Ω Főkarakter : Auguste Dumont Ω Hozzászólások száma : 67 Ω Kor : 40
Tárgy: Joseph Rieder 2014-05-29, 22:31
Joseph Rieder
"Mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának."
Userinfó: Főkarakter- Auguste Dumont Név: Joseph Rieder Rang/Foglalkozás: Őrmester Születési dátum: 1910. június 15., Dortmund Csoport: Hadifogoly
Jellem: Jómódú családban nőt fel, ennek köszönhetően tisztelettudó, udvarias és művelt ember lett. Életrevaló, ugyanakkor szerény férfi volt, aki irtózott az erőszaktól és a békés megoldásokat részesítette előnyben minden helyzetben. Testvérei már a kezdetek óta támogatták a nácikat, a szülei pedig pénzzel tömték meg a zsebeiket, ellenben Joseph-fel, aki nem osztotta a párt nézeteit, bár ezt soha nem mondta ki hangosan. Magabiztosabb lett, és egyre többen megismerték őt köszönhetően a tehetségének, aminek hála már nagyon fiatalon felfedezték őt. Jól bírt nyomás alatt teljesíteni, a családban ő képviselte a toleranciát és a nyugalmat, míg a többiek szélsőséges nézeteket vallanak. Összességében tehát egy teljesen kiegyensúlyozott úriember volt, azonban a háború szele hozzá is elért, és még a világégés kezdete előtt pár évvel behívták a seregbe. A harccal töltött évek megtörték őt, most már mogorva, érzéketlen és tiszteletlen lett, sokszor feletteseivel is szembement, amiért nem egyszer kellett megbüntetni, de ez nem sokat segített a helyzeten. Teljesen kifordult magából, tökéletes ellentéte lett régi önmagának, már rutinszerűen alkalmazza az erőszakot lelkiismeret furdalás nélkül. Labilissá vált, a legkisebb apróságokon is képes volt teljesen kiakadni, sokszor a katonatársainak kellett lefogni őt, hogy ne torkoljon a vita vérfürdőbe. Foggal, körömmel, bárhogy, de küzd a végsőkig, nem veszi lehetőségbe az esetleges lehetőségeket, csak cselekszik és nem gondolkodik. Szemrebbenés nélkül öl,az éveken át tartó harc, és folyamatos propaganda megtette a hatását, már csak árnyéka annak a fiatal, ambiciózus , tehetséges Ruhr-vidéki fiúnak, ki régen volt. Külső: Régebben elegánsan öltözött, mindig jól fésült volt és odafigyelt a részletekre. 183 centijével korántsem kicsi, remek fizikai kondiban van, ami meg is látszik rajta. Nyakát és ujjperceit tetoválások borítják. Mostanában már nem válogatja meg, hogy mit vesz fel, éppen ami először a kezébe akad. Szakállat növesztet a táborban töltött idő alatt, elhagyta magát, és most csak még labilisabb lett a bezártság miatt. Előtörténet: Nézz ki az ablakon. Mondd mit látsz? Semmit? Pedig ott van minden a szemed előtt, csak képtelen vagy értékelni az olyan apró és számodra jelentéktelen dolgokat, amiket mi művészek kilométerekről kiszúrunk. Mi látjuk azt, amit a te szemed nem láthat, mert nem tartod semmire őket. Mi nem csak az ember szemének színét látjuk, mikor a másikra nézünk. Mi egyetlen pillantásból jellemet alkotunk, egyetlen pillantás elég, hogy egy világot vigyünk a vászonra, a te álmaidnak birodalmát, hova azt hinnéd rajtad kívül senki nem tud eljutni, de valójában te magad nyújtod át nekünk a kulcsokat. A szem a lélek tükre, ha nem akarod, hogy minden titkodon osztozunk, akkor hunyd le a szemeidet, szabadulj meg az előítéleteidtől, és most néz ki az ablakon. Mit látsz?
1936. március 9., Dortmund - Ön festette? – hangzik mögülem a kérdés immár legalább századszor fel. Bólintok mire az egyenruhás férfi mosolyogva mér végig a talpamtól a fejem búbjáig. Elég kényelmetlenül érzem magam, nem szoktam hozzá, hogy úgy méregessenek, mint egy darab húst, de a férfit láthatólag ez nem zavarja. - Miről szól a kép? – szegezi nekem a kérdést immáron végre a festményt vizsgálva a szemeivel. Már éppen válaszra nyitnám a számat, mikor leint és az orrom alá dug egy papírt. – Tudja mit? Majd később elmondja. – elveszem a kezéből, mire hátat is fordít nekem és elindul a kijárat irányába, de még mielőtt eltűnne a tömegben hátraszól nekem. – Ön nem tehetséges, hanem zseniális. Majd meglátja! – villan át az arcán egy kedvesnek szánt mosoly, azonban bennem ez a mosoly inkább a vért fagyasztotta meg. Pár sort kell mindössze elolvasnom, hogy megértsem a dolgot és dühösen vágjam a falhoz a papírlapot. Két év katonai szolgálat a seregben. - Hé, várjon! – sietek a férfi után és sikerül még a bejárati ajtónál utolérnem őt. Ingerülten tartom a szeme elé az előbb átnyújtott papírt. – Itt valami tévedés lesz, én nem jelentkeztem a seregbe! -Nincs itt semmi tévedés. – hangzik a rövid válasz, mire én hangot adok a nem tetszésemnek. Nem vonulhatok be, ha egyszer nem is akartam soha! – Nézze, csak két évről van szó, aztán visszatérhet az ecsetek mellé. – mondja mosolyogva és már készülne is menni, de előbb még hátra fordul a kérdésemet hallva: - Miért? - Ön egy egész galériányi képet festet arról, ahogy lángokban áll a világ. – mondja nekem lassan, de folytatja látva az értetlenséget kiülni az arcomra. – Lángokba is fogja dönteni!
1937., Németország Már egy éve a seregnél vagyok. Nem olyan vészes, mint hittem, igazándiból elég jól viselem a dolgokat. Jól bánok a fegyverrel, két kézzel is megtudom magamat védeni, illetve a tudat, hogy egy év múlva elmehetek innen csak még jobban űz engem előre. Persze azért nem könnyű az élet, nem értem, hogy miért kell ennyire agresszívnak lennünk, hogy a feletteseink miért forgatják ki a nagy emberek szavait, hogy így igazolják azt a sok szörnyűséget, amit elkövetni készülnek. -Hozd ide a rohadékot! – a hadnagy hangjára eszmélek fel, aki pár pillanattal később a lábai előtt heverő civil ruhás férfit végezte ki és dobta a többi holtest mellé. Legszívesebben itt helyben végeznék ezzel a vérszomjas vadállattal, de nem tehetem, így lakatot teszek a számra, és inkább elfordítom a fejemet. Szegény zsidók, nem értem, hogyan juthatott idáig a sereg, hogy már fegyvertelen civileket gyilkolunk. Elindulok az nagyobb lakóház irányába, a parancsom az, hogy keresek olyan zsidókat, akik menekülőre fogták a dolgot, és hozzam a hadnagy színe elé őket. Nem hinném, hogy lenne itt bárki is, hiszen egyszer már voltak fent a katonák és mindenkit akit találtak helyben kivégeztek. Mire ez a nagy féktelenség? Óvatosan lépkedek, nehogy rálépjek az egyik holtestre. Szobáról szobára járok, de nem találom senki nyomát sem, így megkönnyebbülve indulnék vissza a hadnagyhoz a hírrel, mikor megpillantom a szemben lévő szobában a szőke lányt. Ijedten néz rám, és valószínűleg én is elég rémül ábrázattal nézhetek rá, nem akartam én senkit sem találni itt! Pár másodpercig csak mozdulatlanul állok, az újabb lövés hangokra nyelek egyet. Nem vihetem le ezt a lányt oda, hogy megöljék! - Őrmester talált valakit? – hangzik a hadnagy mennydörgés szerű hangja. - Senkit uram! – válaszolom szinte egyből, habozás nélkül. Már megtanultam, hogy a hadnagynál nem lehet teketóriázni, mert egyből bajt sejt ott, ahol sunnyogás van, így jobbnak látom egyből rávágni a hazugságot. - Jöjjön, indulunk! – pár másodpercig még bámulom a lányt, de aztán végül csak bólintok egyet és pár lépést óvatosan közelebb lépek hozzá, majd lassan előveszem a pisztolyomat és átnyújtom neki. Tudom, lelőhetne, de ha meg is akarja tenni, tudja ő is, hogy a katonák egyből meghallanák és rohannának fel. – Vigyázzon magára! – mondom, ahogy a kezébe nyomom a fegyvert és lesiettek a többiekhez, hogy továbbmenjünk. Mert soha nem volt elég. Egy év alatt sikerült megtanulnom, hogy ez a szó nem jelent semmit, mert mindig van tovább, soha nincsen megállás.
1940. Avingon Már az idejét sem tudom, hogy mióta vagyok itt, pedig nincsen olyan rég, hogy bezártak ide a többi hadifogoly mellé, mégis mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta a pár hét óta. Egy életnyi távolságra érzem 1936-ot és Ruhr-vidéket. Ott voltam Lengyelországban, a nagy győzelmünknél, aztán egyből ideküldtek egy amolyan korai támadócsapat tagjaként, de köszönhetően annak a sok baromnak most itt ülök bezárva a táborba. Ha befogták volna a pofájukat, akkor hallottam volna az ellenséget közeledni és mindegyikükkel végezhetünk volna, de így…mindegy, majd kijutok innen valahogy, előbb-utóbb Franciaország is sorra fog kerülni. Addig meg elüldögélek itt, edzek, laposra verek néhány olasz barmot és eltöröm valamelyik rohadt őr nyakát. Ideje lenne bemutatkoznom.
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 268 Ω Kor : 38
Tárgy: Re: Joseph Rieder 2014-05-30, 08:35
Elfogadva!
Rémes, hogy a háború mennyire meg tud változtatni embereket, de azért hátha ott van benned még valahol az is, aki voltál és talán a felszínre hozható valahogy, bár jó eséllyel ezt a fogolytáborban nehéz elérni, de... én neked drukkolok! Amúgy mindent rendben találtam, szépen fogalmazol - bár ezt amúgy is tudtam ^^ -, foglalj avit, aztán bele is vetheted magad a fogolytábor életébe.
