Ω Főkarakter : Katherine Swan Ω Hozzászólások száma : 8 Ω Kor : 35
Tárgy: Cordelia Foxx 2014-04-05, 10:27
Cordelia Foxx
"Courage is not defined by those who fought and did not fall, but by those who fought, fell and rose again."
Userinfó: Katherine Swan
Név: Cordelia Foxx Rang/Foglalkozás: Katona, tizedes Születési dátum: Brooklyn, New York, USA; 1915. 10. 23. Csoport: Szövetséges + Beavatott
Jellem: Olyan vagyok, akár egy arculcsapás. Egyenes jellem, mindenkinek kertelés nélkül megmondom a véleményemet; viszont tudok hazudni, nagyon is jól. Számomra az 'élet' szó azt jelenti: kihívás. Állandóan összeütközésbe kerülök a környezetemmel és gyakran úgy vágok bele a harcba, hogy nem mérem fel az ellenfelem erejét. A kudarc azonban nem tör le, még be sem gyógyultak a sebeim (akár testi, akár lelki), már újra a küzdőtéren vagyok, új célért, új eszményekért, új dicsőségért harcolva. Az akadályokat egyetlen elsöprő rohammal győzöm le. Számomra egy a fontos: győzni, élre kerülni. Harc közben szerzett sebeimmel nem törődöm, veszteségeimre fittyet hányok. Kudarcaimból nem tanulok, képes vagyok századszor is nekirugaszkodni egy akadálynak, gondolván, ezúttal egészen biztosan legyőzöm. Nincs érzékem ahhoz, hogy megkülönböztessem a kicsit a nagytól, a lényegeset a lényegtelentől, mert csak rohanni tudok. Szeretem a kalandos, extrém dolgokat, a rohanó és robbanó természetemnek megfelelő változatosságot. Imádok mozogni, sportolni, lételemem a jövés-menés, nem tudok nyugton ülni. Nem igazán gyűjtök régiségeket, nem őrizgetek családi ereklyéket. Nem szeretek a gyermekkoromra emlékezni, vagy beszélni róla, mivel nem volt épp 'móka és kacagás'. Ahhoz vagyok szokva, hogy amit mondok, a környezetem ellentmondás nélkül elfogadja. Talán ezért is gőzölök be gyorsan, ha ellenállást tapasztalok. Ilyenkor általában először nem az indulat tör ki belőlem, hanem a gúnyos, szarkasztikus megjegyzések; később azonban kibukik belőlem és volt már rá példa, hogy törtem és zúztam. Haragtartó vagyok, de tudok bocsánatot kérni - előbb vagy utóbb, de inkább utóbb. Akit letepertem, azon nem állok bosszút, hiszen azt a csatát már megnyertem. Határozott és rámenős vagyok. Leginkább a robbanékonyság, a becsvágy és a bátorság jellemez. Imádom felrúgni a hagyományokat és a korlátokat; a magam útját járni, olykor tilosban. Meg nem alkuvó természet vagyok, aki nem befolyásolható. Szeretek parancsolni és képtelen vagyok az engedelmességre, ez az alaptermészetem. Párkapcsolatomban is szeretek irányítani. Számomra magától értetődő, hogy mindenki az én fejemmel gondolkodik, és az én szívemmel érez. Gyakran hiszik rólam, hogy önző vagyok, pedig csak hiányzik belőlem az empátia. 'Azt hiszem, én olyan vagyok, mint egy magányos farkas... nem azt mondom, hogy egyáltalán nem szeretem az embereket, de - az igazat megvallva - csak akkor kedvelem őket, ha lehetőségem van mélyen a szívükbe és a fejükbe látni.' Nem szeretem megmutatni érzelmes oldalamat, a legtöbb ember szemében én mindig is a kemény, kőszívű harcos maradok, aki csak önmagáért él.
Külső: 175cm magas, vékony, sportos testalkatom van. Azt hiszem, eléggé átlagos vagyok: barna hajam van, kissé kreolos bőröm, zöldes-barna szemeim. Hullámos hajamat többnyire kiengedve hordom, de, ha a helyzet úgy alakul, összefogom-, kontyba tűzöm rakoncátlan tincseimet. Ami a ruháimat illeti, a visszafogott elegancia jellemző rájuk. Kifejezetten szeretem a bőrkabátokat és a blézereket. Mióta a katonaságnál vagyok, le kellett mondanom az elegáns viseletekről, a magas sarkúakról, az ékszerekről és a sminkről is. Maradt az egyenruha és a bakancs.
Előtörténet: 'Mikor dobod be a törölközőt? Mikor ismered el, hogy egy veszett ügy tényleg az? Van egy pont, amikor már túl sok… amikor már nem harcolunk tovább. Feladjuk. Ekkor kezdődik az igazi munka. Reményt kell találnunk ott, ahol semmi sincsen.'
- Szüksége van rád, nem mehetsz el! - kiabáltam. Én mindig tisztelettudó voltam apámmal-, és bárkivel szemben - hacsak okot nem adtak az ellenkezőjére -, de akkor, ott kikelve magamból kiabáltam. Ideges és mérges voltam. Mérges magamra, amiért jelentkeztem egyetemre - amit valamiféle csoda folytán elfogadtak, nő létemre -, mérges voltam Archer-re, a bátyámra, amiért Olaszországba kellett mennie, haragudtam anyámra, amiért végső stádiumú rákban szenvedett és végül haragudtam apámra, amiért behívták. - Nem tehetek semmit - szomorú volt, szinte beletörődött abba, hogy a családunk soha többé nem lesz együtt. - Én nem tudok gondoskodni róla - ingattam meg a fejemet. - Nem, mert soha nem mutattad meg, mert úgy kezelted, mint egy fertőző beteget, soha nem segíthettem, soha nem láttam, hogy hogyan kell gondját viselni. És, ha hiszed, ha nem, nem lesz pénzünk arra, hogy ápolót fogadjunk... és az egyetem... - kezdtem volna, de a szavamba vágott. Hangja éles volt, akár egy törött üvegcserép. - Cordelia! Itt kell maradnod, hogy gondját viseld, és fel kell nőnöd a feladathoz. Nem lehetsz önző, most nem - ingatta meg a fejét, és mielőtt bármit is mondhattam volna, már vette is a kabátját, hogy elhagyhassa a házat. - Most meg hová mész? - siettem utána. - El kell intéznem pár dolgot a városban. Legkésőbb jövő hét végén el kell mennem Washingtonba. Papírok, nem értheted...
'Wrap me in a bolt of lightning Send me on my way still smiling Maybe that's the way I should go, Straight into the mouth of the unknown'
Miután apa magszerezte a papírokat, még majdnem egy hete volt vissza. Olyan sok időt töltött anyával, mint azelőtt soha. Szinte egész nap a szobájában ült, az ágya mellett, a kezét szorította, és el sem engedte. Nem akarta elengedni. Tudtam, hogy ez a sors vár rá. És én nem akartam a részese lenni. Féltem tőle, hogy összeroppanok. Összeroppantam volna, hiszen a nagy álmom, hogy egyetemi hallgató legyek, elúszott azzal, hogy apát behívták. Archer már rég a fronton volt. Tudtam, persze, hogy tudtam, hogy ez nem olyan dolog, amit az ember válogat meg, hogy mikor, hova menjen a világban háborúzni és vért ontani. A nagyapám az első világháborúban vett részt, és ott is halt meg, a csatatéren, hősként. Apa és Archer a másodikban fognak. Anya haldoklott. És velem mi lesz? Mi tévő leszek egyedül, diploma nélkül. Mit fogok csinálni? Nem... ezt nem hagyhattam. Összepakoltam. Fogtam apa egyenruháját, a táskáját, ami volt vagy húsz kiló, a kézifegyverét, a tőrét, mindent. A fogason lógó, a holdfényben ezüstösen megcsillanó dögcédulát a nyakamba akasztottam.
'I've said it so many times I would change my ways No, nevermind God knows I've tried'
- Foxx! - üvöltöttek az egyik asztaltól. Könnyed mozdulattal álltam fel a székről, és léptem oda. - Én vagyok - fel sem nézett. - Az iratait - írt valamit az előtte heverő lapra, míg balját felém nyújtotta. Érdes tenyerére fektettem a papírjaimat, amiket átvett és maga mellé ejtette őket. - Részt vett kiképzésen? - Tessék? - csak itt pillantott fel. Kék íriszeit kérdőn vonta rám, és mért végig. - Hús köd - vont vállat, és folytatta az írást. - Az mi? - kérdeztem összevont szemöldökkel. - Nem mi, hanem ki - javított, gúnyos mosolyra görbítve száját. - Ön lesz az - színtelen hangon beszélt. - Ha nem fogják be ápolónak, vagy tábori munkásnak, és kikerül a harctérre, akkor valószínűleg az elsők között lesz, akik meghalnak. Nem fogja észrevenni a taposóaknákat, és, ha egy olyan felrobban, apró cafatok maradnak majd csak önből, amit kiskanállal lehet majd összeszedni. Vagy, ha nem ez, majd szitává lövik - megütközve néztem rá. - Mi az? Tán nem megijedt? Még elfuthat, kedves - makacsul megkeményedtek vonásaim. - Nem futok el - mondtam magabiztosan - Ez esetben itt írja alá - bökött a papír aljára, ahová határozott, cikornyás vonásokkal firkantottam a nevem.
'I kept my whole life in suitcase, Never really stayed in one place Maybe that's the way it should be, You know I live my life like a gypsy'
Pár nap múlva már a kiképző táborban voltam. Emlékszem a pillantásokra: egy nő nem volt túl gyakori arrafelé. A tábor vezetője, a kiképző, Howard, megvetette a nőket. Úgy gondolta, hogy a nők csak a házimunkára jók, hogy főzzenek, mossanak, takarítsanak. - Egy dacos pillantás, és kikapja a szemedet. Ha pedig bármiféle henyélésen kap, kettétöri a testedet, mint egy száraz gallyat, és neked annyi. Ne feledd: semmi gúnyolódás, semmi visszabeszélés - figyelmeztetett az egyik korombeli tiszt. - Mélységesen megvet minden nőt - tette hozzá keserűen. Egyébként, legnagyobb meglepetésemre a tisztek nem gúnyolódtak, egyenrangú félként tekintettek rám. Arra számítottam, hogy majd kikezdenek velem, hogy lenéznek majd, hogy lenéznek majd. Megszerettem őket, a testvéreim lettek.
Kedves Apa, Sajnálom, hogy csak most adok életjelet magamról. Tudom, hogy voltak nézeteltéréseink, anya-, Archer-, és egy csomó más miatt is, hogy eljövök otthonról, hogy egyetemre megyek, és sajnálom, hogy nem maradtunk kapcsolatban. Akár hiszed, akár nem, megpróbáltam mindent jobbra fordítani. Tudom, hogy dühös vagy, de remélem, megbocsátasz. Kiderült, olykor rossz dolgot kell tenned, olykor nagy hibákat kell elkövetned, hogy rájöjj, hogyan cselekedj helyesen. A hibák fájdalmasak, de csak általuk tudhatjuk meg, hogy kik vagyunk valójában. Én már tudom, hogy ki vagyok. Tudom, hogy mit akarok. Szeretlek titeket, Cordelia
'Raised in this madness You're on your own It makes you fearless Nothing to lose Dreams are a joke here They get in your way That's what what you need to fight day by day.'
Összerogytam. A porban feküdtem, piszkosan, izzadtan, fáradtan. Teljesen kiégtem, minden energiám odaveszett, nem bírtam mozdulni. Elfáradtam. Belefáradtam az egészbe. Haza akartam menni, feladni az egészet. El akartam menni a táborból, hogy soha többé ne lássam Howard-ot. Gyűlöltem. Ha lett volna elég erőm, behúztam volna neki egyet. - Gyerünk már, Foxx... a bátyád is ilyen haszontalan volt, mint te. Rögtön a halálsorba is került, Olaszországba - nevetett. - Te is valószínűleg oda mész majd, két hét múlva, céltáblának. Vagy akár haza is mehetsz. Itt úgyis csak láb alatt vagy... - behajlítottam a karjaimat, hogy felkelhessek a földről. Tagjaim remegtek, úgy éreztem, mintha bármelyik pillanatban leszakadhatnának. Térdre-, majd állásba küzdöttem magam, hogy aztán egyenes gerinccel, emelt fővel nézhessek Howard szemébe. - Nem - közöltem szárazon -, nem megyek sehova. Egy Foxx soha nem fut el. Harcolunk, az utolsó lélegzetvételünkig - rövid, mély csönd állt be, minden kadét minket figyelt, szótlanul és rezzenéstelen arccal. - Uram...
'Left in the darkness Here on your own Woke up a memory Feeding the pain You cannot deny it There's nothing to say It's all that you need to fire away'
Puskaropogás. Kiáltások. Vér áztatta föld és falak. A szívem hevesen kalapált, halántékomon izzadság gyöngyözött, izmaim megfeszültek a bőröm alatt. - Foxx - kiabált valaki mögülem, és ahogy hátra fordultam, már indultam is a megadott irányba, miközben a balkezem felöli folyosóról kilőttem két nácit. - Jó volt veled harcolni - mondta mosolyogva. - Ezt hogy érted? - nem néztem rá, helyette az ellenséges katonákba eresztettem golyót. - Túlerőben vannak, vesztésre állunk. Ha minden jól alakul, megölnek minket. Mindannyiunkat. Ha rosszul, akkor hadifoglyok leszünk, német területen - mellém telepedett, és a másik folyosó irányába lőtt. - Szóval szeretném, ha tudnád, hogy örülök, hogy megismertelek, és nálad kitartóbb és bátrabb emberrel még soha életemben nem találkoztam, Cordelia - mosolyodott el halványan. - Ne mondd ezt, Rick. Nem halunk meg. Nem ma - mosolyodtam el, hitelt adva szavaimnak, majd újabb sortüzet adtam le. Golyó hasított a levegőbe, ahogy a fegyver eldörrent, nem is olyan messze tőlem. Vér. Mindenhol ott volt. Minden vörös volt, és nem maradt más, csak a csönd. Rick-re néztem, kerestem őt, és nem kellett sok idő, hogy megtaláljam. A földön feküdt. Üvegesen meredt a világra, melyet maga mögött hagyott, homloka közepén mély-, tökéletes kör alakú seb tátongott, melyből vér ömlött a férfi arcára. - Ne – kiáltottam a semmibe. A gépfegyverem markolatát szorítottam, könnyekkel telt szemmel néztem a barátom holttestét, és az ajka szegletében bujkáló mosolyt. Ahogy felpillantottam egy fegyver csövével találtam szemben magam. - Wer bist du? - kérdezte a katona, a fegyverével hátrabillenve a sisakomat, ami alól leomlott sötétbarna, hosszú hajam. - Ah, eine Frau - vigyorodott el, majd intett a társainak, akik ahelyett, hogy lyukacsosra szaggatták volna a testemet pár jól irányzott lövéssel, a karomat ragadták meg, és emeltek fel. - Ne! - harcoltam ellenük. Nem akartam velük menni, nem akartam otthagyni Rick-et, nem akartam, hogy velük legyen, hogy ott maradjon. - Eresszenek el! - egyik kezemet kiszabadítva az egyik tiszt szorításából Richard arca felé nyúltam, hogy szemhéjait lecsukhassam. Alig tettem meg ezt, már gyomorszájon is vágott a harmadik. Összegörnyedve öklendeztem. - Du kommst mit uns - jelentette ki határozottan.
'You can't live without the fire It's the heat that makes you strong 'Cause you're born to live and fight it all away You can't hide what lies inside you It's the only thing you've known You'll embrace it and never walk away'
Hadifogoly. Ezzel a címmel illettek a németek. Az egyik tiszt naplóját később megszereztem. Írt rólam. A náci táborból való szabadulásom után pár héttel kivégezték, hazaárulás vádjával.
'Egy fiatal vadállat. Dühös, büszke. Nincs családja, nincs gyereke, nincsenek barátai. Szinte fáj leírnom ezeket. Egyedül van. A fiúk a sátra körül járkálnak, ahol a százados, Schwartz, egy székhez kötöztette. Magatehetetlen. Szinte fáj a szenvedése. Schwartz úgy gondolja, hogy ő könnyedén megtörhetné. Könnyebben, mint bármelyik katona. De Ő más. Schwartz mély sebet vágott belé, vérzett, de ő csak... kinevette. Azt hiszem, ő már találkozott a halállal korábban. Schwartz azt mondja, hogy látja a sötétséget benne; és meg akarja szelídíteni. Azt hiszi, hogy ő, és Ms. Foxx ugyanolyanok. Szörnyetegek. De a nő szemében vad tűz égett, ahogy Scwartz-ra nézett tegnap. A nő meg fogja ölni. Vagy talán... egymást ölik meg. Ms. Foxx... ő nem rossz ember. Láttam őt különböző megvilágításokban, különböző nézőpontokból. Azokban a csendes pillanatokban úgy néz rám, mint egyfajta tömeges tolvajlás áldozatára, szemei keskeny réssé szűkülnek. Olyan hegek vannak a testén - és láthatatlanok, a lelkén - mindenfelé, amilyeneket nőnek nem szabadna cipelnie. Üresség. Végtelen, kopár üresség az acél és a jég mögött elrejtve. Azt hiszem, szeretem. Nem hiszem, hogy tudja, hogy ez mit jelent. Fölé magasodom. Schwartz azt mondja, csendben és fenyegetőn, hogy húzzam meg a ravaszt. Nem megy. Nem, ha mosolyog rám. Mintha nem számítana neki, ha megtenném. Hezitálok. A tekintete megváltozik. Meg fogok halni. De ő élni fog. Méltányos üzlet.'
Miután a német tiszt lelőtte Schwartz-ot és segített kijutni a táborból, felültem az első vonatra. Mindegy volt, hova megy, csak el onnan, hogy megkereshessem a szakaszomat. Tudtam, hogy hol állomásoznak körülbelül, így Franciaország északi régiójába akartam utazni. Teljesen egyedül voltam. Féltem, rettegtem, hogy elkapnak a rohadt nácik, amíg a rohadt országukban vagyok. Ha bármilyen iratot kérnek, kiderül, hogy mi vagyok, és akkor oda megyek, ahonnan megszöktem – vagy egy sokkal, sokkal rosszabb helyre. És akkor a tiszt áldozata is értéktelenné válna. Azt hiszem, kedvelt...
'Oh damn, the war is coming Oh damn, you feel you want it Oh damn, just bring it on today'
Angol szavak ütik meg a fülemet, amikor az éjszaka közepén megérkezem Avignon-ba. Örülök, rögtön a katonákhoz megyek, és megmutatom az irataimat és beszámolok róla, hogy mi történt velem az elmúlt pár hónapban, mióta katonának álltam. - Kérem - nézek a férfi szemébe -, kérem, a segítségükre lehetek. Csak hadd tartsak önökkel, az ország északi határáig, ott állomásozik a csapatom, és még utolérhetem őket, ha segítenek - magyarázom. Nem akar megenyhülni... - Kérem! Tényleg hasznos lehetek - erősködök. Nagy levegőt vesz, majd kifújja. - Rendben - bólint. - De, ha nem lesz kész holnap reggel ötre, itt hagyom magát, az isten háta mögött! - figyelmeztet, mire bólintok. A várost valamiért nem lehet elhagyni...
'Egy csomó minden csak úgy megtörténik veled, keresned sem kell, betoppan az életedbe. Inkább arról van szó, hogy mikor a sors felajánl neked valamit, akkor választhatsz, hogy elfogadod-e, vagy visszautasítod. De miután döntöttél, menned kell az utadon előre, és jobb, ha nem nézel vissza többet.'
A hozzászólást Cordelia Foxx összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-04-26, 10:16-kor.
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 268 Ω Kor : 38
Tárgy: Re: Cordelia Foxx 2014-04-11, 14:36
Elfogadva!
Még, még, akaroom! *toporzékol* Annyira jó lett, izgalmas volt olvasni és úgy sajnáltam szegény leányzót, hogy ilyen sorsa volt. Elsőre a Mulan jutott róla eszembe, nem tudom hogy láttad-e, de tisztára. ^^ Nagyon jó lett tényleg, remek ET-ket írsz, ezzel a kariddal is majd szívesen összefutnék alkalomadtán. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék még, a jellemleírásod most is szép hosszú lett, amilyet másnál még nem olvastam sosem. Nem húzom az időt, kész vagy, jó vagy, csudi klassz vagy.
