Nem volt már jelentősége, hogy kedves, vagy kioktató, olyan rossz bőrben vagyok, hogy talán semmire nem fogok emlékezni, csak jön majd a jótékony ájulás. Ha felébredek, akkor annak is örülni fogok, hogy élek. Nem érzem azt, hogy az ereklye még mindig hatással lenne rám, de igaza van, nem árt résen lenni, inkább öljön meg, mintsem ártsam neki. Amilyen önző tudok lenni, ezúttal úgy vagyok vele, hogy az már nem is lenne élet, ha tombolni kezdenék, ámokfutó őrült válna belőlem. Szép ez a kislány, nem azt érdemelné, hogy valaki rámásszon, hogy kiszorítsa belőle a szuszt. Az a sorsa, hogy ismét lássa a családját, bármibe is kevertem most bele. - Jól van, akkor csináljuk. – Bólintok, úgy tűnik, az ellenkezéssel nem megyek semmire, hagyom magam rendbe tenni, aztán elhúzom majd tényleg a csíkot, ha jobban leszek, mert az én dolgom elvarrni a szálakat, utánajárni az ereklyék rejtélyének. Ehhez viszont minél gyorsabb felépülésre van szükség. Az fel sem merülhet, hogy elmenjek egy kórházba, ahol összevarnak, talán Avalon megtehetné, és másnap reggelre talán jobban lesz. Igen, ez járható út, és ha ennyire kardoskodik, kétlem, hogy ezt visszautasítaná. - Szegény apád amikor visszajön, azt fogja tapasztalni, hogy feléltem a ruhatárát. – Próbálom elviccelni a helyzetet, pedig tényleg így van. Szökött rabként jelenleg nem sok lehetőségem van, és valljuk be, sokkal egyszerűbb átjönni a lányhoz, mintsem új ismeretségekbe bonyolódni, ha már itt ez az átkozott bura. Ha nem lenne, akkor betörtem volna valahova, felszerelkezem, és már itt sem vagyok. Ha sikerült volna valami ösvényt vágnom az erdőn és réteken át, nagyjából három hét múlva már ki tudtam volna hajózni. Hát nem, itt ragadtam, és egyedül a társaság miatt mondom, hogy legalább nincsen minden veszve. Elvágja annak fonalát, hogy tovább ellenkezzek, a számra teszi a kezét, megadóan némulok el. - Rendes kislány vagy. Majd egyszer meghálálom vagy mi. – Mordulok fel, nem igazán szeretek tartozni senkinek, de az alkukban benne vagyok. Ő is kérhet valamit, ha úgy alakul, akkor nem érzem magam lekötelezve. Legalább hajt majd a vágy, hogy én is tegyek érte valamit. Ez így járható útnak tűnik. Teljesen kihámozzuk magamat az ingből, ami után már nem is nézek, szerintem el is égethető, kétlem, hogy fölötte kéne györnyednie, hogy kimossa.
Végül úgy tűnik, varrásra nem lesz szükség, ő jobban látja, talán itt a fronton kapott valami elsősegély kiképzést is. Megborzongok ahogyan hozzáér a nyílt húshoz, legalábbis a széleihez, de nem kiáltok fel. Voltak ennél már komolyabb sebeim is, és a jelenléte ezúttal motivál, hogy férfiasan tűrjem. Valahol ez vezeklés azért is, amit tettem. - A temetőben van egy kripta. Mauzoleum. Ott voltak felhalmozva. Valaki profi munkát végzett. Beléptem, de azonnal bejöttek a hangok, másra pedig már emlékszem. Csak a vágyra, hogy a véredet akarom. Ha úgy megyek vissza, hogy nincsen nálam az óra... fel tudom robbantani. Már csak dinamit kéne... – Tűnődöm el, hiszen be kell törni a szövetségesek barakkjába, ami szintén nem egyszerű vállalkozás. Egyedül semmiképpen sem.
Avalon Mignonette
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 52 Ω Kor : 27
Tudom én, hogy nem vagyok épp a legkedvesebb, de hát azt is próbáltam először és nem nagyon jött be, akkor nem marad más, mint ez a fajta kioktatási megoldás, ami hátha ér is valamit, mert valamit akkor is tenni kell, mert nem szívesen nézném végig, ahogy kibotorkál az ajtón, miután lelőttem és valahol kint vérzik elz az utcán. Azért annál jobban érdekel a sorsa, minthogy ezt végignézzem. Maximum majd vigyázok. Meg van a pisztoly és ha netán megint kékre váltana a szeme, akkor majd oda koncentrálok, hogy ne legen komolyabb baj, ez a lényeg nem? Lehet, hogy az lett volna a legjobb, ha még csak nem is marad itt, de maradt, akkor pedig már mindegy, a mostani helyzetből kell megpróbálni kihozni a legtöbbet és ennyi. - El tudom én is dönteni, hogy mit akarok, és nem akarom végignézni, hogy elvérzel valahol az ajtónk előtt, bocs. - meg vonom a vállam és akkor sem engedem, hogy csak úgy elmenjen, vagy elinduljon, mert igenis felfoghatná, hogy az időt már nem lehet visszaforgatni. Ide jött és kész, akkor ezzel kell szépen együtt élni és megoldani valahogy a helyzetet, ennyire egyszerű a dolog. Vagy elfogadja, vagy elfogadja, mert most én vagyok az erősebb, az lesz, amit én mondok, elszaladni úgy sem tudna. Legalább lassan felfogja és hajlandó megkapaszkodni bennem, ez is valami. - Majd kimosom... vagy valami. - a vér nem jön ki könnyen, de ha még időben beáztatod hideg vízbe... meg amúgy is tök mindegy. Nem ez most a legfontosabb, hogy összevérez-e vagy sem, teljesen hidegen hagy. Lehet, hogy nem kéne gondoskodnom róla, sőt jó eséllyel Auguste elég szépen kiakadna a dolog miatt, de tudom, hogy ha rajta múlik - tényleg rajta é sem a kék szeműn - akkor nem fog nekem ártani. Eljutunk végül a fürdőszobába, és szépen leültetem a szennyes tartóra ott van hely. Valahogy ösztönös a mozdulat, ahogy az ujjamat a szájára teszem és halkan csitítom el. Nem kell ez most, nem lesz jobb semmi attól, ha jön az önváddal, az nem változtat a helyzeten úgy sem. - Rendbe teszem ezt előbb, aztán kitaláljuk, hogy mi legyen. - ha más nem, hát kérünk segítséget, az sem olyan nagy bűn nem? Egy halvány mosolyt azért viszonozok felé, aztán szépen elkezdem kihámozni a pólójából. Azt már tuti, hogy felesleges lenne kimosni, eléggé átvérzett, aztán előpakolok mindent, ami kellhet. Tuti, hogy rohadtul fog fájni, ahogy kitisztítom a sebét, de most ez kell sajnos, majd összeszorítja a fogát, ezért nem is figyelmeztetem külön előre. - Na és mit találtál pontosan? - a figyelem elterelés talán jobb megoldás, hátha akkor kissé tompább lesz a fájdalom.
Franco Costa
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 41 Ω Kor : 33
Pihegek egy sort a falnál, és hallgatom, ahogyan kioktat. Valahol mindkettőnknek igaza van, én viszont úgy érzem, hogy nem tudom számára garantálni, hogy nem támadom meg ismét. Ez volt az első alkalom, hogy egy ereklye átvette felettem az uralmat, mi van, ha már annyira belefészkelte magát az agyamba, hogy akkor is vágyni fogok rá, ha nincsen nálam? Túlságosan jólelkű ez a lány, én meg nyomorult, legalább erőt vehettem volna magamon, hogy fogösszeszorítva távozzak, akkor összességében pozitív emlékeket hagyhattam volna benne, egy kissé rémisztő zárással, most meg még lelkiismeretfurdalást is keltek benne. Nem tehetek róla, hogy összevéreztem a padlóját, lássuk be; nem szoktam túl gyakran ilyen sebet kapni a bordám közé, nem csoda, ha nem vagyok olyan keménylegény. Ami a kardot illeti, abban szinte legyőzhetetlen vagyok, és még állati nagy szerencsém is van, ám közvetlen közelről dördült a lövés, nem is voltam magamnál, nehéz lett volna kitérni. - Nem... mártírkodom! Olyan nehéz megérteni, hogy nem akarok neked még nagyobb bajt? – Csattanok fel, megint sikerült olyan hangulatba hoznia, hogy mindenjárt itt képelem fel. Amennyire édes tud lenni, néha annyira logikátlan. Való igaz, összevissza beszélek, hajlamos vagyok a ködösítésre, átverésre, de őt még egyszer sem vezettem meg. Őszintén elmondtam neki a napló titkát, és pont ez lett a baj. Ha hozom a szokásos formámat, leteperem már az első alkalomal, hogy aztán otthagyjam, akkor talán csak rossz emlékként éli meg, hogy kihasználtam, de mindketten egy buja éjszakával gazdagodva léphettünk volna tovább. Mekkora ostoba voltam, most meg is támogat... Kezdek szánalmas színre lesüllyedni. Mégis elfogadom a karját, és rátámaszkodom. - Így most téged foglak átvérezni. Nagyszerű. – Felelem pikírtnek indított, végül mégis szájhúzósan, csak a gond az, hogy a szemem hálától csillog. Ránehezedek, még mindig csillagokat látok a megerőltetéstől, és közben csordogál is az oldalamból az éltető nedű, nem ártana lassan tényleg lekezelni. Esetleg el is fogadhatnám, hogy tényleg olyan lány, amilyennek gondolom. Amolyan nagyszájú, de érzelmes teremtés, akit nem véletlenül akartam beavatni, majd később megóvni a veszélyektől. Igazán „remek” munkát végeztem. Beérünk a fürdőbe, egy kézzel nem tudom magam levetkőztetni, mert azt fel sem tudom emelni, ahol a golyó ütötte nyom van. Azt hiszem teljesen lezsibbadt az a felem, megint ájulás kerülget, de most maradok a tudatomnál. - Sajnálom, hogy belekevertelek ebbe. Másik házat kellett volna kiszúrnom akkor. – Próbálok mosolyogni, erőltetett fintor lesz belőle.
Avalon Mignonette
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 52 Ω Kor : 27
Akármennyire is nem kéne, de attól még aggódva nézek rá, ahogy feltápászkodik. Tudom én, hogy nem az ő hibája, hogy nem ő csinálta, de attól még valljuk be... rohadtul megijedtem, mégis csak meg akart ölni, ez sajnos tény és való, nem lehet tagadni. Azt hiszem bárki, aki egy kicsit is higgadtabb, vagy logikusabb nálam azt mondaná, hogy le kéne lépnem, vagy hagyni, hogy ő elmenjen, de aztán újra a földön köt ki, én pedig valahogy automatikusan mozdulok, hogy odapattanjak mellé, és megpróbáljak a hóna alá nyúlni, hogy megállítsam. - Semmi... értelme annak, amit csinálsz. Rendbe kell tenni a sebed és... Állj már meg légy szíves! - ha kell, akkor komolyabban erélyesebben pirítok rá, mert semmi értelme annak, amit művel. Semmi értelme, hogy itt vérzik el a házunk padlóján és nem, most nem a fát sajnálom, amit már így is szépen átitatott a vére. Amúgy se hiszem, hogy kijutna az ajtón, és ha mégis, akkor mit akarna csinálni? Elvérzik az udvaron, vagy megvárja, amíg valaki meglátja és mint gyanús alakot katonák vizsgálják ki az ügyet, aztán visszakerül a táborba, netán szimplán belehal, amíg addig eljuttatnák? - De ez még nem jelenti azt, hogy így kell viselkedned, csak körültekintőnek kell lennünk. - többes számban igen, mert nem akarom, hogy csak úgy megölesse magát, mert nem képes hallgatni rám. Ez a valami durva hatással volt rá, ez sajnos tény és való, de akkor sem kell önként vállalnia a halált, csak oda kell figyelnem, és ha bármi jele van, hogy... hát megint kék lenne a szemem. A pisztoly szépen marad nálam, legalábbis a hátamhoz bedugva, hogy tuti ne legyen nagyobb baj és ennyi, meg lesz ez majd szépen oldva, csak nem kéne már most feladnia, amikor végül is nem történt nagyobb baj. Ezt igazán elfogadhatná. Az élet nehéz, és nagyon sok nehézséget gördít elénk, sajnos tény és való, de... attól még nem megoldás az, hogy feladjuk. Persze mindezek ellenére tovább próbálkozik, miközben én az óráját a zsebembe csúsztatom, és csak aztán lépek oda hozzá, hogy újra megfogjam a karját. - Ellátom a sebedet és mivel most te vagy a gyengébb... nincs beleszólásod és jó lenne, ha végre abbahagynád ezt a mártírkodást! - tudom, hogy nem vagyok a legkedvesebb, de nem fogok neki könyörögni. Nem, én két pasi mellett nőttem fel és nem azt tanultam meg, hogy mindenkivel óvatosan kell bánni, néha igenis többet ér, ha kicsit erélyesebben pirítasz rá az emberre, talán akkor jobban észhez tér és felfogja, hogy marhaságot csinál. Szóval, ha engedi, ha nem, akkor is a fürdőszoba felé indulok szépen vele, mert azt a sebet el kell rendezni, be kell kötözni, fogadja el szépen. Nem fogom hagyni itt elvérezni, ez van.
Franco Costa
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 41 Ω Kor : 33
Talán az lenne a legjobb, ha most lelépnék, és nem is sodornám veszélybe, csak ennek egy szépséghibája van, felállni is alig tudok, állandóan rámjön a köhögés, de egy szavam sem lehet, majdnem belemélyesztettem a kést. Nem csupán indulatból, egyértelmű, hogy meg akartam ölni. Vagyis nem én, az, ami megbabonázott, ám erre nincsen mentségem. Felállok, ha már levette a nyakamból az órát, egy szó nélkül indulok el kifelé, ám pár lépés után eldőlök, és a földre rogyok. - Hagyjuk Avalon, hagyj a sorsomra, nem akarok megint ártani neked. Pont neked nem. – Lehelem, de vissza sem nézek, igyekszem kikúszni legalább a szobából, elég komoly véres csíkot hagyva magam után. Lassan ismét az ájulás szélén állok, de teljesen igaza van, az ereklye nélkül is ki tudja, hogy mikor kattanok be. Lehet, hogy már teljesen átvette felettem az uralmat, minél messzebb kell kerülnöm tőle, mielőtt még kárt okozok benne, úgy igazából. - Igazad lehet.. – Bólintok kúszás közben, és visszanézek rá. Nem akarom sajnáltatni magam, vagy eljátszani a mártírt. Csakis az én hibám, hogy ennyire elmerültem az ereklyevadászatban, csak a lehetőséget láttam bennük, pedig mindennek ára van. Ha az ember egy nyitott kincsesládát lát, sosem gondol bele, hogy olyan kígyó védheti, aki mérgével képes lehet elvenni az életét is. Ezt a kockázatot olyan könnyen vállaljuk, mintha a pénz mindent megadhatna, pedig valójában múló eszköz az a kezünkben, ám az, ha az ember veszélybe sodor másokat, az sokkal nagyobb bűn némi becstelenségnél... Mert becstelen vagyok, ez nem vitás, eredetileg csak fel akartam használni Avalont, meghúzódni a házában, majd hemperegni vele egyet a szénásban, és bár nem volt sok időnk beszélgetni, nem volt nehéz rájönnöm, hogy jobbat érdemel ennél, nálam. Jó eséllyel még nem volt senkije. Talán rá tudtam volna bíztatni, hogy legyen az enyém, ám a magányos éjszakáimon arra jutottam, jól tettem, hogy máshogy alakult. Nem azért győzködtem magam, mert férfiegóm nem élte volna túl az elutasítást. Dehogy, számlatalanszor előfordult, azt kell mondanom, hogy főleg a feslett nők buknak rám, de még tőlük is rengeteg pofont kapok, ha rájönnek a stiklijeimre. Egy naívnak, tapasztalannak tűnő kislányt azonban még nekem sem volt gyomrom így kihasználni. Most is inkább mennék, inkább forduljon fel a gyomra tőlem, de kerülje a társaságomat, mielőtt tényleg baj lenne. - Elpusztítom, ha tudom. Azt ásd el valahol, fel ne vedd a nyakadba. A következő pár napban pedig legyél... nagyon óvatos. – Nagy levegőt veszek, a falnak támaszkodva próbálok feltápászkodni. Egyenlőre megy, már csak három lépés az ajtó. Menni fog...
Avalon Mignonette
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 52 Ω Kor : 27
Nem tehetek róla, de tényleg nem szívesen válok meg most a pisztolytól. Erős bennem az életösztön, ebben a világban csak akkor élhet túl bárki is, ha ez így van, egyébként vége... nagyon hamar vége lesz, én pedig tartom magam és mint mindig most sem adtam meg magam egy könnyen, pedig feladhattam volna, de nem került rá sor. Ezért hezitálok, amikor a kérdését meghallom. A pisztoly a kezemben marad, nem tudom rászánni magam, hogy letegyem, most még nem, de lassan bólintok és előre nyúlok, hogy levegyem a zsebórát a nyakából. - Ez okozta? E miatt voltál ilyen? - e miatt akart megölni? Mert most nagyon úgy tűnik, hogy így van. Egy hülye óra akarta elérni, hogy végezzen velem, amikor segítettem neki... kétszer! Erre betör ide, összevérezi a padlót, eléri, hogy le kelljen lőnöm és majdnem leszúr. Nem vagyok épp a legjobb hangulatomban. Nem várom el, hogy esedezzen bocsánatért, de ez akkor is elég durva eljátszása sajnos a bizalmamnak, bármennyire is szeretném magamat visszafogni és nem mondani semmi bántót. Tudom, hogy nem teljesen az ő hibája, de olyan téren igen, hogy eleve tudta, ez egy furcsa dolog... hangokat hallott, nem kellett volna használnia, ha egyszer tudta, hogy esélyes, hogy kockázatos nem? - Lehet, hogy nem bántanál Franco, de megöltél majdnem... mi van, ha megint... bekattansz valahogy? - talán érthető, ha nem sok bizalmam van felé e miatt,a kármennyire is szeretném, hogy legyen. Tartok tőle, hogy megint átvált a szeme kékbe, és megint jön valami hasonló. Bár már legalább a kés távol van, de ki tudja, hogy mi szállta meg és hogy mit számítana most bármiféle realitás, eddig se gondolkodott higgadtan, hiszen lelőttem és mégis tovább támadott. Végül nagy nehezen arra rászánom magam, hogy ellépjek a konyháig, és hozzak neki egy pohár vizet, onnan még rálátok annyira, hogy tuti ne csináljon valami problémásat addig, amíg nem figyelek eléggé. Csak akkor szólalok meg újra, amikor már legalább ezt odaadtam neki. - Miért is lep meg, hogy nem foglalkoztál vele... És bocs, de nem sok választásom volt, a lövés semmit nem ért, és ha nem teszem... - elharapom a mondatot. Ha nem teszem, akkor arra tért volna magához, hogy egy késsel a kulcscsontomból kiállva fekszem a padlón és vérzek el szép lassan, vagy már véreztem is el, és aztán kezelheti le magában a helyzetet. Nem tehettem sok mindent ezen kívül, mert erőm nem volt ahhoz, hogy én győzzek. - És mit akarsz tenni? Elpusztítani azt raktárat? - jó kérdés, tényleg nem tudom, hogy akkor mi is vajon a célja ezzel. Végül csak rászánom magam, hogy eltegyem a pisztolyt. - Hozok kötszert, de ha bármi gyanúsat teszel... - isten bizony lelőném, nem is kérdés.
Franco Costa
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 41 Ω Kor : 33
Igen, most akartam megölni, vagy az a valami, ami befurakodott az elmémbe. Nem vagyok benne tökéletesen biztos, de Drake zsebórája valami módon felerősödött a több különleges tárgy közelében, és átvette a testem felett az irányítást. A kék vibrálást most nem érzem, de jól teszi Avalon, hogy óvatos, mert csupán kizökkentem, valami véglegesebb megoldás kellene. Próbálok felülni, felköhögök egy pillanatra, és fémes ízt érzek meg a nyelvemen, folyamatosan veszítem a vért. Az oldalamra tapasztom a kezemet, annak ellenére, hogy a golyó felületi sebet ütött, nyílal mint az istennyila, és vérzik is rendesen. - Próbáld levenni... – Mutatok a nyakamban lévő ezüstláncon felfűzött zsebórára, amit már ismerhet. Nem biztos, hogy az a ludas, lehet, hogy tényleg csak a többihez közel őrül meg ennyire, de jobb nem kockáztatni. Valljuk be őszintén, nagyon megkedveltem a kis csitrit, még ha csúnyán is néz most rám a mordállyal a kezében, ha tudatomnál vagyok, nem akarnék neki ártani. Öntudatos, és gyönyörű, bár egy kicsit fiatal. Azt leszámítva, hogy a férfi családtagjai élve beleznének ki ha csak ránézek, azt kell mondanom, hogy szemrevaló kislány, már az első alkalommal megfordult a fejemben, hogy egy ilyen kis hercegnő, és egy magamfajta fickó, de egy ilyen késes jelenet után vajmi kevés esélye van az összebújásnak. Az átkozott vágyam a kincsek után megint megpecsételte a sorsomat, talán ezért van, hogy apám is megmaradt az elméleti kutatásnál, és nem merészkedett ki terepre. Talán fiatalon ő is megjárta, végülis anyámról nem sok emlékem van. - Tény, de most esedezzek bocsánatért. Sajnálom. Tudod, hogy nem bántanálak. Más az, ha rángatlak, vagy megfojtanálak egy kanál vízben, csak... – Köhögök ismét, most már nem ártana egy pohár víz sem. Bólintok neki, komolyan gondolom, hogy nem akartam őt igazán megkéselni, fojtogatni, a helyzet hozta ki belőlem. Ha rossz ember lennék, már az első alkalommal kitekertem volna a nyakát, láthatja, hogy ez a szekrényben elbújós megoldás nem az én stílusom. - Megtaláltam a repülő rakományának egy részét. A temetőben volt, egy raktárban, valami mauzóleumban. Betörtem, és ez a szar zümmögésbe kezdett. Nem figyeltem rá, aztán a következő pillanatban arra ébredtem, hogy úgy tökön rúgtál, hogy tuti nem lesz gyerekem. Na nem mintha akarnék, de ez azért... – Halvány mosoly, minden oka megvolt rá, most már az ereklye alól kicsit felszabadulva halványan emlékszem a dologra, amellyel azt súgták nekem, hogy meg kell ölnöm a tanukat. Rám kényszerítették az akaratukat, nem volt apelláta, teljesítenem kellett a parancsot.
Avalon Mignonette
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 52 Ω Kor : 27
Látom én, hogy nincs jól, de most akart... akárhogy is nézzük, de most akart megölni. Ez nem csak valami kis fenyegetés volt, ténylegesen az életemet akarta elvenni, ez sajnos tény, kár lenne tagadni. Így pedig azt hiszem érthető, ha nem viseltetek túl nagy bizalommal iránta és elég nehezemre esik most azzal foglalkozni, hogy milyen fájdalmai vannak, vagy épp hogy mennyire fetreng a földön és hogy esetleg ne irányítsam rá a fegyvert. Irányítom, mert ki tudja, hogy mikor borul el az agya megint. Oké, ott volt az a fura kék szem, ha megint olyan lenne, akkor tudnám, de mi van ha még sem? Őszintén szólva nem akarok kockáztatni, ezért is érzem jobban magam úgy, ha van nálam egy kis védelem, legalább a pisztoly formájában. Már maga a sokk is elég durva, hogy majdnem lelőttem valakit, nem az mellé, hogy majdnem leszúrt. Tudom, nagy a szám, én jól viselek mindent, bátor vagyok és erős, de... az a baj, hogy nekem is vannak határaim és néha csak többet mondok, mint amit elbírok, mert így könnyebb nekem. Most viszont a valóságban történt meg ez az egész és sokkal jobban betett, mint amit egyelőre mutatni vagyok képes. A koncentráció, no meg az adrenalin még dolgozik. - Úgy néz ki, és én is, bár ha rajtad múlt volna... - nem bírom ki, hogy ne jegyezzem meg ezt, mert sajnos tény. Ha rajta múlt volna, akkor már nem élnék, akkor már valahol a véres hullámat vonszolná azzal a kék szemével, vagy még addig se jutott volna el, csak itt hagy és kész? Nem biztos, hogy lett volna értelme, vagy indoka, hogy elrejtsen, végül is csak egy lány vagyok. Megtaláltak volna, nem erről van szó, de ezekben az időkben simán hihetik rablásnak, betörésnek a halálomat, senki nem gondolt volna rá, hogy egy szökött fegyenc tette, akit még ismerek is. - Nagyon igyekeztél, igen, és... azt láttam. Meg se hallottad, amit mondok. De... mi a fene történt -Franco és kiket kell elpusztítani? - nem értem, de legalább a pisztolyt tartó kezemet leeresztem, viszont nem teszem le a fegyvert. Valahogy megnyugtat az, hogy a kezemben van, tényleg jót tesz. Nem arról van szó, hogy e nélkül félek és nem tudom megoldani, de... mégis csak inkább biztonságban érzem magam, ha netán megint be találna kattanni, ha van nálam védelemre valami. Erősebb nálam, ez már tény, akkor is ha sérült. - El kéne látni a sebedet, csak épp... - összeszorítom a számat. Nem lenne valami jó, ha elmegyek és mire visszajövök, addigra már megint nekem akar ugrani, vagy eltűnik a szemem elől. Elég kockázatos.
Franco Costa
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 41 Ω Kor : 33
Magamhoz térek úgy, hogy a földön fekszem, a hátamon, az oldalam sajog, fölöttem a lány, akiről igen kellemes érzéseim vannak. Pisztolyt fog rám, miközben próbálom összerakni, hogy mi is történt úgy isten igazából. Az rémlik hogy megérkeztem a városba, elkaptak, s az is, hogy a házukban találtam menedékre. Igen szemrevaló fehérnép, jól éreztem magam a társaságában. Beszélgettünk a naplóról, aztán szinte teljes köd. Találtam egy raktárat a temető környékén, onnantól pedig csak az járt a fejemben, hogy végezzek mindenkivel, aki tudhatott a dologról. Avalon volt az első a listámon, ez az ártatlan kislány, aki egyébként roppant hősies, és gyengéd is tud lenni, ha nagyon akar. Próbálok megmoccanni, de a hasogató fájdalom ismét átvillan rajtam, szerencsém van, hogy nem furakodott át a golyó a belső szerveimen, a csontomat így is roncsolta, lesz idő, amíg regenerálódik. - É-élek...? – kérdezem nyöszörögve, és próbálok legalább felkönyökölni. Arébb fordítom magamról a pisztolyt, anélkül, hogy fenyegető lépést tennék felé, és kattogtatom az állkapcsomat, hogy visszatérjen belém a lélek. Végigpillantok a nyakán lévő lila folton, a friss seben a kulcscsontjánál, és összeszűkítem a szemem. - Bántottalak? Sajnálom.. Azt hiszem nem voltam önmagam. El kell pusztítanunk őket. Legalábbis azt, amit láttam. Együtt túl erősek. – Ha nem kezd nagyon fenyegetőzésbe, akkor most megpróbálok felülni, és az oldalamra tapasztom a tenyeremet. Nincsen bemeneti seb, de így is úgy érzem, hogy kilyuggattak. Ha engedi, akkor megpróbálom odahúzni magamhoz. Tényleg nem tudok mit kezdeni a helyzettel, hogy ez történt. A hogyan továbbról is kevés fogalmam van egyenlőre.
Avalon Mignonette
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 52 Ω Kor : 27
Van az a helyzet, amikor az életösztön elég szépen felturbóz, az adrenalin így is mondhatnánk. Hiába erősebb nálam, amíg tudom tartom a karját, és nem hátrálok meg akkor sem, amikor már érzem, hogy a kés hegye felsérti a bőrt a kulcscsontnál. Nem foglalkozom most a fájdalommal, csak legalább megpróbálom magához téríteni, mert valahogy egyértelmű, hogy nagyon nincs rendben nála valami, nem önmaga, ha jól sejtem. De nem hat semmit, amit mondok, csak amikor végül jó erősen beletérdelek a lába közébe, akkor áll meg végre. Mintha tisztulna a tekintete, de most ezzel foglalkozom a legkevésbé. Amikor lekerül rólam zihálva, köhögve könyökölök fel oldalra. A tüdőm sikítva kapkod levegő után az eddigi hiány után, én pedig nagy nehezen eljutok oda, hogy oldalra nézzek. Már nem olyan furcsán kékes a szeme, és a nevemet is meghallom egészen halkan a szájából. Fogalmam sincs, hogy mégis mi a fene volt ez, de úgy fest, hogy ezt nem most fogom megkérdezni, mert azonnal le is csukódik a szeme. Nagy nehezen feltápászkodom és közelebb kúszok hozzá. Egyelőre még mindig próbálom figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy csordogál vékony csíkban a vér a kulcscsontomról, ahol elérte a kés előzőleg. - Franco... - megnézem közben a sebét. Nem olyan vészes, de jó lenne rendbe tenni, de először azért magához térhetne, mert nem értékelném, hogy nekiállok rendbe tenni, aztán közben megint nekem esik. Óvatosan kezdem el pofozgatni, hátha sikerül magához téríteni, bár elsőre nem úgy tűnik, mintha ez olyan egyszerű lenne, de annyira az a sérülés tényleg nem durva, hogy ez okozta volna. Esetleg még az lehet, hogy az a valami készítette ki így, ami miatt a szeme olyan furcsán nézett ki előzőleg. A szemem újra és újra a sérülésére siklik, közben pedig közelebb húzom magamhoz a pisztolyt, mert hát mégis csak úgy a biztos. Mi van, ha magához tér, aztán meg fogja magát és megint nekem esik. Nem vagyok most túlságosan nagy bizalommal felé, most akart megölni...
Franco Costa
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 41 Ω Kor : 33
Amikor el van borulva az ember agya, vagy megszállja egy ereklye tudata, akkor nem igazán tud arra energiát fordítani, hogy alaposan megtervezzen egy rajtaütést. Ilyenkor a megszállottság vezérli, a vágy, hogy megszerezze, vagy megtartsa az imádott tárgyat, és gyorsan elvarrja a szálakat, attól függetlenül, hogy mik is a pontos körülmények. Az idő múlása fel sem tűnik számomra, az is lehet, hogy étlen-szomjam ücsörgök a szekrényban órákig, arra várva, hogy a lány végre feltűnjön. Amikor látótávolságban van, a pisztollyal mit sem törődve előrelendülök, rávetem magam, és egy a lényeg, elhallgattassam, örökre. Addig fogom szorítani a gigáját, amíg van benne szusz, a penge csak meggyorsítja majd ezt a folyamatot. A dördölés olyan, mint oroszlánnak a légy, egy pillanatra felfigyelek rá, aztán folytatom a megkezdett cselekményt. Az ereklye hatalma rendkívüli erővel ruház fel, egyébként is izmosabb vagyok a lánynál, így végképp nem sok esélye van ellenem. A lendületet megakasztja az ellenpólusként felhúzott keze, így nem érem el a mellkasát, a penge vége azonban vészesen közel van, egyre jobban nyomom le, az éles vég már felkarcolja az érzékeny bőrt, miliméterekre van attól, hogy vészesen a hús alá kerüljön, átütve akár a csontokat is. A pisztoly valahol félrerepül, nem is nyúlok utána, nem lesz már rá szükség. Érzem, hogy át tudom venni az irányítást, ajkaimon állatias vicsor jelenik meg, a torkát is markolászom, de tudom, hogy a pengével kell cért érnem, onnantól már lényegesen leegyszerűsítem a képletet. Meghallom a hangját, amire rekedten felnevetek, a test azonban meglepetten szorul össze, amikor fájdalom összepontosul úgy ágyéktájban, és... hirtelen fogalmam sincsen hol vagyok, csak hogy rögtön elájulok. Homályosan látok, felnyüszítve hencegeredek le a lányról, hogy a lábam közé kapva zuhanjak a hátamra. A kés már régen kihullott a kezemből, fájnak az ujjaim, és valami eszméletlenül nyilal az oldalam. Zihálva kapok oda is, golyó ütötte nyom, de komoly bemeneti nyílás nincsen. Lepattant a lengőbordómról. Oldalra nézek, akkor eszmélek csak. - Avalon... – A szemem a megszokott barna. A tekintetem megint elhomályosodik és ezúttal tényleg elalélok.
Avalon Mignonette
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 52 Ω Kor : 27
Na igen a vérnyomokat azért nem kifejezetten nehéz kiszúrni, még ha nem is tudom, hogy ki van itt. Persze, hogy először a legjobbra gondolok - vagy ez a legrosszabb, ha apa jött ilyen állapotban meg, vagy a bátyám? - még ha nincs is benne semmi realitás, mert hogy jött volna át bárki is a burán? Semmi realitása nincs és egyébként is miért lenne pont a szekrényben az illető? Végképp nem lenne ennek semmi értelme, mégis először reménykedem balga módon, óvatosan közelítek, és szinte reagálni sincs időm, amikor kivágódik az ajtó és szó szerint rám veti magát valaki, még hozzá egy ismerős valaki, bár az arca... komolyan ledöbbenek a kék szemektől és a torz képtől, amit meglátok. Egyértelmű, hogy valami baj van vele. Az eddigi hirtelenkedése ellenére is ilyen még sosem volt, most mintha teljesen el lenne borulva az agya, vagy nem is tudom, hogy hogyan fogalmazhatnám ezt meg. Nem tiszta a tekintete, valami mintha nem lenne rendben odabent a fejében... Automatikusan húzom meg a ragaszt, mielőtt a pisztoly kirepül a kezemből, de még abban sem vagyok biztos, hogy eltaláltam-e, amikor már érzem, ahogy koppan a fejem a padlón és egy pillanatra elsötétül a világ, de a reflex meg van, ahogy szinte azonnal megragadom a kezét, amikor le akar sújtani azzal a cseppet sem apró késsel. Az egyik kezemmel a nyakamon lévő ujjait próbálom lefeszíteni, a másikkal pedig tartani, azt amivel szúrni akar, legalábbis először, mert tuti, hogy nem leszek egy kézzel elég erős, ezért végül elsősorban a késes karjára fókuszálok. - Franco... mi a francot... - nem megy a legjobban a beszéd, miközben épp aktívan fojtogat akármennyire is próbálok szavakat kipréselni a torkomon. Így is eléggé hörgősre sikeredik, főleg hogy elég szépen rám is nehezedik a nem épp két grammos testsúlyával. Az utolsó lehetőség persze a szokásos női megoldás, felhúzni a lábam és úgy jól izomból beletérdelni az ágyékába. El van borulva az agya, fogalmam sincs, hogy mit érez most és mit nem, de muszáj, hogy kikerüljek alóla, mert az sajnos tény, hogy ő az erősebb.
Franco Costa
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 41 Ω Kor : 33
Ücsörgöm a szekrényben, türelmesen várva arra, hogy a lány, az az édes lány végre megérkezzen. Milyen kár, hogy a másik megmutatta neki a naplót, amelyben az öreg leírta, hogyan is működnek a varázslatos kis tárgyak, amely segítségével hatalmat lehet szerezni. A dacos teremtés olyan kiváncsi volt, hogy most ez a vesztét fogja okozni. Minden logikát nélkülözöm, ha egy kicsit is tudnám, mit teszek, akkor egyértelmű lenne, hogy a lány követheti a vérnyomokat. De valljuk be őszintén, az ördögi mosoly, amely az ajkaimon játszik, ahogyan behatolok a házba, markolászom a vadászkést bármiféle értelemről árulkodik? Távolról sem. Mint valami kisgyerek elbújok a szekrényben, ahol nem is igazán a bújócska a lényeg, számomra jó érzés, hogy meglapulhatok a sötétben, mint valami gonosz manó. Érzékeim teljesen el vannak tompulva, a tárgy hatása alá kerültem, és már csak akkor hallom meg őt, amikor szinte teljesen közel ér. Ekkor abbahagyom a motyogást, megfeszülök, akár egy ugrásra kész ragadozó. Nem is akár, teljesen vadállatias vagyok immár, nem számít semmi, csupán a préda. Kéken izzó szemeim minden mást kizárnak a látóteremből, csak a mozdulat létezik. Az előre eltervezett, tökéletesen kiszámított előrelendülés. Hallom a kérdezgetését, az utolsó pillanatig kivárok. Mintha valami nyomozó lenne, követi a nyomokat, amelyek most a kezemre játszva pontosan idevezetik. Hagyom, hogy elővegye a fegyvert, legalább nem adja meg magát teljesen, így élvezetesebb lesz a halála. Lerázom magamról a zsibbadtságot, és már rugaszkodom is el kitörve az ajtón át. Hiába számít a támadásra, biztosan nem arra volt felkészülve, hogy az amúgy jóképű dezertőr kapitányt kapja a nyakába, akinek az arca teljesen eltorzult, szemei furcsa fényben játszanak, és egy véres kést szorongat a kezében. Ettől függetlenül a lövés eldördülhet, az még a jövő zenéje, a fájdalmat majd később tudatosítom magamban, ha lesz ilyen. Most ledöntöm a lendület és a súlyom segítségével, hogy a földre kerüljünk, ő alul, én felül. Egyik kezemmel a nyakát szorongatom, a másikkal pedig a levegőbe emelem a pengét, hogy lesújtsak, ami meg is történik, valahol szegycsontkörnyékére számon.
Avalon Mignonette
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 52 Ω Kor : 27
Gondok vannak így is épp elég, de ahogy Auguste is mondta attól még kell figyelni az olyan apróságokra is, mint pl. a születésnapom. Ezért nem ellenkeztem olyan látványosan, amikor Gideon kitalálta, hogy menjek át hozzá, mert szeretne felköszönteni. Persze valahol sejtettem, hogy nem úszom meg ezt ennyire egyszerűen, úgyhogy nem volt igazán meglepő, amikor aztán vagy egy tucat barátom volt jelen a mondhatni meglepetés partin. Kár lenne hazudni, azért jól éreztem magam. Sokakkal sikerült beszélgetni, akikkel mostanában nem igazán tudtam összefutni. Tényleg jó volt, kicsit elengedni magam, kicsit kipihenni az elmúlt napokat, kicsit nem gondolni semmi gondra és bajra, hogy hogy lehet apa, hogy mi van a bátyámmal. Idővel majd jobbra fordul minden, mert így kell lennie és mert sokan tesznek érte, hogy így legyen, úgyhogy talán tényleg belefér, hogy pár órára kiengedem a gőzt. Épp e miatt kifejezetten jó kedvűen jövök meg valamikor estefelé. Ez van, ha jó a napod, ha kellemesen érezheted magad kicsit, és még véletlenül se számítasz bajra. Akkor torpanok csak meg, amikor meglátom az elmaszatolt vérfoltokat a padlón. Persze, hogy egyből a legrosszabbra gondolok és ezúttal ez nem az, hogy valaki betört, hanem inkább az, hogy... - Apa? Michel? - ha valamelyikük megjött, bár... nem tudom hogyan, ha nem lehet átjönni a burán, de akkor is ez az első gondolatom, ezért nem kerül a kezembe fegyver első körben, ezért nem aggódom, csak indulok meg a vérnyomokat követve egészen a... szekrényig? Na azért ez már talán egy fokkal gyanúsabb, főleg hogy be van csukva, ha csak összefogdosta valamelyikük mielőtt elájult... nem csukja be maga mögött az ajtót. Az utolsó lépéseknél már a kezem apa pisztolyára csúszik, ami a hátamnál pihen, és bár még nem emelem fel, de magam mellett tartva bármikor célzásra készen tartom. - Ki van... a szekrényben? Gyere elő! - valaki van bent, mert másfelé nem vezetne a vérnyomok. Valakinek lennie kell ott, vagy elnyomta a vérzést, aztán tovább ment? Körbepillantok, megpróbálom felmérni a terepet, hogy van-e bármi, amit félrelöktek, bármi változás a házban, ami arra utalhat, hogy van itt valaki és netán már távozott a szekrénytől.
Franco Costa
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 41 Ω Kor : 33
Szemeim kéken felizzanak, már arra sincsen szükségem, hogy az órát figyeljem, pontosan hallom fejemben a sugallatokat, el kell hallgattatnom a lányt, tudja a napló titkát. Nem derülhet fény a szállítmányra, Drake tájolójáról is tudomása van, más nem szerezheti meg. Pontosan tudom most már a célomat, meg kell szereznem mindet, és mielőtt felhasítom a teremtés gyomrát, és végignézem, ahogyan elvérzik, tudni akarom hogy kinek beszélt róla. Ha bárkinek is, rövid úton be fogja vallani. Szinte észre sem veszem, hogy a recézett kést ahogyan markolom, a másik kezemet afféle köszörűként használom, azzal simogatom, élesítgetem, egyre elmélyülő sebet vágva a tenyeremen, lefosztva ujjbegyeimről is a bőrt, lassan már a hús forcságolódik. Egyébként sötétbarna szemeim most kékes fényben izzanak, elönt a magabiztosság, hogy immár tudom a célomat, én leszek az egykori hajós, Sir Frances Drake méltó utóda, akinek a hatalmára senki nem jelenthet veszélyt. Pontosan emlékszem rá, hogy a dacos teremtés a bizalmába fogadott, elküldtem jó messze, míg ő felajánlotta a házukat azon célból, hogy húzzam magam meg benne. Akkor ugyan elhárítottam a dolgot, ám célom egyre tisztább, s tudom, vissza fog jönni. Vissza kell jönnie. Nem fogok rá vadászni, hagyom, hogy az őz térjen vissza az akoljába. Ott, ahol nem számít rá, meg fogom lepni. A recés penge végig fogja szántani hófehér bőrét, hogy érezzem a szív egyre gyorsuló pulzását, amíg ártatlan szemeiben örökre kihúny a fény. A vérnyomokra nem is gondolok, amelyek már az ajtótól kezdve vezetnek a szekrényig, ahol rejtőzöm, és magamban motyogva mantárom a napló betanult sorait, hol olaszul, hol franciául afféle kegyetlen rigmussal, amely arra készít fel, hogy elvarrjam a szálakat. Közel a végjáték...
