Illythia & Ranulph

Tárgy: Re: Illythia & Ranulph 2014-08-28, 18:48

Ranulph & Illythia

18+

Édes, szinte bizsergető érzés, ahogy a haragból sóvárgás lesz és megszakad a vitánk. Ha lenne erőm beszélni, akkor elmondanám neki, hogy ha rajtam múlik egyedül, akkor egy hétig nem tud majd a hátán feküdni és ülni, mert kiélem magam rajta. Könnyedén hoz zavarba azzal, hogy elengedi a gyeplőt és a jól nevelt katonatisztből féktelenül szerető férj lesz.
Talán teljesen tudatában sincs annak, hogy mennyire képes uralni engem ilyenkor. A közelsége minden más esetben méregként könyvelendő el nálam. Mert megnehezíti a gondolkodást. Mert csak a bajt hozza rám. De az ágyunk nem terepe mindig az erkölcsi csatározásoknak. Képesek vagyunk mi teljes mértékben átélni a gyönyört amit egymásnak tudunk nyújtani.
Szaporán kapok levegő után, remegek a vágytól, hogy a kettőnk közötti távolság végre valahára negatívra csökkenjen. Szeretem látni, mikor így elborul az agya. Emlékeztet minden érintésre és boldog pillanatra. Az érzésre mikor belém hasít a tompa fájdalom, hogy hol fogott túl hevesen.
Kapkodva próbálom kiszabadítani a ruháiból, az ajkain függve. Igazán várhatott volna ruhátlanul... Még talán lendületből meg is tört volna az ellenállásom. Akár még könyörögni is látott volna. Na nem úgy, ahogy könyörgök neki, mikor elmélyedünk egy-egy szeretkezésben. Azt könnyedén hallhatja most is akár.
Szinte fájdalmasan nyöszörgök fel, amikor elszakadnak az ajkaink, de elégedetten csillan a tekintetem mikor kiszabadul az ingéből, én pedig egyből végig is simítok rajta. De hirtelen egy kéjes sikoly szakad ki belőlem. Meggyötör rendesen mielőtt megkapnánk amire szükségünk van.
Az ágy mellett áll, végre ruhátlanul és végignéz engem. Tudom mi jár a fejében. Nyújtózom a tekintete alatt, hadd töltse ki az elméjét a kép. Én végigsimítok a hasán és a csípőjén áhítattal. Ennyi év után is lenyűgöz.
De eleget szenvedtünk, felkelek és hevesen tapadok az ajkaira ismét, a nyakát ölelve. Így fordítom meg és lököm az ágyra, hogy bedőljek mellé én is, szinte megadva magam.

Tárgy: Re: Illythia & Ranulph 2014-08-13, 18:53

Illythia & Ranulph

18+

Dühös voltam rá, talán még most is az vagyok, de hagyom, hogy az indulatom szenvedéllyé alakuljon, mintha csak egy vékony cső vezetné át az egyik tartályból a másikba. Nem bírtam már tovább féken tartani magam, pedig tudom, nem kellett volna sok, hogy megadja magát nekem. De most már mindegy, a pokolba az egész játszmával, vitával, most már csak egyvalami számít.
Hevesen üdvözlöm a torkából előtörő hangokat, igen, tudom, hogy ő is nagyon kívánhat mostanra. Látom, hogy elvörösödik, mintha zavarban lenne, mintha nem pont ő provokálta és csalogatta volna ki belőlem ezt a vadat, ami most vagyok. Bizonyára nagy a kontraszt a napközbeni viselkedésemhez képest, de ilyen ez, mikor az agyat, a gátlásokat és a kontrollt pihenőállományra helyezi az ember.
Érzem, hogy türelmetlenségében a körmei a vállaimat karcolják, egyelőre csak finoman, de nem biztos, hogy meg fogom úszni ennyivel. Egy-egy jól sikerült szeretkezés után néha a hátam őrzi a nyomokat, de nem hibázatom ezért. Ilyen állapotban talán én is durva vagyok egy kicsit.
Azt suttogja, ne fogjam vissza magam, ó, Illythia, azt hiszem, már ha akarnám, se tudnám. A nadrágom után nyúl, és nekem csak ekkor jut eszembe, hogy még akadályozó tényezők is vannak, és többnyire már csak rajtam.
Nehezemre esik, de megszakítom a csókot, és lerángatom magamról az inget, a nadrághoz viszont őt is el kell pakolnom magamról. Megint megfogom a derekát, de mielőtt mozdulnék, nem bírom ki, hogy ne ízleljem meg a melleit.
Szinte lángol a bőre, mikor végül oldalra döntöm. A nadrág viszont kifog rajtam, fel kell állnom, hogy megszabaduljak tőle. Az ágy mellett állva, immáron teljesen meztelenül, még egyszer végig nézek rajta. Azt akarom, hogy a kép és a pillanat beleégjen a memóriámba.

Tárgy: Re: Illythia & Ranulph 2014-08-13, 08:27

Ranulph & Illythia

18+

Feltűnően szórakoztatónak tudom találni a mi kis mentális olimpiáinkat olykor. Kivéve talán azokban az esetekben, mikor már neki is sikerül fogást találnia és érzem kicsit forrni az agyvizem. Ügyes volt, Ranulph, de nem engedek az igazamból most. Legalábbis abból, amiről nagyon szeretném váltig állítani, hogy a színtiszta igazság. Csak ruhátlanul, gondolatilag egy síkra korlátozva ez senkinek sem egy egyszerű gondolatmenet.
- Jelenleg erről van szó. - szusszanok érdes hangon, engedve a vágyaimnak, hogy szinte csúfolódva szikráztassák végig az idegeimet. Nem tudom már hol vannak a határok, de ha saccolnom kell, akkor a közelben. Ami a malmomra hajtja a vizet. Nincs kimondottan kedvem folytatni a kis vitánkat.
Ideje levetkőzni a maradék gátlást és kételyt is. Lángokban állok már, belül káromkodva, hogy miért nem enged már végre... Mintha ő nem akarna maga alá teperni záros határidőn belül. Már tényleg annak határán vagyok, hogy én adom meg magam, mikor a teste végleg elárulja és felsóhajt. Reszketve nyögök fel a hangra, ahogy a forróság végigzongorázik a nyomán rajtam. Erre csak rátesz egy lapáttal az amit a kezem alatt érzek. Innen nincs menekvés egyikünknek sem, de nem hinném, hogy tervben volna bármi olyan gondolat is.
Lendületből jövök zavarba és vörösödök el a pillantása alatt, ami éles kontrasztot ad az eddigi énemhez. Ahogy végigsimít rajtam, úgy szakad ki most belőlem egy megkönnyebbült sóhaj. Ó, Ranulph, el sem tudod képzelni mennyire kellett már ez nekem. A vállába kapaszkodom, ösztönösen, finoman karmolászva.
Végre elnapoljuk a vitát és átengedjük magunkat teljesen egymásnak. Valahogy a civódás csak feljebb korbácsolta bennem a lángot, csoda, hogy nem égeti a bőröm a kezét.
- Ne fogd vissza magad. - súgom nagy nehezen, a beszéd most nem éppen az erős pontjaim közé sorolandó. Teljesen simulok hozzá és a jobb kezemmel a hajába túrva csókolom hevesen, közben próbálva a balommal kiszabadítani teljesen a ruháiból.

Tárgy: Re: Illythia & Ranulph 2014-08-05, 12:33

Illythia & Ranulph

18+

Ám most már nem csak az én tekintetemből szivárog a dac, úgy tűnik, sikerült elérnem, hogy ne csupán lecsillapítani akarjon, hanem fel is veszi velem a vitát. De el kell ismernem, jó a taktikája. Valóban logikus lépésnek tűnik, ahogy így beállítja, hogy nem akart zavarni, amivel nem is lehet vitatkozni.
- Csakhogy nem erről van szó – suttogom a választ, nem is vele, hanem egyre inkább a saját vágyakozássommal háborúzva. Minden egyes mozdulatával halványodik bennem a küzdeni akarás, és kevésbé is vagyok képes koncentrálni, de valahol mélyen akkor is tudom, hogy amit mond, csak a felszín. Látszólag igaza van, de ha alább ások, megkérdőjelezhetők a szavai.
Egy ideje csak akkor jön, amikor már alszom. Ez itt a valódi téma, de apránként elfedi előlem, és nem csak a szavaival. Mikor a keze az övemet bontogatja, már érzem, hogy az akaraterőm gyengül. Rápillantok, és látom rajta, hogy ő is nehezen fogja már vissza magát. Mihelyt végez a cipzárral, gondolkodás nélkül megérint, én pedig minden porcikámban érzem, hogy ez az a pont, ahonnan nem fog tovább menni az ellenkezés. Lehunyom a szemem, és hangosan felsóhajtok. Meg sem próbálom tovább titkolni, hogy mennyire jól esik, amit csinál. Úgy sincs értelme. A pulzusom a torkomban dobog.
Kinyitom a szemem, és szinte felfalom a pillantásommal, de egy másodpercet sem akarok tovább elvesztegetni. Egy gyors mozdulattal feltornászom magam, és mindkét tenyeremmel a dereka után nyúlok, majd finoman, de türelmetlenül végigsimítok az oldalán, és magamhoz húzom.
Hallom a szavait, és az agyam egy hátsó kis zuga valahol fel is fogja, hogy mit mond, de jelenleg képtelen vagyok rá érdemben válaszolni. Eddig tartott a hősies kitartásom, a dacom, a haragom, a józan gondolkodásom. Most már csak ő van a fejemben, a nő, akit kívánok, és a sürgető vágy, hogy megkapjam, amit kívánok.
- Gyere ide... – suttogom alig hallhatóan, majd megcsókolom, még közelebb vonva magamhoz. Erre várok, mióta ma este átlépte azt az átkozott küszöböt.

Tárgy: Re: Illythia & Ranulph 2014-08-01, 10:16

Ranulph & Illythia

18+ (ólálkodó kiskorúak kapnak egy ampulla haloperidolt!)

Szinte süt róla, hogy mennyire megveti amit csinálok. Bár mindig is egyértelmű volt, hogy a házasságunk sok minden lesz, csak sétagalopp nem, a mai napig meg tud hökkenteni a hosztilitása a hivatásom felé. Úgy érzem magam néha a közelében, mintha valami démon lennék. Legalábbis szerinte. De nem sok mindent tudok tenni ez ellen. Tudom miért ilyen azokkal szemben, akik injekciós tűt használnak, de nem fogom megpróbálni meggyőzni arról, hogy értelmetlen az ellenségessége, mert nem fog menni. Meg könnyen lehet, hogy az ellenkezőjét érném el, mint amit akarok.
- Pontosan. - ismerem ezt a nézést. Benne a kihívást. Most fog majd megpróbálni sarokba szorítani. - Úgy tűnt, hogy alszol. Mit szóltál volna, ha álmodból zargatlak fel az éjszaka kellős közepén, hm?
Nézek rá szintén dacosan. Védekezőállásba tettem magam, nem áll szándékomban ezt leereszteni most. Rengeteg minden jár a fejemben és nem akarom őt kitenni... nos, magamnak. Boldognak kellene lennem, amiért olyan a férjem amilyen, tehát érdekli, hogy mi van velem, de ezt most tényleg nem akarja tudni. Nem akarja végignézni, ahogy neje elméje összeomlik. Én sem akarnám látni, ha a helyében lennék. De az én megközelítésem orvosi, amit meg ő nem kimondottan pártol.
Halkan szusszanok, ahogy megadja magát az öve és mintha ő is ellazulna ettől. A mocorgása árulkodó. De az én testem is elárul engem, mert igyekszek minél közelebb simulni hozzá. Egy részem így akarja kiengesztelni, a másik pedig így megtörni a dacát.
Szinte lángolnak az idegvégződéseim. Már majdhogynem kívül hordom őket, annyira akarom. Szabályosan fáj a vágyakozás. De a kezem önállósodik és kihasználja, hogy nem áll már az utamba az öv. Kigombolom és cipzározom a nadrágját. Hálás vagyok, amiért elterjedt ez a nadrágok készítésénél is, sokkal könnyebb a dolgom. Lesiklik a bal kezem és finoman megragadom őt, ösztönösen kényeztetve. A jobbom pedig fentebb a bőrén cirógat.
- Velem van a baj. Nem miattad van. - sóhajtom halkan, majd felnyöszörgök, ahogy megérzem a testem sürgetését, hogy tegyek valamit az éhség ellen.

Tárgy: Re: Illythia & Ranulph 2014-07-26, 21:12

Illythia & Ranulph

16 +

Őszintén. Ebben a szóban valahogy gyakran kételkedem. De most nem tudok, nem hinni a szavának. Legalább egy kicsit; biztos vagyok abban, hogy egy része valahol kívánja a jelenlétem, a közelségem. Egy pillanatra belém furakodik az a gondolat, hogy lehet, csak én látom bele ebbe is a szellemet, a foglalkozása iránti gyűlöletem miatt néha képes vagyok túlzásokba esni, és ott is rémeket látni, ahol nincs is. Talán túlságosan gyanakvó vagyok vele szemben.
De csak egy pillanatra, aztán a szemembe ismét visszaköltözik a dac, főleg, mert érzékelem, hogy egyre jobban fogy a türelmem. Ám eszemben sincs ilyen könnyen behódolni neki, nem akarom, hogy egy kényelmes játékszernek tekintsen, akit néha, ha kedve van, vagy az ideje épp engedi, előkotor a sarokból, és kissé megsimogat.
- Kiéhezett? – kérdezek vissza, és az egyik szemöldököm diszkréten a magasba szökken. – Mikor bejöttél, nem egészen erről árulkodtak a mozdulataid. Ha jól láttam, alváshoz készülődtél – dörgölöm az orra alá egy kicsit a bánatom és a bizonytalanságom. A saját bőrömön érzem és tudom, hogy az utóbbi időben a háború miatt nagyobb a teher és több a munka, de... valahogy mégis úgy érzem, hogy nem csak ennyiről van szó. Van valami oka, hogy beletemetkezik a munkába, és még akkor sem jön egy kicsit előbb, mikor külön megkérem rá. Talán velem van valami gondja. Talán szándékosan akar kerülni? – fordul meg a fejemben.
Hiszen az utóbbi héten alig találkoztunk, hogy én mióta vagyok kiéhezett, az eddig nem nagyon foglalkoztatta. Most is gondolkodás nélkül befeküdt volna mellém, ha nem virrasztok, hergelem magam, és érzem, hogy az önérzetem a pulzusommal együtt dübörög a mellkasomban.
Ám mikor az övemhez nyúl, és módszeresen kioldja a csatot, mintha a gondolataimon is lazítana néhány öltést. Nem tudom nem elképzelni, hogy mi következik ez után, és ösztönösen mocorogni kezdek egy kicsit alatta. Túl közel vagyunk a tűzhöz.
Mekkora boszorkány, sóhajtok fel hangtalanul. Tudja, hogy bűnös, de azt is, hogyan terelje el a figyelmemet. Ha így folytatja, tényleg nem sokáig leszek képes koncentrálni, vallom be magamnak hősiesen, és mihelyt az ujjait ismét a bőrömön érzem, nehezen tudom eldönteni, hogy ez a jelenlegi helyzetben probléma vagy inkább előny.
- Miattam nem jössz haza? – sikerül mégis kinyögnöm a kérdést, ami nyomaszt, még mielőtt végérvényesen száműzne a fejemből minden logikus gondolatot.

Tárgy: Re: Illythia & Ranulph 2014-07-24, 15:34

Ranulph & Illythia

- Egyszerű nő vagyok, egyszerű vágyakkal. - szusszanok halkan, de én is tudom, hogy ez messze nem így van. Bár most igaz a dolog. Őt akarom jelenleg. Mindenestül. Pedig az elején azt hittem rémálom lesz az egész, de csak majdnem lett igazam. Mint kiderült, vagyis kicsalogatta belőlem, rá tudok hangolódni és igenis ki tud belőlem hozni olyanokat, amiket magamról sem tudtam. Például, hogy tudok én felelni, ha megfelelően kérdeznek. Én az emberi elme kicsiny nüanszaira vagyok húrozva, nem holmi fekete, fehér, igen, nem-re. Tudom, hogy igenis vonzza az én boszorkányosságom, az engem körülvevő köd, mert másként nem fájna neki a hiányom, nem zavarná amit teszek. Tulajdonképp hárman vagyunk a házasságunkban. Ő, én és az erkölcsök. Az utóbbit pedig most szépen fogom és félre dobom.
Ácsingózik utánam, ahogy én is őutána. De valamiért szeretem kicsit szítani a lángjait. Látni azt, amikor már majdhogynem dühöngve akar. Lehunyja a szemeit, de cserben kell hagynom az ajkait, pedig elhiheti, hogy belekóstolnék most.
Mintha észre sem venném, hogy miként néz rám, úgy játszadozom az ujjaimmal. Gyanakodik, de okkal. Az előjáték egy olyan műfaj, amit szívesen játszok.
- Őszintén? Arra, hogy elcsavarjam a férjem fejét annyira, hogy semmi másra ne tudjon gondolni, csak arra, hogy azon nyomban megkapjon. - pillantok fel rá a szavaim végén, de látom a dacát. Ejnye, Ranulph. Túl sok még a ruha rajtad. Szinte látom, hogy kaparja a koponyáját a kis démon, hogy teperjen végre maga alá, de ellenáll.
- Te tétovázol. Én már meztelen vagyok és igencsak kiéhezett. - szemrebbenés nélkül vágok vissza neki és kezdem el kioldani az övét, hogy jobban az öléhez férhessek a kezemmel.

Tárgy: Re: Illythia & Ranulph 2014-07-21, 22:33

Illythia & Ranulph

- Szándékok terén még én sem tudlak kiismerni – suttogom kissé elkanyarodva az eredeti témától, még én is kiérzem a hangomból az állítás aktualitását.
Régóta élünk együtt, és mégis, szinte minden nap képes meglepetést okozni. Pedig nem mondhatnám azt sem, hogy nem ismerem eléggé. Titokzatos egy nő, néha úgy érzem, hogy soha nem fogok százszázalékosan kiigazodni rajta. Én, aki a családja és a katonaság révén világ életében konkrét válaszokhoz és korrekt viselkedéshez szoktam. Legtöbbször bosszankodom emiatt, de egy részem – amit szándékosan száműztem az egyik leghátsóbb zugba, és amit csak ritkán sikerül előcsalogatni – valójában vonzónak találja ezt az oldalát, és talán lehet némi köze ahhoz a szerelemféleséghez is, ami a véletlen és a szükségszerűség között valahol félúton megszületett közöttünk.
De nem enged sokáig töprengeni ezen, tudja, mire célzok, mit akarok, és mintha a tekintetében is azt látnám, hogy ő is arra vágyik, amire én. Végül a szemei helyett az ajkai beszélnek tovább. Dorombol nekem, gyengéden megsimogatja férfiúi hiúságom, talán egyfajta bocsánatkérés gyanánt. Mikor lehelete melegét érzem a számon, ismét lehunyom a szemem, várva a következő pillanatot, de a kontaktus ismét megszakad.
Kérdőn pillantok rá, immár a felegyenesedett Illythiára, fogalmam sincs, hogy mit akar, de kezdek gyanakodni. Az eddigi tapasztalatokra támaszkodva, jobb, ha résen leszek. Próbálok is, de a tény hogy meztelenül ücsörög előttem, és az ujjai a nadrágom szélénél, mind hatékonyan gyengítik az éberségemet.
- Mire készülsz? – próbálok puhatolózni, de valahol sejtem, hogy mire megy ki a játék. Most is a vallatónőt játssza, én pedig akkor sem fogok behódolni neki, pláne a ma esti húzása után, határozom el magamban dacosan, és továbbra sem mozdulok, mintha nem lenne rám hatással, amit csinál.
- Ha a folyosón majdnem megtetted, most miért tétovázol? – pontosítom a kérdést, bár gondolatban sokkal szarkasztikusabbnak szánom, mint amilyenre sikerül. Útközben meg kell nedvesítenem a számat, hogy be tudjam fejezni a mondatot. A tekintetem az ujjai mozgását követi, de be kell látnom, hogy ez csak még rosszabbá teszi a várakozást.
Csak kezdje el valahogy, ő kezdje el, egyértelműen, ez az, amire várok, hogy ő legyen az, aki enged, aki megadja magát nekem.

Tárgy: Re: Illythia & Ranulph 2014-07-18, 20:39

Ranulph & Illythia

Pontosan tudom, hogy égeti belül egy horkantás, de nem tör ki belőle. Pedig logikus reakció lenne, mert nem kimondottan a szókincsem része a legális. De a cél szentesíti az eszközt és most komoly a cél. A fritzek térdre kényszerítése. Én így tudom megoldani. Hát meg is fogom. Ingatja a fejét, kifejezve a nemtetszését. Jaj könyörgöm, mi is fel lettünk használva nyolc éve, hogy két család gazdagból pofátlanul gazdaggá legyen.
- A szándékom az volt, hogy ne akarja szét verni a kaszárnyát a fránya fasiszta ördöge. - sóhajtok majdnem teátrálisan. Ez a férfi... Túl jó lelkű emberhez adtak engem hozzá. Valószínűleg a szándékuk is az volt, hogy majd megszelídít engem és kezes asszonya leszek. Kissé mellélőttek. Mert van amikor tényleg roppant kezes vagyok, de utána a karmolásaimmal van tele hátul.
Tetszik ahogy nézeget engem. Többször kellene ezt tennem vele. A ruhátlanságomban rejlik egy ígéret is, ami aduász. Ezekkel a kis trükkökkel békíthető. Belegondolva, hogy ő ha csinálna velem valami ilyet, az én elmém is kiürülne és egysíkú lenne.
De már fölötte is vagyok és átengedem magam az ösztöneimnek. Van egy oldalam, amit csak neki volt szerencséje megismerni. Az az oldalam is tud kegyetlen lenni, de egészen... másként. Lefegyvereztem, ezt hiába is akarja majd tagadni. Látom hol járt az esze és ó a francba, az enyém is ott kujtorog. De ebben a helyzetben bármelyikünk is nyer, csak jól fogunk járni.
- Tulajdonképpen én is. Bevallom, hogy az egyik délután mikor elmentél a folyosón mellettem, majdnem berántottalak az irodámba. Olyan édesen haragudtál rám. - súgom szinte pajkos hangon immár az ajkaira, de felegyenesedem, hogy az ujjam a nadrágja szélé alá csúsztassam, végigsimítva lágyan a bőrét, szinte áhítattal teli, kíváncsi pillantással és egy kis szusszanással. Vallatótiszt vagyok, megkapom amit akarok általában. De őt elevenen, a saját vágyaival fogom megkínozni most egy kicsit az enyhülés reményében.

Tárgy: Re: Illythia & Ranulph 2014-07-18, 18:03

Illythia & Ranulph

Mindig meg tudja magyarázni valahogy a dolgokat, ehhez hozzászoktam már. A legális szónál azért szívem szerint felhorkantanék, de nem teszem. Ő és a legalitás, nem a legmegszokottabb páros, ingatom némán a fejem. Lehet, most éppen igaza van, és bosszantja a véleményem, de elfelejti, hogy nyolc év alatt megismertem már annyira, hogy tudjam, szemrebbenés nélkül képes felhasználni az embert a személyes kísérleteihez.
- A szándék ugyanolyan elítélendő, mint maga a tett, akkor is, ha most éppen nem valósítottad meg - kezdek bele az eszmefuttatásom ecsetelésébe, de aztán emlékeztetem magam, hogy ma már inkább nem akarok veszekedni, megpróbálom hát visszatuszkolni magamban a jogász énemet. Ami Illythiát illeti, talán ő sem lett volna rossz diplomata, jut eszembe a következő mondata hallatán. Jól manőverezik. Ez némiképp jobb kedvre derít, már majdhogynem elmosolyodom.
A következő percben több minden is történik. Kinyitom a szemem, és meglepetésemre sokkal inspirálóbb látvány fogad, mint amire számítottam. Ha nem oszlatná el teljesen az eddigi gondolataimat, egészen biztosan eszembe jutna, hogy igazam volt – a manőverezéssel kapcsolatban. Egy férjnél, aki több mint egy hete csak a folyosókon volt kénytelen találkozni a feleségével, elég jó ütőkártya a vizuális csapda.
Ezt ő is sejtheti, mert habozás nélkül megszünteti a távolságot, és az ölembe telepedik, meghitten rám hajol, de mikor már azt hiszem, kapok végre egy bűnbánó csókot, ismét visszakanyarodik az előbbi beszélgetésünkhöz. Kell néhány másodperc, mire összekanalazom a gondolataimat egy egészen más területről, és újra felidézem, hogy mit is akartam neki mondani. Az arca centiméterekre az enyémtől, csak hogy megkönnyítse a dolgom, biztos vagyok benne, hogy ezt is élvezi. Elvégre vallatótiszt lenne, a drága, ha jól emlékszem.
- Most már egészen mást szeretnék – suttogom neki halkan, és a pillantásom hol a szemeire, hol pedig az ajkaira téved. Legszívesebben megcsókolnám és magamhoz vonnám, de visszatartom magam, a karjaim továbbra is a fejem alatt hevernek összekulcsolva és mozdulatlanul. Nem akarom, hogy azt higgye, engem is olyan könnyen irányíthat, mint azokat a férfiakat, akik a vallatószobájába kerülnek.

Tárgy: Re: Illythia & Ranulph 2014-07-17, 16:46

Ranulph & Illythia

A bűneimet nem tudom csak úgy lerázni magamról. Van egy lajstromom, ő pedig konstans módon emlékeztet valahányszor alkalma akad.
- Valójában igen, csak ennyi. - jelentem ki felvont szemöldökkel. Nem fogom említeni, hogy nem a kihallgatással volt baj a folyamatban, hanem velem. - A szer nem kísérleti, a klinikai tesztelésekben én magam is felügyelő voltam odahaza. Csupán nemrég lett gyógyszerkönyvezve. Teljesen legálisan jártam el.
Éleset villan a tekintetem. Tudom mire megy ki a játék. De ezt a sötétben nem láthatja rajtam. Tisztában vagyok az ő elveivel, azzal, hogy irtózik a tűktől, a módszereimtől. Meg persze azzal, hogy sokszor előrébb veszem a kutatást mindennél. Mennyivel egyszerűbb lett volna a dolog, ha nem adnak minket össze. Ha nem lennénk azok amik. Ha képtelenek lettünk volna egymásba szeretni. De valamiért nem bánom az egészet. Persze napokig tudok fújni rá, olykor megfojtanám álmában egy párnával... Számtalan halálnemet elképzeltem neki már őszintén. De most inkább csak feloltom a villanyt.
Ő még nem nyitja ki a szemét. Elveszik egy kicsit az emlékekben és ez egyszer én is. Mennyivel egyszerűbb volt a világ a háború nélkül. Otthon, esténként olvasgatva, mezítláb járkálva tulajdonképpen gondtalanul. Mikor óramű pontossággal feküdtem mellé aludni és nem kísértettek még a rémálmok.
- Nem felejtettem el. Csak a munkarendem hektikus. - vágok vissza egyből a gunyoros megjegyzésére. Gyakorlatilag most sem füllentettem. A székből ülve nézem őt, amint kinyitja a szemeit és meglepetten éri el őt a valóság. Biztosan azt várta, hogy hálóingben leszek és valószínűleg épp leengedem majd a hajam. Nemcsak hivatásomból adódóan, de tekintve, hogy mennyi ideje éljük összekötve az életünk olvasom ki játszi könnyedséggel a tekintetéből, hogy milyen képek villannak az eszébe. Halkan nyelek egyet, ahogy én elmém is megszállják az emlékfoszlányok. Végigfut a gerincemen egy borzongás.
Tetszik amit látok az arcán. Erőltetheti innentől a duzzogást, nem fogom neki hagyni. Mondhatni nyertem. Egy sóhajjal kelek fel és huppanok finoman az ölébe, hogy fölé hajoljak. Engedve a tincseim az arca mellé omlani.
- Szerettél volna valamit. Minden figyelmem a tiéd, használd ki a lehetőséget. - ereszkedem közel az arcommal az övéhez, annyira, hogy már majdnem összeérnek az orraink.

Tárgy: Re: Illythia & Ranulph 2014-07-17, 14:21

Illythia & Ranulph

- Persze, csak ennyi – hangsúlyozom ironikusan, és megforgatom a szemem a plafon irányába. – És ha már kéznél volt, gondolom, kísérleti patkánynak használtad – adok hangot mélyen gyökerező nemtetszésemnek. Valahogy még mindig nem sikerült belenyugodnom és legyinteni a témára. Ez nálam elvi kérdés.
De most késő van már az ilyesmihez, csukom be a szemem és fújom ki hosszan a levegőt, hogy elszálljon a mérgem, és megnyugtassam magam. A kis szurkálódó megjegyzését is elengedem a fülem mellett. Apró kattanás, és a szemhéjam feketéről éles-narancssárgára vált. Hallom a burkolt kérdést, és szinte érzem, hogy a tekintete az arcomra vándorol, de nem nyitom ki azonnal a szemem.
Megpróbálom elképzelni, hogy mit fogok látni, hisz mostanában nem nagyon volt alkalmam hozzá. Felidézem a memóriámban elraktározott képet: a nőt a finom vonalú, zöldeskék hálóingben, vállára engedett hajjal, ahogy általában lefekvéshez készülődik. Akinek nem kontúrozza az arcát állandó fáradság, és akinek, ha őszinte akarok lenni magammal, az utóbbi időben igencsak érzem a hiányát.
- Megtisztelő, hogy éjfél után valamivel eszedbe jut, hogy beszélni akartam veled... – mondom a képzelet-figurának, és kissé habozok. Igazából most már semmi kedvem beszélni róla. Hogy a számat ne kelljen, kinyitom hát a szemem, és hunyorogva a fényforrás felé pillantok. Pislogva konstatálom azonban, hogy amit látok, felülmúlta a várakozásaimat. Néhány pillanatra meg is feledkezem róla, hogy esetlegesen mondani akartam valamit, csak nézem, ahogy meztelenül ül a széken, és akaratlanul is eszembe villannak a legutóbbi szeretkezésünk képei. Elkapom a tekintetét; lehet, beleképzelem, vagy csak a fáradság teszi nála, de mintha nem a szokásos kemény nő nézne vissza rám, látok benne valami esendőt, valami érzelmeset. Nem tudom, ő mit láthat az enyémben, de valahogy nehezemre esik visszaevickélni magam az előbbi „morcos és sértett férj” alapállásba.

Tárgy: Re: Illythia & Ranulph 2014-07-16, 21:22

Ranulph & Illythia

Bűntudatom kéne, hogy legyen. Egy kicsi van is. Amióta gyakrabban jelentkeznek ezek... az epizódjaim, mint ami az imént is történt a tükörrel, azóta kerülöm jobban Ranulphot. Nincs kimondottan az ínyemre a dolog, hogy rájöjjön, hogy egyre rosszabb a helyzet velem és a realitás talaja... távolodóban van.
Erre való az a megoldásom, hogy hiába kérte, jelezte, hogy este beszéljünk, én önként ugrottam még túlórázni. Noha már a látóterem széle szabályosan remegett a kialvatlanság mellékhatásaitól. Félek aludni legtöbbször. Ha sikerül, akkor az miatta van. A közelsége biztonságot ad.
De ahogy belépek, úgy észlelem, hogy vasmacskám a valóságban már álomra szenderedett. Ledobom a ruháim a székre, mikor megszólal mögülem. Megrezzenek. A hangjával birodalmakat képes bennem építeni és rombolni. Most az utóbbi a soros.
- A rohadt életbe. - morgok félhangosan. Ebből most nem mászol ki Llewellyn...- Nem végeztem ki senkit, nem megyek szembe az eskümmel. Csak egy agresszív őrizetest kellett az egyik új szerrel nyugalomra bírni. Közben kis is lett hallgatva.
Nem fogok neki hazudni. Nyolc éve a férjem, úgyis átlátna az ilyen hülyeségeimen. A tény, hogy ébren van olyan szinten kizökkent, hogy elfelejtek átöltözni és ruhátlanul huppanok le a székre és oltom fel a kis falilámpát.
- Veled mi újság, megváltottad a világot? - kérdezem némi gonosz kis éllel a hangomban, de tudja ő is, hogy ez volt a replikám, választ nem várok rá. - Beszélni akartál velem ma. Itt a lehetőséged, Drágám.
Billentem félre a fejem, hagyva, hogy a fekete tincseim valamicskét fedjenek a bőrömből. Most már tényleg érdekel, hogy miről volna szó. Meg legalább van alkalmam hosszan fürkészni őt. Pontosan tudom, hogy mennyi irigyem akad amiatt, hogy én vagyok Ranulph MacFarlane neje. Én is irigyelném magam, ha kívülről lennék. Talán egy kicsit ki is ül a tekintetemre az érzelmi töltete a gondolatnak, pedig ilyesmit rémesen ritkán engedek meg magamnak.

Tárgy: Re: Illythia & Ranulph 2014-07-16, 20:42

Illythia & Ranulph

A plafon szép, a plafon érdekes, és sosem tesz olyat, ami az idegeidre menne. De legfőképp nem vitatkozik veled. Kiöntheted neki a szíved, akkor is bölcsen hallgat, vagy jólnevelt módon helyesel. Nem úgy, mint egy feleség. Pláne nem, mint az enyém – sóhajtom egy fárasztó nap után kellőképpen elzsibbadt logikával.
Oldalra sandítok, az ágy melletti óra tizenegyet mutat, valamikor ekkortájt oltom le a villanyt.
- Ma is hiába várom... – dünnyögöm Illythia híján a plafonnak, és egy lemondó grimasz kíséretében összekulcsolom a kezem a fejem alatt. Ruhában dőltem le, egy órával ezelőtt, még optimistán, remélve, hogy legalább most az egyszer betartja, amit ígért.
Délután összefutottam vele a folyosón, és jeleztem, hogy este beszélni akarok vele., mivel az utóbbi időben rendszerint csak akkor surran be az ajtón, amikor én már alszom, én pedig reggelente vigyázva kelek, nehogy felébresszem. Jó kis rendszer, csak egymást alig látjuk közben. Legalábbis ébren.
Most azonban mindenképp meg akarom várni, bár nem gondoltam, hogy ekkora kihívás lesz. Éjfél körül már félálomban lehetek, mikor vigyázva kinyílik az ajtó, és a halovány fény, amilyen gyorsan jön, úgy el is illan. Apró neszezést hallok a sötétben, bizonyára azt hiszi, hogy már alszom.
- Nincs szerencséd, még ébren vagyok – mormogom; a hangom szinte ijesztően hat az éjszakai csöndben. Érződik rajta, hogy kissé morcos hangulatban vagyok. – Kivégeztél mindenkit?
Tudom, hogy túlzok, és tudom, hogy hamarosan a replika is megérkezik, de túl sok kiábrándultság és dühös ellenszenv kering bennem ahhoz, hogy vissza tudjam tartani magam az ilyesféle megjegyzésektől. Lassan nyolc éve élünk együtt, de még mindig nem tudtam kibékülni azzal, amit csinál. Legfőképpen azzal nem, hogy az értékrendjében minden más a munkája után kap helyet.

Tárgy: Illythia & Ranulph 2014-07-16, 14:23

Ranulph & Illythia

Kiszasszézok a vallatóból síri csöndben. Persze az őrizetes előtte kirikoltozta a tüdejét, aztán az egyik új vegyülettől igen érdekesre fordult a dolog. Egészen pontosan a teljes arca görcsbe állt, úgy nézett ki, mint egy távol-keleti maszk. Szinte morbid kis mosollyal nyugtáztam ezt még akkor és mértem az időt, hogy mennyi idő alatt megy ki a görcs a képéből. 56 perc 26 másodperc. Aztán olyan szinten nyugodt volt, hogy be is aludt. Miután visszavitték a nagyfiúk a helyére az urat, még végeztem pár feljegyzést. De most már így éjfélhez közeledve nagyjából annyi a dolgom, hogy fogom magam, lerakom a felettesem asztalára a jelentést és besunnyogok Ranulph mellé. Hacsak nem áll valahol lesben és vár rám, hogy tetten érhessen, hogy éjnek évadján én még azt csinálom, amit ő minden idegsejtjével rühell.
- Ez érdekes... Az alanynál egyszerre váltott ki nagyon gyors antipszichotikus hatást, mégis a füléig begörcsölt... Mellékhatás? - dünnyögöm inkább már csak magamnak, de azért ceruzával feljegyzem ezt is a jegyzőkönyvbe. Közben már halkan a Sosban fach-ot dúdolva csúsztatom az illetékes asztalára a paksamétát. Ismét jól végeztem a dolgom. Mosolyodnék el, de a tükörben ami az iroda mosdókagylója fölött függ, valami egészen szürreálisat látok a szemem sarkából. Kis híján felsikoltok, de csak megrezzenek és megtámaszkodom az asztalban. Mintha egy hatalmas hófehér lepellel fedett női alak állt volna mellettem és a száját kitátva fekete füst tört volna elő belőle.
Ezt már biztos a fáradtság teszi velem. A héten nyolcadjára. Hagyok magamnak egy percet megnyugodni, majd a lakórész felé veszem az irányt, amin a férjemmel osztozkodom. Egész jól megtanultam mellette lopakodni meg kell mondanom. Muszáj volt.
Benyitok az ajtón és egy picit megemelve a kilincsnél csukom be. Így nem nyikorog ez az átkozott. Az ágy felé sem pillantok, már vetkőzöm is, hogy átvegyem a hálóingem és úgy tegyek, mintha aludnék. Ez egy picit lassabb folyamat a sötétben. Mármint a vetkőzés nem, hanem az öltözés.

Titkosított Akta

» Ranulph MacFarlane
» Dr. Illythia Eden MacFarlane

Illythia & Ranulph

Illythia & Ranulph

Similar topics

Similar topics