Ω Főkarakter : Olivia Merchant Ω Hozzászólások száma : 4 Ω Kor : 32
Tárgy: Olivia Merchant 2014-09-03, 11:37
Olivia Merchant
"A szerelem egy kétarcú érme, és az egyik fele minden bizonnyal az árulás."
Userinfó: Főkarakter
Név: Olivia Merchant(né) született: Olivia P. Vachaud Rang/Foglalkozás: Történész, kódfejtő Születési dátum: Franciaország, Le Havre, 1917, május 30. Csoport: Testvériség tagja
Jellem: Élénk vagyok és mozgékony, bár akik ismernek, azt mondanák ez enyhe kifejezés. Nem jövök zavarba, ha nagyközönség előtt kell hallatnom a hangom, már egész kiskoromtól kezdve őrülten vágytam a figyelemre. Igazi szabad szellem vagyok, határozott jellem, aki nem fél kifejteni véleményét a dolgokról, még ha az szembe is megy a többség elgondolásaival. Menthetetlenül kíváncsi vagyok, mely tulajdonságom már nem egyszer kevert bajba. Kevés az olyan dolog, ami engem nem érdekel, de , ha olyanba futok képtelen vagyok megjátszani ennek ellenkezőjét. Nem erősségem a tettetés. Bátran állíthatom, hogy jó a humorom, könnyen csalok mosolyt az emberek arcára, s ebben én is örömömet lelem. Ám az örökmozgó, nyughatatlan gyermeken túl a tudásra éhes nő is ott lakik bennem. A pontosság kedvéért azért hozzá kell tennem, hogy jócskán akad olyan jellemvonásom, mely árnyékot vet pozitív tulajdonságaim armadájára. Elsőként említeném ezek közül a sokszor túláradó önbizalmam, emellett még a meggondolatlan, szétszórt és a felelőtlen jelzőket is bátran rám aggathatjátok.
Külső: 163 centiméteres magasságom nem emel ki a tömegből. Átlagos termetemhez karcsú alkat párosul, ami inkább feszesen fiatalos, semmint nőiesen gömbölyded, ezt ellensúlyozzák finom arcvonásaim. Világos bőrömet apámtól örököltem, orcám még a tél közepén is egészséges rózsaszín árnyalatban pompázik. Kifejező szempár ül finoman ívelt sötétszőke szemöldököm alatt, melynek színét nehezen tudnám definiálni, valahol a barna és a zöld között félúton. Őszintén szólva engem egy mocsárvidékre emlékeztet. Arccsontom határozott vonalait méz szőke tincsek keretezik, melyek egészen hátam közepéig érnek, de csak ritkán engedem őket szabadjára. Öltözködésemben a konzervatív szürkét, barnát és a sötétkéket részesítenem előnyben, talán azért, hogy ezzel is érett nő benyomását keltsem.
Előtörténet: 1923, Dél-Afrika: Lenka újra benedvesíti a fehér kendőt és mint valami turbánt a fejem köré csavarja. Most már nem csak saját verejtékem csordogál a szemembe, hanem apró langyos vízpatakok is utat törnek homlokomon lefelé, utóbbi legalább nem marja a szemem. A nedves kendőn kívül csupán egy térdig érő fehér bugyogót viselek. Anya szerint úgy festek, mint egy igazi bennszülött, ő most azonban nincs itt, csak apa, Lenka és én. Piere Vachaud a földön térdel és finom már-már gyengéd mozdulatokkal távolítja el a vörös homokot szépen lassan, rétegről rétegre. Annyira izgalmas! Legalábbis az első félórában annak találtam. - Nem megy villámcsapásra kincsem, az is lehet, hogy nem találunk egész nap semmit. – magyarázta apám, mikor feltűnt neki csüggedtségem. Azóta már négy óra telt el, Lenka mondta, ő mindig meg tudja állapítani az idő múlását. Hosszúpercekig figyeltem egy hatalmas bogarat, nagyobbat, mint a tenyerem. Pachnoda flaviventris, a latin neve, apa mondta még tegnap, elég gyakori erre felé. Csak tudnám mi az a hatalmas golyó, amit görget, és miért viszi magával. Megkérdezem aput. Fújj, megtudtam, hogy a titokzatos galacsin nem más, mint állati ürülék. A nap magasan jár, Lenka beparancsolt a ponyva alá, a turbánom megszáradt és megkeményedet. Hanyatt fekszem a forró homokon elrágcsálom, amit anya ebédre csomagolt, s miután teli a pocakom elnyom az álom. - Liv, Liv.- apám karcos hangjára ébredek, magához int. - Találtál valamit?- ballagok szememet dörzsölgetve a mélyedés felé. - Mi az, hogy! – ragyogtatja rám mosolyát, és egy gyöngyökkel borított elefánt maszkot emel ki a porból. - Magas rangú férfiak, törzsfőnökök és harcosok viselhették a férfivá avatási szertartás során.- magyarázza lelkesen. Apa maszkját még ebben az évben kiállították a híres neves Brooklyn Museumban.
1925, augusztus 12., Franciaország: Apa először beszél nekem a Titkos Társaságról, anya megbetegszik.
1930, október 14., Egyesült Királyság: Apa professzori állást kapott az oxfordi egyetemen. Hiányzik Franciaország, de Afrika is hiányzott, anya szerint hamar elmúlik. Anya egyre többet beszél arról, hogy szeretné meglátogatni nagypapát. Még soha nem találkoztam nagypapával, aki hentes és Németországban él. Apa nem tölt túl sok időt velünk, de ha itthon van rengeteget játszik velem. Malmozunk, kitalálózunk, de a kedvenceim a rejtvények, ilyenkor apa legtöbbször betűk, és számok közé rejtett leveleket ír nekem, amikben agyondicsér, de nem is az a lényeg, hanem a kulcs megtalálása.
1932 szeptember 17, Egyesült Királyság: Anya nem találkozott többé a nagypapával, két héttel ezelőtt temettük el. Marie nagyi is eljött a temetésre, apa anyukája, szerinte nem szabadott volna ideköltöznünk. A klíma! – sápítozta.- Az végzett szegény anyáddal.- simított végig könnyáztatta arcomon. Elkezdődött az iskola, muszáj művészetet is tanulnom, azt kaptuk feladatul, hogy fessünk le egy ógörög alakot. Az én választásom Artemiszre esett, de soha nem volt érzékem, se a rajzoláshoz, se a festéshez. Mindig anya segített ezekben, most azonban már nincs itt, hogy kijavítsa az elmaszatolt festéknyomokat, vagy, hogy néhány kontúrral mélységet adjon rothadó kis gyümölcseimnek. Rámegy az egész délutánom a festésre, és a végeredmény tudom, hogy szörnyű. A vadászat istennője úgy fest, mint egy kövér, kancsal óriás egy furcsa bottal a kezében. - Hát ez?- kérdezi apám, mikor megmutatom neki alkotásom, látom rajta, hogy küzd a nevetés ellen. - Artemisz.- mutatok rá sértődötten. - Hát ez…csodálatos kincsem, majdnem olyan szép, mint Te.- csippenti meg az arcomat gúnyolódva.
1935 december 12., Egyesült Királyság: Bernard Merchant érkezik hozzánk vendégségbe, fiatal katona tiszt, a Testvériség tagja, és nem mellesleg piszkosul jóképű Hamar megtaláljuk a közös hangot, szeretem ugratni őt, azt mondja lenyűgözően élesen vág az eszem, aztán a szememet méltatja, de már mindegy rég levett a lábamról. Apa kedveli őt, megígértetem vele, hogy gyakrabban meghívja őt hozzánk.
1936, július 18, Egyesült Királyság: Bernarddal egy hónapja vagyunk jegyesek, azt beszéltük megvárjuk, míg befejezem az egyetemet s aztán kelünk egybe Franciaországban, ott akarunk letelepedni. Izgatottan készülök a ma esti randevúnkra, Bernard egészen váratlanul állított be ma reggel, és ragaszkodott hozzá, hogy tegyem szabaddá a ma estémet. Olyan izgatott volt, biztos vagyok benne, hogy valami különlegeset tervez mára. Hamarosan itt van értem, pillantok karórámra. Gyorsan összehajtom a levelet, amivel apám különösen megdolgoztatott, két napomba telt, mire megfejtettem, most a kulccsal és a tisztázással együtt becsúsztatom egy fehér borítékba, amit aztán apa asztalán hagyok. Hamarosan hazaér, de éppen elkerüljük egymást, pedig szívesen dörgölném az orra alá sikeremet. - Szervusz, kedvesem.- Bernard már az ajtónál vár rám. - Milyen türelmetlen valaki.- nyomok egy csókot enyhén borostás arcára, majd tenyere a derekamra siklik, hogy az autójához kísérjen. Csalódottan térek haza három órával később, Bernard egész este különösen viselkedett, de a nagy meglepetés, amire számítottam elmaradt. Búcsúcsókkal válunk el egymástól, nem kísér el az ajtóig. Sötét van odabent, egyedül apa dolgozószobájából jön némi fény. - Szép estét Papa!- toppanok be a szobába, de tekintetem hiába keresi, nem találja az ismerős arcot, egy idegen néz vissza rám, a nyitott ablak előtt ácsorogva. Nagy szemei vannak, színük a zöld egészen különleges árnyalatában játszik, az orra lapos, olyan, mint amit többször is betörtek s azelőtt összeforrt, hogy valaki helyre tette volna a csontot. - Nem szabadna most itt lennie Miss.- mondja tompa hangján, s halk kattanást hallok. Nem értek semmit, ki ő, mit keres itt és hol az apám? Nincs azonban időm ezen mélázni, lassan felemeli kezét, rám szegezve kibiztosított fegyverét. Sikoltani sincs idő, mielőtt elsüti a pisztolyt, elvetődök, de a golyó eltalál, éles fájdalom hasít a karomba. Támadóm kiugrik az erkélyre, és eltűnik az éjszakában. Hangosan zihálok a földön, míg könnyektől elfátyolosodott pillantásom nem találkozik apám fénytelen tekintetével, miközben vörös harmadik szemével mered rám az íróasztal mögül.
A következő héten rengeteg cikk jelenik meg, melyek arról tudósítanak, miként végezték ki a híres Pierre Vachaud professzort egyetlen fejlövéssel saját otthonában. Bernard szörnyen érzi magát, azért, hogy min kellett keresztül mennem. Egy hónappal később elutazunk Franciaországba, két hónapra rá pedig végre egybekelünk. Életem legboldogabb napját egyedül szüleim fájó hiánya árnyékolja be. Szülőhazámban fejezem be tanulmányaimat, immár én is szerves részese vagyok a Testvériség szervezetének, de én ennél többre vágyom. Bernard nem ért velem egyet, szerinte túlságosan telhetetlen vagyok, és ezért nem értékelem szerencsés helyzetemet. Családot akar alapítani, de én karriere vágyom. Gyakran veszekszünk, és neki egyre többször jár el a keze. Minden alkalommal rettenetesen szégyelli magát, és én rendre megbocsátok.
1940: Avignon szomszédságában:
Bernardnak találkozója van ma este, nem tudom, hogy valamelyik összeköttetőjével, vagy nő van a dologban. Válni szeretnék, de hallani sem akar erről, úgy gondolja hozzá tartozom. Ennek ellenére úgy érzem megcsal engem, szeretném rajta kapni, szembesíteni a tényekkel, s talán akkor ő is belátja, hogy ez nem működik és rábólint házasságunk felbontására, így a nyomába szegődöm. Egy pékség mögött találkozik a rejtélyes idegennel, aki egyértelműen férfi, így hamar érdeklődésemet veszítem, már éppen fordulnák sarkon, mielőtt rajta kapnak, mikor a méregzöld szempárral, mely alatt az ismerős lapos orr ül megragadja figyelmemet. Szívverésem felgyorsul, ezer közül is felismerném ezt az arcot, mely most közel hajol a férjemhez, valamit a fülébe súg, mire ő egy papírzacskót csúsztat a kezébe. A villámtalálkozó véget ér, de én képtelen vagyok mozdulni, zavart tekintetem összekapcsolódik egy pillanatra Bernard döbbent kékjeivel. Rohanni kezdek, vissza a panzióba, ahol könnyek között kezdek csomagolni. Bernard is hamarosan betoppan. - Te követsz engem?- csapja be maga után az ajtót.- Mégis mit képzelsz, mi a francot művelsz?- bámul előbb rám, majd a bőröndre. - Ki volt az a férfi, akivel találkoztál?- szegezem neki a kérdést. - Most meg mit vagy úgy oda?- ragadja meg a karomat durván. - Te öletted meg apámat?- fúrom vádló tekintetem az övébe. - Te megőrültél!- nyögi, de látom tekintetében a félelem apró lángjait, tudja, hogy itt most vége, hisz elmondtam neki, hogy láttam a férfit akkor éjjel, még fantomképet is rajzoltatott egy nővel róla. - Meg akartál öletni engem is?- fogalmam sincs miért fáj ez most ennyire, hisz szerelmünk lángja évekkel ezelőtt kihunyt. - Nem szabadott volna ott lenned.- meggyötört tekintete felér egy vallomással. Valahol a lelkem mélyén bíztam benne, hogy ez az egész egy félreértés, hogy ő nem lenne képes erre, elárulni a szerelmünket, engem. - Úristen, megöletted az apámat.- kerül a helyére hirtelenjében minden, a váratlan meghívás az ideges pillantások, és a bűntudat a szemében az éjszaka után. Szabad bal karommal a bőröndöm felé csapok, s előhúzom onnan pisztolyomat. - Olivia ne tedd ezt, én még mindig szeretlek, helyrehozhatjuk. Tudnod kell, hogy én ezt az egészet nem akartam. - szöktek könnyek a szemébe. - Eressz el.- biztosítottam ki a pisztolyt, csövét rászegezve, s ő ekkor elengedett. Felkaptam a bőröndömet, kirohantam a kocsihoz és elhajtottam az éjszakában, Avignonig meg sem álltam. .
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 268 Ω Kor : 38
Tárgy: Re: Olivia Merchant 2014-09-04, 08:00
Elfogadva!
Nagyon szépen összeszedett és megírt ET-t olvashattam. Egyáltalán nem is volt vészesen hosszú, mivel a párbeszédek és az izgalmas részek simán elfeledtették ezt. Szegénykém azért nem volt eddig egyszerű az életed, főleg hogy már fiatalon bekerültél a Testvériség köreibe, aztán az apád... hát nem irigyellek, hogy pont a férjed volt, aki végzett vele, bár... ki tudja, talán van rá jó magyarázat. Talán ő is előkerül valamikor, és mégis kiderül, hogy jó oka volt rá, talán csak nem volt más választása és még mindig szeret, ahogy mondta. Egy a lényeg, minden rendben van, ha még nem tetted foglalj pb-t, aztán meg is vagy. ^^
Szegénykém azért nem volt eddig egyszerű az életed, főleg hogy már fiatalon bekerültél a Testvériség köreibe, aztán az apád... hát nem irigyellek, hogy pont a férjed volt, aki végzett vele, bár... ki tudja, talán van rá jó magyarázat. Talán ő is előkerül valamikor, és mégis kiderül, hogy jó oka volt rá, talán csak nem volt más választása és még mindig szeret, ahogy mondta.