Ω Főkarakter : Philip Marsage Ω Hozzászólások száma : 13 Ω Kor : 50
Tárgy: Philip Marsage 2014-04-09, 20:49
Philip Marsage
"Étrange mystère d'être soi soudain comme face à l'inconnu Se sentir comme pris dans les phares ou dans l'effroi de la lumière crue Et que si j'ose j'appuie sur pause pour rassembler vice et vertu"
Userinfó: Főkarakter
Név: Philip Jean-Baptiste Marsage Rang/Foglalkozás: Polgármester Születési dátum: Avignon, Vaucluse, Provence-Alpes-Côte d'Azur, France & le 11 novembre 1900 Csoport: Városlakó (és Beavatottak)
Jellem: Hidegvérű vagyok annak ellenére, hogy igazi francia környezetben nevelkedtem. Határozott embernek ismernek, aki tudja, mit kell mondani egy adott helyzetben, és ha nincs értelme beszélni, akkor inkább bölcsen hallgat. Két lábbal a földön állok, racionális személyiség vagyok, nem az a tipikus álmodozó, inkább filozófus karakter. Nehezen viselem azonban, ha kizökkentenek a rutinomból. Meglehetősen céltudatosnak tartom magam, azt teszem, amivel közelebb kerülök a vágyaimhoz. Nem szeretem, ha más mondja meg, hogyan tegyem a dolgom, és néha apró dolgok miatt vesztem el a türelmem. Nem az a férfi vagyok, aki már az első randevún elmeséli az összes gyerekkori emlékét és mulatságos kalandját, sőt érzelmileg kötődnöm valakihez meglehetősen nagy kihívás számomra. Nem jellemző rám, hogy humorral oldanám meg a dolgokat, de néha jól esik nevetni más viccén, emellett kedvelem a klasszikus zenét, segít kikapcsolódni. Az én életemből kimaradt a lázadás, nem emlékszem, hogy kamaszként vagy később ellenszegültem volna, persze, nem is volt rá lehetőség. Akkoriban, mikor én voltam fiatal, szintén háború dúlta fel az országot, és mi csak igyekeztünk szót fogadni a szüleinknek. Főleg, hogy akkoriban apám alpolgármester volt. Az öcsémre mindez nem igaz, ő nem az a pedáns, rendszerető ember, mint én vagyok. Mindig úgy próbáltam viselkedni, hogy példát mutassak neki, de ő mást követett inkább. Ezért lehet, hogy mi ketten az érem két oldala vagyok, de valamennyien erős jellemek. Kihívásként tekintettem az előttem álló feladatokra, így egyelőre magamat is próbálom hitegetni, hogy ez a helyzet is csak egy újabb kihívás, egy teszt, amit sikerrel kell vennem. Elhitetni az emberekkel, hogy nem kell félniük, türelemmel fordulni a problémák felé... Bár én is képes volnék félelem nélkül élni most és támaszt nyújtani azoknak, akik ezt várják el tőlem.
Külső: Angol mintára, gyakorlott mozdulatokkal kötöm meg a nyakkendőt minden reggel. Kivéve vasárnaponként. Akkor nem húzok élére vasalt nadrágot öltönycipővel, nem veszem fel a nadrágtartót a fehér ing fölé, és a nyakkendőt sem kell megkötnöm. Vasárnap csak egy egyszerű, öregedő férj vagyok, egyre több ránccal, egyre magasabb homlokkal, egyre több ősz hajszállal. Ilyenkor kevésbé tűnik megviseltnek az arcom, a szemem alatt sincs sötét karika, jelezve, hogy tegnap nem sikerült időben lefeküdnöm. Ilyenkor nem kell magamra öltenem a komolyságot, nem kell, hogy én legyek a főnök, az irányító fél, akinek dolga, hogy igazgassa a várost. Vasárnaponként határozottan többet mosolygok, mint hét közben, akkor inkább az a jellemző, hogy az elfojtott dühtől, a tehetetlenségtől remeg a szám széle, ökölbe szorul a hatalmas kezem, hosszú lábaimmal csak körbe-körbe járok az irodámban, szelíd, őzbarna tekintetemet a negyvenhármas cipőre szegezve, és magyarázatot keresek mindenféle különös jelenségre. Azt mondják, olyan megjegyezhető figura vagyok, olyan ismerős innen-onnan, de mégsem mondaná meg az ember hirtelenjében. Tartanak még szimpatikusnak is, mások jóvágásúnak, ezt a hét hat napján próbálom előnyömre fordítani. A hetediken nem kell meggyőznöm senkit, a feleségem úgyis átlát rajtam.
Előtörténet: Szinte feltépik a városháza elé érkező kocsink ajtaját, a sofőrt kiszorítják a másfél méteres közelemből, és alig hagynak szabad helyet kiszállnom. Mindenki tudni akarja, mi folyik Avignonban. Valami elkezdődött, sokan azt feltételezik, bár nem is alaptalanul, hogy a város mozgósítja magát, és harcba száll a nemzeti hadsereg oldalán. Valóban, egyre több a katona errefelé, az utcán, a piacon, vannak, akik tábort vertek, mások hotelekben szálltak meg és megnőtt a hadifoglyok száma is az utóbbi egy hónapban. Bár mindez lehet a véletlen műve is, az emberek mégis spekulációkat gyártanak, de ezért nem ők a hibásak. Én is ezt teszem, a reggeli napilapunk is több információval szolgál – habár hamis egytől egyig -, mint amennyit tőlem megtudhatna bárki is. A legnyomasztóbb ebben az egész ügyben, hogy fogalmam sincs, mit kellene tennem, és hiába a sok tanácsadó, ilyen miniszter, olyan uraság, mind vakargatja kopaszodó halántékát, és értetlenül áll a lezuhant gép és minden más előtt. De ők megengedhetik maguknak ezt a luxust. Nekem nincs ilyen privilégiumom, nekem ki kell állnom az emberek elé, megnyugtatni őket, elmondani, hogy semmi okuk ijedtségre, hogy a városban állomásozó katonák nem fogják őket bántani, és amit mindenki hallani akar: Avignon elzárkózik a háborútól, továbbra is védelmet nyújt az itt élők számára. Csakhogy ebből én sem tudom, mi az igazság. Hogy adjak válaszokat a kérdéseikre, mikor én sem értem teljesen mi folyik itt? Ha a lakosok tudomást szereznének arról a sok különleges holmiról, ami a napokkal ezelőtt felrobbant gépből hullott ki, egyből keresni kezdenék azokat. Felfordulás lenne, lázadás, és nem tartana sokáig, mire a hír eljutna más körzetekbe is, és mi sajnos közelebb vagyunk a szélsőséges Olaszországhoz, mint Párizshoz. Így ki védené meg Avignont a támadóktól? Az a néhány ezer katona? Ugyan!
Kicsit halványan már, de még emlékszem a diplomaosztómra. A családom a harmadik sorban ült, édesapám büszkén kihúzta magát, és valószínűleg velem példálózott az öcsémnek: Látod, Philip milyen nagyszerű, és hát a Sorbonne-on végezni, na az aztán valami! Anyám zsebkendővel törölgette szemeit, Louis pedig a szemét forgatva grimaszolt. Hosszú évek kemény tanulása megtette a hatását, és hát volt is értelme politológiát tanulni, hiszen végül elértem a csúcsra, megválasztottak polgármesternek. Azonban azt nem sikerült megtanítania egy neves professzornak vagy a szüleimnek sem, hogyan tartsak titokban egy város előtt különös ügyeket. Hogyan maradjak higgadt és néma, amikor állandó figyelem központjában állok, és most is úgy tartják előttem tollaikat az újságírók, mintha fegyverek volnának? Csak egy elejtett mondatra, egy kicsúszott szóra éheznek, és máris valami olyat tettem, amiben nem lesz köszönet. Kész horror!
- Monsieur, erre tessék! – hallottam a kisebb tömegen át a sofőröm hangját, és nem telt bele egy két pillanatba, mire az embereken keresztül átvágott, hogy kimentsen. Most először vettem hasznát magas termetemnek és széles vállaimnak, így nem okozott különösebb gondot utat csinálni magamnak.
Amilyen gyorsan csak tudtam, az irodám felé vettem az irányt, és utasításba adtam, hogy ne engedjenek be senkit a sajtósok közül. Ha nem változik a helyzet, az is lehet, hogy segítséget kell kérnem a marseille-iektől vagy még radikálisabb; a fővárostól. Addig is igyekszem azzal nyugtatni magam, hogy a helyemben, ők se tudnák, mit kellene tenniük...
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Tárgy: Re: Philip Marsage 2014-04-20, 08:21
Repesve vártuk már a polgármestert, köszi, hogy megalkottad, nagyon jól sikerült, most már tőled várjuk a felelős döntéseket Az avatárfoglaló után már mehetsz is játszani, biztosan nagy lesz nálad a sorbanállás^^
Az avatárfoglaló után már mehetsz is játszani, biztosan nagy lesz nálad a sorbanállás^^