Lássuk be, az életem katasztrófa onnantól számítva, hogy világra jöttem. Szinte mindent elszúrtam amit csak el lehetett, még azt is amit más képtelen lett volna. Loptam, hazudtam és elárultam a szüleimet. Ezek mind megbocsáthatatlan dolgok. És nem elég, hogy a múltban elkövettem a hibákat még a jelenben is tartom őket és folytatom úgy mintha ez mind normális volna. Meg tudom érteni Kelly-t, hogy ki van akadva. Megtartottam a gyereket és Ő velem maradt, de annak ellenére, hogy azt ígértem változni fogok, nem tettem. Minden baj és felelősség rá hárult, holott nagyobb bajokkal küzdött, mint én. Néha már komolyan a sírba tudna vinni azzal, hogy megakar változtatni, hogy egy teljesen más emberré akar alakítani. De valahol meg tisztában vagyok vele, hogy tennem kell azért, hogy velem maradjon. Már régen túl lennék elviekben a kamasz koron amiben nincs felelősségvállalás. Kelly-nek egy olyasvalaki kell aki felnőtt már hozzá és nem folyton azzal kell törődnie, hogy embert faragjon belőle. Igazából egy nagy marha vagyok. Az ölembe pottyant megadva a lehetőséget, hogy elkezdjek egy normális életet én pedig nem élek vele úgy ahogy azt kellene.
-Kelly, nem tagadom, hogy olykor nehéz megfelelnem az elvárásaidnak, de egyetértek azzal, hogy meg kell emberelnem magam ahhoz, hogy minden jól működjön köztünk. - Akarom, hogy tudja, egyetértek vele, tudom nagyon jól, hogyha nem változtatunk mind a ketten önmagunkon akkor a végén fel is út, le is út lesz az egyenlet eredménye. Ha pedig eddig küzdöttünk akkor egy ekkora kudarc jobb ha nem következik be, mert az csak azt bizonyítaná, hogy mégse akartuk mi ezt igazán. Szeretem Kelly-t ez kétségtelen, mikor magamhoz fogadtam akkor még nem tudtam, hogy majd így fogok érezni iránta. Nem szeretném elveszíteni. Ha hagynám kisétálni az életemből akkor tényleg egy hatalmas lúzer lennék.
-Tudom, hogy eljön a napja mikor elmész és szeretnék veled tartani. Nekem itt nincs semmim, vagyis most éppen van, Ti, de egyébként se a házat, se a munkát nem tudnám hiányolni. Ha elmennél Angliába mennék veled, nekem is az az otthonom. - nem akarom, hogy azt higgye ha elakarna menni nem hagynám, ha viszont vágyna a társaságomra akkor jobb ha tudja mindent képes lennék hátrahagyni azért, hogy vele tartsak.
-Nekem eddig egy álmom volt csupán, világot akartam járni, aztán jöttél te és azt hiszem megváltozott a véleményem. Szeretnék világot járni akkor, ha te is ott vagy velem. - Semmi csöpögős duma, komolyan így gondolom, ha képes vagyok ennyi áldozatot megtenni érte, hogy boldog legyen akkor az már nem azt bizonyítja, hogy szeretem? Persze minden ezerszer egyszerűbb lenne, ha nem lenne Sophia, de nem lenne egy újabb kudarc, ha eldobnám magamtól a gyereket csak azért, hogy gondtalanabbul élhessünk? Szerintem éppúgy hibáznék, mintha mindent szeretnék egy cseppnyi áldozat nélkül.

Tudom, hogy mindez idáig rémesen makacs és önfejű voltam. Csak azt tettem amihez kedvem volt, így belegondolva azt se értem miért nem rúgtak már ki a munkahelyemről. Felelőtlenségem és csapongó életem nem csak otthonra korlátozódott. A munkahelyemet is rendesen megfűszerezte a magánéletem. Ott csaptam a szelet a legtöbb lánynak és ahánnyal szakítottam csoda, hogy nem lett kész káosz vitaparti a kocsma. ha visszagondolok tényleg érdekes életet éltem, azt nem mondom, hogy bármelyik cseppjét is megbántam volna, mert élveztem, hogy esténként nem kellett egyedül ágyba bújnom, mindig jutott valaki aki megosztotta velem a hálószobáját. Valahol tényleg jó volt ez a rendszertelenség és az élvezetek halmai, de észre sem vettem, hogy közben annyira megszoktam, hogy teljesen másra vágyok mellette. Jó volt, sőt, nagyon jó volt mikor a nők csak úgy a karjaimba hulltak és valami felemelő érzést és vágyat váltottam ki belőlük. Szabályok nélkül az élet könnyebb volt, de egyáltalán nem normális, ezt már belátom. Sokkal előbb észre kellett volna vennem, hogy amit teszek az nem éppen normális. Sokat hibáztam és Kelly reakcióin se sem lepődöm meg, megelégelte, hogy egy ilyen léha párja van és természetesen igaza is van, ám úgy gondolom, hogy amit Ő tesz az sem teljesen normális. Annyira a szabályoknak él, hogy a szórakozás vagy a spontán dolgok már bele se férnek az életébe. Én változni fogok, sokkal komolyabban veszek majd mindent, de elvárom tőle, na, ez nem a megfelelő szó, inkább úgy fogalmaznék, hogy szeretném, ha Ő is változtatna, hogyha kicsit lazábban venné az életet és nem élné meg minden egyes napját úgy, mintha szabályok irányítanák és ha vét akkor minden felfordul. Szeretnék lazítani rajta, kicsit látni akarom, ahogy ellazul a karjaimban.
-Igen, sokkal könnyebb lett volna ha megbeszéled velem. Talán hamarabb megoldást tudtunk volna találni erre. - Nem rovom meg érte amiért nem ült le korábban megbeszélni ezt velem, hisz magamtól is rájöhettem volna, hogy bántja valami. De persze, mint oly sokszor már, magamon kívül nem foglalkoztam mással, nekem jó volt, megvolt minden ami kellett és elfelejtettem gondolni Kelly helyzetére.
Nem gondolom, hogy azzal, ha ezt megoldjuk minden rendbe jön, mert mindig lesznek viták és veszekedések. Apám mindig mondta, ha egy nő nem veszekszik már semmiért akkor kihunyt benne minden a férfi iránt. Hiszek neki, nem tudom milyen lenne, ha Kelly már nem vitázna velünk. Kihunyna minden.
A pléden pihenve jövök rá arra, hogy az ilyen pillanatok nekem is hiányoztak pedig nem is tudtam róla. A kérdésére olyan bőven válaszoltam amennyire képes voltam rá. Ám a következő kérdése annyira logikus, hogy már-már választ sem találom rá.
-Akartam visszamenni, de annyira szégyelltem magam, hogy mindig visszavonultam a tervtől. Hiányzik Anglia, a húgom is aki mostanra már kész fiatal hölgy lehet, ha életben van. A szüleim bizonyára már nem élnek, félek visszatérni is meglátni mi lett azóta, ugye érted? - Hangom kicsit megremeg, bele se merek gondolni mik lehetnek otthon, a háború, nyomorúság. Erre nem szeretnék hazatérni, jobb úgy emlékezni a családomra amilyenek voltak. Félek a látványtól ám ha a búra felemelkedik vagy megszűnik Kelly bizonyára visszaakar majd térni Angliába és tudom, hogy vele tartanék.

Életem során számtalanszor feladtam már dolgokat. Valamibe belefogtam és ha küzdelmek árán sem sikerült egyszerűen lemondtam róla. Egy állás, jobb ház vagy a fizetésemelésért folytatott harcot is feladtam, kilátástalannak tűnt előttem mind, hát nem vacakoltam rá a drága időm. De ezúttal ha feladom akkor elveszítek mindent. Kelly egy olyan személy a számomra akim még soha nem volt, megértő társ, jó szerető és egy olyan ember akire tudok számítani. Persze tisztában vagyok vele, hogy Ő egy olyan lány aki szereti a sorrendet a rendszert, értem ezalatt az előbb a szerelem, házasság majd aztán a gyerek dolgot és ezt mind a karrierjével egy időben, hogy családilag és énekesi pályán is csillogjon. Ez bánt, hisz tudom, hogy nem kér sokat, de alig lépett még bele az életembe és én már rendesen felborítottam az övét. Egyszerű szeretőknek indult a kapcsolatunk mostanra pedig egy kusza család utánzatként élünk, jól van ez így? Magam se látom benne a rendszert, bár sose éltem szabályok és tervek alapján, most mégis észreveszem, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Szeretem azt a kis nyavalyás kölyköt, vannak olyan pillanatok mikor meglágyulok és nem csak úgy tekintek rá, mint egy életemet felforgató kis lényre. Azonban Kelly az életem fő része. Egy apa számára az a természetes ha a gyerek az első ahogy az anyának is az, de azt hiszem én még nem állok készen az apaságra, számomra Kelly a fontosabb, a vele töltött időt kellemesebbnek érzem, mint amit a kicsi társaságában töltök el. Én sose voltam az az ember aki mindent úgy tesz ahogy az élet megkívánja azt. Befogadtam a lányom, hisz az én vérem, szeretem is, ez kétségtelen, de Kelly-nek igaza van, olyan hamar jött, mint égből a csapás, nem tudtam kimutatni a szerelmemet Kelly iránt, nem tudtam megszokni milyen is az mikor van egy életre szóló társad, rögtön érkezett a gyerek és időnk se volt összecsiszolódni. Pedig nem vágytam másra, mint hogy magam,ba bolondíthassam Kelly-t. Lassan kezdem kapizsgálni mit érezhet Ő, aki itt ragadt egy városban és egy olyan férfi életében akinek kuszább az előtörténete, mint egy összegubancolt fonalgombolyag.
-Kelly, már mondtam, érted megváltozom és amíg velem vagy biztosítalak afelől, hogy nem fogom megbánni. Mindenben igazad van, felborítottam az életed, befogadtam a gyereket, de rád nem gondoltam. Megpróbálok megoldást találni arra, hogy kettesben is lehessünk. - Bizonyára lesznek pillanataim amikor megbánok ezt-azt, de ez hozzám tartozik, ez vagyok én. Lesznek vitáink, veszekedéseink, de ha kicsit odateszem magam akkor megoldhatunk mindent. Erre próbált apám is megtanítani, hogy hogyan álljam meg a helyem a nagyvilágban. Ha akkor figyeltem volna rá és nem tartottam volna egy habókos öregembernek akkor most nem lennék ilyen helyzetben és nem kellene most megtanulnom azt, hogy milyen is felelősségteljes felnőtt embernek lenni.
Megcsókolom, de tudom ezzel maximum a pillanat van megoldva, de az egész életünk még nem. Könnyedén csókolom és próbálom megnyugtatni, próbálom elhitetni vele amit mondok, hogy bízzon bennem és tudja ezúttal tényleg komolyan megteszek mindent, hogy boldog lehessen.
A plédre heveredve várom a kérdését ami elég hamar meg is érkezik. A családom...akiket hátrahagytam szégyenemben.
-Rengeteg fivérem volt, eléggé késői gyereknek számítottam már, ám a leggyatrább is voltam mind közül, az orvosok nem adtak nekem néhány hetet, mégis megerősödtem és cseperedni kezdtem. Mint később megtudtam a szüleim azért vállaltak be, mert valami oknál fogva minden testvérem aki betöltötte a tizedik életévet elhalálozott. Végig néztem ahogy a testvérem meghalnak végül egyedül maradtam. Évekkel később született egy húgom, de róla már nem tudok semmit. 18 éves voltam mikor elhagytam a családomat...mert voltak apróbb problémáim és jobbnak láttam, ha nem keserítem a családom életét. Apám árus volt anyám pedig otthon vigyázott ránk. Én pedig bár remek szüleim voltak, kihasználtam őket, megloptam őket csak hogy szerencsejátékozhassak, pókerezzek. Megszöktem és beálltam a sereghez majd a mocskos ügyeik miatt dezertáltam bár Ők úgy tudják meghaltam. Hát röviden ennyi, kérdezz bátran, mindent kész vagyok elmesélni. - Mondtam őszintén bár gondolom lesokkoltam a régi ügyeimmel. Nem egy ilyen férfira számított. Annyit tudott rólam hogy dezertáltam és hogy több nővel voltam, mint tengerben az esőcsepp. Annyira szeretném, ha adna még egy esélyt nekem. Reménytelennek tűnök, de anyám szerint senki sem az, csak próbálkozni kell.

Nem fogom magam védeni, tudom, hogy nagyon is hibás vagyok. Kicsit többet kellett volna odatennem és nem mindig kihúznom magam az otthoni dolgok alól. Csak arra tudtam gondolni, hogy a magam életén könnyítsek egy kicsit. Csak azzal foglalkoztam, hogy a magam problémáin csökkentsek, hogy a pénzt összehozzam amire szükségünk volt és, hogy kipihenhessem magam. Nem agyaltam azon, hogy Kelly-nek is szüksége lenne pihenésre, gyengédségre és egy kis kikapcsolódásra. Önző voltam ahogy mindig is. Többet kellett volna vele lennem, segítenem kellett volna neki a kicsinél, de én hülye módon azt hittem a picivel kikapcsolódás foglalkozni. Persze most már tudom, hogy minden amit gondoltam butaság. Kelly többet fáradozott azért, hogy meg legyünk így hárman, mint én, pedig ez az én dolgom lenne. Teljesen igaza van abban, hogy több időt kellett volna kettőnkre fordítani. Nem figyeltem a jelekre, nem láttam, hogy Kelly mostanság mennyire letört és gondterhelt. Nem láttam meg, hogy miket szeretne elmondani nekem, egyszerűen úgy éltem eddig, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, pedig körülöttem hatalmas a káosz.
Úgy éreztem végig mintha én tenném ki a lelkem hármunkért, rossz volt a kedélyállapotom és azt hittem mindenki összeesküdött ellenem. Vak voltam Kelly érzéseivel szemben. Többet szenvedett ez idő alatt bármelyikünknél. bele se gondoltam, hogy milyen rossz lehet neki, nem itt él, mindenki idegen a számára, a családja a háború közelében van védtelenül és még egy idegen férfi kislányáról is neki kell gondoskodnia. Apámnak igaza volt mikor azt mondta, hogy egy semmirekellő vagyok.
Változtatnom kell, ha azt akarom, hogy az életem ne a mélypont felé süllyedjen akkor gyorsan tennem kell valamit.
A csók amit tőlem kap nem kárpótolja semmiért, de kezdetnek nem rossz. A kapcsolatunk tényleg nem áll valami stabil lábakon. Ő sem ismer engem és én sem Őt. Az érzelmek néha nem elegendőek egy tartós kapcsolathoz.
-Megoldható. Mindent megteszek, hogy több időt tölthessek kettesben veled. Bármit elmesélek amire csak kíváncsi vagy és örömmel meghallgatlak téged is. Bármire hajlandó vagyok azért, hogy ez működjön. - Hangom határozottan cseng, ezúttal pontosan tudom mit akarok, nem téblábolok a sötétben, célhoz értem.
Végig simítok az arcán amire válaszul megfogja a másik kezem. Ezek a pillanatok tényleg kimaradtak a kapcsolatunkból, mi belevágtunk egyből a közepébe, pedig át kellett volna gondolnunk. Sophia-t már nem adnám senkinek, de tény, hogy a kis ördög miatt semmi sem úgy alakul ahogy azt tervezni szerettük volna.
Egy fa alatt megállok és a babakocsi aljából előhalászom a plédet. Leterítem a frissen vágott fűre majd lehuppanok rá. Remélem Kelly is így tesz és leül mellém. Most van esélyünk mindent átbeszélni, megismerni egymást és talán rátalálni a kapcsolatunkat felvirágoztató tényezőkre is. Szeretném, ha így lenne. Sophia alszik, kettesben vagyunk, erre szükségünk volt már rég.
-Ha gondolod kérdez nyugodtan. - Szívesen elmesélek neki mindent. Megfogom a kezét és miközben leheveredek a plédre várom a kérdését.

Néha valóban kiborít ahogy utasítgat vagy megpróbál rendre teremteni, mint egy rossz gyereket, de valahol meg úgy érzem, hogy pont erre volt szükségem, hogy valaki irányítsa az életem, hogy a részese legyen. Már el se tudnám képzelni, hogy nem vár otthon senki, hogy nem ripakodik rám amiért késtem holott a munkaidőm jóval előbb véget ért. Fura lenne ha nem kellene senkinek sem mentegetőznöm a késésért vagy az enyhe alkoholmámor miatt ami magával ragadott. Nem hiszem, hogy vissza tudnék zökkenni a régi életem semmitevésébe és minden perces szórakozásába. Nem rég még az volt a természetes, hogy azt tettem amit csak szerettem volna. Annyi nőt megkaptam ahányat csak megkívántam. Minden nő a lábaim előtt hevert, addig voltam el otthonról ameddig csak szerettem volna, a munka csak egy részlet volt a napomból. De az utóbbi időben a munkába is úgy kapaszkodtam, mint gyermek az anyjába. Tudtam, hogy a pénzre szükségünk van, dolgoztam amennyit csak bírtam, az alkohol másodlagos lett a számomra. A nők...csak egyetlen nő izgatott fel, de Ő minden egyes nap, Kelly. Senki másra nem vágyok csak rá. Ezért szavai most késként döfnek belém. Megértem, hogy hibáztam, hogy túlságosan természetesen vettem amit csinál holott nem így van. Hogyan tehetném jóvá? Fontos lett a számomra, nem csak egy kellék amit a polcomon őrizgetek, nem csupán egy nő hanem A NŐ csupa nagy betűkkel. Hol rá, hol Sophia édes kis baba arcára nézek. Ha elveszítem Kelly-t, elveszítem a kicsit is. Egyedül nem bírnék vele. Pont ez a baj, hogy Kelly is ezt elégelte meg, hogy szerencsétlen vagyok a gyereknevelésben. Bármit mond el én valahogy mindig az ellentettjét csinálom. A pelenka cserélése olyan nehéz számomra, mint másnak bevenni egy egész országot.
-Tudom, hogy sok és tudom, hogy nem erre vágysz. Azt is tudom, hogy több vagyok, mint rossz apa. Az igyekezetem szinte semmi. Az idő amit együtt töltünk max az éjszaka, de többjében átalusszuk az egészet. De hidd el, ezen változtatni fogok, több időt fogok veled tölteni és a kicsi terhét is egészben leveszem rólad csak kérlek ne mondj ilyet. - Hangom már könyörgő. Egyszerűen nem tudom mit mondhatnék még, szinte leszobrozom annak gondolatától, hogy elveszíthetem. Szavak helyett odaléptem és megcsókoltam. Tudom, hogy ezzel nem lett elintézve semmi, de erre volt szükségem, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg Őt akarom, és igen, csakis Őt, nem engedhetem el. Kezemmel megsimítottam az arcát és hátrébb léptem. A gondolatok kavarogtak a fejemben, de egyet biztosan tudtam, ezúttal nekem kell mindent megtennem annak érdekében, hogy ne veszítsem el. Hogy ne kelljen megint magamra maradnom.

Túl sokat gondoltam bele ebbe a család dologba. Azt hittem, mert szeretem Kelly-t és rám sóztak egy gyereket máris egy nagy család leszünk. De Kelly-n nem ezt látom. Mintha Ő inkább szabadulni szeretne ebből a légkörből, nem hibáztatom érte. De nem engedhetem elmenni, ha kell, drasztikusan megváltozom. Érte képes lennék rá. Tudom, hogy mostanában elég keveset voltam otthon és a munkába menekültem a családi problémák elől, de képes vagyok ezen változtatni. Tudom, hogy képes vagyok rá.
Sophia sírásba kezdett én pedig tehetetlenül Kelly felé fordultam és ismét rásóztam a babát. Nem így kellett volna, hisz magam is rájöhettem volna, hogy a babakocsiba kellene tenni és álomba ringatni, de nem gondolkodtam csak elhárítottam a feladatot. Így már tényleg érthető, hogy miért annyira fáradt és stresszes. Mindent amit elsőre nem tudok megoldani azt ráhagyom és ebbe belefáradt. Gondterhelt arccal sétálok mellette és tudom, hogy ezúttal nagyot hibáztam és ha nem változok akkor elveszítem. Semmi sem okozna nagyobb bánatot, mint ha elveszíteném. Ez tőlem ugyan szokatlanul hangozhat, tőlem, aki minden lányról levarázsolta a bugyit és nincs ebben a városban olyan Nő akit egyszer ne szólítottam volna le. Mégis, Kelly-vel ez teljesen más, hozzá ragaszkodom. Apám, mikor látta rajtam, hogy egy semmirekellővé kezdek válni, mind mondta, hogy akkor lesz belőlem valaki, ha családom lesz. Mindig elhesegettem ezeket a szavakat és úgy voltam vele, ismét rajtam gyakorolja az apafigurát. nem foglalkoztam vele, pedig kellett volna, igaza volt ahogy sok mindenben, most már látom.
Tényleg változáson megyek ár és más lett az értékrendem is mióta megismertem. Tény, hogy szerencsétlennek még mindig az vagyok és apának sem elsőosztályú. De szeretem mindkettejüket, ez kezdésnek nem elég? Kelly nem hagy nekem elég időt, Ő egyből teljes változást remél, de ez ilyen könnyen nem megy. Igyekszem, nagyon is igyekszem megváltozni.
-Ezt most hogy érted? - Kérdem félve, sajnos tudom hogyan érti. Elege lett belőlem, belőlem akiből senki sem az ideális párt látja a lányának. Behunyom a szemem egy pillanatra és gondolkodom. Nem akarom, hogy elmenjen és nem azért, mert nem boldogulnék a kicsivel, egyszerűen az élettel nem boldogulnék, az életem részese lett, ha elmegy, olyan lesz mintha kiszakítottak volna belőlem egy fontos részt.
-Kelly, megváltozom, jó úton haladok felé, ha a kicsivel van gond akkor, szívesen vigyázok rá munkaidőn belül is. De nem mondhatsz olyat, hogy nincs értelme, ha akarjuk akkor van. - Próbálom meggyőzni, érvelni, de nem reménykedem túlságosan a győzelemben. Ha elveszítem akkor biztosan vége az eddigi Sebastian-nak, csak árnyéka lennék önmagamnak.

A pici lányka a kezemben nézelődött ahogy végigsétáltunk az utcán majd elértünk a körhintáig. Nagy kíváncsi szemeivel mindent megnézett és olykor egy hatalmasat nevetett. Legtöbbször apróbb semmiségeken kacagott fel, mint egy lovaskatona vagy egy kóbor eb. Sose tudtam megérteni a gyermeki lelkesség mibenlétét. Bár igaz ami igaz, gyerekként semmi gondja az embernek, magam is megtapasztaltam ezt. Most már minden nap dög fáradtan érek haza, teljesen leszipojoz a munka. Arról meg ne is beszéljünk, hogy heti kétszer el kell viselnem a szomszéd sárkány jelenlétét a házban. Hasznunkra válik, mert vigyáz Sophia-ra, de mikor hazatérek és meglátom feláll a szőr a hátamon, arról meg ne is beszéljünk, hogy bagózik a lakásomban. Az olcsó dohányának szaga felforgatja a gyomrom, egy jó szellőztetéssel se tudom ki vinni a fertelmes szagot.
-Kelly, szerinted, ha itt megállunk az jó lesz? A gyerkőc már nem bír megmaradni a kezemben. - Nyavajgok és próbálom megtartani a pár hónapos túl izgága gyereket. Ez van, ha az ember ráadja magát hosszú kérlelés után egy kis kiruccanásra...na, jó, én találtam ki, de kezdem megbánni, nagyon nem nekem való ez a családi kiruccanás dolog.
-Sophia kérlek nyughass már, ha nem maradsz nyugton bedoblak a tóba és megesznek a vadkacsák. - Förmedek a gyerekre aki a hangsúly miatt rögtön sírásba is kezd. Ringatni kezdem, de egyre csak bömböl.
-Kelly!! Csinálj vele valamit! - Szinte már kérlelő a hangom, ez nekem nem megy valami fényesen, akkor már inkább egy hadbíróság, mint a gyereknevelés. Néha úgy vagyok a kocsmában, hogy de jó lenne hazamenni, hisz otthon vár Kelly...de aztán eszembe jut a nyivákoló kölyök és rögtön imádom amit csinálok. Persze, én akartam megtartani, de ki gondolta volna, hogy ennyire nehéz lesz? Kelly nélkül már alighanem én lennék a következő ember aki tébolyultan kering aztán fejbe lövi magát. Nem csak megnyugtat a jelenléte, de le is passzolhatom neki a törpét ha én nem bírok vele, és többjében nem bírok. A kapcsolatunk nem felhőtlen, de erre nem is számítottam. Most is csak azért találtam ki ezt a kirándulást, mert úgy éreztem igazságtalanság, hogy keveset vagyok vele viszont Sophia-ra sokat kell vigyáznia. Igaz, hogy a mai napon a házisárkány nem ért rá a gyerekvigyázásra így hozni kellett az ördögfiókát is, de csak nem lesz ebből gond. Majd elalszik hamarosan...nem? Hisz a kicsik mindig hamar elfáradnak és elalszanak...utána pedig végre foglalkozhatok Kelly-vel.