neki senki. Az ajánlata azért érdekesnek tűnik, de persze nem mutatok azonnali lelkesedést, az butaság lenne.
- Szóval nekem kéne bejutni oda, és beengedni téged? És mennyit kapok érte? - azért ez fontos és a választ még tuti megvárom, mielőtt utána indulok. Nem akarok én túl anyagiasnak tűnni... na jó, de az vagyok, miért titkoljam? Amúgy meg jól hangzik ez, egy ajtó kinyitásáért pénzt kapni jó dolog, főleg ha még aztán le is tudok nyúlni pár dolgot magamnak pluszban.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-06-25, 12:55

Cosette & Morgan

- Tele vagyok meglepetésekkel… - mondom egy gyors mosolyt villantva. Elég fiatalnak tűnik, nem biztos, hogy érti miről is beszéltem az előbb, de…végül is tökmindegy, mert mégis kit érdekel, hogy miként halsz meg? A lényeg az, hogy megdöglesz. Hogy valaki szíven szúr, vagy belefojt egy szarral teli gödörbe…na jó, így annyira nem mindegy, de ezt felejtsétek el, rossz példa. Akkor mondom úgy, hogy szíven szúrnak vagy simán csak megfojtanak. Teljesen mindegy, fájni fog mindkettő, akkor meg minek rettegni attól, hogy miként fog utolérni a halál? Én próbálok kreatív maradni és különféle módon eltenni az embereket láb alól, hogy érezzék törődnek velük, amiért nem csak úgy fejbe lövöm őket, ha nem inkább elásom őket élve, ami sokkal több törődést sejtett, mint egy sima kivégzés. Ez őket nem vigasztalja, ahogy engem is hidegen hagy a dolog, de azért mulatságos ebbe jobban belegondolni. Nem értem a megbízóimat, mert megölni egy embert nem valami nagy tudomány, nem kell hozzá diploma, mégis úgy keresnek meg, hogy szükségük van az én kivételes szakértelmemre…maximum tapasztalat, de szerintem azzal minden barom tisztában van, hogy ha levágod egy ember kezét, akkor az vérezni fog. Ölni és kínozni elég egyszerű, mégis hatalmas összegeket fizetnek érte.
- A legtöbbjük már halott, de igen, meglepődnél, ha tudnád, hogy mennyien keresnek naponta. – sajnos egyre több szarul fizető munkát is el kell fogadnom, ha nem akarok unatkozni. Általában a pénzeszsákoknak dolgozom, de néha elfogadom egy közember megbízását is rosszabb pénzért, csakhogy ne unatkozzak. Ezek általában jobban szórakoztatnak, mert van bennük kihívás, olyan emberek ezek, akik kemény körülmények között éltek, és nem félnek fegyvert fogni a másikra. A gazdagokat megölni már elég unalmas. Megölöd a testőröket, és ha szerencsés napod van, akkor nem adják olyan könnyen a bőrüket, de a célpont…na az nyivákol, be sem áll a szája, pénzt ígér és minden szart. Az ilyeneket minél előbb meg kell ölni, hogy ne lophassanak el értékes másodperceket az életedből.
-Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom neked…. – mondom mosolyra húzva a számat. Elképesztő, hogy még a nevekbe is képes belekötni, de legalább nem valami unalmas tolvaj, aki mindenfélét bókol, hogy ne öljem meg. Apámat is Morgannak hívták, állítólag anyám szerette volna, ha apám után vagyok elnevezve, de miután belehalt a szülésbe…apám inkább lányt akar, aki anyám nevével élt volna. Elégé utáltam ezt a nevet, a faluban kértem is, hogy ne hívjanak így, ott én névtelen voltam, egymás között Fehér embernek hívtak, de nem sértésből, én kértem őket erre. Meg is akartam változtatni a nevem, de miután apám meghalt…megtetszett a név, már nem volt rajtam kívül más Morgan Lesther , a világ pedig máris sokkal jobbnak tűnt. – és neked nem valami palotában kéne halálra unnod magad? – nincsen él a hangomban, pusztán csak érdeklődve kérdezem, hiszen ha ő beleköt az én nevembe, akkor én miért ne tehetném szóvá, hogy nem éppen valami utcalányhoz illő neve van?
- Igen, de nem bérgyilkos, hanem zsoldos. – nem csak mások megölésére szoktak felbérelni, néha pont ellenkezőleg. Meg kell védenem valakit, vagy kézbesíteni egy fontos csomagot, megmenteni a királylányt a gonosz sárkánytól, aki a várban őrzi…és a többi hülyeség, de nagy általánosságban mások megölésére bérelnek fel. A zsoldosban benne van az,hogy pénzért tesz meg bármit, míg a bérgyilkos kivétel nélkül öl, és amúgy is…azok sunyi, gyáva alakok, akik soha nem szemtől szembe vannak a célponttal. Ez nem gond, csak idegesítő, én sokkal jobban szeretem, ha az áldozat látja, hogy ki öli meg őt.
- Be kéne törnöm egy fickó lakásába és megölni őt, csak…- pár pillanatra elhallgatok és keresem a megfelelő szavakat. – én nem szoktam tökölni az ajtóval, simán berúgom és mehet a menet, de most…hasznodat vehetném. – mondom egy mosoly kíséretében, majd felkapom egy könnyed mozdulattal a mögötte lévő táskát, és már indulok is a célpont háza felé.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-06-24, 18:14

Morgan & Cosette

- Hú, de magasröptű lettél... még, hogy minden férfi veszte egy nő... - szökik fel kissé a szemöldököm, és csak csúfondárosan mosolyogva rázom meg a fejem. Lehet, hogy neki tényleg így lesz, de én nem leszek senkinek sem a veszte, maximum úgy, ha kioltom az életét, vagy ha nagyon csúnyán keresztbe teszek neki, netán ellopom a kedvenc plüssmackóját, de más egyéb nagyjából kizárt. De azért talán mondhatjuk, hogy vicces a pasas, és talán jó néven vehetem tőle, hogy még mindig nem eresztet se golyót, se nyilat se a fejembe, se sehova máshova. Nem azt mondom, hogy hálás vagyok neki, mert az ilyesmi rendkívül ritka nálam, de azért... megjegyzem magamnak, mint pozitívumot, ha netán mégis oda kerülne a sor, hogy le kell csapnom, mint az idegesítő legyet. De azt tényleg ne gondolja már, hogy annyira elviselhetetlen vagyok. Tény, hogy nem sorolhatok fel hosszú barátlistát, de ez azért is van, mert nem vagyok egy igazán barátkozós típus, de ez már az én dolgom, neki se hiszem, hogy olyan sok szoros barátja lenne, nem tudom elképzelni róla, hogy csak úgy bekopogtat valahova meginni egy sört, és az élet nehézségeiről diskurálni. Egy ilyen pasasból ezt nehéz kinézni.
- Kösz, tisztában vagyok vele, gondolom neked is nagy rajongói táborod. - rántom meg a vállam egy cinikus mosollyal. Abban viszont nagy téved, hogy hányan mentek át rajtam. Nem cafka vagyok, hanem tolvaj, rohadtul nem ment át rajtam még senki, aki meg megpróbálta, annak hamar véget ért az élete, vagy legalábbis megrövidült egy számára rendkívül fontos testrésszel. Aztán persze mondhatnám, hogy nem túl illendő a részéről, hogy még csak a nevét sem árulja el, miután nem hagy az utamra menni és itt szóval tart, mintha csak unatkozna és szüksége lenne egy kedélyes csevejre. Szerencséje van, hogy végül csak változik valami és hajlandó legalább a nevét kibökni. A végén még megorrolnék rá, hogy nem teszi, és az nem jó, ha én valakivel fasírtban vagyok. - Szóval Morgan... nem is tudom azt hittem valami igazán gonosz, harcias neved van, de a Morgan... - naná, hogy még a nevébe is képes vagyok belekötni. Hívhatnák mondjuk Dicknek, az olyan menő, mint valami kalóz! Vagy tudom is én, annyira nem vagyok jó nevekben, de valahogy ez nem passzol hozzá, bár lehet, hogy meg lehet szokni. Nem tudom, hogy hozzám passzol-e a nevem, de azt hiszem nem, hiszen nem születtem utcagyereknek, a nevem is azt tükrözi, hogy jó családból származom... származtam, amíg le nem mészárolták őket mind egy szálig.
- Szóval te pénzért ölsz, mint valami bérgyilkosféle? - jó-jó íja van, meg puskája, de attól még lehetne valami vadász is, vagy ilyesmi, nem feltétlenül egyértelmű, hogy pénzért öl embereket, csak a szavaiból tűnt úgy, hogy van erre esély, de azért nem feltétlenül voltam ebben teljesen biztos. Bár tény, hogy nem hangzik rosszul, azért kapni pénzt, hogy elteszel pár tuskót láb alól... biztos jobban keres, mint mondjuk én. A kérdésre persze csak megrántom a vállam, eléggé nem törődöm módon, pedig persze naná, hogy tetszik nekem az az íjpuska, de hogy most ezt így nyíltan ki is mondjam... na neeem, nem vagyok én olyan nagyszájú típus, legalábbis ebben, nem teregetem ki a lapjaimat azonnal, sajnos már így is jobban látszott rajtam, hogy tetszik nekem az a fegyver, mint kellett volna. A javaslatára gyanakodva húzom össze a szemeimet. Persze, hogy átverést sejtek mögött. - Miről lenne szó? - kecsegtető bármi, amiben sok a pénz és amiből egy ilyet is szerezhetek, ami neki van, de na... nem vagyok az a szerencsés típus, akinek csak úgy az ölébe hullanak a dolgok, nem szoktam én ehhez hozzá.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-06-23, 15:30

Cosette & Morgan

-Minden férfi veszte egy nő, de… nem hiszem, hogy te lennél az én vesztem. Nem mintha bajom lenne veled, csak nem ilyen véget képzelek el magamnak. Azt hittem kicsit magasabb leszel… - mondom mosolyogva. Elég szórakoztató ez a csaj. Abban viszont igaza van, hogy a férfiak gyakran bízzák el magukat. Velem is előfordult már párszor, hogy egy nő éppen az ágyban akarta elvágni a torkom, de elrontották, vagy észrevettem időben és megöltem őket. A nőkben nem igazán lehet megbízni, mert ha akarod se tudod őket nem lenézni. Kicsik, gyengék, és mégis halálosabbak, mint az a rohadt kolera. Viszont a kiscsaj elégé vicces, mert bármennyire is halálos szeretne lenni, azért a tényállás még mindig ugyanaz: egy fegyvert fogok a buksijára, ami azért nekem ad némi helyzet előnyt, egészen addig míg vissza nem rakom a fegyvert a tokjába. Nem akarom megölni a csajt, ahhoz túlságosan is szórakoztató a finom kis egoizmusa. Öltem már ezért embereket, de senkin nem szórakoztam ilyen jól, ő meg tökéletesen táncol az idegeimen, úgyhogy nem ölöm meg. Ingyen biztos, hogy nem fogom, és olcsón sem.
- Nem csodálom, elbűvölő személyiséged van! – mondom mosolyra húzva a számat. Meg alighanem a fél város már átment rajta. Viszont biztos nem egy fürdőben szedte össze a haverjait. Az utcán élő tolvajokban az a jó, hogy mindenkit ismernek, nincsen olyan név, amiről ne tudnának mondani valamit, akár hazugság, akár nem. Ez meg a másik, elég jól tudnak hantázni, aminek a legtöbben be is dőlnek. Éppen ezért alapszabály, hogy ne bíz meg egy tolvajban, és ha lehet, akkor ne is hagyd életben, de én ezt most megszegem, túlságosan is jól szórakozom Cosetten. Persze nem kerüli el a figyelmem a kis jelzőm, és egy pár pillanatra elgondolkodom. Íjásznak hívatom magam a legtöbbekkel, szerintem elég evidens, hogy miért, ezt semmi kedvem ecsetelni. A legtöbben, akik a katonaságnál, vagy rendőrségnél vannak, esetleg rádiósok, ismernek jól, nem csak arcról, hanem névről is, azonban ő egy sima utca kölyök, nem várom el tőle, hogy tudja a nevem, vagy valami, abban sem vagyok biztos, hogy tud egyáltalán olvasni meg írni. – Morgan. – mondom egy röpke mosollyal az arcomon. Hát már tudja, hogy majd kinek a sírját látogassa, bár kötve hiszem, hogy engem csak úgy eltemetnének. Nincsenek rokonaim, se barátaim, ellenségeim viszont tucatjaival vannak, ők inkább a Rhone-ra bíznák a temetésem. Nem, mintha érdekelne, hogy hova kerülök az élet után, sok hasznát akkor már nem veszem a testemnek, felőlem azt csinálnak vele, amit akarnak. Abból meg, hogy tudja a nevem…tök mindegy kinek szól, érinthetetlen vagyok. Ha börtönbe kerülök, akkor kihoznak egy megbízatás miatt, vagy valami vezető politikus, vagy a sereg, vagy akárki, de kikerülök, ez a lényeg. Hálás egy munka az enyém, védnek a nagy emberek, mert csak a hozzád hasonló kis emberek tehetik azt, amit akarnak,és ebbe pénzért beleférnek másik dolgai is. A kérdése kicsit meglep, mert eddig elégé ellenségesen viselkedett, de ahogy elnézem nagyon bejön neki az íjpuskám, amit nem csodálok, elég pofás kis darab, de ez sajnos nem lehet az övé, túlságosan is kötődöm hozzá, mint valami testvérhez. – Megnyugtató, és idegesítő. Megnyugtató, mert az én kezemben van az aduász, de idegesítő is, mert nem minden ember életét mérik pénzben, és ha nem mérik, akkor felesleges őket megölni. Pénzért ölni, vagy szórakozásból ölni? A szórakozásból nem laksz jól, meg nem tudod felvenni, mint valami ruhát, de a pénz! Abból azt veszel, amit akarsz, és soha nem fogy el, mindig valakinek több van belőle…- mondom jókedvűen, majd érdeklődve nézek rá, és bökök a kezemmel a hátamon lévő íjpuskára. – Tetszik, mi? – igen, látom a szemein, hogy nagyon bejön neki a fegyver, és…miért ne? Jó lenne látni egy tolvajt,aki végre nem csak bökővel járkál az utcán. – Sokat…aha. Akkor kereshetsz még többet, mit szólsz? Annyit, amennyit itt az utcán tíz év alatt lopkodnál össze…és még egy ilyet is tudsz belőle szerezni. – mondom az íjpuskára mutatva a hátamon. – Na, mit szólsz, benne vagy? – úgy terveztem, hogy ezt a megbízást csak holnap teljesítem, de ha már így összejöttünk…talán még hasznát is tudom venni a csajnak, és ő is hasznot tud belőle húzni…ez egy visszautasíthatatlan ajándék.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-06-22, 11:31

Morgan & Cosette

Biztos jól szórakoznék rajta, ha tudnám, hogy épp azon gondolkodik milyen halálnemet szánjon nekem, vagy hogy mikor. Nem vagyok az a típus, aki könnyen elhullik, ezt már sokan megtapasztalhatták, pedig volt azért már, aki megpróbált kiszúrni velem, nem is kicsit, de soha sem én húzom a rövidebbet. Lehet, hogy egyszerűen a sors túlélésre teremtett. Megedzett annyira, hogy már távolról van hasonlítok egy lányra lélekben, főleg nem azokra a kis puccos nyafogósokra, akiket mondjuk Párizsban láttam. Elég távol állok ettől, de pont ezért vagyok képes túlélni az utcán. Nem ijedek meg, ha olyat kell tennem, amitől másnak felfordulna a gyomra és végképp nem ijedek meg, ha más tesz ilyet. Láttam már elég vért és elég csúnyaságot és persze volt is épp elég sérülésem már, durvábbak is, de... nem számít, mert még mindig itt vagyok, még mindig életben vagyok, míg sokan, akik ártani akartak nekem rég elhullottak. Ez a pasas is csak hiszi, hogy olyan könnyű lenne fejbe lőnie. Azért abba nekem is lenne beleszólásom, ha nem is hiszi, hogy így van. Elég gyors vagyok és elég ügyes ahhoz, hogy ha arról van szó akár én kerüljek fölénybe vele szemben, de persze nem tudhatom, hogy mit tartogat a jövő számomra, vagy akár számára.
Azt viszont tényleg érezheti, hogy nem fogok meghunyászkodni, vagy az életemért könyörögni neki. Nem-nem, ez nem szokásom. Soha nem könyörögtem még senkinek sem az életemért, amúgy is miért kéne? Nem érek olyan sokat és nem olyan csodás az életem, hogy kéne. Kinek hiányoznék? Wyattnek maximum, de ő is gyorsan túltenné magát rajta, főleg ha szimplán csak nem kerülök elő többet, akkor azt hiheti, hogy direkt tűntem el a szeme elől, nem gondolna egyből arra, hogy biztos kinyírt egy pasas, mert el akartam venni a nyílpuskáját és én folyamatosan visszapofáztam neki, mert a nagyon fenyegető tekintete egyszerűen nem hatott meg.
- Még nem félsz, mert nem ismersz, de... pont ez lesz a veszted. Túlságosan elbízod magad, mint mindenki, mert egy lány úgyse nyomhat le. Hát csak tessék... hidd ezt. - bájos mosolyt varázsolok az arcomra. Ritkán mosolygok és őszintén szinte sosem, ez is inkább a gúnyos fajta, egyértelműen érezni lehet. Nem leszünk örök barátok, ez egyértelmű, nem is akarok barátkozni. Nekem csak az íjpuskája kell és minél inkább nem akarja odaadni, nekem annál inkább szükségem van rá. Azért kár, hogy a kezemet nem fogadja el, pedig milyen szép lett volna. De nem, akkor nem. Megrántom a vállam és szépen visszahúzom a kezemet magam mellé. Akkor legyen így, nézzük még egymást egy kicsit, aztán majd kiderül, hogy ki bírja tovább, ki unja meg előbb ezt a rém izgalmas helyzetet. Viszont a fegyvert elteszi, ami azért kár lenne tagadni, hogy meglep.
- Remek, amúgy is népszerű vagyok, nem csoda, hogy bírsz... névtelen nyílpuskás idegen. - muszáj ezt még hozzátennem a végéhez, már csak azért is, mert ő nem mondta meg a nevét, én meg igen és ez igazán nem fair tőle. Na, de mi az, ami az utcán fair szokott lenni? Szóval azért olyan nagyon nem sért meg a hozzáállásával. Az ő dolga, hogy mit csinál, én leginkább le szeretnék lépni, csak az nem hagy, hogy tényleg olyan jól néz ki az a fegyver, hogy az agyam eldobom. Szívesen kipróbálnám... vajon milyen érzés szemtől-szembe állni valakivel, aki tudja, hogy ha meghúzod a ravaszt, akkor elköszönhet az élettől? - Milyen érzés tudni, hogy valakinek az élete a te kezedben nyugszik? - és ezt most komolyan hangosan is kimondtam? Beharapom a számat, amikor erre rájövök, aztán visszavarázsolom az arcorma a morcos nézést, mert hát na nem diskurálni jöttem, nem is tudom, hogy mi a fenére gondoltam. Nem akartam ezt kimondani, csak úgy kijött. Meglep a kérdése már megint. Mi a francért érdekli, hogy mennyit szedtem ma össze? Az lenne a jó válasz, hogy "Közöd?", de mégsem ez jön ki a számon, mert... lehetek akár egy kicsit felvágós is nem? - Sokat, ne érdekeljen. - rántom meg a vállam. Nem végül nem mondok összeget, már csak azért sem, mert kifejezetten ritka, amikor pénzt nyúlok le, sokkal gyakoribbak a tárgyak, ékszer, vagy csak szimplán kaja.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-06-20, 19:10

Cosette & Morgan

Persze, tisztában vagyok én azzal, hogy miben jobb ő, és miben én. Mivel elég pehelysúlyúnak tűnik valószínűleg fürgében tud mozogni,mint én, főként ha tolvaj, így ez előny nála. De én erősebb vagyok és tapasztaltabb, és…a nememből adódóan kitartóbb is, úgyhogy…tökmindegy, ha úgy érzem idegesít, vagy nem elég jó tolvajnak, akkor csak simán fejbe lövöm őt, és le is van rendezve a dolog. Viszont akár meg is kereshetném később, mikor valaki fizet azért, hogy megöljem őt…úgyse mehet most sehová, bár az ilyen hozzá hasonló tolvajok jól tudják hogy kell kijutni onnan, ahová bezárták őket, szinte biztos vagyok benne, hogy ebből az elcseszett városból nincsen menekvés egyelőre. Az pedig baj, mit csinálok, ha elkezdenek fogyatkozni az emberek? Úgy nem valami vicces az élet, ha nincs kit megölni, ez egy alapigazsága annak a tetves életnek. Arra pedig nem is igazán szívesen fecsérelnék időt, hogy a mosdási szokásait ecseteljem, de az biztos, ha majd meg kell őt ölnöm – mert a tolvajokat senki nem szereti ugye – akkor jó eséllyel vízbe fojtom majd, hogy élete során legalább egyszer találkozzon vízzel. Általában fejbe lövöm az embereket, vagy élve elásom őket, esetleg a vízbe dobom őket valami nehezékkel, hogy megfulladjanak, mert a megbízóim csak ezeket képesek kitalálni. Miért nem jut eszébe az egyiknek se valami új, valami élvezhető módszer? Van, amelyik nem is gondolkodik, rám bízza, csak legyen szörnyű, így fogalmaznak. Bár ez az öljük meg az embert egy másik ember fejével módszer elégé ütős volt, majd kicsit elterjesztem a dolgot a köreikben, mert inkább csinálom így, minthogy ujjakat meg végtagokat vagdossak.
-Egy pillanatig sem kételkedtem benne. – vonom meg én is egyszerűen a vállamat, de azért az arcomon továbbra is halvány mosoly ül. Szerencsére nem kezd el itt morális hülyeségekről előadást tartani, mert akkor biztos, hogy tétovázás nélkül küldök egy golyó a torkába, hogy elhallgasson. Rühelem mikor azzal jönnek nekem az emberek, hogy gyerekeket és nőket ölni gyávaság…talán az, de sokkal többet is fizetnek érte, hiszen kevesen hajlandóak megtenni. De az én meglátásom szerint ez nem gyengeség, pusztán csak logika. Egy gyerek is szíven tud szúrni miközben alszol, tehát az is veszélyes, ha akarja hát megvédi magát. A nők pedig…na azok irritálnak a legjobban. Nem is kezdem el őket kínozni, inkább egyszerűen addig ütöm őket, míg a szívük a torkukon nem jön ki, mert különben be nem állna a lepcses pofájuk.
- Az egész testemben remegek. – van ebben a lányban valami furcsa. Van jobb dolgom is, mint itt szarakodni vele, de…nem is tudom, még gondolkodóban vagyok azt illetően, hogy fejbe lőjem-e. Ahogy itt áll előttem karba font kézzel…elég vicces látvány, és ami a legjobban tetszik a dologban, hogy nem remeg,mint aki éppen halálra rémülni készül. Volt egyszer egy fickó, aki szó szerint halálra rémült. Fegyvert fogtam rá, erre összeesett és megállt a szíve. Persze a biztonság kedvéjért azért szétvertem a fejét egy lapáttal, de akkor is, ennyire nevetséges halált…azt hiszem életében se volt valami tökös fickó.
A kezére csak meglepetten nézek. Ennyire hülyének néz? Oké, hogy sokkal esélyesebbnek tartom magam, de attól még nem fogok itt vele kezet fogni, ne nyújtogassa itt nekem, a végén még azt hiszem, hogy megakar tőlük szabadulni. A szavaira viszont fülig érő mosoly ül ki az arcomra. Van vér a pucájában azt meg kell hagyni! Nem sokan mernének így hozzám szólni, főleg ha fegyvert tartok a fejük felé. Igen, azt hiszem. – Bírlak téged Cosette! – mondom mosolyogva és egy gyors mozdulattal elrakom a pisztolyt, de továbbra is figyelek arra, nehogy valami hülyeség az eszébe jusson, ami miatt át kéne szabnom azt a csinos kis arcát. Nem fogom megölni, legalábbis ha nem kényszerít rá akkor nem, majd maximum ha fizetnek érte, viszont most kiérdemelte az életét, ilyen tolvajok kellenének, nem azok az elcseszett selejtek, akik a gatyájukba szarnak egy pisztoly láttán. – Mennyit szedtél ma össze? – egyrészt kíváncsiság másrészt…azt hiszem soha életemben nem voltam olyan nagylelkű, mint amilyen most leszek. Jó eséllyel annyit rakhat zsebre, amennyit öt év alatt lopkodna össze.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-06-20, 10:45

Morgan & Cosette

De nagyon sok mindent tudnék mondani azokra a dolgokra, amik megfordulhatnak a fejében. Először is nem vagyok hülye, tényleg nem fogok hátat fordítani neki csak úgy, ennél sokkal több eszem van, ezt majd ő is belátja. Lehet, hogy azt hiszi, hogy nem tudnám lenyomni, de akkor majd nagyot téved, mert... tévedni fog úgy istenesen, ha azt hiszi, hogy ő az, aki itt győzhet. Lehet, hogy íjpuska nélkül, de tuti, hogy távozom innen, de az lenne a legszebb, ha íjpuskával együtt sikerülne. Majd meglátjuk. Egyelőre maradok, mert még ki kell találni a pontos stratégiát és jól át kell gondolni mindent, no meg el kell döntenem, hogy tényleg kell-e nekem az a pofás kis fegyver, vagy hagyjam az egészet a fenébe? Igazából akár azt is megtehetem, hogy megkeresem máskor a pasast. Jelenleg úgy se tűnhet el senki se csak úgy a városból és szerintem, ha rejtőzködésről van szó, akkor abban tuti, hogy én vagyok a jobb, de persze ezt is meglátjuk majd még, ha esetleg ő akarna az én nyomomra bukkanni később, mert úgy hozza a rossz sors. Azt meg nem is tudom miért várja bárki is,hogy gyakran kerüljek közeli kapcsolatba a zuhannyal. Ha nincs hol laknod, akkor ez azért elég körülményes, az pedig hogy teszem azt a folyóban fürödjek nem éppen olyasmi, ami nagy lelkesedéssel tölt el. Egyrészt az se teljesen tiszta, másrészt meg addig ki a fene vigyázna mondjuk a cuccaimra nem igaz? Szóval jó nekem így, legalább felismerhetetlenebb vagyok, ha nem tökéletes a megjelenésem, gondolom ő is minimum valami kis srácnak nézett először.
- Ne aggódj annyira, így is meg tudom oldani a helyzetemet, csak... várd ki a végét. - rántom meg a vállam. Jó-jó nem értek a nyüves íjpuskához, de francokat bele majd megértem a működését, ha már az enyém lesz, nem olyan baromi bonyolult ez, ő se tudom, honnan veszi, hogy az. És oké nem érdeklik a nők és a gyerekek, az ő dolga, nem is fogok azért nyafogni, mert bármelyik is vagyok. Talán már gyerekszámba nem vetethetem magam amúgy sem, de nem is szoktam ezzel visszaélni. Az az egy, ami nem az én pályám, hogy teszem azt könyörögjek, vagy kuncsorogjak valami alamizsnáért. Nem, eszem ágában sincs ilyet tenni. A szavai viszont meglepnek, de ez talán csak egy pillanatra ül ki az arcomra.
- Így félsz, hogy simán én lennék a jobb? - döntöm kissé oldalra a fejem karba font kézzel. Oké marha fenyegető és ijesztő a pasi, de engem ez mégis hol érdekel? Nem fogok itt bájcsevegni vele napestig csak mert ő épp unatkozik, vagy tudom is én. Van még dolgom, kéne szerezni valami hasznosat és az a puska még mindig nagyon tetszik nekem. - Miért érdekel? Inkább mond meg a tiéd, hogy majd tudjam kinek a sírkövét kell meglátogatnom, ha elhullottál. - hát persze, hogy nem úgy megy az, hogy csak úgy szépen fogom magam és nyújtom a kezem, hogy barátságosan megrázzam az övét és bemutatkozhassunk egymásnak. Nem, erre semmi esély sincs, inkább... Tényleg kezdem már unni ezt az egészet, baromira, ezért végül mégis varázsolok egy mosolyt az arcomra és tényleg a kezemet nyújtom felé. - Cosette. - már csak az a nagy kérdés, hogy elfogadja-e, mert ha igen, akkor... Na azt majd akkor meglátjuk.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-06-19, 17:45

Cosette & Morgan

A mosolya láttán halkan felnevetek. Legalább nem valami segghülye tolvajjal hozott össze a sors. Meglepődnél, ha tudnád mennyire elvesztik a józan eszüket mikor fegyvert fogok rájuk. Volt, aki megpróbálta a kezemből kicsavarni a pisztolyt, amivel kiérdemelt egy elég csúnya halált. Bezártam egy pincébe és otthagytam éhen halni. Persze a hullájáért visszamentem, hogy eltakarítsam a létezésének utolsó bizonyítékát. Kár volt érte, mert amúgy egy egészen ügyes tolvaj volt, legalábbis jó sok pénzt lopkodott össze, amit végül én tettem zsebre, mikor kifosztottam a házát. Miért van az, hogy a tehetséges emberek általában ilyen hülyék? Vasággyal volt talán ötven kiló, hogy fordulhatott egyáltalán meg abban az üres fejében, hogy majd csak úgy kikaphatja a kezemből a pisztolyt? Az ilyen hülyéktől ingyen szabadítom meg a világot, csakhogy lássátok mennyire jó fej tudok lenni, ha akarok. De volt olyan, aki hátat fordított és elkezdet futni. Neki egy golyó volt a jutalma a lábába, onnan pedig a történetünk már elégé egyértelmű fordulatot vett. Ő vonszolta magát minél messzebb, egyre vörösebb vércsíkot húzva maga után, én pedig kényelmesen sétáltam elé, hogy azon nyomban szétloccsantsam azt az értetlen fejét. Fura, hogy a félelem mit ki nem hoz az emberből, de ennek itt előttem legalább van egy kis agya, és futás, vagy keménykedés helyett inkább próbálja magát egyedien kivágni a helyzetből. Fura, de sokkal tökösebb, mint a többi tolvaj, pedig nem keménykedik itt nekem. Az végzetes hiba lenne. Az ábrázatát látva már meg sem lepődöm igazán, hozzászoktam, hogy a tolvajoknak valamiért kimaradt az életéből a mosakodás. És még azokat a csóró patkányokat hibáztatják a pestisért!
-Legközelebb húzd fel, aztán majd meglátjuk. – ha fel is lett volna húzva az íjpuska, akkor is valahogy kivágom magam a helyzetből, nehogy már így veszítsem el a legnagyobb értékem. Sokaknak fájt már rá a foga, és sokak el is vesztették a fogukat miatta, egy konkrét fogkollekcióm van otthon, minden fog különböző emberré, talán majd fűzök belőle egy nyakláncot és elajándékozom valami csövesnek, persze, csak ha van valami értéke helyette. Mert a csöveseknek kell fog nem? - Ezt a baromságot meg honnan veszed? – kérdezem meglepetten. Már ő is ezzel a szarsággal jön? Azt hiszem a hátamra kéne rakni egy táblát, hogy magasból szarok a gyerekekre és nőkre, míg jól megfizetnek érte, vagy nem próbálják meg lenyúlni az íjpuskám. Mi vagyok én? Katonának vagy papnak nézek ki? Látnak rajtam lovagi páncélt? Akkor meg fogják be, és meg ne halljam többet ezt a hülyeséget, mert valakinek a fejét tűzöm fel az egyik nyílra. Semmivel sem másabb megölni egy nőt egy férfinál, vagy egy kölyköt egy nőnél. Maximum pár pillanattal tovább tart mire meghúzom a ravaszt,de végül is a végeredmény a lényeg. És amúgy sem úgy néz ki, mint valami nyolc éves, úgyhogy az a pár pillanat sem fog kelleni úgy érzem. – Mielőtt még próbálkoznál…- kezdek bele, majd egy pillanatra elhallgatok, hogy végigmérjem őt. Egy nőnek könnyebb elrejteni egy kést, mint egy férfinak, márpedig ezek a nyüves tolvajok csak bökőt használnak fegyvernek. - …verd ki a fejedből, hogy elkezdesz itt hadonászni a rohadt késeddel, nem lenne valami jót ötlet. – remélem ezt ő is belátja, mert ha nem akkor muszáj lesz kicsit átrendeznem azt a csinos pofiját, amihez túl sok kedvem nincsen most. Ha egy bányarém lenne, akkor könnyedén cserélném fel a szemét a szájával, de nem így van, én pedig nem szívesen verek szép lányokat. Maximum jó pénzért. – Mi a neved? – csak úgy kíváncsiságból, ha akarja megmondja, ha pedig nem, akkor ez van, hülyén fogok meghalni.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-06-19, 12:46

Morgan & Cosette

Igazából nem is minősül lopásnak, ha elveszel valamit, amit más az utcán hagyott. Egyszerűen csak nem akarsz azzal szórakozni, hogy mondjuk nekiállsz keresgélni a gazdáját, mert ki tudja, hogy nem direkt hagyta-e itt, vagy mondjuk... már rég kinyírták. Akkor meg nem fog neki már kelleni, nekem pedig még simán jól jöhet, szóval miért ne vittem volna el. Már csak az a kellemetlen, amikor előkerül a pasas, aki mintha mégis ragaszkodna a cuccához. Remek! Ha nem lenne rohadt nehéz a táska, akkor már rég leléphettem volna. Ez van, amikor túl sokat akarsz, elég lett volna az íjpuska és kész. Még az is megfordul a fejemben, hogy a táskát hagyom és a fegyverrel együtt eltűnök a szeme elől,csak az a rohadt pisztoly ne lenne kibiztosítva. Úgy azért nehéz meglógni egy golyó elől, ha közben még mást is viszel magaddal, főleg akkor, ha nincs közel s távol egy kis utca sem, ahova csak úgy be lehetne venni magam az első pár lépés után. Nem akarok golyót kapni a hátamba, meg a fejembe se, úgy általában sehova, szóval inkább győzzük meg, hogy húzzon a francba. Van nála egy pisztoly az nem elég fegyvernek egyébként is? Szóval szép lassan fordulok meg, de mire szembe kerülök vele a nyíl már rá szegeződik. Francba, hogy nem értek hozzá annyira... még, mert alig eszmélek fel már ki is kapja a kezemből. Látványosan elhúzom a számat. Azért rohadt egy kiszúrás, hogy nem pasinak születtem. Mostanra már lenne rajtam izom és nem kaptam volna ki így a kezemből. De helyette egy vézna kis csaj vagyok, aki még egy nyílpuskát sem képes megtartani. Remek!
- Gondoltam a nélkül is feladod, hogy ne kelljen bántanom téged. - villantok rá egy egészen angyali kis ártatlan mosolyt, miközben rá emelem a tekintetemet. Szemből már látszik, hogy bár az arcom maszatos, de a hajam néhány szőke tincse néha előtolakszik a kapucni alól. - Mert nőket és gyerekeket nem ölünk, én meg mindkettő vagyok? - szökik fel kissé a szemöldököm, és persze gondolatban már a lehetőségeket latolgatom. Van egy késem, de az is a lábszáramra kötözve. Elég gyorsnak és ügyesnek kell lennem ahhoz, hogy a háta mögé kerülhessek. A pasas tény, hogy nem tűnik kispályásnak, de jóval magasabb nálam, szerintem inkább erős, mint gyors, bár ezt előre nem tudhatom, de az biztos, hogy én gyorsabb vagyok nála, már csak azért is, mert a kis termethez fürge lábak tartoznak. Az tuti, hogy nem fogom megvárni, amíg meghúzza a ravaszt. Mindenesetre a táskát leejtem a lábam mellé a földre, az most nem kell, tuti, hogy akadályozna, és továbbra is gond nélkül nézek vele farkas szemet.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-06-18, 11:23

Cosette & Morgan

Nem véletlen ragaszkodom én annyira ahhoz az íjpuskához. Egyrészt nagyon célravezető és add egy fajta…hatást a megjelenésemnek. Másrészt meg Nwonkwo az apjától kapta, aki meg saját maga csinálta. Finom sincsen, hogy lehet ilyet csinálni, de biztos nem két nap volt mire kész lett, Nwonkwo meg nekem adta, pedig alig ismert még akkor. Van egyfajta érzelmi értéke is, de sokkal fontosabb az, hogy rohadt drága lenne vennem még egy ilyet, és már szerintem bőven átléptem a száz megölt embert is vele, már a részemmé vált, nélküle meztelenek érzem magam, ha értitek mire gondolok. Csak egy pár percre raktam le, hogy elvégezzem a dolgomat, erre meg ez a rohadt kis tolvaj leakarja nyúlni. Szar egy világban élünk az már biztos, le sem lehet rakni a cuccodat. Az embert azt hinné, hogy távol tartják magukat a dolgaidtól, de valójában úgy vonzza őket, mint szar a legyeket. Főleg a tolvajokat. Azért nem olyan sok mindenben különböznek tőlem, még bírnám is őket, ha nem engem próbálnának meg mindig hülyére venni. Ahelyett, hogy elmennének dolgozni és izzadnának nyolc órát, inkább kihasználják a tehetségüket és elveszik mástól azt, amire nem vigyáznak elégé. Őket is a pénz hajtja, akárcsak engem, van átfedés köztünk, de azt nagyon nem bírom, mikor az én cuccaim közt ólálkodnak. Főleg, ha még a kezüket is ráteszik. Talán nem is kéne kérdezni, csak egyből meghúzni a ravaszt, de…talán kaphat egy esélyt, nem ölöm meg azokat, akikért nem fizetnek, az úgy nem éri meg. De ez nem jelenti azt, hogy ne szenvedhetnének. Arra, ahogy rám szegezi az íjpuskám elmosolyodok. Tökös egy tolvaj, annak ellenére hogy egy csaj, legalábbis a hangja nem egy tipikus férfire hajazó hangszínben mutatkozik meg. A táskát megtarthatja, nincsen benne semmi olyan, amit ne lehetne pótolni, a következő megbízáshoz kellett volna, de max beszerzek egy újat. Egy lánc és rohadt nehéz kő, ami inkább már szikla. Hozzáláncolom a fickót és behajítom a vízbe, pont mint a múltkor azt a másik fickót, csak ennek nem töröm el semmijét.
-Fel is kéne húzni, hogy komolyan vegyelek! – mondom mosolyogva, majd egy gyors, de annál erősebb mozdulattal kitépem a kezéből az íjpuskát. Még szerencse, hogy nem húztam fel a legutóbbi használat óta az íjpuskát, mert akkor bizony nagy szarban lettem volna. A pisztolyt továbbra is rá szegezve döntöm kicsit oldalra a fejem. – Hallgatlak! Miért ne öljelek meg? – teszem fel a kérdést, és azt hiszem szerencsésnek érezheti magát, amiért ezt a kérdést tettem fel. Mondhattam volna azt is, hogy nyilat, vagy golyót kérsz-e?

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-06-18, 10:39

Morgan & Cosette

Azt hiszem, ha Wyatt most látna, akkor tuti, hogy elkezdene nekem pampogni valami olyasmit, hogy ha elmegyünk az erdészhez és beállunk hozzá segíteni megritkítani az elszaporodott nyúlállományt, akkor simán kapunk tőle akár még nyílpuskát is, és akkor nem kell lenyúlnom egyet és még tuti, hogy hosszan jönne valami idegesítő blablával. Nem érdekel túlságosan, mert nekem ez tetszik és egyébként is hallottam én a távolból valami kellemetlen hangokat, az is lehet, hogy a tulajdonos már nincs is életben, akkor meg nem az a jobb, ha én nyúlom le és nem pedig valaki más helyettem? Nálam legalább jó helyen lenne, legalábbis szerintem, más szerint meg, aki szintén le akarja nyúlni nála, de... mivel most én vagyok itt, én fogom elvinni. A táska az, ami kissé nehéz és a nyílpuskával együtt már kifejezetten súlyos és nem tehetek róla, de azért elég rendesen meg kell szenvednem vele, hogy megpróbáljak elcuccolni innen. Aztán majd ráérek megnézni később, hogy mi van benne, mert ha netán a tulajdonos mégis életben lenne, akkor vissza találna jönni ide, azt pedig nem akarom megvágni.
A közeledő léptek elhalnak, ami azt jelenti, hogy az illető más felé ment minden bizonnyal, tehát még egyet rántok a bazi nehéz táskán és megteszem vele az első lépést is, amikor meghallom a hátam mögül a hangot. Felszökik a szemöldököm, és kissé morcosan húzom el a számat. Franc! Pár pillanatig hezitálok, aztán szépen lassan fordulok meg. A kapucni még mindig a fejemben, a sötétben a legjobb esetben is nehéz lenne belőni, hogy kiféle miféle vagyok, maximum a hangom, az mi sejthetővé teszi, hogy nem lóg semmi a lábam között. Szóval szépen megfordulok és a kezemben lévő íjpuskát gondolkodás nélkül szegezem rá, amúgy is a kacsómban volt, ha ennyi idő alatt húzná meg a ravaszt, akkor... így jártam, de én is még bele tudnék ereszteni szerintem egy nyilat ezzel hátha számol.
- Hát akkor keresd meg szépen a sajátodat, mert ez itt árválkodott szegény egyedül az utcán. Aki pedig elhagyja a dolgait, ne számítson rá, hogy viszont is látja. - rántom meg a vállam, azaz inkább csak akarom, mert a rohadt táskája annyira lehúzza, hogy megmozdítani is nehéz lenne. Egyelőre mást nem mondok, maximum abban vagyok hajlandó kiegyezni, hogy a cuccait visszaadom, amúgy is valami pasasnak tűnik és baromira nem érdekelnek az alsói, vagy a fene tudja, hogy mégis mi lehet benne. Mindegy is, nekem kell ez az íjpuska, olyan kis szimpatikusnak tűnik számomra, és... milyen szép is lenne egyszer nyilat ereszteni pár jómadár szívébe, akik nem úgy viselkednek velem, ahogy illik.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-06-17, 16:03

Cosette & Morgan

Hallottam róla, hogy éjszaka nem lehet a város utcáin lenni, de hova szarjak? Ha komolyan bárki is azt hiszi, hogy pár kedves szó majd távol tartja a népet az utcától, akkor az még soha nem volt gyerek. Az ember mindig azt csinálja, amit nem kéne. Ha azt mondod neki, hogy ne egye meg azt az almát, akkor megeszi, ha azt mondod tartsa távol magát attól a háztól, akkor odamegy. Kíváncsi és az a bizonyos csakazértis érzés is ott munkálkodik benne. Ha azt akarják, hogy az emberek ilyenkor a házukban legyenek, akkor szögeltessék be az ajtókat és ablakokat, helyezzenek el néhány csapdát az utcán, és máris megfog csappanni a lelkes vállalkozók száma. Esetleg fizethetnének nekem, biztos találok valami megoldást erre a problémára, bár azt hiszem inkább ne is fizessenek, ilyen hülyeségekhez nem alacsonyodom le. Engem akkor fogadnak fel, mikor a józan ész csődöt mond és kell egy fegyverekhez értő ember, akinek a hűségét meglehet vásárolni arra az időre, míg a szolgálataira szükség van. Ez lennék én. Kicsit olyan ez, mint a prostitúció, csak én nem a testem, hanem a fegyvereimet bocsátom áruba. A munka hozott Avignonba. Elég egyszerű volt, végeznem kellett egy fickóval, akinek tartozott az ügyfelem. A pénzből kifizethette volna az adósságát, de inkább engem bérelt fel. Ez tökéletesen mutatja, hogy milyen az ember. Három testőr védte a fickót, akiket nevetségesen könnyű volt elintézni. Egyetlen nyílvesszőt kellett használnom mind a hármukon. Amint megöltem a célszemélyt elmentem a pénzemért és beköltöztem a házába. Egy angol pasi volt, akit a munka hozott ide, se család, se ismerősök, senkinek nem hiányzott, akkor meg miért hagynám azt a nagy házat olyan üresen? Nem mintha sok cuccom lenne ott, néhány ruha és persze a fegyvereim tárháza, amik két szobát is megtöltenek, de magammal mindig ugyanazokat hozom. Egy kézi balta, két pisztoly, ebből az egyik apám revolvere, amit bármennyire is rühellek, szép kis darab, és amolyan trófeaként is megteszi, jobb kedvem lesz, ha ránézek. Na meg persze az íjpuska, a legfontosabb. Még Nwonkwo tanított meg használni, és oda is adta nekem. Azóta persze kicsit bütyköltem rajta, így sokkal pontosabb, és könnyebben tudom felhúzni lövés előtt, bár erre nem szokott szükség lenni harc közben, egyetlen nyílvessző a fejbe és már vége is az embernek. Azonban van súlya, úgyhogy néha nem árt lerakni, míg elvégzem a dolgom, és most is így teszek.
Csak pár perc, gyorsan beugrottam, hogy elvégezzek egy kisebb melót. Egy testvérpár kirabolt egy üzletet nem messze, a tulajdonos pedig a fejüket akarja. Elégé eltökélt fickó volt, pontosan tudta, hogy hol lesz a két fickó, de azt már nem kötötte az orromra, hogy honnan. Nem mintha érdekelne, az ő dolga, amíg megkapom a pénzem, addig felőlem valami kém is lehet, nagy ívből szarok rá. Az lepett csak kicsit meg, ahogy meg kéne ölnöm őket. Szó szerint azt mondta, hogy addig verjem össze a fejüket, amíg bele nem hal mindkettő. Vannak beteg emberek, nincs is ezzel semmi baj, miattuk ilyen változatos a munkám, és senkit nem öltem még meg egy emberi fejjel, úgyhogy miért ne fogadtam volna el? Könnyű dolgom volt velük, előbb a szart is kivertem belőlük, majd mikor már mozdulni sem tudtak úgy tettem, ahogy a megbízó mondta. Addig vertem össze a fejüket, míg a végén már egyiknek sem maradt semmi a fejéből. Rohadt undorító egy halál, tiszta vér lett a mellényem is, nem irigylem a zsarukat. Rengetek megoldatlan gyilkossági ügyük van már nekem köszönhetően, de eddig mindig meghagytam az áldozatok arcát, most azonban nemhogy arcuk, fejük sincsen ezeknek a szerencsétleneknek.
Befordulva a sikátorba látom meg a cuccom körül ólálkodó seggfejt. Háttal áll nekem, én pedig óvatosan, nesztelenül közeledem felé kezemben a pisztolyommal. Pár lépésre vagyok már csak tőle, mikor kattan a revolver, amit a feje felé szegezek. – Furcsa, nekem is éppen ugyanilyen íjpuskám van! – mondom neki jókedvűen, de valójában rohadtul dühös vagyok. El nem tudom mondani, hogy mennyire utálom a tolvajokat. Próbáltak már kizsebelni, meg lenyúlni a fegyvereimet, de mikor a baltám a tenyerükből lógott ki meggondolták magukat, és hálálkodtak, amiért megtarthatták a kezüket. – Fordulj meg és add oda cuccomat! – ezt már cseppet sem kedvesen mondom. Aki az íjpuskámmal baszakodik meg is szokott halni általában.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-06-17, 12:17

Morgan & Cosette

Van az a pillanat, amikor az esetleges kockázat ellenére sem tudsz ellenállni a kísértésnek, még akkor sem, ha érzed, hogy elég nagy a kockázat, de attól még nem megy. Késő van, a nap már rég lement és nem is lehetne ilyenkor kint tartózkodni, de ez mégis miért érdekelne engem? Soha sem tartottam be a szabályokat és nem is most fogom ezt elkezdeni. Amúgy is úgy haladok, hogy ne nagyon szúrjon ki senki. A ruhám mint mindig most is kissé piszkos, az arcom is kellően maszatos, de hát nincs túl sok lehetőségem rá, hogy sokat foglalkozzam a külsőmmel, vagy hogy menő fürdőkben kössek ki. Aki beszól... hát így járt, de amúgy se szoktak szóval illetni, főleg nem akkor, ha alig van valaki az utcán. A fejemben egy vékonyabb sapka, főként azért, hogy alá rejthessem a hajamat, mert baromi nehéz beleolvadni a környezetbe, ha a sors élénk szőke fürtökkel áldott meg, ami csak úgy szikrázik akkor is, ha ráesik egy kis hold fény. Szóval jelenleg úgy festek mint egy mininindzsa, csak épp kardom nincs, no meg alacsonyabb vagyok, mint egy átlag nindzsa, bár úgy tudom a japánok se valami kifejezetten magasak. Összességében tehát azt is nehéz rólam megállapítani, hogy lány vagyok. Lényeg a lényeg szép csendesen haladok végig az utcákon hallom meg a távolban zajló kisebb csetepatét, vagy halk szóváltást, nem érdekel túlzottan, hogy mi folyik arra. Csak két, talán három férfi hangja szűrődik el hozzám, azt viszont már sokkal könnyebben észreveszem, hogy a fordulóban valakinek a cucca van lepakolva a földre, csak így őrizetlenül, de hát az ő dolga, ha volt ilyen marha, hogy itt hagyta. A táska is érdekesnek tűnik, de a mellette heverő íjpuska még inkább. Még sose használtam ilyesmit, de az tuti,hogy ezekben a zavaros időben jó pénzt lehetne kapni érte, vagy meg is tarthatnám, önvédelemre is jó lehet, ha megtanulom, hogyan kell használni. Pisztollyal lőttem már, bár nem sokszor, de szerintem a célzás is olyasmi, amit meg lehet tanulni, ha eleget gyakorlod.
Pár pillanatig mérem csak fel a terepet, de már hallom a közeledő lépteket. Lehet, hogy valaki a cuccáért jön épp vissza? Akkor jó lesz gyorsan lelépni, még az előtt, hogy ideér. Bár persze lehet, hogy a zaj egészen máshonnan jön és a holmi valaki másé, nem tudhatom. Nem is számít. Hamarosan már a táskát emelem a vállamra, amitől első blikkre halkan fel is nyögök. Az én súlyomhoz képes nem kicsit nehéz, mi a frászt tárolnak benne féltéglákat? Talán ez az, ami kicsit lelassít, de nem akarom itt hagyni a nyílpuskát, tényleg baromi jó darabnak tűnik! Csak azért is megpróbálom mind a kettőt magamhoz venni, bár így futni nehéz lenne, de az az alak tényleg lehet hogy nem erre jön, mert mintha már nem is hallanám a közeledő lépteket.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-06-11, 12:49

Szabad játéktér!

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-06-01, 11:05

......................................................................................................
Interesting Gadget
......................................................................................................

Változni. Csak a fejemet rázom a szavaira, de ezúttal feladom. Hagyom, hogy az övé legyen az utolsó szó. Ez nem az a vita, amiben érdemes a végsőkig bizonygatni az igazamat. Amúgy is úgy tűnik, hogy szereti, ha igaza van. Ha már ilyen nagy bölcsesség hagyta el a száját, igazán hiheti azt, hogy győzött. Legalábbis ezen a téren. A napszemüvegről viszont nem mondok le ilyen könnyen. Kell nekem. Igaz, még nincs pontos tervem vele, de annyi biztos, hogy csak nyerhetek, ha megszerzem. Az ilyen tárgyak kelendőek. Ha nem is a végső célomhoz visz közelebb, akkor is előre teszek egy lépést ennek köszönhetően. Csak meg kell szerezni...
De nem egy golyónak az árán. Nem mintha nem bíznék abban, hogy a barátaim ezt megakadályozzák. De mégsem lehetek benne teljesen biztos. Annyira nem döbbent meg a pisztoly látványa, mint illene. Túl sokszor fogtak már rám fegyvert, és még mindig itt vagyok. Talán ez lehet az ok. Persze a mosoly azért eltűnik az arcomról, de gond nélkül állom a tekintetet.
- Ha lenne bármi olyanom, arra nekem is szükségem lenne – fogalmazok elég ködösen, de azért sejtheti, hogy van nálam olyasmi, ami érdekelheti. Persze egy, maximum két nap és túladok rajta. Nem szeretem az ilyen tárgyakat túl sokáig őrizgetni. Lehet, hogy a barátaimnak köszönhetően az aktuális lakhelyem tökéletesen védve van, mégis... Minél kevesebb ideig vannak nálam, annál jobb.
Addig viszont, gond nélkül ácsorgok itt, anélkül, hogy látni lehetne rajtam, mi minden jár a fejemben. Arra persze kicsit felhúzom a szemöldököm, amikor a lábam felé irányl a pisztoly csöve. Ezek szerint tényleg nem akar megölni, csak elérni, hogy békén hagyjam. Kár, hogy a büszkeségem nem hagyja. Meg amúgy is túl kitartó és makacs vagyok. Viszont, amikor ugrani készül, már látom, hogy baj lesz. Egy részem már tudja, hogy ezúttal vesztettem. Túl gyorsan történik minden én pedig a falhoz tántorgok.
- Csak kérnie... kellett volna... – nyögök ki pár szót, főleg azért, hogy ne érezzem magam annyira legyőzöttnek. Ha akarnék sem tudnék utána futni. Közel sem vagyok olyan jó formában, mint ő. Futás? Évekkel ezelőtt kényszerültem rá utoljára.
- Remélem, még találkozunk – szólok utána, bár talán csak a szél viszi a hangom felé, hogy hallja. Abban persze még reménykedek, hogy a barátaim elgáncsolják út közben vagy legalább megnehezítik a dolgát. Igazán el tudnám viselni a tudatot, hogy mondjuk eltörte a karját egy esésben, ahol nem volt szerencséje. Hm, na az talán jó elégtétel lenne számomra, amiért ezt az ereklyét veszettem.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-05-31, 13:08

Max Hermann // Szavak száma: 407// Shot In The Dark

Valahogy sejtettem, hogy a köntörfalazás nem fog bejönni, ezt az embert nem véletlenül sodorta ide a szél. A város nagy része ugyan elvileg nem tud az ereklyék létezéséről, de nem csak mi jöttünk Pavellel zsákmányszerző túrára. Csak meg kellett erről bizonyosodnom, és ezt csakis mellébeszéléssel lehetett megtennem.
- A világ változik, aki nem változik a világgal, az végképp megreked, elveszik. - mondom sejtelmesen az okosságokat. Nem is gondoltam, hogy ilyen filozofikus hangulatomban leszek így az éjszaka közepén, de hát mégiscsak ez a napszak a legihletőbb. No meg addig sem kell odaadnom neki a szemüveget, ameddig dumálunk. Sőt, egyáltalán miért is gondolom úgy, hogy oda kell neki adnom? Én találtam, a jogos tulajdonosának nevezhetem magam ettől a perctől.
Nagyobb meghökkenésre vártam, amikor előhúztam a fegyvert, de ez is megteszi. Nincs kedvem itt lopni a... az éjszakát. Minél hamarabb begyűjtjük a tárgyakat, annál hamarabb kezdhetünk a baba projekten dolgozni, a következő fontos megbízatáson. Nem érdekel a közelgő háború, ahogy ettől a sötét alaktól sem ijedek meg. Ahhoz nekem több kell. A hideg fém a kezemben biztonságérzettel tölt el.
- Valóban érdekel - kezdem lassan, megfontoltan. -, de nem állítanám, hogy túlzottan. Valami azt súgja, hogy nincs magának olyanja, amivel ellentételezni tudná, ami az enyém.
Nem kérdeztem rá nyíltan, hogy van-e vagy nincs, vagy megmondja magától, hogy jó üzlete van, vagy csak az időt húzza és akkor muszáj lesz utat csinálnom magamnak. De ha még tovább húzzuk az időt, akkor esélyes, hogy az éjjeli őrség ránk akad, vagy csak a lakosoknak tűnünk fel.
- Nem szándékozom megölni. - mondom rövid homlokráncolás után. Nem hagyok magam után bizonyítékot. Erős vagyok, de annyira nyilván nem, hogy egy férfit elhurcoljak innen. Meg aztán még nem is ismerem annyira a terepet, csak odaföntről. A piszkos munkát meghagyom a férjemnek.
Nem hagy más megoldást, a pisztollyal célba veszem azt a lábát, amelyik közelebb esik a bothoz. Ha a lába miatt kell használni a segédeszközt, akkor valószínűleg az az érzékenyebb pontja. Nem halálos lövés lenne, de csontig hatoló. És hangos... Szóval sprintelnem kell innen.
Ekkor veszem észre a fejétől egy méterre kiugró csődarabot, csapadék elvezető lehet vagy szellőztető. Megindulok felé, egyre gyorsítva, és mint a vadmacska, felugrom, belekapaszkodva a rúdba fél kézzel és a másik szabadon maradt két ujjával, a lábammal fejen találom a sötét figurát. A lendületnek köszönhetően átlendülök fölötte és mögötte érek földet. Jó kondiban vagyok, bemelegítettem magam a tetőkön.
Nem szívesen fordítok neki hátat, de még nem fejlesztettem ki a hatékony hátrafelé futást.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-05-26, 11:05

......................................................................................................
Interesting Gadget
......................................................................................................

Jó kis edzés háztetőkön ugrálni, ahhoz kétség sem fér. De gondolom nem is arra kell neki, hogy a konyhában főzzön és hasonlók. Biztos vagyok benne, hogy van egy munkája, ami veszélyessé teszi. Talán még számomra is. Ha nem lenne a támogatás a hátam mögött, megvan rá az esély, hogy hagynám az egészet és inkább elsétálnék. De így, miért is ne kockáztatnék? Nem akarnak az én barátaim maguk mellett tudni. Nem hagynának meghalni.
- Egy újat? Nem. Szeretem a jól megszokott dolgokat. A felesleges változás nem jó senkinek - magyarázom teljesen feleslegesen. Őrültség ragaszkodni ehhez a történethez, hiszen mindketten tudjuk, hogy hazudok, mint a vízfolyás, ahogy ő is. Egyetlen szavamat sem hitte el. Egész érdekes ember. Vajon képes lenne elhinni az én történetemet? A segítségemre lehetne? Talán. De persze annyira nem fogok megbízni benne soha, hogy mindent eláruljak neki. Főleg nem egy pár perces találkozó után.
Ettől függetlenül megpróbálok kedves lenni vele. A mosoly ott ül az arcomon és még a kezem is felé nyújtom, hogy talpra segítsem - és elvehessem tőle a szemüveget. Csak pusztán jó szándékból biztos nem nyúlnék felé. Igazán nem lep meg, amikor ügyet sem vet rám. Hát jól van. Jöjjön az az igazság. Legalábbis az a része, hogy kell nekem az a szemüveg. De úgy tűnik, nem fogunk egyhamar megállapodni egymással. Pedig én igyekszek. A barátaim a megmondhatói, hogy próbálkozok. Próbálkozok és hallgatok... csak a pisztoly látványára húzódik alig látható mosolyra a szám. Tény, hogy féltem az életem, de ha ezt bárki megtudná nem vetne rám túl jó fényt. Nem lesz itt baj.
- Nem fog lelőni. Túlzottan érdekli, hogy mit tudok ajánlani - jelentem ki a számomra nyilvánvalót. Jó, igazából annyira nem vagyok benne biztos, hogy nem lőne. De kíváncsi, ezt nem is tagadhatja.
- Ha jól sejtem, valami hasonló különlegességet szeretne. Majd utána öl meg. Nem jól gondolom? - kérdezek rá teljesen nyíltan, komoly érdeklődéssel. Nagyon úgy tűnik, hogy patt helyzet alakult ki. Jó egy percig még én sem tudom, hogy mi legyen a következő lépés. Aztán megvillan a lámpák. Egy pillanat az egész, amíg újra fényben állunk.
- Lőjön. Úgysem tudunk megegyezni - húzom mosolyra a szám és teljes nyugalommal várom a golyót. Nem, nem őrültem meg. Csak kockáztatok. Tudom, hogy a lámpa villanása nekem szólt. Az a fegyver nem fog elsülni. Legrosszabb esetben is elszalad és én képtelen leszek utolérni. De megölni nem fog tudni.

Tárgy: Re: Sikátorok 2014-05-25, 19:44

Max Hermann // Szavak száma: 451// Let her go

Ahogy a vonatunk átszelte a fél világot, láttam, hogy mi készül. Mindenki feszült, a világ egy újabb háború szélére sodródott. Így nem nehéz elhinni, hogy egy ilyen kisváros máris problémázik az energiaellátás miatt, de aggodalomra is ad elég okot. Hisz láttam a szállodában is, hogy mekkora eltérés van a szeretett hazám és a nyugati világ energiaellátása közt. Vajon mi lehet otthon? Minél hamarabb gyűjtjük be az ereklyéket, annál hamarabb térhetünk haza Pavellel segíteni. Mennyivel jobb lenne hármasban hazatérni...
- Muszáj valamivel edzésben tartanom magam. - vigyorgok rá vissza, de közben a hideg futkos a hátamon. Nem mondom, hogy nálunk jó a közbiztonság, Moszkvában sem éri meg éjszaka kószálni, de ennyire tisztán még sosem éreztem, hogy valami nem stimmel. Az agyam még mindig nem tudja felfogni, hogy került ide ez az ember.
Nem firtatja, hogy ki vagyok, ez jó. Nem csevegni jöttünk, ezzel mindketten tisztában vagyunk, de mégis jobb megoldás, mint egyszerűen lelőnöm és itt hagyni. Valami arra késztet, hogy ezt ne tegyem meg.
- Erősen kétlem, hogy ezt hagyta volna el. - szögezem le, hogy képtelenség. Egyrészt bottal jár, ez már önmagában kizárja, hogy a tetőkön lófráljon. Meg egyébként is, ki másnak jutna eszébe, rajtam kívül? - Talán vennie kellene egy újat, közeledik a nyár.
Úgy pattanok fel, mintha észre se venném a felém kinyújtott segítő kezet. De gyanítom, hogy a szemüvegért nyúl. Még mit nem! Ha anyatigris elhatározza magát valami mellett, azt csak a holttestén keresztül veszik el tőle. A zsákom mélyén már jobb helyen tudom.
- Igaz. - teszem újra karba magam előtt a kezem. - De nem hiszem, hogy olyat tudna ajánlani, amiért megérné nekem ez az üzlet.
Ujjaim újra a pisztoly markolatára siklanak, mert elegem van a szövegelésből, de félúton mégis megállítom.
- Vagy mégis?
Igaz, találtam valamit, de a saját bőrömön tapasztaltam a szemüveg veszélyeit. Talán akad a sötét alak tarsolyában valami csodásabb ketyere. Az az üzlet tényleg megérné. Akkor már tudnám is, hogy kire kell ráküldenem a jó férjemet és máris kettő ereklyénél tartanánk. Tiszta haszon.
- Csak abban az esetben tartson fel, ha valami olyannal tud szolgálni. - előveszem a pisztolyt. Könnyen simul a kezembe, mintha csak oda tervezték volna. Úgy bánok vele, mint egy játékszer, amivel felnőttem. Óvva, de rutinosan. - A pénz nem érdekel.
Örülök, hogy nem vagyok az a gyenge nő, aki lehettem volna, ha apám nem tartja szorosan a gyeplőt és hagyok a csábításnak, ellógom az edzéseket és a hajam csavargatását helyezem mindezek elé.
Így könnyen fenyegetőzöm a fegyverrel a kezemben, nem tűnök nevetségesnek, tudom, hogy kell bánni vele. A férfi pedig jobban tenné, ha megijedne tőlem, ahogy én tettem a földet érés után és engedne utamra. Kicsit úgy érzem magam, itt a zsákutcában, mint egy ketrecbe zárt tigris.

Titkosított Akta