Jellem: - Lelkes - Vicces - Meggondolatlan - Kitartó, ám vakmerő - Nem ismer félelmet - Haverkodó - Isteníti a bátyját - Hihetetlenül népszerű, mindenki benne látja a jövőt - Betegesen vágyik az elismerésre
Külső: - Nagyon hasonlít Auguste-ra - Piszkosszőke haj, kék szemek - Állandóan vidám tekintet, mosolygós ajkak - Hosszabbra megnövesztett frizura - Vékonyka alkat - Borzasztó igényes ruházat, kiskabát, sokszor még nyakkendő is, nem egy árvagyerek stílus, még kalapot is szokott a fejébe nyomni. - Állandóan nagy a hangja, a lányokkal viccelve, mindenki mással kötekedő stílusban. - Nem puskát, hanem pisztolyokat hord, kettőt, mindkettőt napjában többször fényesíti.
Előtörténet: Megfeszül az állkapcsom, amint Leon újabb szemétkedéseit hallgatom, a pisztolyomra téved az ujjam, ahogyan a bátyám egykori legjobb barátjával nézek farkasszemet. Tényleg képes, és sokadszorra kérdőjelezi meg Auguste döntéseit, és persze megint mindenki előtt. Nem fogja fel, hogy Louis-zal már jobban megértik egymást. Végetért a barátságuk, ennyi, különben is a manipulatív dög még nekem is megpróbált udvarolni, hogy Auguste-ot több szálon láncolja magamhoz, de egyenesen kiröhögtem. Százszor inkább a bátyámat választom akármilyen nővel szemben, kivéve ha.. Nem, az fel sem merülhet. Leon meg egy idióta volt, hogy hagyta magát megvezetni. Élodie csitító tekintetével találkozom, amire fújtatok egyet. Előre dőlnék, de Auguste egy finom mozdulattal int rendre, ez most nem az a pillanat, amikor érdemes hősködni. Idegesen felnevetek, ha más nem is, egyszer én még nekimegyek annak a sötét alaknak. Csak a többieket sajnálom, jó szokott pedig lenni a hangulat. Felpattanok, és kisietek, nem marasztalnak, talán jobb is így, hogy bontottam az asztalt, mielőtt még valami tettlegességre került volna sor. Egy gyengéd érintést érzek a vállamon, amikor már kint vagyok az utcán. Meglepetten veszem tudomásul, hogy Adline volt az utánam surranó alak. - Hadd legyen az ő dolguk Julien. – Hát persze, csak ő hív a nevemen, amit még a bátyám is nagy ritkán tesz meg. Nem akarom lezárni pont őt, de ki kell eresztenem a gőzt. Elszakítom a pillantásomat, és rágyújtok, miközben azon tűnődöm, magyarázattal is szolgálhatnék. - Azt hittem, össze kell tartanunk. Nem ezt mondja mindig a tesó? – Pillantok oldalra, amire a fiatal nő halványan elmosolyodva rázza meg a fejét. – Mit gondolsz, az összetartás lenne, ha nekiesnél? Vagy ha Auguste tenné? – Kötekednék, már a nyelvem hegyén, hogy csak úgy visszavágjak, hangja viszont oly kérlelő, hogy nem tudok neki ellentmondani. Mikor is tudtam? Auguste igazán vak, hogy nem Adline-t választotta. – Tudom, én csak... neked van igazad Linny. Mikor nem? – Halkan felnevet, és megpaskolja a vállam, mint valami kisiskolásnak. Sosem vesz komolyan....
***
Nem tudok a pókerre koncentrálni, így halál nyudodtan teszek fel mindent. A velem szembenülő fickó a fogát csikorgatja. Ketten maradtunk, a többieket megkopasztottuk, de tovább nem megy. A délutánon gondolkozom, a végén már nem is nagyon figyeltem a leosztásokat, pedig többször nyerhettem volna. Hidegvérűen rágcsálom a fogaim között tartott szivart. - Nagyjából ugyanannyi. A győztes visz mindent. – Gilles utálkozva bólint, sejti, hogy blöffölök. A kezemben tartott kettes és hetes a létező legrosszabb kombináció. Talán úgy véli, réveteg volt a pillantásom, ez egyszer megverhet. Igaza is van. Kész csoda kéne, hogy erre feljőjjön valami. A kis kocsma vendégserege lassan körénk gyűlik. Nem meglepő, az asztalon szinte az összes értékünket felhalmoztuk. Bajtársam végül betol mindent, és int, hogy mutassam. Előbb ő. Két tizes. Ennyi, vége a dalnak, legalább mehetek, aztán Auguste elmondhatja, hogy megint ő etet. Az oldalomon ácsorgó vöröske riadtan néz rám, mintha értené a szabályokat. Nem fedem fel a lapjaimat, nincsen már jelentősége. Feljön az első három lap, amelyben ott virít a harmadik tizes is. Lassan pókere lesz a mázlistának. Véletlenül van köztük egy hetes is, van egy párom. Csúcs. A negyedik egy kettes. Kevés, már veszem a kabátom, hogy kezet fogjak, az osztót nem is figyelem, oly sokan körénk gyűltek. Halálos nyugalommal két ujjal veszem ki fogaim közül a szivarcsonkot, amelyet nem szándékozom tovább fogyasztani. - A lapjaidat, Kölyök! – Tépi ki a kezemből, majd gúnyosan felröhög a kis értékek láttán. A három tizes lemossa a kis párjaimat. Már nyúlna is a középre tett pénzkötegek felé, amikor egy csendes hang szólal meg. - A-a. Várjuk ki az ötödiket. – Az érett hangra mindenki odapillant. Auguste az. Ő az osztó! Nem tudom mikor vette át a másik haverunk helyét, de a bátyám kezében a sorsom. Nyelek egyet, és flegmán vigyorgok. Tökmindegy. Leteszi az asztal közepére, és kivárja, amíg a tömeg már levegőt sem kap az izgalomtól. Az utolsó lapot kemény mozdulattal csapja le középre, hogy mindenki egy emberként ugrik oda. Kettes! Full! Gilles vérben forgó szemekkel készül agyonverni, én pedig vigyorogva tömködöm a zsebeimet, a vöröskét Auguste nemes egyszerűséggel arébb taszítja, engem karon ránt, mielőtt még túlzottan megszedném magam. Kipenderít az ajtón és mielőtt még ellenkeznék, rámvágja azt.
***
A késő este ismét a főhadiszállásunkon talál, társaink régen elmentek már, a bátyám biztosan az ivóban tesz rendet, az egész város lassan már a tenyeréből ehetne, annyian szeretik. Ez így is van jól, valakinek jófiúnak is lennie kell. Moccanást látok a szemem sarkából, de mielőtt a fegyverem után kapnék, észreveszem a derékig érő tincseket. Avalon. Megöleljük egymást, olyan nekem, mintha a hugom lenne. Vádló tekintettel ereszt el. - Te aztán akkor hülye vagy. Fegyvert rántanál Leonra, aztán magadra haragítod Gilles-t? Mi a jófene bajod van? – Rázza a fejét, tudom, hogy nem rám, a kialakult helyzetra haragos. Végül lenyugszik, miután látja, némán tűröm a szidalmát. – Még mindig Adline, ugye? – Kérdezi csendben. – Én próbálok nekik drukkolni, de az istennek sem találnak egymásra. – Vonom meg a vállamat, mire ő nekiáll teát főzni, már a konyhából válaszol. – Csak éppen te szereted, nem? – Felhorkantok, ezt aztán soha nem mondtam, csak az ő fantáziájának szüleményéről van szó. De mit vitatkozzak. Nem áll érdekében teóriákat gyártani. – Férje van, én meg csak egy kiskölyök vagyok. Veszett ügy. Auguste pedig élve belezne ki, ha mégse. – A lány kacagva lép vissza mellém, és szinte anyáskodva fog rá az ujjaimra. – Nem tudhatod. Csak legyen egy kicsit több eszed, mielőtt még mindannyiunkat a sírba viszel.
