Ω Főkarakter : Ginette Rocher Ω Hozzászólások száma : 11 Ω Kor : 29
Tárgy: Gilles Chavalier 2014-05-13, 06:58
Gilles Chavalier
"Une vie est un trésor qui ne dévoilera ses joyaux qu’à celui qui saura l’aimer et la magnifier."
Userinfó: Ginette Rocher
Név: Gilles Chavalier Rang/Foglalkozás: színész Születési dátum: Avignon, 1921. augusztus 25. Csoport: Ellenálló
Jellem: Letisztult jelleműnek mondanám magam alapvetően, hisz kell kell egy bázis, amire minden szerep ráilleszthető. Szeretem cserélgetni a személyiségeimet a való életben is, nem csak a színpadon. Van, hogy én vagyok a csábító, a komikus, az arisztokrata, vagy akár igazi paraszt gyerek. A lényeg, hogy jól szórakozzam. Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy komolyan vegyem az életet, vagy az élet nem vesz engem komolyan, ezt még nem derítettem ki. Persze, a fejem lágya már rég benőtt, tudok én komoly lenni, tárgyilagos, de azt már nem tudnám megállapítani, hogy az abban az adott pillanatban csak egy felvett póz, avagy sem. Ami viszont ezekhez a változataimhoz mindig társul, az a kitartó pacifizmusom. Lehet, hogy a művészetek iránt érzett vonzalmam az oka annak, hogy ódzkodom a fegyverektől, erőszaktól, gyilkolástól. Tisztelem mások életét, mások személyiségét. Igazából főleg azt, ha van nekik egy rendes kiforrt személyiségük, ami megragad, az érdekel, szívesen bogozom ki a bonyolultabb embereket. Sosem unom meg a tanulást, imádok olvasni, tapasztalatot szerezni, a természetet járni olykor, felfedezni a világ kis és nagy örömeit.
Külső: Sűrű, szőkés barna hajamat általában hagyom olyan hosszúra megnőni, hogy egy esetlegesen beletúró kéz eltűnjön a szem elől. Sötét zöld szemeimet szintén dús szemöldök határolja felülről, amik karakteressé teszik a pillantásom. Az arcom másik jellegzetessége az erős járomcsontom és állkapcsom közti eltérés. Talán pont ezek miatt keletkezik ezernyi apró, gödröcskés barázda, amikor elmosolyodom. Szeretek játszani az arcmimikámmal, hosszú perceket gyakorlok a tükör előtt, hogy mindig tisztában legyek vele, hogy a külső szemlélő épp mit lát belőlem. A testem minden egyes porcikáját én akarom uralni. Így, bár nem vagyok egy kigyúrt figura, önbizalomtól dúltan tudok bárhova belépni. Alapvetően magas vagyok, nyúlánk, hosszú kezek, hosszú lábak, az átlagtól nem nagyon eltérő. Bőrszínem attól függ, mennyi időt sikerül a napon töltenem, de általában a sápadt fehér és az egészséges rózsaszín között ingadozik. Öltözködésem mindig olyan, amit az alkalom megkíván, ugyanolyan kényelmesen érzem magam a színházi kosztümökben, mint a pizsamanadrágban. Elegánsan is fel tudok öltözni, ha nagyon muszáj, de a nyakkendő frusztrál.
Előtörténet: Ahogy apám, az ő apja és a dédnagyapám is az asztalos mesterséget örökítette tovább, adva lett volna számomra is ez a szakma, de szerencsére közbejött a bátyám, Frédéric. Így a városnak, ahogy két dudás nem fér meg egy csárdában, nem volt szüksége, két asztalos inasra, úgy gondolták a szüleim. Inkább iskolába írattak, és azt várták tőlem, hogy valami emberséges szakmám legyen. Ahogy megtudtam később, hithű katolikus családként, nem bánták volna, ha a papi pályára orientálódóm, vagy katonának állok, esetleg diplomatának, valaminek, amivel lehet is keresni. De én valahogy más irányba tolódtam. Rájöttem, hogy mennyire élvezem a klasszikus irodalmat, szinte faltam a könyveket egymás után, kedvtelésből tanultam meg versrészleteket csak úgy magamnak. Aztán, amikor édesanyám egyszer elvitt az avignoni színházba, akkor ráébredtem, hogy nekem ez kell. Lehettem vagy tíz éves, de azután folyton az épület körül lebzseltem iskola után, próbáltam kukucskálni, kilesni, hogy s mint megy ott a munka. Egy színésznő, Madame Feuilleton a pártfogásába vett, mert elmondása szerint, még soha életébe nem látott ilyen ,,angyal arcú" kisfiút, akiből egyszer Napkirály is lehet. Egyébként az iránta való tiszteletemből vált a nagy álmommá, hogy egyszer XIV Lajost játszhassam a nagyérdeműnek. Persze, nem indult gyerekjátékként, jó sokáig színpadra sem léphettem, csak a díszletnél segédkeztem, aztán súgóként. Csak a kamaszkorom hozta meg az első szerepeket, amik rettentőt dobtak az önbizalmamon. Az "avignoni kisasszonyok" odáig voltak értem, és gyakran előfordult, hogy visszajártak ugyanazt a darabot többször megnézni, miattam. Így történt, hogy még le sem került teljesen Rómeó jelmeze, amikor elvesztettem az ártatlanságomat a színház egyik rejtett zugában. Igen, talán egy kissé nagyképűvé tett a kezdeti siker, annak ellenére, hogy a konzervatív családom még mindig nem nézte jó szemmel, hogy rátaláltam a nekem tetsző útra. Vagyis, pont ezt még elnézték, csak a színészet nem tetszett nekik. A bátyám már akkor jobban keresett, mint én. Ezért, amikor adódott a lehetőség, hogy Párizsban próbáljak szerencsét, nem sokáig hezitáltam, hogy elfogadjam az ajánlatot. Sokkal jobban fizetett és pezsgett bennem a vágy, hogy világot láthassak, még többet tanulhassak. Itt megismerhettem, milyen a nagyvilági élet, rádöbbentett, hogy ami eddig a világom részét képezte, az tulajdonképpen semmi. Délen az emberek élete sokkal lassabb, még a legnépszerűbb helyeken is kisebb a felfordulás. A nyüzsgő éjszakai élet mellett nem csak a színházzal foglalkoztam, hanem az új hatásoknak is engedtem. Nyitottabb lettem a politika felé, minden reggel elolvastam az aznapi újságot, feszélyeztetőnek találtam a nemzetközi helyzetet. A főváros mindenféleképpen visszavett az arcomból. Eleinte magaménak éreztem az egészet, de egy lány, az Operaház balett táncosa szépen lassan rádöbbentett, hogy nem körülöttem forog a világ. Persze, nem voltam olyan bolond, hogy ajtóstul rontsak a házba, eleinte a háttérből figyeltem, majd elkezdtem virágot küldeni névtelenül. Neki címzett levelekben írtam neki verseket, de volt, hogy idéztem kedvenceim közül. Figyeltem, hogy reagál rá, próbáltam óvatosan egyre közelebb kerülni hozzá. Jó ürügy volt a közös darabunkra való készülés, hogy kipuhatolózzam, mit gondol a kis ajándékaimról. Aztán nem bírtam tovább, muszáj volt beismernem, hogy én voltam, amikor szóba hozta nekem nyíltan. Nem tudom mire vártam, de valami olyasmire, hogy a karjaimba omlik és boldogan élünk, ameddig meg nem... A színdarabban valami ilyesmi szokott következni, vagy meghal valaki... De ő egyszerűen csak nem válaszolt. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, előfordult, ami nagyon rég nem, zavarba jöttem. Mivel határozott elutasításként éltem meg, engem ért a legnagyobb meglepetés, amikor felbukkant az előadáson és a végén kiderült, hogy tévedtem. Hála a jó égnek! Eddig nem tudtam, mit jelent az a kifejezés, hogy "felhők között érezni magam", pedig többször is előfordult, hogy a díszletben szó szerint ott voltam. Most viszont azt hiszem, szerelmes vagyok. Amikor hallottam, hogy renoválják a Maginot vonalat, bevallom megijedtem. Épp kapóra jött, hogy Christine nevelő tanára, Madame Giry el akarja tiltani tőlem a lányt. Így felajánlottam neki, hogy szökjön el velem, a szüleimhez, amúgy is bemutatnám neki. Nem akartam őt is megijeszteni, de a nemzetközi helyzet egyre inkább fokozódott, úgy gondoltam, hogy délen nem lehet semmi bajunk, hisz ha valamilyen politikai balhé van, az úgyis a fővárosban csap le először, és ilyenkor a "semmittevő" művészeken csattan az ostor először. Úgy gondoltam, hogy Avignonban biztonságban leszünk, hiszen ott sohasem történik semmi, de alighogy megérkeztünk a városba, azt kellett észrevennem, amit a vak is lát: túl sok a katona. Félek egy esetleges háború kitörésétől. Most már nem csak magamra kell gondolnom, hanem rá is, kettőnkre. Azt tervezem, hogy megkérem a kezét.
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 268 Ω Kor : 38
Tárgy: Re: Gilles Chavalier 2014-05-14, 15:42
Elfogadva!
A "csajod" is jó lett, szóval itt se tudok belekötni semmibe. ^^ Jó, hogy visszavettél kicsit az arcodból, és megtaláltad a nagy szerelmet is, reméljük, hogy az itteni csekélyke káosz nem rossz hatással lesz rátok. Elvileg akkor mutatkozik meg igazán, hogy két ember szereti egymást, ha nem felhőtlen a helyzet, hát ez itt adott, úgyhogy megnézhetjük, hogy nálatok mi lesz. Avit foglaltál már, szóval már csak a játék vár rád. ^^
