Volt már egy képem a nőről, amit még a város nyilvántartásából szereztem meg idejövetelem előtt, de biztosra kell mennem, sok mindent láttam már, közel sem lehetetlen az, hogy ne bújhasson valaki Vianne Merle bőrébe. Természetesen az ”üdvözlésemből” ez még nem derülhet ki, de mindent szépen sorjában. Nem különösebben törtem magam, hogy utánanézek az előéletének, mert gondolom semmi kivetnivalót nem találnék benne, akkor meg mégis minek? Gyenge pontokat keresek, kétséges pillanatokat, amit megragadva megszorongathatom, hogy ő is belássa: nincs semmi olyan, amit érdemes lenne eltitkolni előlem. Hallani sokféle pletykát a táborban, de én ezeknek nem adok hitelt, amíg nem győződtem meg róluk a saját szememmel. -A kényes rá a legtalálóbb szó. Vagy talán inkább a megmagyarázhatatlan? Ezt maga minden bizonnyal jobban tudja. – ő volt ott, ő tudja, hogy mit látott, legalábbis mit vélt látni. Már sokszor tapasztaltam, hogy az emberi szem igen csalóka, ha nincsen meg a megfelelő mentális pajzs az emberben, hogy ellenálljon azon hazugságoknak, amit láttatni akarnak vele. Azonban én úgy gondolom, hogy ami ott volt, az valóságos volt, senki nem törné magát ennyire egy egyszerű színjáték kedvéért, az enyémek pedig elmondták már, hogy előttük is titok az, ami történt. Ők pedig soha nem hazudnának nekem, hiszen a család tagja vagyok. A megerősítésre csak bólintok egyet. Való igaz, hogy teljesen felesleges lenne hazugságokkal próbálkoznia. Egyrészt, mert megvannak az információm, másrészt jól ismerem az embereket. A kiképzésem szinte mindenre kiterjedt, meg kellett tanulnom mások fejével gondolkodni, látnom kellett az érzelmeiket az arcukon, amit elakartak titkolni előlem. Így hát mondhatni, hogy van tapasztalatom a hazugságok kiszűrésében, de egyelőre örömmel látom, hogy a nőnek van esze, és nem próbál meg mindenféle hazugsággal előállni. Nem megölni kívánom, hanem információt kiszedni belőle. Ha ez nem megy, akkor persze muszáj lesz keményebb eszközökhöz nyúlnom, hiszen ezt kaptam feladatba. Minden eszköz adott, csak legyen eredmény. Én pedig soha nem dolgozom eredménytelenül. -Igen szűkszavúak a történtekkel kapcsolatban a fiúk. – az utolsó szót kicsit megnyomom, hogy érezze, nem kerülte el a figyelmemet ez az apró hiba. Sejtem, hogy valamelyik katonához több fűzi őt, mint ismeretség. A kérdés már csak az, hogy kihez. – Az őrmesternek és az öccsének nincsen semmi baja, azonban én a maga helyében nem miattuk aggódnék. – ennyit azért még hozzáteszek, kérdés ugye, hogy mennyire bízik meg a szavamban. Ha arra van szükség, akkor elteszem mindkettőt láb alól, de nem kaptam erre külön utasítást, és a seregben nem is kezdhetem el őket ezzel közvetlen faggatni. Szépen sorjában kell megtenni a lépéseket, vigyázva, hogy nehogy megcsússzak. - Kezdetnek az is megteszi, ha elmondja, hogyan történt. Aztán majd sorjában haladunk. – mindent a legelejétől, és minél részletesebben, bár nem hinném, hogy ezt külön kérnem kéne tőle.
Igazából semmi jelentőset nem csinálok otthon, csak a ruhákat hajtogatom a mosás után. Egymagam vagyok, mert Jeanne elment egy barátnőjéhez, aki kissé meghűlt, vitt neki egy teakeveréket, meg pár szem lekváros linzerkarikát. Szerintem ez nagyon kedves tőle, és egyáltalán nem morgok, hogy a mienkből visz valakinek, még akkor sem, ha tisztában vagyok vele, hogy a bura miatt eljöhet a pillanat, mikor fogytán lesz az élelem. Szerencsére ott még nem tartunk. Az ábrándozásomból kopogás riaszt fel. Három koppintás, illetve nem is az, valaki igen határozottan veri az ajtót. Tudtam én, hogy be kellett volna zárni a kertkaput, de Jeanne miatt még nem tettem. Ajtót nyitok, bár valahogy sejtem, hogy nem Isaac-et találom a küszöbön. Ő szerintem máshogy kopogott volna. Bár ez a fickó is szövetséges egyenruhát visel, de századosit. Milyen jó nekem, hogy már kezdem felismerni a rendfokozataikat is. Bár ez a tényen nem segít, hogy a fickót nem ismerem, csak az biztos, hogy még nem láttam sosem, de azt már nem tudom, hogyan kezeljem, és nem rémlik, hogy valaha hallottam volna róla. A neve sem ismerős. – Nem téved – biccentek. – Egyébként jó estét magának is. Kérdőn pillantok rá, érdekel is meg nem is, hogy mit akar. – A segítségemet? Miféle ügyhöz? Az első, ami eszembe jut önkéntelenül is a hadbíróság. Mert mégis mi közöm nekem a sereghez, ha csak nem az, hogy Isaac-kel találkozgatunk. De ha ez a fickó onnan jött, akkor bennem emberére akad, az biztos. Nem szed ki belőlem semmit, ami terhelő lehetne Isaac-re. Azonban tény, hogy nincs sok választásom, ha nem megyek magamtól, akkor visz, vagy rángat. Ez elég egyértelmű a tekintetéből és a tartásából. Azért annyi időt kapok, hogy belebújjak a cipőmbe, és a nadrág, blúz kombinációhoz magamra kapjak egy könnyű kardigánt. De Jeanne-nak már nem tudok üzenetet hagyni, remélem, nem fog miattam nagyon aggódni. Feltűnik, hogy az erdő felé kísér, miközben szótlanul baktatunk egymás mellett. Nem nagyon tetszik a dolog, kicsit félek is, főleg a legutóbbi erdei kalandtúránk után, mikor lemásztam a kútba. Isaac egész biztosan ki fog akadni, ha ezt elmesélem neki, nem fog örülni, hogy eljöttem ezzel a Mendez nevű századossal, ha egyáltalán ez a neve? De mégis mit tehettem volna? Fegyver van nála, nagyobb és erősebb is nálam. Ott helyben lelőhetett volna, aztán kitalál valami kamu mesét. Ha igazán bántani akarna mindegy lenne neki, hol teszi, ilyen szempontból talán az erdő még jobb is, itt belebotolhatunk például Auguste-ba. Ha nagyon kiáltoznék, lehet, hogy meghallaná, és ő biztos segítene. Legszívesebben rávágnám a kérdésére, hogy nem vagyok gondolatolvasó, de nem akarom feldühíteni. Ki tudja mire képes a fickó, ha valaki ellenkezik vele. - Nem, nem tudom - ingatom a fejem és őt nézem. A válasza nem késik sokat, és nekem torkomba ugrik a szívem. Az az éjszaka nem tartozik a kedvenc társalgási témáim közé, hátborzongató volt, és még emléke is maradt, egy apró fekete pötty a tarkómon, amit most takar a leengedett hajam. A pöttyöt Jeanne vette észre két nappal később, mikor hajat mostam, nem tudom, mit jelent, és csak reménykedem benne, hogy jót, és nem valami szörnyűséges előjel, vagy bélyeg. Halkan sóhajtok. - Valóban ott voltam. Nincs értelme tagadni, ha úgyis tudja. de vajon ki beszélt neki róla? És Isaac jól van? remélem, jól van. - De mit szeretne tudni? Hiszen... a fiúk, úgy értem Maxwell őrmester, és a testvére Maxwell közlegény, ők nem mondták el? Kérlek, kérlek, kérlek, add, hogy ne legyen semmi baja Isaac-nek! És persze Andrew-nak se!
Egyenruhában lépdelek végig a város macskaköves utcáin, és rövid időn belül meg is találom a házat, amit keresek. Természetesen nem maradt titok előttem az erődben történt események folyama. Egyrészt, mert az enyéim is meséltek róla, hogy találkoztak egy fiatal hölggyel, és egy elég ellenszenves, szabadszájú Íjásszal, aki a legkevésbé sem volt hajlandó a segítségükre lenni, míg a nő inkább kérdezett, mint választ adott volna. Másrészt pedig a táborban is szárnyra kelnek a pletykák. Andrew-val már volt egy utam, talán Isaac-cal is tervezek egyet menni, hogy megtudjam mi is történt pontosan, hiszen ez a feladatom. Ma jött a hír, hogy szeretnék, ha felhasználnám a hatáskörömet és meggyőzném arról az ezredest, hogy kideríthessem mi is történt aznap az erdőben. Nehezen, de sikerült megszereznem az engedélyt, így teljesen hivatalosan jelenhettek meg az ajtóban, hogy azonnal kopogjak is hármat az ajtón. -Aaron Mendez százados vagyok a seregtől, ön pedig Vianne Merle, ha nem tévedek. – mutatkozom be rögtön, és adom tudtára a hölgynek, hogy tudom ki ő. – Szeretném a segítségét kérni egy folyamatban lévő ügyhöz, ha nem bánja. – az utolsó szavakat úgy mondom, hogy érezze: ez csupán formalitás, nincs választása, velem kell jönnie. Megvárom amíg felöltözik, ha esetleg nem tette volna még meg, és szótlanul kísérem őt el egészen az erdőig, oda, ahol az eddigi jelentések és elbeszélések alapján történtek a dolgok. – Felételezem, hogy tisztában van azzal, miért is vagyunk itt. – nem hinném, hogy ne esne le neki, miért is hoztam ide. – Ha mégsem, akkor elmagyarázom. Tisztában vagyok azzal, hogy ön is jelen volt aznap az erdőben, mikor Andrew Maxwell őrmestert, és öccsét Issac-at egy bizonyos megmagyarázhatatlan erő idehozta, erre a helyre, amit álmukban is láttak. Szeretném tudni annak az éjszakának a részleteit, fontos lehet. – a seregnek nem annyira, hiszen semmit sem tudnának kezdeni az információval, ellenben a Testvériséggel, én pedig az utóbbihoz vagyok hűséges. Nem érdekelnek a sereg háború ellenes tevékenységei, amik valójában csak a harcok elnyújtását eredményezik. Számomra az egyetlen cél, hogy megtaláljam azon ereklyéket, amik életéktelen kezekbe kerültek, és visszajuttassam őket oda, ahol a helyük van, az otthonuk. Ez a rendeltetésem, ez a Testvériség küldetése, amihez én a végletekig hűséges vagyok. Nem véletlen helyeztek el a seregben, akartak egy belső embert az ellenség vonalain belül, én pedig erre tökéletesen alkalmas voltam, hiszen erre neveltek egészen kis gyermekkorom óta, ez a létezésem célja. Másnak persze ez valószínűleg megérthetetlen lenne, de ők nem látták és nem tapasztalták mindazt, amit én. A Testvériség több, mint egy szervezet, ami az ereklyéket vigyázza.
