Radio Avignon

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-07-10, 18:44

Henry & Adeline

És én még gondolkodtam rajtam, amikor Élodie rákérdezett, hogy szeretném-e újra látni... Hát rendben, viselkedjünk hivatalosan, igaza van, teljesen értelmetlen lenne máshogy tenni, hiszen nem vagyunk senkik, csupán két idegen. Egy katona és egy ellenálló, egy tiszt és egy rádiós, csupán ennyi, minden más feledhető és teljességgel lényegtelen. Az én balgaságom volt, hogy bármi mást is gondoltam, vagy talán csak gondolni véltem. Talán teljesen mindegy lett volna, hogy ő segít haza, vagy akárki más, nem a személyének szól, csupán a helyzetnek. Nem ő érdekelt akkor sem és most sem, csak valaki, akinek köszönhetően nem a néma falakat kell bámulnom a házban. Ennyi... csak ennyi!
- Rendben, akkor vegyük úgy, hogy komoly kérdés volt. - csak sóhajtok egyet. Lehet, hogy annak szánta és már alapból bele látom a gúnyt a hangjába, ami nincs is itt. Nem számít, nem kell ezzel foglalkoznom és végképp nem kell ilyesmin járatni az agyamat. Az adás pedig... hát persze, hogy érdekel, hiszen megüthetem a bokámat, ha olyasmit ad le, amiből bajom lehet. Tisztában van vele mindenki, hogy én vagyok most itt, nem pedig valaki más, tehát innentől egyértelmű, hogy én kapcsoltam őt adásba, bár gondolom, ha valami olyat akarna, amiből gond lehet, akkor azzal ő is tisztában lenne... és csak nem adná le nyíltan. Azért a katonaságnál jó eséllyel komolyabb büntetéseket osztanak, mint egy civil munkahelyen.
- Remek, tehát már azt tesz, amit csak akar. - szökik fel kissé a szemöldököm, amikor simán elsétál mellettem és... igen, leül a székembe. Hát persze, hogy zavar, mert nem adtam neki engedélyt rá. Én nem valami beosztottja vagyok, felettem ugyan nem áll! Nem kérdezte meg, hogy leülhet-e az asztalomhoz, egy árva szóval sem, és persze, hogy zavar az egész. Csak úgy le akar adni valamit és persze nem árulja el, hogy mit és úgy lépked itt az én irodámban, mintha ő lenne az atyaúristen és bármit megtehetne. Hát persze, hogy látszik az arcomon, hogy ez nagyon nincs ínyemre, akkor sem, ha jelenleg az ő kezében van az adu.
- Nem igazán értem, hogy mivel tudna bármit is megakadályozni, de miután, ha jól sejtem önnek sem lenne hasznos, ha olyat tenne, ami a parancsnokai ellenére van... legyen. Jöjjön. - legalább feláll szépen a székemből és persze direkt nem azt mondtam, hogy mert ne akarna nekem direkt rosszat. Valahogy úgy érzem az aztán teljesen hidegen hagyná, hogy ezzel nekem mennyit árt. Tartozom neki és ennyi... csak így egyszerűen és hidegen. Jól van, akkor legyen így, akkor beültetem és adásba kapcsolom és lesz, ami lesz.

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-07-09, 17:05

- Biztosíthatom asszonyom, hogy a legkevésbé sem szántam gúnyolódásnak. - Vonom össze a szemöldököm. Csak egy ártatlan megjegyzés volt, próbáltam valahogy beszédbe elegyedni vele. De persze aki már elkönyvelte Henryt, annál nehéz bármit is mondani úgy, hogy ne azonnal támadásnak vegye. Pedig ő sem rossz ember, sőt, nagyon is jó. Reggelente ha a tükörbe nézek és ott állok a századosi egyenruhában büszkeség tölt el, hogy mi lett abból a kétbalkezes kölyökből. Az öcsém stílusáról meg annyit, hogy... nos ha a gyereket folyton bírálják, a lenézést tanulja, nem az ő hibája. De ez talán csak a testvéri elfogultság.
- Miután bekapcsolt adásba már úgyis mindegy, nem igaz? - Vonok vállat ráérősen, ettől függetlenül olyan egyenesen állok itt, mint akit karóba húztak, igazi katonásan. Ami meg az elszólásom illeti, valószínűleg ő is tudja, hogy bármit is akarok mondani, nem igen adnék neki esélyt, hogy szétkapcsoljon. - Mellesleg nem, nincs se parancsom, se engedélyem. - Sétálok közelebb, meg sem állok, ellépek mellette, megkerülöm az asztalt és leülök az ő helyére. Őrnagyként hozzászokhattam már, hogy bármit megtehetek. És bár jól neveltnek tartom magam, az egyezség az egyezség, s ha az emlékek nem csalnak itt most én diktálok.
- Parancs nélkül, de a szövetséges erők képviseletében jöttem ma ide, asszonyom. Nem áll szándékomban pánikot kelteni, vagy feleslegesen jártatni a szám megkérdőjelezhető dolgokról. Csak elmondom, amit akarok, aztán itt sem vagyok. - Fejtem ki teljesen nyugodt, vezetői hangnemben. Rövid szünetet tartok, majd folytatom. - Mindketten tudjuk, hogy a helyzet egyre labilisabb, főként a polgárok részéről. Nem tudhatjuk mikor pattan el valaki és alakul ki akár fegyveres konfliktus a burán belül. - Vízért, ételért, gyógyszerért? Az idő teltével az emberek egy falat kenyérért is leölnék majd egymást. Szóval a rádió hasznos is lehet, ha elegen hallgatják. - Ezt szeretném megelőzni. Úgy vélem egy ilyen különleges esetben nem hátrány, ha a hadsereg képes kommunikálni a polgársággal. - Erre való egy vezető, nem? Hogy döntéseket hozzon.

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-07-03, 19:24

Henry & Adeline

♪ Radio ♪

Miért érzem furcsának ezt az egész helyzetet? Úgy kéne vennem, mint ahogy őt teszi igaz? Mintha nem történt volna semmi sem. Talán nem is történt, csak az én fejemben játszódott le valami más, mint ami az övében és teljesen hülyeség volt bármin is gondolkodnom az elmúlt hetekben. Oh jesszus, miért generálok magamnak állandóan felesleges problémákat? Valaki igazán fejbe verhetne, hogy tényleg megpróbáljak csak a saját dolgommal foglalkozni és minden mást egyszerűen kizárni a fejemből, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy csak a munkával és minden mást meg ejteni nagy ívben. Nem lesz semmi sem jobb attól, ha állandóan rágom magam igaz? Akkor meg nincs is semmi értelme! Egy pillanatra összeszorítom a szám. Igen, annyi csak a dolgom, hogy pontosan úgy viselkedjek, mint ő, mintha nem történt volna semmi, mert hát nem is történt. Hazakísért, segített, pirítóst készített, aztán elment, én pedig szépen kialudtam magam, hogy minden ugyanúgy mehessen tovább, mint előtte. Ennyi... ennyi és nem több!
- Tudja még mindig nem tudom eldönteni, hogy mikor komoly egy kérdése és mikor szánja cinikusnak. Egyszerűen csak elfoglalom magam. - teszem még azért hozzá, de egyébként tényleg nehéz ezt eldönteni. Most olyan, mintha nem piszkálódásnak szánná a kérdést, de őszintén szólva ez valami miatt meglep. Miért lep meg, hogy esetleg normálisan viselkedik? Pont azért azt hiszem, mert közben meg mégsem így van. Oh Adeline, ne kombinálj már folyamatosan teljesen feleslegesen, mert az ég világon semmi értelme sincs! Milyen jó is lenne, ha egyszer az életben végre hallgatnék önmagamra, de sajnos eddig még mindig nem sikerült eljutnom. Talán majd egyszer a jövőben, vagy... soha.
- Rádióadás? Igen... eljuthat, de pontosan mit szeretne leadni és... miért? Van erről valamiféle parancsa, vagy beszélt a polgármesterrel? - pár röpke kérdés azért csak kicsúszik a számon. Igen, jövök neki egy szívességgel, de olyan, ami miatt esetleg megüthetem a bokámat elég kockázatos igazság szerint. A rádió pedig elég erős felügyelet miatt van, főleg azért, mert nem szabad pánikot kelteni, vagy olyasmit leadni, ami nem hiteles. Nem azt mondom, hogy rá most bármelyik is igaz lenne, de attól még természetesen nagyon érdekel, hogy mégis mit szeretne, mielőtt kinyitom előtte az ajtókat és bekapcsolom adásba. Azért az úgy a biztos. Szóval a tekintetem határozottan kérdő és nem lódulok azonnal, hogy megnyissam neki a szükséges csatornákat.

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-07-03, 11:06

Adeline
A késett reakcióját megkönnyebbülten veszem, sok nő arca van itt a hátsóülésen Henry fejében, úgy tűnik Adeline nem egy azok közül, akik szívesen karóba húznák. Bár ha az arc láttán felszínre törő emlékeket nézem, vele sem feltétlenül volt az én drága öcsém túl jó modorú az elején. Századosi rang ide, vagy oda, valahol még mindig egy ostoba kölyök. A gondolatfuttatáson egy másodpercre halványan elmosolyodom, aztán gombnyomásra vissza a hivatalos katonaarc, ami tőlem megszokott. De még mielőtt letámadnám a kéréseimmel a hölgyet talán nem ártana valami bevezetés.
- Kiérdemelte már a munkahőse címet? - Nézek körbe a tekintetem végigfuttatva a dobozokon és itt-ott megvillanó papírhalmazokon. Az öcsém ezt valószínűleg valami cinikus hangnemben tolta volna oda, tőlem viszont udvarias, már-már vállveregetésnek jegyezhető módon kapja meg. Nem áll szándékomban rákezdeni, hogy miért nem megy haza ő is pihenni, elvégre mindenki tegye csak a dolgát és foglalja el magát valami hasznosnak mondhatóval. Még a végén beleőrülnénk itt a semmittevésbe.
- Szerettem volna hamarabb jönni, - vállat vonok – de a kötelező munkaidő a táborban is megvan. Ám ilyenkor – pillantok fel a faliórára – az emberek többsége már otthon van és még nem lőtték fel a pizsamát, szóval jó eséllyel jut el mindenkihez egy esetleges rádióadás, ugye? - Kérdezem érdeklődve. Most pedig ideje a tárgyra térni. Ebből már egyébként is rájöhetett, hogy mit is akarok. Az már egy másik mese, hogy ki kell fejtenem mi a fenét akarhat egy angol tiszt leadni, akit nem mellesleg eddig teljesen hidegen hagytak a civilek.
Szeretném az egészet viszonylag hamar letudni és visszatérni a táborba. Ma este jó néhány katona kimenőt kapott, szóval én inkább tartanám bent a frontot az ivászatot hanyagolva. Oh... értem már miért kaptam meg mindig az öcsémtől, hogy unalmas vagyok.

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-07-02, 19:13

Henry & Adeline

♪ Promise ♪

Azt hiszem, ha bárki azt mondaná rám, hogy a munkába menekülök, akkor nem nagyon háborodhatnék fel rajta, nem lenne egyáltalán jogos, mert... így van. Még a szokásosnál is több időt töltök mostanában idebent, pedig nincs kifejezetten sok tennivaló. Néha egy-egy kisebb hír, de az is csak pár naponta, meg persze próbáljuk kicsit nyüstölni a gépeket, hátha sikerül bármilyen érdemi jelet fogni odakintről. Eddig semmi, nagy sercegés többnyire, bár mintha Matthieu tegnap olyasmit mondott volna, hogy hallott valami háttérzajt, valamit, ami több volt mint az eddigi ,de őszintén szólva a többség úgy volt vele, hogy miután már vagy három órája tekergette a gépet... inkább csak odaképzelte, mert már annyira hallani szeretett volna valami mást a jól megszokott sistergésen kívül. Nem tudom, hogy van-e rá esély, hogy valaha is bármiféle jelet fogunk majd odakintről, vagy hogy bármit tudunk-e kezdeni az egész helyzettel, de nem is akarok minden áldott nap ezen gondolkodni. Van épp elég gondom, amin járhat az eszem, min emészthetem magam. Az a szerencsém, hogy vannak, akiknek fontos vagyok, akik próbálnak segíteni, akik meghallgatnak és ez valamelyest segít, de mégis csak az nyújtja a legtöbbet, ha szépen bejövök és elfoglalom magam. Már lassan sikerült a hangszalagok között is tökéletes rendet tennem és még soha nem volt ekkora rendszer a lemezeink között sem. Ha vége lesz ennek az egész káosznak, akkor biztos, hogy igyekszem majd rávenni a többieket, hogy tartsuk ezt meg, ha már ennyit dolgoztam vele, akkor már legyen valami értelme.
Most pedig az irodámban ülök. Nem túl nagy, nem túl tágas, tele van dobozokkal, mert kitaláltam újabb teendőnek a régebbi papírok átnézését, hogy ami már nem kell azt kikukázzuk, ami pedig igen, az rendes helyre kerüljön. Ezzel is elleszek pár napig annyi szent, mert őrület, hogy hány levél és irat halmozódott már fel! Sosem gondoltam volna. Meglepetten pillantok fel, amikor meghallom a kopogtatást. Késő van, és ilyenkor többnyire már rajtam kívül túl sokan nincsenek is bent, ha maximum a főnök szokott még benézni, hogy elköszönjön, de... mintha már elment volna egy fél órája, vagy az tegnap volt? Aztán meglátom az ismerős arcot és egy pillanatra sikerül lefagyni. Nem is tudom mikor volt már az az ominózus este, de nem tegnap. A bemutatkozása hallatán végképp enyhén szólva is meglepettség ül ki az arcomra.
- Szép estét, százados. Miben segíthetek? - nem mondom, hogy azonnal, de kb. két másodperces fáziskéséssel azért sikerül szavakat is elővarázsolni a számból. Valami miatt itt van, és eléggé úgy fest, hogy hivatalos ügy. Nem... pirítóst jött készíteni. Jó vicc, már miért jönne e miatt? Aztán szépen eltolom a székemet az asztaltól és fel is állok. Nem hiszem, hogy beszélgetni szeretne ahhoz túlságosan feszes a tartása és tényleg nagyon hivatalos volt a hangnem is, a bemutatkozásról nem is beszélve, e felett még mindig nehezen térek napirendre. Várakozóan pillantok rá, miután megkerültem az asztalt. Emlékszem rá hát persze, hogy jövök neki egyel, lehet, hogy e miatt jött? Szívességet kérne épp tőlem? De mit?

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-07-02, 17:07

Adeline

Legmerészebb és legborzasztóbb álmaimban sem hittem volna, hogy ez, ami történik valaha is megtörténhet, de első kézből tapasztalom, így nincs min rágódni. Ez van és kész. Rémes, hogy erre kényszerültem, már eleve az hihetetlen, hogy itt ragadtan a halálom után, agyrém. Át kellett volna lépnem a túlvilágra, vagy teljesen megszűnnöm, ehelyett itt vagyok. Szerencsére az egyenruha takar minden sérülést – amiből bőven van – az arcán... arcomon lévő vágás pedig már gyógyulgat, magát a testet, pedig minden ideiglenesen szolgálatot felmondott szervvel és törött csonttal együtt összetartom. Az öcsém néha megébred a háttérben, de többnyire nincs magánál, így ez sem okoz gondot. Ami viszont erősen szúrja a szemem az életvitele, amit immár magamon érzek. Én személy szerint mindig is nagyon ritkán ittam a srácokkal való sörözéseket leszámítva, de ami itt van... Csak megsaccolni tudom az öcsém mennyit ihat úgy általában, már abból kiindulva is, hogy sokszor úgy érzem mintha belülről kaparnának az alkoholért. Elvonási tünetek. Most komolyan?
Mellesleg mióta felkapartam az öcsém – magam, vagy magunk... nem is tudom hogy fogalmazzak – a halálos ágyról próbálom hasznosítani magam, ha már mindketten kaptunk egy esélyt, legalábbis én mindenképp. A feletteseivel elsimítottam a konfliktust, „az igazi Henry” valószínűleg forrófejűbben reagált volna, de a nagy nézeteltérések ellenére is közös a cél: kijutni. A másik dolog, ami viszont inkább csak engem érdekel a civilek. Őt sosem foglalkoztatta a dolog igazán, tudom mennyire tapintatlan tud lenni, számomra viszont fontos a polgárság, főleg ha szövetségesekről van szó. Volt időm felmérni, hogy mi zajlik a városban és úgy döntöttem a dolgok elébe lépek. Mivel a közelmúltbeli emlékei is kezdenek megnyílni előttem tudok a rádiós nőről. Adeline azt hiszem. Ha emlékeink nem csalnak tartozik az öcsémnek – illetve épp nekem – egy szívességgel, ideje behajtani.
Így most itt állok a polgári rádióállomás halljában. Kissé kihalt, így beengedtem magam, most pedig ideje megkeresni a hölgyeményt. Talán ilyentájt már otthon van, de otthon nem szívesen zaklatnám bejelentés nélkül, meg nekem amúgy is egy adás kell, ami minden avignoni lakoshoz elér. Egy darabig még kóborlok látszólag céltalanul, ahogy a szobát keresem, majd megérkezve bekopogok, várok néhány másodpercet, s benyitok. Megkönnyebbülten tapasztalom, hogy az ajtó nyitva van, így be is lépek.
- Mrs. LaPierre? Elnézést kérek a késői zavarásért. - Nem szokásom figyelmen kívül hagyni az illemet és ajtóstul rontani a házba, ahogy az öcsém szokta tenni. - Winchester százados vagyok, bár ezt ön is tudja hmm... Lenne egy kis dolgunk egymással. - Még mindig nem szoktam meg, hogy őrnagy helyett századosként kell bemutatkoznom, néha olyan érzés, mintha lefokoztak volna.

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-06-01, 16:14

Szabad játéktér!

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-06-01, 12:25

Adeline & Katherine

'All the world's a stage, & all the men and women merely players.'

Amennyire nem akartam eljönni erre az adásra, annyira megbántam volna, ha nem teszem. Bármennyire utálom is az embereket, be kell vallanom, vannak egyes példányok, akik megérik a figyelmemet, amit esetleg nekik szentelek. És Ms. LaPierre-re szentelek figyelmet, és nem is bánom. Kellemes társaság, és alig van valami, amit jobban szeretek, mint egy értelemtől szikrázó beszélgetést. Így ezt is élvezem. Nem csak azért, mert most mindenki rám figyel - a városka lakói szeretik az adást, gyakran hallottam én is, különböző helyeken -, és én vagyok a középpontban, a kérdéseinek hála, hanem mert jól végzi a munkáját. Mindig is különös érdeklődéssel fordultam azok felé, akik jók abban, amit csinálnak és emellett tisztelem is őket.
Az, hogy mit érzek, nem ül ki az arcomra, maximum egy-egy elismerő, talán barátságosnak szánt mosoly formájában. Ettől függetlenül jól érzem magam, mondhatni. Nem feszengek, és nem menekülnék hanyatt-homlok el, amilyen messze csak tudok. Talán azért, mert ez nem olyan személyes. Nem igazán. Ha az lenne, lehet, már rég leráztam volna a nőt.
- Ezzel egyetértek, Ms. LaPierre - bólintok határozottan. A szüleim mindig is jó neveltetésben részesítettek. Nem voltak gazdagok, de mindent megadtak nekem, ami csak az erejükből kitellett. És ezért nagyon hálás vagyok nekik, még, ha nem is volt esélyem, vagy bátorságom ezt kimondani. Főleg apámnak tartozok köszönettel, aki bevezetett a színház mesés világába, ezzel megalapozva a jelenemet, és a jövőmet - nagymértékben. Neki köszönhetem azt, hogy felemelkedtem a porból, a piszokból, a közemberek életéből, egy magasabb, elitebb rangba. De soha nem fogom elfelejteni azt, amit azoktól az emberektől, azoktól az egyszerű, közemberekből, másodosztály-béliektől kaptam, és akiket büszkén hívok a szüleimnek. Igen, még anyámat is, aki szerint túlságosan hangos és kemény a hangom ahhoz, hogy színésznő legyek, nem beszélve az éles vonásaimról, és a metsző, kék szempárról, aminek tulajdonában állok. Nagy szavak, de nem az enyémek, hanem anyámé.
- Hmm... - búgom, miközben elgondolkodom a válaszon. - Meglehet - válaszolok titokzatosan, de azért illene pár mondatban kifejtenem, hogy mire is gondoltam. - Csak úgy, mint a Lady, én is eléggé határozott jellem vagyok, tudom, hogy mit akarok és a céljaimtól lehetetlen eltéríteni. Erre tökéletes példa az, hogy színésznő lettem, és ezért minden követ megmozdítottam. Még azt is, amit mozdíthatatlannak tituláltak - mosolyodok el, de mégis... vonásaim komolyak. Mindig ilyen vagyok, ha a munkámról beszélek. Teljes odaadással tekintek rá. Minden egyes alkalommal, amikor belépek a színházba - legyen az itt, Londonban, vagy a világ bármely más pontján -, úgy érzem, le kell vetnem a bőrömet, ki kell lépnem önmagamból, hogy tisztán, minden szennytől és mocsoktól mentesen léphessek be a világot jelentő falak közé.
Visszagondolok a régi időkre.
- Ha hiszi, ha nem, az első szerepem három szóból állt. A színpad egyik feléből, még a függönyök takarásából be kellett futnom a színpad közepére, és annyit kiáltani, hogy 'Jön a király!', majd a másik irányba kifutni - nevetek halkan. - Ez volt az első szerepem, egy városi lányt játszottam, aki néha fel-felbukkant, amikor utcai jelenetek zajlottak, de csak a háttérben, senkit nem érdekelt, hogy ott vagyok-e, vagy sem - vonok vállat. Nos, igen, valahol mindent el kell kezdeni... nem mondom, hogy azok voltak a jó évek, mert nem. - Válaszolva a kérdésére, rögös. Eleinte bármi jó, egy rövid, pár soros, semmit mondó szerep is. És, ha az ember nem tesz ellene, akkor itt ragad, ezen a szinten. Én pedig nem voltam rest, és tettem azért, hogy kiemelkedjek a mellékszereplők végtelen soraiból. Állandóan meghallgatásokra jártam, énekelni és táncolni tanultam, hogy minél sokoldalúbb legyek, és, hogy többfajta előadáson is a hasznomat vegyék. Persze, hogy szükség van a tehetségre! Az elengedhetetlen. Mindezek mellett szükség van arra is, hogy az ember képes legyen együttműködni másokkal, és képes legyen csapatban dolgozni - magyarázom, habár engem pont azért utálnak sokan, mert erre képtelen vagyok. - Azonban ennek nem szabad átmennie abba, hogy szolgalelkűvé váljunk, és mindenkinek eleget akarjunk tenni. Nem szabad hagyni, hogy belénk rúgjanak, és átlépjenek rajtunk, hogy lesöpörjenek a pályáról. Ezért nem árt, ha az emberben van némi önbecsülés - mondom, közben kihúztam magam ültömben. Bennem a kelleténél is több van - gondolom elégedetten. Apámnak semmi befolyása nem volt, e téren az életemben. A világon ő egy senki volt, elszegényedett ember, aki azzal kereste a kenyerét, hogy a színházban dolgozott, és láthatatlan kézként irányított mindent, a függönyök takarásában. Azt, amit elértem, magam értem el, egyedül és önerőből.

MUSIC: Rockstar | NOTE: I love your questions | WORDS: 697

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-04-25, 13:31

Kate & Adeline

Kétféle beszélgető partner van, vagy inkább interjú alany, én legalábbis eddigi tapasztalataim alapján ezt szűrtem le. Van a nehéz falat, aki olyan röviden válaszol a kérdésekre, hogy egyszerűen képtelenség tovább szőni a beszélgetést. Olyankor csak egy egyszerű adok-kapokká silányul az egész, amit kifejezetten nem szeretek. Aztán persze vannak olyanok is, akik beszédesebbek, akiknek a válaszai újabb kérdéseket ültetnek el bennem, akikkel élmény beszélgetni, akiknek a története megfog másokat és ezeket az interjúkat a hallgatók is szívesen követik végig. Úgy érzem, hogy bármennyire is talán néha hűvösnek mondható ez a nő, inkább a második kategóriába tartozik, nem érzem, hogy nehezemre esne vele töltenem ezt a kötelező időt. Azt persze nem tudhatom, hogy ő hogyan van ezzel, de minden bizonnyal úgyis jelezni fogja, ha menne már, vagy talán látom majd az arcán, de túl sokáig úgy sem húzom ezt, az senkinek sem jó. Főleg nem a hátsónknak, hiszen azért ezek a székek biztosan nem olyan kényelmesek, mint amiket magasabb körökben egy ilyen hölgy hátsója alá tolnak az urak.
- Ezt remek hallani, minden gyermek legfőbb vágya az, hogy a szülei elismerjék, még azokéi is, akik ezt nem ismernék be soha. - mosolyodom el. Csak egy apró megjegyzés, hiszen tudom én, hogy így van ez. Az apám mielőtt kilépett az ajtón csak pár szót mondott, azon kívül, hogy szeret és hogy mennyire hasonlítok anyámra, hogy büszke rám és tudja, hogy erős leszek bármi is történjen. Én pedig tudom, hogy már csak miatta is így kell tennem, hogy amikor - nem pedig ha! - visszatér lássa, hogy nem törtem meg, tartottam magam.
- Tudja... bár én csak laikus vagyok, ami a színházat illeti, úgy hallottam, hogy azok a karakterek állnak a legközelebb hozzánk, akikkel valamiféle párhuzamot tudunk vonni, ön is esetleg ez miatt kedveli Lady Macbethet ennyire? - azt hiszem, ha engem kérdeznének én igent mondanék, mármint rá vonatkozólag. Elég erős személyiségnek látom őt ahhoz, hogy felmerüljön bennem, egy ilyen elképzelt nőt akár egy hozzá hasonló alakról formázott Shakespeare. Egy már biztos, még talán én is előveszem ezt a könyvet, hogy átolvassam. Elég magányos estét töltök otthon, hogy inkább könyvek között töltsem az időt, mint gondolkodással, az a mai időkben nagyon nem hasznos.
- Az a fő, hogy ezt megteheti, hogy már válogathat, de gondolom kezdetben azért nem volt ez ennyire egyszerű. Nagyon rögös a színészi pálya? Vagy egyszerűen csak tehetségre van szükség és a sok munka mindenképpen meghozza a gyümölcsét? - nem tudhatom, hogy mennyire volt az édesapjának széles ismeretsége, és hogy az is segített-e, de tapasztalatból mondhatom, hogy a kitartás és a sok munka az esetek nagy részében, ha még tehetséggel is párosul, akkor meghozza a gyümölcsét, bár persze akadnak pozitív és negatív kivételek is, amikor bármit is teszel, bármennyire is vagy jó, a sors nem úgy hozza, hogy elérhesd, amit akarsz, mert a szerencse nem pártol melléd és persze akad, amikor a sok pénz, vagy a befolyás helyettesíti a fontosabb erényeket.

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-04-24, 16:28

Adeline & Kate

Apám nem érte meg, hogy lássa a munkám eredményét, hogy lásson a színpadon. Gimnazista voltam, amikor meghalt. De mindig éreztette velem, hogy minden egyes lépésemnél velem van, történjék bármi. A halála mélységesen megrázott.
Azt hiszem, anyám nem nagyon örült neki, hogy színész akarok lenni. És, azt hiszem, a mai napig nem örül neki. De együtt tudok ezzel élni. Az elején még megpróbált úgy tenni, mintha egy kicsit is érdekelné a dolog, és próbált pozitívan hozzáállni ehhez, hozzám, a színészethez. Eljött az első előadásaimra, végigülte őket, és a darab után azzal az átlátszó mosollyal az arcán találtam szemben magam. Olyan volt, mintha tükörbe néztem volna. Mintha mindent értettem volna, ami a fejében lejátszódik, mintha minden gondolatát birtokolnám, s mintha csak egy nyitott könyv volna számomra, úgy olvastam az elméjében. Ő persze soha nem látott át az én maszkomon. Ezért van az, hogy én vagyok a színész a családban, és nem ő.
Miss LaPierre kérdez, én pedig válaszolok, és ez megy tovább.
- Örült neki - bólintottam -, igen, teljes szívéből - igazából csak bízom abban, hogy, ha ma is élne, így lenne. Én így ismertem apát, és úgy, hogy minden egyes darabra rajongással a szívében jött volna el. És nem a színésznőért rajongott volna, hanem a lányáért.
Az újabb kérdésre elmosolyodom.
- A kedvenc darabom egy tragédia, a Macbeth, ami 1603 és 1606 között íródott - magyarázom. A kapcsolódó kérdésre pedig elmosolyodok. - És el is akarom játszani egy nap Lady Macbeth-t. Ő a címszereplő felesége. Lady Macbeth racionalista, tudja, mit akar és azt minden eszközzel el is éri; merev, céltudatos, csak önmagára támaszkodó nő, aki hősiesnek állítja be a nagy gyilkosságot, és képes figyelmen kívül hagyni a tett kegyetlenségét és a benne rejlő árulást. Ennek ellenére nem teljesen embertelen lény - amit az bizonyít, hogy sor kerül az alvajárás-jelenetre - de arra képes, hogy a sötét erők segítségével elnyomja magában a belső tiltakozást. Ő a legméltóságteljesebb és tiszteletet parancsolóbb karakter, akit Shakespeare valaha is megformált - mindig is szerettem ezt a szereplőt. A tragédiát vagy tucatszor olvastam, a saját példányom szélei már foszladoznak, és az egyik csücskére pár éve véletlenül ráborítottam a kávémat. Utoljára körülbelül egy éve vettem a kezembe, de most, hogy felidéztem, muszáj lesz újra elolvasnom.
- Mindig újabb, és újabb kihívásokra vágyok - válaszolok egyszerűen -, soha nem elég a jó, csak a legjobbal érem be. Unalmas, sablonos szerepeket nem gyakran vállalok el. Azonban érdekes olyan karaktereket eljátszani, akik teljes mértékben különböznek tőlem. Az ilyesmi valódi kihívás, én pedig állok elébe - fejezem be a gondolatot. Nem tudom a szerepeket gyerekekhez hasonlítani, nem nagyon voltam kapcsolatban gyerekekkel, de nem is akarok. Nem szeretem a gyerekeket. Ezt az egészet inkább ahhoz tudom hasonlítani, mint, amikor az ember egy gyümölcsfa árnyékában áll, felnéz, és választania kell. Választania kell a több tucatnyi termésből, melyek között vannak hívogatóbbak és kevésbé vonzók.

Words: 461 | Music: Rockstar | Note: Love your questions

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-04-23, 09:25

Kate & Adeline

Akárhogy is, de úgy érzem folyton udvarias igyekszik lenni. Talán ezt nevelték belé. Élvezi az itt töltött időt, de ha jól sejtem ennél sokkal jobban vágyik már inkább haza. Meg tudom érteni, hiszen számít, ki mit szokott meg, no meg azok számára, mint én, aki nem töltöttem még időt más országokban csak egy hevenyészett kialakult kép van meg. Nem hiszem, hogy hiteles az, amit én Angliáról elképzelek, más lehet, talán több is, de nem volt bennem soha sem nagy vágy arra, hogy megismerjem. Jól vagyok én itt a saját helyemen, akkor is, ha közelednek a harcok, akkor is, ha tudom, hogy a zöld mezőket vér áztatja majd, ha eljön az ideje. Talán megállíthatjuk őket, de félek, hogy túl nagy a vész, ami már Európa nagy részét elérte.
Nem most kell elkalandoznom, hogy az adás kezdetét veszi, én pedig itt kell, hogy legyek teljes mértékben ahhoz, hogy jól tudjam levezényelni az egészet. Menni fog, mindig is el tudtam különíteni egymástól a nehézségeket és a kötelezettségeket, most sem lesz ez másképp.
- Igen, a szülői indíttatás gyakran áll a háttérben és gondolom az édesapja örült neki, hogy ön is ezt a pályát választotta, vagy legalábbis hasonlót, mint ő. - apró megjegyzés, csak hogy a beszélgetés tényleg az legyen és ne csak szimpla kérdezz-felelek, amihez igazán nem is kell, hogy más is jelen legyen itt. - Biztos sokan kíváncsiak rá, hogy melyik a kedvenc darabja? Van olyan szerep, amit nagyon szeretne eljátszani, de még nem volt rá lehetősége? Vagy olyan ez, mint amikor valakinek több gyereke van és úgysem tud kedvencet választani? - imádom magam a jó témákért. Több gyerek, nekem egy sincs, bár legalább egy lenne, biztos hogy elkényeztetném, ha pedig több, hát ugyanúgy szeretném őket teljes szívemből, efelől cseppnyi kétségem sincs.

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-04-22, 09:23

Adeline & Kate

Amikor Angliáról beszélünk, az országra gondolok. Igen, alig várom már, hogy visszatérhessek. Ezernyi emlék köt oda engem, jó és rossz egyaránt. A legtöbb Dominc-kal kapcsolatos. A jó is, és a rossz is. Aztán ott van a színház. Most egy igazán nagy lehetőség küszöbén állok, ami a szerződésemet jelenti a Queen's Theater-rel, amit reményeim szerint hamarosan megkötök az igazgatóval. Az London egyik leghíresebb színháza, a főváros krémje jár oda, és ott adják elő a legszínvonalasabb, legszemkápráztatóbb előadásokat. Egy-két musicalben is szerepeltem már, de a Queen's több lehetőséget kínál fel, ezzel kapcsolatban.
- Igen - bólintok. Nem fogok hazudni, meg ki az az ember, akinek nem hiányzik a saját otthona, a saját szülőföldje?! - De még élvezem az ittlétet - mosolyodok el. Az, hogy 'élvezem' kicsit túlzás, de mégis ezt mondom, mert ezt akarja hallani.
Angliát sok ember ködösnek, szürkének és esősnek látja. Valljuk be, ilyen is. De Anglia csodálatos. Több helyen is jártam már, fiatalabb koromban, kisebb színházakban, az ország különböző pontjain. Láttam ezer, meg ezer festői tájat, csodálatos, végtelen, zöld mezőket, melyek smaragdszíne összefonódott az ég ónixával. Nem beszélve az ország dicső múltjáról, a híres és hírhedt királyokról és királynőkről, a legendáinkról, a művészeinkről... csodálatos nemzet a miénk, bárki, bármit mond.
Nem esik több szó Angliáról, helyette bemegyünk a stúdióba és helyet foglalok. Csöndben várjuk, hogy a zöld fény felvillanjon, nem szólunk semmit. Egy élő adást eléggé nehéz vágni...
Aztán kigyullad a lámpa. Miss LaPierre felvezeti a mai témát, és bemutatja a vendéget, vagyis engem, röviden és velősen. Aztán kérdez. Szinte azonnal válaszolok, annak ellenére, hogy gondolataim elkalandoznak, egészen addig a múltbéli pillanatig, amikor apám bevitt a színfalak mögé, majd a rivaldafényben álltam a színpad nyikorgó deszkáin...
- Köszönöm a meghívást, és a dicsérő szavakat, Miss LaPierre - mosolygok a nőre, majd válaszolok az imént feltett kérdésre. - Nos, apám színházban dolgozott, a színfalak mögött. Kellékes volt, ő felelt azért, hogy minden rendben legyen az előadás alatt. Nem keresett sokat, és soha nem lett belőle színész, de semmi pénzért nem hagyta volna el a színházat - meséltem, lesütve a szemeimet. - Aztán behívták, és búcsút kellett intenie a családjának is, és anyám mellett másik nagy szerelmének is, a teátrumnak. Azt hiszem, kötelességemnek éreztem, hogy tovább vigyem az örökségét. Na, persze, egy másik vonalon - nevetek halkan. - Így kezdtem el a színiiskolába járni. Végül... - nagy levegőt vettem, és mosolyogtam - Nekem is ez lett az életem. A színház - fejezem be a gondolatot, majd várakozón nézek Miss LaPierre-re, és várom a következő kérdést.

Words: 401 | Music: Rockstar | Note: ♥

[/quote]

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-04-21, 07:10

Kate & Adeline

Nem vagyok otthon túlságosan a színház világában, így inkább csak annyit tudok, amennyit a hírekből hallani, amennyinek egyáltalán utána jártam. Nem jártunk túl gyakran ilyen helyekre a férjemmel régen sem. Nem is tudom miért, valahogy... nem volt soha az a kimozdulós fajta, aztán persze elég sok volt mindig is mindkettőnk teendője, végül pedig kivezényelték a frontra. Talán már nem is lesz erre soha lehetőség. Gondolatban megrázom a fejem, hogy elhessegessem a kellemetlen gondolatokat és teljesen a jelenlegi helyzetre tudjak koncentrálni, azaz pontosabban a leendő interjúra. Nem érdemes túl sok mindent kérdezni már előre, hogy maradjon téma bent is, és akkor se csak magamat ismételjem, annak mégis mi értelme lenne?
- Gondolom hiányzik önnek már az otthon, és várja az utat. Azért mi örülünk, amíg itt van. - mosolyodom el újra. Én nem bírnám Londot, Angliát. Megszoktam már ezt a vidéket, tiszta, finom, szinte bársonyosan ölel át a sok virág és a kellemes lágy illat, ami mindig a levegőben terjeng. Imádok elhaladni a szappanbolt előtt, vagy egyszerűen csak a folyó partján sétálni és figyelni a víz sodrásával hadakozó halakat. Nem viselnék el egy sötét, poros várost, ahol sokkal kevesebb a szabad terület, sokkal ritkább a füves rét, és túl gyakran esik az eső. Bár gondolom mindenki azt a helyet szereti igazán, ahol felnőtt, vagy egyszerűen csak azt, ami a jelleméhez passzol? Hiszen akadnak, akik elvágynak máshová a szülővárosukból, sőt még akár az országukból is.
Hamarosan viszont már odabent vagyunk, és az interjú is lassan kezdetét veheti, hiszen a zöld fény felvillan, én pedig kezdhetem gondolatban újra rendszerezni a kérdéseimet. Tudom, hogy sokk az aggódó városi lakos, pont azért van erre szükség, hogy eltereljük a gondolataikat a bajról.
- Mai vendégem Katherine Swan, méltán híres színésznő, akit már biztosan sokuk látott a színházban, a csodás előadáson. Nos Mademoiselle Swan, meséljen nekem kicsit a pályafutásáról. Hogyan lett színésznő, vagy inkább miért döntött e mellett? - vannak, akik imádják a rivaldafényt, mások egyszerűen csak a szüleik után lépnek egy bizonyos pályára, ki tudja, hogy nála melyik igaz. Láthatóan szereti ezt az életet.

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-04-20, 08:12

Adeline & Kate

A kávéba kortyolok. Egészen kellemes. Nem forró, nincs kihűlve. Nem teszek bele cukrot, élvezem az erős fekete kesernyés-, kissé füstös utóízét, amit úgy szeretek. Már csak a cigaretta hiányzik, de az nagyon. Nem gyújthatok rá idebent, azt hiszem, de ki fogom bírni.
Azt hiszem, Miss LaPierre elégedett, hogy itt vagyok. Vagy csak ő is színészkedik. Magamfajta híresség... kedves - mosolyodok el halványan a hallottak miatt. Azt mindig is tudtam, hogy Angliában eléggé híres vagyok, de hogy itt is? Nicholas-nak igaza volt; ez a Párizsi fesztivál remek ötlet volt.
- Értem - bólintok, de egyebet nem mondok, hiszen nyilván lesz még kérdése, az előadással kapcsolatban. Élesben, adásban. Miért lőnénk le most a poént? A dicséretekre azonban nem reagálok; nekem természetes, hogy ilyen jó vagyok. Remélem azonban, hogy nem akar majd belemászni a magánéletembe. Azt mindennél jobban utálom. Szeretem, ha kérdeznek, ha érdeklődnek a munkásságom iránt, ha meginterjúvolnak; azt kevésbé, ha valaki túlságosan is érdeklődik. Úgy gondolom, senkinek, semmi köze például ahhoz, hogy hány férfivel volt dolgom. Az ilyen kérdésekre nem válaszolok, csak sejtelmes félmondatokkal. Lehet, ez azért van, mert konkrétan erre a kérdésre magam sem tudom a választ. Ki gondolta volna, hogy valaha érdekelni fogja ez a sajtót?! Nem számolom... sosem tettem.
- Igen - kortyolok a kávéba -, ha jól informált a főnököm, akkor még pár nap, és visszatérünk Angliába - el sem tudom mondani, mennyire hiányzik London. Nem tudnám elképzelni máshol az életemet, ott van az otthonom, és szeretem, szeretek ott lenni. A gondolatot, miszerint Angliában vár még rám munka, nem folytatom. Egy lehetséges kérdésként felmerülhet az, hogy milyen szerep vár rám a Queen's Theatre-ben, ha leszerződtetnek, így egyelőre nem beszélek róla, abban bízva, hogy majd szóba kerül.
Megiszom az utolsó korty kávémat, és Miss LaPierre-hez hasonlóan az asztalra helyezem, majd könnyed mozdulattal felállok a székről, és követem. A helyiségbe érve a kijelölt helyre ülök, és várok a kezdésre. A lámpák irányába nézek, ahol az egyik égő még vörösen izzik, de hamarosan valószínűleg zöldre fog váltani. Egyáltalán nem izgulok, interjúvoltak már meg, tudom, mire kell számítanom. Általában a sajtótól felkészülök a legrosszabbra is, de Miss LaPierre nem tűnik 'cápának', nem olyasvalakinek tűnik, aki szét akarna szedni. Természetesen megeshet, hogy rosszul ítéltem meg rövid ismertségünk során.
- Rendben - bólintok, és újra a lámpákra nézek, melyek közül a piros kialszik, és pár másodpercen belül felvillan a zöld fény.
Kezdődik.

Words: 377 | Music: Rockstar | Note: ♥

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-04-18, 06:39

Kate & Adeline

Egészen kedvesnek tűnik, pedig a nagyvárosi "sztárok" általában nem ilyenek szokta lenni, vagy az is lehet, hogy csak igyekszik kicsit megerőltetni magát. Nem számít, úgyis csak egy rövid beszélgetés lesz ez, aztán mindenki megy a dolgára, ő ha jól sejtem nem olyan soká eleve tovább is áll, hogy folytassák az utat és máshol is a színpadra állhassanak. Egy hét, pár nap, nem szoktak ennél tovább maradni, már így is nagy dolog, hogy vállalta magát az interjút, egy szavam sem lehet.
- Igen, persze, hogy érdekes, főleg az ittenieknek. Olyan sok érdekesség felénk nem történik, nagy dolog, amikor egy maga fajta híresség erre jár. - mosolyodom el. Vágódjunk be szépen már az elején, csak ügyesen, az biztos hasznos lesz. - Igen, az enyémből, láttam önt az előadáson, gondoltam, hogy jó ötlet lehet. - bólintok egy aprót, már csak ezzel is jelezve, hogy felettébb jól alakította a szerepét. A fejemben persze már suhannak ide-oda a lehetséges kérdések, de még mindig van pár perc a kezdésig, amit még meg is szakít egy ismerős hang és egy cseppet sem kellemes információ, amit a fülembe kapok. Kell pár pillanat, amíg összeszedem magam véglegesen, és sikerül nagyjából lehiggadnom. Nincs baj, ezek csak kósza hírek, nem számítanak olyan nagyon, mint ahogy gondolnám. És most nem is foglalkozhatom ezzel, hiszen dolgom van.
- Köszönjük, örülök neki, ha jól érzi magát legalább arra a pár napra, amíg marad. Gondolom hamarosan mennek is tovább, és jön az újabb előadás. - nem kérdezek rá most azonnal, hogy milyen előadásról van szó. Butaság lenne, hiszen már előre értelmetlen kivesézni a benti lehetséges témákat. Itt kint inkább csak az üres fecsegésé a szerep. Újra az órára pillantok, tehát lassan bemehetünk. Leteszem a csészémet, amiből még éppen kortyoltam pára.
- Mehetünk, ha készen áll, bár gondolom már rengeteg hasonló interjún van túl, nem fogok tudni újat mondani önnek. - mosolyodom el újra. Sikerült már kitörölni a fejemből az előbbi kis suttogást. Irány tehát a stúdió terem, a mikrofonnal és minden mással. Előre megyek, és be is húzom utána az ajtót, majd szépen leülök a helyemre miután neki is megmutattam, hogy hol foglaljon helyet. - Az a zöld lámpa fog majd pirosra váltani, amikor elindul a felvétel, onnantól már mindent rögzítünk. - bár gondolom ezzel is tisztában van, de jobb, ha tisztázzuk, hiszen törölni már rendkívül körülményes lenne, főleg hogy az adást élőben sugározzuk.

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-04-17, 09:42

Adeline & Kate

Tényleg unom az embereket. Ennek ellenére a közeledő Miss LaPierre-re mosolygok. Halványan, hűvösen. Fogalma sincs, mi játszódik le a fejemben. Először is: rágyújtanék még egy cigarettára. Most azonnal. Ezen felül nem fűzök sok reményt sem a rádióhoz, sem az épülethez, sem az adáshoz, sem a dolgozókhoz. Aztán ott van a mérhetetlen unalom. Előre látom, hogy mi lesz: beülünk valahova, ahol bekapcsolnak pár gépet, és ez a nő, aki itt áll, előttem, kérdezősködni fog, teljességgel hétköznapi és általános kérdéseket. Milyen az életem. Milyen egy jó szerep. Milyen elismeréseket kaptam. Mi életem eddigi legjobb alakítása. Mik az álmaim a színészettel kapcsolatban. Én pedig majd tankönyvi példákkal válaszolok. És ez fog menni, fogalmam sincs, meddig. Remélem, hamar lezavarjuk. Mennyi ideig tarthat egy rádióadás? Nem lehet több fél óránál. Legalábbis ebben bízok.
- Igen, biztosan - hagyom rá. Azt meg kell hagyni, hogy Avignon nem nagyváros. Londonhoz képest valószínűleg csak egy porszem a térképen – már, ha jelölve van. - A színészek titkos élete... érdekes, és izgalmas téma, Miss LaPierre. Az Ön fejéből pattant ki az ötlet? - az átlagembereket érdeklik a színészek. A hétköznapjaik, a pályafutásuk, a családi életük, a szexuális életük, a szeretőik, minden. Elég ideje vagyok színésznő ahhoz, hogy már ne emlékezzek rá, milyen volt szegénynek lenni, és olyan valakinek, aki senkit sem érdekel. Az a lány már nincs többé, halott. Ezt a nőt pedig nem érdekli senki más, önmagán kívül. Se közember, se színész. Arrogáns és egoista ember lettem, aki rájött, hogy az életben semmi sem számít, csak saját magunk.
- Egy kávé jól esne, köszönöm - biccentek.
Hamarosan bejön egy nő. Suttog Miss LaPierre fülébe. A kávéba kortyolok, tekintetemet az asztalra irányítom. Nem akarom beleártani magam, nem akarok még csak egy fél szót sem meghallani. Már rég nem foglalkozok mások életével, mások titkaival. Elég, ha a sajátomat kell rejtegetnem a nyilvánosság előtt.
Elkaptam azt a rövid, halványan megváltozó kifejezést a nő arcán. Alig volt észrevehető. Egy részem kíváncsi, a másik azonban hűvösen tiltakozik az ellen, hogy megkérdezzem: mi történt? Így nem is teszem. A racionalista felem győzött, aki soha, semmilyen formában nem ártaná bele magát mások életébe. Hacsak nem ez a feladata... és most nem az.
A városról kérdez. Figyelemelterelés, témaváltás. Valami nincs rendben. Nem kérdezek, helyette válaszolok.
- Kellemes - tömör és velős. Kicsit jobban ki kellene fejtenem. - Sok városban jártam már, szóval van összehasonlítási alapom. Avignon szép, barátságos és festői. Szeretek itt lenni - hazugság, mindenhol utálok lenni. Kivéve a drága, borongós, esős Angliámat -, az emberek kedvesnek tűnnek, az épületek is szépek. A színház is csodálatos - ez az, amiben nem hazudok. A színház tényleg tetszik. Lehet, hogy csak szakmai ártalom, és minden színházban otthon érzem magam. - Bár, azt hiszem, már nem maradok sokáig. Vissza kell térnem Angliába, egy nagyszabású darab egyik főszereplőjeként várnak vissza a Queen's Theatre-be - mosolyodok el elégedetten. Azt hiszem, ez az első igazi mosoly, ami az arcomra ült, mióta a rádiónál vagyok. Érdekes módon, ez semmiben sem különbözik az eddigi, ál-mosolyoktól.

Words: 479 | Music: Rockstar | Note: ♥

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-04-10, 15:08

Kate & Adeline

Tudom, hogy néz ki a nő, akire várok, így hát nem jelent gondot, hogy kiszúrjam az ablakból, hogy közeledik. Furcsa, de izgulok, pedig a legtöbb esetben nem szoktam, habár az is igaz, hogy interjúk viszonylag ritkán vannak a rádióban. Nem vagyok annyira nagy város, bár nem is mondanám Avignont vidéki kis falunak, de azért általában nem jönnek ide tömegével hírességek és főleg nem a rádióban szoktak megjelenni. Volt már olyan is, aki el sem vállalta a szereplést, mert túlságosan előkelőnek érezte magát ahhoz, hogy részt vegyen az adásban. Gondolom minimum valami nagyszabású üdvözlést várnak ilyenkor. Nem értettem soha a hírességeket, főleg azokat, akik még kicsit talán többet is gondolnak magukról, mint ami valójában igaz róluk. Rendben van persze, biztosan sokat tesznek azért, hogy azok lehessenek, akik, hogy nevük legyen, de... miért kell e miatt elszállni az átlag emberektől és azt hinni, hogy többek másoknál? Nagyon remélem, hogy ez a nő nem ilyen lesz, és az első mosolya alapján úgy tűnik, hogy talán a reményem beigazolódik. Szimpatikusnak tűnik, bár valahogy... az eladás után láttam egy-egy kósza fintort az arcán, még akkor, amikor nem figyeltek rá túl sokan, amikor épp nem beszélt senkivel. De talán csak rosszul láttam.
- Nekünk öröm, hogy el tudott jönni. A hallgatók biztosan kíváncsiak lesznek rá, hogy milyen az élete, vagy csak milyen nagyvárosi nőnek lenni, akit elismernek. - igen kell pár nagy nyelvcsapás, hogy megalapozzuk a dolgokat. Amúgy is, ha jól tudom, akkor a színészek gyakran nagy primadonnák, akik el is várják, hogy az ember ha kell térden csússzon előttük. Rövid ideig pedig meg tudom ezt tenni. Nem vagyok az a mindent bevállaló alkat, és mindig kiállok magamért, de ez csak munka és tudom, hogy mire van szükség hozzá, hogy jól csináljam.
- Nos kb. tíz perc múlva adásban vagyunk, ha esetleg kér addig egy kávét, vagy egy pohár vizet... teát... - vetem fel. A kis fény még zöld odafent, egyelőre bármikor bemehetünk, senkit sem zavarunk vele, majd ha már piros lesz, na akkor kell csendben maradni. Legnagyobb meglepetésemre nem sokára viszont Mary érkezik be a szobába, azt hiszem, csak a csészét viszi el, de nem erről van szó. Pár elsuttogott szó a fülembe. Az arckifejezésemen csak egy pillanatra látszik... Aggodalom? Ijedtség? Ki tudja? Nem is számít, mert egy pillanat múlva el is tűnik onnan, a tekintetem megkeményedik, majd újra visszavarázsolom a mosolyt, mintha mi se történt volna. Csak a kávémat teszem le, egy korty se menne le a torkomon. - És hogy tetszik önnek szerény kis városunk?

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-04-09, 19:27

Adeline & Kate

- Egy interjú? - nézek a férfire megütközve. Bólint. - Velem. Itt, ma. - újra bólint. - Miért? És mi van, ha nemet mondok?
- Miért tennéd, Kate? - nevet halkan.
- Mert nincs kedvem - vonok vállat, elővéve egy cigarettát az ezüst tárcából, amit nemrég kaptam tőle, Nicholas-tól, aki éppen az avignon-i utamat egyengeti - kéretlenül. - Unom az embereket, Nicholas - gyújtom meg a szálat, ami ezúttal egyenes és hibátlan.
- Mindenkit? - vonja fel a szemöldökét. Bólintok. - Engem is? - kérdezi, valami jóban reménykedve.
- Te is a 'mindenki' része vagy - válaszolok színtelenül. - De rendben, hogy lásd, kivel van dolgod, elmegyek arra az interjúra.
Nicholas pontosan leírta az utat a rádió épületéig. Őszintén szólva majdnem lemondtam az egészet, amikor meghallottam, hogy rádióadás lesz. Nem szeretem az ilyesmit. Elvégre, színésznő vagyok, mondhatni a külsőmből élek. Ha nem lennék szép, vagy különleges, nem kapnék felkéréseket. Gondolom, a hangom sem utolsó, hiszen musical-ekben is szerepeltem már, és egészen pozitív visszajelzéseket kaptam. Tehát kihívásként tekintek erre az alkalomra. Erre az egyszeri alkalomra. Egy ilyen nőnek, mint én, a reflektorfényben a helye, nem egy kisváros rádióadásában.
Annak ellenére, hogy tudom, hogy a riporteren kívül senki sem fog látni valószínűleg, csak futólag, amíg áthaladok az utcákon, sminkelek. Púder teszi még porcelánszerűbben tökéletessé arcomat, hideg kék íriszeimet fekete szemceruzával emelem ki, ajkaimra vörös rúzs kerül.
Az épület előtt dobom el a rúzsfoltos cigarettát. Le kellene szoknom, egészségtelen.
Már majdnem beérek, amikor mosolygós, fiatal hölgy üdvözöl. Túlpörgött.
- Örömömre szolgált, hogy meghívott - mosolyodok el, a lehető legtermészetesebben. Ez mindig jól ment, a képmutatás. Valósággal mestere vagyok a megtévesztésnek, mindig hűvös, valósággal ijesztő nyugalom árad belőlem. Be kell vallanom - még, ha csak magamnak is -, tetszik ez a fogadtatás. Szeretem a figyelmet. A baj csak az, hogy sokszor azt nem szeretem, akitől a figyelmet kapom... nézzük, hogy Miss LaPierre átmegy-e a vizsgán.
Nos... kétlem. Kevesen mennek át. És ő...? - nézek végig rajta, szinte méregetve - Gyenge hozzá. Gyenge hozzám.

Words: 310 | Music: next time | Note: ♥

Tárgy: Re: Radio Avignon 2014-04-08, 19:36

Kate & Adeline

Hiába történnek rossz dolgok, hiába maradtál egyedül, hiába közeledik a veszély és ezzel tisztában is vagy, attól még nem áll meg az élet. Megy minden tovább és neked is menned kell tovább, mint előtte is. Nem lehet leállni, attól, hogy az apámról túl régóta nincs hír, hogy a férjemről sem kapok infokat pár hetente, ahogy senki más sem, nem eshetek kétségbe. Nem tehetek semmi mást, mint hogy reménykedem, hogy viszontláthatom még őket ebben az életben és persze épségben, ez sem utolsó elvárás azért. Most viszont munka van. A színészek, akik a városba érkeztek elég felkapottak, nekem pedig az a dolgom, hogy tegyem, amit a főnök kiad, ezúttal ez pedig az, hogy levezényeljem ezt a kis interjút az egyik hölggyel a társulatból. Persze készültem, van néhány előre megírt kérdésem is, de interaktívan majd minden bizonnyal lesz olyasmi is, amire reagálhatok. Úgy hallottam, és persze az első előadásán is úgy láttam, hogy elég hideg nő. Valahogy ki tudom szúrni, amikor valakinek a mosolya nem az igazi. Sejtelmem sincs, mi történt vele, kétlem is, hogy most erről fog nekem mesélni, de a dolgomhoz tartozik az is, hogy akár erre is rákérdezzek.
Tíz perc és kezdünk, és ő még sehol. Rendben ez egy rádió adás, nem kell előtte sminkelni, hiszen senki se látja az arcát, de mégis jó lenne nem sokat kapkodni, ha ez megoldható. Egyelőre nem tehetek mást, mint hogy várok. Már bekészítettem mindent, amíg a zene megy a háttérben, addig én előkészültem a stúdióban és ennyi. Sokkal többet ugye jelenleg nem is tehetek. Időnként akaratlanul is kipillantok az ablakon, miközben a lassan hűlő kávémat kortyolgatom. Neki is készítettünk ki, de lassan már annak sincs esélye, hogy ha cukrot tesz bele, az belátható időn belül elolvad, mert teljesen kihűl az egész. Végre meglátom közeledni, így hát felveszem a legbarátságosabb mosolyomat, hogy üdvözölhessem, miután természetesen elé siettem.
- Üdvözlöm Madmoiselle Swan. Adeline LaPierre vagyok, én fogom önnel az interjút készíteni a rádióban, igazán hálás vagyok, hogy eljött. - igen, a barátságos mosoly marad, csak a megszólításnál bizonytalanodom el. Nem sokat tudok róla, házas-e egyáltalán, vagy egyedülálló? Az biztos, hogy az előadás után nem láttam mellette látványosan férfi kísérőt, pedig határozottan nagyon figyeltem, mint mindig.

Tárgy: Radio Avignon 2014-04-08, 16:05

Radio Avignon

Az avignoni rádió központi épülete. A belvárosban található, több forgalmasabb kis utca találkozásánál, épp azért hogy könnyű legyen megtalálni.

Titkosított Akta

» Barrage Avignon (gát)
» Courrier d'Avignon szerkesztősége
» Baljós események - Avignon nagymese
» Gare d'Avignon Centre (Vasútállomás)

Radio Avignon

Radio Avignon

Similar topics

Similar topics