Rhône partja

Tárgy: Rhône partja 2014-04-03, 21:02

First topic message reminder :

Rhône partja

A Rhone folyó hosszan nyúlik el a város mellett, és csodás sétákra és hajóutakra ad lehetőséget az itteni lakosoknak. Furcsa lehet, de a búra a vizet gond nélkül engedi tovább, nem akadályozza a folyását, csak az élőlények nem jutnak át rajta, emberek, állatok.

Tárgy: Re: Rhône partja 2014-05-23, 13:41

Leon & Séraphine

Tényleg nem tudom hirtelen, hogy mit kéne mondanom, vagy tennem, hiszen nem szoktam hozzá az efféle kutató pillantásokhoz. Úgy néz, mint aki szellemet látott, vagy legalábbis egy régi ismerőst, akit most próbál hova tenni magában. A fene gondolta volna, hogy így hasonlítok valakire, hogy ez rövid időn belül másodszorra fordul elő. Szó se róla, ez a város több meglepetést tartogat, mint ahogy azt az ember először gondolná. Nem elég az, hogy bezáródott minden, mellette még nagyon úgy fest, hogy egyéb furcsaságok is bőven jelen vannak.
- Mármint úgy érti, hogy... Hogy érti, hogy második? Vagy miben? - döntöm kissé oldalra a fejem. Valahogy olyan erős általánosítás volt ez, mintha konkrét dologról lenne szó és nem csak arról, hogy ő tette ezt a megjegyzést ma már második alkalommal, mert sor került már rá a tegnapi nap folyamán is. Elég zavaros, hogy mindenki ilyen ködösen fogalmaz, én pedig szeretném azért jobban érteni ezt az egészet, mint amire jelenleg lehetőségem van. Na majd meglátjuk, hogy mennyire válaszol úgy, hogy egy kicsit sikerüljön megvilágosodnom. Mindenesetre a vízből kisétálok, mert így már, ha más is itt van, nem annyira illik az embernek... bár nem is tettem semmit. Még csak feljebb sem húztam a szoknyámat annál, mint ameddig alapból ér, vagy ilyesmi. Szomorú hallani, hogy az a valaki meghalt, és rá hasonlítok, gondolom, akkor nem valami kellemes a viszont látás. Nem csoda, ha felmerül bennem, hogy talán jobb lenne elmenni, akkor nem zavarnám ezzel a külső egyezéssel. De végül helyette megfogom a kezét, hogy sikeresen kievickéljek és az esetleges esést elkerüljem. Már épp egy mosoly is megjelenne az arcomon, amikor meglátom a különös pírt az övén. Zavartan köszörülöm meg a torkom és húzom vissza a kezem, amikor más stbilan állok.
- Ezen a dolgon át tudnának jutni egyáltalán a bombák? - kissé talán értetlenkedve nézek rá, de nem tehetek róla. Lehuppanok a földre, a szoknyámat pedig szépen eligazítom, miközben a talpamat törölgetem le és bújok vissza a cipőbe, tényleg kérdőn nézek rá. Ez a bura nem enged ki semmit, akkor gondolom be sem, legalábbis a rádióban ilyesmit mondtak, akkor meg nem hiszem, hogy bombázhatnák a várost. Igazából azt se tudjuk, hogy kintről pontosan mi is látszik belőlünk, hiszen azóta sem volt róla hír, hogy bárki a város közelébe jött volna, és beintegetett volna azon az izén, vagy tudom is én.
- Az, akire hasonlítok sokat jelentett igaz? Neked... nektek? - itt a tegnapi fickóra is célzok, hiszen ő is többes számot említett, így már szinte egyértelmű, hogy olyan valakiről van szó, akit ismer, akit minden bizonnyal jól ismer, és az a lány... ha mindketten így tudnak nézni miatt, miközben én nem is ismerem őket... biztosan fontos volt.

Tárgy: Re: Rhône partja 2014-05-22, 17:05

Sera & Leon

Annál realistább vagyok, mintsem szellemnek gondoljam, talán inkább halucinálok, vagy szimplán csak hasonlít egykori szerelmemre. Amint közelebb lépek, egyértelmű, hogy nem hasonlít, kiköpött mása. Az ikertesvérek is ritkán hasonlítanak ennyire egymásra, még az egypetéjűek is. Szerencsére nem tudom, hogy Augste már megtette ezt a kört előttem, különben itt helyben kapnék dührohamot. Amúgy is mindig ez a romantikusan bókolgatós tipus volt, talán ezért is lett ő Isabell választottja. Mindig azt mondja mindenkinek, amit hallanak akarnak. Miután szerettem a lányt, ez a látomás is ugyanazokat az érzéseket váltja ki belőlem elsőre, hogy nagyon is tetszik, de a folyóban ácsorgó gyönyörűség már biztosan nem Isobel, úgyhogy józan tudok maradni vele kapcsolatban, és főleg nem fogok egy vadidegennek olyanokat mondani, hogy milyen szép. Biztosan úgyis tudja magáról, eleget mondta neki más, többek között az Auguste féle hercegek. Ellenben biztosan bágyúnak tűnök, ahogy itt szótlanul méregetem, enyhén zavarba ejtő lehetek, ahogyan sötéten pislogva meredek rá, miközben göndör tincseimet fújja a szél. Mindezt szépen ellensúlyozza a kezemben tartott romantikus regény. Mégiscsak olyan lennék, mint amiben egykori barátomat bírálom?
- Általában én vagyok a második. – Jegyzem meg szárazon, immár esélyes, hogy a szőkeség megjelent a városban, Auguste már ki is vetette rá a hálóját. Nem tudom, hogy a lány miért van most itt, de az ellenálló vezérének ugyan ki tudna ellenállni, akármilyen vicces szójáték ez... Cöh... Miközben sétál kifelé, megcsodálhatom formás lábait is, leplezetlenül persze, ennek úgysincs jelentősége, nem fogom mégegyszer eljátszani a szerelmi háromszög felesleges csúcsát.
- Na igen. Köszönöm. – Bólintok, és ismét megjegyzem magamban, hogy a külső komoly hasonlóság ellenére rettentő nagy különbség rejlik a mimikában. Isabell mindig valami királynői fennköltséggel rendelkezett, kész udvartartása volt, azt akarta, hogy körberajongják, ezért is kellettünk neki mindenketten. Ez a finom teremtés viszont együttérző, és kiváncsi. Fura, hogy ha az ember megszokik egy bizonyos gőgöt, aztán szembejön egy olyan, akinek a kinézetéből már közel kiábrándult, viszont mintha megjavult volna a jelleme. Erre mondják, hogy csak a mesében. Ha ikrek, biztosan ez is csak manipulál. Így megy ez. Ellenben nem is tudom miért, a kezemet nyújtva segítem ki, ne a nyálkás köveken csússzon meg kifelémenet, a mozdulat csupán pár pillanatnyi érintésig szól, a szívem pedig vadul verni kezd, az arkifejezésem nem árulkodik, ellenben a bőrszínem különös píren megy át, amiből közel egyértelmű lehet, mit is éreztem egykori tükörképe iránt.
- Nem is tudom, egészen jó most az idő. Bent egyre kevésbé érzem biztonságosnak. Ha a bombázások elérnek idáig, nem árt a szabadban lenni. – Döntöm oldalra a fejemet, miután mellé ülve átkulcsolom a térdemet, a könyvet pedig kettőnk közé helyezem, borítóval felfelé, amelyen Scarlett és Rhett szenvedélyes évődése látható.
- Biztosan meg vagy rajta ütközve, miért nézünk ennyire. Mint mondtam, hasonlítasz, de így közelről akár ikertestvérek is lehetnétek... A stílus persze más. – Húzom össze egy kicsit a szememet, igyekszem nem a csodaszép pillantás hatása alá kerülni.

Tárgy: Re: Rhône partja 2014-05-19, 18:58

Leon & Séraphine

Ha még valakibe belebotlom, aki úgy néz rám, mintha minimum szellemet látna, akkor... elkezdem máshogy hordani a hajam, vagy nem teszem ki a lábam az utcára, vagy nem is tudom, hogy mi lenne a megoldás. Igazán nem értem, hogy mégis mi a fene van mostanában egyesekkel. A körhintánál a fickó majdnem ugyanígy nézett, mielőtt kinyögte, hogy mennyire gyönyörű vagyok. Már az is meglepett, hogy ezt így kimondja valaki, de az még jobban, hogy most megint hasonló esetbe botlom. Próbálom felfogni, hogy mégis mi a fene történik a világgal, de nem megy túl könnyen. Végül csak rá köszönök, mert ha itt állunk némán nézve egymást, az csak furcsa és zavaró, no meg egy idő után bele fog fagyni a lábam a vízbe és az nem lenne túl hasznos, nem repesnék az örömtől, ha ilyesmi történne. Végül csak szoldian elmosolyodom, amikor végre megszólal. Tehát van hangja, ez már egy lépés előre a kommunikáció felé, amit talán sikerül majd összehozni.
- Nem, azt hiszem, csak kissé meglepődtem, mostanában... folyton mindenki így néz. Jó, ez túlzás, de te vagy a második. - bököm ki, és kicsit kijjebb sétálok a vízből. Így érezni igazán, hogy kissé hűvös a levegő, ahogy a szél fújdogál, de nem vészes, megszárad majd hamar a lábam, és utána már simán bele tudok bújni, csak kell az a pár perc, és még süt a nap is valamelyest, az épp elég.
- Oh, így értem és... sajnálom, mármint hogy megboldogult. - együtt érző mosoly ül ki az arcomra. Így már világos, talán a másik fickónak is ez volt a gondja, nem tudom. De annyi biztos, hogy akkor már legalább értem miről van szó. Végülis tényleg azt hihette először, hogy szellemet lát, ha annyira nagy a hasonlóság, bár ezt ugye nem tudhatom. Inkább a könyvére figyelek, hiszen azért ez kissé talán kényelmetlen helyzet, legalábbis nekem mindenképpen, főleg azok után, ahogy nézett pár perce. - Igen, persze, hogy ismerem, remek könyv, még kis koromban anya sokat olvasott belőle, és ha jól tudom, nem rég film változata is megjelent. - sose láttam, nem igazán van keret moziba járni. Thierrivel úgy osztjuk be a pénzt, hogy mindenre legyen, amire igazán szükség van, nem tehetjük meg hogy olyasmire adjuk ki, ami nem létfeltétel, mert akkor esetleg az a pénz majd akkor hiányzik, ha valami fontosra kell.
- Séraphine. Igazán örvendek Leon. - biccentek egy aprót. Karba fonja a kezeit és mintha kissé tétován ácsorogna. Pár pillanatig habozok, de végül felkapom a cipőmet és közelebb lépdelek, majd nagyjából ott, ahol előzőleg ült szépen helyet foglalok. - És miért olvasol itt, ahol a madár se jár? Nem kényelmesebb egy karos székben otthon? - felpillantok rá, bár talán nem akar leülni, talán nem akar beszélgetni sem, nem tudom.

Tárgy: Re: Rhône partja 2014-05-18, 19:02

Sera & Leon

Most veszem csak észre, hogy mennyire zavarbaejtő lehetek a tekintetemmel. Csak állok, és figyelem őt, mint valami perverz vadállat. Nem tehetek róla, kiköpött Isabell. Bár... nem teljesen. A haját abszolút máshogyan hordja, és egykori szerelmünk Auguste-tal túl úrinőnek tartotta magát ahhoz, hogy a folyóban áztassa a lábát. Talán csak valami rokona, hiszen az előletéről nem beszéltünk sokat. Most itt van előttem egy lány, aki nagyon is hasonlít, akárhogy meresztem a szememet, vagy a sors ocsmány rémálmának gondolom őt, mint látomást, de itt áll előttem, és biztosan zavarba hozom. Az aztán fura lenne, ha kiderülne, hogy Auguste őt is ismeri. Bizonytalanul közelebb lépek, pedig ez aztán nem jellemző rám. A szokásos marcona kinézet most sehol nincsen, csak egy hatalmas álmélkodás ül az arcomon. Végül látszik, hogy modortalan voltam, mert ő köszön rám. A hónom alá csapom a könyvet, hogy visszazökkenjek, és lassítsam a szívem zakatolását. Isabell mégiscsak életem szerelme volt, de nem voltam elég magabiztos vele kapcsolatban, és a papírformán jófiú, Auguste lett a választottja. Most viszont mintha kapnék egy második esélyt. Hülyeség. Még ha ikrek is, egyátalán nem biztos, hogy ő is hasonló, és ha még az is lenne, akkor is egy vadidegen vagyok a számára, nem pedig az egyik esélyes befutó. Mindegy is. Azért köszönnöm illene.
- Bocsánat, remélem nem néztél egy idiótának. – Magamhoz képest visszafogott, érdeklődő hangon mondom, semmi csúnya nézés. Még a hangja is tökéletesen ugyanolyan. De miért hasonlítgatom őket ennyire össze? Nem fair tőlem. Nem érti, hogy kezelem úgy, mintha délibáb lenne.
- Hasonítasz egy megboldogult ismerősömre, de biztosan ócska dumának hangzik, szóval nem is fontos. – A könyvet kérdezi, én pedig ösztönösen behúzom a nyakamat, ahogy meglepődöm. Ennyire érdeklődő? Tuti, hogy nem Isabell. Mindig az volt a téma, hogy ő hogy van, és bár velem milyen jó, de kiváncsi, hogy Auguste megkéri-e a kezét. Mondhatnám, hogy felüdülés ezek után a lány, de miután hamarosan el fog küldeni a francba, nincsen nagy jelentősége. – Biztos hallottál róla. Elfújta a szél. Kissé lányos... de a fenébe is, nekem tetszik. – Vonom meg a vállamat, most mindent sárba tiportam, amit esetleg a férfias külsőmmel sikerült felépíteni. Tétován ácsorgok, a vízbe én biztosan nem fogok bemenni, a legjobb lenne visszaülni a fa alá, de akkor talán nem látom többet.
- Leon vagyok. – Fűzöm karba a kezeimet ismét, és roppantmód ostobának érzem magam.

Tárgy: Re: Rhône partja 2014-05-18, 06:39

Leon & Séraphine

Az idő szép és a víz is egészen jól megszokható. Az elején persze még kissé hűvös, de igazából ahogy telik az idő a lábamnak már nem annyira vészes, az pedig kifejezetten élvezetes, ahogy az ujjaim között tekeregnek az áramlatok, ahogy a kavicsok ügyesen csiklandozzák a talpamat. Legszívesebben így maradék még percekig, észre sem veszem, hogy mögöttem valaki épp tápászkodik fel. Távolabb volt, nem szúrtam ki, amikor lejöttem a partra és csak egy idő után hallom meg a lépteket, amikor kicsit kiszakadok az álmodozásból. Ilyenkor lehet a legjobban elmerülni a múltban, abban az időszakban, amikor még éltek a szüleim, amikor még minden rendben volt, senki sem zavart, és én csak nyugodtan élhettem az életem. Aztán ők meghaltak, mi pedig ketten maradtunk a testvéremmel, és végül el kellett hagyni mindent, ami fontos. A barátok, a megszokott élet, a házunk, minden emlékkel, amiket már csak a lelkemben őrizhetek. De nem hagyom, soha nem hagyom sokáig, hogy ezek az emlékek egy kicsit is lelombozzanak. Nem lehet sokat a múltban időzni, mert csak elkeserítene. A mostban is meg lehet látni a jót. A szép időt, a lengedező szelet, a napsütést, a kellemes madárcsiripelést és... a lépteket.
Végül csak meg hallom, hátrapillantok, a szél épp akkor kavarja a szemembe a hajamat, amit el is tűrök, majd a fickóra pillantok. Azt hinné az ember, hogy köszönni akar. Mostanában folyton ez van... tegnap a körhintánál a másik pasas is pár pillanatig csak úgy nézett, mintha minimum szellemet látna, pedig egyáltalán nem vagyok sem áttetsző, sem hasonló, amiről ez juthatna bárkinek is az eszébe. Rendben van, világos a bőröm, de nagyjából ennyi, nem vagyok szellemszerű.
- Öhm... hello! - bököm ki végül, mert nem úgy fest, mintha ő éppenséggel meg akarna szólalni. Egyelőre legalábbis mintha egy árva szó se jönne ki a torkán, pedig igazán az lenne az illő, hogy legalább köszön, vagy tovább áll, ha nem akar semmit sem mondani nem? A tekintetem a hóna alatt lévő könyvre siklik. - Mit olvasol? Vagyis... olvastál. Ha zavarok, mert te voltál itt előbb, kereshetek egy másik partszakaszt itt, nekem nem gond. - igen, megint gond nélkül letegezem, mint tegnap a másikat, de nem ragaszkodom én annyira ehhez a magázáshoz. Nem tűnik sokkal idősebbnek nálam, hogy okom lenne erre. Tényleg lehet, hogy megzavartam, csak azért nem mond semmit, mert nem akarja a képembe vágni, hogy rossz helyen vagyok és hogy tűnjek el minél előbb, mert ő itt olvasott én meg zavarom a köreit.

Tárgy: Re: Rhône partja 2014-05-17, 11:57

Sera & Leon

Hangulatkeltő zenénk

Ide menekülök, ha egyedül akarok lenni. Többségében így szokott ez lenni. Egy ideig még hívtak a többiek, hogy csináljunk közös programokat, ne csak a háborúról beszéljünk, menjünk el együtt ebédelni, vagy csak nézzük a kacsákat a hídról. Nem, ez tudatos elutasítás, amitől még inkább kirekesztenek, még jobban csak a negatívat látják bennem. Megosztó személyiség vagyok, de nem tűröm, hogy sajnáljanak. Isabell halála Auguste-ot egy megfontolt, központi figurává tette. Levonta a tanulságot, megérett a feladathoz, szerinte. Én csak azt a következtetést vontam le, hogy mások életéért nem lehetek felelős, mert nem tudok együtt élni a gondolattal. Nem telik el nap, hogy ne gondolnék rá, hogy mi lett volna ha kicsit erőszakosabb vagyok, ha közéjük állok, és szépen elmegyünk a lánnyal. Hagytam, hogy a jófiú győzzön, és csak támogattam őket, elfogadva, hogy őt választotta. Csak a kezemet kellett volna kinyújtanom, de úgy gondoltam akkor még, hogy megérdemlik egymást, nekem túl zaklatott az életem, hogy nem lenne helye mellettem. De legalább most élne, még ha engem nem is bírt volna sokág. Mert biztosan így van, csak ezzel tudom magam győzködni, mert ha úgy érezném, boldogok lettünk volna, akkor biztosan felőrölne még jobban a dolog. Most már nem maradt semmi, csak a háború. Eltűntek a mosolyok, a barátságok, csak a sötét vízet nézem, miközben olvasok, felpillantok rá időnként. Kavarog előttem, mintha a saját, kusza életem lenne. A könyvem hősei rengeteget szenvednek, és végül a sok viszontagságon túl sem találják meg a boldogulást, mégis, Scarlette úgy fejezi be hogy holnap új nap virrad. Romantikus álmodozó, aki nem tudja sokáig elhinni, hogy a háború az ő kezét is be fogja mocskolni. Későn ébred rá, hogy akit szeretett még nála is nagyobb álmodozó, és a hús vér szerelem ott az orra előtt, de ahogyan a kapitány végül kijelenti, hogy köp az egészre, itt kellett volna hagynom a kettőst még időben, akkor nem lettem volna tanuja mindennek. Nem tudom, hogy mi a végzetünk, de biztos, hogy félreismerik Auguste-ot, és Isabell csak az első volt a sorban. Rá bízzuk az életünket...hogy aztán elvesszünk általa. Kicsit elméláztam, mert amikor ismét felpillantok, egy szőke szirén mosdatja ott formás lábait. Árnykép, halott szerelmem visszatükröződése? Szőke hosszú haj, finom babaszerű arc, tengerkék pillantás. Miért kisért még mindig? Felsóhajtva csapom le az Elfújta a szél-t, hogy közelebb lépjek. Karbafont kézzel az a szándékom, hogy nyersen ráreccsenek, de pont felém fordul, és nem úgy, mintha ismerne, ellenben teljesen ugyanaz az arcél, még a haját is szinte ugyanígy hordja. A nyelvem hegyén van, hogy rákérdezzek, de biztos vagyok benne, hogy megőrültem. Látomás ő, vagy csak az agyamra ment már ez. Viszont a víz kavarog körülötte, mintha létező személy lenne. Most tapogassam meg...? Nem, annyira azért tisztelem az emlékét. Valami rokona lehet... talán. Csak ácsorgok a parton, és különös tekintettel méregetem, a hónom alatt még mindig a könyv. Biztosan zavarba hoztam, mert az oldalamon még ott a pisztoly is, viszont fenyegetőnek egyátalán nem tűnök, csak mint egy elveszett kölyökkutya. Hosszú hajamba belekap a szél, ahogyan figyelem őt. Nem vágyakozás ül most a szememben, hanem végtelen gyász, amely most érdeklődéssel párosul.

Tárgy: Re: Rhône partja 2014-05-16, 18:18

Leon & Séraphine

Talán megkérdezhetnék valakit, hogy mennyire veszélyes fürdeni a folyóban. Na persze nem most azonnal, de ha már itt ragadtunk, akkor talán majd ha jön a nyár. Őszintén nem érdekel a bura, persze elkerülöm, már nagyjából tudom, hol vannak a határai, de nem zavar. Itt kell maradnunk és én örülök neki, ha egy kicsit nyugalom lesz. Amúgy is már túlságosan sokat mentünk mindenfelé. Egy kicsit jó lenne már csak.. nem menni. Persze mondhatnád, hogy így legalább sok várost ismertem meg, de nem mondanám, hogy ez tényleg annyira jó dolog. Ha nincs otthonod, nincs egy hely, amit jól ismersz, ahova mindig visszatérhetsz megnyugodni, az cseppet sem kellemes érzés. Jó, ha van egy saját helyed, ahol biztosan magadra találsz, ha kicsit elveszett vagy, ahol kifújhatod magad kicsit és megtalálhatod a lelki békét. Persze a bátyám mellett ez részben meg van, de akkor sincs meg a saját kis vackom és ez nagyon hiányzik. Itt most... maradunk egy ideig, persze nem tudni meddig, talán megoldják a rejtélyt és idővel majd szépen eltűnik ez az akadály és akkor megint a nyakunkba vesszük az utakat és új helyet keresünk, de addig... felfedezem a helyet. Ezért vagyok most épp itt. Szép a folyó, határozottan kellemes, bár most még biztosan nem lenne okos belemenni, főleg olyan helyen, ahol erősebb a sodrás. Én egy kis békés szakaszt leltem épp, ami benyúlik és afféle ministrandnak is beillene. Még a part se túl sziklás, inkább salak van itt, ami nem lehet olyan vészes.
Pár percig csak méregetem a helyet, végül döntök. Kibújok a cipőmből. A szoknyám amúgy is csak a térdemig ér, az nem fog zavarni, nem nadrágot vettem, amit fel kéne tűrni, vagy ilyesmi. A cipőmet szépen leteszem egymás mellé, aztán jól esően nyújtóztatom ki az ujjaimat és túrok bele a salakos, homokba. Kellemes, maximum apróbb kagylók lehetnek, ami megvághatják a lábamat, de ha szerencsém van nem lesz ilyen. Pár lépés, aztán már a vízhez érintem az ujjamat. Felszisszenek, hiszen elég hideg, de a lábam csak bírja, kicsit beljebb megyek, legalább lábszárig érjen a víz, és csak utána állok meg. Nem is tudom, van annak valami varázsa, amikor a víz csak úgy mossa a lábad, járatja a kavicsokat az ujjaid között, szépen áramlik. Az ember érzi, hogy milyen erős is van egy folyóban. Képes elmosni egész városokat és az áramlat könnyen megölhet, ha olyan helyen találod meg, ahol túl erős. Félelmetes és egyben... izgalmas is.

Tárgy: Rhône partja 2014-04-03, 21:02

Rhône partja

A Rhone folyó hosszan nyúlik el a város mellett, és csodás sétákra és hajóutakra ad lehetőséget az itteni lakosoknak. Furcsa lehet, de a búra a vizet gond nélkül engedi tovább, nem akadályozza a folyását, csak az élőlények nem jutnak át rajta, emberek, állatok.

Titkosított Akta