Keleti erdőségek

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-08-05, 15:53

Válaszok nyomában

Amilyen gyorsan kezdődik el a harc, olyan gyorsan is ér véget. Fura, mert ezek az alakok profiknak tűntek, mégis elég könnyen sikerült őket elintéznünk. Igaz, hogy a hazai pálya jelentette előny a mi oldalunkon állt, de az ember azt hinné, hogy az ilyen alakok sokkalta óvatosabbak és veszélyesebbek, erre tessék, szinte másodpercek alatt vetünk véget nekik, kivétel az egyik férfit, akit meg kellett hagynunk információforrás gyanánt. Talán ezek csak az előőrs voltak. Nem, hiszen jelen pillanatban képtelenség bejutni a városba, de hát akkor… gyanítom, hogy ezekkel a fickókkal talán még maga Isabelle is képes lett volna elbánni, ha úgy hozza a sors. Mindegy, nem sajnálom őket. Vadásznak a nőre, akit szeretek, aki meghalt, és ha nem vetünk ennek véget, akkor könnyedén rátalálhattak volna Séra-ra, akinek semmi köze az egészhez, pusztán az élet valamely beteges tréfája miatt önkéntelenül keveredett ebbe a helyzetbe. És az is az ismeretlen férfiak ellen szól, hogy aktáik voltak rólunk, amihez nem lehet olyan könnyen hozzájutni, nekik mégis megvolt, úgyhogy valaki nagyobb ember állhatott mögöttük. De mégis kinek lehet olyan fontos Isabelle halála, hogy így tervezgessen és ilyen régóta kövesse? Bosszantó lehet, hogy tönkretettük az életük munkáját pár másodperc alatt, de botorság volt felkészületlenül útnak indulniuk. Tudhatták volna ,hogy nem lesz olyan könnyű dolguk, hisz mind Leon, mind én kivagyunk képezve, illetve Isabelle is könnyűszerrel tudta volna megvédeni magát. Ezek vagy nagyon alábecsültek minket, vagy egy… nagyobb terv részei, de ezt elég kétségesnek tartom, ugyanis mégis kiöletne embereket csak azért, hogy megbizonyosodjon valamiről és a tervében egyről kettőre léphessen? Nem ismerek ilyet, és Isabelle sem mesélt nekem soha arról, hogy lennének ellenségei, eleinte el sem tudtam volna képzelni, de a későbbiekben… inkább nem érdekelt az, hogy kiknek tett keresztbe, örültem, ha éppen velem volt, és nem Leon karjaiban kereste azt, amit… amit nálam kellett volna keresnie. Talán Leon-nak mesélt róla… talán. Meg kell majd kérdezni.
Leon-on látom, hogy nincs baja, illetve ő is tudatomra adja, hogy minden rendben, ellenben Séra-val, akinek vér vöröslik kezén. Arcomra kiül a düh, amiért képesek vagyunk ismételten a múltat utánozni még önkéntelenül is. Leon szavaira csak némán bólintok egyet, és nézem, ahogy eltűnik a lánnyal a kezeiben az erdő fáinak sűrűjében. Nem lehet, hogy Séra is úgy végezze, mint Belle! Biztos vagyok benne, hogy Leon sietni fog és mindent megtesz majd Séra-ért, elvégre jól kijönnek, és van köztük valami… több, úgyhogy Séra jó kezekben van, viszont ez nem mondható el a földön fekvő eszméletlen férfiról. Ennél rosszabb helyen talán most nem is lehetne. Nem szeretek embereket kínozni, de nincs más lehetőségem, illetve kellőképpen feldühített az, ami Séra-val történt, szóval jobban jár a fickó, ha minél hamarabb elkezd beszélni, mert hála a sok késnek és fegyvernek ez a hely tökéletes arra, hogy beszélésre ösztönözzem, ha magától esetleg nem eredne meg a nyelve. Hosszú nap elé fog nézni, és most csakis az ő érdeke, hogy minél előbb beszéljen. Dühös vagyok, így pedig nem fog különösebb gondot okozni, hogy megmutassam neki mi az a fájdalom. Majd ráérek később is marcangolni magam a tettemért. Kiszedek belőle minden információt, akármit is kell tennem vele ennek érdekében.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-08-04, 17:53

Sérá, Auguste & Leon

Valahol furcsa, valahol természetes az, hogy most így hárman együtt kutatunk. Vibrál a feszültség, hol Auguste-ra, hol Sérára pillantok. Auguste még mindig nem fogja fel, hogy míg ő az ártatlanokért harcolt, lelkileg sokkal erősebb lettem. Ő nem volt képes elengedni Belle-t a mai napig, addig én az önsajnálat mellett rajta, fogadott testvéremen is túlnőttem. Igazat szólt, mikor úgy vélte, rendőrként nagyon is békés életem volt, míg ő a hazát szolgálta, ám közben volt rá időm, hogy megacélozzam az izmaimat, ha arról volt szó, akkor a saját törvényeim szerint éltem, és eltapostam mindenkit, aki az utamba állt. Sérá bizonyára elborzadna tőlem, ha tudná, hogy mire vagyok képes, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan én akarom. Nők tekintetében is többen megfordultak az ágyamban, míg ő Adline esetében is holmi barátságra vetemedik csak. Gondolatban vállat rántok, hadd higgye, hogy a saját lelkiismerete az, ami miatt nem ölt meg, én pontosan tudom, hogy mennyire kiszámítható. A jókkal az a baj, hogy lehet tudni az előre elrendelt cselekedeteket. Aki becstelen, annak mindig a háta mögé kell néznie, és még abban is árulót lát, aki egyébként szövetséges.
- Legyen így Sérá. – Vonom meg a vállamat. Valahol pont ez a gond, hogy ha Auguste nem engedte el Belle-t gondolatban, bármikor is rápillant a szőke porcelánbabára, egykori manipulatív csábítónkat fogja látni benne, hiába is tagadná. Vettem észre pillantásokat, s egyik felem úgy van vele, hogy legyen csak az övé, már úgyis le vannak osztva a szerepek, ő a szelíd, de karizmatikus vezető, míg én a kívülálló, akit csak megtűrnek. A sötétebb oldalam pedig ahogyan elnézi a szépség csipőjének mozgását, gödröc arcát, állát ívét, vagy éppen helykén domborodó melleit, azt mondja, tedd meg, szerezd meg magadnak! Ismered már jól ezt a külsőt, ez a lány viszont egy angyal a sötétlelkű királylányhoz képest. Odaadó, érzékeny. Így viaskodom hát, azt idő majd talán mindent megold. Legalább el tudjuk hagyni a sátrat, hogy visszatérjünk Auguste-hoz, Sérá pillantására csak félmosolyt villantok, tudnia kell, nem érdekelnem a következmények, valahogy így születtem.
- Megvárjuk őket. Vadászból most űzött vad lesz. – Biccentek Auguste felé, hogy aztán elbújjunk a bokrokban, ha már felhívta a négyesre a figyelmet. A bokorból tökéletes a rálátás, és egyesével kezdjük leszedni őket. Gyorsan egy marad, az exkatona magabiztosan mutogatja a sértetlenségét, én is megrázom a fejem, hogy nincs gond, ám a szőkeség lehanyatlik. Egy pillanatra elönt a gyűlölet, hogy ismét hagyunk valakit meghalni. Ez most már nem csak Auguste-é, az én hibám is, úgyhogy kár is arra vesztegetni az időt, hogy szidjam, vagy ellene támadjak.
- Hallgasd ki. Kínozd meg. Elviszem a kórházba... – Szűkítem össze a szemem, többre most nem futja, túlságosan aggódom a lányért. Igyekszem óvatosan mozdítani, a karomba kapom, és amilyen gyorsan csak tudok, elviszem a városi kórházba, és buzgón remélem, hogy csupán horzsolta a lövedék, és az ijedtségtől ájult el. Ha nem... ezért valaki fizetni fog.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-07-30, 11:59

Auguste , Leon & Séra

Nem akarok ártani nekik, én igazán nem. Kedvelem Leont a maga sötét aurájával, talán valahol segíteni is akarok neki, de Auguste is rendes fickó. Most is ide hozott minket, csak mert nem akarja, hogy bajom essen, és ezt figyelembe veszem. Nem akarok szándékosan ártani neki, nem akarom szándékosan bántani, tényleg nem, de ha egyszer kedvelem Leont... mégis mit kéne tennem? Talán kihátrálni, talán inkább csak... nem is tudom. Pont e miatt bonyolult minden és mi van akkor, ha aztán majd tovább kell állnunk, ha a bura megszűnik és a bátyám majd szól, hogy menni kell, mert az lesz a vége, mindig menni kell, mert különben bajba kerülünk, főleg ő és én vele tartok, mert a testvérem, és miattam nem lett katona, miattam van most bajban, miattam menekülünk, nincs jogom őt cserben hagyni.
- Tudom, és pont ez a jó. Majd igyekszünk figyelni erre rendben? - nem tudom mi mást tehetnénk, hiszen Auguste nagyon úgy tűnik, hogy még most is egy álomképbe szerelmes, csak épp az az álomkép túlságosan hasonlít rám és ez sajnos jelen helyzetben nagyon is baj és nagyon is nehézségeket okoz, de remélem, hogy idővel túl tudunk majd lépni rajta és hogy Auguste is túl tud lépni rajta, vagy inkább főleg ő. Aztán csak megrázom a fejemet a szavaira. Fogalmam sincs, hiszen az egész sztorit nem ismerem annyira, még csak nem is tudok semmit Isabelleről.. félő, hogy ők sem, ha ilyesmi derült itt ki. Félő, hogy nem is ismerték igazán, ami pedig megint csak olyan, ami gondolom nem érinti túl jól őket. Egy nő, aki elég szépen átejtett mindenkit és még a halála után is nehézségeket okoz, hiszen most nagyon is ez a helyzet. Egyáltalán nem irigylem őket, és persze most épp magamat sem, mert nekem is kissé megnehezíti ez az egész a helyzetemet. Majd... majd lesz valahogy, most a fontos, hogy lelépjünk mielőtt még visszaérnek és nagyobb baj lesz. Hamar ki is érünk, de azért akkor kissé rosszallóan nézek Leonra, amikor a képet felmutatja. Ez baj lehet, nem szabadott volna, aztán már hallani is lehet, hogy jól gondoltam. Így már egyértelmű, hogy járt bent valaki, azaz mi. A bátyám tökéletesen ki lenne akadva, ha tudna erről, ha látná, hogy a fejem felett állnak neki lövöldözni. A szám elé kapom a kezem, hogy ne sikítsak, amikor golyó repül, aztán egy nyíl áll meg a másik fickó mellkasában. Próbálom én összehúzni magam, hiszen visszafelé is történnek lövések, nem tudnak egyszerre négy ember leszedni. Behúzom a nyakam minden egyes dörrenésnél, aztán Auguste szavaira eszmélek fel, amikor felém pillant. Őszintén szólva először még én sem tudom, hogy is vagyok, lassan tudatosul csak a tény, amikor pedig felállok, akkor veszem le a kezem az oldalamról, ami valahogy automatikusan került oda, magától, ha úgy tetszik. Véres, elég keményen. Megrázom még a fejem, aztán egy pillanat alatt elsötétül a világ, a kosaram pedig ezzel a mozdulattal hullik is le a földre. Thierri nem fog örülni... nagyon nem.

//Nem, a kocka még mindig nem szeret ^^//

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-07-29, 15:21

Válaszok nyomában

Örülnöm kéne annak, hogy Leon jól kijön Séra-val, és egy részem örül is neki, de a másik ellene van, bántja, mikor együtt látja őket, és ez is hozzám tartozik, ez is én vagyok. Én nem tudok más nőt szeretni már, még akkor sem, ha… ha úgy néz ki, mint Isabelle. Nem azért, mert Séra rossz ember lenne, ugyan! Séra ezerszer jobb ember, mint Isabelle volt, én mégis még holtában szeretem, és ez nem fog megváltozni, ellentétben Leon-nal, aki képes túllépni ezen, Séra-val túlléphet, de én se vele se nélküle. Kettőnk közül ő képes újrakezdeni, ő képes arra, amire én nem, és már csak ezért sem áll szándékomban ártani a barátomnak. Akármilyen ember is lett, nem áll szándékomban megölni őt. Talán már nem vagyunk barátok, de tisztelem a múltat, tisztelem azt, amit jelentett nekem, és ha ezt akarja majd, harcot, akkor nem adom ezt meg neki. Régebben úgy voltam vele, még néhány perccel ezelőtt, hogy harcolnék ellene, de… de mi értelme lenne? Nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy az ő életét is elvettem. Nem harcolok, értelmetlen lenne és helytelen. Én nem ilyen vagyok, és nem is akarok kifordulni magamból, bármennyire is szívesen tenném meg.
Furcsa. Na igen, igaza van Séra-nak, valóban furcsa ez a egész, de ha ismerte volna Isabellet-… talán annyira mégsem fura a dolog. Sokat mondogatta nekem, hogy menjünk el valahova messzire, minél távolabb a seregtől, a várostól…csak ketten. Isabelle egy nagyon manipulatív nő volt, és akárcsak a többség, ő sem éppen az aranyszívéről volt híres, így hát nem lenne meglepő, ha valaki képes lett volna egy bérgyilkost küldeni utána, hogy eltakarítsa őt az útból. Sok ellensége lehetett, ha annyira elakart tűnni a városból. A kérdés már csak az, hogy… miért nem ment el egyedül? Talán csak keresztbe húztuk a számításait, vagy a balszerencse játszott közben… vagy talán mégiscsak maradt volna? Miattam, miattunk? Kár, hogy ezekre a kérdésekre nem fogok már ebben az életben válaszokat kapni, és minden bizonnyal a soron következőkben sem fog rám találni a megoldás, de talán… talán egy jobb világban majd találkozhatunk újra.
Túl szép is lett volna az, ha nem veszik észre, hogy ott járunk, de mikor Leon-nál megpillantom azt a képet… hát persze, gondolhattam volna, hogy elrak egyet majd magának emlékbe. Mindenesetre az már tiszta előttem, hogy nincs más választásunk, mint harcba bocsátkozni, és bármennyire is ellenemre van az erőszak, most az életünk függ tőle, arról nem is beszélve, hogy jó lenne végre válaszokat találni a kérdéseinkre. Így hát maradok a jól bevált figuránál a bokrok közül emelkedem fel, és ebben a pillanatban már az egyik támadónk mellébe bele is fúródik a nyíl. Hátrébb intem Séra-t, hogy még véletlenül se legyen veszély közelbe, nagyon nem szeretném, ha úgy járna, ahogy Isabelle. Közben egy újabb nyilat illesztek a húrra, ahogy visszabukok a bokorrengetegbe, és ha Leon nem intézte volna el még a másikat, akkor oldalról lövöm át a nyakát. Ha elintézte, akkor az utolsó megmaradt embernek küldök egy nyilat a kézfejébe, hogy elejtse a fegyverét, és megadom Leon-nak azt az elégtételt, hogy ő vihesse be a végső ütést, ha ragaszkodik hozzá, kettőnk közül az erőszak az ő asztala.
-Jól vagy? – Séra-hoz intézem a szavaimat, ugyanis Leon-on szemmel láthatólag nem veszek észre sérülést. Ha mégis, akkor remekül tudja nem kimutatni a fájdalmát.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-07-28, 21:04

Sérá, Auguste & Leon

Miért akarna engem bárki is megfigyelni? Érthetetlen. Mint ahogyan Isabelle és Auguste is a képeken, valaki pontosan tisztában van a mi kis szerelmi háromszögünkkel, de kérdés, hogy vajon tud e arról, hogy a lány halott, vagy mostantól Séráphine lesz a célpont? Nem értem, hogy azon túl, hogy szerettük a lányt, mi az, ami összeköthet minket, miért lehetünk fontosak annyira, hogy képeket aggasson fel rólunk, az életutunkat végigkövetni. Talán Auguste már rájött valami összefüggésre, valami olyasmit mondott, hogy össze akar ismertetni valakivel, aki többet tudhat az egészről, mint mi. Úgy döntök végül, hogy legalább megmagyarázom Sérának a mozdulatomat, ennyit megérdemel. Nagyon ritka az, hogy egy nő kezdeményezzen bármit is, ő megtette, én pedig annak ellenére, hogy Auguste-ot mindennek elmondtam, ezúttal mégis tekintettel voltam rá. Már magam sem értem hármunkat.
- Még ha meg is tudnám néha ölni, a testvérem. Még a legsötétebb óráinkban is, és még ha bántom is a közös emlékekkel, nehezen emésztené meg, ha valaki, aki ennyire olyan, mint Belle, most jóban van velem. Még ha az a valaki boldoggá is tud vele tenni. – Viszonzom a halványt mosolyt, és elengedjük egymást. Egymásra vagyunk hangolódva, és nem azért, mert a külseje azonos egykori szerelmemével. A kedvessége, a figyelme szerintem bárkit levenne a lábáról, ezért nem tudom, hogy Auguste miket is gondolhat róla, rólunk. A szépsége már csak hab a tortán, hogy ehhez kedves jellem is társulhat.
- Nem is tudom, túl mesterséges. A bérgyilkosok szoktak ennyire aprólékos munkát végezni, de kinek állhatnánk útjában pont mi hárman? – Költői a kérdés, nem is várok rá választ, azért vagyunk itt, hogy mindezt felderítsük. Próbálom memorizálni magamban a képeket, és valami logikát lelni bennük, hátha a későbbiekben beugrik valami. Kilépek amikor Auguste jelez, hogy valami gond van. Egy pillanat alatt éberré válok, és szótlanul bólintva követem őt a bokorba, arra is ügyelve, hogy Sérá ne maradjon le. Megbújunk ott mindhárman, onnan figyeljük a közeledő négyest. Amikor kiderül, hogy ott jártunk, és Sérá rám pillog riadtan, gonoszkásan mutatom fel a képet, amely őt ábrázolja, egyszerűen nem tudtam otthagyni. A meglepetés fél győzelem, és már pattanok is fel, hogy a kést végre életre keltsem a kezemben. A penge átsuhan a bokrok felett, hogy az egyik méltatlankodó mellkasában kössön ki. A másik három elsőre ugyan ledöbben, de gyorsan felemelkednek a fegyverek. Rámarkolok a pisztolyra, aztán odasúgom Auguste-nak.
- Egyet hagyjunk meg mutatóba, válaszokat adhat. – Aztán már mehet is a menet, most rajta a sor. Ha felemelkedik, a bokor oldaláról fedezési célzattal lövéseket adok le. Persze ha neki teljesen más elképzelése van, akkor arra fogok hagyatkozni. Nagy sajnálkozva ugyan, de nem játszunk egymás ellen.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-07-24, 07:14

Auguste , Leon & Séra

Fogalmam sincs, hogy mi ez az egész, de nem vagyok naiv és annyira elveszett, mint ahogy látszik, attól még össze tudom rakni a képet. Bajban vagyok... vagyunk, hiszen róluk is vannak itt képek és adatok. tényleg olyan, mint valami halállista és sejtelmünk sincs, hogy ki és miért állította fel. Nem tudom, hogy mégis mit kéne tennünk, talán bevárni itt, akinek a műve ez az egész és meg tudni, hogy mégis mit akar? Nem léphetünk egyszerűen csak túl ezen, az biztos, mert ez az egész nagyon nem játék, nagyon is komolynak tűnik. Szépen pakolok tovább és nézegetem a rengeteg papírt és adatot, amíg meg nem látom Leont a látóteremben, ahogy hozzám lép és megfogja a kezem. Valahogy automatikusan pillantok a bejárat felé, de Auguste ott van kint, kellő távolban ahhoz, hogy ne jelentsen ez gondot. Sejtem azért valahol, hogy miatta engedte el a kezem a fák között, akkor, ha a dolog tényleg nem esett valami jól.
- Tudom, eléggé kifacsarodott ez az egész helyzet. - nekik persze, nekem sokkal nehezebb átérezni, vagy átélni, de sejtem, hogy milyen lehet olyan valakit látniuk, akit szerettek, szeretnek... nem is tudom, de attól még én én vagyok és kedvelem Leont, nem tudok ezzel mit tenni. Halványan azért elmosolyodom, aztán én is visszatérek a nézelődéshez. Legalább van most valami, ami elvonja a figyelmemet, az övéket is, azt hiszem ez most még a veszélyessége ellenére is hasznosnak mondható.
- Nem tudom, de hogy érted, hogy megtervezett dolog? - nem vagyok én valami profi cselszövő, vagy ilyesmi, sosem voltam, és nem is hiszem, hogy képes lennék egy agyafúrt alak agyával gondolkodni. Az viszont riasztó, ha igaza van, ha ez az egész valamiféle megtervezett dolog, hogy ikrek vagyunk, hogy... nem csak véletlen hasonlóságról van szó. Tartok ettől az egésztől, egyre inkább ahogy elmélyedünk az ügyben szinte érzem, ahogy minden egyes látott kép után végigcikázik a hideg a gerincem mentén. Még pár utolsó pillantás, mielőtt Leon után indulnék kifelé. Tökéletesen olyan, mintha én néznék vissza azokról a képekről, csak épp... az arckifejezése más, az valahogy tényleg más. Végül én is kilépdelek a sátorból, még mindig a kosaramat szorongatva, és Augustra pillantok egy halvány mosollyal. Rémes, hogy mik történtek velük, és hogy még ezek után is ilyesmivel kell szembesülniük.
- Nagyon furcsa ez az egész. - csúszik ki a számon a felesleges megjegyzés, hiszen ezzel ők is tisztában vannak,aztán el is hallgatok, hiszen valaki jön, nem kell, hogy akár csak kisit is hangoskodjak. Követem őket, mégis csak jelenleg hármunk közül én vagyok a gyenge láncszem. Egy volt rendőr, egy katona, nekem meg van egy... kosaram, remek! Meghúzom magam, mást nem tehetek, még csak pisszenni sem merek, csak riadt tekintettel meredek Leonra, amikor a sátorból mérgesen csörtet ki az egyik fickó. - Valaki járt itt! - elszorul a torkom, hiszen mi voltunk. Nem moccanok, legalábbis nagyon igyekszem még csak levegőt se hangosan venni, de mi van, ha mégis észre vesznek? Négyen vannak, mi pedig hárman... igazából csak ketten, mert én nem mondhatom, hogy számítok ebben az esetben.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-07-21, 16:38

Válaszok nyomában

Jártam már egyszer abban a sátorban, éppen ezért tudom is, hogy mi van benne. A sátor akkor nem itt volt, hanem néhány kilométerrel nyugatabbra, de ez most lényegtelen. A lényeges az csakis az, amit az a sátor rejt. Túl sok kérdés, amire nemhogy a válasz nincs meg, de még csak a válasz egy kis része sem adatik meg nekünk. A fegyverek egyértelműen profira vallanak, már az is megfordult a fejemben, hogy esetleg egy bérgyilkost küldtek Isabelle-re, akinek elkerülte a figyelmét, hogy közben a célpont meghalt. Éppen ezért is kell megvédenünk Séra-t, hiszen ugyanúgy néz ki, mint Belle, könnyedén mondhatja azt az emberünk, hogy őt ölte meg, miközben csak egy ártatlan lány vérét vette. Először nekem is az a gyanúm támadt, hogy esetleg Séra után küldték ezt a valakit, de miután megpillantottam a képeket elvetettem ezt az ötletet. Több száz kép róla, némelyiken Leon és én is ott vagyunk. Az aktát is láttam már egyszer, és a sajátomba bele is lapoztam már. Minden benne van rólam, a születésemtől fogva addig, míg dezertőrré lettem, viszont az ellenállásról egy szó sincs benne szerencsére. Arról viszont elképzelésem sincsen, hogy mihez akar velünk kezdeni ez a valaki. Tökéletesen látszik, hogy ez a fickó nagyon nagy energiákat fektetett bele abba, hogy egészen idáig tudja követni Isabelle nyomát, így hát nem nagyon hiszem, hogy csak megfigyelni jött ide.
-Egyetértek. – mondom egyszerűen, ahogy továbbra is az erdőt fürkészem. Tökéletesen egyetértek Leonnal, én is így éreztem, mikor először megláttam mindezt. Bármennyire is szeretném, hogy ne legyen igaz, de be kell látni: Isabelle-nek sok ellensége volt, és úgy tűnik, hogy az egyik itt van. Ha nem lenne Séra akkor talán nem is lenne ez akkora baj, hiszen Leonnal tudunk vigyázni magunkra, de így, hogy Séra velünk van… nem hagyhatjuk függőben ezt az ügyet, mert a látottak alapján ez az ember nincsen tisztában azzal, hogy Belle már távozott az élők sorából. – Pár nappal ezelőtt egy vadászaton bukkantam rá, de akkor még nem itt volt a sátor. – válaszolok Leon kérdésére, miközben a vállam felett hátrapillantva megbizonyosodom afelől, hogy Séra még a sátorban van. – Véget kell ennek vetnünk. Ne ő bűnhődjön a mi hibánk miatt. – akármennyire is utálok ölni, most kénytelen leszek, mert amíg ez az ember él, addig Séra nincs biztonságban. Már pedig szerintem Leon is egyetért velem abban, hogy Séra-nak nem eshet baja egy olyan ügy miatt, amiről még csak hallani is alig hallott.
Talán csak egy kóbor állat, aki épp a közelben ólálkodott, de hallom, ahogy a sátor mögött megreccsen egy… nem, több gally. Ha Séra és Leon nem hallotta volna, akkor most intek nekik, hogy jöjjenek utánam, és a közelben lévő bokrok közé vezettem őket, ahonnét tökéletes kilátás nyílik a sátor felé igyekvő négy fickóra. Nem katonák, nincs rajtuk egyenruha, de az lerí róluk, hogy profik. Ketten mennek be a sátorba, míg a másik kettő a sátor körül köröz egy darabig, majd a két oldalánál megállnak, és rágyújtanak egy cigire, ahogy a környező bokrokat fürkészik. Remélem, hogy minden aktát és képet a helyére raktak vissza, mert ha nem… könnyedén eldurvulhat a helyzet.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-07-20, 09:52

Auguste & Leon

Nem tudom, hogy miért is hangozhatott volna nagyképűen, de legyen, valóban nagyképű tudok lenni, és ezúttal komolyan gondolom, minden erőmmel azon leszek, hogy Sérá ne csak a mai napot, de még a következő sokat is épségbe megérje, ne jusson Isabelle sorsára. Azért ez hihetetlen, hogy egyre jobban kivonom magam a társalgásukból, és az egyetlen mondatomra is pofákat vág az a szemét. Hát ha ennyire nagy hős, akkor igazán kiváncsian várom, hogy mire jött rá. Visszatér a morcos tekintetem, így próbáljak meg egy kicsit oldottabb lenni, nem sok értelme. Elkönyvelt a halálos ellenségének, akkor miért is kéne olykor visszarázódnom a régi kerékvágásba. Most ismét egy háromszögben találtuk magunkat mi ketten, és ahogyan Auguste is gondolja, véletlenül én is egyetértek vele, Sérá ártatlan áldozat, még ha jótevő angyalként gyámolít is minket. A mi történetünk régen kezdődőtt, mégis zökkenésmentesen becsatlakozott. Látom a csalódottságát, amikor megelőzőm azzal, hogy elhúzom a kezem, de valahogy nem helyes a dolog, bármennyire is értékelem a gesztust, talán lesz még lehetőségem rá, hogy megmagyarázzam.
A késem a kezem ügyében, az övemen pisztoly feszül, egyenlőre nem érzem azt, hogy bármelyiket is elő kéne rántanom. Követjük a vadászt, az erdő egyenlőre csendesnek tűnik, ám mint tudjuk, ez bármikor változtat, résen kell lennünk. Megigértük a lánynak, hogy megóvjuk őt, akkor az a legkevesebb, hogy ezt be is tartjuk. Felmerül bennem, hogy adjunk valami fegyvert az ő kezébe is, nálam viszont csak ez a kettő van, és felesleges, hogy a lányt máris csatába küldjük. Ha valami baj történik, akkor futásra fogom öszönözni.
A furcsa sátornál meglepődve nézek Auguste-ra, de felesleges kérdésekkel bombáznom, amikor még nem jártam bent. Bólintok, és ezúttal előresietek, ne bent érjen olyan meglepetés, hogy támadással kell számolnunk, az udvariasság most nem fontos. Furcsálkodva figyelem a sok képet, az útvonalakat, nem igazán értem, hogy ki lehet ennyire elszánt, hogy üldözze a nőt. Egyértelműen Isabelle van a képeken, nem pedig Sérá, viszont mi is rajta vagyunk. Mégis, előtte úgy érzem magyarázkodnom kell. Odalépek hozzá, és most én fogom meg a kezét.
- Sajnálom, hogy... szóval érted. Bármennyire is tudom őt utálni, azt nem akarom, hogy a lelke is meghasadjon. Valahol mégis csak a testvérem. Köszönöm, hogy vagy nekem, nekünk... – Simítok végig a haján, aztán elengedem, és a képekre koncentrálok, próbálok valami logikát felfedezni a dolokgban.
- Nem úgy tűnik, mintha Belle egy átlagos lány lett volna, a hasonlóságotok immár több, mint valósághű. Mintha mindez egy megtervezett dolog lenne, csak az a kérdés, hogy ki áll a hátterében. De tőlünk mit akarhat, és egyátalán ki ez? – Csóválom a fejem, és most előreengedve a lányt, kilépek a sátorból.
- Hát ez aztán szívderítő. Olyannak érzem, mint egy halállista. Olcsó bábok vagyunk valaki kezében. Hogyan találtál ide? – Kérdezem Auguste-ot, és én is igyekszem éber maradni, ha támadásra számíthatunk.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-07-17, 11:01

Auguste , Leon & Séra

Próbálj meg kiigazodni a férfiakon, aztán... hamar add fel. Nem egyszerű, egyszer ölik egymást, aztán pedig vállvetve próbálnak rájönni valamire, ami talán nem is rejt majd semmit. Nem tudom, hogy hogyan lehet ezt így bírni, mások, akik már régóta ismerik őket, vajon hogy viselik? Nem egyszerű, vagy inkább rendkívül nehéz lehet, ez a jobb szó rá. Nem akarom én, hogy továbbra is öljék egymást, de attól még nehéz egyszerűen csak meglenni a közelükben. A folyamatos feszültség meg van, még ha most nem is látszik, amikor elindulunk. Leon szavaira csak egy mosoly a válaszom. Nem kérdezem meg, hogy vajon akkor is így állnának hozzá... hozzám, ha nem hasonlítanék annyira arra a lányra, akit mindketten szerettek? Akkor is meg akarnának védeni, vagy úgy már csak egy arc lennék a sok közül? Talán jobb is, ha vannak dolgok, amikre néha nem tudod a választ, talán... tényleg jobb az úgy. Ezért nem kérdezek, csak meglepetten veszem tudomásul a félszeg mosolyt és hogy elhúzza a kezét, amikor megszorítom az övét kisit. Egy pillanatra húzom csak el a számat, de úgy, hogy nem nagyon látni, hiszen nem rá nézek épp. Nem esik jól, hát... mégis hogy a fenébe esne ez jól?
Inkább csak haladok tovább előre. Nincs fegyverem, csak a kosaramat szorongatom szépen, amíg Auguste a nyilat a húrra helyezi, hogy készenlétben legyen. A bátyám, ha tudná, hogy önként megyek olyan helyre, ami veszélyes számomra... biztos vagyok benne, hogy rendkívül ki lenne akadva, főleg hogy még mindig nem beszéltem neki erről az egészről. Bizonytalanul lépdelek beljebb. Az útvonal, a képek, az egész felettébb hátborzongató. Nem tudom, hogy ki lehet ez a valaki, de nem úgy fest ebből, hogy túlságosan jót akarna nekem, vagy hát Isabelle-nek, csak mint tudjuk ő nem él már, így csak én maradtam.
- Mi lehet ez az egész? Nem... nem is sejted? - pillantok Leonra, hiszen Auguste kint marad közben őrködni. A sok fegyver egyáltalán nem jó jel és akkor még finoman fogalmaztam. Persze azért körülnézek és csak akkor szólalok meg, amikor megtalálok két aktát is, amikben történetesen Auguste és Leon képe van, mellettük kérdőjel. Ez vajon annyit tesz, hogy nem tudja az illető mit kezdjen a két férfivel, vagy annyit, hogy nem tudja hogy jöttek a képbe? - Leon... ti is itt vagytok. - kacifántos ez az egész, nem kicsit és finoman szólva is riasztó, hogy mi folyik itt. nem elég, hogy amúgy is van elég gond, a bura, a rengeteg katona, de mellette ez is, mindez csak azért, mert hasonlítok valakire, akit még csak nem is ismertem soha. Sőt sajnos az visszafogott kifejezés, hogy hasonlítok, talán... az ikertestvérem.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-07-14, 17:50

Válaszok nyomában

-Ez csak természetes. – mondom egy aprót bólintva Séra felé, majd kicsit felhúzott szemöldökkel nézek Leon irányába, de végül nem szólok semmit, csak egyetértően bólintok egyet. Elégé érdekesen és kissé azért nagyképűen hangzott az, amit mondott, de mindenféleképpen van benne igazság, hiszen akárcsak én, szerintem ő is készen áll arra, hogy megvédje a lányt, ha szükséges. Nem pusztán azért, mert úgy néz ki, mint Isabelle. Tagadhatatlan, hogy ez is közrejátszik, illetve hát ez a gond kiváltó oka, de itt van még egy plusz dolog is. Méghozzá az, hogy Séra ebben az ügyben ártatlan, érintetlen, aki véletlenül keveredett bele ebbe az egészbe, én pedig nagyon nem szeretném, ha ezért esne bántódása. Nem szeretnék több ártatlan embert szenvedni látni a hibáimért, éppen ezért bármit megtennék azért, hogy ennek az ügynek pontot tegyünk a végére és biztonságban tudhassuk Séra-t . Nem szándékozom megismételni a múltat, ebben egyetértek Leon-nal, éppen elég volt egyszer átélni, semmi kedvem ezt újra végigcsinálni.
Természetesen előttük lépkedek, hiszen én vagyok a nyomolvasó, én látom, hogy merre kell mennünk és gond nélkül vezetem is őket az erdőn keresztül. Egyszer- kétszer tán úgy tűnhet, hogy hátranézni készülök, de még idejében megtudom állni a mozdulatot, hogy ne lehessen belőle semmi. Egyrészt mert félek, hogy nagyon nem tetszene, amit látnék, másrészről pedig ez az ő dolguk, semmi közöm hozzá, hiába ez a kísérteties hasonlóság, így hát előre szegezem a fejemet és megyek tovább, azonban egy ponton lelassítok, és őket is csendre és nyugalomra intem. Előhúzok egy nyílvesszőt a tegezből, amit gyakorlatias mozdulattal illesztem az íj húrjára, készen, hogy egy pillanat alatt célzásra emelhessem a fegyvert és lőhessek, ha úgy hozza a sors. Azonban még nem bukkan fel előttünk senki, viszont úgy tíz méter megtétele után egy tábor van előttünk, ami előtt megállok és Leon-éknak is mutatom, hogy maradjanak egy helyben. Óvatosan, odafigyelve lépkedek előre, figyelve arra, hogy még véletlenül se lépjek bele egy esetleges csapdába, majd mikor körbejárom a tábort és fürge mozdulatokkal hatástalanítom azt a néhány csapdát, ami elvolt rejtve, intek nekik, hogy jöhetnek. Nincsen itt senki. A tábortüzet már órák óta eloltották, illetve a nyomok alapján az emberünk vadászni indult az erdőbe, ami arra enged következtetni, hogy fegyver van nála. És hogy honnan tudom, hogy ő a mi emberünk? Ha még nem néztek volna be a sátorba, akkor most szólok nekik, hogy tegyék meg, mert minden bizonnyal érdekelni fogja őket, amit odabent látnak. A sátor tele van aggatva Isabelle képeivel, némelyiken talán engem és Leont is fellehet fedezni, illetve különféle kések és pisztolyok tarkítják az asztalokat, de ami a legérdekesebb az nem más, mint a sátor közepén lévő tábla, amin gombostű és szalag segítségével nyomon van követve Isabelle élete, gondosan összekötve a városokat az idővel és a történésekkel. Isabelle nagy bajban lehetett, és ezáltal most Séra is nagy bajban van, mert nem úgy tűnik, hogy ez a fickó egy átlagos kíváncsiskodó lenne. – Őrködök, amíg bent vagytok. – jegyzem meg nekik, majd a sátor bejárata elé állok és figyelmesen kémlelem az erdőt. Ha találnak valami fontosat, arról biztosan szólnak, és amúgy is jól megvannak ketten van egy olyan sejtésem. Nekem pedig fülelnem kell az erdőre, mert bármikor visszatérhet az emberünk.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-07-13, 15:19

Auguste & Leon

A nagy hajcihő után sikerült lenyugodnom, és félretenni azt, hogy itt és most a vérét veszem. Hasonlóan fel lehetett spannolva, mégis elég gyorsan beláttuk, hogy nem megoldás így lezárni az ügyet, ettől még bármi előfordulhat a jövőben. Itt van Isabelle hasonmása, egy jellemében teljesen más tipusú lélek, aki ismét hatással van ránk. Nem a szerelmével, nem a szexualitásával, inkább a békítésével, azzal, ahogy meg tud minket nyugtatni, amik szintén igen fontos, ha nem fontosabb tulajdonságok. A megjelenése mindkettőnkre hidegzuhanyként hat, visszarángat a valóságba. Talán itt volna az ideje, hogy belássam, Isabelle jobban szerette Auguste-ot, és kárpótlásul minden szarságért hagynom kéne, hogy ezzel az ismeretlen lánnyal egymásra találjanak, nekem pedig egyszerűbb lenne, hogy lelépjek. Amíg a bura itt van addig ez nem lehetséges, így csak a város másik végébe tudnék elhúzni, talán az is elég lehetne, most viszont valami nyomozásra invitál az egykori fivér. Remélem, hogy most már mindketten látják rajtam, hogy mára kieresztettem a gőzt, és akár komolyabb témákról is beszélhetünk, hogy miért hasonlít Sérá ennyire Belle-re, és nekünk mi közünk a dologhoz. Ez a valami összeköti a hármasunkat, de nagyon nem szeretném, ha az a bizonyos dolog megismétlődne.
- Addig nem, amíg mi vigyázunk rád. – Hm... ez elég beképzeltnek hangzott, inkább úgy akartam volna érteni, hogy velünk még mindig több esélye van, mintha egyedül kóricál. Isabelle közkedvelt figura volt, ám sokan rájöttek hogy ki ő valójában, így rengeteg ellenséget is szerzett, akik nem feltétlenül értesültek a haláláról így lehet, hogy puszta idegből fejbelőnék, ha elmegy egy bolti kirakat előtt, ahol az egyik vendég felismeri. Auguste számára bólintok egyet, jelezve, hogy készen állok, akár már most szembenézni azzal, aki a faggatózó nyomára vezethet. Kérdés, hogy kér-e érte valami fizetséget. Az információt rendre nem ingyen adják. Ha túl sokat kér, még mindig megtehetjük, hogy... Na de erről később, a velem lévő páros túl tisztességes ehhez, nem bírná a gyomruk. Megindulunk Auguste után, Sérá valahogy mellém kerül. Furcsa érzés kerít magába, amikor a tenyerembe simul az övé, amely határtalanul jól esik. Oldalra pillantok, és mielőtt ő tenné, én húzom el a kezemet előbb. Nem mintha bajom lenne a lánnyal, olyan gesztus ez, amelyre talán egész életemben vártam, de... a fenébe is, Auguste is most vesztette el a szerelmét pár hónapja, és ha hátranézne, rosszabb lehetne számára, mintha leszúrtam volna az előbb. Feltámadt a lelkiismeretem...? A lány mosolyát magamhoz képest nagyon félszegen viszonzom, de csak a fejemet rázom.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-07-11, 15:57

Auguste , Leon & Séra

Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmibe keveredem, amikor ide jöttem, és ha ez az egész tényleg érint minket, tényleg olyan mélyen érinti a családomat, akkor... muszáj lesz elmesélnem a bátyámnak is. Tudom én, hogy nem az lesz a legjobb napja, amikor ezt felvázolom neki és ismerem annyira, hogy ha tehetné, akkor azonnal mennénk is tovább, mert... ez így szokott történni, amikor valami rossz derül ki. De most nem mehetünk, most meg kell majd oldani ezt az egészet valahogy. Még nem tudom hogyan, de valahogy muszáj lesz, ha már itt ragadtunk mind. Épp ezért nem akarom, hogy Auguste és Leon egymásnak essen, akármikor is, mert... mert nem szabad, mert barátok voltak, és fontosak egymásnak és ezt nem szabad csak úgy elfelejteni. A múlt számít, mert voltak jó részei is, amik ugyanúgy meghatározóak, mint a rosszak. Tudom, hogy nem az én dolgom, de szeretném, ha valahogy elérhetném, hogy jobb legyen nekik, hogy az életük legalább valahogy változzon jó irányba és ha tehetek érte, akkor meg fogom tenni. De most önzőség, vagy sem, jobban lefoglal ez a rejtély és hogy mit tud Auguste, hogy kivel beszélt, hogy kitől és mit tudott meg, mert... mert sejtelmem sincs, hogy mégis mi a fene folyik itt. Vajon van egy testvérem, akiről nem tudtam?
- Tehát, ha őt keresi, akkor hiheti, hogy én vagyok és... abból bajom lehet igaz? De talán tud róla valamit, ami magyarázattal szolgálhat. - azt hiszem ezt elsősorban csak magamnak foglalom össze, hiszen ők is tisztában vannak ezzel, Auguste is, azért hívta ide Leont. Azért az jól esik, hogy aggódott, hogy bajom lenne ebből, ezt kár lenne tagadni. - Köszönöm! - pillantok egy visszafogott mosollyal Augustera, aztán persze Leonra siklik a tekintetem, hiszen ő is itt van, ő is segít, ami ugyanúgy fontos. Nem lenne okuk rá, nem vagyok senkijük, még csak nem is ismernek, csak hasonlítok valakire, akit szerettek. Egyáltalán nem lenne okuk rá, hogy akár veszélybe sodorják magukat miattam. Bólintok végül egy aprót és elindulok Auguste után lassan besorolva Leon mellé. Észrevétlenül csúsztatom a kezem az övébe. Épp csak egy pillanatra, hogy megszorítsam és egy biztató mosolyt küldjek felé, aztán elengedem. Nem helyén való ez most, arról nem is beszélve, hogy nem akarok e miatt feszültséget köztük, ebben teljesen biztos vagyok. De ez talán nyugtatólag is hat rá, nem akarom, hogy butaságos csináljon és annyit már ez idő alatt is sikerült leszűrni, hogy felettébb hirtelen ember.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-07-08, 08:43

Válaszok nyomában

Az a nagy baj, hogy képtelen lennék elengedni az íj húrját, hogy megöljem Leont. Félreértés ne essék, képes lennék megölni őt, ha úgy alakulna a helyzet, ha az életemre törne, akkor megtenném. De csak azért, hogy könnyebb legyen az életem, úgy nem. Nem kívánom a halálát. Látok még mindig arra esélyt, hogy olyan legyen, mint régen, ha nem is velem, de legalább másokkal. Nagyobb esélyt látok arra, hogy ő tovább tudjon lépni Isabelle árnyékán. Ő talán tovább is akar lépni. Nem tudhatom, biztosan nem, de talán Séra még segíthet is neki, kitudja, hiszen a lány foglalkozik vele, velünk, ami felettébb érdekes, hiszen még csak nem is ismer minket. Tökéletesen ellentéte Isabelle-nek, sokkal jobb, mint ő volt, mégis…mégis őt szeretjük. Jól tudom, hogy Isabelle nem volt egy szent, de valamiért soha nem érdekelt az, hogy mit csinált, hogy mekkora fájdalmat okozott azzal nekem, vagy másoknak. Nem akartam észrevenni, mert féltem, hogy ha esetleg meglátom, akkor másként érzek, hogy csalódom benne, és éppen az is elég kétség volt nekem, hogy Leon és köztem ugrált folyamatosan, mégse tudtam őt gyűlölni. Szerettem Isabelle-t még akkor is, mikor utáltam. Döntésre kellett volna ösztönöznöm, mert jól tudtam én is, hogy ez így nem mehet sokáig, nem akartam elveszteni Leont, de … de képes lettem volna rá Isabelle-ért. Ha túléli azt a napot, akkor meg is kérdeztem volna tőle, de a sors elgáncsolt. Régebben nagyon sokat látogattam ki a sírjához, ma már nem tudok, a városon kívül van, a burán kívül pár kilométerre. Mindig vittem virágot, karbantartottam a gondnok helyett is a sírt, mintha a halottat érdekelné az, hogy hol is nyugszik. Engem érdekelt. Bármilyen önző és manipulatív is volt, én szerettem őt, és szeretem most is, hiába halt meg. Nem tudok és nem is akarok továbblépni. Ezt képtelenek megérteni mások. Talán Leon megértené, ha beszélnék róla neki, de… de az is elképzelhetetlen egyelőre, hogy egy légtérben megmaradjunk, nemhogy még le is üljünk beszélgetni. Már belefáradtam abba, hogy másoknak magyarázkodok az érzésem miatt, így inkább most már nem is beszélek róla, vagy legalábbis próbálok nagyon keveset mondani a dolgokról, mert… ha nincsen ki megértse, akkor feleslegesen jár a szám. Süket füleknek mesélek csak.
-Nem tudom ki ő. Nem rég érkezett a városba és mindenkinél egy bizonyos Isabelle után kérdezősködik, a leírása pedig pontosan illik rád. – mondom komolyan, majd Leon-ra tekintek és a következő szavaimat neki is intézem. – Ezért hívtalak ide. El kell intéznünk minél előbb ezt az ügyet, még mielőtt Séra nyomára akadna. – kitudja, hogy ki ez az ember, Isabelle elég meggyőző tudott lenni, őszintén szólva azon se lepődnék meg, ha ez az idegen férfi is a szerelme lett volna. Azzal viszont Leon-nak is egyet kell értenie, hogy minél előbb el kell simítsuk ezt az ügyet, mert könnyedén végződhet rosszul is a dolog. Séra ártatlan, nem tehet róla, hogy belekeveredett ebbe, meg kell, hogy védjük őt, és ezt szerintem Leon is belátja. Végül visszanézek Séra-ra, de közben már el is indulok az erdő sűrűje felé. – Tudom, hogy hol van, kövessetek! – vadász vagyok, jól tudok nyomokat olvasni, el tudom magunkat vezetni az ismeretlen férfihoz.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-07-06, 14:58

Auguste & Leon

Tudom, hogy most cinikusan kezdek el viselkedni Sérával, ezt csak Auguste hozza ki belőlem. Mindig azzal bántottam, hogy a múltban él, én talán nem? Álllandóan azt hányom a szemére, hogy mit tett, mégis olyan, mintha még pár hónappal ezelőtt lennénk. Elszerette tőlem Isabelle-t, pedig őszintén szólva meg sem tudnám mondani, hogy ki is volt az első. Maga a lány biztosan egyszerre fedezett fel minket, de most már mindegy is. Nem akarom én lerombolni a maradék önbecsülését, hogy itt nagyképűsködött Séra előtt. Különben is, ha egyszer komolyan megtámadnám Auguste-ot, ami végzetes eseménnyel járna, akkor kivel szapulnánk egymást. Valahogy ez most már rajtunk marad, hogy Auguste a jófiú, aki előreviszi a dolgokat, én pedig a cinikus rossz arc, aki tévútra került, és az ég óvjon tőle mindenkit. Mégis, minden fenyegetőzésem ellenére, még a legsötétebb órámon sem akarnám a halálát. A barátság már tovatűnt, de több volt köztünk. A fivérem, és az ember a testvérének nem fordít hátat. Ha olyan sötét az idő, akkor együtt oldjuk meg, hogy utána tovább utálhassuk egymást.
Villámlik a tekintetem Auguste és Sérá között, végül megrántom a vállamat, tovább tudok lépni a mai sérelmeken. Nézzünk előre, végülis engem az sem érdekel, ha a tesó az újabb szőkeséget is magába bolondítja. Ezúttal tudatosabban fogok félreállni az útból. Az arcomon végre békésebb stílus jelenik meg, bólintok a lánynak, hogy csak nyugi, nem fog senki kibelezni senkit, még ha úgy is tűnt. Nem kell itt a békítő testületet játszani. A villámhárítók is bekapnak egyszer egy olyat, amitől elfüstölnek, ezt jobb észben tartani. Angyali teremtés, és még csak érdekében sem áll, hogy mi itt ne öljük egymást, mégis közénk áll. Furcsa. Nem érte még elég baj, hogy másokéval foglalkozik? Fivéremnek dobom a kérdést, miközben a tekintem még mindig a szőkeségen felejtem, ám amint kimondom az utolsó szót, átfüggesztem a férfira a pillantásomat.
- Nocsak... – Nem ismétlem meg Sérá kérdését, azt hiszem perverz kis háromszögünk minden tagjának ugyanazok a kérdések cikáznak a fejében. Hajlandó vagyok félretenni a nyafogást, és ezúttal rá figyelni. Ideig-óráig akár ismét szövetségesek lehetünk. Végtére is olyasmit kínál, amely nagyon is mozgatja a fantáziámat. Ezúttal nem Sérá szempontjából. Isabelle története talán sosem ér véget...? Még a sírból is hatással van az életünkre. Karbafont kézzel várom a folytatást, és akár az útmutatást, ha most tovább kéne indulnom a fák közé.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-07-02, 07:36

Auguste , Leon & Séra

Fel sem foghatom, hogy hogy viselkedhet így egymással két olyan ember, akik valaha jó barátok voltak, akik valaha szinte már testvérként tekintettek egymásra. Most pedig kés kerül elő és halálos fenyegetések hangoznak el? Lehet, hogy Auguste sem viselkedik épp a legjobban, sőt, de Leon se a jó oldalát villantja most meg. Hiába mondta a parton, hogy ő mennyire rossz ember, de azért akkor ennyire ez nem látszott, és nem tetszik, hogy ilyen lekezelően viselkedik velem. Tudom én, nem várhatok el sokat, többet tőle, nincs hozzá jogom, és közöm sem ahhoz, hogy mit csinál, de attól még igenis kellemetlenül érint a helyzet. Kész csoda, hogy nem estek egymásnak, hogy nem arra értem ide, hogy valaki épp a másik vérét akarja kiontani, bár már így is nagyon közel voltak hozzá.
Sejtelmem sincs, hogy mit kéne tennem, vagy mondanom, hogy bármi jobb legyen és nem tudom, hogy miért van bennem ez a legyőzhetetlen késztetés, hogy változtassak rajtuk, a helyzetükön. Egyszerűen csak rossz látni ezt az egészet, csak tényleg örülnék, ha tehetnék valamit értük, bármit, amitől jobb lenne, mert mi van, ha máskor nem toppan be pont ide? Mi van akkor, ha teszem azt... elkések, ha amikor megtalálom őket, valaki már holtan hever a földön vérbe fagyva? Sejtelmem sincs, hogy mennyire tudnám ebben a feszült helyzetben elviselni mások halálát, főleg hogy talán lehetőségem lett volna tenni valamit, de így egyáltalán nem volt. Bizonytalan vagyok még magammal kapcsolatban is, nem hogy másokkal. Mégis mit tehetnék, hogy jobb legyen a helyzet? Mit tehetnék... értük?
Leon kérdése szakít ki egy kicsit a merengésemből, ahogy találkozik a tekintetünk, pedig nem is nekem szegezi a kérdést, hanem Augustenak, én pedig természetesen rá pillantok, mert erre engem is érdekelne a válasz természetesen. Tud valamit... rólam? Arról, hogy miért ilyen kísérteties a hasonlóság?
- Ki az Auguste és hol van? - bukik ki belőlem azonnal a kérdés, hiszen ez mégis csak nagy dolog. Válaszok... kérdésem pedig nagyon sok van. Egyelőre még a bátyámnak sem beszéltem erről. Így is annyi gondja van, nem akartam még ezzel is nehezíteni az életét. Ha van... volt egy harmadik ikertestvér az természetesen rá is tartozik, és neki sem lesz könnyű feldolgozni, akkor tényleg el kell mondanom neki, de csak akkor akarok részletekről is beszámolni, ha már én is tudok valamit. Nem akarom, hogy feleslegesen aggódjon, akkor amikor még amúgy se tudunk semmit.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-06-30, 14:50

Leon & Auguste

Elegem volt a folyamatos csatározásból, éppen ezért is mondom azt, amit, és úgy, ahogy. Nem érdekel, hogy itt van Sera, a legkevésbé sem érdekel, hogy a mérleg nyelve Leonnak kedvez. Szeretném, ha tudná, hogy éppúgy a kezemben van az élete, ahogy az enyém az övében van. Nem próbáltam őt még egyszer sem megölni, és ezek után sem fogom keresni a lehetőséget, hogy nyilat ereszthessek belé, de ezzel betelt nálam a pohár. Azt még elviselem, hogy folyamatosan csak leszóljon, de amíg nem adom jelét, hogy megtámadnám, addig ne merjen rám kezet emelni. Nem tartom őt menthetetlen esetnek. Leon egy jó ember, akivel rossz dolgok történtek, és úgy próbálja ezt feldolgozni, hogy maszkot húz és nem enged senkit sem közel magához. Megértem őt. Volt, hogy én is így gondolkodtam, de végül sikerült meggyőznöm magam arról, hogy feladni nem szégyen. Nem kell kockáztatni, nem kell változtatni. Nem kell semmit sem túlbonyolítani, csak hagyni, hogy megtörténjen, mert megfog, ha itt van az ideje. Ezek lennének az okaim, de ezek az okok mind kifogások voltak. Valójában csak szavak mögé rejtettem az igazságot, és addig bújtattam, míg kénytelen voltam szembenézni vele. Az igazság pedig az, hogy féltem. Féltem, mert nem akartam még ennél is jobban megváltozni, nem akartam olyanná válni, mint akik ellen harcoltam egészen addig. Félek most is. Félek, mert ha egy pillanatra is utat engedek a boldogságnak, akkor a világ megint összefog omlani körülöttem és azt már nem biztos, hogy túlélném. Nem zárkózok el mások elől, próbálok jó ember maradni, de tudom, hogy nem sikerülhet, és sokszor tűnök zárkózottnak, de minek meséljek róla, ha úgysem érti meg senki? Talán Leon tisztában van azzal, hogy mi zajlik le bennem, de ez sem biztos, hiszen ő képes volt arra, amire én nem. Átlátni a szitán, megtenni az első lépést, hogy maga mögött hagyja a múltat. Éppen ezért nem is fogok belekezdeni ebbe újra. Ha akarják egymást, hát rajta, egy szavam sem lesz, de ne higgyék még csak egy pillanatra se, hogy partner leszek ebben. Nekem Isabelle volt az igazi, és ő meghalt. Hiába egyezik minden vonásuk Serával, attól még nem ugyanarról a két emberről van szó. Leon szavaira csak bólintok egyet, mert végre szóba hozta a lényeget, az idejövetelünk célját. – Sikerült ráakadnom valakire, aki… - ellépek a helyemről és pár lépést teszek Sera felé, mert most már ez róla is szól. - … talán válaszokkal szolgálhat a kérdéseidre. – ami Leon és az én kérdésem is. Miért hasonlít ennyire Sera a halott szerelmünkre?

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-06-29, 07:49

Auguste & Leon

Szinte nevetséges, amit mond, miért lenne sokkal könnyebb rendőrnek lenni, mint katonának? Ugyanott tartunk, hogy ahogyan eddig is, most is kapom tőle a dogmatikus, álszent dolgokat, miszerint ő egy hős, én meg nem vagyok sehol, és csak egy gyáva nyúl vagyok. Ezúttal viszont talán a lány érkezése miatt sem folytatom tovább ezt a parttalan vitát. Talán jól meglepem őket azzal, hogy csupán legyintek, és megvonom a vállamat.
- Olymindegy. – Séraphine ahogyan a parton is, most megpróbál újból békét teremteni köztünk, ez nálam ezúttal hat. Furcsa módon ő összetartásra ösztönöz, mint Isabelle egyfolytában a vérünket szívta, feltűzelt, és még az sem zavarta volna, hogy ha az orra előtt esünk egymásnak. Ez a lány viszont tényleg, mintha... az érdekünket szolgálná valami módon. Mintha, annak ellenére, hogy alig ismer minket, azért lenne itt, hogy végre békét hozzon el ebbe a tetves városba, ahol mindenki, még a testvérek is egymás torkának esnek. Már csak azt kéne végre megtudnom, miért is hasonlít annyira arra a ribancra. A ribancra, akit Auguste-tal annyira imádtunk, nálam már csak keserű sóvárgássá csitult a dolog, de ahogy nézem, egykori fivéremben még nagyon is él az emlék.
A fivéremben, aki tovább hevíti a dolgot még a lány előtt is. Talán én léptem át a határt, amikor már nem képes elvonatkoztatni, és bennem látja élete megkeresítőjét. Valahol igaza van, mert mindig csak provokáltam, de mégsem szántam el magam arra, hogy megpróbáljam megölni, még a durva verekedésünknél sem. Közösen buktunk el, úgy is kellett viselnünk a következményeit. Pontosan Sérá áfonyakék pillantásának kereszttüzében fenyeget meg halálosan, legalább az angyal is szembesülhet vele, amit a parton elmondtam, nem csupán egy meghasadt szív tévképzete. Auguste nem az az ember, akinek legtöbben hiszik, legalább annyi sötétséget rejt a lelke, mint az enyém. Cinkosan kacsintok csak egyet, a célomat elértem. Elhúztam a függönyt, és megmutattam Sérának a varázslót. Ideje volt lerombolni a bálványokat.
- Állok elébe... tesó. – Lépek el mellőle, és immár egy fokkal kevésbé nézek cinikusan. Járatom a tekintetem a kettős között, de furcsa módon nem úgy érzem magam, mint az ellenállók esetén, nem én vagyok a kirekesztett. Talán most senki nem az. A háromszögnek egyenlő oldalai vannak. Karbafont kézzel végül egész egyszerűen elmosolyodom, ijesztő lehet az előbbi után. Hát ilyen vagyok én. Érzelmileg túlfűtött.
- Mit akartál mondani Isabelle-ről Auguste? Mennyiben érinti Sérát? Rohadtul érdekel, honnan ez a nagy hasonlóság. – Nem tudom, néhol nem is akarom levenni pillantásom a lányról, még ha egykori barátomhoz is beszélek.

//Fúha, teljesen elfeledkeztem róla, bocsi! Most már felpörgök!//

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-06-17, 16:31

Auguste , Leon & Séra

Életemben nem voltam még ilyen helyzetben. Nem csak arról van szó, hogy mind a két pasas a halott szerelmét látja bennem, vagyis inkább úgy nézek ki, mint az a nő, de a tetejében még nem botlottam sosem két férfibe, akik épp ki tudja, hogy mire készültek, mert hát a hangok és a be nem fejezett tettek eléggé arra mutatnak, hogy ha nem kerülök elő, akkor itt már minimum vérontás lenne, vagy legalábbis nagyon annak a közelében voltak. Mindketten felettébb dühösek, és akkor ez még finom megfogalmazás, plusz Leon kezében ott a kés, amit épp hogy csak most tesz el, én pedig ezzel a buta pajta dumával próbálom az egész kényelmetlen - nem, életveszélyes - szituációt valahogy oldani. Nem azt várom, hogy most jöjjenek azonnal házat építeni, inkább csak azt, hogy egy kicsit viselkedjenek már felnőttek módjára. Nem értem, hogy miért kell még most is e miatt ölniük egymást, egyszerűen... nem hiszem, hogy ez bárkinek is jó lenne. Nekem rossz nézni, nekik nem hiszem, hogy kellemes élmény és még milyen lehet annak a brigádnak akiket elvileg vezetnek. Szóval... szerintem igenis megpróbálhatnának normálisan viselkedni egymással, vagy csak én hiszem, hogy ez lehetséges?
Auguste szavaira kissé elképedve nézek rá. Nem értem, hogy miért hevíti még ezt az egészet ilyen enyhén szólva is lekezelő stílussal, mert ez az, egyértelműen lekezelés, amit csinál, főleg ahogy még meg is veregeti Leon vállát. - Auguste... - megrázom a fejem és csak sóhajtok egyet. Őszintén szólva az se lepne meg, ha ezek után Leon végképp neki akarna esni. Mintha csak direkt provokálná, pedig nem igazán van erre szükség, láthatóan már így is eléggé felhúzta magát. A kérdésre csak lassan bólintok egyet, azt hiszem innentől ez már amúgy is nyilvánvaló volt, persze találkoztam már vele is, mintha csak tényleg a sors beteg játéka lenne, hogy alig sikerült még a városból megismernem valakit, de ők azon kevesek között vannak, akiket igen.
- Nem úgy gondoltam, hogy most azonnal, csak... el akartam terelni kicsit a figyelmedet arról... amit csinálni akartál. - pillantok Leonra. Legalább már a kapucnit leveszi, úgy egy fokkal azért bizalomgerjesztőbb a külseje. És persze a szavaim közben a kése felé intek az állammal, amit pár pillanattal ezelőtt tett el. Az persze végképp nem tetszik, ahogy beszél, látszik is, hogy egy pillanatra elhúzom a számat. Tudom én, a folyóparton is egyik pillanatban így, a másikban meg úgy viselkedett, de most kifejezetten lekezelően viselkedik, és ez nagyon nem tetszik nekem.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-06-13, 17:57

Leon & Auguste

-Látszik, hogy fogalmad sincsen, mit jelent katonának lenni. Nap, mint nap gyakorlatoztam, a lelket is kihajtották belőlem, míg te az utcán sétálgattál és elkaptál egy tolvajt néhanapján. Golyók elől ugráltam, olyan embereket öltem meg, akiknek az egyetlen bűnük az volt, hogy rossz ország határai közt látták meg a napvilágot, míg te a seggedet meresztetted egy íróasztal mögött. Hány embert öltél meg? Hány barátod halt meg a szemed láttára miközben egymást védtétek? – szünetet tartok és dühösen meresztem rá a szemeimet. – Amíg nem voltál ott kint, amíg nem kellett a harctéren helyt állnod, amíg nem halt meg senki azért, hogy te élhess, fogd be a szádat és hallgass! – tudja jól, hogy mennyire utálom mikor a katonaságot akármilyen módon is, de negatív dologként emlegeti fel. Nem fér a fejembe, hogy miként képes párhuzamot vonni köztünk. Ő egy városban intézett ügyeket, elkapott pár embert, néha fegyvert kellett rántania. Rendőrként fent kellett tartania a békét, elkapni a rossz embereket és igazságot tenni, ezekhez az elvekhez nem nehéz hűnek maradni. A katonaság teljesen más tészta. Ha tehettem volna, akkor én is rendőrnek megyek. Nekünk nem kellett papírmunkát végeznünk, nem kellett elkapnunk senkit, de a fegyverünknek mindig kéznél kellett lennie. Mi az életünket kockáztattuk minden egyes csatával, öltünk azért, hogy túléljünk, meghaltunk a bajtársainkért. Nekünk nem mondták el, hogy miért kell azt az embert megölni. Leon előtt ott volt egy akta, ami megmagyarázza mit miért kell tennie. Nekünk nem volt, annyit mondtak, hogy veszélyben az ország és az ellenséget meg kell ölnünk, ha mi élni akarunk, ha a szeretteinket megakarjuk védeni. Talán ott is csak kényszerből besorozott fiatalemberek voltak, akik nem hittek a propagandában, annyi bűnük volt, hogy nem mondtak ellent, nem akartak meghalni. Soha nem hittem abban, hogy a kiontott vér békét hoz, nem hittem a sereg eszméiben. Abban hittem, hogy nem hagyhatom cserben a bajtársaimat, és ezenkívül még Isabelle is ott volt. Azonban ő meghalt, akárcsak a bajtársaim, és ezek után már nem éreztem, hogy bármi is odahúzna engem. Dezertáltam, áruló vagyok, de helyesen cselekedtem. Felróhatja ezt nekem ahányszor csak akarja, nem érdekel.
Látom, ahogy mozdul, de nem teszek semmit, hagyom, hogy a fához vágjon. Tudtam, hogy előbb fogja elveszteni a fejét, és hallottam a gallyak ropogását a távolban, valaki jön, és legyen az akárki is, ne úgy lásson meg engem, hogy harcban vagyok, békeszerető ember vagyok. Kicsit meglepődök mikor Sera lép ki a fák közül, de Leon kérdésére csak gúnyosan elmosolyodom. – Nem, csak a te sasszemeid képesek kiszúrni őt! - irtózatosan nagy a késztetés, hogy megüssem, hogy a tegezből előrántsam egy pillanat alatt a nyilat és a szívébe döfjem, de nem tehetem. Nem ölhetem csak úgy meg, nem csak magam miatt, nem csak a lelkiismeret miatt, most már Sera miatt sem. Ahogy viszont elnézem őt is elégé megérintette a hasonlóság köztük, aminek örülök, bár én teljesen biztos vagyok abban, hogy Isabelle meghalt, hiszen láttam, a kezeim között volt, nem tudom ezt be puszta hallucinációnak. A szavaira felnevetek. Nem tehetek róla, de tényleg komikus már az, ahogy azt hiszi, hogy megölhet engem. Tényleg azt hiszi, hogy ilyen könnyű dolga lenne, hogy ne tudtam volna elkapni a kezét, abban a pillanatban, ahogy megragadott? Úgy látszik a bosszú kezdi elvenni a józan eszét, már pedig ha megakar engem ölni, akkor szüksége lesz a tisztánlátásra, mert bár nem akarom őt megölni, ha muszáj, akkor megteszem habozás nélkül, gyermeki ujjongás közepette. Közelebb lépek hozzá és a szíve felé bökök egyet. – Egyetlen nyíl ide, és te megszűnsz létezni. Néha elgondolkodhatnál azon, hogy miért vagy még mindig életben, és talán rájönnél, hogy minden perced ajándék. – mondom neki egy gyors mosollyal, aztán megveregetem a vállát és ellépek mellőle egyet Sera irányába. – Tehát találkoztál már Leonnal is? – visszanézek régi barátomra és akaratlanul is elmosolyodom. A sors aztán elég gonosz táncot járat velünk. Egyszer már ez megtörtént, igaz kicsit más volt a helyzet, és semmi kedvem nincs azt még egyszer megismételni. – A múlt örökké kísért nemde?

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-06-13, 13:55

Auguste & Leon

Az egyik fának vetem a hátamat, szinte ugrásra készen, miközben hallgatom a felvezetését, az indulat hamar kibújik belőlem, és elkezdem a mellkasát taszítva lökdösni, miután még mindig nem fogja fel, hogy nem sértegethet büntetlenül. Az egész nagymonológ hidegen hagy, a száját tépi, nem ezzel fog bármit is elérni, ezt már kenyértörésre kell vinnünk, felesleges az, amit most tesz.
- Ártatlanokat? Stimmel. De meg is mentettem másokat, nem úgy, ahogy te teszed, hogy az egész csordát kockáztatod feleslegesen. – Rántom meg a vállamat, és pontosan tudom, hogy ezzel mások is tisztában vannak, csupán nem mondják ki, miután én nem vállalom fel a vezető szerepét. Cinikusan felnevetek, ahogyan megrántom a vállamat. – Sosem tartottam magam katonának, te viszont áruló vagy. Én addig voltam rendőr, amíg csak lehetett. A béke megőrzése az én dolgom volt, és nem hagytam, hogy bárki is mártír legyen. Én vagyok akkor szétcsúszva? Magadról beszélsz, én csak hű maradok az elveimhez.. De abban igazad van, nem fogok meghalni ostobákért. Akkor inkább lelépek, te pedig vezesd őket a pusztulásba, őszintén nem érdekel, amíg nem rám kényszeríted az akaratodat... – Látom, hogy az íj a keze ügyében van, de ha megtámadom, remélem lesz benne annyi gerinc, hogy a pusztakezes megoldásnál maradunk. Legalább ebban legyen fair, a merénylő dolgokat hagyja más napokra. A szavai már csak olaj a tűzre, van, amiben igaza van, de már túlságosan régóta emésztem magam, hogy a tartalmukat firtassam. Túl vagyunk már az egymás győzködésén. Talán az igaz, hogy amikor megismertük Belle-t, akkor kellett volna leülnünk, de most már nem is tudom, hogy van-e értelme. Csak a dühömöt adnám ki magamból, az legalább megnyugvást ad. Talán én magam akarok a késébe fordulni, hogy vége legyen az egésznek. Ez a válaszom. Kész vagyok meghalni azért, amiben hiszek, csak a folyóparti tünemény tart vissza, ellenkező esetben már a második mondat után vérét vettem volna ennek itt, aki a barátom alakját viseli. Két lökdösés után megragadom, és úgy odavágom az egyik fának, hogy csak nyekken, ám a mozdulat nem folytatódik, mert a sűrűből ki is lép a fent említett angyal, karjaim azonnal lehanyatlanak. Felsóhajtva harákolok, de nem lépek távolabb, inkább fura módon Auguste-nak suttogom oda.
- Te is látod őt? – Döntöm oldalalra a fejemet, a bura elég különös dolgokra képes, ha csak én látom, közben pedig itt sincs, a haver pedig kihasználja a pillantnyi figyelmetlenségemet, amellyel halucininálok, akkor tuti, hogy visszajövök kisérteni. – És ha látod... honnan tudjuk, hogy tényleg nem Isabelle az? Meghalt... de... ez akkor is... fura...
Most már hátrábblépek, a gyilkos tekintetem ismét értelmet nyer, ahogyan az állatias vágyat felváltja az emberség. Nem tudom, hogy a késem mikor került a kezembe, de visszahelyezem a tokjába. Már el is felejtettem, hogy Auguste miért hívott ide, mit akart a lányról mondani, de még mindig rá pillantva vetem oda neki.
- Most marha nagy mázlid volt. – Lépek el mellőle, felmordulva forgatom meg a szemem a lány mellé lépve. - Mindig nem fogod tudni kihúzni a szarból angyalom. Hol van az a pajta? – Kérdezem szarkasztikus éllel. Megrázom magam, mint a bolhás kutya, a kapucnimat pedig hátratolom, hogy látszódjon a hajam is.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-06-11, 13:33

Auguste , Leon& Séra

Oké tudom, hogy elég nagy fejmosás kapnék most a bátyámtól, ha tudná, hogy mikor és hol vagyok. Sötétedik, úgy istenesen, én pedig az erdőn vágok át épp. Nem a közepén, de azért nem is kerültem el rendesen, ahogy kellett volna, de nem tehetek róla. Egyszerűen elkeveredtem a városban és utána már kézenfekvőbbnek tűnt a rövid út, mint a hosszú. Ki fog filézni e miatt, vagy legalábbis olyan fejmosást kapok majd, mint annak a rendje. Vállalom, tudom, hogy jobban oda kellett volna figyelnem, de most az egyszer így jött ki a lépés. Nem akarok folyton csak attól félni, hogy mi baj lehet, főleg a már egy ideig mindenképpen itt maradunk. Igenis akkor egy kicsit meg fogom ismerni a várost és majd idővel már egyáltalán nem keveredem el semerre sem.
A karomon egy kisebb kosár, az étel egy kockás terítővel van le takarva, rajta pedig egy könyv pihen. Ez is volt az oka, hogy kicsit megcsúsztam időben. Jó nem kicsit, de attól még tényleg ez volt az oka, kissé elmerültem a könyvben. Azóta, hogy láttam Leonnál nem tudtam kiverni a fejemből és mivel már odébb volt az, hogy anya olvasott nekem belőle épp ideje újra felidézni azokat a szépen megfogalmazott sorokat. Tehát az Elfújta a szél egy elég rongyosra olvasott példánya hever a kosár tetején, amit történetesen a szomszéd hölgy adott kölcsön. Kedves nő, és még véletlenül sem feltételezte, hogy nem fogok vigyázni majd arra, ami az övé, én pedig oda is figyelek, hogy semmi baja ne essen ennek a könyvnek.
A hangokat viszont hamarosan meghallom, még ha nem is értek minden szót, de mégis arra veszem az irányt, mert... hát ugye az a fránya kíváncsiság! És az csak még jobban hajt lőre, hogy a hangok is egyre ismerősebbé válnak. Amikor pedig már egész közel vagyok a hold fényénél a két ismerős alakot is kiveszem, és így már a hangokban is teljesen biztos vagyok. Nem valami megnyugtató látni azt, hogy milyen módon feszülnek egymásnak, még ha most még csak szavakkal is főként, de szinte érezni, hogy olyan feszült a helyzet, hogy csak pillanatok kérdése, hogy valaki ne menjen neki a másiknak. Halkan megköszörülöm a torkomat, amikor kilépek a fák közül.
- Nem biztos, hogy az a legjobb ötlet, hogy egymásra vesztegetitek az erőtöket. - halk megjegyzése csak. Tudom, hogy nincs semmi közöm az egészhez, vagyis... nagyon remélem, hogy nincs és még véletlenül sem azért feszülnek így egymásnak, mert megjelentem. Azt aztán végképp nem akarnám, hogy miattam legyenek még inkább rosszban, hiszen azt már a tóparton is nagyon jól láttam, hogy Leon így is nem kicsit gyűlöli Augusteot, aki ahogy látom most is próbál higgadtabb maradni, kérdés, hogy meddig tart a türelme. - Másra is használhatnátok a felesleges energiát, ma is láttam egy félig beomlott pajtát az egyik ház mellett, biztos elkélne egy-két segítő kéz. - nem azt mondom, hogy innentől foltozzanak házakat, de bármi jobb lenne, mint ha ezt művelnék, amit most csinálnak.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-06-10, 16:51

Leon & Auguste

Nem, bármennyire is mondja, bizonygatja, nem hiszek neki. Láttam rajta, hogy szereti Isabellet, hiába mondja el őt mindennek, a lelke mélyén nem gondolja komolyan, mert ha így tenne, akkor már továbblépett volna. Talán próbálkozik is továbblépni, és ez kettőnk között a nagy különbség. Én nem akarok továbblépni, nem akarom őt elfelejteni, mert ő az életem, még holtában is. Az élet egyik legnagyobb kínszenvedése a némaságra ítélt szerelem. Szeretni valakit, úgyhogy nem szólhatsz hozzá, hogy egy sírhoz beszélhetsz, reménykedve benne, hogy hallja valahol, amit mondasz neki, látja azt, amit érte teszel, látja, hogy mit jelentettél neki, és összeszorul a szíve. Mikor vele voltam azt hittem, a halál sem választhat el tőle, mindegy hol vagyunk, hova tartunk, ha együtt vagyunk. Tévedtem. A hiánya őrjítő, minden egyes nap róla álmodni, látni ahogy kileheli a lelkét, ahogy egy pillanat alatt semmivé válik minden, amit tettél érte. Gyűlölhetném őt. A legeslegrosszabbat tette velem, és Leonnal. Egymás ellen fordított minket, bábként használt mindkettőnket, hol kard, hol pajzs voltam. Elhitette velünk, hogy szeret minket, hogy szüksége van ránk, aztán kiderült, hogy hazugság minden, és azt hinné az ember, hogy a halála segített, de…képtelen vagyok őt gyűlölni. Életem szerelme volt, bármit is tett ellenem, Leon ellen, nem tudok rá haragudni, nem tudom őt elfelejteni. Nem várom, hogy bárki is megértse. Ostobaság sajnálni azt, ami soha nem volt, ezt mondanák az emberek, de ők nem tudják milyen volt Isabelle, nem érthetik meg, amit érzek. Leon talán tudja, de érteni nem értheti meg, mert ő másként látta őt, mint én, neki…könnyebb ezt átvészelni, könnyedén beszél.
Düh ül ki az arcomra, de nem a szavaira, hanem a tetteire. Legszívesebb itt helyben szíven lőném, de nem tudnék tükörbe nézni. Nem vagyok hidegvérű gyilkos, még egy Leon féle emberért sem éri meg azzá válni. Azt hiszem…nem, tudom, hogy utálom őt. Bízom benne, hogy maradt még benne valami régről, de igazándiból gyűlölöm őt, gyűlölöm azt, ami vált. Igaza van, szar katona vagyok. Nem ölök parancsra, nem vagyok hajlandó ártatlanokat veszni hagyni. Elszöktem a seregtől, dezertáltam. Talán még vezetőnek se vagyok a legjobb, talán van nálam sokkal jobb. De rajtam kívül senki nem merte felválni ezt, én álltam az emberek élére, én fogtam össze őket, én terjesztettem ki a kezünket, megteszek mindent, ami futja erőmből, hogy erősek legyünk, hogy nyerjünk, de nem vagyok hajlandó kútba dobni az emberséget, csak mert van, aki képes lenne ártatlanokat feláldozni a hatalom oltárán. Nem katona akarok lenni megint, nem hős, hanem egy szabad ember, akit nem gyötör a lelkiismeret, akiben az emberek azt látják, amit akarnak. Ha kell gyilkost, ha kell megmentőt, mindegy, de egy nagyobb célt szolgáljon. Az a baj az emberekkel, hogy képtelenek kiállni az igazukért, nem merik felvállalni magukat, így leszünk mi a nép szószólói, így leszünk többek, mint katonák, mint hősök.
- És te mi vagy haver? Nézz magadra! Egy megtört, megalázkodott, elkeseredett senkivé lettél abban a pillanatban, ahogy kiveszett belőled minden emberség. Ártatlanokat hagynál meghalni, csak mert a rövidebb, a könnyebb úton akarsz célt érni. Nagy szavakkal dobálózol, de nem vagy tisztában a jelentésükkel. Nem az a katona, aki szemrebbenés nélkül, hidegvérrel gyilkol, hanem aki habozás nélkül segít másokon, aki a népének pajzsa, nem pedig kardja. A pusztulásról beszélsz, minden alkalmat megragadsz, hogy ellentmondj mindenben. Te képtelen vagy arra, hogy valami sokkal többért ad az életed, képtelen vagy hinni abban, hogy nem minden ember olyan, mint te. – kicsi szünetet tartok és felkészülök arra, hogy könnyen harcba bocsátkozhatunk, ha nekem jön. Én nem fogok támadni, nem hazudtolom meg magam, nem ilyen vagyok, azonban ha nekem jön, akkor nem adom könnyen magam és nem érdekel mennyire hajtja őt a bosszú, megmutatom neki mit jelent a fájdalom, megmutatom neki mit kell átéreznem mindennap, mikor felkelek az ágyból. – Látom te sem értesz meg engem. Minden, ami köztünk van összefügg Isabellel! Ezerszer tévedtem, és ezerszer megbántam már mindegyiket, de nem számít mit érzek, mert nincs bocsánat! Ez a különbség kettőnk között Leon. Te képtelen vagy felvállalni mások érdekeit, képtelen vagy az életed áldozni azért, amiben hiszel, meghunyászkodsz a felelősség előtt! Én megteszem, az vagyok, aminek mások látni akarnak, ha szenvednem kell, hát szenvedek, mert hiszek az emberekben, hiszek abban, hogy nem veszett ki belőlük az emberség, és hiszem, hogy valahol mélyen még benned is ott van! Én kész vagyok meghalni azért, amiben hiszek, és te? – dühösen csóválom meg a fejemet és fújom ki a levegőt. – Az igazság az Leon, hogy mindketten változtunk és nem előnyünkre. Mindketten szerettük őt, de elvesztettük, előbb kellett volna lépnünk, elvinni őt innen messze minél előbb! – dühösen meresztem rá a szemeimet, készen állva arra, hogy bármikor nekem eshet. Emlékszem, hogy legutóbb félholtra vertük egymást kis híján, és úgy kellett minket szétszedni. Talán az érzései miatt motiváltabb, de nekem ott van a tapasztalatom, és szeretném, ha tudná, hogy megölhetném őt bármelyik pillanatban. Egyetlen mozdulat, egyetlen nyíl a szívbe és halott lenne, de nem fogom őt megölni. Talán a múlt miatt, talán sajnálatból, de nem vettek véget az életének. Ezernyi okom van rá, hogy miért ne tegyem. Ő is megölhet bármikor, csak egy golyó, egy vágás a torkomon, mikor álmodom. Ellensúlyozzuk egymást, mi már csak ilyenek vagyunk,a mérleg soha nem dől semelyik irányba, egy helyben áll. – Nem csak téged értek veszteségek Leon! Ahelyett, hogy mártírt játszanál, és bűnbakokat keresnél, még akkor is, ha jogos, inkább segíts! Ne nekem, ne Isabellenek! Hanem magadnak, mert élni és túlélni két külön dolog!

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-06-09, 10:15

Auguste & Leon

Itt állunk az elhagyatott erdőszélen, mikor máskor lenne még egy ilyen alkalmam pontot tenni az ügy végére? Bármennyire is szeretném azt hinni, hogy a fájdalmas létnek vége szakad, nem ezzel a céllal hívott ide. Még nem jött el a napja. Igen kár, mert elképzelni sem tudom, hogyan élhetünk egymás mellett, amikor annyi negatív dolog kör már össze minket, erősen kétlem, hogy ebből valami még előre is vihet. Auguste most itt van, és ismét valamiben szervezkedik, amit már roppantul kezdek unni. Ha tehetné, még halottakat is bevonna a dolgaiba, mint ahogyan teszi is, néha még engem is Isabelle-el manipulál. Néha? Nincsen olyan találkozónk, ahol ne merülne fel a lány neve. Nem tudom, hogy miért nem fagyasztottam még torkára a mondandóját, bőven ideje volna már. Nem számít, hogy mi volt egykor, nem a kezdet az érdekes, hanem a közelmúlt, amely eltörölt mindent, ami miatt már nem tehinthetek rá úgy, ahogyan jó régen. Nem is fogom magamban tovább ragozni, csak megtudom, hogy akar, aztán ha végeztünk, döntöm el, hogy Sérá tanácsa szerint fordítsak neki hátat, lépjek le, vagy pedig meglépjem azt, amit már hetek óta tervezek. Auguste csak azért van mindenhatónak elkönyvelve, mert az emberei elhiszik róla, hogy ő a leggyorsabb. Vadász volt, bármilyen békés is, nála villámkezűbb gyilkost nem láttam még. Mára azonban ő is lassult valamicskét. A bosszúmnak köszönhetően én épp most vagyok a csúcson. Kár lenne egy ilyen esélyt elkótyavetyélni. Karba font kézzel kezdem hallgatni őt, ám egyre jobban felhúz, hogy még mindig nem érti, mire is gondolok.
- Tökéletes tévedésben vagy... haver. Még mindig azt hiszed, hogy minden csak Isabelle-ről szól? Nem veszed észre, hogy mások csak nem merik kimondani....? Azt, hogy szar vezető vagy? Azt, hogy szar katona vagy? Hogy még egy rohadt szeretőnek sem voltál jó? Félreálltam, de úgysem tudtad boldoggá tenni. Na és most? A pusztulásba vezetsz mindenkit, ők pedig vakon hisznek benned, mert nincsen erejük a makacsságoddal vitatkozni. Cccc... – Rántom meg a vállamat, aztán folytatom. – Ezt már nem lehet visszacsinálni azzal, hogy ha majd lesz valamid, elszeretem tőled. Mint egy kisgyerek, úgy viselkedsz, nem vagy képes mások előtt beismerni, hogy nem vagy tévedhetetlen. Tessék, akkor mondjunk le a demokráciáról, ti franciák nagyon is értetek hozzá, hogyan koronázzátok magatokat. Na gyerünk, királyom! Gyerünk...! – Lépek oda hozzá, és puszta kézzel lököm mellbe, aztán mégegyszer, hogy provokáljam. Nem is hallom a kérdését, tudtam, hogy megint valami ilyesmivel fog előjönni, de ez már csak olaj a tűzre. Ha nem is hagyom, hogy ez a mai legyen a lezárása a történetünknek, de hogy bele fogom verni a fejét valamelyik fába, arra mérget vehet.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-05-30, 19:03

Leon & Auguste

Kezdek szétesni. Ez a szomorú igazság. Túl sok minden jött össze, és zúdult hirtelen a nyakamba. Úgy érzem magam, mint valami fuldokló, és van egy olyan megérzésem, hogy még közel sincsen vége a folyamatos rossz dolgoknak. Isabelle, az ellenállás körüli problémák, Leon, és most Séra. A Leon okozta dolgokat már megszoktam. Sokan nem értik, hogy miért nem küldtem őt még el, és nem is érthetik meg, hiába minden próbálkozásuk. Nem látták, hogy Leonnal milyenek voltunk barátként. Mindenkinek olyan barátot kívánok, mint amilyen ő volt nekem. Bármelyik pillanatban feláldoztam volna magam érte. Azért nem küldöm el, mert mikor ránézek ezt látom. Nincs benne, talán valahol mélyen még igen, de nem mutatja, megváltozott, a csalódás és fájdalom ilyenné formálta őt. Viszont mikor ránézek akkor látom a múltat. A barátságunk kezdetét, egészen a végéig, mintha csak életem filmjét nézném. Ezért képtelen vagyok őt elküldeni, és sokak szerint megölni is. A harc kettőnk között elkerülhetetlen, de még várnia kell. Várnia a háború végéig, hogy vége legyen minden rossznak, és végre egymásnak eshessünk, szabadjára engedve mindent, amit az évek alatt magunkban őriztünk arra a pillanatra. Nem tudom melyikünk fog győzni, hogy képes leszek-e a szemébe nézve meghúzni a ravaszt. Öltem már ezelőtt is, nem arról van szó, hogy félnék meghúzni a ravaszt. Egyszerűen csak nem értem miért lenne jobb nekem őt holtan látni. Adna egyfajta elégtételt, de…milyen képet festene ez rólam? Nem akarom őt megölni, bárcsak kezet tudnánk fogni majd, és elköszönnénk egymással, magunk mögött hagyva a másik örökre. De ez lehetetlen. Nem tudom, hogy amiatt utál-e ennyire, mert Isabelle és közé álltam, vagy van még valami a háttérben. Mert én emiatt utálom őt, amiért miatta nem lehetem többet Isabellel, amiért közénk állt. Talán ugyanúgy szerette őt, mint én, de attól még én akartam vele lenni, nem akartam neki átengedni soha, és nem is tettem volna meg.
-Hagyd! Tudom, hogy minden vágyad látni, amint összeomlik körülöttem a világ. De valamit elfelejtesz. Omlott már össze, ott voltál te is. De összeszedek minden apró darabot, és újraépítem. Nem lesz olyan szép, mint régen, de legalább próbálkozom. Csak azt lehet elvenni tőle, ami nem az enyém, és jelen pillanatban nincs semmim. Már nincsen. De folytatni fogom, mert hiszek magamban, mert tudom, hogy képes vagyok végigcsinálni ezt veled és az ellenállással. – kicsi szünetet hagyok, hogy felfoghassa, amit mondok, aztán újra belekezdek. – Tudod mit? Amint lesz valamim, fájhat rá a fogad. Tedd meg nyugodtan! Egyet azonban ne felejts el: előtted is ott volt a lehetőség, te is megkaphattad volna Őt. Nem léptünk időben, és még egyszer nem fogom elkövetni ezt a hibát. Nem most fogok fegyvert rántani, de megígérem, hogy előre szólok majd! – jobb, ha ezt előre tisztázzuk. Megfordult a fejemben, hogy lelépek Isabellel együtt, de aztán az egészből nem lett semmi, és…most halott. Nem cselekedtem időben, és még egyszer nem fog ez megtörténni. A csatánk időpontja már ki van tűzve, csak egyikünk sem veszi észre. A meséknek nem lehet inni, nem létezik vidám befejezés. Sőt, általában még csak befejezés sincsen. Az élet megy tovább, és pár lépéssel odébb már megint történik valami új, valami váratlan. Legyőzhetünk hatalmas akadályokat, dacolhatunk a veszéllyel, farkasszemet nézhetünk a gonosszal, dicsekedhetünk a győzelmeinkkel, de ez még nem a vég. Az élet mindig odébb lökdös, megtáncoltat és meggyötört, meghurcoltat, majd új erőpróbát, vagy tragédiát helyez az utadba, nem enged addig, amíg el nem éred az egyetlen igazi befejezést. A halált. Amíg van bennünk lélek, amíg lélegzünk, addig semminek nincsen vége, addig a történetünk pereg tovább.
- Mennyit mesélt magáról Isabelle neked? – kérdezem rá sem nézve, csak baktatva tovább előre, és kíváncsian várom, hogy ő mégis mennyit tudott róla. Bár…hazudhat is. Vagy azt mondja, hogy semmit, vagy azt hogy mindent. Bármelyiket betudná adni, hiszen én magam is elég keveset tudok Isabelle múltjáról.

Tárgy: Re: Keleti erdőségek 2014-05-29, 18:47

Auguste & Leon

Megérkezem az általa mondott helyszínre. Valahogy az egész úgy tűnik hogy itt, és most végleg pontot akar tenni az ügyünk végére. Nem mondom, lenne is kedvem a dologhoz, legalább egyszer és mindenkorra eldőlne, hogy kinek is van igaza. Afféle istenítélet. Győzzön a jobbik. Teljesen nyugodtan fogad. Őrült lehet, ha nem fogja fel a fenyegetésem súlyát. Vagy csak szimplán elnapolná? Meglehet? Nem egy vérszomjas típus. Puhány.. Biztos vagyok benne, hogy Séraphine miatt kéretett ide, esélyes, hogy azért, hogy jelezze, igényt tart az új lányra is. Nekem aztán hót mindegy, legyen csak az övé. Ilyen mentalitással a szőkeség is a karijai között végzi majd, élvezettel fogom végignézni haláltusáját, utóbbi őrületetét. Ez nem igaz, a fiatal lányt nagyon is sajnálnám, főleg hogy jobban moderálja magát, mint egykori szerelmem. Az a legegyszerűbb, ha szimplán elhatárolódom tőle. A szerelmi háromszöget végleg lezártam magamban. Nem fogok újba kezdeni, pláne nem Auguste-tal. Annak is örülhet, hogy nem vetettem még jobban a szemére a történteket. Hogy mit hoz a jövő, azt nem tudom, de semmi jóban nem bízom már. A szőke lány talán felrázhatna, mert igen kedves, kezdeményező, de nem akarok rá úgy nézni, hogy közben az jut eszembe, hogy a pontos mása a főhadiszállásunkon hempregett az állítólagos barátommal. Talán ez fordítva is felróható, de őszintén szólva Auguste álláspontja rohadtul nem érdekel. Legszívesebben egyiket sem látnám, de Séra annyira kedves... A parton is alig tudtam tőle elszakadni. Franc! Különben is, végül Isabelle Auguste-ot választotta, egymásnak voltak teremtve, mondhatnám azt, hogy akkor Séra kárpótlásul az enyém... de az igazságtalan lenne. A lánnyal szemben. Nem várhatom el, hogy a szenvedéseim miatt csak úgy essen belém, különben sem tudnék olyan életvidám lenni, mint egykor. Szerintem szimplán egy rosszarcú idegennek tart. Olyannak, aki egy fojtóhurokkal simán felakasztaná az egyik fára. Nos igen, ilyen mostanság az ábrázatom.
A kezem a késen, de nem rántom elő, csak közeledek, hogy szükséges esetén előrántsam, és meg tudjam lepni. Egyenlőre csak a fejét csóválja, ebben is csak a lekezelést látom.
- Mintha te mondhatnád meg, mikor.. – Húzom össze a szememet. Megint a nyelvemen van az összes szitok, amit a fejére szórhatnék, de túlságosan tele van a fejem a váratlanul felbukkanó szőkeség tengerkéken csillogó szemeinek gondolatával. Végül csak hümmögök, és kurtán bólintok. Ellenben a folytatáson megütközöm. Hogy lehetne Isabelle-ről szó? Talán Sérát akart mondani? Hátat fordít, szinte észvesztő a vágy, hogy most tegyem meg. Nem, azt akarom, hogy lássa. Azt akarom, hogy tudja.. De ez, nem az a nap. Tényleg nem. Besorolok inkább mellé, és hátravetem a csuklyámat. Talán ez az utolsó utunk, fivér fivér mellett.
- Figyelek... – Az erdő csendjére fókuszálok, és közben hallgatom, hogy mire is akar kilyukadni.

Titkosított Akta

» Déli erdőségek

Keleti erdőségek

Keleti erdőségek

Similar topics

Similar topics