Sebastian

Nem lennék a srác helyében. Nyilvánvaló, hogy a háta közepére sem kívánja a mai műszakot. Bár ebben valahogy együtt érzek vele, én is jobban élveztem az avignoni életet, amíg a hadnagy a fogolytáborban hűsölt. Hát ez van, nem lehet minden tökéletes, de azért javíthatunk rajta, nem?
- Hm... - Vonok vállat, s leiszok egy keveset az italomból. Nem is rossz. Sőt, egész jó keverés. - Azért nem olyan rossz itt. Távol a háborútól, férfiak és nők összezárva. - Húzom sejtelmes mosolyra az ajkaim a csaposra nézve. Világos, hogy nem vagyok egy szent, vagy egy unatkozó háziasszony, aki kétségbe van esve a kint rekedt férje miatt, vagy attól retteg mikor fognak betörni a házába. Engem különösképpen nem zavar a kialakult helyzet, mondhatni még élvezem is. Meg hát, azt mondja itt mindig nehéz az élet. Én ezt kétlem. Hisz látná Berlint! Azt hiszik nálunk minden tökéletes és mindenki megszállottan ujjong a Führerért. Na ez közel sem így van. Megszámlálni sem tudnám hány olyan család van, ahol csak azért lépnek be az Arbeitsfrontba, mert ha nem vagy tag technikailag lehetetlen munkát találnod, és hány olyan postás van, akik minden kézbesítés előtt magukba sulykolják a Heil Hitler köszöntést, mert ha megfeledkeznének róla könnyen megüthetnék a bokájukat.
- Nem feltétlenül nehéz, mister. - Válaszolok a feltevésére. - Ha van pénze és befolyása az élet sehol nem nehéz. - Keserédesen elkacagom magam. - Na nem mintha a magunkfajták eljuthatnának addig a pontig, ugye? - Hiába vagyok jó pozícióban, a feletteseim ritka nagy seggfejek, már eleve ott van a hadnagy, nála rosszabbat aligha kaphatnék és össze vagyok vele zárva.  Az italmeghívás hallatán viszont felszökik a szemöldököm, s az iménti cinikus grimasz táncra hívó mosolyba szökik át.
- Oh, igazán? Milyen nagylelkű itt valaki. Mondja csak, nincs jobb dolga, mint nőket itatni? - Nem szándékosan vagyok szarkasztikus persze, ilyen a stílusom, nem mintha nem örülnék a meghívásnak, de egy hölgynek ez az ajánlat igen sértő lehet. Nem mintha én a hölgy kategóriába lennék sorolható, vagy meg lehetne sérteni egy italmeghívással. Naná hogy nem.
- De persze szívesen elfogadom. - Bólintok, majd körülnézek, s visszafordulva hozzá a pultra dőlve közelebb hajolok egy sejtelmes mosollyal, mint egy kíváncsi gyerek. - Maga egy bárban dolgozik. Sokat lát. Mondja csak, mit gondol a kialakult helyzetről? - Ezzel kivételesen most nincs konkrét célom, egyszerűen csak szeretek tisztában lenni a közvéleménnyel. Szakmai ártalom.

Sebastian

Azokat akik manapság betérnek Avignon kocsmáiba azt hiszem két csoportra lehetne osztani mióta ez a nevetséges állapot fenn áll. Akik bánatukban isznak és akik unalmukban isznak. Nos bár mondhatnám, hogy az első csoportot erősítem, de egyértelműen az utóbbi jellemző rám. Hansal ellentétben engem nem zavar különösebben, hogy itt ragadtam. A feladatom hibátlanul ellátom, azon kívül meg miért ne jöhetne a habzsi-dőzsi? Csak mert nő vagyok? Ugyan már.
Már csak a munkámból kifolyólag is rajonganom kellene a Führerért – na persze elsősorban ő kezdte el így hívni és hívatni magát, de ki vagyok én, hogy Adolfként emlegessem – na meg párttag vagyok, de az igazat megvallva nem kifejezetten foglalkoztat a politika, meg az sem, hogy el-vissza ugráljak a kontinensek között. Robotként teszem, amit mondanak, ennyi, nincs érzelmi vagy ideológiai háttere. Igaz én most egy időre kiestem az aktív játékból, de vannak más ügynökök is, gazdálkodjanak velük. Engem még a szociáldarwinizmus sem érdekel túlzottan, bár nem mondom, érdekes elmélet és a publikum előtt rajongok érte, de a Mein Kampfot is csak azért olvastam, mert ha magamtól nem tettem volna, akkor satuval nyomják bele a fejem a könyvbe, vagy rosszabb. De hagyjuk a nagy gondolatfuttatásokat, lazítani jöttem, nem agyalni.
Úgy hallottam ez a Pub Z elég jó hely, szóval ideje ezt is kipróbálnom, de ahogy belépek szinte azonnal meg is torpanok és valami végtelenül undorodó arckifejezéssel mérem fel a terepet.
- Ez valami hányadék... - Tátogom grimaszolva. Hát nem szívesen mozognék ezen a helyen, ha be lennék tépve. Azt viszont be kell vallanom, hogy mindenképp színvonalasabb, mint az eddigi helyek, meg ha már itt vagyok, ennyi miatt nem fordulok ki, így egyenesen a pulthoz sétálok és helyet foglalok egy bárszéken.
- Adjon valami... - Nézek végig a polcon felsorakoztatott üvegeken, majd vállat vonva elmosolyodok, s rápillantok. - Valami drágát. Köszönöm. - Teszem hozzá felszínes udvariassággal az utóbbi szót, de ő is csak a munkáját végzi, miért kellene vérbunkónak lennem? Amíg az italomra várok leül mellém egy pasas, már eleve végigsimít rajtam, a fenekemen igencsak elidőzve, de az a visszataszítóan perverz bájvigyor veri ki a biztosítékot, mikor elkezd pofátlanul nyomulni és belemászni az életterembe, miközben meghív egy italra. Nagyot sóhajtok, s egy hasonló mosollyal fordulok felé.
- Tetszett, ahogy megmarkolta a s*gg*m? - Ő elmosolyodik én pedig bólintok. - Jó. Mert ha még egyszer hozzám ér, letépem az aszott golyóit és tál fondue-vel fogom felszolgálni őket. - A végszót pedig francia helyett angolul mondom. - S*ggb* foglak b... - De itt észreveszem magam, megköszörülöm a torkom, s úriasan megigazítom a hajam, ahogy visszaváltok franciára. - Viszlát. - Hajlamos velem elszaladni a ló, ha ingerelnek. Német vagyok, nem tehetek róla.
- Nehéz az élet Avignonban. - Szolidan elnevetem magam, ahogy a pulthoz visszafordulva újra felnézek a csaposra és belekortyolok az italomba.