Charline & Sebastian

egy ártatlan kis séta...

 

Érdeklődve figyelem, hogy mit fog reagálni a kérdésemre a fiatalember. Elvégre… nem igazán gyakori számomra, hogy idegenek csak úgy interakcióba lépnek velem és kíváncsi voltam, hogy mégis mi az istent akar, vagy miért bámul.
Azt végül is hamar kizártam, hogy bármi olyan oka lenne rá, amitől tartanom kéne. Szóval ő csak egy ember, aki valamiért kinézett magának, vagy mi a fene.
A válaszára egy pillanatra felvonom a szemöldököm, de aztán moderálom magam és tartom a mosolyomat. Azt hiszem, kezd érdekelni ez a dolog. Számomra ismeretlen ez a szituáció és amíg én vagyok kontrollban, vagy legalábbis én úgy érzem, hogy én vagyok kontrollban, addig még érdekel is. Na jó, ha nem moderálnám magam, akkor rögtön rávágnám, hogy „Személyes hobbija, hogy idegeneket szólít le az utcán, vagy én érezzem magam kiváltságosnak?”, vagy valami hasonló, enyhén szarkasztikus beszólást, de kötve hiszem, hogy azzal maradásra lehetne bírni akárkit, ha az első mondata után lehurrogom, ha csak nem éppen kitartó az ember. De most még jó dolog megjátszani az ártatlan turistát, vagy… átutazóban lévő lánykát.
- Milyen kedves… azt hiszem. – Mosolyom egy kissé bátortalanná válik. Volt már gyakorlatom ezekben a dolgokban így annyira nagyon nem megerőltető egy olyan embert alakítanom, aki kicsit sem magabiztos a dolgában. – Nem… nem zavar. – Teszem még hozzá, egy pillanatra megindulok, hogy felálljak és kezet nyújthassak neki, de aztán rájövök, hogy nem eshetek ki az álcámból, ha most úgy mutatkozok be, ahogy szoktam, nem lenne túl előnyös. Nem is kell tudnia, hogy kivel is áll szemben… Remélhetőleg azt se vette észre, hogy szándékomban állt felemelkedni a padról, csináljunk csak úgy, mintha ruhámat igazítottam volna meg.
- Charline Dubois – Nyújtom végül kezem, próbálva minél nőiesebben és finom mozdulattal tenni azt.
- Való igaz, nem idevalósi vagyok… de… ha esetleg ön az, kisegíthetne egy kicsit. – Mert miért ne legyen előnyöm is abból, hogy szóba elegyedek egy idegen férfival? Na nem… nem olyan előnyökre gondoltam én.

ღ megjegyzés: -- | öltözet

Charline & Sebastian

egy ártatlan kis séta...

 

Hiába vagyunk itt Damiennel már egy ideje, komolyabban még nem is ismerem a várost… főleg, hogy most egy ideig itt is ragadtunk, akkor már miért ne ismerjem meg? Meg amúgy is, egy kis levegő bőven jól esne, ráadásul még vásárolnom is kéne, ha már kimozdulok a motelből. Azt hiszem, célszerűbb lenne valami normálisabb szállás után is nézni, mint az a szoba. Nem, tényleg nem vagyok kényes, sőt, éppen az ellenkezője, de ha már lehetőség adódna jobbra, akkor miért ne használjam, pardon, használjuk ki?
Már azt hiszem egy órája bolyongok az utcákban, egy-két dolgot beszerezve, de, ami fő dolog lenne, hogy valami jobb szállást találjak, az bizony csúnyán elbukott feladatnak minősül eddig. Pár éve már jártam a városban, de akkor is csak pár napra… és akkor se sikerült annyira kiismernem, amennyire kellene.
Egy újságos mellet elhaladva veszek egy lapot, bár, valamiért a repülő lezuhanása óta nem sok hírt kapunk a külvilágról, azért nem árt belenézni. Hátha legalább valami hirdetésen megakad a tekintetem.
Sétálás közben kezdem el olvasni a lapot, miközben, már csak elővigyázatosságból is, de gyakran felnézek. Sose lehet tudni… hátha valaki figyel éppen. Lehet kicsit paranoiás vagyok, de azt hiszem azért érthető… kicsit kényelmetlen számomra ez az egész helyzet, amiben vagyunk. Nem tudom annyira kontrollálni a dolgokat, mint amennyire szeretném.
Egy oldal végére érve, úgy döntök, hogy keresek valami ülőhelyet, az mégis csak kényelmesebb, mint sétálva olvasni, különben is, valami térre érkeztem, ami szimpatikusnak tűnik ehhez az elképzeléshez.
Találok is egy szimpatikus padot, amire leülök és úgy folytatom az olvasást, közben ugyanúgy, időnként azért felnézve.
Egészen furcsa dologra leszek figyelmes, az egyik ilyen kis szünetem alkalmával. Vagyis, nem, nem furcsa, csak… mondjuk úgy, érdekes. Bizony valaki figyel. Úgy kezdek el arra nézni, hogy ne legyen teljesen feltűnő a dolog. Nem… túl feltűnően teszi ahhoz, hogy valami komolyabb okkal tegye. Viszont egy kis idő múlva feláll és el is indul felém. Ahogy egyre közeledik, szépen lerakom az újságot és össze is hajtom. Most már én is őt nézem és egyre biztosabb vagyok benne, hogy csak úgy nézett, nem pedig megfigyelt. De azért ne zárjunk ki semmilyen eshetőséget, ki tudja, hogy ki tud arról, hogy mi itt vagyunk? Nem szabad kockáztatni, az ilyen luxust jelenleg nem követhetem el.
- Segíthetek valamiben? – Teszem fel a kérdést, amikor már egészen közel ér hozzám. Megpróbálom a lehető legnormálisabb mosolyomat elővenni és adni a kedves, városi polgárt.

ღ megjegyzés: -- | öltözet