Christian Étienne Marey

Tárgy: Christian Étienne Marey 2014-04-20, 14:58

"Nem szégyen a futás. Mármint ha jófelé szalad az ember."

Userinfó: Főkarakter

Név: Christian Étienne Marey
Rang/Foglalkozás: Tanár
Születési dátum: Avignon, 1910. május. 23
Csoport: Városlakó

Jellem: Nyugodt. Hiába a sok izgalom, a körülötte történő zavargások, ő igyekszik mindent tisztán látni. Már gyerekkorában is ilyen volt, a testvérei ezért piszkálták, mert nem vett részt a szokásos csínytevésekben. Az igazat megvallva utálja azt ha egyes emberek egyetlen egy dolog körül képesek napokat eltölteni és nem jutni semmire a viszályon kívül. Saját bevallása szerint kerüli az izgalmakat, mert ő jól megvan a saját világában egyedül is. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem társasági lény, ha kell tud ő az lenni.
Érzelem nélküli. Legalábbis ezt állítják róla azok akik nem ismerik a belsőjét és csak a kifejezéstelen arcát bámulják. Ami valljuk tényleg nem árul el valami sokat az érzéseiről, amik legbelül mozgatják minden egyes tettét. Inkább a tetteivel mintsem a gesztusaival mutatja ki valaki iránt a szerettét vagy éppenséggel gyűlöletét.
Lusta. Oh igen, igazából nagyon nehéz őt motiválni vagy valamilyen munkára fogni. Inkább szeret olyan dolgokat tenni ami kevés energiát vesz igénybe mint például az olvasás, keresztrejtvényfejtés, tanítás. A munkahelyén persze nem ilyen, mert ott az együttműködéséről híres.
Diplomatikus. Nem szeret álláspontot választani, így ha valaki mégis ráerőlteti a dolgot akkor igyekszik kitérő választ adni. Ilyenkor ügyesen megfogalmazott tapintatos szöveget mond, amiről mások azt hiszik, hogy előre betanulhatta olyan jól megy neki. De nem, ő eleve ilyen tapintatos és óvatos.
Jó megfigyelő. Nem annyira beszédes, mint a körülötte lévők, ezért lehet az, hogy jobb szeret külső szemlélő lenni. De ez sosem vált gyengéi közé, éppen ellenkezőleg. Az ő erőssége abban rejlik ha nyugodtan és megfontoltan végig mér minden egyes lehetőséget és eszerint meghozni a legegyszerűbb döntést, megoldást. Tehát ne rémítsen meg senkit sem az a tudat, hogy valakit csak szimplán meghallgat és figyel, ő ebben szeret jeleskedni.
Kiismerhetetlen. Ez úgy lehetséges, hogy magáról csak kevés dolgot mesél. Sőt mi több ő jobb szeret háttérben maradni és azt hallgatni mások miken mentek keresztül, mik a problémáik meg hasonlók. Mások ilyenkor róla azt hiszik, hogy kevésbé szimpatikusak neki amiért nem törődöm és érzéketlenül viselkedik. Szereti elrejteni az igazi lényét ez az igazság, amitől nem tűnik sebezhetőnek.
Száraz a humora. Hozzá szokott ahhoz, hogy mindent teljes komolysággal és őszintén tesz. Ha valaki valami humorosat mond neki akkor természetesen igyekszik nevetni, inkább a saját poénjaival van a gond. Túl szárazak és nem kerít nekik valami nagy előjátékot, amiből a hallgató érezheti, hogy na most hangzott el a beszéde humoros része. Ez persze könnyen rávezethető az iróniájára, amiből kilátszik, hogy egyes helyzetekben bizony kevésbé visszafogott és előtérbe kerül mások bírálása, cikizése.

Külső: Az egyetlen ami talán tökéletes képet tud adni a külsőnkről az a tükör. Csodálatos találmány, akárki találta fel. Mindig azt mutatják, milyennek látszunk kívülről. De vajon mindez valóságos volna? Kiderítsük együtt? Hát jó, akkor kezdj te. Nem mersz kezdeni, mert túl szégyenlős vagy? Nem baj. Majd kezdek én. Mit is mondtál mire vagy kíváncsi? Teljesen mindegy, mert rám bízod, hogy hogyan kezdek? Ez volt az eddigi legjobb választásod, ugye tudod? Semmi probléma ha nem, de most nézzünk együtt mit mutat nekünk a tükör. Kíváncsi vagy már ugye? Hm, gondoltam, akkor elmondom én mit látok magamon. De hé, rám figyelj, ne törődj azzal, hogy most mennyire nézel ki rosszul a tükörben vagy sem. Nézz a szemeimbe! Mit látsz a kék íriszeimen kívül bennük? Észre veszed a kedvességet és nyugodtságot bennük? Azt amit igazán sugallni próbálnak neked? Oh hát persze, hiszen én nem én volnék ha számodra ismeretlen lelkem nem ezt tükrözné neked. Mert ugyebár ahogy a mondást tartja a szem a lélek tükre. Az én mandulavágású szemeim bizonyára azok, ha a megfelelő ember néz bele jókor. Gondolom ezután az következne, hogy mennyire elegánsan ívelt az orrom. De ezt hagyjuk, mert egyszerű és átlagos nincs benne semmi extra amit meg kellene említenem. Bizonyára kíváncsi lehetsz az ajkaimra. Nos mint láthatod se nem túl apró és se nem túl széles, hanem pont olyan amilyennek lennie kell. Én azt a kifejezést használnám rá, hogy átlagos, de megfelelő. Ez után amit jól megfigyelhetsz rajtam az állam. Szívesen mondanám, hogy olyan mint a tiéd, szép háromszög szerű formája van, amit mint láthatod borosta ölel körbe meg ha visszapillantasz az ajkaimra akkor felettük láthatod, hogy bajszom is van. Úgy hiszem ezután a nyakamat figyeled, szintén olyan amilyennek lennie kell, átlagos. Főleg a bal felén láthatod azokat az anyajegyeket amiket előszeretettel rejtegetek. Nem vagyok oda értük, maradjunk annyiban. Oh a vállam. Jó, hogy megérintetted, mert elmondhatom róluk mennyire határozottak és egy pillanatra sem tűnnek görnyedtnek, ami azt sugallná kedvtelen na meg életunt vagyok. Mert láthatod, hogy nem vagyok az, legalábbis a vállam nem ezt mutatja. Ez a nyugodtságomra vezethető vissza, legalábbis én erre fogom. Ebből már következtethetsz arra, hogy a hátam is egyenes. A szüleim ügyeltek arra, hogy egy percre se tűnjek hátgerinc ferdülésesnek. Mielőtt folytatnánk a tanulmányozásomat megjegyzem, hogy nem vagyok sovány, de kövér sem. Én azt mondanám valahol a kettő között vagyok, ami számomra pont megfelel. Nem szeretek méretkezni így ha akarnám sem tudnám elmondani mennyit nyom alattam a mérleg vagy milyen magasra nőttem meg. Gondolom arra meg nem vagy kíváncsi, hogy mennyi voltam tizenkilenc évesen, mert már azóta öregebb lettem pár évvel. Hm mire lehetsz még kíváncsi amit nem említettem meg? Á igen, a hajam. Zavaró mód rövid göndör és barna színű. Hé, nem ér beletúrni! Azt őszintén csak gyerekoromban szerettem, lefekvés előtt amikor anya esti mesét mondott nekünk. De azok az idők elteltek. Mi maradt ki még? A ruha! Hát, hogy is felejthettem el, igaz? Nem vagyok igényes, beérem az egyszerű ingekkel, pulóverekkel, blúzokkal ha arról van szó. Csakis a színe számít ami olykor megeshet, hogy kék. Valamiért szeretem ezt a színt, talán azért mert a hűséget szimbolizálja. De ugyanúgy bármilyen szín jöhet. A lényeg annyi, hogy kényelmes legyen és szeressem azt ami rajtam van. Ez ugyanúgy jellemző a nadrágra is, mármint annak a fajtájára. Huh, na azt hiszem befejeztem. Most úgy hiszem eljött az ideje annak, hogy te mond el mit látsz.

Előtörténet:
- Tudom, hogy tőled ezt nehéz elvárni de figyelsz rám egy kicsit Étienne? – Simone, ő az egyetlen a világon aki nem Christian-nak szólít és milyen hangzatossá válik ezáltal az ő hangján a nevem. Szeretem ahogy beszél, az arca ilyenkor szokatlanul megváltozik és olyan kis tüneménynek látszik, amilyen igazából ő sohasem szeretne lenni. Mindig arról beszél, hogy a bátyjai alábecsülik őt, mert lány vagyis már felnőtt nő, de a bátyjai szemében ő midig egy gyenge kislány marad.
- Én mindig figyelek rád. Ha nem zavarom meg a beszédedet feleslegesen, az nem jelenti azt, hogy mindaz amit mondasz elmegy a füleim mellett. Hallgatlak. – a megszokottnál is túl sokat beszéltem, de legalább láthatja, hogy tudok beszélni akkor ha kell és nagyon muszáj. Simone, őszintén szólva talán ő lehet az egyetlen nő akit közel engedtem magamhoz, mármint annyira közel, hogy megismerjen és olyasmit is tudjon rólam amit mások nem. Persze akadnak számára érthetetlen dolgok, amiket képtelen felfogni vagy megjegyezni. Makacs. Egyszerűen képtelen elfogadni, hogy míg ő beszél addig én teljes komolysággal és nyugodtan képes vagyok őt hallgatni. Még mindig nem jött rá mi a rejtélye ennek. De addig jó amíg nem tudja.
- Látod? Pont ez a baj. Hozzá szoktam ahhoz, hogy a körülöttem lévők a szavamba vágnak és nem hagynak szóhoz jutni. – felsóhajtott és végre valahára leült mellém. Igazából semmi bajom sincs azzal ha járkál miközben beszél hozzám, de azért mégis más ha közvetlen mellettem foglal helyet.
- Sajnálom, hogy nem vagyok olyan, mint a többiek. – megpróbáltam úgy tenni, mintha ez zavarna, több kevesebb sikerrel. Simone tudta, hogy pont ez a másság tesz engem különlegessé. A nyugodtság, ami még a legnehezebb helyzetekben is végig kísér és nem hagy el sohasem. Ez történik akkor ha egy olyan igazi flegmatikus a barátod mint én.
- Remélem ezt most csak viccnek szántad. Én pont ezért szeretek több időt tölteni veled, mint bárki mással. Melletted úgy érzem, hogy élek attól, mert...- igen, itt következik be az a pont amikor mindkettőnknek be kellene vallania az érzéseit. Vagyis előbb nekem. Tény, hogy szeretem Simone-t, de a családom aligha tudná őt elfogadni. Ismerem a szüleimet, még a tanári állásomat sem nézik jó szemmel. Kettejük elképzelése teljesen más jövőképet mutatott rólam, azt remélték egyszer nagyszerű ügyvéd leszek vagy valami hasonló. De én áthúztam a számításaikat, ha már gyerekkoromban nem voltam lázadó típus, legalább azt az örömöt hagyják meg nekem, hogy olyan munkát végezzek amit szeretek.
- Emberként kezellek? – bizonyára nem ez volt az a lehetőség amit magától mondani szeretett volna. Legalább azonban örült annak, hogy próbálkozom.
- Talán. Vagy inkább úgy viselkedsz mintha egy egész másik fele lennél. Mármint tudod, hogy értem ugye? – próbáltam racionálisan gondolkodni, úgy értelmezni Simone szavait ahogyan kell. Az egészet gondolom arra érthette, hogy mi ketten milyen jól kiegészítjük egymást, mert amíg neki segítségre van szüksége nos addig én igyekszem annak megfelelően cselekedni. Ezt igazából egy egész almaként tudnám elképzelni, aminek az egyik fele ő lehet és a másik fele én.

Tárgy: Re: Christian Étienne Marey 2014-04-21, 16:01

Elfogadtalak, mert nem találtam semmi gondod. Üdv nálunk, jó játékot, miután jelentkeztél az avatár foglalóban^^