Avignon Ereklyéi


 
KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Megosztás
 

 La Princiere (cukrászda)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Isaac J. Maxwell
Secrets All Around
Isaac J. Maxwell
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe
Ω Hozzászólások száma : 56
Ω Kor : 29

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-09-13, 14:40

Természetesen, ha az embernek elkalandozik a figyelme akkor hagyni kell had ússzon amerre és ameddig csak szeretne. Semmi eshetőségre sem akartam a merengésemből felébredni. Túlságosan is kellemes volt a gondolat, hogy Vianne-t ölelhetem és csak ketten vagyunk, közel s távol egy lélek sem. A rét selymes füvében pihenünk, néhány pillangó repked körülöttünk. Meztelen teste az enyémhez simul, kipirult arca a mellkasomon pihen miközben lágyan simogatom puha bőrét. Bármennyire is tetszett az elképzelés csupán egy kósza gondolat volt, ha lehetett volna átugrottam volna a gondolatba, de nem lehetett. Inkább tovább gyönyörködtem a pirosra vált arcában, zavarban volt ez nyilvánvaló volt számomra. Mivel magamról azért csak tudom, hogy nem mondtam semmi olyat amivel kiválthattam volna belőle ezt a reakciót, így megfordult a fejemben, hogy talán valami olyasmire gondolt amire én. Bár nem pont az a fajta nő akinek ilyen elképzelései lennének, túlságosan is ártatlan ahhoz. Olyan, mint egy angyal. Egy bűntelen angyal, tiszta akár a frissen esett hó, ártatlan akár egy ma született bárány. Ilyen elképzelések aligha jutnának az eszébe.
-Mit nevetsz Angyalka? - Mosolygok már én is. Hallatán, hogy tetszik neki a becenév el is határozom, hogy ahány alkalommal lehetséges így fogom becézné, tulajdonképpen nekem is tetszik, illik hozzá. Olyan, mint egy ragyogó, frissen kinyílt virág. Megsimítom az arcát futólag majd egy kicsit komolyabb témára tévedünk. Egy olyan részre ami még nem él, de lehet, hogy holnap már igen. Kíváncsi is vagyok egyben, de félek is, hogy vajon mik azok amik kizáróak lehetnek a még nem létező kapcsolatunkban.
Tulajdonképpen rengeteg olyan dolog van amit két ember különböző módon csinál. Gondolok itt a hétköznapi dolgokra, hogy ki mikor kell fel vagy hogyan használ egyes cuccokat. A magam részéről tudom mennyire vagyok rend mániás. Tudom, hogy ez inkább nőknél van, de valahogy nehezen viselem, ha valaki elrakja a holmimat a kaszárnyában és csak nehezen akadok rá. Szeretem, ha mindenem pont ott van ahol annak lennie kell. A külsőmre is nagyon odafigyelek. Szeretem, ha rendezetten nézek ki, és ahogy tapasztaltam a nők is szeretik, ha egy férfi ápolt és ad a külsejére.
Felsorolja azokat amik végelegesen véget vetne a kapcsolatunknak. Az verésekre egyszerűen rögtön tudom a választ, Semmiképp nem emelnék kezet rá. Egyszerűen undorítónak tartom azt, hogy egy férfi visszaéljen az erejével és bántson egy nőt. Apám pont egy ilyen aljas féreg, Ő mindig azt mondta nekem és a bátyámnak, hogy egy nőt meg kell nevelni, hogy engedelmes legyen. Utáltam az apámat mikor anyámat bántotta, ott megtanultam, hogy ez nem normális, nem természetes és megfogadtam, hogy se a gyerekeimmel se a feleségemmel nem leszek ilyen. A hűtlenséggel kapcsolatban sok kétely állt fel, de ha megkaparinthatnám Vianne-t nem igen szeretnék más nők társaságban reggelente felébredni. Tehát mi ez ha nem a hűség?
Elmosolyodom mikor kicsúszik a száján, hogy érezte. Annyira jól esik, hogy bízik bennem, le se tudom írni milyen jó. Ám hamar elérünk addig, hogy a jó érzés megszűnik és helyét a rossz váltja fel. Sose voltam büszke arra, hogy élek ilyesmikkel, de ha az ember egyszer belekezd akkor nehezen teszi le. És még ha nem is akarom akkor is bevallom, hogy nem akarom letenni a szereket. Megnyugtató tudni, hogy csak bekapok párat és minden jó lesz, megszűnik minden rossz. Az arcát látni ahogy megrémül és csalódik...ennél már régen éltem meg rosszabbat. Nem tudom miért, de a véleménye nagyon számít és látni ahogy elsápad valami borzalom.
Dadogása még inkább megrémiszt. Tudtam, hogy nem fog örülni ennek, de nem gondoltam volna, hogy ennyire letaglózza. Óvatosan közelebb lépek, de még mielőtt megérinthetném a karját visszalépek, talán nem ez a legjobb módja annak, hogy megnyugtassam és erősen kétlem, hogy a közelségemre vágyna. Kicsit feszengve lépek vissza az előbbi helyemre és továbbra is rajta tartom két jég kék szemem. Figyelem minden egyes szavát és nagyot sóhajtok. A végén szinte a torkomon akad a szó. Nem hallottam félre, azt mondta, hogyha leállnék a szerekkel akkor velem lenne...nem hiszem, hogy ezt feltételes módban mondta volna, hogy az elképzelések alapján mondta volna. Komolyan azt mondta, hogy velem lenne? Döbbenten állok ott, olyan vagyok akár egy márványszobor, egyedül a szemem csillog, de nem szólok erről semmit, megtartom eme dolgot magamnak. Ohh, ha tudná mennyire szeretném, ha vele lehetnék...De annyira érzem, hogy a szerekkel képtelen lennék leállni...tudom, hogy ma látom Őt utoljára, ebben biztos vagyok.
Arcomon csak a merev komolyságot láthatja majd végül megszólalok.
-Most tiszta vagyok, esküszöm, nem hazudnék neked, bár nem tudom bizonyítani, hogy igazat mondok. Én....tényleg leszeretnék állni a szerekről, komolyan, de félek, hogy már nem menne. Jó ideje élek velük. Nem azt mondom, hogy érted nem próbálnám meg, de nem fűznék sok reményt hozzá, hogy tiszta legyek. Rossz már az elején elveszíteni azt akit még meg se kaptál.. - Mosolyodok el szomorkásan. Hallotta, megpróbálom, egy próbát megér, de hogy bírni fogom-e azt nem tudom. Annyira jó lenne azt az elképzelést valóra váltani, annyira szeretném ölelni és csak a magaménak tudni.
-Komolyan gondoltam az előbbit, teljesen komolyan, megpróbálom és megteszek mindent, hogy megfeleljek neked. - Egy burkolt mondta arra, hogy kedvelem Őt és túl sokat jelent már most nekem ahhoz, hogy csak úgy lemondjak róla. Többet nem is mondok, szeretném, ha valami vidámabb útra tévednénk ami sikerül is.
-Minden óhaja számomra parancs édes hölgyem. - Annyira aranyos tud lenni mikor viccelődik. Olyan jól érzem magam a társaságában, a komor pillanatot lezárva visszatér a vidámság és újra jó kedvem lesz.
-Az arcomra van írva, hogy vágyom a csókod után. Feleslegesen tagadnám, hogy repetáznék. - Nyíltan elmondom, hogy igenis újra birtokba venném az ajkait. Annyira édes, hogy az már hihetetlen. Még soha senkivel nem esett ennyire jól a csók, mint vele. Nem tudom mitől van ez, de annyira hihetetlen és mégis annyira jó érzés.
-Csak nem vagy kíváncsi? Most már csak azért is bemutatom majd a tehetségem. - Nevetem el magam. Tényleg komikusan néznék ki, de ha ez Őt mulattatja akkor kész vagyok vad marhát csinálni magamból. A nevetése engem is jobb kedvre derít, ezért már csak megéri hülyét csinálni magamból, nem?
-Megbüntettek, de nem az első alkalom volt. Hideg hagy a dolog. Már ki se tudják találni mit csináljanak velem. - Mosolygok. Tudom, hogy nem szép dolog ellenszegülni a szabályoknak és még dicsekedni is velük, de ez vagyok én. Szeretek mindent fordítva csinálni.
A kacsák bolondos civakodását mosollyal figyelem. Inkább nézem ahogy ezek civakodnak mint sem bármiről is panaszt tegyek. Nem nagyon szokásom elpanaszolni sem a sérüléseimet sem a büntetéseim részleteit. Én már csak ilyen vagyok.
-Ne légy ilyen durcás Csillagvirág. Ez egy olyan dolog amit szeretek megtartani magamnak. - Mosolygok rá csibészesen. Való igaz, hogy jobb szeretem ha ezekről csak én tudok. Ha nem Ő lenne itt hanem egy újabb hódítás még dicsekednék is vele, de valahogy úgy érzem, hogy nála nem ezzel szereznék jó pontokat.
-Ha én kedvellek akkor Ezredes is fog, ha Ő szeret akkor... - A mondatot nem fejezem be, mert ez még a távoli jövő. Talán egyszer bekövetkezik, hogy szerelembe essek. Egyelőre csak vonzódom Vianne-hez és ez is van, hogy őrjítő, milyen lenne, ha még szeretném is?
-Háát, ezt nem tudom honnan veszed... - Mosolygok a futós dologra. Ezredessel persze, hogy szeretek futni, élvezem, ha versenyzünk vagy ha egyszerűen kergetjük egymást és kifulladásig faljuk a kilométereket.
Olyan őrjítően hat rám az illata ahogy ott pihen a vállamon a feje. Megbolondít a közelsége és bár a józan eszem azt diktálja, hogy ennek még nincs itt az ideje és, hogy ekkora tapló nem lehetek mégis kezeim közé veszem arcát és gyengéden megcsókolom. Majd ahogy elveszem arcáról a kezeim simogatni kezdem. Szája elnyílik és most már nyelvemmel és kényeztethetem. Olyan kellemes érzés csókolni Őt. Megízlelem és úgy érzem ennél többet akarok, bár tudom, hogy nem lehet. Belesóhajtok a szájába miközben végig futtatom a kezem a gerincén. Karcsú teste elveszik az ölelésemben. Hosszú percek után végül elengedem, egyrészt mert levegőhöz kell jutnunk mind a kettőnknek, másrészt ha folytatjuk a végén nem bírtam volna ennyivel beérni, és ez csak nekem lett volna jó. Nagy levegőket veszek és közben rá emelem ég kék tekintetem. Bűnbánóan nézek rá, akárcsak egy kisfiú aki kirúgta az ablakot a labdájával. Annyira jól esett, de tudom, hogy nem szabadott volna. Miért érzek mégis határtalan örömet ahelyett, hogy megbánnám tettem?
-Sajnálom! - Mondom halkan, de hiába próbálok meg a legmegbánóbb hangomon megszólalni, valahogy csak az öröm hangzódik fel.
Vissza az elejére Go down
Vianne Merle
Secrets All Around
Vianne Merle
Városlakó


Titkosított Akta
Ω Hozzászólások száma : 73
Ω Kor : 31

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-09-12, 20:16

A pilláim alól nézem, és észreveszem, hogy igen, valóban megláthatta a pirulásomat. Az ajka mosolyra húzódik. Nem nevet, szerencsére nem, meg azt sem gondolnám, hogy tudja, hogy épp mire is gondoltam, de annyira szerintem van tapasztalt, hogy rájöjjön, némileg zavarban vagyok. Ilyen arccal, ilyen szemekkel, ráadásul egyenruhában, nem hiszem, hogy Isaac ne ismert volna bőven elég nőt eddig.
A kezeim önkéntelenül szorulnak ökölbe, csak azért, hogy két másodperc múlva kisimogassam a ruhám szoknyarészének gyűrődéseit.
A csend nem kínos, inkább van benne valami varázsos, nem tudom, ő is így gondolja-e, de azt észreveszem, hogy kicsit az ő pillantása is elréved, aztán újra elmosolyodik, lassan és valahogy nagyon pasisan. Bár tudnám, hogy mi jár most a fejében. De rákérdezni nem fogok, nem tudom felelne-e, és valahol félek is, hogy még nem készültem fel arra, amit mondana.
Igaz, azt sem tudom, mit felelne. lehet, hogy egyszerűen a vacsorára gondol, de a gyanúm, vagy inkább a vágyam, mégis inkább az, hogy talán kettőnkre.
- Csillagvirág? - önkéntelenül is elnevetem magam, pedig tetszik a becenév. Igazság szerint szeretem a csillagvirágot, a fehér szirmokat, a friss, kicsit fűszeres illatot, azt, ahogy a tavaszt hirdetik, és ahogy felvidítják a kertet. - Tudod, ez tetszik - teszem hozzá, hogy véletlenül se értse félre, nem kinevetem, hanem örülök a kedveskedésnek, neki, a pillanatnak, amit együtt töltünk.
Hallom a hangsúlyából, de érzem is, hogy kissé idegesen kérdez rá, mik azok a dolgok, amiket már soknak találnék.
Tudom én jól, minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek és csodás pillanatok is, és még a leginkább összeillő, egymás legjobban szerető párok is összekapnak időnként. Hiszem, hogy odafigyeléssel el lehet simítani a gondokat, ha mind a ketten azt akarják. Talán idegesítő az, ha valaki középen nyomja meg a fogkrémes tubust, vagy képes visszatenni a használt poharat a tálcára, az is lehet bosszantó, ha széthagyja a ruháit, az újságját vagy képtelen értelmes társalgásra a reggeli kávéja előtt, de ezek olyan apróságok, amit az ember tolerál, mert senki sem tökéletes. Cserébe talán az adott férfi is elnézi azt, ha véletlen két élet vasalok a nadrágnak, vagy visszafelé kavarom az ételt. Ezek a dolgok ugyan jó alapot tudnak nyújtani egy veszekedéshez, de igazából nem számítanak.
Így Isaac-nek csak azokat a dolgokat említem, amiket tényleg nem tudnék elfogadni.
Vannak nők, akik nem igénylik annyira az önállóságot, örülnek, ha más dönt helyettük, nekik talán megfelel egy basáskodó pár, de nekem nem hiszem. Ugyanakkor ezzel jönni nagyon korai lenne és valahol sértő is, hiszen semmi okom, hogy ilyesmit feltételezzek Isaac-ről. Az viszont bizonyos, hogy egy bántalmazó kapcsolatban nem tudnék élni. Rövid ideig sem. Jeanne se ütött meg soha, sőt ő mondta, senkitől sem kell eltűrnöm soha, egyetlen pofont sem.
Elmosolyodom, mikor Isaac rávágja, hogy sose ütne meg.
- Éreztem - csúszik ki a számon, de ez az igazság. Megéreztem, hogy ő nem olyan. Meg persze egészen nyilvánvaló, hogy semmiben sem akar az apjára hasonlítani, és igaz, hogy nem részletezte, de tartok tőle, otthon náluk bizony elcsattantak pofonok.
Még akkor is mosolyogva bólintok, mikor azt mondja, nem lenne hűtlen. Erre is számítottam, kinéz annyira egyenes jellemnek, hogy megmondaná, a szemembe mondaná, ha már nem érdekelném.
De aztán a mosoly leolvad az arcomról, csak nézem őt, résnyire nyíló szájjal, kikerekedő szemekkel. A szemeit nézem, a pupilláit. Szűkek, vagy túl tágak?  Mit is mondott Jeanne?
A szívem a torkomba ugrik, a gyomrom összeszorul, görcsösen nyelek, mielőtt megszólalok.
- Én... én.. nem tudom.. úgy értem nincs jogom ítélkezni feletted, mert alig ismerlek, nem tudom, minek neked az... - kezdem dadogva, miközben összekulcsolom a kezeimet az ölemben, hogy ne lássa a remegésüket. Mélyet sóhajtok, éreztem, féltem, túl szép lett volna ez, ahhoz, hogy igaz legyen. Most kellene elküldeni. Azt mondani, kösz nem. Éppen elégszer mondta Jeanne, bolond az a nő, aki azt hiszi, meg tud változtatni egy férfit. De ahogy mondta, hogy nem büszke rá, hogy nem csoda jó szórakozásnak éli meg. Nem tudom, mi vitte bele, milyen szükség, mit akart pótolni, vagy talán tudom. Zsongnak a fejemben a szavai. A gyűlölt katonaság, az apja, a fivére, akivel nem találják az utat egymás felé...
- Ha... - kezdem újra, majd görcsösen nyelek egyet -, ha úgy gondolod, hogy van remény arra, hogy leállj a drogokkal, ha tudsz elég erős lenni, ha...
A szemeit nézem, majd hadarni kezdek:
- Most tiszta vagy ugye? Látom, hogy igen! Most nincs benned semmi, igaz? Mégis elmondtad. Hazudhattál volna, de akkor, amikor kiderül biztos vége lett volna mindennek, de így.. ez most más. Érted? Ha le tudnál állni, ha szeretnél leállni, akkor veled leszek.
Ugrás a szakadékba. Vajon ott lesz-e a végén, hogy elkapjon?
Megrázom a fejem, nekem nem szokásom csalni.
- Nem teszem, ha te sem. Amíg te nem csalsz meg nővel, vagy a szerekkel, addig ...
Nem fejezem be a mondatot, szerintem tudja, hogyan értem.
Tisztában vagyok vele, hogy őrületesen nehéz lehet neki most, hogy nagyon súlyos döntést kell hoznia. De ebből már nem tudok engedni. Esélyt kap, és ezzel én is esélyt kapok, de azt ne kérje tőlem, hogy még a drogot is engedjem magunk közé.
Ha tényleg szeretne velem találkozgatni, vagy, ahogy mondta még többet is, ha szeretné, hogy ő legyen az életemben, hát én is ugyanezt szeretném, és nem akarok osztozni, még a kábítószerekkel sem. Főleg azokkal nem.
- Én olyannak kedvellek, amilyen most vagy - sóhajtom halkan -, nem bírnám elviselni, ha nem önmagad lennél. Kérlek! - súgom  -, értem, önmagadért. Főleg teérted kérem. Ha komolyan gondoltad az előbbit.
Aztán csak nézem őt, és várom mi lesz a válasza, hogy felugrik és itt hagy, vagy...
Vagy.
Azt hiszem, nem sokon múlt. Egyszer majd rá kell kérdeznem, komolyan, egyszer, de nem most, most csak próbálom elfelejteni az előző komor pillanatokat, a vallomását és újra élvezni a bolondozását. Mert abban nagyon jó.
Játszom hát én is, hátha sikerül a lehetetlen, hátha úgy ítéli majd meg elég fontos vagyok a számára. Hiszen tudom, nem a most kimondott szavak, vagy fogadkozások számítanak igazán, hanem a tettek.
- Nem is tudom jó lovag - felelem és a mutató ujjammal az államat ütögetem közben töprengőn -, de majd kitalálok önnek valami igazán testre szabottat.
- Szóval a csókom - mondom egy pillanatra meghökkenve. - Repetáznál belőle?
Ostoba kérdés, mert elég nyilvánvaló a válasz abból, ahogyan rám néz. A szemében ott a válasz, és még csak fel sem háborodhatok, hiszen én is miket képzeltem magam elé még pár perce. Ő egyszerűen csak merészebb és ki is mondja a vágyait. De rá kell jönnöm, hogy valójában ez egyáltalán nem zavar.
Az a kópés mosoly pedig kifejezetten tetszik. Ahogy az is tetszik, ahogy nevet, most valóban önfeledten.
- Egyre kíváncsibbá teszel - mosolygok rá szélesen. Gyanítom, hogy ő máris látja a lelki szemei előtt a jelenetet, azért mulat ilyen jól, de most már egyre jobban remélem, hogy tényleg fog majd mutogatni is. Nem mintha kínos helyzetbe akarnám hozni, de egyre jobban érdekel, hogyan boldogulna.
Halkan sóhajtok, én is tudom, hogy a katonaság nem szanatórium.
Attól még nem árt odafigyelni és vigyázni magadra. Holnapra meglesz a krém. Ellógni? – kérdezek rá, habár pontosan tudom, hogy mit tett az első alkalommal, amikor találkoztunk. – Azt biztos nem úsznád meg. Ismét megbüntetnének, ahogy most is. Mert ugye megbüntettek? – nézek rá nyíltan, figyelve még a szeme rebbenését is. Szeretném, ha felelne, de nem tartom kizártnak azt sem, hogy megpróbál félrebeszélni. Nem olyannak ismertem meg, aki túlzottan panaszkodna, legalábbis nem nekem.
Most is inkább a kacsákat figyeli mosolyogva. Valóban nagyon jópofák, én eleve szeretem őket, tetszik a járásuk.
Valahogy sejtettem, hogy ezt fogod válaszolni – felelem egy cseppet durcásan, de való igaz, hogy nem szeretném, ha azt részletezné miféle hódításai voltak eddig. Van ebben az egészben némi féltékenység is, pedig se jogom, se okom, ugyanakkor az érdekelne majd, hogy volt-e valaki, aki jelentett is számára valamit. Majd. Ha egyszer eljutunk odáig. De most még biztosan nem. Az egyéjszakás kalandjai meg egyáltalán nem.
Gondolod, hogy tényleg kedvelne? – kérdezem reménykedve.
Alapvetően szeretem az állatokat, és általában ők is engem, de az, hogy Ezredes kedveljen tényleg fontos, hiszen csak a vak nem látja, Isaac mennyire odáig van a kutyájáért, és nem lenne jó, ha az a kutya meg akarna enni engem.
Miért érzem úgy, hogy vele bezzeg szeretsz futni?
Szélesen mosolygok, és úgy sejtem a válaszban lesz egy adag kópéság is, amit nem is bánnék, a kedvem jó, dacára mindazon dolgoknak, amiket megtudtam. Reménykedem, talán naiv és buta módon, de mégis, abban reménykedem, hogy az az Isaac az igazi, aki most itt ül velem, és hogy ezt ő is így gondolja, hogy így szeretné.
Elmerülök a kacsák látványában, fejem a vállára billen. El tudnék így üldögélni akár órákig.
De nem sokáig bámulhatom a kacsákat, Isaac tenyere az arcomra csúszik, óvatos és gyengéd az érintése, ahogy a két tenyere közé vesz, aztán a száját is megérzem.
Édes, puha finom érintés a számon, tapogatózó gyengéd csók. Nem húzódom el előle, nem, mert finom, mert gyengéd, mert nem erőszakolja rám magát, mert nekem is jólesik, mert nőből vagyok.
Isaac elveszi a kezét az arcomról, de csak azért, hogy magához tudjon ölelni, a hátamat, a derekamat, az oldalamat simítja meg és én szinte tehetetlenül bújok hozzá. Akkor sem tiltakozom, mikor megérzem a nyelvét, a szám elnyílik az övé alatt.
Meg akarom ízlelni őt, tudni, milyen, mikor komolyan megcsókol.
Ez még nem bűn. Ez nem lehet az, mikor annyira jó.
Csak egy csók, aztán megállunk. Igen. Utána majd finoman eltolom magamtól. De csak utána.
Mert ez a csók, ez az egy csók, ez most annyira nagyon jóóó.
Vissza az elejére Go down
Isaac J. Maxwell
Secrets All Around
Isaac J. Maxwell
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe
Ω Hozzászólások száma : 56
Ω Kor : 29

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-09-11, 14:53

Szeretek a külsőmre figyelni, hisz semmi sem hat olyan hatással a nőkre, mint a jól ápolt külső. Ám mikor abbahagytam a futást és csatlakoztam Vi-hez nem voltam az a kimondott szépfiú. Izzadt voltam és néhol már a por is meglepte az arcom. Inkább néztem ki egy útszéli csavargónak, mint egy fess fiatalembernek. De nem hódítani mentem oda, bár egyszer vagy kétszer megfordult a fejemben, hogy van abban a lányban valami ami annyira vonzóvá teszi. De a beszélgetés annyira lekötött vele, hogy teljesen elfelejtettem mennyire mocskosak vagyunk mind a ketten. Az Ő ruhája is földtől volt piszkos és izzadság őt is meglepte már, ami nem csoda a nagy melegben. Olyannyira megfogott ahogy megválogatta a szavait és mindenhez tudott valami értelmeset hozzáfűzni. Tetszett még, hogy nem szabadkozott és tűnt el amiatt, hogy rendezetlen volt a külseje. Nem ment el sminkelni és átöltözni, folytatta a munkáját és még időt is szakajtott egy kopott közlegényre. Volt benne valami varázs ami nem engedte, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyjam. Magamban így visszagondolva, talán nem is annyira érdekelt volna, ha egy napozóágyon találom ugyanott. A rendezetlen kinézete mögött pont olyan csodásan nézett ki, mint ma. Most is látok rajta egy enyhe pírt bár nem tudom hová tenni, hogy mitől, ezúttal ártatlan vagyok és nem mondtam vagy tettem semmit amitől elpirulhatott volna. Elmosolyodom, csak halványan, hogy ne tűnjön fel neki. Néha egy-egy pillanat erejéig elkalandoznak a gondolataim és elképzelem ahogy fekszem a fűben és Ő mellettem fekszik az ölelésemben. Gyönyörű arca a mellkasomon pihen én pedig könnyed testét tartom a karjaim között, végig simítok testének minden porcikáján és beszívom finom illatát ami a fű és virágok illatával keveredik. Megcsókolom majd levetkőztetem és a napfényben a mezőn szeretkezem vele. Erre a gondolatra újra mosolygok majd megpróbálok visszazökkenni a jelenbe.
Igazán nem vagyok az a jófiú, mint amilyennek mutatom magam neki. Olyan hírem van a katonaságnál, hogy más a helyében már elbújt volna. Akadékoskodó és szabályszegő vagyok. Viszont Vianne képes arra, hogy előhozza azt a fajta énem ami még talán soha nem került előtérbe. Előtte úgy érzem kötelességem udvariasnak és figyelmesnek lennem és a meglepő, hogy ezt nem érzem tehernek, jól esik így viselkedni vele. Apróbb gesztusok, mosoly és beszélgetés, ez eddig hiányzott az életemből.
-Nem voltál valami meggyőző Csillagvirág. - Mosolygok és már majdnem a nevetés határán tartok. Nekem bármennyire is tetszik ahogy elpirul úgy látom neki annyira nem. Legalább tudom, hogy mivel cukkolhatom játékosan, megbántani eszem ágában sincs ahhoz túlságosan tisztelem és kedvelem, hogy megbántsam egy durva megjegyzéssel vagy pimasz szavakkal. Ő nem az a fajta lány akinél ezzel ér el valamit az ember.
Kicsit talán idegesen kérdem meg, hogy mi volna az ami miatt kiadná az utam. Sok rossz tulajdonságom miatt van okom félni. Drogok, ital és szabálykerülés, bár nem tartom magam hűtlennek, de mivel soha nem volt tartós kapcsolatom így nem tudhatom, hogy az volnék-e vagy sem. Figyelmesen és feszülten hallgatom felhozott szabályait amit ha együtt volnánk nem szeghetnék meg. Az elsőnél még magam is felszisszenek, nem tehetek róla, de a nők bántalmazása engem is elborzaszt, gondolok itt az anyám sorsára, soha, de soha nem emelnék kezet egy nőre, főleg nem rá. A második feltételnél vagyok az ingadozó, hisz fogalmam sincs megszegném e a húségesküt vagy sem, de azért mégis úgy döntök, hogy bár nincs e téren tapasztalatom azért mégis hűséges maradnék. A harmadik feltétel az amitől annyira féltem, gondoltam, hogy előjön, de reménykedtem benne, hogy mégsem. Láthatja rajtam, hogy bizony telibe talált. Óvatosan vagyok, hallgatok pár percig majd őszinte szavakkal válaszolok.
-Sose emelnék kezet rád, egy nőre sem nem csak rád. Ha járnánk ami örömteli lenni a számomra nem lennék hűtlen hozzád. Azonban nem tagadom le, nem fogok hazudni neked, de szoktam olykor szereket használni és az italt sem vetem meg, ha szükségem van egy kis felengedésre vagy úgy érzem minden kezd összeomlani körülöttem, erre nem vagyok büszke, nem azért teszem, mert milyen csoda jó szórakozás belőni magunkat, hanem mert olyankor érzem, hogy minden rendben van, hogy holnap minden csak jobb lehet. - Bár nem mondta ki, és nem utalt rá, de valahogy úgy érzem minden remény elszállt, hogy valaha is közelebbről megismerhetném. Gondolhattam volna, hogy egy ilyen lánynak nem felel meg egy drogos katona, és persze ezt meg is értem, nem érdemli meg, hogy tönkre tegyem az életét. Ő többet érdemel, sokkal többet.
-Számomra csupán egy feltétel volna, hogy ne csalj meg, hogy én legyek az egyedüli férfi az életedben. Egyedül én tehesselek boldoggá, hogy minden reggel melletted ébredhessek. Mert ha valamit komolyan gondolnék az az volna, hogy veled lehessek. - Mondom ki kerek perec a dolgokat. Nem mondtam, hogy vele szeretnék lenni, hogy szerelmes volnék belé csak utaltam rá, hogy bizony nem lenne ellenemre, ha boldoggá tehetném, ha mellette ébredhetnék fel reggelente. Említettem már neki, igaz csak sugallva, hogy tetszik, hogy szeretem a mosolyát és azt a pici pírt az arcán. Ha ennyiből nem jön rá, hogy bizony érdekel akkor valószínűleg Őt nem érdeklem. Az nagy kár volna, számomra legalábbis.
-Tudja Hölgyem, egyedül az ön akaratának engedelmeskedem, büntessen meg amiért rosszat cselekedtem. Az életem az Ön kezében van szépséges hölgy. - Mosolygok a meghajlás közben. Eme játék nagyon is ínyemre van, egy apró kis bolondozás ami mindkettőnket felvidít. Eszembe jut a csók, az a könnyed érintés ahogy ajkaink összeértek. kellemesen megborzongok az emlék hatására. Olyan vágy támad fel bennem, úgy megcsókolnám ismét, átölelném, simogatnám és nem hagynám, hogy kibontakozzon az ölelésemből, addig kényeztetném míg felkínálja testét és lelkét is nekem.
-Úgy bizony, a csókja hölgyem. - Mosolygok, a mai nap talán századik mosolyával. Nem rejtem véka alá, hogy bizony megismételném egy kicsit szenvedélyesebben azt a csókot. Olyannyira borzongató volt, kellemes, könnyed és friss. Újra és újra megakarom csókolni, magamba akarom bolondítani, pont annyira, mint ahogy Ő tette velem.
-Remélhetek repetát? - Döntöm oldalra a fejem és kisfiús mosolyomat veszem elő. Annyira vágyom arra a csókra, mint szomjazó a vízre. Egyszerűen hihetetlen ahogy magába bolondított. Minden porcikám vágyik rá. Talán egy boszorkánnyal van dolgom? Elvarázsolt? Bizonyára, de nem bánom, ilyen jó is már rég történt velem.
-Ohh, profin tudok mutogatni, akkor majd pantomimezek egyet holnap, meglátod egy zseni vagyok. - Nevetek fel, Az elém tárulókép megnevettet. Elképzelem ahogy a világ legnagyobb marháját kreálom magamból, meglehetősen vicces.
-Semmi bajom, az ilyenek majdnem minden naposak. Hamar túl leszek rajta. Pihentetésre nincs lehetőség, de majd megpróbálom ellógni a futásokat. - Vetek felé egy féloldalas mosolyt, enyhe célzást tettem a múltkorira. Egy olyan lógásban szívesen vennék még részt.
A vadkacsák párbaját a pogácsával mosolyogva nézem, közben nem tudom elterelni a figyelmem arról, hogy egy ilyen szépség van neki dőlve a vállamnak.
-Nyugodj meg szépségem, ez az én titkom marad. - Mondom mosolyogva, hogy hány lányt is szedtem már fel Ezredesnek hála. De gondolhatja, hogy ez most nem ugyanaz, nincs itt Ezredes és én sem viselkedem egy taplóként.
-Imádni fog téged ebben biztos vagyok és bármikor szívesen elhozom, hogy megismerd, a kutyakennel amúgy sem az Ő világa, szeret futni, olyan gyors akár a szél. - Mesélek róla olyan lelkesedéssel, mint egy kisfiú aki első piros üveggolyóját tarja a kezében. Ezredes a számomra sokat jelent.
A vadkacsák vívódását nézve ismét oldalra pillantok és nem tehetek róla, hogy Vianne szájára siklik a tekintetem. Annyira édes volt az a csók, hogy csak arra tudok gondolni. Egy újabb bátorságlöketet szerezve, bár nem tudom honnan jött, odafordulok az eddig a vállamon pihent lányhoz majd két kezem közé veszem az arcát és ajkaimat az övéhez érintem. Először csak puhán csókolom meg, óvatosan, apró érintés, kellemes simogatás, majd kicsit szenvedélyesebben folytatom. Kezemmel végig simítok az oldalán majd a derekán marad az egyik kezem míg a másikkal a hátát simogatom. A csók ezúttal tényleg nem csak egy könnyed puszi, hamar eljön a pillanat, hogy nyelvemmel bebocsátás kérek, hogy igazán megcsókolhassam, hogy érezhessem őt, hogy kényeztethessem. Bármennyire is tudom, hogy pofátlan és udvariatlan vagyok mégis olyan kényszer volt bennem, hogy muszáj volt megtennem. Olyan jó érzés a karjaimban tartani. ha ezek után tényleg felpofoz és elmegy egy szó nélkül, akkor is megérte, mert ilyen érzésekben még soha nem volt részem.
Vissza az elejére Go down
Vianne Merle
Secrets All Around
Vianne Merle
Városlakó


Titkosított Akta
Ω Hozzászólások száma : 73
Ω Kor : 31

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-09-05, 21:04

Nem igazán értem, honnan volt meg bennem a bátorság, hogy szóba álljak Isaac-kel azon a napon. Azt hiszem, ha valami díszhuszár jött volna oda, az első adandó alkalommal kereket oldok. Talán az is belejátszott, hogy bár én messze nem néztem ki szalonképesen, de ő sem épp díszszemléhez volt öltözve. Ha frissnek és nettnek nézett volna ki, mikor rólam szakad a víz és csupa kosz vagyok, akkor sürgősen felszívódtam volna, de ő is megviseltnek tűnt, és így nem kellett zavarban lennem előtte.
De a tényekhez az is hozzátartozik, hogy hiába nem a legjobb formáját hozta, nem tudtam nem meglátni, hogy egy jó fürdő, vagy csak egy úszás a folyóban csodákat művelne vele.
Nem állom meg, erről most újra eszembe jut, milyen lenne vizesen, a folyóban, vélhetően egyenruha nélkül.
Igyekszem úgy fordulni, hogy ne vegye észre, hogy elkalandoztam picit, és halványan ismét pirulok.
Ettől függetlenül nem számítok arra, hogy Isaac-nek ne tűnne fel a dolog. Az első dolgok egyike, amit észrevettem rajta az az, hogy mennyire figyelmes, a szó mindkét értelmében, mert udvarias is, ez még a bolondozása és a viccei ellenére is nyilvánvaló volt, hogy alapvetően nem az a fajta, aki lekezelné a nőket, de odafigyelő is, kétlem, hogy lenne olyan apró részlet, ami elkerülné a figyelmét. Ezek pedig olyan tulajdonságok, amik nekem tetszenek.
Nem tudom, más milyennek látja, de van egy sejtésem azok alapján, amiket eddig mesélt, hogy bizonyára elég kiakasztó is tud lenni, de velem nem olyan. Mintha valóban kétféle arca lenne, és úgy érzem, eddig én kaptam a szebbiket. És ez nagyon jó érzés.
Isaac rosszfiús mosolya eltűnik, de most is mosolyog, most viszont azon a másik módon, amit annyira szeretek.
Szeretek? Én magam is megdöbbenek ezen, de tagadni nincs értelme, legalább magam előtt elismerem, hogy szeretem, ha így mosolyog, szeretem, amikor így néz rám, mert ilyenkor azt érzem, hogy örül annak, hogy együtt vagyunk, örül a percnek, a pillanatnak és nincs benne hamisság vagy megjátszás. Ilyenkor kezdek hinni abban, hogy kedvel engem, őszintén, hogy nem csak unaloműzésnek tart.
- Örülök, hogy örülsz - dünnyögöm, pedig így igaz. Jó érés, hogy ezt váltom ki belőle, és hogy pont én, mikor annyira nyilvánvaló, hogy minden ujjára akadna tíz nő is, elég lenne csak csettintenie.
Mégis, velem egy pillanatig sem viselkedett úgy, mintha csak valami könnyű nőcskének tartana.
Meglep, hogy rákérdez, hogy máris kíváncsi, de ez kellemes meglepetés.
- Hmm, mit is mondjak? Az alap az az, hogy nem emelsz rám kezet. Vitázni lehet, veszekedni is akár, de ha kezet emelsz rám... - lassan csóválom a fejemet. - Utána jön az, hogy ha más lány körül kezdenél legyeskedni, onnantól már csak ismerősök lehetnénk.
Barátok se nagyon, ismerem el magamban, mert én azt nem bírnám. Félek ugyanis, hogy már most sem csak egyszerű barátként gondolok rá. Az az igazság, hogy vonz.
Alapvetően nem arról van szó, hogy ne hinnék a barátságban, a tiszta barátságban férfi és nő között, de nem nagyon működne úgy, hogy épp az imént képzeltem magam elé csurom vizesen, ámde egyenruha nélkül.
- A harmadik dolog, hogy én nem szeretem, ha valaki nem önmaga, úgy értem, hogyha... - habozok, mert nem tudom, hogyan fogalmazzam meg, de végül mégis úgy döntök, hogy egyenesen a közepébe lesz a legjobb. - Tehát, én nem bírom az iszákos embereket, aki valahol a kocsmaajtó előtt hagyja az eszét és mire hazaér már nem önmaga, az...
Ebből elég nyilvánvaló szerintem az is, hogy ugyanígy tekintek más tudatmódosító szerekre is.
Fürkészve nézem Isaac arcát, a szemeit. Nem mintha attól félnék, hogy most nem színjózan, de amiket korábban mondott, illetve nem mondta ki, persze, hogy nem, de mintha célzott volna valamire. Kétségbeesetten próbálom felidézni a szavait, hogy rájöjjek körbejárt-e valamit, vagy csak én gondoltam azt, hogy életében használt már bizonyos szereket.
Nem tudom, fogalmam sincsen, de várom reagál-e valahogy, megtudok-e valami konkrétumot, elmond-e valamit, vagy biztosít arról, hogy ő sosem, vagy...
Annyira nehéz a bizonytalanság, ugyanakkor tudom, hogy semmi jogom bármiért kérdőre vonni, hiszen még csak másodszorra találkozunk, még csak nem is járunk együtt. Még.
Hirtelen azt kívánom, bár csak ne került volna szóba ez a dolog, mert félek, félek, hogy a válasza esetleg már csírájában elfojthatja a köztünk alakuló... Mit is? Mi is ez köztünk?
Ugyanakkor a másik felem meg azt mondja, jobb ezeket a nagyon alapvető dolgokat idejekorán tisztázni. kétszer már elmulasztottam, meg is lett az eredménye. Harmadszorra legalább ennyi józan eszem legyen!
- És te? Te hogy gondolod? Mi az, ami megbocsáthatatlan lenne, ha megtenném? - kérdezem, mert így a tiszta. Ha én felsorolhattam pár dolgot, ugyanúgy ő is megteheti.
Aztán már nincs más hátra, mint reménykedni, de talán valami alapja is van ennek a bolond reménynek, nem hiszem, hogy csak én képzelném be az egészet.
Hiszen Isaac valóságos, ahogy lehajtja a fejét és úgy tesz, mintha megadóan várná a sorsát, de látom, hogy közben mosolyog. Be kéne tiltani ezt a mosolyt, komolyan.
- Még nem tudom, uram, hogy miféle súlyos büntetés lenne képes önt visszaterelni a helyes ösvényre - fogalmazok nagyon patetikusan, de ugyanakkor egészen egyértelmű, hogy csak játszom. Isaac nem tett ellenem semmit, sőt némi plusz napfényt lopott az életembe. lehet, hogy ő nem is tud róla, de akkor is, valahogy minden mintha még élénkebb volna, a színek ragyogóbbak. Örülök, hogy rám köszönt, örülök, hogy kijöttünk ide a folyópartra. Jó vele lenni.
A csókja pedig édes volt, édes és friss. Nem volt mély, nem volt szenvedélyes, inkább csak futó tapogatózó érintés, mintha nem tudott volna ellenállni a kísértésnek, mintha át se gondolta volna igazából, de pont attól éreztem annyira jónak, mert nem volt benne semmi kimódoltság. Ösztönösen úgy érzem…, na jó, ez túl fellengzős, egyszerűen csak tudom, hogy ha újra megcsókolna, az is ugyanilyen csodás lenne, sőt, talán még ennél is varázslatosabb.
Vajon milyen lenne, ha nem csak megcsókolna? Ha megsimogatna, ölelne?
Jó ég! Remélem, nagyon remélem, hogy nem olvassa le az arcomról, hogy mire gondolok. Próbálok nyugodtan és összeszedetten viselkedni, bár félő, átláthat rajtam, hiszen bizonyos téren sokkal tapasztaltabb lehet, mint én.
És ahogy tapasztalom, egyáltalán nem félénk.
A csókom? – kérdezek vissza kissé megremegő hangon, és érzem, hogy ismét melegszik az arcom.  
Aztán összeszedem magam, legalábbis próbálkozom, lassan elmosolyodom.
Ez nagyon úgy hangzik, mintha repetát remélnél – mondom apró mosollyal és a pilláim alól nézem őt, a szemeit, majd a száját.
Bólintok és elmosolyodom. Nagyon úgy néz ki, holnap zsúfolt napom lesz, de úgy érzem, hogy megéri.
Szerintem arra nem lesz szükség, de ha szeretsz pantomimezni, senki nem fog meggátolni – kuncogok, miközben kicsit ugratom.
Szerencsére Isaac is vevő a játékra, élvezettel hallgatom a nevetését. Jó tudni, hogy nem valami savanyúpofa, hanem lehet vele évődni is.
És az is jó, hogy a súlyosabb és komolyabb témák után ismét tudunk lazítani, szerintem ez az, ami igazán számít.
Az nem jó – vágom rá azonnal, némileg aggódva. – Pihentetned kellene kicsit, de legalább kihagyni a maratoni futóedzéseket. Holnapra meglesz rá a krém is, ígérem. De addig is meg kellene próbálnod, csak van ott valami tábori orvos is, hogy a legdurvább dolgok alól pár napra mentsenek fel. Az használna, meg talán némi hideg borogatás is.
Nagyon remélem, hogy arról van csak szó, hogy túlerőltette magát. Ez megesik, főleg ha valakit durván meghajtanak, mint Zinger a varrógépet, és a sereg nem arról híres, hogy kesztyűs kézzel bánna a katonáival. Remélem, nincs semmi más, súlyosabb baja.
A kacsák megvívnak az utolsó pogácsafalatokért és én Isaac vállának dőlve nézem őket, vele együtt még ez a kis mókás mindennapos jelenet is sokkal izgalmasabbá válik.
Nagyon kíváncsi vagyok rá – felelem egyszerűen, majd azért picit meghökkenek. – Mégis, eddig hány lányról is beszélünk?
Próbálom elképzelni a kutyát, biztos nagyon szemrevaló jószág, azt meg remekül tesszük, hogy helyet is hagyunk nekik, mármint, lakossági szintem
Mozgékony és jó nagy. Hát, ahhoz kellene egy teljes nap, remélem, az arany ősz még sokáig kitart.
Ha úgy történne, bőven lenne alkalom rá, hogy összebarátkozzunk.
Remélem, hogy Ezredes fegyelmezett kutya, és pontosan tudja, ennyi hiba mellett mi továbbra is szeretni fogjuk. És ahogy hallom, nagyon hűséges típus. Lehet, hogy ki sem bírná, ha egy teljes napig nem láthatna. Kicsi az esélye, de akkor is – mosolygok rá. – Tehát valamikor egy hétvége lenne az ideális arra, hogy megismerjem, akkor tudnánk játszani is.
Vissza az elejére Go down
Isaac J. Maxwell
Secrets All Around
Isaac J. Maxwell
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe
Ω Hozzászólások száma : 56
Ω Kor : 29

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-08-24, 07:35

Mindig megmosolyogtat ha eszembe jut az első találkozás. Futottam, mint a ló, meg se álltam, a hajam csimbókokban lógott, az egyenruha néhol már az izzadságtól átázott. Nem voltam egy szép látvány. Homlokomról patakokban folyt a veríték, szemeim néhol könnyeztek az út porától. A nadrágom egyik szára el volt szakadva, tipikus otthontalan divat. És mégis volt bátorságom odamerészkedni a lányhoz. A bátorságom mindig megvolt, ha ilyen helyzetekről volt szó. Minden lányt bátran leszólítottam egy kis csevegésre vagy valami többre. Valahol mégis másmilyen volt ez a vakmerőség, mint a többi próbálkozás. Itt nem olyan gondolatok bombáztak, mint egy egyszerű utcalány esetében, csak úgy kedvet kaptam ahhoz, hogy megismerkedjek vele. Hasonlóan csapzottan nézett ki, mint én, a munka rajta is meglátszott, emlékszem, hogy volt egy apró kis koszfolt az orra bal oldalán és ez megmosolyogtatott akkor. Nem mondhatnám, hogy nem tetszett már akkor is, volt benne egy csöppnyi varász. Ő volt a kerti tündér. Se egy kicsi smink, se gondosan feltűzött haj, se furán megnövesztett karmok. Maga volt a természetesség és ez elvarázsolt. Furán hangozhat, de így van, sose gondoltam volna, hogy egy lányban az egyszerűség fog majd elvarázsolni, még magam is meglepődtem rajta. De ez az új felismerés tetszett. Végül bebizonyította, hogy nem csak szép, de értelmes lány is. Ezzel pedig végképp felkeltette az érdeklődésem. Szokásomhoz híven adtam a bolondot és viccelődtem. Nem mondhatnám, hogy nem élveztem, mert nagyon is.
-Ennek örülök. - Cserélem a pimasz rossz fiús mosolyomat egy őszinte melengető mosolyra. Még ha meg is utálna ezért akkor is szebbnek tartom, ha elvörösödik. Nincs bennem gúnyolási szándék ezt hallhatja a hangomból, tisztán és őszintén gondolom úgy, hogy így varázslatosabb és természetesen élvezem, ha zavarba hozhatom, melyik férfi ne élvezné? Szerintem olyan nincs se földön se égen. Ráadásul egy ilyen szépség zavarba hozása nem kis feladat a számomra, hisz bizonyára sokan próbáltak mér ilyen-olyan módszerekkel mosolyt vagy akár egy enyhe pírt varázsolni az arcára. Jó érzéssel tölt el, hogy ebben most sikerem van, nem tudom elődeim milyen módszereket vetettek be és, hogy milyen eredménnyel zártak, de lehet jobb is, hogy nem tudom és örülök jelenlegi sikeremnek.
-Mégis mennyire durvát? Nem azért mondom, mert feszegetni akarom a határokat, csupán jó lenne tudni, mit ne kövessek el, ha azt szeretném, hogy láthassalak még. - Mosolygom rá és tényleg kíváncsi lettem. Olyasmikre tudok gondolni, mint mondjuk a megcsalás, de az már egy párkapcsolat része amiben még nem vagyunk, hangsúlyozom, még! Akkor ott van az erőszak, amit már most rögtön ki is zárnék, soha nem mernék kezet emelni rá! Tudom milyen, ha egy férfi durva és kegyetlen. Apám is tud olyan lenni, én pedig már jó régen leszögeztem, hogy teljes ellentéte leszek apámnak. Anyám hosszú éves szenvedéseit látva képtelen lennék én is hasonló sorsra juttatni, azt akit szeretek. Bár apám és a szeretet nem biztos, hogy valaha is összefutottak. Még sose láttam, hogy gyengéd és kedves lett volna, az az ember valami gép, kizárt, hogy húsvér ember legyen.
-Megérdemlem a büntetést kisasszony, tegyen velem bármit én engedelmeskedem. - Játékosan hajtom meg előtte a fejem, mint aki belenyugodott vétkébe és várja kegyes úrnőjének döntését büntetése felől.
Persze miközben fejem lehajtom el is mosolyodom. Élvezem, hogy bolondozhatok vele. Annyira könnyedén jön, hogy az már hihetetlen. Nem csak komoly dolgokról tudok vele szót váltani, de benne van pár viccesebb dologban is, ami sokkal jobb kedvre derít.
Az pedig, hogy volt merszem megcsókolni a részemről is a vakmerőségek csúcsa. Nem gondoltam volna, hogy ennyire udvariatlan tudok lenni, hát legközelebb nem gondolkodom majd semmin és csak cselekszem. Röpke csók volt csupán, inkább csak egy puszi semmi több, mégis mézédesebb volt, egy valódi csóknál. Tudom, hogy lesz alkalmam még igazi csókot lopni, egy varázslatosan hosszú, szenvedélyes csókot. Csak idő kérdése, mindent ki kell várni. Türelmes egyéniség vagyok, ha kell hetekig, hónapokig képes vagyok várni a megfelelő helyre vagy tárgyra, esetleg engedélyre, ebben az esetben pedig a lányra, mert tudom, hogy egy csókkal nem fogom beérni, nekem a lány is kell, megakarom szerezni magamnak. Nem birtokolni akarom, szó sincs róla. Csupán annyi a vágyam, hogy rajtam kívül más ne csókolhassa és érinthesse, vagyis tényleg birtokolni akarom...na mindegy. Érzem benne, hogy Ő is vágyik egy újabb csókra és megfogom adni neki, hamarosan megkapja, sose fogja elfelejteni ezt garantálom.
-Szeretem a desszerteket, bizonyára épp annyira fog ízleni, mint a kisasszony csókja. - Vigyorodom el féloldalasan. Szavaiban ott hallottam a kétértelmű jelentést. Míg Ő szavak mögé rejti amire gondol vagy próbál nem gondolni, addig én nyílt lapokkal játszom, tudom, hogy amilyen kis vörösre váltott tud még azon fokozni, majd rásegítek.
Flörtöl velem ami ínyemre van nagyon is, eddig ezt tettem én is és most élvezettel figyelem ahogy viszonozza. Most már nem hátrálhat ki, beleesett a csapdámba, de ez különleges csapda ám, mert jó magam is a rabja lettem.
-Akkor holnap. Az akcentussal meg ne törődjünk, ha kell mutogatok majd, mint egy állatkertből szabadult majom. - Nevetem el magam. Vicces elképzelés ahogy asztalhoz ülve késsel és villával mutogatok el egy egyszerű, "kérhetek vizet" kérést. Persze azért ennyire nem rossz az akcentusom és gondolom Jeanne se buta, csak megérti a szavaimat, ha nem, akkor meg meg vagyunk lőve.
-Igen, a számomra lenne. Csípő gyulladásom van, nem vészes, de roppant sok gondom van vele, és mivel mondtad, hogy Jeanne mennyire ért a gyógynövényekhez így gondoltam megkérdem. - Roppant örülök, hogy tud segíteni, a fájdalom olykor rémes. Elég nehezen viselem futás vagy keményebb gyakorlat közben.
Elveszem a kezéből a morzsát amit rögtön le is szórok a mohó kacsáknak. Élvezettel falják az ételt és párszor még csőrcsatát is vívnak egy darab elázott darabért. Viccesek ezek a tollasok, bánom, hogy eddig nem szakítottam több időt a pihenésre és az ilyen egyszerű kedvtöltésre. Bár a katonaság nem biztos, hogy elég időt adna ilyesmire.
-Majd egyszer bemutatom neked, imádni fogod és Ő is téged. Nagytestű, de olyan akár egy nagy plüssmackó. A nézésével le vesz minden lányt a lábáról. - Nevetek fel. De igazat mondok, nincs olyan nő aki ne simogatta volna meg legalább egyszer, ha a szemeibe nézett. A nagyfiú tud csajozni ez nem is vitás.
-Mozgékony az biztos, majd szólj, ha készen állsz arra, hogy megismerkedj vele,de figyelmeztetlek, csak egyszer kell a szívébe lopnod magad és utána le se vakarhatod magadról. - Mosolygok. Ez az én Ezredesem. Egy kutya, de nekem sokkal több.
Vissza az elejére Go down
Vianne Merle
Secrets All Around
Vianne Merle
Városlakó


Titkosított Akta
Ω Hozzászólások száma : 73
Ω Kor : 31

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-08-23, 14:15

Ami a fura, hogy mind a kétszer úgymond véletlenül futottunk össze. Az első találkozásunk teljesen váratlan volt, én legalábbis biztosan nem terveztem, sőt még csak nem is gondoltam olyasmire, hogy a réten belebotolhatok egy jóvágású katonába, és ennek örömére ki kell csípnem magam. Kutyaközönséges olívazöld nyári ruha volt rajtam, nem új, tehát nem is divatos, már inkább csak munkára használt darab, meg dorkó, azaz vászon tornacipő, mezítlábasan. A hajam egy varkocsba fonva, de pár szál már kiszabadult belőle. Smink semmi. Az arcom meg bizonyára maszatos, mert a poros kezemmel vakartam meg a viszkető orromat.
Őszintén, így öltözik egy nő, ha csak esélyes, hogy valakit elcsábíthat?
Hát én nem hiszem.
Nekem sem volt ilyen tervem, de Maxwell közlegénynek elég nehéz ellenállni, mellette egyszerűen elfelejtettem, hogy zavarban kellene lennem a nem épp tökéletes megjelenésem miatt.
Igazából most sem azért pirulok, ahogy kinézek, hanem azért, amiket mond.
A kérdésére csak megrázom a fejem, és még jobban pirulok.
Nem – mondom végül halkan, de érthetően.
Ez az igazság, nem tudok rá ilyesmiért haragudni, annyira spontán jön belőle, és az is tetszik, ahogy mosolyog, kicsit ugyan rosszfiúsan, de valahogy mégsem azt érzem belőle, hogy tartanom kellene tőle.
Az igazság az, hogy ezért nem tudnám őt utálni. Ilyesmiért soha. Eleve nem szoktam gyűlölködni senkivel szemben, így elég kicsi az esélye, hogy pont ő legyen a kivétel. Azt persze nem mondom, hogy nem vágtam vissza azoknak, akik bántottak, főleg a lányoknak az iskolában, meg persze pár fiúnak is, akik gúnyolódtak. Nem vagyok hibátlan és túlzottan béketűrő sem, és megtaláltam az adott helyzetnek megfelelő eszközöket. De utána túlléptem a dolgokon. Nem azt mondom, hogy elfelejtettem őket, mert az nem igaz, de nem az tölti ki a napjaimat, hogy odafigyeljek olyan emberekre, akik nem érdemlik.
Azt hiszem, ahhoz nagyon durva dolgot kellene tenned, hogy meggyűlöljelek – mondom csendesen.
Jelenleg nem tudom elképzelni, hogy ilyesmiről szó lenne, habár Isaac nagyon is jóképű, és az az érzésem, hogy az évek sem fognak rontani rajta, egyszerűen olyanok a génjei, így az mindig fenn fog állni, hogy a nők megnézik maguknak és el akarják majd csábítani. Ha megcsalna… Na, álljunk csak meg! Hiszen még csak most találkozunk másodszorra, nincs semmi jogom ilyesmire gondolni, hiszen nem is mondott semmi olyat. Bár megcsókolt! És azért az már csak jelent valamit. Egy csók azért csak számít.
Döbbenten fogom fel, hogy nem szeretném, ha más nőket is megcsókolna, nagyon nem, nem lennék elragadtatva tőle. Nem vagyok egy osztozkodós alkat, a könyveimet sem szívesen adom kölcsön, mert féltem őket, pedig azok csak könyvek. Tehát egészen biztos, hogy a páromon sem osztoznék.
Pár? Társ? Igaz, Isaac még nem az, még nem mondhatom, hogy az lenne. Talán. Majd. De nem szabad ennyire előrerohanni, csak óvatosan, nehogy… nehogy csalódnom kelljen. Megint.
Lopva nézek a kezére, de nem látok jegygyűrűt. Igaz, egy katona jobb is, ha nem viseli, nehogy beakadjon valahová, aztán az ujja bánja.
A kérdésére feleszmélek.
Igen, valóban – válaszolok mosolyogva. – Nem is tudom, miféle büntetést érdemel egy fiatalember, aki képes így bánni egy kisasszonnyal.
A hangom már ismét játékos. Egyszerűen jólesik vele bolondozni, kihozza belőlem, és nem is bánom.
Sőt, kifejezetten örülök, hogy találkoztunk. Nem mondanám, hogy rossz napom volt, mert az nem lenne igaz, de olyan átlagos, semmi különös nap volt. Azt sem mondanám, hogy boldogtalan vagyok, mert az sem igaz, elégedett vagyok, és igyekszem az apró dolgokban is örömet találni, de az, hogy összetalálkoztunk ma, az hozott ebbe a napba valami ragyogást.
A csókja pedig, az a csók végigbizsergetett a lábujjam hegyéig. Pedig tényleg nem estünk egymásnak az utca közepén, igazából szinte azt mondhatnám, hogy futó érintés volt. De ha ezek után elképzelem, milyen lehet egy igazi csók vele, akkor, és igen, már érzem is, az arcom egyre melegebb, biztos jeleként annak, hogy ismét elpirultam. De talán ezt nem veszi észre, talán úgy nem, ha a fejem a vállára hajtom. Nagyon ki kellene tekernie a nyakát, hogy megnézze, pontosan mennyire is festek úgy, mint egy túlérett paradicsom.
A vacsoráról már jóval könnyebb beszélnem, de mikor játékosan meghajol elnevetem magam, és pukedlizem, a földön ülve. Ami azért valóban eléggé mókásan fest, mert csak a felsőtestemet mozdítom meg, de azt valóban úgy, mint valami hercegnő.
Remélem, nem fog csalódni, Monsieur – felelek nagyvilági eleganciával, majd könnyedén bólintok. – Igen, meglepetés, valami édes, mondjuk egy desszert – elmosolyodom, és most sikerül kedves, de egyébként semmit el nem áruló arcot vágnom, és még csak el sem pirulok, dacára annak, hogy a szavaimról én magam is tudom, hogy kétértelműek.
De hát végtére is épp ideje, hogy megcsillogtassam a ritkán használt képességeimet, és megmutassam, hogy a francia lányok is tudnak flörtölni.
Rendben, akkor holnap – nyugtázom, és nem tudom megállni, hogy el ne mosolyodjak újból, de nincs abban semmi, ha Isaac is látja, hogy tényleg örülök neki.
Az jó, akkor szerintem nem lesz gond, az akcentussal meg csak elboldogulunk, nekem is van angolul, akkora, mint az egész Buckingham-palota! – vágom rá. Aztán a kérdésén elgondolkodom. – Szerintem van, receptje biztosan, de lehet, hogy készen is van, de azt csak otthon tudom majd megmondani. Fekete nadálytöves, fura a színe, meg alapból van egy kissé szokatlan szaga is, de nem elviselhetetlen. Neked lenne? – kíváncsiskodom.
A kacsákat elnézve halkan kuncogok, és adok még pár morzsát Isaac-nek. Más lehet, hogy unalmasnak találná, hogy csak ücsörög a folyóparton, buta vízi szárnyasokat etetve egy fiúval, de én nagyon élvezem. Ugyanakkor nem tudom azt mondani, hogy ennek nincs köze ahhoz, hogy épp kivel vagyok itt, emlékszem Jean-Baptiste-tal inkább kényelmetlen és kiábrándítóan unalmas volt ugyanaz a part, ami most Isaac-kel varázslatos.
Nem hiszem, hogy ez az egész csak a Rhone-on múlna, nem bizony.
Egyre kíváncsibb vagyok rá. Egyszer szívesen megismerném Ezredest is. Igaz, még nem holnap, mert fogalmam sincs, egy kutya mit szeret enni – szabadkozom. – Nekem eddig csak cicáim voltak, meg Jeanne tyúkjai és a kecske, de ennyi. Bár igazság szerint nem tudom, kutya miért nem…
Vagy fél tőlük Jeanne, vagy úgy gondolja, kiennének minket a házból, vagy csak úgy véli, nem lenne elég időnk rá, hiszen ő elég összevissza dolgozik, és néha én is, egy kutyusnak meg kell némi rendszeresség is.
Kissé félénken pillantok Isaac-re, várva mit szól, hogy Ezredessel még halasztanám az első találkozást.
Vele talán inkább sétálni, futni vagy játszani kellene menni először, nem? – vetem fel.
Vissza az elejére Go down
Isaac J. Maxwell
Secrets All Around
Isaac J. Maxwell
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe
Ω Hozzászólások száma : 56
Ω Kor : 29

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-08-16, 21:48

Egyszerűen se erőm se kedvem nincs arra emlékezni milyen volt az egy havi büntetésem a kis kiruccanásom miatt. Nem volt kellemes, egyik pillanatban még őrt álltam a másikban már loholtam az erdő szélén. Kín keservesek voltak a nappalaim és az éjszakáim is hasonlóan teltek, ébren voltam nonstop. Eleinte próbáltam összepontosítani és figyelni, de hamar bekúsztak a gondolataim közé Vianne vonásai. Minden éjjel gondoltam rá, annyira jól éreztem magam a beszélgetésünk közben, hogy folyamatosan lejátszottam magamban a jelenetet. Nappal tettem a dolgom, éjjel az őrség alatt róla ábrándoztam. Semmiképp nem beszélhetünk szerelemről, de egészséges vonzódásról nagyon is. Egy lánynak okosnak, szépnek kell lennie ahhoz, hogy felkeltse a figyelmem, azt nem mondom, hogy a futást amúgy se hagytam volna abba, de tény, hogy terveimet beelőzte az, hogy megpillantottam. Nagyon szép lány, nem az a kimondott szépség, de ez engem nem is zavar, sose a külsőségek érdekeltek, igaz, hogy elég fiatalon a legtöbb lányban a szépséget kerestem és így párszor nagyot koppantam mikor kiderült, hogy a kiszemelt lány nem is olyan szép belülről, mint kívülről. Vianne viselkedése azonnal megtetszett, nem zavart el, de nem is kérette magát. Egyszerűen elcsevegett velem és ez pont elég volt ahhoz, hogy ne csak egy múló emlék legyen hanem a jelen is.
Fogalmam sincs mi lett volna, ha ott hagy vagy egyszerűen keresztül néz rajtam, talán egy percig rosszul esett volna, de azt hiszem egy nappal később már az emlékezetemben sem létezett volna. Tény, hogy érdekelt, de azt hiszem, ha nem beszélgettem volna vele, mert nem kért volna belőlem akkor többet felé se néztem volna, de szerencsére nem így történt.
Az egy hónap alatt sokat agyaltam rajta vajon emlékszik-e még rám vagy van egyáltalán valakije, bár ha leállt beszélgetni velem a logikám azt sugallta nincs. De azért nem volt egy nyugodt órám ahol ne képzeltem volna azt, hogy esélyem sincs a lánynál. Mert hát nem én lettem volna, ha nem fantáziáltam volna többről is. Igaz, hogy nem azzal a szándékkal álltam le beszélgetni, hogy felcsípjem ahogy most sem, de melyik férfi szeretne egy szép lány barátja lenni, ha lehet a pasija is? És három, kettő egy...ding, nincs olyan férfi. Ha nincs senkije már miért ne próbálhatnám meg, hogy a valaki én legyek a számára? Bolond lennék ezt nem megpróbálni.
És más talán mérges lenne a büntetés miatt, én egyszerűen nem törődök vele, megérdemeltem, megkaptam, letöltöttem és most itt vagyok, ugyanazzal a lánnyal és majdnem ugyanabban a formában, csak ezúttal kicsit többet tudunk már a máikról és túl vagyunk az ismerkedés fázisán. Könnyedebben beszélgetünk és a flört sem maradhat el. Szívesen bókolok neki, nem erőltetem, mert magamtól jönnek a szavak.
-Ha azt mondom kegyetlenül élvezem, akkor megutálsz érte? - Mosolygok rá a csibészes mosolyommal. Kár lenne véka alá rejteni, hogy tetszik mikor pirosas árnyalatot ölt az arca. Szerintem túl vagyunk már azon, hogy magunkba zárjuk azt ami kikívánkozik. Egyszerűen megmondom amit gondolok, sokkal szebb, ha az arca felölti ezt a színt. És remélem lesz még alkalmam előcsalogatni ezt a szépséget.
-Valóban? - Tettetek hozzáhasonlóan komoly ábrázatot, bár a szám sarkában már ott bujkál a mosolyom amit már oly régen nem használtam ennyit. Kellemes érzés önt el a játszadozásain alkalmával. Jól érzem magam ahogy viccelődünk, de még az is jól esik, ha beszélgetünk picit komolyabb dolgokról. Sok mindent elmeséltem már neki ami kicsit sem tréfás, de rengeteg sötét dolog rejtőzik még bennem amit talán soha nem tárok fel. Kétségek, rossz emlékek, tettek amikre nem vagyok büszke, ez mind-mind talán örökre csak bennem fog létezni és a végén majd lehúz magával. Kívülről talán egy vicces, kevés létező gonddal élő katona vagyok akinek ma a szabadnapján volt ideje találkozni egy csinos lánnyal, mit meg nem adnék, ha ez tényleg így volna.
Ellenben most egy halvány fény is felvette a harcot a sötétséggel szemben. Mellette picit megtudok feledkezni dolgokról. Minduntalan felforrósodik a bőröm, ha hozzá érek. Ha tehetném többször simítanék végig a vállain vagy az orcáin. Sajnos hiába járnak a gondolataim más utakon, a jelenben vagyunk még, ezért beérem néhány kósza érintéssel és azzal a csókkal. Vakmerően viselkedtem mikor megtettem, de lehetetlen volt ellenállni neki. Szinte hívogatta az ajkai az enyémet, és ha kihalt volna belőlem a tisztesség akkor egy röpke csók helyett egy forró és szenvedélye csókot kapott volna ami után hetekig csak erre tudna gondolni, de tudom, lesz még erre alkalmam.
Csak mosolygok mikor folyamatos beszédbe kezd, picit talán túlreagálja a dolgokat, az allergiám se vészes.
-Már nagyon várom azt a vacsorát hölgyem. - Mosolygok miközben játékosan meghajolok előtte mint ahogy egy hivatalos vacsorameghívást elfogadni szoktak.
-Meglepetés? - A meglepetés hallatán egy dologra tudok gondolni. Csak is rá, hogy hagyja, hogy újra megcsókoljam. De hiába, ezek az én gondolataim, bizonyára ezekről szó sincs, néha már elég nehezen fogom vissza a vágyam és a fantáziám, még megláncolni se lenne értelme a két rosszcsontot.
-Holnap itt leszek, elintézem, hogy így legyen. - Semmiképpen nem hagynám ki, még mielőtt bármi közbe jöhetne, elintézem ma, hogy holnapra ismételten kimenőt kapjak, max ledolgozom, ha valakinek ez nem tetszik, márpedig lesz ilyen.
-A francia nem akadály, tudok franciául, de az akcentus gondot okozhat. Azzal meg, hogy mit mondanak mások ne is törődj, a sok szerencsétlen terjesztget mindent csak, hogy ezáltal ne unjanak bele a saját életükbe, miattuk nem érdemes bánkódni. És ha már itt tartunk, Jeanne-nak nincs valami gyógynövényekkel megpakolt krémje ízületi fájdalomra? - Sose ítélkezem mások szava hallatán. Nekem ahhoz, hogy véleményt mondhassak több kell holmi semmirekellők szavánál. Vianne nagyon szimpatikus és egy ilyen lánynak az anyja sem lehet rossz.
A parton elérem, hogy mellém üljön ami által ki van szolgáltatva számomra. Szívesen karolom át és puszilom meg. Remélem ugyanolyan hatást váltok ki ezzel nála amit én érzek, ha hozzám ér vagy megpuszilhatom. A szívem olyankor hevesebben ver. Fura, de kellemes érzés.
-Úgy van. - Újabb pogácsa darabot kapok és bár nem csinálja feltűnően, de érzem ahogy végig simít a csuklómon. Halványan elvigyorodom és nem szólok semmit, ezt egy jelzésnek veszem, hogy tetszem neki ami kölcsönös, mert nekem is borzasztóan tetszik.
-Ezredes úgy fél éve a társam vagy kevesebb, de olyan, mint a legjobb barát. Amúgy egy nagytestű keverék kutya. Az, hogy honnan jött a név, magam se tudom, egyszerűen ez jutott először az eszembe így ezt kapta. De hallgat is rá, nagyon okos állat. - Mondom büszkén, mert az is vagyok. Szeretem a kis okos bundásomat. Ezer baráttal felér.
Vissza az elejére Go down
Vianne Merle
Secrets All Around
Vianne Merle
Városlakó


Titkosított Akta
Ω Hozzászólások száma : 73
Ω Kor : 31

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-08-04, 19:21

Az egy hónap alatt is eszembe jutott az angol katona. Maxwell. Ott állt a zubbonyán a neve. Közlegény, mert nem láttam rajta semmiféle rangjelzést.
Vajon hogyan büntették meg? Mert biztosan észrevette a parancsnoka, hogy lógott. A mező másik végén úgy láttam ott állt egy magas katona. Barna haj. Tiszti rangjelzések. Az árnyak és a távolság döntően elrejtették, de a tartása elég jellegzetes volt. Azt hiszem, felismerném, ha újra látnám.
Nem kezdett el üvöltözni és nem is indult el felénk. Azt sem tudom, figyelt-e. Igazából azt sem tudom, Isaac parancsnoka volt-e, vagy csak véletlen egybeesés az egész. Fogalmam sincs róla.
De ettől függetlenül nem hiszem, hogy csak úgy szó nélkül hagyták, hogy leállt velem beszélgetni.
Gondoltam rá, és bűntudatom is volt.
Mert nem küldtem el, mert nem intéztem úgy, hogy egy perc alatt elforduljon tőlem. Meg tudtam volna tenni. Minden nő meg tudja tenni. Elég egy lekicsinylő pillantás, egy elhúzott szájszél, vagy ha látványosan keresztülnézünk egy férfin. Kevés olyan van, aki még az után is meg akarna ismerni egy lányt, hogy az kutyába sem veszi. Főleg, ha az a lány nem is épp valami tökéletes szépség. Mert én aztán nem vagyok az. Elégszer az orrom alá dörgölték a lányok az iskolában.
Ennek megfelelően kellően nagy sündisznótüskéim is nőttek. Olyan könnyű lett volna megszúrni velük Maxwell közlegényt.
És én mégsem tettem. Utólag nem azt bántam, hogy beszélgettem vele, azt semmiképp, hiszen élveztem azokat a pillanatokat, de azt igen, hogy ezzel minden bizonnyal elvontam a feladatától és oka lettem a büntetésének. Valami módon.
Az első két hétben még bűntudatom volt. Aztán álmodozni kezdtem róla, hogy megjelenik újra, hogy kimegyek a rétre, kamilláért, mert jelenleg annak van szezonja, vagy némi katángért, mert abból elég jó kávépótszer készül, és ott lesz. Egymásra mosolygunk… és….
Hát nagyjából idáig jutottam a harmadik héten. A negyediken sem tovább, mert aggódni kezdtem. Fogalmam sincs miért mekkora büntetés jár katonáéknál, de egyre inkább féltem, hogy az, hogy nem jön azért van, mert a büntetés nagyon súlyos. Rákérdezni pedig kitől tudtam volna? Nem állíthattam be a laktanyába, hogy bocsánat, de Maxwell közlegénnyel mi történt? És ha nem is büntették meg? Ha csak simán nem gondolt rám utána? Elfelejtett? Nem érdekelem?
Mi van, ha mégis csak szórakozott velem? A laktanyában meg rajtam röhögtek volna. Vagy rajta, ha mégiscsak bezárták…
Vártam csak, de magam sem tudtam mire. Nem tudtam ma délutánig. Sőt, igazából nem is tudatosult bennem, hogy várok rá. Ezt így sosem fogalmaztam meg magamnak, sosem ismertem be. Ha bárki kérdezett volna, akár csak egy órája is, azt feleltem volna, hogy sosem hittem, hogy újra találkozom majd vele. És mégis…
Mikor ma délután rám köszönt, egyszerre öntött el a megkönnyebbülés, hogy lám nincs semmi baja, és az öröm, hogy láthatom, és hogy ő is emlékszik rám.
Az arcomhoz kapom a kezem.
Elpirultam? – pillantok rá némi zavarral. – Te ezt élvezed?
Igyekszem felháborodni, de nyilvánvalóan nem sikerül. Hogyan is sikerülhetne, mikor képes egy mondatba beleszőni, hogy direkt hoz zavarba, de csak azért, mert tetszem neki ilyenkor.
Ez nagyon-nagyon impertinens viselkedés – igyekszem komoly hangon felelni, dorgálóan, mint valami kékharisnya vénkisasszony tanítónő. De csak játszom, és vigyáznom kell, hogy el ne kuncogjam magam, mert akkor teljesen oda lenne a hatás.
Pedig nekem nagyon jó érzés játszani egy picit, mindezt persze úgy, hogy valójában ne bántsam meg, azt nem szeretném. Mert jó érzés, hogy itt van. Élvezem, hogy beszélgetünk, tetszik, nem csak külsőleg, de amiket mond, az is. Tetszik annak ellenére, hogy úgy érzem a könnyed felszín mögött van valami sötétebb és fájóbb is benne. Ami furcsa, hogy ettől nem menekülni akarok. Nem félek, ahogy pedig már féltem egyszer. De attól nem tartok, hogy Isaac megütne. Magam sem tudom miért, de ezt el sem tudom képzelni róla. Pedig katona. Kiképezték az erőszakra, elég erős is, tudná is mit tegyen, de nem félek attól, hogy bármikor is ellenem támadna. Hiszem, hogy nem tenné, remélem, hogy soha, semmiért.
De ettől még ott érzem a benne lappangó sötétséget is. És ha az a sötét nem ellenem támad, nem kifelé… Akkor…
Mélyet sóhajtok. Nem akarom neki adni Isaac-et. Nem akarom, hogy a sötétségé legyen. Mintha tehetnék bármit. Bolond vagyok!
A szemébe nézek, és elmosolyodom. Amikor megérint, az átmelegíti a bőrömet. A csókja pedig, az a csók, az bűnös dolgokra tudna rávenni még egy apácát is.
Mon Dieu! Most már tényleg kénytelen leszek kitenni magamért – kacsintok rá. – Nem maradhatok szégyenben, ha már így eljárt a szám. Meg kell mentenem a becsületemet, nincs más választásom! – bólogatok aprókat, mintha tényleg valami óriási tétje lenne a dolognak.
Szóval a kakukkfű – bólintok, de most tényleg komolyan. – Megjegyzem. Akkor a kakukkfű most kimarad.  Hamis Pistou lesz – folytatom fontolgatva. – A kakukkfű helyett, azt hiszem, a borsikafű is jó lesz, azt is szereti a bab. És ha jól sikerül, akkor majd jövőre benevezem a versenybe, mint különlegességet.
Aztán Isaac-re mosolygok.
Lesz még egy meglepetés mellé, de azt nem árulom el előre – mosolyodom el újra.
A szemébe nézek, majd lassan bólintok.
Akkor legyen a holnap este, ha nem osztanak be szolgálatba. Ha meg mégis… nos… – elgondolkodom –, akkor a holnapután.
Két egymás utáni napon csak nem osztják be, főleg, hogy itt a bura is, így nincs olyan sok feladat, viszont szövetséges katonából van bőven. Hacsak nem akarnak valakivel direkt kitolni, akkor nem őt osztják be minden áldott este.
Szerintem Jeanne-nak sem lesz ellenére, ha eljössz. De arra készülj, hogy ő nem tud angolul, viszont nagyon éles a szeme, sokan boszorkánynak is tartják – mesélem egyszerűen. – És emiatt sokan rám is mutogatnak – vallom be egy halk sóhajjal. – Pedig nem szoktam olyan dolgokat művelni, nem étetek meg senkit, meg semmi hasonló…
Nem is tudom, de valamiért nagyon fontos, hogy Isaac ezt elhiggye. Jeanne nagyon ért a gyógynövényekhez, és jó pár dolgot én is tudok, de soha eszembe se jutott, hogy bárkinek mérget adjak, vagy elkábítsam, a szerelmi bájital meg… Hát szerintem bolondság. Bár tudok egy kkét növényt, mellyel gerjedelmet lehet elérni, csak épp eszembe nem jutna senkinek elkészíteni azt a főzetet. Isaac-nek meg pláne nem. Az aljas csalás lenne.
A parton Isaac mellé ülök. Meghitt és meleg érzés, mintha nem is először simulnánk így össze. Pedig ne teszünk semmi kirívót, semmi botrányosat. Két fiatal üldögél csak a fűben. Teljesen nyilvános helyen, még csak nem is egyedül, mert látótávolságban mások is vannak, a híd felől pedig egy nő közeleg két kisgyerekkel, talán ők már hazafelé tartanak, tehát egyértelmű, hogy nem teszünk semmi botrányosat. Mégis, ahogy Isaac hozzám hajol és egy puszit ad a homlokomra a szívem kalapálni kezd, és a karom libabőrös lesz, a hasam pedig megrándul.
Mert annyira kedvesen esetlenek a szárazon – dünnyögöm, és újabb pogácsadarabokat osztok meg Isaac-kel, hogy a kacsáknak adhassa őket. Igazán nincs abban semmi, hogy miközben elveszi őket a kezemből, ügyesen megsimítom a csuklóját, ugye?
Ezredes? Érdekes név. Milyen fajta? Hány éves? – kíváncsiskodom. – Régóta van veled?
Szeretném, ha mesélne róla, hogyha egyszer esetleg a kutyájával is összefutok, akkor már ne érezzem idegennek és ne tartsak tőle.
Vissza az elejére Go down
Isaac J. Maxwell
Secrets All Around
Isaac J. Maxwell
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe
Ω Hozzászólások száma : 56
Ω Kor : 29

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-08-04, 07:24

Sose hagytam volna abba a futást akkor a réten, ha nem csigázza fel a figyelmemet ez a lány. Nem a szépségével bájolt el, nem is azzal, hogy próbált közeledni felém, egyszerűen csak normálisan végezte a napi munkáját és tett a dolgát, egyszerűen bolond lettem volna nem odamenni és bemutatkozni, kicsit beszélgetni, viccelődni.
Utálom magát a háborút, de tudom, hogy ha nem lenne és nem vezényeltek volna ide miatta, akkor sose találkoztam volna Vianne-val. Magam akaratából nem jöttem volna ebbe a városba, szinte utálom ezt a helyet, a bezártság nem zavar, de a franciák nem épp kebel barátaim. Jobban szeretem Angliát, az az én hazám. A francia nyelv se áll úgy ajkaimra, mint az anyanyelvem. Szegény Anglia, mióta eljöttünk már biztosan romokban hever, az utcákat hullák takarják be, a patakok helyett vér folyik, hatalmas tankok és gépkarabéllyal rendelkező katonák járják a házakat, fosztogatnak úgy ahogy ez lenni szokott. Valahol úgy érzem, mint katonáknak ott lenen a helyünk és nem itt, egyelőre itt nincs veszély, ellenséges katonák nincsenek, a hazánk azonban segítségért kiált. Félreértés ne essék, nem szól belőlem semmilyen katona csupán a hazafi, rossz látni, hogy ahol felnőttem, ahol játszottam a folyó parton, most mind megsemmisült.
Örülök annak, hogy legalább, ha már nem otthon vagyok és azért harcolok, hogy megvédjem az otthonom, akkor itt vagyok, megismertem Vi-t és ez boldoggá tesz. Igazán nem azon vagyok, hogy felszedjem, hisz bármelyik sarkon találok magamnak erre a célra egy lányt. Csupán jól érzem magam a társaságában, melegséggel tölt el, ha hozzám ér és szívesen öntöm ki neki a lelkem, pedig sose tettem ilyet senkivel.
Ahogy megérkeztünk a városba, felemásan fogadtak minket a franciák. Volt aki megnyugodott, de volt aki trágár szavakkal illetett minket és egyre csak azt hajtogatta, hogy húzzunk haza. Szívesen megtettük volna, de parancsba kaptuk, hogy a várost kell védeni vagy feltartóztatni az ellenséget míg csak bírjuk. Aztán jött a bura ami végképp ide láncolt minket. Az ellenségeskedés nem szűnt, de beletörődtek az emberek, hogy ezek a piszkos angolok itt maradnak. Vianne azonban nem ítélkezett felettem, sem az első találkozónkon, sem most, egyszerűen közvetlenül viselkedett velem, beszélgettünk, semmi ellenségeskedést nem véltem felfedezni a hangjában. Kedves volt hozzám ahogy most is az, biztat és meghallgat, egyre jobban megtetszik nekem a lány. Nem külsőleg, bár az se elhanyagolható, inkább belsőleg nyert meg, talán Ő nem akar semmi többet, mint jó ismeretséget egy szövetséges katonával, én azonban már többre vágyom, és ezt idővel a tudtára is fogom adni.
A futást most már átgondolva is százszor abbahagytam volna, hogy vele beszélgethessek, a büntetés semmi sem volt ezért. Megérdemeltem, mert nem teljesítettem a parancsot, de egyedül csupán azt bánom, hogy egy hónapon keresztül nem láttam. Más nem tudnék megbánni, mindennek volt értelme.
-Talán azért, mert akkor sokkal szebb színt ölt az arcod és az tetszik nekem. - Nem kertelek, bevallom neki, hogy tetszik. Már hogyne tetszene? Egyszerűen lenyűgöz. Az, hogy megsimítom az arcát remélem pont ugyanannyira tetszik neki is ahogy nekem. Úgy érzem magam, mint egy rab kutya, odaláncolt magához. Folyton odavonzza magára a tekintetem. Szinte égek a vágytól, hogy megérinthessem. Hogy képes erre? Mármint úgy értem, hogy tudta magába bolondítani? Csókoltam meg már más lányokat is, ahogy nem egyszer öleltem i magamhoz őket, de semmi sem fogható ahhoz az érzéshez amit most érzek vele. A csókja perszelő és finom. Rosszabb, mint a drog, függővé tett és szívesen újra és újra csak csókolnám az utolsó levegővételig.
-Ohh, biztos vagyok benne, hogy remekül főzöl, teljesen rád bízom magam. - Mosolygok rá. Látom rajta, hogy ezzel próbál meggyőzni, de felesleges, nagyon szívesen megyek el hozzájuk vacsorára. Elhiszem, hogy tud főzni, elhiszek neki mindent, ez ugyan veszélyes dolog, de úgy érzem bármit mond igaz, bízom benne.
-Nem vagyok allergiás semmire, mondjuk a kakukkfűtől tüsszögni szoktam, de az se okoz nagy bajt. - Egyáltalán nem zavar, hogy sokat beszél, hangja megnyugtatóan hat rám és örülök neki, hogy szívesen ebszél nekem jelentéktelen dolgokról is, szívesen meghallgatom. Én is mondtam pár olyan dolgot amit más helyzetben és másnak nem mondtam volna, mert semmi jelentősége és csak untatta volna a másik felet, de engem érdekel amit mesél, többet megtudhatok róla, szeretném megismerni, tudni szeretnék róla mindent.
-Szerintem a holnap estém szabad, bár semmi sincs igazán lefixálva. bármikor őrség cserét tehetnek és akkor lőttek is az estének. - Hát ez van, ha az ember katona. Nagyon örülnék neki, ha nem jönne semmi közbe mikor nála vacsorázom. Szeretnék vele beszélgetni és szeretném megismerni az anyját is.
Ahogy közeledünk a parthoz megpillantom én is a tollászkodó kacsákat és azokat melyek még a vízben úszkálnak és élvezik ahogy a nap süt le rájuk. Lehuppanok a fűre és örömmel konstatálom, hogy Vi is leül mellém. Vállára helyezem a kezem és picit megsimogatom a bőrét, A gesztusra odabújik hozzám, az oldalamnak dől, szívem hevesebben ver. Röpke gondolkodás után hajolok oda és adok egy puszit a homlokára. Csak egy ártatlan puszi, de belesűrítettem mindent.
-A kolduló kacsák a kedvenceim. - Nevetek fel, volt idő mikor én is lejártam otthon, Angliában, hogy megetessek néhány éhes kacsát. Mindig egymással civakodtak, hogy a pogácsa vagy kenyérdarab nehogy a másik begyébe kerüljön, mókás kis jószágok tudnak lenni.
-Szeretem az állatokat, van egy kutyám is, Ezredesnek hívják. - Mosolygok a lányra, majd a kezéből kiveszek egy apró pogácsa darabot és leszóróm a vízbe a kacsáknak akik azonnal odaúsztak és felkapkodták a darabkákat.
Vissza az elejére Go down
Vianne Merle
Secrets All Around
Vianne Merle
Városlakó


Titkosított Akta
Ω Hozzászólások száma : 73
Ω Kor : 31

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-07-30, 23:34

Már akkor, ott, a réten is tetszett Isaac.
Nem szeretem a háborút, szerintem egyetlen értelmes ember sem szeretheti, de ugyanakkor az is igaz, ha nem így állnának a dolgok, akkor valószínűleg mi ketten sosem találkoztunk volna.
Vagy ki tudja?
Végtére is ez elég szép vidék, és Avignon híres város, már csak a francia pápák miatt is. Meg persze itt van a csonka hidunk. És akkor még nem beszéltem a különböző fesztiválokról, amiket korábban évente megrendeztek, és amelyek közül a nyári színházi és zenei fesztivál a legnagyobb. De a környező vidék is szép, és mivel van vasút, így nem nehéz ide eljutni Párizsból, vagy Aix-ből, vagy Marseilles-ből.
Szóval lehet találni okot, miért akarna valaki békeidőben a városunkba jönni. Ahogy bizonyára London is nagyon szép. Illetve szép volt a nagy bombázások előtt, mert félek, most romokkal van tele. Egy olyan csodálatos nagyváros, egy hatalmas birodalom központja, tele történelmi értékekkel és csodás palotákkal, és mindenre bombákat szórnak a német gépek.
Mióta kitört a háború, mindig félek, hogy elér ide is. Az első jel az volt, mikor a helybeli férfiak is megkapták a behívóikat, sokan elmentek. A rendőrségről is… Aztán az első harcok híre. Páran gyásztáviratot is kaptak. A nagy csaták fenn voltak, Északon, de ettől még ugyanúgy nyugtalanul feküdtünk le este és keltünk fel reggel. Mindig azt vártuk, van-e hír Párizsból.
Aztán megérkeztek a szövetséges katonák. A város felemásan fogadta őket. Egy csomó idegen, egyenruhában, fegyverrel, és dirigálnak nekünk, pedig normálisan még egy kiló kenyeret sem tudnak kérni a boltban. Ugyanakkor valahol biztonságot is nyújt, hogy itt vannak. Ha ideérnének a németek, akkor ők minket védenének. Bizonyára azt tennék, azt is.
Úgy éreztem, bár nem rajongok értük, és nem csattanok ki az örömtől, hogy brit katonák telepedtek be a városba, de nem is leszek velük ellenséges. Nem az ő hibájuk, hogy háború van, sem az, hogy hova vezényelték őket, és úgy éreztem, nem ítélhetem meg őket azért, amit a hadvezetés kitalált.
Hiszem azt, hogy minden embert a saját érdemei vagy hibái alapján kell megítélni, nem a bőre színe, az anyanyelve, vagy a vallása alapján. Ez igaz a szövetséges katonákra ugyanúgy, ahogy a németekre is, vagy ránk, franciákra.
Ez volt az oka, az alapja, hogy akkor, ott, a réten nem fordítottam hátat Isaac-nek. Úgy éreztem, nagyon csúf dolog lenne, hiszen csak beszélgetni akart. Kedves és vicces volt, megnevettetett. Egy fiatal srác, egyenruhában, messze az otthonától, távol a szeretteitől. Úgy éreztem jólesik neki egy pár egyszerű szó, némi tréfálkozás, egy kis játék. Meg persze tetszett is.
Isaac Maxwell nem kicsit jóképű, és úgy érzem ezzel ő is egészen pontosan tisztában van. De csupán ezzel még nem nyert volna meg magának. Ami számított, az inkább az volt, hogy úgy éreztem, nem csak egyszerűen tréfál, hanem fontos neki az, hogy hogyan reagálok a mókázására. Emellett meg nem tűnt úgy, hogy kifejezetten csak felszedni akar. Inkább olyan volt, mintha jólesne neki egy emberi szó, valami, ami kívül van a katonaságon, ami talán normális ebben az örült világban. Úgy éreztem, többet számított neki az, hogy beszélgetünk, mint az, hogy felcsípjen és ez szimpatikussá tette.
Nem tudtam, látom-e még valaha. De reménykedtem, végtére is ez a város nem olyan hatalmas, és megvannak a legjobb helyek. Persze tudom én, hogy a szövetséges katonák melyik kocsmákba járnak, de nem akartam kifejezetten olyan helyre menni. Az nem én lettem volna.
De azért reménykedtem. Nem úgy, hogy csak ezen járt az eszem, meg hogy minden este Maxwell közlegény nevét suttogva aludtam el, erről szó sem volt, de azért időről időre eszembe jutott. Ahogy az is, hogy bizonyára büntetést kapott, ha a parancsnoka rájött, hogy ellógta a futást. Csak azt remélem, hogy nem lett túl durva az egész ügy, van némi bűntudatom miatta.
A kérdésére önkéntelenül is elmosolyodom.
Zavarba hozni engem? És miért? – kérdezem kíváncsian és egy kicsit talán évődve is. – Mire lenne az jó neked?
Bizonyára ezer és egy oka van vagy lehet ilyesmire, azon az egy nyilvánvalón kívül, hogy élvezné.
De én is élvezem, jó vele együtt lenni, tetszett, hogy komolyabb dolgokról is tudtunk beszélgetni, ahogy az is tetszik, ahogy flörtöl. Egyszerűen élvezem a társaságát, és közben igyekszem a jelenre koncentrálni.
Ahogy megérint, megsimogatja az arcom, legszívesebben dorombolnék tőle, mint egy macska. Nem tudom, hogy csinálja. Miért van rám ekkora hatással? Voltak már előtte is férfiak, kaptam már csókokat, de azok nem lódították meg így a véremet. Fogalmam sincs, hogyan csinálja.
Az igenre megkönnyebbülök és el is mosolyodom.
Jó. Nem kell félned, valóban tudok főzni. Talán nem vagyok egy Michelin csillagos szakács, de eddig még nem nagyon panaszkodtak rám.
A hangomból némi egészséges büszkeség is kicsendül, de azért a kérkedéstől még messze vagyok.
Még mielőtt lefixálnánk a dolgokat… Van esetleg valami, amire allergiás vagy? Vagy olyan étel, amit ki nem állsz? – kérdezem teljesen nyíltan. – Tudod, a kapitányságon, ahol dolgozom, van egy rendőr, ő allergiás a dióra és a mogyoróra. Mindig figyelnem kell rá, ha viszek be süteményt, hogy abból a fajtából, amiben van ilyesmi, ő ne vegyen.
Tudom, hogy picit jár a szám, de remélem nem idegesítően és vele jólesik beszélgetni, még ilyen lényegtelen dolgokról is. Illetve elég lényegesek, nem lenne jó, ha kiderülne, hogy viszolyog, mondjuk a rozmaringtól, én meg pont azt tettem az ételébe. Apróság persze, de lényeges apróság.
Kis dolgok ezek, de a másikhoz tartoznak, ahhoz, hogy ismerjük.
És melyik este tudnál elszabadulni? – pillantok rá, ahogy a folyó felé haladunk a kis utcákon át.
Nekem ilyen szempontból mindegy a dolog, bármelyiket mondja, tudom úgy alakítani a dolgokat. A kapitányságon csak a rendőröknek van kemény szolgálati beosztásuk, meg éjszakai műszakjaik, én a sima nyolcórás munkarendben dolgozom, a többi időmet meg kedvem szerint alakíthatom.
A folyópartra érve gyorsan kiszúrom a vadkacsákat, amik kikövezett parthoz húzódtak, van, amelyik úszkál, de több is kint áll, bokáig ugyan a vízben, de mégis a parton és tollászkodnak. A közeledtünkre sem rebbennek fel, már egészen megszokták az embereket.
Ugyan vannak a parton padok is, de kissé távolabb, és foglaltak is. Isaac a fűbe ül le. Egy pillanatig habozom, de a fű most száraz, és picit napszítta is, nem valószínű, hogy beletörne a ruhámba.
Igyekszem úgy leülni, hogy ne villantsam rögtön ki a bugyimat. Leguggolok, majd a két kezemre támaszkodva óvatosan Isaac mellé huppanok.
Amikor megérzem a kezét a vállamon, kicsit közelebb simulok hozzá, óvatosan, mintegy próbaképpen dőlök az oldalának.
Talán akkor nem volt ilyen szép a folyó. Meg ilyen híd sincs minden városban – folytatom, és jobb felé intek a csonka, négylyukú Pont St. Benezet felé. – Plusz itt vannak a kacsák is, akik nemhogy hápogva menekülnének előlünk, de ha nem vigyázol képesek idejönni és kiforgatni a zsebeidet, hátha van nálad valami finomság.
Azt nem említem, hogy most nem egyedül van. Olyan visszás lenne. Helyette inkább az ölembe húzom a retikülömet, és kipattintom a zárját.
Még időben kérdezem, ugye nem viszolyogsz a kolduló kacsáktól?
Ha igen, akkor nem halászom ki a szendvicsem és a reggel csomagolt pogácsa maradékát. Azért nem akarnám rögtön az szép első randinkat tönkrevágni. Mire is gondolok? Randi?
Mélyet sóhajtva próbálom fékezni a fantáziámat. De hát ugyanakkor azt mondta szívesen vacsorázna nálunk…
Tehát a kacsák… – mondom újra, és közben próbálom összekapni magamat. – Csak a tányérodon szereted őket? Vagy így is? És a többi állatot?
Vissza az elejére Go down
Isaac J. Maxwell
Secrets All Around
Isaac J. Maxwell
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe
Ω Hozzászólások száma : 56
Ω Kor : 29

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-07-27, 19:54

Vianne és Isaac

Engem egyáltalán nem zavar az, hogy idősebb nálam, szinte ez nem is látszik rajta, szép és csinos, jó alakja van és van egy fajta bája is, legalább is engem azonnal magával ragadott. Az, hogy sokban különbözik a sminktől két kilóval nehezebb lányoktól és, hogy nem illegeti magát, mint egy lány aki max ennyivel képes hódítani. Vianne az eszével hódított meg, bár nem lennék férfi, ha nem néztem volna meg magamnak közelebbről, a látvány nagyon is tetszésemre volt. Én nem azt mondom, hogy azonnal szerelmet akarok vallani neki, szó sincs róla, csak éppen nem szeretném, ha ennyivel érne véget a megismerkedésünk, szeretném még látni. Ő az egyetlen lány aki mostanában képes volt felkelteni az érdeklődésem, nem csak külsőleg, de belsőleg is.
Az öröm lányok nem adnak semmilyen megnyugvást vagy örömöt, ahogy annak lennie kéne, Ők csupán arra vannak, hogy a vágyainkat csillapítsák, de ez is csupán egy ideig sikerül, mert ha nem is vallják be a férfiak, mindenki vár valakire aki lenyűgözi, nem csak annyit tesz meg amennyi fillérünk van, hogy megfizethessük a szolgálatot. Egy társ nem csak testi örömökkel szolgálhat, de a lelki öröm is társul hozzá. Amiket mondok nem azért teszem, hogy beállítsam magam egy szent életű embernek, hisz magam is igénybe vettem nem is egyszer a szolgálataikat az ilyen nőcskéknek, de tapasztalatból beszélek mikor azt mondom, hogy ez nem ad egy fikarcnyi örömöt sem. Nem erre van szükségem, sokkal többre. Vianne megért engem, vele tudok bármiről beszélgetni. Itt van mindjárt példának a réten történt első találkozásunk. Próbáltam elkápráztatni a bohócságaimmal, ami szerintem ugyan nem aratott zajos sikert, de tetszett neki, és itt van a mai nap is. Komoly dolgokról beszéltünk és tudott hozzá szólni, saját álláspontja volt. Megértette mit szerettem volna mondani, kell ennél több? Ő a tökéletes nő, ha szabad így kifejeznem magam.
Tudom milyen az, ha két fiatal hamar ugrik bele a mély vízbe és az első apró vonzódás a másikhoz, egy apró szikra már lángra is lobbantja őket, összeházasodnak és aztán jelentkeznek a bajok, hogy a lány mégse olyan tünemény, mint elsőnek tűnt, inkább egy követelőző csitri, a férfiról kiderül, hogy nem csak egy nőt szeretne, inkább több vasat tart a tűzben, hogy legyen tartalék, rendszerint ezek a házasságok megmaradnak, mind a két fél hallgat, a vagyon közös így hát nem vállnak el, szül a lány egy vagy két gyereket, hogy öröklődhessen a vagyon és hogy fent tarthassák a tökéletes család látszatát, holott mind a ketten tudnak a másik üzelmeiről és egyikőjüknek sincs az ínyére a másik viselkedése.
Ezért, hát szeretném megismerni Vianne-t, szeretném megtudni Ő milyen lány valójában, megakarom ismerni az anyját, tudni akarok róla minden olyan dolgot amiből megtudom ítélni, hogy megéri-e küzdeni érte, mert hülye lennék nem bevallani, hogy őrjítően szexi és, hogy vonzódom hozzá, néha úgy érzem szinte égető szükségem van arra, hogy csak egy pillanatra is hozzá érhessek.
-És ha az a célom? - nevetek fel. Nagyon aranyos mikor zavarban van. mellesleg nem az a célom, hogy elhitessek vele bármit is, igaziak és őszinték a szavaim. Érintésére érintéssel válaszolok, először csak a vállát simítom végig majd az arcát is megérintem. Olyan jól eső érzéssel tölt el, vajon Ő is ezt érzi? Mert én egyszerűen megőrülök. Csak még több érintésre vágyok, a mosolyára. Fura dolog ez és még én se értem, hát létezik ilyen?
-Akkor egy vacsora meghívásra a válaszom.... - Mosolygok rá. Legalább tudom, hogy láthatom még. Egyelőre azzal is beérem, hogy láthatom. Nem akarom megijeszteni vagy hogy azt higgye nyomulok. Egyszerűen csak élvezem a társaságát és amikor vele vagyok elfelejtem a gondjaimat, csak Ő van meg én.
Látom rajta, hogy izgul és élvezem, hogy fogva tarthatom ezt a pillanatot, várja, hogy mit felelek, bennem már meg van a válasz ez az elején sem volt kérdés és szerintem Ő is az igenre vár.. - Igen. - Tehát nagyon szívesen vacsoráznék vele. Legalább megismerhetem, beszélgethetünk és ilyenkor derül ki igazén két ember összeillik-e. Én szeretném ha lehetne ebből valami...jó, talán túlságosan előreszaladtam, de ilyesmik járnak a fejemben mióta ismerem.
Az, hogy megcsókoltam mást sem bizonyít, mint, hogy komolyan érdeklődöm iránta...meg, hogy vonzódom hozzá, nagyon. De ez mellékes, nem meghódítani akarom csak egyszerűen megismerni. A többi majd történik a maga módján.
-Szerettem régen csak üldögélni és nézni a folyópartot, de mára már ez sem tud feldobni, elmaradoztak ezek a dolgok. - Szomorú de ez van. Mostanában semmi sem tud lekötni, feldobni, életet lehelni belém. Bár, ha vele vagyok mintha feltöltődnék. Úgy érzem sokkal életelibb vagyok még mosolygok is, ez szokatlan, de nagyon jó. Ahogy megérkezünk és azonnal lehuppanok a fűre és remélem Vi is észre vette, a vadkacsákat, mert én igen és bár eddig ez nem tudott feldobni, most igen.
Ha leül mellém akkor a kezem a vállára teszem, ha nem akkor továbbra is megpróbálom rávenni, hogy mellém üljön.
Vissza az elejére Go down
Vianne Merle
Secrets All Around
Vianne Merle
Városlakó


Titkosított Akta
Ω Hozzászólások száma : 73
Ω Kor : 31

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-07-25, 18:23

Valami kettősség Isaac-ben, de olyan nehezen megfogható, hogy egyelőre egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy igazam van ezzel kapcsolatban. Még nem ismerem hozzá elég jól. De kíváncsi vagyok rá. Azt pedig kár tagadni, hogy vonzódom is hozzá. Akkor is ha szövetséges katona, akkor is, ha nagyon úgy tűnik, hogy egy-két évvel én vagyok az idősebb.
Hogy ez mennyire okos dolog? Fogalmam sincsen. De mióta számít az ész szava ilyen kérdésekben?
Persze vannak, akiknél csakis az számít. Épp elég ilyen történetet ismerek, előre elrendezett házasságok, érdekházasságok. Ahol a szülők döntenek, ahol a pénz dönt. A társadalmi helyzet, a vagyon, a státusz számít, és más semmi. Nem mondom azt, hogy egy ilyen házasság soha nem sikerülhet, azt butaság lenne feltételezni. Megeshet, hogy a szülők tudják jobban, ismerik a saját gyereküket, tudják, mi érdekli, ismerik a jellemét is, fel tudják mérni, milyen típusú vagy lelki alkatú társ mellett van esélye a boldogságra. Elsülhet jól is a dolog. Megeshet, hogy két fiatal sosem találkozna, mert az iskola után a fiú focizni megy, a lány meg teniszezni, de mégis jó, ha összehozzák őket, mert azonos az értékrendjük, mindketten imádják a sportokat, és majd a foci és a tenisz mellett szívesen járnak együtt túrázni. Elsültet persze rosszul is a dolog, világos, de ez ugyanúgy megeshet akkor is, ha két ember vakon, egymás ismerete nélkül, csakis az első bolond pillanatnak engedve ugrik bele a házasságba.
Hamar kiderülhet, hogy a gyönyörű arcú kisasszony naponta órákon át sminkel, és este uborkapakolással fekszik le aludni, és onnantól kezdve tilos hozzányúlni, vagy, hogy a jóképű úriember csak addig jóképű, amíg ki nem nyitja a száját, mert amúgy sötét, mint az éjszaka, és a lóversenyen kívül semmiről sem lehet vele értelmesen beszélni.
És akkor még nem is említettem súlyosabb jellembeli gyengeségeket!
Én bizonyos szintig próbálok alkalmazkodni, de azért vannak elveim. Akad, aki azt mondja, nagyon komolyak az elvárásaim, pedig … Nos, igen, komolyak, de nem azt várom el, hogy hivatalnok legyen, vagy, hogy mennyi havi fizetést hozzon haza, azt sem várom el, hogy ékszereket, meg parfümöket kapjak. Nem ilyesmiről van szó. Nem a rang számít, a vagyon sem.  Inkább valami más. Nehezebben megfogható, képlékenyebb, illékonyabb.
Isaac jól néz ki, vadító kék szemei vannak és bugyihúzogató mosolya, ezek a tények. Az a nehezen megfogható valami pedig egy átfutó árnyék a tekintetében, mikor a testvére kerül szóba, a düh, mikor az apja, az érzés, hogy nem kényszerből hallgat meg, hanem mert érdekli, amit mondok. A bátorság, amivel levendulafagyit kér, és meg is kóstolja, az őszinte mosoly, ami lassan felváltja a hetyke csajozós vigyort.
Messze több ő, mint a felszín. Ostoba és naiv dolog lenne azt hinnem, hogy a mélység nem rejt sötét árnyakat, vagy démonokat is, de valahogy úgy érzem, hogy erő is van benne, tartás is, akarat, ami elő is bukkanhat. Remélem, igazam lesz. Főleg miatta remélem, meg persze kicsit magam miatt is, hiszen mégis csak önző vagyok kicsit.
A végén még zavarba hozol – felelem könnyednek szánt hangon, de az igazság az, hogy tényleg zavarba hoz. Annyira jólesnek a szavai, és szeretném hinni őket.
Szeretnék nem félni és bátran elfogadni mindent. Mert valójában nem Isaac az oka annak, hogy itt óvatoskodom. Az ok én vagyok, a neveltetésem, a múltam, a két fickó, akikben hittem és csalódtam. Igyekszem magabiztos lenni, de tudom, hogy nem vagyok sérthetetlen. És nem akarnék újra fájdalmat.
Ugyanakkor, ha esélyt sem adok, akkor nem nyerhetek végül boldogságot. De nem fussunk ennyire előre!
Most bőven elég ez a mosoly is, amivel megajándékoz. Pirulok is tőle.
Nem tudok szavakkal felelni, többet mond egy érintés. Benne van, hogy itt vagyok, vele, hogy meghallgatom, hogy fontos, hogy örülök, hogy beszél, hogy érdekel, amit mond. Közelség. Vonzódás is. Jóleső érzés, ahogy átfogja a vállamat, megsimítja, és utána az arcomat is, ugyanúgy. Finom, könnyed érintés, mégis libabőrös leszek tőle, pedig tudom, most ebben a pillanatban nem elcsábítani akart, mégis elemi a hatás.
A szemébe nézek. Vajon ő is érzi?
A válaszára viszont már elmosolyodom.
Hmm… akár veheted is – felelek nagy merészen. Végtére is egy pistou az mindig jó, nagy adag készül, bőven jutna neki is, melegíthető is, és számomra egyáltalán nem gond.
Ugyanakkor ez azzal jár, hogy elképzelem őt nálunk, a konyhában, vagy a kerti lugas alatt, vagy kinn, a fűben.
Bár talán ebédre nehezebb elszabadulnod, félek a sereg déltájban igényt tart rád, és nem engednek el csak úgy napokra, márpedig egy jó ebéd után jár a szieszta is. Szóval lehet, hogy egy vacsora esélyesebb. Bár nem tudom, ti hogyan kaptok kimenőt…
Könnyed hangon beszélek, mintha csak játékos évődés lenne az egész, nem komoly, teszem, mintha csak tréfálkoznék, de az igazság az, hogy igenis remeg a gyomrom, kicsit félek, mit felel. Vagy nem riad-e vissza? Nem tart-e túlságosan merésznek? Vagy nem gondolja-e, hogy túlzottan kétségbeesett vagyok és csak a nyakába akarom varrni magamat?
De talán nem. Hiszen ő csókolt meg. Mindenki szeme előtt, nem törődve azzal, ki néz. Csak nem csókolna meg, ha nem találna legalább kicsit vonzónak. Annál ő sokkal jobb pasi, hogy félreértelmezett kötelességérzetből, vagy szánalomból csókolgasson nőket, és remélem sokkal becsületesebb, mint hogy csak sportból vagy viccből tegye.
Akkor gyere! – mosolygok rá, és a kezéért nyúlok. – Ígérem, akkor sem futok el, ha közben elmeséled milyen a jó kacsasült, de talán… Igen, szerintem neked is tetszeni fognak. Nem egy nagy történet pedig, de valahogy annyira jó látni, hogy valami teljesen normálisan és békésen zajlik most is. Tudod, ha leülök a partra és a kacsákat nézem, akkor valahogy mindig megnyugszom, és újra hinni kezdem, hogy az élet szép.
Ki is nevetne szerintem, ha ennél többet mondanék. Romantikus maszlagnak tűnne esetleg neki, de valahogy azt remélem, ha ücsörgünk ott kicsit, akkor ő is ugyanúgy megnyugszik és megkönnyebbül, ahogy én szoktam.
Plusz kettesben lenni a folyóparton… Nos, mindig történhetnek jó és izgalmas dolgok.

Avignon, Kacsák a Rhone partján
Vissza az elejére Go down
Isaac J. Maxwell
Secrets All Around
Isaac J. Maxwell
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe
Ω Hozzászólások száma : 56
Ω Kor : 29

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-07-23, 20:48

Vianne és Isaac

Sose tagadnám le, hogy felkeltette egy nő az érdeklődésem. Mindig is úgy tartottam, hogy egy nőnek tudnia kell, hogy a férfi szépnek tartja, hogy érezze, fontos. Mások úgy vélik, hogy felesleges kimondani a szeretlek szót vagy szépeket mondani a hölgynek akit szeretünk, de én úgy tartom, hogy az érzések mellé szavakra is szükség van, olyan szavakra amik mögött ott a tartalom is és nem csak légből kapott szavak.
Sok szebbnél szebb lánnyal találkoztam már és szerencsém is volt párnál, mikor utaztunk egyik otthonunkból a másikba. Volt egy angliai lány, fiatalabb volt mint én, akkor lehet 16 vagy 17. Beatrix volt a neve és amikor először megláttam a lélegzetem is elállt. Gyönyörű volt, talán az egész város legszebb lánya, megmertem volna kockáztatni a dolgot. Először csak messziről néztem, a közelébe se mertem menni, szépsége teljesen megbabonázott. Minden reggel a könyvesbolt előtt állt meg és váltott pár szót az eladóval majd szépen elsétált, volt, hogy követtem, de volt, hogy nem mertem, mert féltem bajba kerülök vagy megijesztem Őt. De tudtam hol lakik, a fehér viktoriánus ház messze kitűnt a többi közül. Gyönyörű fenyők sorakoztak a bevezető út mentén, akárcsak egy palota. Néha nap ott rejtőztem a hatalmas kerítés mögött és próbáltam elképzelni ahogy karjaimba zárhatom a lányt.
Egy nap már szinte égető érzést éreztem, hogy megismerjem, hogy halljam a hangját, túl messze voltam tőle mindig, így soha nem hallottam a hangját. Mikor a bolthoz ért ahogy szokott odamentem és párbeszédbe elegyedtem vele, hangja olyan volt nekem akár az óceán csendes moraja, egyszerűen nem tudtam betelni vele. Egyre többet beszélgettünk ahogy teltek a napok, beleszerettem a lányba, ezt tudtam, Ő is gyengéd érzéseket táplált irányomba, azonban akadt egy nagy gondunk, az apja egy befolyásos ember volt, a város tiszteletbeli polgármestere és nem szándékozott a lányát fiatalon elházasítani. Viszont nekem szándékomban állt elvenni a csodálatos Beatrixt. El is mentem az apjához, hogy engedélyt kérjek tőle, de váratlan meglepetés állt a polgármester mellett. Az apám. Ők előre lebeszélték, hogy ez a frigy nem születhet meg, apámnak kellettem a frontra, mint katona és az Úrnak pedig a lánya kellett férj nélkül. Elakartam búcsúzni Beatrixtől, tehetetlen voltam, de apám elrángatott még aznap és soha többet nem láttam a lányt akit nagyon szerettem, nem mondtam neki, hogy szeretem, pedig kellett volna, hát innen jön számomra az, hogy szavaknak is erejük van.
Látom Vianne-n, hogy tetszem neki, sose tartottam magam egy kimondottan ronda vagy átlagosan kinéző férfinak, tudom magamról, hogy jóképű vagyok, ez nem beképzeltség, de tapasztalataim azt mondják, hogy a nők 90%-a szereti a kék szemű férfiakat.
Vianne egyáltalán nem hasonlít első szerelmemre, vagyis hát Beatrix-re, nem biztos, hogy szerettem, inkább fiatal fellángolás volt, azt hiszem, Ő merőben más, mint Bea. Külsőre se olyan, mint egy porcelán akit ha megérintek félek, hogy összetörik, Vianne, inkább egy harcos lánynak tűnik nekem amivel semmi gond, szeretem az ilyen lányokat. A viselkedése pedig egyedi, még nem találkoztam lánnyal akit érdekelt volna az, hogy engem valami bánt. Beatrix is csak a könyvekről tudott beszélni és igazából itt ki is fogytunk a témákból. Vianne-val úgy érzem energiával töltődöm fel, élvezem a társaságát.
-Igazad van, tudom, de a bókoknak is meg van a helyük és szívesen mondom ki a szavakat, mert tudom, hogy igazat mondok. - Sose bókolnék, ha hamisak lennének a szavaim, Szépnek és okosnak tartom Vianne-t. Különleges egy lány ezt már az elején felmértem. Nekem valójában nem a külső szépség az ami az igazi, hanem a belső, persze alkalmi partnereimnél a külső dominált, de ezek csak kalandok voltak, a mostani más..
A három ok amiért mosolyoghatnék, lássuk csak, gondolkodnom kellett, de végül a legésszerűbbeket mondtam. Természetesen a három ok között Ő is szerepel. már hogyne szerepelne, hisz már most többet mosolyogtam mint az elmúlt egy évben vagy kettőben.
-Bizony te! - Mosolygok rá egy szelíd mosollyal.
Érintése melegséggel tölt el, többet mond ez minden szónál, persze én is viszonozom az érintést, megsimítom vállát majd piciny gondolkodás után az arcát is megsimítom. Nem akarom, hogy tolakodónak tartson, egyszerűen muszáj volt viszonoznom a törődést és még így is sokkal jobban járt, mintha egyenesen az első gondolatomra hallgatok és szájon csókolom. Abból talán nagyobb baj lett volna.
-Sokat segít. - Mosolygok rá, a békacombra azonban már nevetek.
-Vegyem ezt meghívásnak ebédre, hölgyem? - Nem gondolom komolyan kérdésem csak csupán a helyzet kedvéért említem meg.
Azonban a csók amit adok neki már tényleg komoly. Egyszerűen képtelen voltam megállni, hogy meg ne ízleljem a csókját. Kíváncsi voltam és nem csalódtam. De remélem Ő sem.
A vadkacsás dologgal kapcsolatban kitalálta gondolatomat, utoljára tányérban láttam vadkacsát, nincs időm széjjel nézni és nyugodtan üldögélni, de ezúttal szakítok rá időt.
-Persze, hogy van kedvem. - Mosolygok rá, ezen az alkalman fogva, remélem lophatok egy újabb csókot. csak győzzem kivárni.
Vissza az elejére Go down
Vianne Merle
Secrets All Around
Vianne Merle
Városlakó


Titkosított Akta
Ω Hozzászólások száma : 73
Ω Kor : 31

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-07-21, 18:13

Letagadhatnám, hogy nem látom rajta, hogy tetszem neki, de azzal magam csapnám be. Azt nem hiszem, hogy belém zúgott volna, nem vagyok naiv, de azért úgy vagyok vele, hogy van ebben a városban is épp elég csinos lány, hát még az országban, meg hozzáadhatjuk Angliát is, szóval, ha kicsit sem tetszenék neki, akkor bizonyára nem rám pazarolná az idejét. Nem kénytelen vele.
Bár ez mondjuk fordítva is így van.
Igen, tisztában vagyok vele, hogy nagyon fiatal, vagy annyira nagyon nem is, egy-két év annyira nem is vészes… Az is igaz, hogy mikor régebben álmodoztam, hogy milyen párt gondolnék magam mellé, az a fantázia férfi mindig idősebb volt nálam.
Na és mire jutottam az álmaimmal? A nagy semmire! Az egyikük nem értette, hogy még várni akarok egy kicsit, ő nem akart várni semmire és senkire, így hát szinte napi rendszerességgel kereste fel a bordélyokat. A másik meg ivott, de nem keveset, és erőszakossá vált. Szerencsére volt annyi eszem, hogy az első pofon után kidobtam. A jegygyűrűjével együtt.
Ezek után úgy vagyok vele, hogy nem keresek valami megfoghatatlan ideált. Nem erről van szó, hogy magamban nem fogalmazok meg semmit, hogy nincsenek elvárásaim és nekem már minden mindegy, erről szó sincsen. Sőt, épp ellenkezőleg, mások szerint éppen hogy nagyon is válogatós vagyok. Csak már nem az alapján válogatok, hogy hány éves legyen, szőke-e vagy barna, francia-e vagy szövetséges netalán. Nem is a rang, vagy a vagyon számít.
Hogy akkor mégis mi? Csakis az, ahogy velem és saját magával, a saját becsületével bánik.
És ez nem is olyan kevés! Sőt nagyon is sok.
Azon még nem gondolkodom, hogy Isaac lesz-e majd az a férfi, esetleg, talán. Túl korai lenne. Egyelőre nekem teljesen jó az, hogy jól érzem magam vele, hogy nem csak kedves, meg jóképű, és nemcsak nagyon is vonzó egyenruhában, arra meg inkább igyekszem nem gondolni, milyen lehet egyenruha nélkül, mert nem akarom magam kínos szituációba keverni, tehát nem csak ez számít, de az is, hogy láthatóan könnyedén tudunk egymással beszélgetni, még nehéz témákról is.
Miközben beszélgetünk, őt figyelem, nem csak a szemét, vagy a száját, de úgy általában. Persze, hogy tetszik, sőt percről percre jobban tetszik, bár igyekszem, hogy ez ne legyen túlságosan feltűnő. Végtére is egy nőnek legyen mindig tartása, én ezt tanultam. Különben sem tudhatom, lehet, hogy feleség várja otthon. Az, hogy fiatal, nem jelent semmit, hallottam már több párról is, akik még nem terveztek volna esküvőt, de a fiú megkapta a behívóját, és szinte az iskolapadból ment az oltár elé, onnan meg a frontra. Bátor döntés, de ki vagyok én, hogy bármit is szóljak, ha valaki így dönt? De lehet menyasszonya, vagy barátnője is, egy szép szőke angol rózsaszál, aki visszavárja. Honnan tudhatnám, hogy nem csak rettentően unatkozik, és sportot űz a francia lányok becserkészéséből?
Nem tudom. De úgy vélem, ha előítéletekre alapozva fordulok el tőle, és még csak a lehetőségét is elutasítom, hogy megismerjem, hogy megismerhessük egymást, azzal én veszítek.
Nem tehetek róla, de elmosolyodom a szavaira.
Bókok és bókok – felelem vidám kis fejcsóválással. – Valóban nem vagy egy egyszerű katona, a középkorban szerintem inkább lehettél volna trubadúr, vagy diplomata, mint páncélos lovag – halkan sóhajtok. – Pontosan tudod, hogy sokkal jobban levesz a lábamról, ha valaki azt mondja érdemes hallgatni a szavamra, mintha azt, hogy szép vagyok.
Mert tisztában vagyok magammal, az arcom nem épp ovális, inkább hosszú, a füleim meg kissé elállnak, és a hajam leginkább kezelhetetlen lobonc, ahhoz, hogy valami frizurám legyen, órákig kell ügyeskednem a tükör előtt, és az egész csak addig tart, amíg nem jön egy kis széllökés, vagy egy férfikéz.
Önkéntelenül pillantok Isaac kezére. Tetszik a keze, nem túl nagy, nem olyan, mint egy mackó mancsa, de erős, az ujjai elegánsak, és tiszta is. Ez fontos. Valahogy kiráz a hideg is arra a gondolatra, hogy valaki hosszú, koszos körmökkel akarna hozzám érni. Az ő keze nem ilyen. Szerencsére.
Kíváncsian várom, vajon felel-e, felsorol-e három jó dolgot. Kissé elszontyolodom, mikor azt mondja, hogy nem biztos, hogy megpróbálkozik vele, nem kell kimondania, leesik, hogy magára gondolt, de reménykedem.
Végül mégis meglepődöm, és valahol meg is hatódom.
Én? – kérdezem szinte félve.
Miattam van kedve mosolyogni? Nem is tudom, így hirtelen mondott-e már valaki nekem életemben ennyire szépet, Jeanne-on kívül. Mert azt ösztönösen sejtem, ez nem valami bevett szöveg, amivel lányokat szed fel.
Isaac…
Mondanám azt, hogy csak ne adja fel, vagy valami hasonlót, de igazából annyira keveset tudok arról, hogyan élt, min kellett átmennie. Elkeseríteni sem akarom, és azt sem hiszem, hogy valami orákulumként én tudom a megoldást minden bajára. Inkább csak hozzáérek, hogy érezze nincs egyedül, hogy van, aki meghallgatja, és figyel is rá.
Megsimogatja a vállam és elmosolyodom. Jólesik az érintése. Picike csendes öröm. Nem is húzódom el a következő mondatai alatt sem. Hiszem, hogy komolyan így gondolja, hogy nem csak azért mondja, hogy kábítson vele. Egyszerűen a helyzet nem olyan. Ha csak le akarna venni a lábamról, ahhoz biztosan nem ilyen témát és nem ilyen szavakat választana. Ennyire kinéz dörzsöltnek. Sőt, szerintem nagyon is az. Bizonyára nem egy lányról dumálta már le a bugyit.  És nem hiszem, hogy csak úgy mindenkinek mesélt volna a családjáról, láthatóan nem az a téma, amit annyira szeret.
A kacsintás és a kisfiús mosoly már inkább illik hozzá. Visszamosolygok, mert olyan könnyű. Valóban, ha elsuhan az a komor árnyék a tekintetéből, akkor ragyognak a szemei.
Ha azt mondom, hogy jó úton jársz, az segít? – kérdezek vissza évődve.
Elnevetem magam én is.
Békacombbal nem szolgálhatok, de egy helyi levest, pistou-t tudok főzni – ajánlom piciny mosollyal. – És a vörösboros kakas is megy, ha kicsit összeszedem magam.
Ártatlan arcot vágok, de közben remélem, hogy sikerült kicsit elhúznom az orra előtt a mézesmadzagot. Legalábbis az ételek terén.
Talán nem vagyok esélytelen, gondolom magamban, mikor kiderül, hogy Isaac valóban komolyan félt engem. Nem hiszem, hogy ezt megjátszaná.
Talán mindez együtt teszi azt, hogy nem akadályozom meg a csókot. Szeretném azt hinni, hogy nem csak egy szép mosoly szédített meg, hanem annál azért több volt, ami megfogott. Úgy érzem tényleg több, hogy Isaac valóban több mint egy jóképű arc, és egy hetyke mosoly.
Amikor újabb kóstolót említ, elpirulok. Persze, hogy tudom, hogy nem a fagylaltra gondol, ahogy én sem. De bármennyire is jólesett a csókja, nem akarom, hogy még nagyobb látványosságot nyújtsunk a helyi pletykafészkeknek.
Lassan bólintok.
Ezúttal élve – jegyzem meg halkan. Tudom én, hogy a kacsa élelem, sőt én magam is eszem kacsát is, meg vadkacsát is, de az kicsit más, mikor a túlszaporulatot kilövik a vadászok. Valahol igenis oda kell figyelni arra, hogy a túlszaporodás miatt ne éhezzenek az állatok. – Finom a kacsasült, nem mondom, de most pár élő példányt mutatnék. Van kedved?
Mosolyogva nézek fel Isaac-re, remélem nincs ellenére, hogy lemenjünk a partra. Nem valami elvadult helyre hívom, a Pont St. Benezet mellett van egy kisebb park, rendesen le van kövezve a part is, és van egy pár pad, ahova le lehet ülni, beszélgetni, vagy…
Vissza az elejére Go down
Isaac J. Maxwell
Secrets All Around
Isaac J. Maxwell
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe
Ω Hozzászólások száma : 56
Ω Kor : 29

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-07-18, 13:34

Vianne és Isaac

Nem mondanám azt, hogy beleszerettem ebbe a lányba, hisz az vakmerő kijelentés volna, de nagyon megtetszett, már igen rég volt, hogy egy lány komolyabban is felkeltette az érdeklődésemet. Persze azért azt se tagadhatom, hogy zavar némileg, hogy éretlenebb, vagyis fiatalabb vagyok. Nem sokkal, talán egy vagy két év, de azért az is valami. Nem úgy értem, hogy rajta meglátszanának az évek, hisz csodaszép, inkább az van, hogy magamon látom mennyire fiatal vagyok, ahogy rajtam úgy a bátyámon se fog annyira az idő, génileg jól vagyunk kódolva. Így viszont nem mondhatom azt, hogy kész férfi vagyok mivel aligha nézek ki annak.
Talán korai erre gondolni, de hosszabb távon is eltudnám képzelni mellette az életem. Hisz a férfiaknak kell előbb lépniük, ha úgy gondolják többet akarnak. Egyelőre még csak nagyon tetszik, várni kell, hogy ez komolyabbra forduljon, nagyon szeretném. Igaz, hogy katona vagyok és ott is csupán egy közlegény, de senki nem mondta, hogy minden nőnek nagyok az igényei. Vianne pont olyannak tűnik nekem akinek nem számít a rang, a tiszt, hisz pont ezt mondta, hogy nem ez a fő. Jobban megszemlélem és tetszik a látvány. Nem is próbálom rejteni, hogy igazán csinosnak találom. Az ilyesmit minek titkolni, had tudja csak a szép hölgy, hogy igen kívánatos teremtés, nekem ez a véleményem.
Ha Ő várna haza a harctérről, még talán lenne is kedvem harcolni, hogy újra láthassam...de hová is gondolok? Hisz lehet van jegyese, vagy van valakije és csak udvariasságból nem zavart el a messzeségbe. Jobb ha észhez térek, hisz kizárt, hogy egy ilyen szép lánynak ne legyen udvarlója.
Néha irigyelem azokat a katonákat akiket a családjuk várja haza és néha mikor levelet kapnak mutogathatják, hogy bizony, ezt a kislánya rajzolta és ezt a finom sütit a felesége sütötte akire nagyon büszke, vagy mikor hazatérnek hozzájuk én pedig a kaszárnyában maradok, mert nincs hova hazamennem, vagyis lenne hová, de az apám elégszer zavarta az életem, abba a házba nem térnék vissza soha. Hát így állunk. Nem mintha Andrew jobb helyzetben lenne, de rajta nem látom azt, hogy annyira zavarná, hogy szabadnapjait a kaszárnyában kell töltenie. Engem már szinte megfojt az a légkör.
-Nem általános, de amint láthattad én se vagyok egy egyszerű katona és még szép, hogy figyelek egy okos és szép nő véleményére, fő szabály, ha egy ilyen nő tanácsot ad jobb megfogadni. - Mosolygok rá. Természetesen őszinte vagyok hozzá. Nagyon jól esik egy kis beszélgetés és látom rajta, hogy figyel rám, és a figyelme jól esik. Nem mondom, hogy e helyett a beszélgetés helyett most akár találhattam volna egy olyan nőt aki kielégíti vágyaimat és ennyi, talán még egy csekély ráfizetés után meg is hallgatott volna, de az nem lenen ugyanaz. Vianne-nál érzem, hogy nem süket fülekre talált amit mondok.
-Biztosan találok. - Mosolygok rá. Picit elpirult amiből arra jutottam, hogy eredeti mondata nem biztos, hogy így hangzott volna, ha hagyja, hogy kicsússzon a száján. Tudom magamról, hogy nem nézek ki rosszul, ahogy a bátyám is elég jóképű. Ez is valami genetikai örökség, bár nem azt jelenti, hogy idővel nem fogunk megöregedni mi is, de egyelőre nem nézünk olyan rosszul. Sokszor sikerült ezzel a külsővel magamba bolondítani egy-egy lányt. De ezúttal nem ez volt a célom, mégis úgy érzem fél sikerem van.
-Természetesen igazad van, mindig van ok a mosolyra, ha az ember találni szeretne, de nem biztos, hogy próbálkozik vele. - Utalok itt rögtön magamra. - Hogy három ok? Nos lássuk csak. Az első talán, hogy ma kaptam kimenőt, a második, hogy az apám elfeledkezett arról, hogy ma beszéde lett volna velem és terep gyakorlatra ment, és a harmadik ami nagyon fontos nekem és tényleg mosolyra fakaszt, az az, hogy újra láthatlak. - Nem titkolom, hogy örülök neki, igen is örülök a találkozásnak, ez a pillanat tette fel az i-re a pontot, a rémes napom egész jól kezd alakulni neki köszönhetően.
-Hidd el, próbáltam már kitörni, de nem mentem vele semmire. - Tetszik, hogy mindent ilyen pozitívan néz, de a lehetetlenből nem lehet kitörni, Ő nem láthatja át a helyzetet amit én. Persze örülök, hogy próbál segíteni és nagyon jól esik a törődése, de ez annál sokkal bonyolultabb.
Már épp ismét belesüllyednék a gondolataimba mikor megérzem vállának érintését a kezemen, elmosolyodom és megsimítom a vállát. Tényleg sokat segít, hogy most itt van, ez egy megmagyarázhatatlan érzés, de nagyon jó.
-Persze. A gyerekek aranyosak és ártatlanok, Ők úgy formálódnak ahogy segítünk nekik, a szüleiktől függnek és ezért rossz, ha a szülők nem fordítanak komoly figyelmet rájuk. - Nem akarom sajnáltatni magam, én ezen már túl vagyok és lezártam. Csak tényleg így gondolom ezért mondom.
-Ki ne vágyna a szülei szeretetére? Mindenkinek szüksége van rá és igyekszik elérni azt. - persze az, hogy megismerjem Jeanne-t őszinte kijelentésem és szándékom. Szívesen találkoznék vele és persze Vianne-t és szívesen bemutatnám az én édesanyámnak, de Ő messze van innen, mellesleg ha én eljutnék oda vissza már többet nem jönnék. Ez a város maga a pokol a számomra, össze vagyok zárva az apámmal, szinte levegőhöz sem jutok tőle, őrjítő.
-És ha pont ez a célom, hogy megkedvelj? - Kacsintok rá és kisfiúsan elmosolyodom. Nem az a célom, hogy felszedjem, mellesleg nem is tűnik olyan lánynak mint akit ennyivel el lehetne csábítani és amint már mondtam, ezúttal nem is ez a célom.
-Én sem szeretem az általánosításokat. De azért csalódtam most, azt hittem ehetek egy jó rántott békacombot. - Nevetek fel játékosan. Persze csak viccelek, de gondolom, hogy ezt Ő is érti.
Itt a szövetséges katonákat nem üldözi fény és pompa, nem vagyunk a közkedvelt kategóriában, de az a lényeg, hogy mi és a franciák is megférünk egymás mellett. Nekik szükségük van ránk és mi itt vagyunk, ennyi. Legalább eddig úgy látszik nem voltak angol-francia összetűzések, de ne is legyenek. Senkinek nem hiányzik egy belső harc.
Tényleg szeretném ha vigyázna magára. A bura nem akkora nagy szám, hogy miatta kerüljön bajba és nagyon remélem megértette amit mondtam és nem fog ennek ellenére pont odamenni. Én képtelen lennék kihozni a fogdából, egy közlegény aki parancsokat szeg nem érvényesülhet ilyen téren, a szavam semmit se érne.
Persze a csók emléke élesen él bennem, ha nem lennék udvarias és kevésbé pimasz akkor nem csak egy röpke csók lett volna belőle, mert ez a csók követelte a folytatást. A bámészkodok vajmi kevésbé zavartak. Had nézzék, hogy megcsókolok egy gyönyörű lányt akinek tetszik is a csók. Aztán ahogy sétálni kezdünk észre veszek egy öreg néni ahogy tátott szájjal néz minket, micsoda felháborító dolog, hogy két fiatal együtt sétál. Ezért még meglincselnek minket. Mosolyodom el a gondolatra.
- Még egy kóstoló nem ártana. - Mosolyodom el és természetesen szerintem Ő is tudja mire értettem, de ezúttal csak a fagyiba kóstolok bele.
-Rég láttam már vadkacsákat. - Nem akartam hozzátenni, hogy tegnap apámnál pont vadkacsát vacsoráztunk, azt hiszem ez nem esett volna a legjobban a lánynak így hát tartottam a számat.
Vissza az elejére Go down
Vianne Merle
Secrets All Around
Vianne Merle
Városlakó


Titkosított Akta
Ω Hozzászólások száma : 73
Ω Kor : 31

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-07-14, 14:06

Talán butaság, de az ösztöneim most azt súgják, hogy valóban tetszem ennek a fiúnak.
Megnézem még egyszer, alaposabban. Lehetséges, hogy egy picivel ő a fiatalabb, talán egy vagy két évvel. Három-négy éve még nem vettem volna komolyan, egy tizenhat-tizenhét éves fiú, minden ifjonti bájával és hevességével is csak egy tizennégy éves kislány számára érdekes. Szerintem. De ahogy telnek az évek, úgy egyre kevésbé érdekes, ha egy-két évvel a férfi a fiatalabb. Még csak nem is feltűnő, később pedig lehet, hogy épp úgy látszik majd, ő az idősebb, attól függően, kin milyen nyomot hagynak az évek, vagy mennyire szerencsés karaktert örökölt a szüleitől.
Később? Hova is gondolok! Nem szabad így előreszaladni, próbálom fegyelmezni magamat. Nem kell túl nagyot álmodni, nehogy keserves legyen az ébredés.
Nem gondolom, hogy rögtön belécsapott a villám, vagy égi hangot hallott, és azonnal múlhatatlan szerelemre lobbant irántam, mint valami középkori trubadúrének lovagi hőse az elátkozott várkisasszony iránt. Ez ostobaság. Szerelem első látásra? Nem igazán hiszek benne. Vonzalom lehet, vagy vágy, de az igazi érzéseket az idő hozza el. Persze az idő is relatív, és a mai világban, a háborúban, valahogy egyszerre pörög gyorsabban és lassabban is. Félünk, hogyha nem szólunk ma, ha nem tesszük meg ma, akkor holnapra talán már késő. Már elvezénylik. És a lehetőség örökre odavész. Ugyanakkor az idő végtelen lassú, ha várnunk kell, várni a hírre, egy levélre, a kedvesünk visszatértére. A pajzsával, vagy a pajzsán, ahogy az ókori görögök mondták.
Fájdalmas tény, de mostanában szinte minden lány, nő, feleség anya ezzel kel és ezzel fekszik. Vajon hazajönnek-e, visszatérnek-e?  Nem beszélünk róla, mosolygunk, mintha minden rendben lenne a világban, próbáljuk a normálisság látszatát fenntartani, mert különben minden atomjaira hullana.
Mi mást tehetnénk? Hazavárjuk a férfiakat. Vakmerően és bolondul szeretünk, vagy épp kitartóan, ellenkezve minden érvvel és intéssel, vak hittel, dacos reménnyel, akkor is mikor mindenki azt mondja, már hiába, mert mi mást tehetnénk? Engedjük tán úgy el őket, hogy nem is tudják, mennyire fontosak? Zárjuk jégbe a szívünket?
És ha pont ez hiányzik majd? Ki mondja azt, hogy nem az tart életben egy férfit a pergőtűzben, hogy tudja, minden idegszálával pontosan tudja, hogy van egy őrült nő, aki az összes észérv ellenére szereti és várja?
Isaac-re pillantok. Nem gondolnám, hogy az első találkozásunk perdöntő lett volna. Ártatlan flörtnek minősíteném, semmi másnak, ha nem lenne ott az a tény, hogy úgy gondolom, sőt hiszem, hogy nem lett volna szabad félbehagynia a futást. Még az is lehet, hogy valamiféle büntetést is kapott érte.  Nem tudom, de talán majd ez is kiderül.
Lassan elmosolyodom. Milyen különös férfi.
Tudod, azért nem az az általános, hogy egy férfi ennyire odafigyeljen egy nő szavaira, főleg, ha alig ismeri – mondom egyszerűen. – De eszem ágában sincs panaszkodni – kacsintok rá.
Valójában jól esik a figyelme, fontosnak érzem magam tőle. És felmerül bennem, hogy talán ő is hasonlóan érez. Talán valóban számít neki, mit mondok. Vagy már maga az is, hogy beszélgetünk.
Tényleg és komolyan, még akkor is ha nem is a legvidámabb témákról.
Bizonyára neki is egyszerűbb lenne valami önfeledten vihogó lánnyal, meg könnyebb is, könnyebben, talán egyszerűbben elfelejthetné a napi bajokat és könnyűvérű nőcskével. Én nem vagyok az. Ez szerintem ordít rólam. Nem mintha nem lennének vágyaim, csak egyszerűen nem vagyok olyan féle. Csakhogy lehet, hogy az a másik lány, hiába a pillanatnyi búfelejtés, valójában nem számítana. Nem tudom persze, csak valami női megérzés mondatja ezt velem. Meg különben miért lenne még itt? Miért is nem fordul sarkon?
Remélem, találsz, mert a mosoly…
Ajaj! Majdnem kicsúszik a számon, hogy a mosolya mennyire vonzó. Amúgy is nagyon jóképű, de gondolom ezzel tökéletesen tisztában is van, az egyenruha meg még jobban rásegít a hatásra.
A mosolyra szükség van – folytatom kissé máshogyan a gondolatmenetet, miközben enyhén pirulok, és buzgón imádkozom, ne tűnjön fel neki, hogy össze kellett vakarnom a gondolataimat. – Annyi minden történik hirtelen, dolgok, amiket nem mi irányítunk, az életünk felfordul, és nem tehetünk semmit, de aki csak áll komoran, és már előre gyászolja magát, az végül teljesen tehetetlenné és reménytelenné válik. Azt mondhatod, bolond vagyok, egy dilis francia lány, de minden nap, még egy ilyen napon is kell, hogy legyen ok a mosolyra. Már kora reggel is sütött a nap. Ez egy ok. Nem ömlött rá a tinta a legépelt levelekre a munkahelyemen, ez egy másik. Leszólított egy jóképű katona az utcán, ez is egy nagyon jó ok. Vagy szerinted nem?
A szemébe nézek. Tetszenek a szemei, a kék árnyalatok.
Neked is biztos van ma három okod. Akármilyen apróság is megteszi – mondom kérlelőn.
Szívemből sajnálom, hogy így alakult az élete, hogy az apja hideg-rideg, legalábbis a szavaiból ezt veszem ki.
Ne hagyd neki, hogy ő győzzön! – súgom halkan. – Ne engedd magad betaposni. Ha mindezek ellenére megállod a helyed, és megtalálod a saját utad, a saját boldogságodat, az számít, azzal győzheted le.
Én ebben hiszek. Mindegy mit akar, mit tervezett vele az apja, ha Isaac ki tud törni, és saját jogon válik rendes emberré, talál magára, akkor nem számít többé az apja. De ha feladja, bármi módon, akkor az örege nyer. És valahogy azt nem akarom, így ismeretlenül sem.
Csak figyelem, ahogy a gondolataiba merül, mintha kissé eltávolodna, nem fizikailag, hanem lelkileg. De ezt nem akarom, most nem, mikor már mosolygott, egy pici lépés csak oldalra, a vállam a felkarjához ér, semmi durva, egy röpke érintés, hogy nincs egyedül.
Komolyan bólintok.
Te tényleg szereted a gyerekeket? – kicsúszik a kérdés. Az a kérdés, amitől a legtöbb férfi világgá fut, ha szóba kerül, de remélem ő nem, hiszen általánosságban jött fel a téma, és inkább a saját sorsunk , a kettőnk gyermekkora miatt. De most már késő szabadkozni, attól csak még nagyobb jelentőséget nyerne a dolog.
Lassan ingatom a fejem.
Ez csak azt mutatja, hogy belül jó ember vagy, hogy hiányzik…
Melyik kisfiú ne vágyna az apja szeretetére? Arra, hogy az apja büszke legyen rá? És ahogy kinéz, itt ez nem Isaac hibája. Más kérdés, hogy próbált-e visszavágni és hogyan.
Elmosolyodom, mert annyira őszintén mondja, és olyan jólesik hallanom. A legtöbb férfi futva menekül attól, hogy egy lány anyjával találkozzon, kivéve, ha tényleg komolyan gondol egy kapcsolatot. De talán még akkor is inkább igyekeznek halogatni a dolgokat. Nem véletlen születtek az anyósviccek tömegei. Bár néha egy nőnek sem könnyű az anyósával, aki túltutujgatja az ő pici fiát, és csakis jobban készítheti a húslevest, mint az ő jövendő menye. Az ég óvjon az ilyen anyatigrisektől! Még én is ezt gondolom, pedig én alapvetően minden emberben a jót igyekszem megtalálni. Bár ettől függetlenül nagyot tévedne az aki kis naivának vélne, ki tudom én azért nyitni a számat, ha úgy érzem igazam van.
Még pár ilyen szépet mondasz, és semmi nem ment meg attól, hogy megkedveljelek – felelem végül játékosan.
Bólintok, mert igaza van.
A katonák nem egyenlők a hadsereggel. Vannak ostoba általánosítások, amiket nem szeretek – vonom meg a vállam. – Ránk, franciákra is mondják, hogy békazabálók, pedig ez sem igaz, életemben nem ettem még békát, és nem is vágyom rá. Rátok, angolokra meg olyasmit mondanak, hogy halvérűek, de szerintem ez sem igaz.
Ezek ráadásul még olyan kis ártatlan dolgok voltak. Mondanak sokan sokkal rosszabbakat is a szövetséges katonákra, akik a városban állomásoznak. Szükség van rájuk, valahol, de ugyanakkor sokan nem szeretik őket, mert idegenek, vagy mert az angolok és a franciák annyiszor háborúztak már egymás ellen.
Most meg itt a bura is. Félek, ha nem jól kezeljük a helyzetet, a bezártság még jobban kiélezheti az indulatokat.
Igenis, uram! – vágom rá, és mókásan szalutálok. Szerencsére nem a fagyit tartó kezemmel, sajnálnám, ha odaveszne a vége.
Ugyanakkor, amit mond, attól valahogy még kíváncsibb leszek a burára. Arra is hogy milyen, de arra is, hogy pontosan hol van, mekkora területet hagyott nekünk. Vajon a kedvenc folyóparti holtágaimhoz le tudok még menni? Remélem, a forrás is elérhető, nagyon remélem, és el is döntöm, hogy valamelyik reggel kimegyek a kannákkal, megnézni. Úgyis szükség lesz friss vízre is.
Nem mondom, hogy cseppet sem vagyok zavarban a csók miatt, meg hogy csak a fél utca bámult minket. Ahogy én a várost ismerem, holnapra már híre megy a dolognak. De még nagyobb szenzációt kreálnának belőle, ha tiltakozom, vagy netán képen törlöm Isaac-et. Persze egy kis oldallépéssel és némi női taktikával el is kerülhettem volna a csókot, de nem tettem, mert… mert kíváncsi voltam. Nőből vagyok, és ő meglehetősen vonzó, és remekül néz ki egyenruhában.
Viszont ha már nem kerültem el a csókját, meglehetős álszentség lenne utána felpofozni miatta.
Főleg úgy, hogy még ízlett is. Nem volt se durva, se hirtelen tolakodó, se gusztustalanul nyálas. Inkább finom, édes, és forró.
Akik meg pletykálni akarnak rólunk, tegyék, legyen meg az örömük, hogy elmondhassák, nem elég, hogy az utcán csókolóztak, de utána, minő felháborító, képesek voltak karon fogva elsétálni. Mint egy normális pár. Nahát! Ez de botrányos! Magamban elmosolyodom, aztán a szemem sarkából Isaac-re pillogok.
Szóval nem emlékszel? – kérdezem végül, visszatartva a kuncogásomat. – Talán még egy kis kóstoló?
Felé emelem a tölcsért, mert bár a szavaim enyhén kétértelműek, de most éppen fagyit kínálok neki, és nem újabb csókot. Még.
Bólintok, és elmosolyodom, majd a kereszteződésnél jobbra indulok, igaz ugyan, hogy így át kell vágnunk a város régi főterén, és a Pápai Palota előtt is, de utána már csak pár kanyargós ki utca, és lejutunk a folyó mellé.
Ha szerencsénk lesz, láthatunk vadkacsákat is – mesélem mosolyogva. – Sőt már lehet, hogy a kicsik is úsznak.
A város jelképe, a négylyukú Pont St Benezet közelében ugyanis majdnem mindig megtalálhatók a vadkacsák. Remélem, nem is tűnnek el, az olyan szomorú lenne.
Vissza az elejére Go down
Isaac J. Maxwell
Secrets All Around
Isaac J. Maxwell
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe
Ω Hozzászólások száma : 56
Ω Kor : 29

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-07-12, 11:07

Vianne és Isaac

Természetesen számít a véleménye, még senki sem aggódott értem, meg hülye lennék nem bevallani magamnak, hogy nagyon is tetszik a lány és a figyelem amit nekem szentel, hogy meghallgat.
Remélem Ő is érzi, hogy nem üres beszéd amit mondok. Ha nem lenne érdekes a számomra akkor nem megyek oda azon a délutánon hozzá és hagyom félbe a futást. Nem mintha amúgy nem álltam volna meg félúton, hisz eszem ágában se volt végig futni a távot. De az, hogy lényegesen lerövidítettem az neki köszönhető.
Az is igaz, hogy csupán egy kis flört erejéig tértem le az útról, semmi komoly szándékom nem volt, de mivel Vianne nagyon is okos lánynak bizonyult, megtetszett és örülök, hogy újra összefutottam vele. Az, hogy ezután mi lesz majd elválik. Végül is nem ismerjük egymást, ha tudná milyen vagyok valójában nem kedvelne ennyire. Nem csak nehéz eset vagyok, de bonyolult is.
-Mit köszönsz meg? Nekem kellene megköszönnöm, hogy meghallgatsz és kifejted a véleményed. - Mosolygok rá, nem neki kell megköszönnie a dolgokat amiket mondtam hanem nekem amiért kiváltotta ezt belőlem.
-Talán többet kellene, ha találok rá okot, fogok. - Természetesen most van rá okom, itt van és ez kicsit jobb kedvre derít. Meg amiket mond és tesz, azok is pozitívan hatnak rám. Régóta nem mosolyogtam már ennyire őszintén. Nem volt miért. Egyszerűen annyi rossz dolog vesz körül, hogy semmiképpen nem tudok mosolyogni és önfeledten végig nézni ahogy a nyakunkon egy háború, hogy kötelességünk katonának lenni és, hogy nincsenek választási lehetőségeink, az meg, hogy az apám a sarkamban liheg és figyeli mikor vétek egy hatalmasat, egy visszafordíthatatlant, még rosszabb, így nem lehet pozitívan élni, ezek mellett nem.
Elgondolkodom azon mit mond. Természetesen tudom, hogy nem minden apa olyan mint az enyém, de nekem ez jutott, bárhogy is szeretném, ha egy hétköznapi ember lenne az apám, ez már sajnos el van lőve. Én megkaptam a könyörtelen katona tisztet akinek a katonaságnál és a hazájánál kevés fontosabb van, a lista legalján sem szerepelek mint fontos dolgok.
-Léteznek olyan apák akiknek lehet kellettem volna, de az enyém nem ilyen. A te életed legalább jó irányba fordult, jó gyerekkorod volt annak ellenére, hogy az igazi anyád, aki nem érdemelt meg téged, elhagyott. - Igazán szép történet az Övé. A nyomorúságos helyzetből kimenti egy nő aki azt mondja neki, hogy rá várt. Szerintem ez nagyon szép és persze örülök annak, hogy mégse szenvedett olyan sokat.
Az, hogy ha egyszer gyerekem lesz..na igen, de mi van ha nem lesz? Mi van akkor, ha minden lány aki egy kicsit is érdekel idővel rádöbben, hogy egy reménytelen alak vagyok? Szépen hangzik, hogy jó ember szeretnék lenni, jó apa, jó férj stb, de az se lehet kizárni, hogy a háború végez velem még mielőtt tovább adhatnám a nevem, mielőtt hátra hagyhatnék valami fontosat a jövőnek.
Fiatal vagyok, nem harcoltam még, egész helyes külsőm van a nők imádnak, de egy háború alkalmával visszatérhetek úgy is, hogy a fél arcom lerobbantotta egy gránát, akkor kinek kellenék? Még a feleségem is elhagyna mondván egy szörnnyel nem él együtt. Talán nem való nekem a család, túl sok a kockázat.
-Minden gyerek megérdemelné, mégis a legnagyobb rész nem ismeri a családi szeretet fogalmát. - Sok gyerek úgy nő fel, hogy senki nem veszi őket körbe, magukra vannak utalva és ez szomorú, ennek nem így kellene lennie.
-Tényleg nem én tehetek róla mégis úgy érzem. - Hisz nem vagyok katona, nem a hazájáért hősen meghalok fajta. Csupán egy egyenruhás ember akinek megparancsolták, hogy legyen katona vagy kotródjon otthonról, gyerekfejjel inkább a katonaságot választottam mint a nagyvilágot ami semmi jóval nem kecsegtetett. Most már tudom, hogy rosszul döntöttem. Ha akkor bátran szembe mertem volna szállni az apámmal és elhagyom a családot, talán jobb lenne.
A szabályszegéseim is egyfajta lázadás a részemről, de szeretem ezt tenni, szeretek ellentmondani a tiszteknek és a büntetések is azt bizonyítják, hogy nem vagyok katonának való. Apám nem tudom miért nem látja már be végre, hogy rossz helyre rakott, nekem nem itt van a helyem.
Persze amelyik szabálynak értelmét lelem azt teljesítem, de rengeteg olyan parancs van amit nem tudok felfogni minek. A bátyámat rengetegszer hoztam már rossz helyzetbe az engedetlenségemnek hála, de mostanra már feladta Ő is, hogy folyton koslasson utánam és figyeljen. Úgy véli a hadbíróság elé fogok kerülni hamarosan és akkor Ő már nem tud fellépni az érdekemben, megértettem, nem is kérem rá. Ez az én dolgom, nem tartozik felelősséggel irántam, az én életem én cseszem el úgy ahogy szeretném.
-Örülnék neki. - Tényleg szívesen megismerném ezt a nőt. Vianne elbeszéléseiből kihallottam, hogy nem csak kedves, de okos nőről is van szó. Meg hát ha már be vagyunk zárva ez alá a bura alá akkor az, hogy több embert ismerünk meg csak jó. nem lehet tudni, mikor kinek lesz szüksége segítségre ahogy a dolgok most állnak.
-A háború mocskos dolog, de állandó. - Nem hiszem, hogy valaha is véget érnének, mindig lesznek emberek akik többre vágynak mint amijük van és ez életekkel fog játszani.
-Ha gyűlölnéd a katonákat azt észrevettem volna. - kacsintok rá. A katonák tényleg nem egyenlőek a háborúval, sokunkat csak úgy besorozták és nem tehetett semmit. Minket irányítanak a nagykutyák és a háttérből ugatják mit tegyünk, de ha elbukunk mint védelmi vonal akkor behúzott farokkal mentik a nyavalyás kis életüket, szánalmasak.
Nekem csak annyi a fontos, hogy túléljem, engem sem a hatalom nem részegít meg sem az ölés, egyik sincs ínyemre. Az viszont nagyon is fontos nekem, hogy ne teljesítsek olyan parancsot ami emberek életébe kerülhet.
Persze mikor sor kerül rá kimondom, hogy féltem. Már miért ne félteném? Megkedveltem és kár lenne ha baja esne. Ez a hülye bura is csak egy dolog, nem nagy látványosság, nem éri meg érte bajba kerülni. Mosolygására én is hasonlóan válaszolok.
-De ha bajba kerülnél nem is ismerhetnélek meg. Jobb ha vigyázol magadra kislány. - Mosolygok rá.
Utána persze jön az az ominózus csók, ami annyira jól esik, hogy szívesen megpróbálnám még egyszer,de akkor már kicsit hosszasabban. De nem szeretnék pofátlan lenni, legalább is még jobban az lenni. Nem kapok pofont sem semmi sértő dolgot, tehát tetszett neki, éljen!
Belém karol és elindulunk sétálni, a fagylaltomról annyira megfeledkeztem, hogy a tölcsér oldalán csordogálni kezdett a megolvadt levendula fagyi. Lenyaltam, majd felé fordultam, hogy válaszolhassak kérdésére.
-Őszintén? nem is emlékszem rá. - Nem akartam mondani, hogy a csókja jobban ízlett, mert nem akarom feszíteni a húrt.
- Menjünk a folyópart felé. - Ott mindig nagy a nyugalom és nincs annyi ember sem.
Vissza az elejére Go down
Vianne Merle
Secrets All Around
Vianne Merle
Városlakó


Titkosított Akta
Ω Hozzászólások száma : 73
Ω Kor : 31

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-07-11, 12:51

Eddig is gyanítottam, de igazán most, hogy tényleg őszintén mosolyog jövök rá, hogy Isaac valóban örül nekem, a viszontlátásnak.
Igazság szerint ott a réten nem igazán vettem őt komolyan. Nem hibáztattam persze, hogy megállt beszélgetni. Nekem is jó volt picit fecsegni, élveztem a figyelmét, még imponált is, hogy egy szövetséges katona ellógja miattam a futást. Mikor pár perce rám köszönt, már meglepett, hogy egyáltalán emlékszik, de valójában most, ez a mosoly győz meg róla, hogy igazán fontos lehetek, hogy számít neki az, ami mondok. Azt még nem tudom mennyire, de kezdek reménykedni egy picit.
Köszönöm.
Elpirulok a szavaira, de visszamosolygok rá.
Többet kellene így mosolyognod – csúszik ki a számon.
Talán nem illő, hogy ilyet mondok, rögtön elsőre, de így sokkal … Nem, nem helyesebb, vagy csinosabb, mert borongós szemekkel is igencsak jóképű, főleg így, egyenruhában, de ezzel a mosollyal valahogy olyan emberibb és őszintébb lett. Közelibb. Megfoghatóbb. Ez más, mint a nemtörődöm vigyor a réten, ez a mosoly olyan, mint egy jutalom, de meg nem tudnám mondani, hogy miért érzem így.
Elkomolyodva nézek rá.
Nem minden apa olyan, mint a tied, szerintem. Az emberek nem egyformák, így biztos akad olyan is, aki pontosan ilyen fiút képzelt volna el magának – mondom meggyőződéssel. – Nézz rám! Az egyik anya nem akart. Örülhetek, hogy nem a Szajnába dobott. A másik anya azt mondja, megérezte, hogy rá várok, és vonatra ült, anélkül, hogy biztosat tudott volna, és egy álmot követve értem jött. Ő pont ilyet akart.
Jeanne legalábbis mindig is így mesélte el nekem a történetet, hogy hogyan fogadott örökbe.
Lassan bólintok a szavára.
Már maga ez az elhatározás jó kezdet, szerintem.
A dolog úgy indul, hogy megvan valakiben az akarat a jóra, a jobbra. Ha így áll hozzá a dolgokhoz, akkor várhatóan valóban sikerül majd neki. Nem arról van szó, hogy az ember nem hibázhat, hanem arról, hogy legyen benne vágy arra, hogy a lehető legjobbat tegye, és ha mégis ront, akkor akarja kijavítani. Ez a lényeg, és az, hogyha egyszer majd gyereke lesz, akkor szeresse, a kicsit és az anyját is. Abba direkt nem gondolok bele, mikor lesz az az egyszer és főleg kivel.
Kivel? Nos, azt hiszem, erre a kérdésre nem szabad gondolni, mikor még csak most látom másodszorra. Nem tenne az jót, ha rögtön magamat képzelném oda, hiába kedves most velem, de még alig ismerem, nagyon nagyot eshetnék, ha túl hamar és túl magasra kapaszkodnék fel a vak remény létráján.
Nem veszem el azonnal a kezem a karjáról, ő sem löki el, vagy nem húzódik félre, bár úgy látom, meglepem a gesztussal.
Sajnálom. Minden gyerek megérdemelné, hogy szeressék. Olyannak, amilyen.
Ezzel nem azt mondom, hogy nevelni nem kell, mert egy gyereknek szüksége van szabályokra és határokra, úgy tudja magát elhelyezni az életben, úgy tud majd fejlődni, de a legfontosabb a szeretet.
Az nem a te hibád, ha erre ő képtelen, nem te tehetsz róla.
Nem tudom, milyen lehetett neki felnőni, fogalmam sincsen, de mélyen sajnálom, hogy számára így alakult a gyerekkor, ugyanakkor nem szánakozom rajta. Nem teszem, mert az olyan lenne, mintha belekötném ebbe az egészbe, mintha nem hinném, hogy képes lehet maga mögött hagyni ezt, ha valóban akarja.
Márpedig ő bátor. Talán még nem a legjobb módon, de valahogy van egy olyan érzésem, hogy katonáéknál nem épp szabályszerű félbehagyni az elrendelt futást és a többség sosem merne ilyet tenni, semmiért sem. Ez most lehet, hogy botor vakmerőség, ami csak büntetést von maga után, ha észreveszik, de ha mindezt jó irányba tudná fordítani… Az az életét menthetné meg a fronton, vagy másokét is akár.
Nem mintha szeretném, hogy a frontra kerüljön! Nagyon nem szeretném. Azt akarom legyen biztonságban. Most épp talán a burát kellene áldanom. A burát, ami jelenleg mindenkit itt tart, és minden mást kívül, ha lehet hinni a szóbeszédnek. A burát, amit Isaac is megemlít, és ezzel megerősíti, hogy igenis létezik.
Halványan elpirulok, mikkor azt mondja, megismerné Jeanne-t.
Lehet, hogy sor kerül rá – válaszolom végül egyszerűen. Nem kizárt, hogy így alakul majd, ki tudja, még azt sem tudom, a mai napnak mi lesz a vége. Ha netán úgy alakul, hogy Isaac hazakísér, esélyes, hogy ha csak egy köszönés erejéig is, de összetalálkozik Jeanne-nal, bár természetesen nem biztos, hisz jeanne sincs állandóan otthon, és nem les engem. Sose tette, sőt mindig is nagyon megértően viselkedett, és nem agyon szólt bele kivel barátkozom.
Szomorkásan bólintok.
Mocskos dolog a háború.
Nekem ez a véleményem. És kénytelen vagyok vele egyetérteni.
Tudod mi a fura az egészben, hogy a háborút szívemből gyűlölöm, de titeket, katonákat nem. Ti vagytok a kéz, de a fej akar háborúzni. Sajnos.
Nem tudom, mennyire érthető, amit mondok, de úgy vélem, nem az egyszerű katona dönt arról, hogy harcolni akar. Talán ő nem is akar semmit, vagy talán csak megvédeni a saját földjét, a saját hazáját, a családját, attól, aki rátámad. Könnyű azt mondani, hogy ne legyen többé katonaság, és akkor nem lesz többé háború, olyan szép lenne, ha sikerülhetne, de ez sajnos utópia, hiszen látni elégszer, hogyan vesznek össze a kandúrok is a területeken. Talán ez a mi átkunk. Nem tudom, de nem hibáztatok miatta egy fiatal katonát. Főleg akkor nem, ha lerí róla, mennyire nem kívánja egyetlen porcikája sem, amit esetleg tennie kell majd. Valahol éppen úgy érzem, pont ilyennek kellene lennie mindenkinek, vonakodónak. Lehet, hogy naiv vagyok.
Nem habozik egy pillanatig sem, mikor azt mondja, hogy félt. És ez megmelenget, belül, valahol a mellkasom közepén. Lassan elmosolyodom.
Pedig még nem is ismersz – felelem halkan.
Még nem tudja, hogy tudok makacs lenni, önfejű, tudok kiabálni is, hogy megtanultam, hogyan védjem magam, és már azt is, ne csak tűrjem a bántást. Ugyanakkor Isaac nem bántott engem.  És valahol a lelkem legmélyén azt remélem, nem is fog.
Nem tudom, hogy ez butaság, naivság, vagy csak optimizmus, és hit és remény, hogy bízom benne, és hogy igyekszem elhallgattatni a kis kétkedő hangot, hogy azt mondogatom magamban, ő más lesz, ő nem olyan, nem hazudik majd, nem ver át. De ha nem hinnék ebben, akkor mi értelme lenne az egésznek? Akkor nem kellene szóba állni soha senkivel.
Az már picit más kérdés, hogy hagyom, hogy megcsókoljon. Igaz, csak könnyed futó csók, egy röpke finom meleg simogatás a számon. De ha nagyon akartam volna, meg tudtam volna állítani.
Tudtam, mit akar, attól a pillanattól fogva, hogy belenyalt a fagyimba és utána egy pillanatra a szemembe nézett. Csak elnevetem magam és hátralépek, már el is illant volna a pillanat, de nem tettem semmit. És nem bántam meg.
Belekarolok Isaac-be és lassan elindulunk. Van még a fagyimból, hagyott bőven, és nem szeretném, ha megolvadna és elfolyna, így talán kissé elmélázva nyalogatom. Egyszerűen élvezem a helyzetet.
A csokoládé és az erdei gyümölcs hogy ízlett? – kérdezem végül, mert talán a téma nem túl veszélyes.
Felnézek, hogy mégis merre vagyunk, aztán a szemem sarkából pillantok rá.
Merre menjünk?  A folyópart, vagy a bevásárló utca felé?
Az egyik napfényes és tágas, inkább nyugodt, a másik teli kirakatokkal és emberekkel. Rá bízom a döntést, bár jómagam szívesebben fordulnék jobbra a folyó felé, de ezt igyekszem nem kimutatni.
Vissza az elejére Go down
Isaac J. Maxwell
Secrets All Around
Isaac J. Maxwell
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe
Ω Hozzászólások száma : 56
Ω Kor : 29

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-07-09, 02:43

Vianne és Isaac

Már teljesen beletörődtem apám közönyébe, a viselkedése már egyáltalán nem akaszt ki. Kisebbnek még próbáltam elnyerni a figyelmét, szeretetét, de aztán feladtam. Rájöttem, hogy nem érek el vele semmit. Szép lassan elhittem minden szavát arról, hogy jelentéktelen vagyok. Végül is nagyrészt igaza volt, nincs életcélom, olyan helyen kell minden nap teljesítenem ahol utálok lenni és egyre csak lejjebb süllyedek a bizonytalanság mocsarában, fogalmam sincs hogyan is éljek napról napra. Vianne felbukkanása hozott egy kis fényt a szürke napjaimba, jó Őt újra látni.
Mostanában a bátyámmal töltött órák is szörnyen telnek, nem igazán szólunk egymáshoz és meg tudom érteni. Egyszóval mikor apám azt mondta értéktelen vagyok és semmire kellő igaza volt. Sose akarok hinni a szavainak, de ebben igaza volt, tettem róla, hogy semmirekellő legyek. Drogozom, nem teljesítem a kötelességeimet, túlzottan sokat iszom és még sok más. Szégyen folt apám makulátlan családjában. Anyám soha nem viselkedett úgy velem mint egyetlen kincsével, de nem is vetett meg, egy meggyötört asszony akinek el kellett viselni a férjét és annak erőszakos dolgait és még a háztartás is rámaradt két gyerekkel. Apánk azt szerette volna, ha ezt természetesnek vesszük, de nem így történt, sajnáltam anyámat, hogy ilyen férje van és sajnáltam magunkat, hogy ilyen apánk van.
-Számít, nagyon is sokat számít. - Egy őszinte mosolyt villantok felé. Bárhogy is furán hangzik, tényleg számít, hogy lát bennem valamit. Bennem, aki még magában se lát semmi reményt. Tőle ezek a szavak úgy hangzanak mintha lenne számomra egy halvány remény. És ez nagyon jó érzés. Csak megmosolygom kirohanását. Az apámnak mindenhez van joga, mondhatni úgy érzi Isten felett áll, neki az mit sem számít, hogy mit gondolnak róla a fiai, Őt csak az érdekli, minden legyen úgy ahogy neki tetszik.
-Nem volt, de megtette és most is megteszi, de igaza van, tényleg nem vagyok olyan fiú akiről minden apa álmodik. Ha nekem lesz majd fiam egyszer, ezer százalék, hogy megpróbálok jó apja lenni. - Mondom komolyan bár nem tudom eljutok-e addig. 20 éves vagyok szinte még kölyök, nem is érzem magam elég felnőttnek ahhoz, hogy megállapodjak főleg nem egy ilyen háttérrel mint ami mögöttem áll.
Nekem semmi bajom azzal, hogy örökölnöm kell a családunk szakmáját, de miért pont a katonaság? Nem lehet mindenkiből jó katona csak, mert annak kell lennie. A bátyám jó katona, neki nem ártott az örökség, Ő az a fajta aki erre termett, hozzá illik az egyenruha, a tekintély, a rang, hozzám egyik sem passzol, én magamat inkább eltudnám képzelni valami hétköznapi munkakörben egy családdal az oldalamon.
-Apámat csak az érdekelte, hogy mások szemében az Ő családja makulátlan maradjon. Nemzett két fiút ezzel letudta családi kötelességét, a nevet tovább visszük és ezzel neki minden el is van intézve. Fikarcnyi szeretet sincs abban az emberben. - Meglepődök, hogy végig simít a karomon, de olyan jó érzés, hogy hagyom had tegye. Én már hozzászoktam a saját életemhez, de neki gondolom ez azért nagyon fura. Gyerekkorom óta így élek, nem most csöppentem bele gy nem törődöm apa családi életébe, ebbe születtem, az lenen a fura, ha nem szoktam volna még hozzá. Nem mondom, hogy jó így, de már nem várok el semmit az apámtól, nekem már nem több mint egy tiszt a katonaságtól akivel néha egy asztalnál kell vacsoráznom. Ennyi, itt ki is fogyott minden kapcsolat.
Milyen jó lenne ha többet láthatnám. Szívesen megismerném. Gyönyörű lány, okos és látszik nem olyan eltévelyedett, mint én. Nagyon tetszik nekem, nem olyan, mint a többi lány akikkel volt már dolgom, benne többet látok.
Mit meg nem adnék, ha egy ilyen lányhoz kellene visszatérnem a harcból. De hát erre szokták mondani álmodik a nyomor. Ha egyszer kikerülök a harcmezőre aligha hiszem, hogy élve hoznak majd vissza. Szinte látom az apám arcán mennyire várja ezt a pillanatot. Ha lehetne mindent hátra hagynék, de ezzel Andrew-t bántanám meg, hűvös viselkedésünk ellenére Ő a bátyám és nem szeretném egyedül hagyni az apámmal még ha Őt jobban szereti is, mint engem.
Örömmel hallom, hogy nem volt rossz élete, szerették és szeretik most is. Lehet nem az igazi szülei és nem is hercegnő, bár az én szememben már is az, de akkor is volt családja ahol gondját viselték. Ennél többet nem is érdemes erre szót vesztegetni.
-Szép élet amiben élsz még ha ez se egy normális családi állapot. Szívesen megismerném Jeanne-t, biztosra veszem, hogy kedves nő. - Mosolygok rá. Aki egy ilyen lányt nevelt az elárvult gyerekből az csak jó ember lehet, nekem ez a véleményem.
-A háború már csak ilyen, fehér zászlót akkor mutat fel valaki, ha már mindenét elveszített. Ezen aligha lehet változtatni, a polgárok szava pedig nem sokat számít, nekik annyi marad csupán, hogy megpróbálják túlélni a hatalomvágyók harcát. - A háborúnak véleményem szerint soha nem lesz vége, lehet később kevesebben fognak meghalni, de kételkedem abban, hogy valaha is egy véleményen éljenek az emberek, túl sokan vagyunk ahhoz, hogy mind egyet értsünk.
Természetesen a bura dologtól még magam is tartok kicsit, de a két nagy darab godzillától akik őrt állnak még inkább. Persze, hogy féltem a lányt, azok nem kegyelmeznek se Istennek se embernek. Baja eshet amit nagyon nem szeretnék.
-Persze, hogy féltelek, ez nem is kérdés. - Ha elhiszi ha nem, így van. Féltem és fogom is, több nekem, mint egy egyszerű ismerős. Még én se mernék kekeckedni a két állattal.
A fagyizást követően merésznek bizonyulok és lopok egy csókot. A várva várt pofon és szitkozódás amit vártam elmaradt. Helyette elpirult amitől sokkal szebb színe lett az arcának.
tetszett ez a csók, méghozzá nagyon. És szerintem neki is, mert különben már rég lecsapott volna ami jogos lenne a pofátlanságom végett. Aztán felhozza, hogy szívesen sétálna. Csak elmosolyodom és természetesen karomat nyújtom. A bámészkodókkal pedig nem törődünk, így a jó. Foglalkozzanak azzal amivel akarnak, se a pletyka nem érdekel se a rosszmájú megjegyzések és tekintetek.
Vissza az elejére Go down
Vianne Merle
Secrets All Around
Vianne Merle
Városlakó


Titkosított Akta
Ω Hozzászólások száma : 73
Ω Kor : 31

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-06-30, 18:22

Isaac mosolyog a kifakadásomon, de valahogy olyan fura ez a mosoly, egyáltalán nem érzem vidámnak. Inkább szomorkás, beletörődő. Vajon miért gondolja úgy, hogy neki nem jár több? Hogy az útja eleve elrendelt?
Döbbenten hallgatom a szavait.
Mit művelt vele az apja? Hogy volt képes ilyet tenni? Bármi is volt az pontosan, hogy tudta megtenni? Hogy volt képes ilyen mélyen rombolni?
Nem tudom, számít-e neked, de én nem gondollak értéktelennek.
Lassan csóválom a fejem.
Ez… ez… nagyon… ne haragudj, de hirtelen nem is tudom, mit mondhatnék erre! Ehhez nem volt joga!
Egy szülő sem tehetne ilyet a gyerekével. Tudom én, hogy gyakran megesik, hogy az asztalos azt akarja, a fia vegye át a műhelyt, hát akarja vagy sem a gyerek, asztalost nevel belőle, vagy péket, vagy ki tudja mit még, de az azért mégsem ugyanaz. A katonaság az más. Persze dicső, és becsületére válik azoknak a férfiaknak, hogy védik a hazát, és vannak köztük tisztességesek, becsületesek, a többségük az, de hát másik nézőpontból mégiscsak hivatásos, felesketett gyilkosok. Nem mindenkinek fekszik az, hogy katona legyen.
Elhiszem én, hogy hagyomány, meg minden, hogy a ti családotokban ez volt a szokás, elhiszem én azt is akár, hogy húsz generáció óta minden fiúból katonát neveltek, de hiába a hagyomány, meg minden, egy apának látnia kellett volna, ha valaki nem illik a sorba. Egy…
Egy szerető apának, valakinek, aki odafigyel a fiaira, akit nem vakít el a saját ambíciója, aki nem szemellenzővel él. Hogy lehetett olyan kegyetlen, hogy elhitette a saját fiával, hogy az semmit sem ér?
Önkéntelenül emelem a kezem, szinte nem is tudom, hogy megsimítom a karját. Annyira furcsa, hogy egyszerre szeretném átölelni, mondani vagy tenni valamit, hogy ne csak hallja, de értse, és el is higgye, hogy nem igaz, az mind nem igaz, amit az apja mondott, mert tudom, hogy az az ember tette, és közben szeretnék odaállni a fickó elé és a szemébe vágni, hogy nincs igaza. Hogy soha nem is volt igaza!
Halkan sóhajtok, aztán lassan elmosolyodom.
Igen, igen el.
Szeretném megismerni, komolyan, nem csak a felszínt. Ahogy most nézem, komoly, fess katona. A szemei gyönyörűek, bár kicsit szomorúak. Nem hiszem, hogy úgy kéne tekintenie magára, mint aki nem alkalmas másra, mint hogy gyorsan meghaljon a harcmezőn, ahogy azt sem hiszem, hogy ne lenne elég ügyes, okos, hogy ne lenne benne elég kurázsi ahhoz, hogy visszajöjjön. Visszajöjjön bárhonnan, egyben, épen és egészben, ha van miért. Ha van kiért.
Nagyot nyelek.
Jézusom, hova kalandoznak a gondolataim! De akkor is így van, szerintem mindenkivel így van, a bajban a vészben nem magunkért tartunk ki, hanem azokért, akik várnak ránk, akiknek számítunk, és akik nekünk is fontosak. Különben feladná az ember, mert sokkal egyszerűbb kidőlni az út szélén, mint botorkálni tovább, érzéketlenné vált lábakon, hullafáradtan.
Picit megrázom a fejem.
Ne sajnáld, nincs miért! – mondom halkan, majd lágyan elmosolyodom. – Sokáig gondolkodtam azon, hogy kik lehettek, mármint a valódi szüleim, kitaláltam mindenfélét, hogy elrabolt orosz hercegnő vagyok, meg ilyen ostobaságokat. De biztos nem igaz. Nem tudom, kik voltak. Lehet, hogy az anyám valami szegény lány volt, aki megesett egy katonától, és egymaga nem bírt volna felnevelni, talán az apám ott maradt a Nagy Háborúban. De az is lehet, hogy én voltam a hetedik gyerek, és úgy döntöttek, ez már sok. Vagy egy előkelő úrilány szégyenletes kis titka voltam. Mindegy is! Egy dologért vagyok hálás, hogy nem a csatornába löktek, hanem elvittek a nővérekhez. Még két hetes sem voltam, mikor Jeanne magához vett az Irgalmasoktól. És igazad van, ő tényleg szeret, mindig is úgy bánt velem, mint a lányával, nem szólítom anyunak, se mamának, de ő akkor is… – nem fejezem be, csak picit megvonom a vállam, szerintem Isaac így is érti.
Látom, ő is elgondolkodik. Talán az apján, talán a fivérén. A szavaiból úgy vettem ki, minden gondjuk ellenére szereti Andrew-t. Remélem , hogy igen, jó lenne, ha … Megint csak magamban tervezgetek, tudás, a tények ismerete nélkül, de valahogy szeretném, hogy ha az apjával nem is tudja rendezni az ügyeiket, a testvérével azért sikerüljön.
Talán még hallgatnak, nem tudják, hogy nincsenek egyedül, félnek – sóhajtok halkan. – Hamar rájuk ütik a bélyeget, hogy gyáva. Pedig nem azok.
Hogy is mondja az Írás? Kard által vész, mind, ki kardot ragad. Miért lenne az gyávaság, ha valaki nem akar harcolni, vért ontani, helyette inkább törekszik a megegyezésre? A ba, az igazi baj akkor van, ha nincs kivel tárgyalni.
Csak az a baj, tudod, hogy hiába akarsz te megegyezést, ha a másik fél nem hajlandó. Ha fehér zászlóval mégy, tárgyalni, de golyó fogad… Olyankor nincs mit tenni.
És ez a rémes.
A bura, az már kicsit könnyedebb téma. Na, nem mintha nem lenne nagyon is komoly, valós probléma, de mégis, az már valami megfogható. Itt van a kert végében, a mienk, mint a nagyi nippjei, vagy a fivérünk tiltott magazinjai… Tilos megnézni, tilos hozzányúlni, de mivel saját, hát kevésbé félünk tőle.
Féltesz – dünnyögöm magam elé. Nem mintha nem hinném, de hát pont ő, aki lazán otthagyta a kiképzést, hogy velem trafikáljon? Nem tűnt épp szabálykövetőnek. Eddig.
De mi van, ha csak egy okra van szüksége, egy jó okra? Ha úgy látja, hogy egy szabály értelmes, akkor lehet, hogy máshogy állna hozzá? Nem tudom. Még nem ismerem eléggé… De ott az a régi mondás, rablóból lesz a legjobb pandúr.
A fagyizás, mint olyan eleve jó ötlet, pláne itt, ahol a legjobb fagyi készül az egész városban. Kihagyhatatlan. Az számomra természetes, hogy osztozzak, kislány koromban ezt tettem Jeanne-nal, később egy-egy barátnővel, majd végül időnként egy-egy fiúval is, de a csók… Arról nem volt szó!
Talán tiltakoznom kellene? Pofon kellene vágnom? Sarkon fordulni és tüntetőleg elvonulni? Megjátszani a megközelíthetetlen erkölcsös kisasszonyt? És ha aztán nem látnám soha többé? Na nem! Igenis vannak erkölcseim, és tartásom is, de mit játsszam itt a kényeskedőt, mikor valójában jólesett a csókja? Meglepett. Nem számítottam rá. De finom volt, tetszett az íze, az illata, az ajka melege. Legalább magamnak ne hazudjak már! És ha tetszett, akkor miért marjam el magamtól? Ostobaság és képmutatás lenne.
Merci, Monsieur – karolok belé végül kis mosollyal, bár tudom, az arcomról még nem tűnt el a pír. Nem érdekel, ha bámulnak. Bámuljanak csak, ha nincs jobb dolguk!
Az ő dolguk, hogy felháborodnak-e azon, hogy egy francia lány egy szövetségest választ, ráadásul közkatonát, az én dolgom meg az, hogy hiszem, hogy ebben a férfiban több van, mint az bárki gondolná.
Vissza az elejére Go down
Isaac J. Maxwell
Secrets All Around
Isaac J. Maxwell
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe
Ω Hozzászólások száma : 56
Ω Kor : 29

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-06-28, 16:11

Vianne és Isaac

Inkább tűnhetek a szemében most őrültnek mint egy normális férfinak. Igen, van esély rá, hogy csupán golyókapkodónak vagyok jó. Eddig semmit nem találtam az életben amire azt mondhatnám ez a célom, hogy ezért élek.
Amint kifakad ezen a megnyilvánulásomon csak nyugtatólag mosolygok rá, azt se tudom mit mondhatnék. Sajnos, ha meg is tiltja, hogy ezen rágódjak még fogok. Legalább is addig míg olyan célt nem találok a számomra ami más útra terelne.
-Én nem érzem magam értékesnek, sem egyedinek. Az apám szerint pont, hogy a háborúba születtem. Neki nem azért lett két fia, mert úgy akarta, hanem mert az Ő családjában csak is fiúk születtek évtizedek óta és mind katona volt. Szerinte pont, hogy katonának születtem a harcmezőre. Szerintem pedig csupán arra, hogy mellvéd legyek és megvédjem a fontosabb embereket a sortűztől. - Nem azért mondom ezt neki, mert megakarom bántani, hanem mert így érzek. Tényleg csak céltalanul bolyongok és bármennyire is szeretnék hinni a szavaiban mindig ott van az a pont, hogy mi van ha tényleg erre születtem? Nem tudom ezt kiverni a fejemből. A bátyám is katona, de legalább neki életcélja is az, hogy a hazát védje, nekem nem. A háborúskodást ha tehetném messziről elkerülném, nem tartom értelmesnek azért háborúzni, amit egyszer majd más kaparint meg. Egymás elől szedik el a földeket, birtokokat, királyságokat és még sorolhatnám. De ezek mind értelmetlen csatározások, több veszteséget okoznak saját maguknak mint nyereséget. Lehet megszerzik a hőn áhított földet,d e rajta nyoma sincs annak a virágzásnak, kincsnek mint a háború előtt. Lábaik előtt pusztulás és temérdek ártatlan ember holtteste fekszik. Ebben lelni az örömöt? Egyszerűen képtelen vagyok felfogni. Ha kikerülök majd a csatatérre remélem nem ontok ártatlan vért, nem teszek olyat ami éjszakákon át kísértene.
-Még nem ismersz, de mindennek eljön a maga ideje. -Tudom, hogy nem erre akart kilyukadni, de engem csak ez a fele érdekel. Megakarom ismerni. Nem mondhatom azt, hogy nem láttam még nála szebb lányt, de igenis érdekesnek látom, a maga módján csinos és nekem pont megfelel. Bármelyik kocsmában találhatnék egy lányt aki egy éjszakáért még hálás is lenen nekem, de az miben lenen jó? Egy szokványos lány, egy szokványos éjszaka. Ezekből az örömökből hamar kijózanodtam már, nem találom olyan érdekfeszítőnek. Nincs meg a vágy hozzá. Vianne más. Nem az átlag közé tartozik, semmiben sem a szokványos lányokat erősíti. És ami akkor a réten megtetszett benne az az volt, hogy nem illegette magát, nem kellette magát, hanem munkát végzett, fontos munkát és csupán akkor hagyta abba mikor én letértem az útról és csatlakoztam hozzá. Ez tetszett. Magában pedig egy szellemes lány, okos, és kifinomult is,d e ezt sem viszi túlzásba. Azt hiszem ezek mind tetszenek nekem, ezek teszik Őt olyan bájossá. Ha kell komolyan is tudok vele beszélgetni, de a viccet sem veti meg. Azt hiszem ezt hívják az ARANYKÖZÉPÚT-nak csupa nagybetűvel.
Mikor meghallom, hogy árva volt kicsit megsajdúl a szívem. Lehet, hogy rossz sorom van az apám mellett és néha úgy érzem megfojt a szigorával és az utálatával irántam, de mégse mondhatom azt hogy nincs családom. Apámon kívül ott a bátyám akit szeretek annak ellenére, hogy folyton feldühítem. Az édesanyámat is szeretem. A család még ha nem is a legjobb biztonságot nyújt, ami körülvesz és ez valahol megnyugtató.
-Nagyon sajnálom. De ha jól veszem ki a szavaidból jó sorod volt és szerettek, szeretnek most is. Azon kevés gyerekek közé tartoztál akiknek megadatott egy új élet lehetősége. - próbálom a jó oldalát megragadni a dolognak. Sajnálom Őt, persze, de senkinek sem esik jól ha emiatt sajnálkozunk felettük, mert lehet, nekik pont így volt jó. Mikor a bátyámra terelődik a szó, természetesen nem mondok rosszakat és magamban is reménykedem, hogy a sok különbség ellenére lehetünk idővel jó testvérek. Nem szeretnék állandóan harcban állni Andrew-val, már néha fárasztó mindig lefutni ugyanazokat a köröket. A minta gyerek kontra fekete bárány. Lassan teljesen beleunok ebbe. Valamelyikünknek idővel lépnie kell ha nem akarjuk, hogy nagyon elmérgesedjen közöttünk a testvéri kapcsolat.
-Biztosan van akit még ugyanúgy felháborít a sok háborúzás, csatározás, de azok vagy nem mernek felszólalni vagy nem is akarnak. -Ez a helyzet, mert ha vannak ilyen emberek és mernének hangot is adnia véleményüknek rég nem lennének háborúk, de nem ez a helyzet, hallgat mindenki és várja a csodát.
Mikor elérünk addig a pontig, hogy szóba kerül a bura és a kis cseles meglesése, természetesen jól átgondolom a dolgot és mivel megkedveltem Vianne-t semmiképp nem szeretném ha bántódása esne.
-Igen féltelek. Baromi mókás dolog belopakodni és kicselezni az őrséget,de veszélyes is és nem szeretném ha bántódásod esne. -Láthatja rajtam, hogy minden egyes szót komolyan is gondolok. Nem viccelem el, nem akarom, hogy bajba kerüljön. Nincs neki arra szüksége és nekem se. Aligha tudnám kimenteni a bajból mivel én is nyakig ülök benne.
A fagyizás kicsit kellemesebb hangulatot ad a komoly beszélgetés után. Miután elvette a megérdemelt részét a Levendulából én is megkóstolom az Ő adagját és aztán hirtelen ötlettől vezérelve egy röpke csókkal ajándékozom meg. Kihagyhatatlan alkalom volt, kíváncsi voltam a csókja ízére és most, hogy már tudom, lenyűgöz. Hátralépek, mert azért egy ilyen akció után igenis tartok a hatalmas pofontól amit megérdemelnék. De hiába várom az mégse érkezik. Tehát tetszett neki, sejtelmesen elmosolyodom. Vianne zavarában elvörösödött ami igazán bájos arcot varázsol neki.
-A séta remek ötlet, támogatom. - Karomat nyújtom udvariasan. A bámészkodókkal pedig nem törődök. Ha ennyire unalmas az életük, hogy az enyém vagy Vianne élete érdekli őket jobban akkor csak hadd nézzék. Nem szégyellem, hogy tetszik nekem a lány.
Vissza az elejére Go down
Vianne Merle
Secrets All Around
Vianne Merle
Városlakó


Titkosított Akta
Ω Hozzászólások száma : 73
Ω Kor : 31

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-06-27, 16:33

Hökkenten nézek a szemébe. Mosolyog, de olyat mond, amitől kiráz a hideg is. Főleg azért, mert mintha egy hang susogná a fülembe, hogy képes, és valóban ezt hiszi.
Ez nem igaz! – szakad ki belőlem a tiltakozás. – Nem gondolhatsz ilyesmit!
Rázom a fejem, tiltakozom már csak az ötlet, a lehetőség ellen is. Nem hiheti ezt magáról, az nem lehet! Akármilyen is volt eddig az élete, akármit is mondtak neki mások, azt nem gondolhatja komolyan.
Minden ember értékes, alapvetően annak születik, nem arra, hogy háborúba küldjék, nem arra, hogy golyó találja el. Nem szeretném még egyszer, ha ilyet mondanál.
Még inkább nem szeretném, ha ezt gondolná, hogy ő feláldozható, becserélhető, vagy eldobható. Mert ez nem igaz. Sose született még a földön olyan, mint ő, és nem is fog.
Egyediek vagyunk, egyszeriek. Senki sem eldobható. Mondom ezt úgy, hogy nem ismerlek még elég jól. De amennyit láttam eddig… Nem hiszem el, hogy mások nem látják, hogy te magad nem látod…
Elhallgatok. Nem vagyok annyira önhitt, hogy azt gondoljam, mindenre tudom a választ és csak én tudom az igazságot. Messze nem tudok eleget Isaac-ről, a réten találkoztunk és most. Mi ez a két alkalom? Hiszen egy egész élet is kevés lehet, hogy valakit igazán megismerjünk. De amennyit eddig én láttam belőle, az kíváncsivá tett. Szívesen tudnék meg többet. Róla, arról, hogy mit gondol, miben hisz, mit remél. Mert hiába mosolyog, kötve hiszem, hogy annyira kedvére való lenne fiatalon elesni. Ahogy én sem szeretném, hogy baja essen, igazság szerint tetszik. A mosolya, a merészsége is, mert az is kellett, hogy ott merje hagyni a feladatát, miattam. És igen, beismerem, hízelgett a hiúságomnak a dolog. Nem is lennék nő, ha nem így lenne.
Azt pedig nem hiszem, hogy ne találhatna magának lányt. Jó, Avignon nem Párizs, de azért nem is a világ vége, élnek itt bőven csinos lányok, nálam szebbek, szép szőkék, vagy különleges vörösek… Egy jóképű fiatal katona minden ujjára kaphat egyet, ha akar, elég egy kimenő, és már meg is van az új barátnő. Így megy ez. Nem szükséges kockáztatni egy egyszerű, épp a gyomlálást kipihenő lányért a parancsmegtagadást.
Látom, hogyan komolyodik el, és valami azt súgja, ez nagyon kénye téma. Az apja és ő. Ez bizony valami olyasmi lehet, ami fáj, és nem gyógyul.
Azt hiszem, értelek – suttogom.
Most újra eszembe jut, hogy én valójában nem is tudom, ki fia-borja vagyok, de nekem ott van Jeanne, ő engem választott, és egész életemben szeretett és gondomat viselte. Szerencsés vagyok vele.
Valahogy fel sem merül, hogy Isaac engem akarna titkolni, ha így lenne, akkor nem ennyi ember orra előtt szólított volna meg, nem csókolt volna kezet. A viselkedése, ahogy velem bánik, nem érzem azt, hogy szégyellne, nem félek attól, ha erre jönne egy bajtársa, akkor takargatná, hogy épp velem van. Nem én vagyok itt az ok, hanem az apja. Nem engem nem akar bemutatni, hanem őt nekem.
Sajnálom, de nem magam miatt, hanem miatta.
Az apámnak én sem tudlak bemutatni, jelesül mert azt sem tudom kicsoda – felelem egyszerűen. Nem kell, hogy rosszul érezze magát. Ő legalább tudja kik a rokonai, én nem. – A helyzet az, hogy engem a lelencből vett magához Jeanne. Nekem csak ő van.
Kicsit bizonytalanul pillantok rá, mit szól ehhez. Nem olyan családfám van, amire bárki büszke lehetne, sőt, éppen hogy semmilyen sincs. Ettől függetlenül nem félek elmondani, hogy ez a helyzet. Ha emiatt elszalad, akkor ám tegye, akkor nem veszítek semmit. Akinek így nem felelek meg, az nem is érdemes arra, hogy búsuljak utána.
Ahogy a bátyjáról beszél, az a kis mosoly…
Nem vagytok egyformák, de ez nem baj.
Szerintem ez nem legyőzhetetlen probléma, bár talán nem is olyan egyszerű, varázsütésre megoldódó a helyzet, de valahogy az a mosoly nekem azt sugallja, hogy nem is teljesen reménytelen.
Lassan bólintok, mert én is így gondolom. A világ kifordult a sarkából, félő, hogy minden összeomlik körülöttünk.
Ahogy látom, téged mégis – próbálkozom. – Ahogy engem is. És talán még másokat is.
Mert az nem lehet, hogy mások nem látják, hogy nem érzik! Kell, hogy legyenek még, akik ugyanígy őrültségnek látják a háborút, akik minél gyorsabban be akarják fejezni.
De végül elmosolyodik, és én örülök a szavainak.
A kedvemért, kérlek – bólintok aprót. Már ha ez számít valamit. Valójában nem tudom, fogalmam sincs, számítok-e, vagy lehet, hogy csak nagyon unatkozott?
De most nem is töröm ezen magam. Fiatalok vagyunk és a nap szépen süt, és legalább egy kicsit éljünk úgy, mintha nem lenne semmi gond.
Mikor a burára terelődik a szó, és arra, hogy meglesném, először elneveti magát, de aztán meglep. Nem bíztat, nem tanácsokat ad, a segítségét sem ajánlja, inkább próbál lebeszélni. Komolyan. Mi van?! Az a srác, aki a saját kiképzését ellógja, engem félt?
Te komolyan félsz, hogy bajba kerülnék? – pillantok rá. – Gondolod, akkora szám lenne némi szabályszegés egy kis kíváncsiság miatt?
Hiszen nem akarok semmi rosszat. Azt viszont bőven el tudom képzelni, hogy a hadsereget nem érdekli, mit akartam, csak az, hogy mit tettem. Isaac tényleg félt tőlük?
Az egész feszültséget a fagyi oldja fel, nézem, ahogy belenyal, és nem úgy tűnik, mint aki fintorogva tolná el magától az adagját.
Ugye, hogy nem rossz? – kérdezem vidáman. Én csak örülök neki, ha neki is ízlik.
Mosolyogva hagyja, hogy belenyaljak a fagyijába. Hmm... Levendula, most is pont olyan csodás, mint mindig. Már épp megköszönném, mikor Isaac felém lép, lehajol kicsit, és ő is elveszi a részét. Nem tiltakozom, hiszen én ajánlottam fel, hogy kóstoljunk bele egymás fagyijába. De nem húzódik hátra, egy pillanat, amíg arra gondolok, hogy talán még egy nyalatnyit szeretne, aprót biccentek, hogy persze, végtére is nekem két gombócom van és megvámoltam az ő levenduláját.
De Isaac mást gondol.
A csók a számon egyszerre forró és hűvös, és csokoládé-erdei gyümölcs és még valami finom íze van. Nagyot pislogok. Meglepett, nem gondoltam, nem számítottam rá, és...
Mit kellene tennem? Visszacsókolni? Már hátra is lép. Lehet, hogy nyakon kellene csördítenem, hogy milyen szemtelen? Lehet, hogy meg is tenném, ha előtte nem lett volna kedves, vagy ha még tapogatni is próbált volna. De ez csak egy könnyed csók volt, finom, és gyengéd érintés.
Önkéntelenül is beharapom kissé a szám szélét, icipicit meg is nyalom. Érzem az arcom melegebb, bizonyára pirulok is, de próbálok könnyedén állni a dolgokhoz, pedig nem minden nap csókolgatnak szövetséges katonák, de mások sem.
- Talán… esetleg menjünk - mondom végül. - Sétálhatnánk egy kicsit.
Az alatt elmúlik a pirulásom, meg talán nem fog a fél utca bámulni.
Isaacre pillantok, kíváncsian, hogy nyújtja-e a kezét vagy esetleg a karját.
Vissza az elejére Go down
Isaac J. Maxwell
Secrets All Around
Isaac J. Maxwell
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe
Ω Hozzászólások száma : 56
Ω Kor : 29

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-06-24, 21:54

Vianne és Isaac


Nagy részében a felelőtlen fiatal srác vagyok aki imád ellógni bizonyos nem kívánt feladatokat. És most tessék megkapaszkodni, a további részekben is ugyanez vagyok, a vele szembeni viselkedésem csupán egy színdarab, ha a saját énemet adnám már szóba se állna velem. Végül is ki szeretne bármilyen viszonyban állni egy a szabályokat kerülő, nem éppen a korához illő viselkedésben megnyilvánuló, kicsit idegesítő és nem utolsó sorban a család szégyene féle emberrel?
Még én magam se állnék szóba egy hasonló emberrel mint én. Úgy vagyok elcseszve ahogy csak lehet.
-Ugyan, erre születtem. - Mondom egy mosoly kíséretében. Van esély rá, hogy az apám ezért tervezett be a bátyám után, hogy a gyengébbik és nem éppen a család büszkesége nevű gyerekét feláldozza a fronton, mondván, van egy hősi halott a családban, meg egy amelyik tovább viszi a nevet. Ennyi. Kinézem ezt a saját apámból. Azért nem a legfelemelőbb érzés mikor az ember apja inkább kiborg mint ember és szülő. Számára mi tényleg nem a fia vagyunk hanem a katonái akiket vér izzadásig hajt ha akarják ha nem. A gyerekkoromról meg inkább egy szót se.
-Nem is szeretném ha megismernéd, az lenen az utolsó dolog az életemben, hogy bemutatnálak neki, vagy még az utolsó se ez lenne. Hidd el, jobb Őt nem ismerni, nem szeretném ha találkoznál vele. - Mondom komolyan, remélem nem érti félre, nem azért nem mutatnám be, mert nem találom elég jónak ahhoz, hogy megismerje Őt az apám, ellenkezőleg, nem szeretném ha megismerné az apámat akit nem szívesen hívok annak, ha tehetném letagadnám, hogy ismerem és ezzel Ő is így van. Kölcsönös ez az apa-fia szeretet.
-Na a bátyám meg külön egy jópofa téma. Igen katona, de teljesen mások vagyunk mi ketten, Ő az apám klónja én pedig valami UFO vagyok aki csak véletlenül került bele a családba. - Mondom kissé hamiskás mosollyal. Szeretem a bátyám, de néha már nehezen viseljük el egymást. Én megpróbálok jó viszonyban lenni vele ahogy rajta is látom, hogy néha próbálkozik, de valahogy egyikünknek sem jött ez eddig össze.
-Vannak határok, de senkit sem érdekelnek, a gyerekeket nem szabadna bántani, ép elég az nekik ha a családjukat veszítik el egy háború miatt. De ez a helyzet úgy áll rendszerek nélkül mint egy félig lebontott ház, nem lehet tudni mikor dől össze minden. - Mondom a legnagyobb komolysággal. A mostani helyzetben nem tudom mi lehetne az ami segíthet. Ha már ott tartunk, hogy egy kisgyereket veszélyesnek titulálnak akkor már mindenki a fejét vesztette, megoldhatatlan káosz.
Csak elmosolyodom a szavain, legalább tudom, hogy valaki nem a halálomat várja, bár szerintem Andrew is ez a kategória, bármennyire is nyüstöljük egymást még testvérek vagyunk.
-A kedvedért megpróbálok egészben visszatérni ilyen állapotban mint most. - Mosolyodom el ismét. Én is szívesen látnám Őt viszont. kedves, okos és aranyos lány. El tudok beszélgetni vele ami számomra nagyon fontos.
Mikor arról kérdez mit is tegyen ha látni szeretné a burát csak elnevetem magam, Most mit feleljek? Őszintén, szeretném látni ahogy cselesen átjut az őrökön,d e mivel ez veszélyes és következményekkel járna így hát komolyra fordítva a szót inkább nem azt mondom, hogy verekedje át magát az akadályokon és a két gorillán az őrposztnál.
-Nem szeretném ha bajod esne így inkább ne próbálj meg eljutni a buráig. Nem akkor nagy szám, nem érdemes miatta bajba kerülni. - A két őr állandó beosztással már nekem is az agyamra megy, szeretik játszani a nagymenőt. Úgy vannak vele, hogy fontos feladatuk van, holott csupán arról van szó, hogy parányi agyukkal ennél nagyobb feladatot nem mernek rájuk bízni, ennyi.
Végül megkapom a fagylaltomat és bármennyire is tartom furának a levendula ízű fagylaltot nekem tetszik. Jó íze van. Aztán nyalok belőle egy utolsót majd egy mosoly kíséretében nézem végig ahogy belenyal a fagyimba. Khm..enyhén szólva is kicsit máshol kezdtek járni a gondolataim, de mindegy is. Amint végez én lépek közelebb hozzá majd mivel magasabb vagyok lehajolok és belenyalok a fagyiba. Kellemes ízű. Majd egy pillanatra elgondolkodom azon mi lenen ha most megcsókolnám, aligha nem képen vágna és itt hagyna, ezt csak nem fogom megkockáztatni..de azt hiszem mégis csak.. Odahajoltam és egy gyors csókot adtam neki majd arrébb léptem az esetleges támadástól tartva.
Vissza az elejére Go down
Vianne Merle
Secrets All Around
Vianne Merle
Városlakó


Titkosított Akta
Ω Hozzászólások száma : 73
Ω Kor : 31

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-06-22, 15:51

Fogalmam sincs, melyik lehet az igazi Isaac. A réten látott laza srác, vagy a komoly tekintetű ifjú katona.
Talán egyik sem. Talán mindkettő. Igen, én azt remélem mindkettő ő.
Buta remények, lehet, de én már csak ilyen vagyok. Nem ismerem még őt, de próbálom látni valamilyennek, elképzelni. Ezek nem előítéletek, nem erről van szó, de hát minden ember így tesz, nem? Valamilyennek ítéli a másikat, és igyekszik vele a szerint viselkedni. Úgy néz ki, nekem most változtatnom kell. A réten látott katonát nem igazán vettem komolyan, ha máshogy lett volna, akkor bántott volna, hogy bő hónapig egy szót sem hallottam felőle.  
Hogy mi az, ami most mégis más? Nehéz magamnak megfogalmazni, talán a tekintete teszi. Egy villanás, ami azt mutatja, több van benne, talán annál is több mint, amit ő maga gondol magáról.
A fejem ingatom.
Nem szabad ilyet mondani.
Gyerekes tiltakozás, dac, vagy igazi féltés, de ilyet ő akkor se mondjon. A szemébe nézek, talán ezért veszem észre, mintha valami árnyék suhanna el a tekintetében, mint amikor a napot felhő takarja el.
Mit rejtegetsz, katona?
Aztán már mosolyog újra, de amit mond, az egyáltalán nem vidám, nem is vicces.
Az apja, nem is tudom, miféle ember lehet. Nem hiszem azt, hogy hazudna, sőt még azt sem, hogy túlozna, amit mond, az nem olyasmi, amivel az ember csak úgy eldicsekszik egy majdnem idegennek, nem is olyan téma, amivel lányokat lehetne felszedni. Éppen ezért hiszem, hogy igazat mond. Semmi oka, hogy nekem hazudjon, nincs rá oka, hogy ilyesmit találjon ki.
Megértelek – felelem halkan. – Baj, ha azt mondom, hogy eddig az apád… nos, mi okod lenne hazudni, ugye? Szóval nem épp olyan ember, akit szívesen megismernék.
Nem akarom őt megbántani, mert hát mégis csak az apjáról van szó. Fogalmam sincs milyen a viszonyuk, ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy hideg és feszült, de ettől függetlenül lehet, hogy Isaac szereti, és lehet, hogy neki fáj ez az egész helyzet.
Van egy bátyád is? – kérdezek rá inkább erre. – Ő is katona?
Bár amit az előbb mondott, abból úgy gondolom, hogy igen, de talán róla inkább van kedve mondani pár szót. Igaz, úgy fogalmazott, hogy ő nem tud arról, a bátyja tett-e valamit, de…
Ostoba módon reménykedem, hogy nem megint valami kényes témába tenyerelek bele. Valamiért úgy érzem, vékony jégen táncolok, ha Isaac családja a téma.
Szerintem, ha ez valamit számít, igenis vannak határok, amit az ember nem léphet át, amit nem szabadna.
Én a hadifoglyot mondtam, ő meg a gyerekeket.
Annyi rettenetes dolog van a világban, meg kellene tartani valamit tisztán, megőrizni. Nem lenne szabad tönkretenni a gyerekeket. Milyen idők azok, mikor egyáltalán felmerülhet, hogy egy gyerek veszélyes lehet?
A nevetése és a kacsintása kicsit felold. Visszamosolygok.
Ne is legyen! Később sem! – rázom a fejem. – Akárhova mégy, bárhova küldenek, egészben szeretnélek újra látni, így mint most!
Kimondom, mielőtt rendesen végiggondolnám a dolgot. Szeretném újra látni? Miért is ne, mondja a könnyelmű énem, de az elgondolkodtatóbb az, hogy a megfontolt énem is egy igent sugdos.
Figyelmesen hallgatom, amit a buráról mesél. Szél és víz bejuthat, apró molekulák… vagy talán csak a szilárd testeknek áll ellen? Érdekes kérdés.
Honnan tudjátok, hogy más nem juthat át? – kíváncsiskodom. Aztán elmosolyodom. – Akkor most tegyek le a tervemről, mert tilos? Vagy mert veszélyes? Meg is sérülhetek akár?
Kérdőn pillantok Isaac-re.
Vagy inkább legyek cseles? – Felvont szemöldökkel pillantok rá.
Ha összeszedem magam, nem hiszem, hogy nem tudnék a bura közelébe jutni, végtére is elég jól ismerem a folyópartot és a környező vidéket, az erdőket is.
Örülök, hogy nevet a viccelődésemen, sokkal jobb őt vidámnak látnom. Meg így nem is érzem kínosan magam, mintha csak felvonta volna a szemöldökét, vagy netán gúnyosan mosolygott volna.
Figyelem, ahogy belenyal a levendula fagyiba… éééééés….. És tetszik neki! Látom az arcán! Nem nagyon hiszem, hogy el tudná titkolni, ha nem szeretné. A levendula ugyanis vagy nagyon bejön, vagy nagyon nem. Nekem ez a tapasztalatom eddig.
Az ajánlatomon felnevet, majd nyal még egyet a fagyijából, jól is teszi, mert ha sejti, ha nem, de ez után én következem.
Meg bizony!
A tölcséremet átteszem a bal kezembe, és mosolyogva lépek közvetlen Isaac elé. A szemébe nézek. Jobb kezem a csuklója köré záródik, és magam felé húzom a kezét, amiben a fagyis tölcsérét fogja. Még mindig a szemébe nézek, ahogy szépen komótosan belenyalok a levendulafagyiba. Aztán elengedem, megnyalom a szám szélét és elmosolyodom. Finom, mint mindig.
Vissza az elejére Go down
Isaac J. Maxwell
Secrets All Around
Isaac J. Maxwell
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe
Ω Hozzászólások száma : 56
Ω Kor : 29

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty2014-06-21, 21:10

Vianne és Isaac

Elsőre inkább tűnök egy fiatal és nem kimondottan kötelességtudó katonának, nos másodjára sem vagyok több, ez van. Tényleg ilyen vagyok. valaki a hivatásának tartja a katonaságot, ez a személy nem én vagyok. Rám csak rám erőszakolték ezt a dolgot, az apám nem engedett és azt mondta bármeddig dühöngök vagy ellenkezek nem számít. Mondhatnám úgy is, hogy parancsba adta ezt az irányt. Így hát első megítélésre meg is találtuk azt ami vagyok.
Arról fogalmam sincs mit gondolhat rólam Vianne, de nem tehettem rá jó benyomást legelőször mert most úgy tesz mintha egy új embert ismerne meg. Hát igen, az a katona aki futás helyett a réten beszélget egy csinos hölggyel egyáltalán nem úgy néz ki mint most én, egyenruhában és komoly tekintettel. Mondjuk ez nem is én vagyok, ez az előírt katona énem amit olykor muszáj beolajozni és munkába állítani, mert ha nem így tennék alighanem a bátyám és az apám nyírna ki. És míg az utóbbitól azt mondom el is fogadnám az első személytől inkább nem.
-Nos, tényleg így van. De valakinek a golyókat is fogni kell. - Mondom a legnagyobb egyszerűséggel. Még nem voltam bevetésen egyszer sem és tudom hamarosan kijutok a csatatérre majd én is. Hogy onnan a hullaházba vagy a kórházba kerülök majd az rajtam áll vagy bukik. Nem tagadhatom, hogy várom mikor kerül sor arra, hogy végre kiküldjenek élesben. Nem azért várom ezt, mert bennem van a győzni akarás vagy mert a hazámat szolgálom rendíthetetlenül...inkább azért, mert talán ott majd kiderül az, hogy alkalmas vagyok-e katonának. Meg persze az se okozna gondot ha golyót kapnék, mondhatnám azt, hogy hősi halott vagyok és egy életre megszabadulnék az apám terhétől, de mindegy is, még itt vagyunk a jelenben és épp mellettem van egy csodaszép nő.
-Az apán egy olyas fajta ember akinek ha azt mondják lődd le azt a gyereket, mert "veszélyes", megteszi. Tőlem és a bátyámtól is elvárja ezt. Én határozottan kijelentettem ilyesmiben nem vállalok szerepet. Nem fogadta el, de nem is érdekel. Arról nem tudok, hogy a bátyám tett e már ilyet, de rám ugyan várhatnak, ha azt mondtam nem akkor nem. - Jelentem ki magabiztosan. Parancsszegő vagyok ez tény. De szerintem az ha vakon teljesítünk minden parancsot végül elveszítjük a határt ameddig elmehetünk és végül istenségeknek fogjuk képzelni magunkat, mert mi megtehetünk bármit, megölhetünk akárkit, mert mi úgy ítéljük. Szerintem ez nem helyén való. De rajtam kívül senki sem így gondolkodik és ez a baj.
-Egyelőre nincs kedvem golyók elé ugrani. - Nevetek fel majd kacsintok rá. Ahogy végig nézek rajta nem csak azt állapítom meg, hogy csinos hanem azt is, hogy egy nagyon kedves lány. Ritka az ilyen. De valahol mindig is csíptem a francia lányokat.
-Átlátszó és szelet, vizet átenged, de azonkívül se ki se be. Szerintem viszont tégy le a tervedről, nem engednek a közelébe ott senkit. Egy bizonyos pontig figyelik a burát. Viszont ha cseles vagy akkor meglehet próbálni. - mosolyodom el. Rengeteg civilnek sikerült már meglesni a burát. Még a helyi csaposnak is volt szerencséje hozzá, pedig Sebastian-ból ki se néztem volna, hogy érdekli az ilyesmi. Na igen, a csapost már ismerem egy ideje, esténként elég gyakran meglátogatom a kocsmát, törzsvendégnek is számíthatom magam.
A kis színjátékon elnevetem magam. Tény, hogy vicces, bár nem tudnám magam elképzelni királynak, de még hadvezérnek sem. Ez nem az én világom.
Miután kikérem a levendula fagylaltot meg is kóstolom és elnyeri a tetszésem. Bár meglepődök, hogy Ő nem ilyet kér, de végül is nem zavar.
Az ajánlatán felnevetek majd miután nyaltam egyet a fagylaltból megszólalok.
-Ezt az ajánlatot nem lenen érdemes visszautasítani, megegyeztünk. - Mosolyodom el.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Secrets All Around


Titkosított Akta

La Princiere (cukrászda) Empty
TémanyitásTárgy: Re: La Princiere (cukrászda)   La Princiere (cukrászda) Empty

Vissza az elejére Go down
 

La Princiere (cukrászda)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Avignon Ereklyéi :: Archivum :: Avignon városa :: Belváros-