16!

Felfrissültem, teljesen feltöltődtem energiával ettől a nem igazán reggeli szeretkezéssel. A testem jutalmazása, amiért hozzámentem az én tigrisemhez. Csak lennének már bukfencező kis tigriseink... Én nem tudom, mi ütött belém, de néha még az egész eddigi életemet is sutba dobnám egy kis Pavelért. Tényleg nem tudom, honnan jön, hisz sosem volt előttem anyai példa. Eszembe jutott már, hogy ettől igazából rettegnem kellene, hisz minden esély megvan rá, hogy valamit rosszul csinálok, ha nem mindent, de a kétely nem tud bennem gyökeret ereszteni. Majd ráérek akkor hisztizni a gond miatt, ha már van gond.
- Erőt kell gyűjtenem a következő étkezéshez. - vigyorgok én is, mire a hasam tüntetően megkordul. - Azt hiszem, ha nem jutok sürgősen valami kajához, akkor téged kell felfaljalak.
Hogy megmutassam, nem is viccelek, játékosan beleharaptam a felkarjába és elnyammogtam rajta.
Rájöttem, hogy ha akarok valamit, azért muszáj lesz nekem felkelni előbb, mert aztán tényleg Pavelt kell felfalnom, úgyhogy felpattantam és elkezdtem ruha után kutakodni.
- Pff.- fújtam ki mérgesen az arcomba hulló tincset. Utálom, amikor nem nekem van igazam.
Az viszont már sokkal jobban tetszik, ahogy rám néz, de nem hagyom sokáig élvezkedni a látványban, magamra kapom a kiválasztott ruhát. Ha ebben is melegem lesz, majd hibáztathatom őt.
- És ebben kellene az utcára mennem? - sétálok a tükör elé, a kérdést főleg magamhoz intézve. A lábam térd alatt és szinte az egész karom csupaszon virít. Sosem voltam még ennyire "pucéran" az utcán, itt pedig még ebben is megsülök.
Gondolom Pavelt nem érinti ilyen mélyen az én civódásom a ruhákkal.
- Kész vagy már? - topogok indulásra készen. Kicsit ideges vagyok, a ruha, az új közeg, az új város. Kíváncsi vagyok és szorongok egyben. Hogy mindig a férfiakra kell várni...

Lüktet a fejem. Ilyenkor levegőt sem kapok igazán és azt sem tudom pillanatokig, hogy hol vagyok. Vagy, hogy én ki vagyok. Mert csak és kizárólag ő létezik. Aztán pedig a csókja, ahogy elkezd kitisztulni a fejem. Ez mindig kikészít és rettenetesen lefáraszt. A homlokom a vállának döntöm, ahogy engedem a levegőt a tüdőmbe áramlani, de a szavai visszarántanak a realitás kemény talajára.
- Téged egymás után kétszer, kétféleképp kell jóllakatni. - csipkelődök vele egy vigyorral, de tudom hogy ez rám is ugyanúgy igaz szokott lenni. Francba, éhes vagyok.
Egy morranással ülök fel és rendezem magam félig rendbe. Majd inget is keresek, csak mikor Nasztya ennyire ruhátlanul lófrál, azt látnom kell. Nincs annyi vodka szerintem, amiért én erről a látványról hajlandó lennék megfontolni, hogy lemondok.
- Én mondtam, hogy szorozd meg kettővel azt amit eligazításon mondtak a melegről. Ritkán jár erre a magunkfajta. - dörzsölöm meg a tarkóm eltöprengve. Tényleg meg lehet rohadni ebben az országban. Kabát nélkül nem érzem magam otthon embernek, itt meg lehetetlen is lenne hordani. Milyenek itt a telek? Van egyáltalán olyan?
De jön a drágám egy kupac ruhával és választásra néz. Már felvenném a "Nasztya, te most szórakozol velem?" nézésem, mikor megzsarol. Teljes hatékonysággal.
- Máris, Édesem. - megbabonázva bámulom őt, majd a kupacra figyelek. Démon. Kiválasztok egy égkék ruhát a számára és szinte félszegen nyújtom oda. Nők és ruhák. Ne! Rémesen veszélyes dolgok! - Ehhez mit szólsz?
Pillantok rá kérdően. Remélem megfelel az alkalomra. Sügér vagyok az ilyesmihez és be is látom ezt.

18!

Most is ugyanúgy megszűnik körülöttünk minden, mint akkor. Imádom ezt, amikor csak ő meg én vagyunk. Bennünk egyesül a világ, nem létezik senki és semmi más, csak a pillanat. Tekintetemmel keresem a szemeit, hogy a pillantásunk is úgy egybeforrjon, mint mi magunk. Elveszem benne, ahogy ő bennem.
- Akkor jó. - nyugszom meg láthatóan. Ha Pavel ezt mondja, akkor az biztos, hogy úgy is van, nem kérdőjelezem meg ilyesmiben. A kiszáradás akkor nem fenyeget minket, úgy látszik.
Halálom pillanatáig el tudnám azt viselni, hogy ilyen közel tudjam magamhoz őt, hogy így kényeztessen. Na jó, azt hiszem, az már nekem is sok lenne. Megölnénk egymást.
Imádom a parancsoló hangját, hogy nem tehetek mást, mint amit mond, képtelen lennék nem engedelmeskedni neki. Ilyenkor nyeregben érezheti magát, és megadom neki azt az örömöt, hogy ő legyen a felettesem. Ritka alkalmak egyike, amikor teljesen behódolok a tigrisnek, testtel lélekkel.
Mosolyogva húzom magamhoz, hogy megcsókolhassam, amikor végzett bennem. Hosszú pillanatokig nem mozdultam, csak bújtam, de meguntam a semmit tevést.
- Most, hogy csillapítottad az étvágyadat, ideje lenne megnézni, hogy mi az ebéd. - vigyorogtam rá. Kaja után pedig megnézhetjük a várost végre, feltérképezhetjük a terepet.
Nehezen, de kiszakítottam magam az ölelésből és a földre hullott paplant magamra tekerve mentem a bőröndökhöz, nekilátni, hogy valami elfogadható ruhát pakoljak ki.
- Túl meleg van. - panaszkodtam, miközben előhalásztam az összes lenge ruhámat. Meg kell mondanom, nem volt sok, egy orosz mindig a leghidegebbre készül, bár tudtam, hogy itt délen enyhébb az időjárás, de fogalmam sem volt, hogy ilyen trópusi sültek leszünk. - Választasz nekem, tigrisem?- tettem elé a kis halmot, közben hagytam, hogy a takaró lehulljon rólam. - Így mégsem mehetek le...
Nem kételkedem benne, hogy nem lenne ellenére, ha egész nap így flangálnék, de ez csak rá tartozik és rám. És ő maga mondta, hogy a küldetésre kell koncentrálni, szóval nem vesztegethetjük el az időt egész nap fetrengéssel. Kár érte.

//Csökkentetten fordulok elő a jövő heti érettségi miatt. //

Látom rajta, hogy felébred az emléke annak az együttlétnek... Mikor a kabátom volt az ágyunk, nem érdekelt minket a kényelem, a dekoráció... Voltunk egymásnak, volt vodkánk és a mindent elsöprő kéj...
- Hoztam, hoztam... Egy fél életre való van nálam. - nyugtatom meg őt mosolyogva. Nem indulok el a sarki boltba sem, ha nincs nálam vodka, nincs az az isten, ami rávenne olyan hülyeségre. A franciák megtarthatják a borukat, a nácik meg a sörüket.
Élesen veszem a levegőt, ahogy nyöszörögve adja meg magát nekem. Ilyenkor a legjobb mindkettőnknek. Amikor ilyen megadó és engedelmes, nem perel velem, hanem csak hevesen élvezkedik.
Hajlékony ő, muszáj is neki, hiszen a GUGB tisztje. Meg az én feleségem. Én pedig imádom jó alaposan megtornáztatni az ágyban. Ő pedig nagyon ügyes, még így is képes törleszkedni hozzám... Vadmacska.
Én pedig végre odakerülök... Ahol a helyem van, ahová a legtökéletesebben illeszkedem. Nem fogom magam vissza. Tudom, hogy nem szereti, ha megjátszom magam. Én pedig vad vagyok. A tigrise...
- Élvezz... - szinte parancsolok neki, de felesleges, mert, ahogy megérzem, hogy mit indítok el benne... Szoros, forró és lüktetve feszül rám tökéletesen. Ő megfeszül, én pedig mohón markolok a csípőjére és mozgok, hogy elnyújtsam számára a gyönyört és hogy elhozzam a magamét.
- Én is szeretlek, Nasztya. - morranok fel, a fejem hátravetve, ahogy elkap engem is a kéj kegyetlenül. Minden mozdulatomat egy nyögéssel toldom meg, míg levezetem a borzongató, erős gyönyört. Lihegve vigyorgok rá.
- Mondtam én, hogy kedvencem van reggelire. - nevetek kissé.

18!


Hamiskásan mosolygok, amikor eszembe jut az a nap. Az a pára, ami rólunk szállt fel, ahogyan hevesen egymásnak estünk a mínuszokban. Egy sikeres ügy jól megérdemelt jutalma volt az. Nem éreztünk hideget, nem kellett ilyen puccos ágy sem, csak egy kis vodka.
- Ugye hoztál kalinkát? - csaptam le rögtön az ötletre. Hallottam már hírét a francia boroknak, de a mi életet adó vizünknek semmi sem lehet a versenytársa. Olyan ijedten tettem fel ezt a kérdést, mintha csak azt kérdeztem volna, hogy elzárta-e otthon a gázt. Én elzártam, de az alkoholról való gondoskodás a férfi dolga.
Nyöszörgés közben az ajkamba harapok és behunyom a szemem, élvezem, hogy csak rám összpontosítja minden figyelmét, meg tudnám szokni.
Nem vagyok gumibaba, de megérte az a sok edzés, lábaim könnyen felkerülnek a vállára és a derekamat még így is kényszeríteni tudom, hogy megemelkedjen felé. Felsikkantok, amikor végre belém csúszik és teljesen kitölt. Az egész testem erre a pillanatra várt, mióta felébredtem.
- Mmm... ah... - megpróbálok mondani valamit, de nem sikerült, csak egy hosszú, szakadozott nyögés szakad fel a torkomból. Ezzel egy időben pedig elhomályosul a látásom, nem hallok, nem érzek szagokat, minden érzékszervem alulra összpontosul, ahonnan terjed ez az érzés. Minden idegszálam és izmom megfeszül és lüktetve törnek rám a gyönyör hosszú másodpercei.
- Szeretlek Pavel.- suttogom pihegve utána. Csípőmet továbbra is tolom fel neki az ütemre, hogy őt is eljuttassam az élvezetnek erre a szintjére. Hallani akarom a morgását, tudni, hogy én okozom neki ezt az örömöt.

18+

Valamiért nekem nagyon megtetszett ez a vonatos ötlet. Messze nem lenne olyan rossz és unalmas úgy a hazaút. Nagyon kellemes időtöltés lehetne az a kis vonatkabinunkban... De ez persze az asszonykámon is múlik majd. Előbb itt végezzünk.
Ez a nő egy igazi vörös démon, minden értelemben. Nem csak a haja, de a lelke is vörös. De ha lefejti rólam a bőrömet, akkor ki fog kapni, bár ezt szerintem ő is tudja. A munka az munka, ennyi kitérőt engedhetünk meg magunknak.
- Mint legutóbb, mikor Szibériában jött ránk a pajzánkodhatnék, a tajga kellős közepén. - vigyorgok rá, hátha megvigasztalódik. Nem értem én mi jó lehet a homokban. Undok dolog az. Meg meleg is. Fúj. - Nos, kívánságod teljesül. - viszonozom a csókját. Azért mert szeretek egyedül dolgozni, jó azért vele. Nem viccből vettem el, sokszor csak a gondolata tart életben meló közben.
Megremeg és éhesen nekem feszül... A kis követelőző... De nekem más tervem van még vele, amivel egyrészt kicsit tudom még bosszantani, másrészt a legjobb az, mikor teljesen megőrül és még a szokottnál is vadabb.
Az ölébe vigyorgok a vallomására. Nasztya ilyenkor van igazán elemében, mikor éppen a jóllakatásán ügyködöm. Érzem a puha ujjait a fejbőrömön, valamint azt is, hogy jól megkapaszkodik a lepedőben. Nem kap kegyelmet tőlem, egészen amíg kérlelni nem kezd és fészkelődni.
Hirtelen mozdulok felfelé, hogy vadul megcsókolhassam és lefejthessem a lábait a derekamról. Megragadom a bokáit, hogy a nyakamba vehessem azokat a csodás hosszú lábakat. Egyetlen nagy, mély szusszanással és egy határozott mozdulattal veszem birtokba őt. Hevesen, teljes mozdulatokkal kezdek el mozogni benne.
- Na mit, mondd csak el... - morgok mozgás közben rekedt hangon.

18!

Még ettől az ötlettől sem érzem valahogy, hogy ezt az utat én meg akarom ismételni most, főleg nem tetézve még pár száz, vagy ezer kilométerrel. Meg aztán nem tartozik másokra a mi kis házas életünk, de biztos van valami izgató a vonatzötyögésben. Kár, hogy erre nem gondoltam előbb, majd meglátjuk visszafelé.
Élvezem kínozni, nem bírom visszatartani a mosolyomat, tudom, hogy ő is imádja, ha ilyen vagyok. És muszáj újra szadiznom, mert utálom a nemleges választ. De ugyanakkor muszáj megértenem, hogy a munka az első. Csalódottan sóhajtok.
- Akkor majd fetrengünk a hóban. - egyezem bele, még mindig kicsit morcosan. Sajnálom, hogy amikor életemben egyszer eljövök valahova, akkor még csak nem is fedezhetem fel az egészet, az is kalandos lett volna. De valószínűleg ez a város is tartogat számunkra bőven meglepetéseket. - Az a lényeg, hogy együtt legyünk. - csókolom meg újra. El se tudja képzelni, mennyire szokott hiányozni!
Felnyögök a harapására, egész testemmel remegek érte és érzem, hogy ő is megőrül értem. Kiélvezek minden egyes pillanatot, de a csípőmet már sürgetően feszítem a hasának. Mire ő elkezd lefelé haladni, hé nem ez volt a terv.. de, ah!
- Imádlak, te vadállat! - nyögöm zihálva. Képtelen vagyok megállítani, lábaimat széttárom előtte, bal kezem ujjai a cipó kobakjára tévednek, a jobb pedig megmarkolja a lepedőt, ahogy a kéj hullámai megkörnyékeznek. Nagyon felizgatott már eddig is, nem kell sok hozzá, hogy közel kerüljek a végső gyönyörhöz. - Gyere föl! - nyögöm ki nagy nehezen és kényszerítem magam, hogy lejjebb csússzak, megszakítva ezzel a reggelijét. - Azt akarom, hogy érezd, hogy mit okozol bennem!
Számmal automatikusan az övét keresem, miközben újra nyomom felé a csípőm és húzom fel. Lábaimmal újra átölelem a derekát, de most fekvő helyzetben. Izmának minden rezzenését ámulattal figyelem.

18+

Hallom az elégedetlenségét a gondolatra, hogy innen elutazzunk Komszomolszkba. Nem csoda, tizenkétezer kilométer a távolság "csupán". Az istentelenül sok idő és a végére megint lehetetlenül fáradt és hisztis lesz Nasztya. Legközelebb okosabban kell utazni. Amúgy is meg kell majd állni Moszkvában leadni a talált tárgyakat...
- Ha kell közben is, a vonat csak segít majd. Pláne, ha felmelegszenek a sínek. - apró fintorra rándul az arcom mikor belém vájja a karmait. Egek, ezért tartok tőle néha. Ő ki tudna engem vallatni kegyetlenül. De félő, hogy a végén inkább szörnyen élveznénk a dolgot és nem szenvednék. - Nem. Nem hiszem. Adok én nekem olyan jéghideg tengert otthon, meg Amurt, hogy na.
Dolgozni jöttünk, nem lubickolni. Ebből pedig nem adok. Nem térhetünk el a célunktól ennél jobban, már honvágyam van. Meg amúgy is... Van otthon is tenger, meg partja is. Homok is van, itt-ott. Csak ott nem fura franciák vannak, hanem jó elvtársak.
- Milyen jó lesz neked itt, hamarosan. - búgom, miközben letámadom hevesen. A nyaka ívébe szusszanok, ahogy hátrabillen a feje és végigcsókolom ott, finoman megharapom. Felemelkedik, hogy véglegesen megszabaduljon attól az átkozott takarótól. Így legalább van egy kis szabad helyem, mert pucéran szoktam aludni és rémesen hevesen és hirtelen kívántam meg most őt. Mondjuk általában így szokott ez lenni...
Átfordulunk és képtelen vagyok elfojtani egy izgatott kis nyögést. Imádom ezt a követelőző nőt... Az első perctől ez ragadott meg benne. Tudja mit akar. Az pedig most én vagyok. Sokan ölnének egy ilyen feleségért.
Mohón tapadok az ajkaira, miközben elhelyezkedem fölötte, mellette könyökölve, hogy ne nyomjam őt. Elégedetten, szerelmes áhítattal nézek végig rajta.
A kulcscsontjára csókolok vadul és lassan kúszok az ajkaimmal a keblei közé. Most megkapja a figyelmem, ha azt akarja. Mindet. Szépen, apró csókokkal haladok lefelé, hogy a csípőjéhez érve felfelé pillantsak és egy sejtelmes vigyort villantsak rá. Most nem kapsz kegyelmet, Kazaranova.
Az ajkaimmal és a nyelvemmel kezdem el kényeztetni. Tényleg ez a legjobb reggeli, amit kérhetek.

18!

Úgy látszik az én tigrisemnek is melege van, nem csoda hisz bundás állat, én pedig imádok bújni az én bundás vadállatomhoz. De a gondolatra, hogy mennyit kellene utazni innen Komszomolszkba, muszáj felnyögnöm. Túl friss az élmény, túl közeli még ez a sok órás vonatút. Az átszállások, cipekedés, de a leginkább idegtépő az órákon való ücsörgés, semmit tevés. Nincs annál unalmasabb dolog, mint bámulni ki a lassan változó tájra, miközben egyre több ruhadarab olvad le rólad.
- De előtte alaposan át kell mozgatnod a hátsómat, mert nem állok jót magamért! - figyelmeztetem és körmeim mélyebben nyomódnak a bőrébe. Aztán egy pillanatra megdermedek, ahogy gondolat fut át a fejemen, aminek rögtön hangot is kell adnom: - Gondolod, hogy lesz időnk megmártózni a jéghideg tengerben?
Ez az ötlet a váratlan véletlen szüleménye volt, de úgy befészkelte magát az agyamba egy szempillantás alatt, hogy nehéz lenne kivakarni. Ugyan Avignon nem tengerparti város, de ahogy a térképen láttam, nincs túl messze, biztos van hajó, ami levisz oda pár óra alatt.
- Hát még milyen jó lenne a homokban fetrengeni!- folytatom az agymenésem, miközben a meztelen felsőtestem az övének feszül.
Váratlanul ér a heves támadás, szívem gyorsabban kezd el kalapálni, ahogy megmozdul az izomtömeg alattam, behunyom a szemem és hátra hajtom a fejem pár pillanatra, ahogy élvezem a törődést. Aztán kirázom az arcom elé hulló tincseket és újra megcsókolom, ahogy megemelkedem, az ágyon térdelve, a takaró maradékát is lerúgva rólunk, ami tompán puffan a padlón. Belecsücsülök az ölébe, lábaimmal átölelve a derekát, lábfejeimet szorosan összekulcsolva és ügyesen dőlök, közben fordítom, arra késztetve, hogy fölém nehezedjen. Egy szóval magamra birkózom és közben nem engedem el a szorítását.
A hajam szétterül a párnán, én pihegek. Nem egyszerű feladat ám egy ekkora krumplis zsákot megmozdítani. Mellkasom fel-le emelkedik szaporán, szerelmesen bámulok az arcába és kiterülten fekszem előtte, mint a vadászból lett préda.

Inkább legyen az 18+

Szinte érzem, de inkább tudom, hogy duzzog a morgásom miatt. De GUGB tiszt és szovjet asszony, én azt féltem inkább aki az útjába akar állni. Sokszor én is tartok tőle. Amilyen nyomokat tud rajtam hagyni... Mintha egy csapat veszett döggel verekedtem volna.
Vigyorgok egyet a morgására, de a fogai karcolására már kipattannak a szemeim. A csuda vigye el ezt a nőt.
Tudja mivel kell engem magamhoz téríteni. Persze a kötelességtudat is szörnyen erős bennem, de Nasztya közelsége legyőzi. Nehéz lesz így ténylegesen dolgozni majd. A nősténytigrisemmel az oldalamon. Minden erőnkkel azon kellene lennünk, hogy felkutassuk az ereklyéket, erre csak itt lustálkodunk.
- Ezután elmegyünk egy hétre Komszomolszkba hűsölni remélem. - sóhajtom a melegre. Rémes, nem nekünk való ez. Egy kupac hó sokkal inkább. De lecseréli magát a takaróra. Nocsak... Tegnap este még félig halott volt, most meg milyen eleven.  Megborzongok a karmai alatt elégedett kis morranásokkal és magamhoz szorítom, ahogy a nyakamba fúrja a fejét. Alig várom a pillanatot, hogy mikor tudom az ajkaimmal elkapni az övéit.
- Veled egy deszkán is jót alszok! - szusszanok fel az újabb csók után. Megint kezdi. Tudom mire megy ki ez az egész. De csak egy mélyről feltörő nyöszörgésre futja tőlem, ahogy vándorolnak le a karmai. Megragadom a csípőjénél és elégedetten nézem végig, ahogy leveti a hálóingét. Átkozott boszorka.
- A kedvencem... - dörmögöm, majd felülök, hogy hevesen túrhassak a hajába és úgy csókolhassam meg. Nem megy most az ellenkezés a dolog ellen, de nem csak rajtam múlik a siker. Én a magam részéről felcirógatok a szabad kezemmel az oldalán a kebléig.

Mondjuk 16+

Nem hogy sajnálna, hogy megütöttem magam, csak morog... Égnek emelem a szememet és puffogok és fohászkodom magamban, hogy ne legyek tele kék és zöld foltokkal az ágy miatt, mire hazamegyünk. Hát miért nem szorított erősebben magához?! 
- Grr.- válaszolok a nősténytigris megszólításra, egy gurgulázó morgásfélével, ahova az előbb a puszit adtam, most a fogammal karcolom végig.
Úgy tűnik ennyi elég volt a kiengeszteléshez, amiért felébresztettem. De már rég fenn kéne lennünk és járni a várost, különös tárgyak után kutatva. De most még minden egyes pillanatot kiélvezek, amit Pavellel tölthetek. Olyan ritkán van alkalmunk ilyen sokáig ágyban maradni. Mindig csak a kapkodás, aztán a búcsúcsók és három hónap szünet.
- Már amúgy se tudnék aludni a melegtől. - lerúgtam magunkról a takarót és én másztam a helyére, Pavel fölé. Diadalittasan vigyorgok rá föntről. Prédát ejtő anyatigris sem lehetne most nálam izgatottabb. Ha volt is álom a szememben, az szempillantás alatt kiszáll. Körmeimmel az izmos mellkasát cirógattam, ajkaimat pedig először a nyakára, aztán a szájára tapasztottam. Ideje, hogy elkezdjek dolgozni az én személyes küldetésemen.
- És te jól aludtál? - dörmögöm a fülébe, ahogy ujjaim elkezdenek lejjebb vándorolni a hasa irányába. Nem sok esélyt adok neki a válaszra, mert rögtön betapasztom a számmal, az övét.
Azt hiszem máris megszerettem ezt a várost. De eszem ágában sincs úgy csinálni, mint a franciák, most nem. Hálóingemtől egy pillanat alatt megszabadulok és tovább folytatom Pavel cirógatását.
- A reggeli tálalva. - mosolygok és boldog izgatottsággal várom a lakomát.
Erről a kijelentésemről eszembe jutott, hogy az igazi reggelit vélhetően lecsúsztuk, de még az ebédben sem vagyok biztos. Nem baj, inkább koplalok három napig Pavel karjaiban, mint hogy degeszre tömjem magam. Arra is lesz még időnk.

Vannak dolgok amikhez nem lehet hozzászokni. Ilyen például a hihetetlenül hosszú vonatutak. Volt szerencsém a teljes hazám egy huzamban átvonatozni párszor már és mindig hólyagos volt a hátsóm a végére. Ez most megint egy ilyen élmény, nyugat felé, Nasztyával nehezítve. A másik amihez nem lehet hozzászokni, ha az imént említett csodás vörös asszony, nem éri el tőle megszokott hangerőt.
Érkezésünk után máris sikerült ezzel szembesülnöm, de így is célt ért. Én csak megadóan támasztottam a pultot és néztem őt, míg ő balhézott. Aztán kihúztam magam. Lehet az is segített abban, hogy jobb szobánk legyen végül? Kellett a nejemnek ennyi cuccot hoznia. Nem mintha, megterhelő lett volna a cipekedés, de... Tulajdonképp mindegy.
Aztán végül vihettem ki fürdeni, ami mindkettőnkre ránk fért az út után. De a fürdő... Lehet engem maradi keletinek nevezni, de mi a franc? Küldetéseken általában nem fényűzésre költöm a párt pénzét, hanem lőszerre, de ez a nyugat hihetetlen. Mondjuk nekem már Moszkva is rémesen nyugat, mindig mondják ott, hogy nem vagyok én keleti gyerek, csak haza megyek, köpök egyet és a japán császár fején csattan. De végül én is lefürödtem és az ágyban a karjaimba zárhattam a nejem. Jobb az ő biztonságának a tudatával elaludni, ennél mindig nehezebben megy az alvás.

Egy puffanásra nyílnak ki a szemeim. Alig vagyunk itt és máris a bajt csinálja. Morranok egyet a megszólalására. Leesett. Bár ezt lefekvéskor garantálhattam volna. Minden ágyról leesik, ami nem a sajátunk szerintem. A fejemre húzom a takarót, mert félem a folytatást. Ez a hely rohadt meleg. Meg már későre is járhat. Meg mindjárt nem lesz békém.
Megsimogat a sötét, ahogy elhúzza a függönyöket és felsóhajtok. És ekkorra terem megint mellettem Nasztya, én pedig alattomosan átfogom a derekánál határozottan.
- Jó reggelt, тигрица. - nézek végig rajta. Ritkán van lehetőségem ébredés után, még borzasan látni. - Kialudtad magad?

Tegnap későn futott be a vonatunk, nem volt idő körbenézni, egyenesen a hotelba cipekedtünk, és bevallom, istenesen fáradt voltam, még egy rendes hisztit sem tudtam kivágni, hogy nem a legjobb szobájukat adják nekünk, nászutasoknak. Komolyan veszem én ezt a küldetést, csak ha már itt vagyunk, a Szovjetunió pénzel minket, akkor joggal kérhetem a legjobbat, nem? Nem voltam meggyőződve, hogy végül sikerült-e a legjobbat, de határozottan nagyobb szobához jutottunk, ahol már elég tér volt ahhoz, hogy ne lépten-nyomon bőröndbe ütközzek. 
Fáradtan hulltam be az ágyba, Pavelnek kellett kiráncigálnia, hogy fürödjek. Furcsák ezek a franciák, nagyobbnak tűnt a fürdőszoba, mint az, amelyikben alszunk. Nem mintha zavarna, sőt, azt hiszem ez volt az első örömforrásom. A mosdó mellett furcsa gumis szütyő szerű valamit találtam, először azt hittem, hogy a lábra kell húzni, de csak egy volt belőle, szóval inkább békén hagytam. Meglepő módon itt a csapból jön rögtön a meleg víz, hallottam már ilyenről, de testközelből lenyűgözőnek találom. Otthon azt külön forraljuk hozzá a tűzhelyen. De igazából nem használtam ki nagyon, mert az első, ami feltűnt ideérkezésünkkor, hogy milyen meleg az idő. Még csak tavasz, de az orosz nyárhoz hasonlítva kánikula van.
Amikor végre odabújhattam az én tigrisemhez, akkor jöttem rá, hogy mennyire hiányzott már ez. Mielőtt észrevettem volna, honvágyam támadt, de így, az ölelésében könnyen el tudtam aludni.
- Aucs.-Puff és kopp. Ezekkel a hangokkal ébredtem, ahogy a szálloda padlóján landoltam. Nem szoktam hozzá ehhez az ágyhoz, és éjszaka nyilvánvalóan kitornásztam magam a szélére. Fájós könyökömet dörzsölgetve bújtam vissza. Azt hiszem Pavelt is felébresztettem a koppanással, nem lesz boldog. Még meg sem érkeztünk, én meg máris tönkreteszem magam.
A takaró mögül a sandítottam az ablakra. Már erősen sütött be a nap, mintha átaludtuk volna a délelőttöt. Időeltolódás. Utálom.
Kipattantam és összehúztam a függönyöket, aztán megint vissza. Bocsánatkérően dörgölődztem Pavelhoz.
- Jó reggelt, мой тигр!- búgtam a fülébe, miközben megpusziltam a vállát. Ha nem is indult túl jól ez a nap, még nem késő jobbá tenni.