Jelen körülmények között tény, hogy sehol sem a legjobb ,talán még szerencsések is vagyunk itt bezárva a városba, de persze senki se mondhatja, hogy az élete szép és nyugalmas manapság, de legalább a háború távol van, ha jól sejtem legalábbis, nem tudnak most csak úgy betoppanni ide a németek. Ha mi nem megyünk ki és jó ideje nem is jött be senki, akkor elég szépen el vagyunk zárva a külvilágtól. - Csak arra értettem, amit mondott, hogy nem tudja, hogy hová is tartozik, de ha sokan vannak így, akkor ez nem valami jó ómen. - egészítem ki magam, mert azt hiszem félreértett, vagy csak én nem fejeztem ki jól magamat. Nem számít, lehet hogy benne van az is, hogy tényleg fáradt, hogy sok teendő, nagy súly nehezedik a vállára. Ezt is meg lehet érteni, egyáltalán nem lehet egyszerű vezetni egy kisebb csapatnyi katonát, egy nagyobbat meg főleg. Arról nem sok fogalmam van, hogy pontosan hányan is tartoznak alá, de nem is hiszem, hogy ezt épp nekem kellene tudnom. Minden a saját munkájában legyen otthon, nem igaz? - Ez azért elég kiábrándítóan hangzik, mintha csak egyen embereket akarnának kinevelni. Ha innen nézzük ugyanazt teszik, mint... a másik oldal, csak a mi véleményünk szerint ez a jó, az övék szerint meg az. - persze nem azt mondom, hogy Hitlernek van igaza, de ha mi is ugyanazt tesszük, egyen katonákat nevelünk, akiknek nem lehet saját véleménye, akkor nem vagyunk sokkal jobbak, csak legalább nem vadászunk olyanokra, akik nem érdemelnek halált. Nem tudom, hogy mikor érjük el ennek az egésznek a végén, de nagyon remélem, hogy minél előbb, mert félek tőle, hogy még addig is túl sok ártatlan leli majd halálát valami felsőbb ügy oltárán és ezt soha sem valami kellemes tudni. Azért a következő szavak kissé meglepnek, és megmondom őszintén hirtelen nem is tudom hova tenni, ahogy ülök itt össze-vissza maszatolt arccal, de legalább nem nyelem félre a palacsintát, azt hiszem ez is valami jelen helyzetben. - Köszönöm, de tudja a külső nem minden és nem is ismer feltétlenül igazán... túloz. - visszafogott mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy lassan pakolászni kezdek az utolsó falat elfogyasztása után, és persze a maradék kávémat is elpusztítom. Az ő kezébe is nyomok egy szalvétát biztos, ami biztos alapon, mert hát láthatóan neki se sikerült gond nélkül ennie. Tudtam én, hogy így lesz, hiszen ez a palacsinta mindig ilyen szokott lenni, többnyire ezért eszem otthon, csak épp most inkább a kinti szórakozáshoz volt kedvem. Elfogadom a kezét, amikor segít felkelni a pokrócról, és kicsit a ruhámat is megigazítom természetesen. - Rendben van, akkor egy óra múlva itt. - bólintok egy aprót. Legalább le lesz foglalva a délutánom, szóval egy árva szavam sem lehet. Nem egyedül és nem a saját gondolataimmal kell eltöltenem az időt, szóval... jó lesz ez, még ha életemben nem öltem még állatot, fácánt se, meg semmit és még vadászni sem voltam, de... kíváncsi leszek, hogy milyen egyedi módszerről beszélt. Intek még neki, aztán szépen összeszedem a pokrócot is és a maradék holmit, majd a kosárral a karomon indulok el hazafelé. Nem lakom messze, egy óra bőven elég, hogy megjárjam az utat és rendbe szedjem magam.
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-06-25, 11:42
Szerintem a legtöbb katona nem is gondolja ennyire túl, csak teszik, amit felülről parancsolnak. Még sosem gondolkoztam ennyit a sorsomon, mint mostanság. Londonban még heccből egy jóshoz is elmentem, pedig én aztán nem hiszek az ilyesmiben. Amikor először hozta ki az akasztott embert, akkor még csak nevettem, kértem egy újrakeverést. Ugyanaz. Meresztettem a szemem, nem volt benne csalás, gondosan figyeltem a kezét, itt valami oltári nagy véletlenről van szó, vagy ez a sorsom. Még gondolhattam volna arra is, hogy minden lap ugyanolyan, de nem, ezt is ellenőriztem. Amennyire én értek ehhez, teljesen szabályos pakliről volt szó. - Ez még mindig jobb hölgyem, mint a németek által megszállt területeken, ahol folyamatosan igazoltatnak, papírt kérnek, hogy kiderítsék, mibe lehet belekötni. – Tényleg nem értem, hogy miért vagyok ilyen őszinte vele, ha nem vigyázok, még azt is kikotyogom, hogy ki vagyok valójában. Azt nem akarnám, de túlságosan nyílt, magát adja, rákényszerít, hogy átgondoljam a dogmatikus náci eszméket, és kénytelen vagyok legbelül elismerni, hogy csupán anyámért teszem, és ezzel valami olyat támogatok, ami rossz. Mindig tökéletes a pókerarcom, ám azok alapján, amiket felhoz, kicsit magamra veszem, sötét árny suhan végig rajta, ahogyan igazat adok. Valahol ő az igazság bajnoka, én pedig a leendő béke nevében szítok káoszt. Mi van, ha ez az egész tényleg csak arról szól, hogyan kerüljön minden hatalom egy kézbe? Akkor aztán nem lehet maradása az olyan angyaloknak, mint amilyen a most megismert őzike tekintetű barnának. - Ezt megköszönöm Jacquline, igazán lekötelez. A seregben egy közös tudat van, mindenkinek ugyanúgy kell gondolkoznia, nem nagyon támogatják az attól eltérő gondolatokat. Parancsot teljesítünk, és ennyi. – Vallom be, ami eddig is nyilvánvaló volt, van egy irányelv, amitől szívem szerint sokszor nagyon is eltérnék. A bura számomra nagyon is jól jött, itt ugyanis egy kicsit magam lehetek, a gondolataimmal. Az ezredes sehol, a polgármester is a saját kis ügyeit intézi, mondhatni felügyelet nélkül vagyok. Mintha dezertőr lennék, de nem üldöznek, és nem hadbíróság elé állítani. Mégis, sok a borongós gondolatom. A Hitlerre tett megjegyzése olyan, hogy eddig még senki nem mondta így ki, a német népnek manipulatív jelleggel be van fogva a szája, meg van nekik magyarázva, hogy miért így, ennek ellenére a saját lakossága is retteg tőle, egy őrültnek tartják. A lány nagyon jól összefoglalja mindezt, csak sóhajtani tudok, de most mit tehetnék? Nem fedhetem fel magam, válljak egyszerűen britté? Felejtsem el a köpönyegforgatást, remélve, hogy egyszer majd az anyám is magára talál, megjön az esze? Itt kéne az egészet hagyni, hátat fordítani mindennek. - Számomra tökéletes. Külsőleg és belsőleg. És sajnálom, ha ezzel zavarba hozom, de még nem találkoztam olyan gyönyörű és erős nővel, akinek ennyire helyén lett volna a szíve. – A visszafogott mosolya az elevenembe talál, mintha ismerné a titkos vágyaimat. Van egy olyan érzésem, hogy ez nem is valóság, csak elkapott az egyik titkos rendőrség, vallatnak, és az agyamba sugárzott képekkel akarnak megtörni. Hallottam már ilyesmiről. A kérdésemen cseppet sem látom, hogy meglepődne, még rá is bólint. Felállok, és felsegítem. Hozzáérni enyhén szólva is mennyei. A közelsége megolvasztja jegesen sajgó szívemet. - Akkor... itt találkozunk egy óra múlva, ha az megfelel? Kényelmes cipőt vegyen, fegyver nem fog kelleni. Majd meglátja, egyedi módszer. – Odahajolok, és egy puszit nyomok az arcára, jól esett a beszélgetés, végre valaki mellettt önmagam lehetettm, meghallgatott, őszintén elmondta, hogy mit gondol, és továbbra is érdeklem. Nem tudom, hogy mint pasi, vagy mint ember, mint barát, majd ki fog derülni. Ráfogok a kantárra, és visszavezetem Gombolyagot az istállókhoz, hogy átöltözzek, és beszerezzem a kellékeket.
Jacqueline Gotier
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 19 Ω Kor : 37
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-06-23, 19:16
Meglepődöm a szavai hallatán, ezekből igazán úgy tűnik, hogy fogalma sincs, hogy miben hisz, csak teszi azt, amit kell, ami azért furcsa nekem. A katonák mégis csak olyan valakik, akikről azt gondolod, hogy tudják mit akarnak, bár gondolom sokat kényszerítenek bele egy szerepbe, de hit nélkül tenni dolgokat... nem lehet valami kellemes. Nem irigylem a fickót az életéért, ha ez tényleg így van. Én legalább tényleg elhivatott vagyok a munkám irányában, úgy fest ő viszont nem feltétlenül, ez már abból is látszott, hogy főként szabadulni akart. - Azért elég kellemetlen, ha a városban rengeteg a katona és nem lehet eldönteni róluk, hova tartoznak. - kissé azt hiszem látszik rajtam, hogy értetlenkedem. Hogy-hogy nem tudja valaki hová tartozik. Én biztosan tudom, hogy francia vagyok, azt is, hogy a legtöbb német katonát meg tudnám fojtani egy kanál vízben, még ha amúgy nem is vagyok olyan végletesen harcias típus, de azok, akik ártatlan embereket ölnek, egy őrült diktátornak engedelmeskednek... nem jó emberek. - A kórházak békeidőben is működnek, nem csak akkor, ha sok a harci sérült. - finoman megrántom a vállam, hiszen így van. Nem csak akkor van szükség orvosokra, ha az emberek halomra lövik egymást, akkor is, ha csak szimpla háztartási balesetről van szó, netán egy balesetről. Lehet, hogy manapság több szükség van az orvosokra, az életmentére, de attól még nem csak erről szól a világ, attól még ugyanúgy vannak hirtelen jött szülések, akik esetleg nem kerülnek el a szülőszobáig, veszélyes alakok, akik nem katonák, de áldozatokat hagynak maguk után. Nem sarkíthatunk le mindent csak a háborúra, az élet attól még ezen kívül is ugyanúgy megy tovább. Nem is akarom, hogy úgy gondoljam semmi más nincs ezen kívül az életben. - Egyrészt nem is tudom, hogy ki a parancsnoka, másrészt... túl sokat dolgozom ahhoz, hogy ilyesmivel múlassam az időmet. - mosolyodom el. Nem rohannék beárulni azért, mert el mond nekem ezt-azt. A legtöbb amúgy is lehet, hogy eljut hozzám. Ott a rádió, az ellenállás, és persze a szóbeszéd, ezeket nem lehet megállítani, még a katonaság se tudná. Pusmognak furcsaságokról, csak a legtöbben próbálnak ezeknek nem nagy jelentőséget tulajdonítani, a legtöbben próbálják figyelmen kívül hagyni az egyértelmű dolgokat. Egy orvosnak még nehezebb elhinni azt, ami nem a realitás talaján mozog, de... igazság szerint nem voltam soha az a típus, aki azt mondaná, hogy valami egyértelműen lehetetlen. Végülis ki tudja... évtizedekkel ezelőtt még azt hitték, hogy a Föld lapos... egész máshol áll a tudomány is jelenleg. - Tudja ez nem csak a gazdaságról szól. Az a... nem is tudok jó szót Hitlerre, de... embereket végeztet ki, csak azért, mert kitalált valamit, egy tiszta fajról. Ártatlanokat... gyerekeket! Ez nem olyasmi, amit csak úgy hagyni lehet, amit meg lehet oldani egyszerűen politikával. Ezt meg kell állítani! - talán kicsit megemelem a hangom, talán kicsit hevesebben reagálok, mint kéne, de én életeket mentek, ezért az a tény, hogy mások életeket oltanak ki egyszerűen csak céltalanul, csak mert valaki ezt mondta nekik olyasmi, amit nem viselek el túl jól. Egyszerűen kiborító, hogy ilyesmi létezhet egy civilizált világban. Nem tudok napirendre térni felette és akármennyire is úgy érzem a háború rossz, ha ez az egy mód van rá, hogy legyőzzünk egy ilyen embertelen cselekedetsorozatot, akkor... ezt kell tennünk. - Ne higgye, hogy én olyan tökéletes vagyok, senki sem az, de... talán igaz, hogy többen igyekezhetnének. - bólintok végül egy visszafogott mosollyal. Igen, azért igyekszem, és igen nekem is volt rossz időszakom, amikor nem mosolyogtam, amikor monoton végeztem a munkámat, amikor hazaküldtek, mert alig voltam ott ténylegesen, ahol kellett volna. De nem számít, már túl vagyok rajta, nagyjából legalábbis. - Nem is tudom, furcsa ez az egész, és mindenki mást mond, mint mindig. Én még nem döntöttem el, hogy mit is gondoljak, jó vagy rossz, direkt, vagy véletlen, emberi, vagy... valami más. - tényleg nem tudom és nem is hiszem, hogy van értelme tippelni. Én pedig nem vagyok valamiféle kutató. Nem azt mondom, hogy nem érdekel az egész, de jóval több a teendőm annál, mint sem, hogy ezzel foglalkozzam, mint hogy egy fura áttetsző burát vizsgáljak. Meg vannak erre a nálam hozzáértőbbek. A javaslata viszont meglep, mégis csak pár pillanatig gondolkodom rajta. Végül is bajom nem lehet belőle. - Jól van, de ne várja el, hogy én magam öljem meg azt a fácánt, rendben? De szívesen leszek a kuktája. - ha mondják mit kell tennem, akkor meg tudom tenni, de az hogy én magam készítsek el egy kiváló vacsorát, nagyjából kizárt.
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-06-22, 15:56
- Kétlem, hogy bárkiről is el lehetne manapság dönteni, hogy hova tartozik. Viselem a sereg zászlóját, és csak ez számít. Katonacsaládból származom, már a nagyapám is az első világháborúban harcolt. – Bölcsen elhallgatom, hogy anyám nagyon komoly hatással volt rám, végülis egy fiúnak a legjobb barátja az anyja, egy apa legfeljebb példakép lehet. Túlságosan el voltam kényeztetve az első éveimben, és még mindig ott tartok, hogy ha anyám mondd valamit, az úgy is van. Évek óta nem láttam, ne tudom, hogy él e még egyátalán. De tervezem, hogy a következő üzenetemmel immár neki is juttatok valamit, mert nem várhatják tőlem, hogy ennyire egyoldalú legyen a dolog, úgy tegyem a dolgomat, hogy semmit sem tudok. - Azért valljuk be, sokkal több háborús sérült van, mint olyan, aki beleesik a háztartási ollóba. – Egy fokkal vidámabb vagyok, hihetetlen, hogy ennyire jól el tudunk beszélni, és még az sem számít, hogy akár ellentétes oldalon is lehetünk. Kellemes társaság. Komoly hivatása van, akár nekem, őt is azonnal szólíthatja a kötelesség, azt hiszem titokban még rokonlelkek is vagyunk valamilyen szinten. Csak a végeredmény más, hiszen olykor nekem ölnöm kell, hogy előrejusson az ügyünk, ő pedig minden áron életet próbál menteni. Mondjuk amit én teszek, azzal is megmenekülhetnek, ha nem is kevesen. A Führer békét igért, ha valaki leteszi a fegyvert, valahol ez lenne a végső cél. Az uralmi tervek nem érdekelnek, ha anya szerint ez helyes, nem firtatom, teszem a dolgomat. - De van, viszont honnan tudjam, hogy a szép hölgy nem rohan el a parancsnokomnak jelenteni? – Döntöm oldalra a fejem, egyértelmű, hogy viccelek, ennyi emberismeretem már van. A nő nem több, mint aminek látszik, egy lelkiismeretes, de túlterhelt fiatal ovosnak, aki mellesleg hihetetlenül aranyos tud lenni, meg sem kell magát erőltetnie. Biztos, hogy nem vehetem magamra a dolgot, ha pedig mindenkivel ilyen, az még inkább becsülendő, a szívét adja a világnak. Igaza van, átlátja a képet, kiváncsi arra, hogy mit is gondolok valójában, de most adjam ki magam elsőre? Nem akarnám megfojtani, viszont ha túl tartózkodó maradok, akkor mi értelme egy ismeretségnek? Adok magunknak egy próbát, hátha... - Úgy érzem, el sem kellett volna kezdődnie ennek az egésznek. Ha területhódítást akarunk, gazdaságilag egyszerűbb lett volna. Ha egy autógyár, mint mondjuk a német mercedes egyre szebb autókat hoz divatba, méghozzá olcsón, odavándorolnak még külföldről is, hogy ott dolgozzanak, vagy akár a cég ott is képes lehet gyárakat létrehozni. Az eladott autók pedig az ország bevételét is növelik adó formájában. Csak ez nem ilyen egyszer, közbeszól a politika, és az egyéni hatalmaskodás. Az angolok pedig a másik fele, kikiáltanak valakit bűnösnek, és ellencsapással válaszolnak, holott csellel mennyivel egyszerűbb lett volna lezárni mindezt. Vízcsatornák elzárásával, élelemszállítmányok elpusztításával... Mindegy, túlgondolom. – Ő kérdezte, hát elmondtam a véleményemet, amely már nagyon régóta bennem volt, a társaim csak azt várták el, hogy közösen szidjuk az összes vezetőt, bármelyik seregben is szolgált. - Ez tény Jacquline. Emberek vagyunk, de vannak köztünk jobb emberek is, akik mindig félreteszik a saját zűrjeiket. – A kezemben tartott kávéspoharat most rá emelem, célzásképpen, mielőtt beleinnék. Talán általánosítok, de főleg emberileg kell toppon lennie, a szakmai része már utána jön. Hiába tökéletes orvos, ha az embernek élni sincsen kedve mellette, és komolyan, kezeljen félre, ha mellette egy angyal. - Azt hittem először, hogy csak halucinálok, de a többiek is ezt látták. Azt tudom elképzelni, hogy rajtunk ütött az ellenség, és valamilyen tudományos módszert tesztelnek rajtunk. Avignon a teszt város. Börtönben vagyunk, és csak a kérdés, hogy mi a végső szándék velünk. Attól félek, hogy ha nem jövünk rá nagyon gyorsan, a bura igazán pokoli hellyé fog változni. Tervezem hogy ismét kimegyek majd oda a fiúkkal, hátha megint látjuk azt a házat, ott lehet a kulcs. Talán... – A fejrázására, szabadkozására egészen vidáman nevetek fel. – Drága hölgyem, meg is lennék lepődve, hogy ennyi munka mellett még a konyhában is egy tündér. Mit szólna egy fácánsülthöz? Ha segít becserkészni a vadat, vendégül látom, hátha összehozunk valamit. Úgysem siet sehova, nemleges választ pedig különben sem fogadok el. – Unszolom, úgyis azt látom rajta, hogy a piknik ellenére sem tudja kikapcsolni az érzékeit, de legalább ezzel az ötlettel valami aktív dolgot tud tenni, mégis mást, mint a többi napon.
Jacqueline Gotier
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 19 Ω Kor : 37
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-06-21, 19:34
- Azt hiszem értem, és ön hová tartozik? Belecsöppent, vagy... így akarta? - pillantok rá, hiszen a szavai alapján végülis nem volt nekem ez egyértelmű. Szereti a munkáját, vagy sem? Én egyértelműen igen, és nem csak azért, mert ebbe menekülök, hanem mert tényleg szeretem ezt csinálni, mert jó vagyok benne mások szerint is, és ettől csak még jobban szeretem csinálni. Azt hiszem ez így teljesen logikus felvezetés. - De nem is háborús sérülteket látunk el, én nem hadiorvos vagyok. A sürgősségi is nyitva áll a sürgős esetek előtt, amiknek nincs közük a harcokhoz, de igaza van... sokkal könnyebb lenne háború nélkül. Az élet viszont nem azt nézi, nekünk mi a könnyebb igaz? - sajnos. De azért jó hallani, hogy nem a katonaság, az öldöklés élteti. Nem szívesen beszélgetnék olyannal, de nem is tűnt úgy nekem már első pár szóra sem, hogy valami vadállat lenne, aki direkt kínoz másokat. Ez azért fontos, nem szeretném, ha olyan katonák védenének minket, akiket a vér látványa éltet, akik azért teszik a dolgukat, mert még élvezik is kiontani a német vért. A háború a békére törekedjen, akármennyire irreálisan hangzik ezt így kimondani. Ha már csak az öldöklés a cél, annak már nincs értelme. - Nem hiszem el, hogy nincs véleménye, hogy csak teszi, amit fentről utasításba adnak. Ez így... nem hangzik valami jól. - tudom, hogy van ez a katonaságnál. Parancsokat kell teljesíteni, mert ez a feladat, de attól még lehet önálló véleményük, maximum nincs, aki meghallgassa, vagy attól még ugyanúgy nem mehetnek ellen egy kiadott feladatnak sem. Nem tudom, hogy ez a fickó milyen ember, én csak azt tudom, hogy nem lennék alkalmas katonának, biztosan megmondanám a véleményemet, és nem tenném szó nélkül azt, amit kell. Talán ezért is van kedvesebb női katona, mert... mi valahogy nehezebben alkalmazkodunk, gyakoribbak köztünk a túlságosan makacs alkatok. Persze azt nem tudhatom, mi van a háttérben, hogy a pasas egyébként egy kém. Nem is tudom, hogy ha erre fény derülne, akkor mit tennék... nem lehet ezt azt hiszem előre kitalálni. Egyelőre csak kávézunk, az még nem jelent semmit igaz? - Így van, de tudja azért senkinek sem megy ez mindig. Lehet hogy olyan orvoshoz kerül, aki épp fáradt, és nem szabad e miatt már elítélnie, hogy rosszul csinál valamit esetleg. - úgy érzem ezt még muszáj hozzátennem, mert nem akarom, hogy úgy gondolja én annyival jobb vagyok, mint bárki. Nekem is vannak nehéz napjaim, olyanok, amiken nem tudok igazán őszintén mosolyogni másokra, olyanok, amiken nehezebb végigcsinálni a keményebb perceket, amikor legszívesebben az orvosi szobába zárkóznék be és nem foglalkoznék senkivel sem. Elmosolyodom, amikor elneveti magát. Hát igen, ez a palacsinta tényleg kemény dió, nem csak én voltam béna vele. - És mit gondol, mitől lehetett? Bár gondolom nem sok sejtésük van róla, de azért felettébb különös. Igazából az egész... különös. - a bura és minden, ami mostanában történik. Reméltem, hogy ő esetleg többet tud róla, de nagyon úgy fest, hogy nem így van. Talán senkinek sincsenek konkrét válaszai sajnos. A palacsintát illető elismerő bólintásra viszont megrázom a fejem. Ha jól értem legalábbis, hogy mire érti. - Nem, félreérti, nem én készítettem, csak vettem. A főzés meg én... ég és föld. - tényleg soha nem voltam jó benne. A konyha nem az én terepem. Amennyire precíz és összeszedett vagyok a műtőben, annyira szétszórt és esem pánikba, ha valamit össze kell ütnöm.
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-06-20, 15:40
- Teszem amit tennem kell, bármilyen ostobának tűnik így kimondva. Van, ha az ember csak belecsöppen úgy, hogy nem is tudja, mit kéne tennie, míg mások akarnak, nincsen aki hallgatna rá. Ördögi kör. – kitérő választ adtam. Ha nem kéne ezt tennem, elképzelni sem tudom, hogy mibe fognék. Talán keresnék valami horgásztavat, és nyugdíjba mennék. A háború nem fog örökké tartani, akkor már nem lesz szükség sem kémre, őrnagyokra pláne nem. Talán nem is élem túl, így ez a kérdés még eleve nyitott. - Nem tudom azt mondani, hogy szeretem, mert akkor azt mondanám, az öldöklés éltet. Nem ráz meg a halál, de az értelmetlen pusztuláshoz még nekem sincs gyomrom. Ha le lehetne az egészet játszani egy pókerasztalnál, mennyivel egyszerűbb dolgunk lenne? Mondjuk akkor kegyed és én munka nélkül találnánk magunkat. A sürgősségire nem a krónikus betegek tévednek be. – A mosolya egy pillanat alatt minden keserűségemet eloszlatja, nem csoda, hogy komolyan gondoltam, amit mondtam. Ha az ágyon fekve egy szebb világról álmodunk, elmennénk már a csalogató fénybe, egy ilyen angyali teremtmény, finom mosolyával, őzikeszemeivel itt tud tartani. - Túl régóta csinálom, és honnan tudnám én megmondani, hogy kinek van igaza? Az ember védi azt, ahova besorozták, és talán semmi értelme nem lesz az egésznek. Feláldozható gyalogok vagyunk a hatalmasok játszmájában. Csodálkozzunk, hogy megannyi a dezertőr? Akik inkább a családjukkal lennének...? – Rázom meg a fejemet. Biztos, hogy leadnám a német rádiójelet, ha tehetném, ám most úgy vélem, hogy ez az utolsó akcióm, bármi is lesz. Kétlem, hogy számítanék akár a Führernek, így ha ennek vége, a Tű meghal. Hivatalosan legalábbis. Az angolok számára pedig az Ütközetben eltűnt hivatalos megfogalmazás lesz a legegyszerűbb. Meg fogják találni a dögcédulámat egy bakancsban, majd hátat fordítok mindennek. Vár a tavam. Néha, whiskeygőzös éjszakáimon álmodok a nádról, amelyen végighúzom a kezem, közeledek a vízhez, hogy hazataláljak. Mindenki hideg, érzéketlen gépnek gondol a német oldalon, ezt mutattam, különben sosem lehettem volna az, aki, de belül sokszor őrlődöm, elemészt a vívódás, mindez helyes? A britek oldalán pedig hiába nem nekem a legnagyobb a rangom a városban, mégis sokan úgy vélik, az ezredes már túlságosan magasan, megközelíthetetlenül, szinte egy felhőn ül, és én felelek a seregért, úgy, hogy a fivérük vagyok, egy közülük. Hogyan dönthetnék így felelősen? Marad a whiskey és a tavam. - Pontosan. Az orvos a lélek védelmezője is egyben, nem csupán a testé. Én így akarnám, ha az Ön kezében lenne a sorsom. – Felelem halkan. Nem sajnálom, hogy nem vérzek ezer sebből, ám pillantásom elárulja, hogy igen híján vagyok még a jóbarátoknak is. Ha a munkának él, talán ő is. Jó így elbeszélgetni valakivel, bár alaposan letörte azt az igyekezetemet, hogy elinvitáljam valahova, hiszen itt is van kávéja. Még egyszer meg sem próbábálom. Ez is több volt, mint a semmi. Legalább egy pozitív emlékem lesz ezekben az átkozott időkben. Megkapom a palacsintát, én sem tudom sikeresebben fogasztani, mint ő, így elnevetem magam, amikor medvebocsra emlékeztető plusz szájat mázolok magamnak a barna töltelékből. - Civileknek nem szokott kiadni a sereg információt, de ha a hölgy nem adja tovább, nos miért ne... ? A múlt héten felkutattuk a roncsot, és különös furcsaságokat láttunk. Ha más meséli el, nem hittem volna a szememnek... Kanadai farkasokat, és talán még egy délibábot is a folyóparton. Egy házat, amely egész egyszerűen köddé vált, amikor elindultunk felé. – A palacsintaevés közben elismerően bólintok, jelezve, hogy igazán finom, ám nem vágok közbe, biztosan leesik az álla, reagálni vágyik, nem fosztom meg tőle.
Jacqueline Gotier
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 19 Ω Kor : 37
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-06-19, 08:06
No igen, valahogy mindig szerettem a bonyolultabb végén megfogni a dolgokat. Ez azóta csak még inkább így van, hogy az a rémes nap elmúlt. Rossz arra gondolni, hogy csak úgy elmúlt és még rosszabb volt az első pár hét. Amikor kénytelen vagy rájönni, hogy igaz meghaltak azok, akiket szerettél, akik neked a világot jelentették, de... a világot ez hidegen hagyja, a világ egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy mi történt. Csak te tudod, csak neked annyira fontos, mindenki más éli tovább az életét. A fű ugyanúgy nő megállíthatatlanul, a felhők ugyanúgy csendesen siklanak tovább az égen, miközben azt várnád, hogy minden megáll legalább egy kis időre, egy kicsit gyászolni, egy kicsit... átérezni a fájdalmadat, de nem, senkit sem érdekel, kicsit sem. - A vezetői szerepre? És jól csinálja ezek szerint? Vagy szereti? Bár gondolom ezekben az időkben nem sok választás van. - nem mondatja, hogy holnaptól nem akarok többé katona lenni, hogy most már elég, pihennék inkább egy kicsit és kész. Ez sajnos nem lehetséges, akármennyire is szeretné néha gondolom az ember, főleg akkor, ha túl sok vért lát, túl sok szenvedést. Nem lennék katona, a katona életeket olt ki más életek megvédése érdekében. Én életeket mentek, azokért, akikét más, vagy csak egy véletlen akarta kioltani. Nem hiszem, hogy képes lennék ölni, bár persze minden helyzetfüggő. - A sürgősségin dolgozom, ami annyit jelent, hogy túl sokat nem tudok a betegekkel foglalkozni, de... nem szoktak panaszkodni. - mosolyodom el. Nem tudhatom, hogy tényleg jó-e mellettem betegnek lenni. Szerintem betegnek lenni senki keze alatt sem jó, bár tény és való, hogy vannak orvosok, akiket én is nehezen viselek, nem hogy még a betegek. Akik annyira undokok és elviselhetetlenek tudnak lenni, hogy azzal egy épkézláb beteg nem sok mindent tud kezdeni, a rokonok meg még annyira sem. Egy orvos ne csak a munkájában legyen jó, hanem muszáj, hogy képes legyen empátiát is gyakorolni, a nélkül nem igazán működik, mert valaki biztosan rosszul jön majd ki a dologból, valaki sérül, ha nem is a test, de a lelke biztosan. Egy rossz hírt is lehet finoman közölni, nem csak a másik képébe vágva, úgy azért könnyebb feldolgozni. Emlékszem, amikor a férjem és a kislányom halálát vágták az arcomba. Egy kifejezetten száraz rendőr jött be a kórházba és semmi együttérzést nem mutatott, az ég világon semmit. - Nem, de elég felelősségteljesnek kell lenniük, hogy képesek legyenek elválasztani a munkát a magánélettől. Olyan időket élünk, amikor ezt muszáj. - teszem még hozzá. Nem az én dolgom tényleg, de az igen, ha e miatt Alisha nem tudja ellátni a feladatait, vagy ha az a katona nem érkezik időben egy olyan feladathoz, ahol ott kéne lennie. Zűrös a város jelenleg és muszáj, hogy mindenki rendesen elvégezze a rá kiosztott feladatokat, e nélkül nem megy. Aztán csak átadom a palacsintát és én is enni kezdem a magamét. Persze sikerül kellően összekenni magamat, és jó eséllyel ezzel ő is így lesz. Ahogy mondtam elég nagy mennyiségű a töltelék, de nem is baj, ilyen tocsogósan jó ez. - És... lehet valami tudni már, amit... szabad is tudni? - teszem fel az óvatos kérdést. Tudom-tudom, ami ránk tartozik, azt elmondják a rádióban is, de attól még az ember kíváncsi lélek.
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-06-15, 16:25
Jacqueline & Walter
Nagyon is értem, amit most pedzeget, látszik, hogy nem csak tanult, hanem igazán jók a meglátásai, logikus hölgy, mindamellett, hogy elképesztően jól néz ki. Azon kapom magam, ahogyan beszél, csüngök a szavain, és továbbgondolom a ki nem mondott szavait is, a hallgatóságát még el is tudja dilemmáztatni. Igaza van, ebben a dologban kissé egyszerű lélek vagyok, ő filozófikusabb. Egyszerűen csak jó elmerülni abban, hogy mennyire komoly, míg a legtöbb nő, akit ismertem, vagy kurvás volt, vagy katonás, békés átmenetre nem volt lehetőség, de egyik kategória sem nehezhető igazán nőiesnek. - Vágyni nem vágytam rá én sem. Ha az ember sokáig helyt áll a seregben, a kiemelések szinte automatikusak, ott pedig nem lehet visszautasítani a felelősséget. Csak úgy jön magától. – Bólintok arra, amit mond, én magam sem tudom elképzelni olyan aspektusból, ahogyan hárpia módjára másokon gázol át, hogy érvényesítse az akaratát. - Akkor ezek szerint az Ön kezei között érdemes betegnek lenni? – Méltatom finom célzással, miszerint aranyosnak tartom a stílusát. Az orvosok legtöbbször még beosztottak nélkül is hatalmuk teljes tudatában vannak, így az alkalmazottaik gyakran maguk a betegek, akiket bármikor utasíthatnak, úgy beszélhetnek vele mint a kutyával. Mondjuk nem velem, mert bárkit gigán szorítok, még ha az életem is függ tőle. Nem kérdezek vissza, hiszen először találkoztunk, kitérő válaszát úgy veszem, hogy nem szándékozik mélyen belemenni a gondjaiba, szimplán munkamániásnak mutatkozik. Biccentek megértésem jeléük, ám mélyen elraktározom magamban, hogy itt még valaminek lennie kell a háttérben. Kémként illik némi nyomozósi technikát is ismernem, és van egy olyan érzésem, hogy a kettő összefügg. Van, ami miatt a munkájába temetkezik. Ez leginkább szerelmi bánatnál, vagy családi tragédia esetén szokott megesni. Miután láttam, ahogyan lehajolt a nyakába medálként felaggatott gyűrűt, egyre biztosabbnak tűnik, hogy ezek keveréke. Jó eséllyel a férje hallhatott meg, ami ezekben a háborús időkben nem is csoda, ám a gyermekről foglalmam sincsen. - Ugyan, nem az Ön gondja, hogy turbékoló szerelmeseink hol keresnek fészket maguknak... – Ingatom a fejemet írónikus mosollyal. Annyira felelősségteljesen akarta volna ezt is megoldani, hogy eszem a szivét. Nem tudom, hogy honnan keveredett ide, miért nem találkoztunk eddig, de belesajdul a szívem, hogy mit is keres egy ilyen angyali teremtmény ebben a mocsok világban, ahol mindenki a saját igazárt harcolni. Ahogyan őt nézem, még halvány lelkiismeretfurdalás is felsejlik bennem, amitől árnyék fut végig az arcomon, elkomorulok. - Köszönöm.. igazán kedves Öntől. – Átveszem a palacsintát, és a gondolataimba temetkezem, miközben majszolom. Gombolyag békésen legelészik körülöttünk, a pihentetés úgy tűnik tényleg használ.
Jacqueline Gotier
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 19 Ω Kor : 37
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-06-14, 20:02
- Furcsa is, hogy az ember annyival többre tartja magát, miközben gyakran az állatok... sokkal ésszerűbben viselkednek. - nem megyek bele mélyebben, de pl. ki látott már olyat, hogy az oroszlán, meg a gepárd háborút vív egymásnak a területért? Persze a vadonban is vannak összetűzések, vannak fajok, akik nem viselik jól egymást, de többnyire akkor ölnek, ha az az életben maradás miatt szükséges. Bár pont ez a két faj, akik kivételek, mert az oroszlánok elvből nem bírják a gepárdokat és ritkítják a fajtájukat, ha lehetőségük adódik rá, bár számukra is a saját létük a fontosabb, az élelem szerzés. Igazán példát vehetnénk néha az állatvilágról, ott még nem ütötte fel a faját az emberei mély gondolkodás, ami sokszor nagyon rossz megoldásokhoz vezet. Azt hisszük sokkal többek vagyunk, mint a nálunk kevésbé erős lények, pedig csak a miatt emelkedünk ki, mert az eszközeinkkel többek vagyunk, de ha ketrecbe zárt egy farkast és egy embert minden nélkül, akkor nem kérdés, hogy a farkas fog győzedelmeskedni, nagy fölénnyel. - Más a munkánk, érthető, ha máshogy állunk hozzá. Megértem, ha jó egy kicsit kiszakadni, ha beosztottai is vannak. Én e téren szerencsés vagyok. - sose vágytam rá, hogy főnök legyek, még a nővéreket is nagyobb részt kérem, nem pedig követelem, hogy megtegyenek valamit. Nekem így kellemesebb, én szeretek az emberekhez barátságosan és kedvesen hozzáállni, mert az élet így sokkal kellemesebb. Nem is szeretnék soha szigorú főnök lenni. - Nem nyomaszt semmi komolyabban, szimplán csak nem tudok mit kezdeni magammal otthon az üres falak között. A munka lefoglal. - eltereli a gondolataimat, és közben nem kell arra gondolnom, hogy mi minden történt, amire jobb lenne nem emlékezni. Nem akarom a férjem, a lányom arcát látni miután ott voltak a vízparton, azok után hogy kihalászták őket a tóból. Rémes, de képtelen vagyok a jóra emlékezni. Próbáltam, sokáig, a sok kép, a sok emlék, és mégis minden ellenére, ha rájuk gondolok akkor csak az kúszik be a fejembe, hogy az utolsó perceikről nem tudok semmit, hogy nem voltam ott, hogy talán segíthettem volna, hogy az én Ariellem mennyire félhetett. Néha abban reménykedem, hogy nem érezte, hogy a hideg volt a gyorsabb, ami legyőzte és nem maga a fulladás, de tudom, hogy ez csak balga remény. A vízben nem tudsz mozogni, csak süllyedsz lefelé. Nem olyan, mintha megfagynál a hóban, nem békésen alszol el, csak törnél felfelé, úsznál a felszínre, de képtelen vagyok, amíg végül a tüdőd meg nem telik vízzel... Elfordítom a fejem és a kávéra koncentrálok, nem szabad erre gondolnom, muszáj másra figyelnem. - Nem szólhatok bele, hogy a kollégáim mivel töltik a szabad idejüket, de majd beszélek Dr. Holmes-szal. Ha indokolt, akkor ő majd intézkedik. - az osztályvezetőnk felettébb szigorú ember, tehát ha ő nem, akkor senki más nem tud ez ügyben lépni, de az biztos, hogy nem az én dolgom. Nem is akarok mélyebben belefolyni, hogy egy kollégám hol és mivel üti el az idejét. Egyébként is Alisha egyáltalán nem rossz ember, kétlem, hogy olyasmibe menne bele direkt, ami gondot okozhat. Jó oka lehet rá, hogy azt teszi, amit. Csak utólag látom meg a kis mosolyt az arcán, minden bizonnyal nem gondolta igazán komolyan, bár nem vagyok benne teljesen biztos. A palacsintás dobozt szépen kinyitom előtte. Nem fogom direkt én tenni a kezébe az ételt, nyugodtan vehet magának. - Van nálam szalvéta, ha nagyon összemaszatolná magát, a kedvenc palacsinta árusom kifejezetten jól meg szokott tömni minden darabot. - igazából a szalvéta is csak időlegesen felel meg, aztán jobb, ha az ember rendesen kimosakszik vízzel.
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-06-14, 12:57
Jacqueline & Walter
- Az állatok mindig ügyesebben készek azt tenni, ami a legjobb számukra, mint amikor a sérült őz gyógyfüveket kutat az erdőben, míg az ember csupán elhagyja magát. Kivételek mindig akadnak, mégis, a hálám fogja üldözni az észrevételekért. – Jegyzem meg köszönetteljes hangon, és azon merengek, hogy tényleg egy jóságra felesküdött angyalról van szó, aki ott segít, ahol csak tud, még ismeretlenül is odaszólt, mgvizsgálta, hogy mi a helyzet. Még orvosok között is ritkaságszámba megy, a többség mogorván, lekezelően végzi a munkáját. Nem mondom, hogy különösen szívlelném őket. A hálámat valahogy ki akarom fejezni, mégis ő invitál magához. Különös fiatal nő, elszakít a jelentől, a múltamtól pedig pláne nem, és mintha kisöpörne minden borongós gondolatot azzal, hogy egy alternatív valóságot tár elém. Amelyben van aki rám mosolyog, aki azt sugalja, minden rendben lesz. Pusztán már a jelenlétével, mert nem ismer. Ha tudná, ki vagyok, még akár az életemre is törne. Bezárkózna előlem egy csürbe, és ha be akarnék menni, talán még egy baltával is nekem esne. - Nahát... nálam fordítva. – Nevetek fel hangtalanul, a vidámsága rám is átragad, ahogyan kifejtem, amire gondolok. – Túl sok volt már abból, hogy mindenki tőlem várja a megoldásokat. Az ezredes úrnak nyoma sincsen, napok óta, így az én kezemben van minden. Ehhez nehéz hozzászokni. Mára szabadságoltam magam, hogy kiszelőztessem a fejem. – Komolynak érzem a szavait, és kémként ugyan rém tapintatosan, manipulatívan hozzáállni a témákhoz, hogy minél több belsős kapcsolatokat szerezzek, de ma nem érzem magam kémnek. - Mi az, ami ennyire... nyomasztja Jacquline? Pont egy idegennek öntse ki a szívét, ha nem lát többé, legalább könnyebb lesz a lelke.. – Megvárom, míg kávét önt nekem, addig csak a tekintetét tartom fogva, s felpattanva megitatom a lovacskát a válltáskámban hordozott tömlőből. A tenyerembe öntöm a vízet, és hagyom, hogy felnyalja. Mire visszaérek, át tudom venni a műanyag poharat, hogy belekortyoljak. - Nem is forró, ebben a melegben nem esett volna úgy jól. Igazán finom. – Szürcsölgetem, ám szavait meghallva felvonom a szemöldökömet. Ha viccesen is, de álcinizmust mutatok, ahogy megszólalok. – Sürgősségi? Akkor kegyed megmondhatná annak a Dr. Jones kolleginának, hogy tartsa magát távol a barrakomtól, mert elvonja a gyakorlatozók figyelmét, különösen a Maxwell srácét, aki láthatóan miatta mászkál ki. Vagy a franc se tudja, mit müvelnek itt ezek ketten. – Szavaim csupán vicces féltékenységet tükörznek, nem is hagyom hogy komolyan vegye, én magam sem szóltam rá Andrew-ra. Ezekben a vészterhes időkben ha két kötelességtudó ember egymásba kapaszkodik... Nos... Azt én is el tudnám viselni... - Megkóstolom... köszönöm. – Nyújtom a kezemet, amely nem baj, ha maszatos lesz, lovaglás után úgyis le fogok majd tusolni. Elmerülök ismét az őzike szempárban, és azon agyalok, miért vagyok ilyen hülye, hogy képes lennék mindent félredobni, ha csak kicsit is érdekelném...
Jacqueline Gotier
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 19 Ω Kor : 37
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-06-13, 07:47
Persze azért nem mernék megesküdni rá, hogy katona, csak szimplán jó esélyt látok rá, hogy így van, de akár lehetne rendőr is, vagy csak egy fickó, aki valamivel komolyabban veszi magát, mint egy átlag ember. Egyáltalán nem mond el valakiről mindent a tartása, csak maximum tippelhetünk ez ügyben és néha bejön, néha meg nem. Nincs is ezzel semmi baj, nem könyvelem el magamban, hogy katonáról van szó, maximum azt, hogy erre is jó esély van, főleg ha ezt nézzük, hogy az utóbbi időben a városban nincsenek kifejezetten kevesen. - Nézze csak... rá tud állni, csak nem könnyen. Ha jobban fájna neki, akkor még csak rá sem állna, egy szimpla ösztön. Csak az ember van annyira furcsán bekötve, hogy akkor is erőltet dolgokat, ha azt nem kéne. - na igen, mi vagyunk hajlamosak akár betegen is dolgozni, akár sérüléssel is harcba menni, és egyszerűen figyelmen kívül hagyni a test jelzéseit, hogy mikor mit nem kéne. Az állatok még figyelnek erre, ők ha fáradtak akkor pihennek, kivéve persze, ha az ember hajtja őket és nem engedi, de azt is kétlem, hogy mos Gombolyagot rá lehetne venni arra, hogy fusson, vagy akár csak arra, hogy sétálgasson, és ő szerencsére elég nagy méretű is ahhoz, hogy nehéz legyen ösztökélni olyasmire, amit nem akar. - Épp azért jöttem ide, hogy ne a gondolataimmal legyek. Szabadnapom van és... már igazán nem tudtam mit kezdeni magammal otthon. - rántom meg a vállam egy félmosollyal. Na igen, pont erről van szó, még jó is a társaság, ha nem kell egyedül lennem azzal ami fejemben jár. Túl sok minden van odabent, amit igenis jobb kizárni szépen, és inkább figyelni egy vadidegenre meg a lovára. Legalább addig is el vagyok, és nem egyedül kell megennem ennyi palacsintát, mert a végén még nyomot hagyna az alakomon, na nem mintha ez egyáltalán számítana. - Jacquline Gotier... városi kórház, sürgősségi. - szélesedik ki kicsit a mosolyom, ahogy próbál leutánozni a bemutatkozását a magam módján. Nincsenek olyan hangzatos titulusaim, de ebből már tudhatja, hogy orvos vagyok, ha eddig nem lett volna egy értelmű. Kiöntöm szépen a két kávét. Szimpla műanyag pohár, amit felé nyújtok. - A saját ízlésem szerint van ízesítve, nem akartam minden magammal hozni külön, de azért remélem megteszi. Kér palacsintát? - sok van, még a mai napig is előfordul, hogy nem mérem fel, hogy egy főre kell vásárolni. Ez van, ha megszokod, hogy családod van, elég nehéz tőle elvonatkoztatni, csak akkor megy, ha direkt koncentrálsz.
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-06-12, 09:25
Jacqueline & Walter
Elég jó emberismerő, ha még civilben is fel tudja mérni, hogy milyen magabiztosan ülöm meg a lovat. Fogalmam sincs, hogy orvos, így sokakkal találkozhat, tapasztalatokat gyűjthet. Ő is a háború fontos résztvevője, ha nem is az árokban, de a háttérben nélküle nem lenne ugyaz. Ha tudnám, hogy mennyire hasonlóan gondolkoznánk, akkor már lehet, hogy a kórházba felkerestem volna, hogy minimum udvaroljak neki, de az egyik sarkalatos kérdésben mások vagyunk azért. Én örülök, hogy végre kicsit el tudtam szabadulni, hogy a sok vér látványától mentes legyek, ő pedig annyira munkamániás, hogy máris menne vissza. - Megesett, igen, de én el tudtam mondani, hogy mi a bajom. Ha másokat megkérdeztem, szintén. De Gomolyag nem fogja. Lehet, hogy fájlalja, de nem tudom felmérni. De ha a kisasszony szerint nem komoly, hiszek kegyednek. – Nem pattanok vissza a nyeregbe, egyébként is az volt a szándékom, hogy kantárszáron vezetem majd vissza. Ha nem vészes, akkor elég, ha nem erőltetjük tovább, ahogyan a csodaszép fiatal nő mondja. Próbálom megkeményíteni a lelkem, hiszen egyébként imádok flörtölni, csábítani, na de ha valaki a puszta kisugárzásával is tarol, ott tehetetlen vagyok. Akkor csak azt érzem, hogy egy vagyok a sok közül, akik a trónja körül legyeskednek. Pedig éppen fordítva, én vagyok a komoly személy, hiszen anyám számít ránk az ügyünk miatt, mintha valami trónörökös lennék, apám pedig elkönyvelte, hogy hátrahagytam már jó régen a német eszméket, hiszen a britekért harcolok lassan már egy évtizede. Nem az állatot figyelem, hanem a nőt, amint lehajol, és megvizsgálja a paripát. Pillantásom csak futó, nem akarom még őt is kínos helyzetbe hozni, ha már magamat sikerült. Nem értem, hogy miért tűnt belőlem el, a hideg, kiszámíthatatlanul gyilkoló német kém, a bárgyú mosolyt legalább sikerült szétoszlatnom az arcomról, mert az már beteges volt. Legalább kávézni elhívom, ám ő megfordítja a kérdést, és odainvitál a pokrócra. Nemet kell intenem. - Dehogy akarom én megzavarni a piknikjét. Azért jött ide, hogy a gondolataival legyen, nemde? Kivéve ha kifejezetten unatkozik, mert ez esetben... – Ha elfogadja az udvarias visszautasítást, akkor visszaindulok a bázisra, ha mégis erősködik, akkor kikötöm valahova az állatot, hadd legelésszen, és vigyázva, hogy ne lépjek rá a pokrócra, leheveredek, és várom a kávémat, őszintén szólva azt sem tudom, hogy mit kéne mondanom. A szépség csak egy dolog, ám mellette ő még empatikus is. A legjobb lenne mielőbb lelépni, mielőtt még elkezdek hülyeségeket beszélni. Az kéne még csak. - Walter Sheringham őrnagy vagyok. Brit hadosztály, tűzérség. A hölgy pedig...? – Kérdezek rá, jó eséllyel francia. Az angolok között kétlem, hogy valaki ilyen csinos lenne.
Jacqueline Gotier
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 19 Ω Kor : 37
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-06-10, 18:00
Oh, hát nem vagyok én azért teljesen biztos benne, hogy a fickó katona, simán lehet, hogy nem az, csak a városban annyit látni belőlük mostanában, hogy aki nem ismerős arcra, arról az ember könnyedén gondolhatja, hogy katona ember, no meg azért a feszes tartás is elég nagy eséllyel annak tudható be. Azt hiszem azok az emberek, akik egy bizonyos hivatással élnek nem tudnak tőle civilben sem igazán elvonatkoztatni, ilyen ez egy katona esetén, vagy épp esetemben, aki akkor is orvos vagyok, ha épp nem tartózkodom a kórházban, ezen nem sok minden tud változtatni, ezért nézem azt a szegény lovat most is kellően szakavatott szemmel. - Nem is biztos, hogy azonnal állatkórházba kell őt vinni, de biztos önnel is megesett már, hogy megrándult a lába, egy ficammal pedig nem kellemes lépkedni, főleg nem teherrel a hátunkon. - ezt azért megértheti igaz? Egyáltalán nem biztos, hogy komoly sérülésről van szó, simán lehet, hogy csak valami kis aprócska kellemetlenség, amit könnyedén helyre lehet hozni, vagy elég egy kis pihentetés. Nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni nem igaz? Meg is vizsgálom az állatot és tényleg jól sejtettem, nem annyira durva a helyzet, mint ahogy ő gondolta esetleg. A nyakláncot szépen vissza is tolom a blúz alá, amikor felemelkedem megint. Nem szoktam mutogatni, ezért is van mindig ruha alatt. Nincs szükség rá, hogy bárki is kérdezgessen. Friss még a seb, nem szívesen mesélek róla, egyszerűen próbálok nem foglalkozni vele. - Nincs mit, csak neki segítettem és önnek sem lett volna jó, egy járásképtelen ló. - persze nem tudom, hogy az övé-e, de az se hasznos, ha olyan állatot visz vissza, akinek kivégezte a lábát hetekre, mert tovább erőltette, mikor már nem bírta a strapát. A meghívása eléggé meglep, ezt kár lenne tagadni, és azt hiszem azért felelek talán túl hirtelen is, mert ez történt. - Végülis... bár tudja van nálam kávé, és addig... - itt kérdőn tekintek rá, hiszen nem tudom, hogy mi a neve és csak amikor megmondja, akkor folytatom. - ... is tud egy kicsit pihenni. Persze nincs nálam csésze, de ha megteszi egy sima műanyag pohár is. - finoman megemelem a vállam, és ha benne van akkor visszasétálok az eddigi helyemre, hogy letelepedjek oda, ahol eddig ültem.
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-06-08, 18:19
Jacqueline & Walter
Valamit nagyon rosszul csinálhatok, ha ennyire képes kiszúrni, hogy katona vagyok. Jó, nyolcadik éve vagyok a briteknél, akik belémverték, hogy egy katona még az álmában is katona, de tudnék kéne kémként egy kicsit kibújni a szerepemből, és felvenni valami mást. Legalábbis nem kiismerhetőnek lenni. Már így is túl régóta vagyok Sheringham őrnagy, teljesen hozzámnőtt, amivé váltam, kérdés, hogy mennyire fogom tudni elengedni, és ismét kiméletlen, hidegfejű németnek lenni. Ritkán ölök direkt, már több hónapja is megvan már, azonosultam volna apám ideológiájával? Nem tudom, néha már bosszantóan nehézkes utat választani. Főleg, hogy a csodaszép nő még észre is veszi a lovacskás bénázást, és nagyjából a legszebb nő, akit valaha láttam, pedig volt párral dolgom. Külseje nem csupán a babás kinézetből ered, párosul mellé valami olyan kisugárzás is, amitől enyhe szexuális vágyam is támad. - Elnézést, ha nyersnek tűntem hölgyem. Pihenni vágytam ma, nem az állatkórházba... – Válaszolom immár tényleg katonásan, ebből már egyértelműnek tűnhet, hogy kivel van dolga. A hanghordozásából egyértelmű, hogy ő francia, úgy ejti a szavakat, mint aki anyanyelvként tanulta. Visszafogok a cinizmusból, ami belőlem sokszor árad, talán csak Cordelia mentesült alóla, ő viszont annak ellenére, hogy maradt, visszatért egyéb elfoglaltságaihoz, amelynek én nem vagyok a része. Talán vissza kéne térnem a szállóba, hogy némi whiskeyben keressek megnyugvást a mai napra. - Legyen így, kisaszony. Lekötelez. – Felelem kurtán, és igyekszem nem elmerülni az őzikeszemekben, amelyek pillanatok alatt a rabjukká tesznek. Nem tudom, hogy mi van velem. Talán nem is ital kell nekem, hanem egy jeges fürdő, vagy legalább egy dézsa, hogy félre tudjam dobni, hogy valaki ennyire a hatása alá tud vonni. Semmi értelme marcangolni magam, biztosan sorban állnak érte, ha nem kelt máris el. Nem látok gyűrűt az ujján, de a nyakában mintha lenne valami felfűzve. Amikor lehajolt, akkor a dekoltázsát néztem volna, mégis az ékszeren akadt meg a tekintetem. Ha nem az ujján, akkor talán hadiözvegy? Erre szokott utalni az ilyesmi. Ha még mindig kötődik az urához, akkor fene vigye, nem fogom háborgatni. Arébb lépek, és megkeményíteni szándékozom a lelkemet, ám amikor közelebb lép, még a fizikai közelsége is letaglóz, amilyen gyengéden bánik az állattal, és amikor megszólal, akkor már tudom, hogy nem fogom tudni elengedni. - Igazán köszönöm... visszakísérem a barakkokhoz. Meghívhatom legalább egy kávéra. Hálából, vagy ilyesmi. – A tökéletes udvarlás, amely mindig a sajátom szokott lenni, most idétlen kamaszos próbálkozásra szorítkozik, még el is vörösödöm picit, pedig láthatja, tetkóm van, izmos vagyok, a fülem mögött cigi, amolyan igazi ír fenegyerek, akinek a jól feléptett imázsát porrá zúzta a megjelenése.
Jacqueline Gotier
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 19 Ω Kor : 37
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-06-07, 19:16
Érdekes egy alak, ha fogadnom kéne akkor a feszes tartás és a komoly külső alapján azt mondanám, hogy katonáról van szó, de persze ezt nem lehet biztosra venni. Hiába találkozom naponta sok emberrel, attól még nem vagyok én a világ legjobb emberismerője. Nem is fogok most így nyíltan rákérdezni, főleg, hogy már maga a tény is kissé zavarba ejtő, hogy folyamatosan néz, és még a megszólalással is gondjai vannak. Ez az, ami talán kissé eltántorít attól a lehetőségtől, hogy tényleg katonáról van szó, mert ahhoz képest talán egy kissé bizonytalannak tűnik szegény, bár bőven lehet hogy tévedek. Azért megvárom, amíg végre eljutunk oda, hogy tényleg meg is tud szólalni. Hát nem megy valami könnyen, ez azonnal látszik, de végül úgy fest összekapja magát. - Értem és elhiszem, végül is látszik, hogy jól bánik a lovakkal, és könnyedén hat rájuk. - mosolyodom el. Nem szánom én ezt bántónak, talán csak egy cseppnyi kötekedésről van szó, amennyi azért mégis csak belefér, főleg hogy ő is ugyanígy tesz, amikor a kérdésemre válaszol. Szóval, ha így hát így. Ezek szerint csipkelődős vonalon maradunk, vagy ez inkább csak az én szavaim miatti visszavágás? Netán így akarja oldani magában azt a tényt, hogy konkrétan szótlan maradt pillanatokig, és alig sikerült bármit is kinyögnie? Az viszont akkor is tény, hogy Gombolyag nem hallgat rá és meg se moccan, tényleg lehet hogy jobban fáj a lába, mint ahogy azt a uraság előzőleg gondolta. - Akkor csak a ló lábát nézem meg, ha az öné rendben van. - pillantok fel rá, miközben már szépen tápászkodom fel a pokrócról az utolsó falat palacsintát is szépen lenyelve. Most már tényleg rendesen megtörlöm a kezem és a számat is, bár így sincs nálam tükör és minimális kakaó marad a szám szélén. Végül a lóhoz sétálok és szépen leszedem a rögtönzött kötést. Pár óvatos nyomás, figyelem a reakciókat. Nem vagyok egy lódoktor, de azért valamelyest van sejtésem, főleg hogy az esetet is láttam. - Csak egy ficam, ha minden igaz, pihentetni kéne, azért nem akar ráállni. - nem komoly, de akkor is kéne szegény állatnak egy kis idő, amíg nem mászkál vele, és ezzel Gombolyag is tökéletesen tisztában van. Csak mi emberek vagyunk olyanok, hogy a nyilvánvaló tényeket hajlamosak vagyunk egyszerűen figyelmen kívül hagyni és betegen, vagy fáradtan is erőltetni azt, amit nem kéne.
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-06-06, 19:06
Jacqueline & Walter
Végre egy kicsit kitisztíthatom az elmémet, a két világ között rekedni nem a legjobb sors, és még ha állandóan a britek között is élek, nem feledem, hogy honnan jöttem, és a mosolyom mögött még mindig ott lapul a gép, a hidegvérű gyilkos, aki pontosan le tud csapni, ha úgy hozza a szükség. Éppen ezért már kell egy szünet, amikor a saját gondolataimmal tudok lenni, félretéve a kötelességet, és az lehetek, aki valójában is vagyok, valaki olyan, aki csak békét akar, hogy végre a maga mögött tudhasson mindent. Tűként úgy emlegetnek, hogy érzelmi törés nélkül bánok el bárkivel, pedig ha tudnák, hogy lassan csontlabirintust építhetnék azok koponyáiból, akiket a másvilágra küldtem. Ha tudnák, hogy éjszakánként mennyit álmodok róluk. Mint amikor még kezdő koromban be kellett épülnöm egy szakaszba, ahol bár veszélyesnek tartottak, nem nagyon kötekedtek velem, csak lenéztek mert új voltam közöttük, holott ők maguk is egy szedett vetett társaság volt. Az alakulat az ellenséges partvonalak mögé hatolt be, meg kellett szerezni egy komoly biztonsági kódot a Führer elől. Társaim a különböző csatáktól, és a veszélyes cseleknek köszönhetően hullottak mint a legyek, a végső akadályhoz már csak hárman értünk oda, és bevallom férfiasan, az örök túlélő nagydumás bérgyilkos társamat olyan alagútba küldtem, ahonnan tudtam, hogy nem fog visszatérni, míg a nagyfőnök gőgösen utasítgatott, miután megtaláltuk a kódot, hogy minden körülmények között védjem meg őt, akár a saját életem árán is. Döbbenete annyira lefagyasztotta, amikor horogkeresztet rajzoltam a levegőbe, majd torkon szúrtam. Álmodok vele is, furcsa módon még ő sem tűnik szomorúnak, pedig neki aztán bőven meglenne az oka a szemrehányásra. De most itt vagyok a parkban, a sérült lábú lóval, és egy olyan látomással, akitől meg én tudok megdöbbenni, biztosan furcsán is érzi magát. - Ööö... – Ez vagyok én, a Tű, az Európa szerte hírhedt kém, aki tökéletesen le van fagyva az őzike tekintetű csodaszép nő látványától. Megrázom magam, mintha hideg víz alól húznám fel az arcomat, aztán visszazökkenek. – Nem sok hölgyem. Nem sok. Mégis... higgye el, vagyok annyira tapasztalt lovas, hogy ilyesmi nem fordulhatott volna elő. – Jegyzem meg, végre tárgyilasosságot erőltetve magamra. Végigszántok borostával tűzdelt államon, majd a tarkómra siklik a tenyerem. Cefetül meleg van. Gombolyag térdét bugyolálgatom, de csak nem lesz jó. - Köszönöm, a lábamnak semmi gondja, ellenben a paripa biztosan örül a segítségnek. – Mint valami kisiskolás, úgy kötök bele a mondatába, pedig csak támogatni akar. A tekintetemben még mindig van valami mindent elsöprő, szikrázó pillantás, igyekszem elszakítani a pillantásomat, de mindig visszatéved az ő alakjára. Letörlöm az ostoba vigyort a képemről, és rövidre fogom a kantárszárat, hogy oda tudjon férni a csődörhöz.
Jacqueline Gotier
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 19 Ω Kor : 37
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-06-05, 18:46
Nem való nekem a szabadnap, egyáltalán nem tudok mit kezdeni magammal ilyenkor, de tényleg, pedig igazán igyekszem. Még jó, hogy nem küldenek el véletlenül valami hosszabb szabadságra, mert akkor biztos hogy a szomszédok agyára mentem volna egy idő után. Így is megcsináltam már otthon mindent, amit csak lehetett és már képtelen lennék megmaradni tovább a négy fal között. Ha muszáj lenne, akkor se menne. Ezért vagyok most kint és gyűjtöm a kalóriákat. Hát az biztos, hogy ettől nem fogok elhízni, ugyanis máskor meg alig eszem. A folyamatos műszakok, a túlórák... egy húzósabb napon előfordul, hogy egész nap egy fél szendviccsel húzom ki és sok esetben még csak fel se nagyon tűnik a dolog, mert sokkal fontosabbak a sérültek, és az ellátásuk, mint az hogy most rendesen ebédeltem-e. Az én munkámban nincs ebédidő, főleg akkor, ha valami nagyobb baleset történik. Emlékszem, aznap, amikor beomlott pár hónapja az város szélén a Vernique család pajtája, és bent játszottak a gyerekek, egész napos műtétek sora várt ránk. Nem volt idő kimenni enni, még csak pisilni sem, de mivel inni nem sokat ivott az ember, ez se jelentett nagy gondot. Elég erőteljes volt ez a nyihogás, ami megcsapja a fülem és ki is szúrom a fickót a lóval, ami majdnem ledobja, de sikerült megfékeznie az állatot. Megijedhetett valamitől, úgy fest nem is kicsit, és valahogy automatikusan csúszik ki az érdeklődő kérdés, de úgy fest egy ideig, hogy a válasz elmarad, mert csak úgy néz rám, mint aki szellemet lát. Lehet, hogy ennyire kakaós maradt volna az arcom? - Akkor jó, úgy láttam, hogy nem sok híja volt egy esésnek. - teszem még hozzá, de ő láthatóan már akcióba kezd, én pedig addig próbálom még inkább rendbe tenni az arcomat, nem tudom mennyi sikerrel, hiszen éppenséggel a száraz szalvéta nem sokat segít, törölköző meg nincs nálam, hogy lássam mire is jutottam. Kissé meglep, hogy csak úgy lekerül róla az ing, de hát... úgy fest, hogy a ló tényleg megsérülhetett. Aztán már csak a morgást hallom, azt hiszem kissé vita van a lóval, vagy inkább csak a fickó nem tud mit kezdeni a helyzettel, hogy az állat nem akar moccanni. Nézegetem persze, hogy mit művelnek és eszem tovább a palacsintát. Azért jöttem és ha a kezemben van, akkor meg az lesz kakaós. - Talán csak pihentetné egy kicsit... a lábát. - nem is tudom miért nem tudom megállni, hogy belekotyogjak a dologba, de hát orvos vagyok vagy mi a szösz, bár nem állatorvos, de hát sok dologban azért ők is hasonlóan működnek, mint egy ember. - Esetleg megnézzem a lábát? - vetem fel az ötletet, hátha az segít, és akkor tovább tud menni gond nélkül.
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-06-04, 19:29
Jacqueline & Walter
Egyszerűen már tele van a fejem a sok ostoba kérdéssel. Az ezredes volt olyan felelőtlen, hogy egy szó nélkül lelépett, nem is tudom, hogy merre van, a katonaságban pedig nincsen demokrácia. Aumatikusan én parancsolok. Addig ez nem volt gond, amíg valaki más is, felettem viselte a következményeket, most viszont bármit is mondok, teszek, az hivatalos, csakis engem okolhatnak, ha valaki meghal, megsérül, vagy egyszerűen valami szokatlan történik. El akarok szabadulni, ezért a legjobb megoldásnak azt tartom, hogy szimplán elhúzok a fenébe egy kicsit civilben lenni. Három szinten osztottam ki a vezetői köröket. Ezen a pár órán nem múlhat, hogy hadbíróság elé állítsanak. Kivételesen egyszer nem én akarok lenni a Tű, vagy Sheringham őrnagy. Csak Walter. Gombolyag, a fekete csődör tökéletesen mozog velem együtt, ló és lovasa mintha összenőttek volna, egészen addig, amíg meg nem riad a siklótól. A kígyó összességében ártalmatlan, de a paripa ösztönösen fél tőle, vagy megrugdalná, ezért szinte érzem a mozdulatot, ahogyan megrándul a melső lába a fékezésről, a visszahőköléstől. Azonnal pattanok le, és nem is veszek tudomást a körülöttem piknikelő városlakókról. Ha látnám is, nagyon meg lennék lepődve, hogy ennyire jól képesek ellenni, hiszen a bura jelenléte egyre nyomasztóbb, áram sincsen a legtöbb helyen. Bár ami vicces volt, hallottam, hogy egy dagadt, szakállas pasas azt mesélte, hogy így is három tartalék generátor kellett neki, hogy valami elektromos játékkal tudjon hülyéskedni... Érdekes... Nyugtathatom kissé Gombolyagot, a fülébe suttogok, mintha valami lóidomár lennék. A mellső térdét fájlalja, ahogyan látom. Ciccentve hajolok hozzá le, hogy megnézzem, de egyből felmorran, jól gondoltam. A finom hangszínű kérdésre odapillantok, és egy barna szirént fedezek fel a napsugarak gyűrűjében. Első megdöbbenésemben nem is válaszolok azonnal, csak megbabonázva meredek a nőre, aki nagyjából szebb, mint az összes álomképem összeadva. Becsukom a számat, így nem viselkedik egy német kém, még ostoba fajankónak fog hinni. - Bocsánat. Jól. Köszönöm. – Mormogom a tőmondatokat, és magamban jót mosolygok, hogy még a szája is kakaós, nem mindenhol sikerült letörölni. Visszafordulok a lópacihoz, és hirtelen azon tűnödök hogy mivel is kéne legalább kissé átkötni, rögzíteni. Jobb ötletem nem lévén lekapom az ingemet, alatta ott az atléta, és azzal bugyolálom be. A vállamon ott a sas, de mivel az egy állat, nem feltétlenül asszociál bárki is a német birodalomra. Nem is nagyon elterjedt a tetoválás, még soha életemben nem láttam senkim, de nekem van. A ló azonban nagyon nem akar mozdulni. - Gyerünk már kisöreg, ne akard, hogy bemossak egyet... – Nem használ már a könyörgés, a rábeszélés de még a fenyegetés sem. Lecövekelek mellé, és morcosan gondolkozom. Valamiért visszatéved a tekintetem a szirénhez, és csak hunyorgok. Azt hittem, hogy ilyen jó nők csak a Karib Tengeren vannak...
Jacqueline Gotier
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 19 Ω Kor : 37
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-06-04, 17:21
Azon kivételes napok egyike a mai, amikor épp nem vagyok ügyeletes. Hát persze, hogy rémesen és elmondhatatlanul utálom az ilyet. Kénytelen vagyok elfoglalni magam valahogy, ami őszintén szólva rendkívül nagy kihívást jelent, pedig azért igyekszem nagyon. Azon kívül, hogy a délelőtt nagy részét takarítással töltöttem, végül persze, hogy meguntam a csendes otthon. Ha egy forgalmas kórházban dolgozol és azon belül is pont a sürgősségin, akkor igazából nagyon nem viseled jól, amikor nem fecsegnek/sírnak/kiabálnak körülötted kismillióan. Sehol egy kérdés, sehol egy jó tanács, vagy egy könyörgő szó, csak egyedül az üres házban várhatom, hogy... holnap legyen. Ezért döntöttem végül úgy, hogy fogom magam, összepakolok pár dolgot és egy könyvvel a kosár tetején jövök ki szépen a parkba. Nincs messze a házunktól, így hát nem is telik sok időbe, hogy elérjem. Szépen lepakolok mindent, leterítem a pokrócot és kényelmesen elhelyezkedem, miután kibújtam a cipőből is. Jó az idő, szikrázóan süt a nap, itt még ahol nem ér az árnyék egy blúzban is gond nélkül el lehet lenni. Pár pillanatra az ég felé emelem a fejem és csak élvezem a kellemesen arcomat simogató sugarakat. Aztán egy halk sóhajjal kezdek előpakolni. Nagyjából akkor áll meg a kezemben a már megkezdett palacsinta, amikor meghallom az erőteljes nyihogást. Szégyen, nem szégyen, de úgy csúszik meg ijedtemben az étel, hogy sikerült az arcomat rendesen összemázolni, úgyhogy aktívan nyalogatom le az ujjaimat, hogy kereshessek egy szalvétát, amíg figyelem, hogy mi is történt. Nem is olyan messze ágaskodott fel egy ló, de lovas éppen megúszta a leesést jól láthatóan. Mázlija van. - Jól van? - szólalok meg azért felhívva most már magamra a figyelmet. Nem lehet tudni, hogy a kérdésem amúgy a fickóra, vagy a lóra vonatkozik. Innen úgy fest mindenki rendben van, de ki tudja, hogy szegény állat nem lépett-e bele valamibe, ami esetleg belékelődött a patkóba és esetleg azért ágaskodott meg annyira. Innen nem látni.
Walter Sheringham
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 77 Ω Kor : 42
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-05-30, 16:39
Jacqueline & Walter
Az áram már napok óta elment, és a várost lázban tartja, hogy vajon miről is van szó? Talán honfitársaim támadtak volna valami különleges technológiával? Nem, semmi ilyesmiről nem tudok, pedig alaposan beleástam magam a német hadi stratégiába. Kétlem, hogy a Führer engem nem értesített volna arról, hogy valami készülődik, ellenben a városhoz közel lezuhant repülő egyértelműen hozzánk tartozik. Erről viszont nem tudtam, és tökéletesen ostobának érzem magam, hogy engem, a Tűt képes kihagyni valami komoly műveletből? Pontosan tudja, hogy az ellenséges vonalak mögött mozgok, de ezek szerint csak nélkülözhető porszem vagyok. Mindegy is, nem miattam, anyámért, a saját népemért teszem, ez a meggyőződésem, még ha az irányítás diktatórikus módon egy kézben van. A brit sereg egyenlőre a helyén van. Tartalékgenerátorokat használunk, de igen aggasztó, hogy az ezredest napok óta senki nem látta. Elképzelhető, hogy a városvezetéssel valami megoldáson töri a fejét, ha nekem kéne tippelnem, akkor szükségállapotot, kijárási tilalmat fognak elrendelni. A hadsereg szép lassan átveszi az uralmat, még ha csak vendégek voltunk is itt. A kaszárnyában, mint magas rangú tiszttől tőlem várják a gyakorlati parancsok kiadását. Megszoktam már az irányítást, a nyomasztó légkört nem. Rám néznek, és megváltást remélnek. Talán ha bárki beavatott volna a fejesek közül, hogy mi a jó élet folyik itt, egyszerűbb dolgom lenne. Így csak félszemű vagyok a világtalanok között. Akkor csesszék meg. Winchesterre bízom a mai nap koordinálását, és pihenőt írok elő magamnak. Átöltözöm civilbe, a kornak megfelelően világos ing, nadrágtartó, csizma, és már vezetem is ki a fekete csődört a lovardából. Neki sem árt, hogy kicsit megmozgatja valaki. Az erdőbe nem akarok most merészkedni, ki tudja, hogy a bura miket tartogat még, így csak a parkon vágok át. Ez sem sikerül jobban, mert pár perc ügetés után a paripa erőteljes horkantás után felágaskodik, és majdnem ledob. Ilyenkor jön jól a tapasztalat, legyőzöm az adrenalint, amitől paprikavörössé vált az arcom, és kőkeményen behúzom a kantárt. Észreveszem, hogy csak egy siklótól riadt meg. Lepattanok az állatról, és nem bántom őt. Végigsimítom a marját, majd a sörényét, és halk, csitító hangon nyugtatom.
Mesélő
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline & Walter Ω Hozzászólások száma : 43
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-05-05, 18:15
Szabad játéktér!
Sebastian Monroe
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe Ω Hozzászólások száma : 107 Ω Kor : 35
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-05-03, 14:40
Andrew és Sebastian
Azért kicsit meglepő, hogy még nem ugrottunk egymás torkának. Ő sokkal jobban fel van húzva mint egy búgócsiga én pedig olyannyira nem vagyok tapintatos, hogy békén hagyjam a gondjaival. Míg a seregben voltunk mind a ketten rengeteg olyan alkalom volt mikor egyetlen egy hozzászólásával elnémított. De örömmel látom, hogy ezeknek az időknek már vége. Mondjuk már nem vagyok katona és mivel már nem a felettesem sokkal bátrabban állok ki ellene. Ennek az az oka, hogy nincsenek következmények. Nem kapok büntetést, nincs fenyítés, mert ellentmondtam egy tisztemnek vagy meghazudtoltam. Szabadabb vagyok és szerintem ez nem tetszik Andrew-nak. De ami neki nem tetszik az nekem annál inkább. -Tényleg itt vagyunk mind a ketten. - Zárom le én is a dolgot. Nincs értelme hazudoznunk egymásnak. Tudjuk jól, hogy egyedül jöttünk ide mind a ketten. Én se azért vagyok itt mert megakarom ölni. Mint mondtam már nekem semmi bajom sincs vele. Hogy Ő megakarna-e ölni? Kizárt. Fegyver sincs nála. Legalább is ahogy megnéztem nincs. Nálam ugyan itt van a hűséges társam, de csak önvédelem képpen jött ma velem. Végül kinyögi a gondját és hiába akartam komoly lenni rohadtul nem nem sikerült. Felnevetek hisz bebizonyosodott az igazam. Gondolom az idegei most pattanásig feszültek. Olyan ez mintha kiröhögtem volna mert nem volt mersze szólni az ügyemben. Erről szó sincs. Én a helyzeten nevetek amit már a legelején tudtam, hogy nem úgy lesz ahogy gondolta. -Hát pedig színész akartam lenni, de most összetörted az álmaimat...- Hát nem gonosz? Kimondottan imád belekötni a dolgokba, de így ismertem meg ezen már nem lepődök meg. Aztán láthatja, hogy meglepődök mikor elmondja a szőke nevét akit már pár napja kerülgetek. Andrew is tud meglepetést okozni, határozottan megváltozott mióta eljöttem a seregtől. -Nem az én dolgom magyarázkodni mikor elméletben halott volnék. Lehet szívgörcsöt kapna a százados ha talpig lisztben beállítanék közölni, hogy a katonája kicsit késni fog mert az elhunyt haverjával megittak pár felest, szerinted? - Muszáj nevetnem ismét. Az ötlet nem rossz. Egyszer, ha már meguntam az életem biztos, hogy kipróbálom. Még lehet, hogy én távoznék a helyszínről győztesen. -Na gyere igyunk! - Ezzel vállon veregetem és elindulok előre. Végződhetett volna rosszabbul is a dolog. De nem úgy történt
Andrew Maxwell
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Andrew Maxwell Ω Hozzászólások száma : 204 Ω Kor : 33
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-05-02, 19:59
Nem akarok sem vitatkozni, sem verekedni vele. Ha tisztán ütnénk és semmi alattomos trükk, valószínűleg addig tartana, amíg ki nem fogy belőlünk a szusz. Lehet, hogy amíg a seregben volt, jobb voltam nála, most viszont úgy tűnik, hogy belehúzott. Vagy én csúsztam lejjebb. Egyik sem lenne túl meglepő. Egy a lényeg, muszáj visszafognom magam. Nem szabad ütnöm és remélhetőleg ő sem fog. Nem úgy tűnik, hogy azért van itt. - Tényleg nincs velem senki és még mind a ketten itt vagyunk - ismerem be egy bólintás kíséretében. Tudom, hogy bele kellene vágnom a lényegbe és talán kicsit engedni a feszült testtartásomon, de ez most szinte lehetetlen feladatnak tűnik. Végül persze mégis összeszedem magam és pont olyan komoran, mint eddig beszéltem, kimondom, hogy mi a helyzet. Nincs meglepve. Egyáltalán nincs. Lehet, hogy próbál uralkodni a reakcióján, de azzal a nevetéssel elárulja magát. Kis híja, hogy nem mosok itt be neki egyet. Mintha rajtam nevetne és azon, hogy képtelen voltam beszélni egy tiszttel és elmondani, kire bukkantam. De türtőztetem magam. Sőt, próbálok nem úgy nézni rá, mint aki a szemével meg tudná ölni. Mert tényleg nem akarom bántani most már. Hogy kimondtam, mi a helyzet, megbékéltem a dologgal. Csak fel kell engedni és nem lesz gond. - Bemesélheted magadnak, ha ezt szeretnéd, de... ne akarj ugri-bugri színész lenni - megrázom a fejem. Pocsék színész, bármit is mond. Lehet, hogy van, akit át tud verni, de én ismerem már annyira, hogy tudjam, mikor játssza meg magát. Azt viszont nagyon nem szeretném, ha ez lenne az, aminél úgy dönt, mégis verekedni akar. Más az ok ugyan, mint előzőleg, de ugyanott kötnénk ki mind a ketten. Azt hiszem, ezért is árulom el, amolyan engesztelésnek, hogy kicsoda a szőke szépség, akire gondol. Legalábbis rá biztosan illik a leírás. Én pedig miért tartanám meg ezt a titkot magamnak? Először volt igazán érdekes. - Szóval kettőre? - kérdezek vissza és ezúttal sikerül valamiféle mosolyra húzni a szám, a nevetésére válaszolva. - Azért nem akarok lerészegedni. Ma nincs szabad estém, se holnap reggelem, hogy a fejemet fogjam a másnaposság miatt. De ha a mostani ellógásommal együtt ki tudod magyarázni a századosnál... - teszem kis gondolkodás múlva hozzá, ezúttal tényleg egész valóságos mosollyal.
Sebastian Monroe
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Sebastian Monroe Ω Hozzászólások száma : 107 Ω Kor : 35
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-05-02, 15:56
Andrew és Sebastian
Megjegyzése ott van a toppon. Andrew mindig is tudta hogyan vágjon vissza és ez most is látszik. Megjegyzése szinte célba se talál. Ha szeretnék vissza tudnék vágni neki, de mit érnénk el vele? Akárcsak a múltkor. Egyikünk ütött a másikunk vissza. Mint egy ördögi kör amit csak úgy lehet megszakítani, hogy el se kezdjük. Andrew azonban még nyúzottabbnak tűnik mint mutatja magát. Igaza van, nem hoztam magammal senkit és valószínűleg tényleg vele mentem volna, de nem kell nagy zseninek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk miért, ÉN hívtam ide, ergo valószínű, hogy nem azért mert szökni próbáltam és ha egy kicsit is emlékszik a régi időkre akkor tudná, hogy nem azért mert megakarnám ölni. -Nem hoztam magammal senkit, de te se. Nyilvánvaló tehát, hogy csevegni fogunk. Ha ez másképp lenne már egyikünk halott lenne, nem de? - Profin tudja húzni az időt ezt el kell ismernem. De mind a ketten tudjuk, hogy nem sok értelme van húzni az elkerülhetetlent hisz amúgy is mind a ketten tudjuk miről van szó. A helyében már a legelején ezzel kezdtem volna. Vagy nehezére esik beismerni, hogy képtelen volt megtenni amit megígért? Hát igen, Andrew nem szokott ígéreteket szegni. Szörnyű érzés lehet ez most számára, igazán kezdem megsajnálni. Végül a keserű ábrázatomra kapok egy kicsit szúró megjegyzést. -Ezt te is tudod, hogy hazugság, mindig is jó színész voltam. - Tettetek durcás fejet mint egy kiskölyök akitől megvonják a süteményt. Azért legalább egy pontot kap, hogy már maga rájött, hogy értelmetlen volt eddig kertelni hisz már régebb óta tudtam, hogy ez nem fog összejönni mint ahogy Ő ezt megtervezte volna Leesett állal hallgatom végig amit mond és ezúttal meg is tapsolok is mellé. Ez az én régi haverom. Leslie, ezt megjegyzem. Remélhetőleg addig meg is marad a fejemben míg találok egy darab papírt és ceruzát. Végül csak vállon veregetem és félig nevetve félig nem is tudom, hogy de megszólalok. -Ezek után? Kettőre is barátom. - Milyen jó, hogy mint szabadnapos csapos ingyen is kapok piát. Gondolom békülni szeretne, hát nehogy én rontsam el ezt a szándékot. Nekem semmi bajom Andrew-val és nem szándékozom a semmiért haragban lenni vele.
Andrew Maxwell
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Andrew Maxwell Ω Hozzászólások száma : 204 Ω Kor : 33
Tárgy: Re: Colchester Castle Park 2014-05-01, 21:51
Képtelen vagyok úgy uralkodni magamon, mint eddig. Látni és érezni rajtam a feszültséget, ráadásul nem sikerül olyan hangot megütni, mint elterveztem. Nem azért vagyok itt, hogy veszekedjek vele, vagy folytassuk - befejezzük? -, amit előzőleg elkezdtünk. De, hogy ne itt kössünk ki, csak megrázom a fejem a szavaira és nem is foglalkozok vele tovább. Azért sem fogom még jobban felidegesíteni magam. - Ellenállhatnál, de nem teszed. És embered a bokorban? Nem. Azt sem vetted észre, hogy itt állok és figyellek. Nem hoztál te senkit magaddal - mondom teljesen magabiztosan és végre semmi nem utal a hangomban ellenségességre. Szimpla megjegyzés az egész, nem több. Persze senkinek nem ártanék vele, ha ezek után körbenéznék, de nem teszem. Pont olyan merev háttal állok előtte és mondom tovább, amit elkezdtem. A lényegre viszont még mindig nem tudok rátérni. Húzom az időt, aminek meg is van az egyértelmű következménye. Sikerül úgy visszaszólni, hogy még nekem is feltűnjön, túl sokat tettem bele. Nem akartam, mégis így csúszik ki a számon. Most pedig már késő lenne visszakozni. Helyette kimagyarázhatnám, hogy milyen gondokról beszélek, de végül úgy döntök, hogyha már amúgy is szépen túlreagáltam az előbbieket, túlesek azon, amiért jöttem. Egy árva szót sem szóltam senkinek róla. A nevetését meghallva megfeszül a testem, de nem teszek semmit. Faarccal nézek rá, mintha ez semmiség lenne. - Még mindig pocsék színész vagy - jegyzem meg, hallva és látva a próbálkozását. Tudta, hogy nem fogok szólni senkinek. Hamarabb, mint én magam eldöntöttem volna. Pedig akkor még nem voltak olyan kételyeim, mint mostanra. Akkor... egyetlen tettem sem bántam még. - Ha arra gondolsz, aki a főutcán dolgozik a bárban... Leslienek hívják. Ha szerzel egyenruhát és meghívod valamire, már a karjaidban landol - árulom el neki nagy titkot és a terv szerint itt kellene mosolyra húznom a szám. Csakhogy a valóság az, hogy semmit nem változik az arckifejezésem. Pont olyan komor maradok és úgy nézek akaratlanul is körbe, mintha tényleg lehetne valaki a bokorban, aki rajtunk tartja a szemét. De az egész csak reflex. - Na jó - sóhajtok nagyot - ezek után, ugye vendéged vagyok egy italra? - kérdezek rá, és hiába a mosoly hiánya az arcomon, ezt már egyértelműen békülésnek szánom. Igaz, inkább a söpörjük az egészet a szőnyeg alá verziónak mondhatjuk, de... a lényeg a végeredmény.
