Erdészlak

Tárgy: Erdészlak 2014-04-12, 14:48

First topic message reminder :

Erdészlak

Egy ideje már üresen áll, így alapvetően bárkinek szabad a bejárás, de az itteni készletek sincsenek ennek okán feltöltve sem, maximum fedelet adhat annak, akinek erre van épp szüksége. A város jelenleg nem rendelkezik hivatalos erdésszel, a poszt betöltetlen.

Tárgy: Re: Erdészlak 2014-05-19, 19:45

Sisa & Lucas

Bejutok abba a házba, sőt igazából ez még csak nem is rajta múlik, maximum előzékeny vagyok, hogy nem azt mondom, hogy most azonnal bemegyek, hanem legalább adok neki egy kis lehetőséget. Ha ennyire kertel az esetleg még gyanús is lehet nekem, hogy netán valamit rejtegetni akar, de ne nézzük ki valakiből egyből a legrosszabbat. Ha maximum nagyon megunom a dolgot, akkor fogom magam és szépen ellépdelek mellette. Addig csak nem ragadtatná el magát, hogy teszem azt elkapja a lábam, hogy ne léphessek tovább, amúgy se érne vele semmit. Erősebb vagyok annál, hogy egy nő kifogjon rajtam, minden tekintetben.
- Hölgyem... csupán udvarias vagyok, megtehetném, hogy most azonnal ellépek ön mellett és átnézem azt a házat, szóval értékelje, hogy lehetőséget adok. - még akkor is ha kicsit, de az kizárt, hogy visszasétáljak az erdőben és órákat várjak, amíg rendet rak, vagy elpakol... eltűntet minden nyomot, az talán jobb megfogalmazás. Az újabb kis kifakadásra csak felszökik a szemöldököm. Mintha az lenne minden vágya, hogy a sírba vigyen és még ezzel az apja meghalt sztorival is fárasszon. Rendben, nagyon sajnálom a dolgot, de nekem aztán semmi közöm hozzá, hogy a hatóságok nem nyomozták ki akkor és ott azt az ügyet. Én most itt vagyok és megpróbálnék utána járni annak, ami történt, vehetné ezt pozitívumnak és nem kellene akadályoznia helyette.
Bár ez már úgy tűnik nem is számít annyira. Szeretnék figyelni a részletekre, az ügyre, de nem megy, hiszen egyre biztosabb az, hogy minden apró jel egy egésszé áll össze, egy olyan egésszé, ami ismerős számomra, amit oly' sokszor láttam és most... muszáj tudnom, hogy tényleg így van-e. Talán tévedek, talán rosszul látom, de az utolsó szavai mindenre választ adnak. A pajszer pedig kikerül a képből, nem azért nyújtja oldalra, hogy jól tarkón vágjon vele, mázli! És úgy tűnik igazam volt, tényleg jól láttam, jól sejtem, és... nem tudom, mit kéne most tennem vagy mondanom. Csendben maradok még pillanatokig, csak alig fogom fel, hogy megmoccannak a karjai, de aztán mégis visszaejti őket.
- Miért tűntél el olyan hirtelen Isabel? Attól tartottunk, hogy bajod esett, bajba kerültél és nem volt időd szólni sem. - tényleg aggódtam, aggódtunk, hogy baja esett, netán le kellett lépnie. Egyikünk múltja sem volt akkoriban sem makulátlan és mindegyikünknek meg volt rá a lehetősége, hogy a régi idők utána nyúlnak, vagy a jelenben tenyerel bele valami olyasmibe, ami miatt távozásra kényszerül. Persze, hogy ilyesmire gondoltam, arra gyanakodtam végig, hogy egyszerűen nem volt más választása, de néha valahol titkon reméltem, hogy ha megoldja vissza jön. Nem jött, az élet pedig változott, az enyém is és ha jól sejtem az övé is, hiszen most itt van, mint erdész... tényleg, mint erdész?

Tárgy: Re: Erdészlak 2014-05-19, 14:12

Lucas y Sisa

♪ Dire ♪

Olyan idegesítően nyakas ez a fickó, hogy komolyan kezdem kedvelni érte. De ettől még nem fogok önként és dalolva elrepdesni az útjából, hadd menjen be és szúrja el az oknyomozásomat. Persze sokáig nem akarok kukacoskodni vele, ha nem jön be az elzavarási-terv, akkor majd bedobok egy másikat. Ötleteim vannak, csak győzzem megvalósítani őket!
- Pár perc? Milyen nőnek elég annyi idő? Erdész vagyok, nem villámtempójú takarítónő! – fortyogok kedélyes hangnemet igyekezve megütni. A kitalált szülőkkel kapcsolatos történetbe ezután kissé nehezen zökkenek bele, de azért csak sikerül.
- Mondja maga! – húzom el a számat, teljes mértékben a hivatalos szervekre hárítva szegény apám halálát. Ha nem lennék olyan, amilyen, akkor a színjáték kedvéért még pár dühös könnycseppet is kicsalnék magamból. De sajnos – vagy nem sajnos – az én könnycsatornáim olyan szárazak, hogy még tettetésből sem tudok zokogni belőlük. Ez néha elég hátrányos helyzetbe sodor azokkal szemben, akik szinte parancsszóra képesek itatni az egereket. De annyi baj legyen!
Látom rajta, hogy valami zavarja, s ennek a zavarnak a tükörképe éled fel lelkemben. Amikor tegezésre vált, s végre szavakba önti gondolatait, úgy érzem, hogy megnyílik alattam a föld és elsüllyedek. Egyértelművé válik számomra, hogy nem tévedtem az első pillanatban, s ettől annak ellenére, hogy jól kellene éreznem magam, mégis nyomorulttá válok legbelül. Nyomaszt a múlt minden elfeledni kívánt árnya, a bűntudat sötét erdejébe űz a felismerés. De mindig az a nő voltam, aki két lábbal áll a földön, s nem pironkodik, hanem kiáll véleménye mellett, hát most sem fogom menekülőre fogni.
Persze mondhatnám neki, hogy nem, én nem az az Isabel vagyok. Hogy sosem jártam Granadában, elvégre az én családom Sevillában él. Minden cseppje mérgező hazugság lenne, s nem akarom ezt megtenni vele. Tartozom annyival, hogy megmondjam az igazat. Nagy levegőt veszek hát, s a közeledésével egy időben oldalra tartom karomat és kiejtem kezemből a pajszert. Ezúttal direkt. Valahogy nem illik a kezemben tartani akkor, amikor olyan téma felé közeledünk, ami valószínűleg nem lesz túl kellemes. Nekem legalábbis biztosan nem. S van bennem annyi önhittség, hogy úgy sejtsem: neki sem.
- Igen, Querido, tényleg én vagyok.
Belesóhajtok a kettőnk közt feszülő pár centibe, megremegnek lábaim, s pár miliméternyire felemelem karjaimat a törzsem mellett való, ernyedt lógatásból. Lelkileg felkészülök arra, hogy megöleljem, hogy hidat képezzek kettőnk között a viszontlátás örömére, de végül mégsem teszek semmit. Egyszerűen csak visszaejtem magam mellé karjaimat, megacélozom tartásomat, s csak tekintetemből nem tüntetem el az igazat. A szégyen pírja nem ég arcomon, de ott lobog pillantásomban a bűntudattal násztáncot járva. A „szó nélkül” súlyos korbácsütésként landol elmémben, emlékeztetve arra, hogy mi is az a fájdalom. A korbács és én régi ismerősök vagyunk. De valahogy sokkal jobban fáj így, hogy vádként jön elő, s nem a bőrömet sebzi fel.
Tudom, hogy mondanom kellene valamit, vissza kéne zökkenjek az erdésszel kapcsolatos témába, vagy ha az nem megy, hát elmondani, hogy mennyire örülök, hogy újra találkoztunk. De nem vagyok képes forgatni nyelvemet. Tőle várom a megszólalást, szomjazom a reakcióját, s ugyanennyire tartok is tőle. Sok év telt el, talán már semmit nem jelent régi barátságunk neki. S ha ez így van, s kiderül, nem fogom terhelni azzal, hogy elárulom: számomra minden eltelt év és történés ellenére még mindig nagyon, nagyon sokat jelent.

Tárgy: Re: Erdészlak 2014-05-19, 09:55

Sisa & Lucas

Mintha időnként kissé akadozna a beszélgetés, csak mindig az a kérdés, hogy épp melyikünk okozza a néhány pillanatnyi szünetet. Nem tehetek róla, de újra és újra a kézmozdulatok kötik le a figyelmemet, ahogy a haját csavargatja. Túlságosan ismerős, de... miért ne tehetne más is így? Ez még nem jelenti azt, hogy ő lenne, sok minden lehet ami azonos két emberben, de ha már túl sok, az tényleg gyanút kelt az emberben.
- Igazán nem várhatja, hogy újabb sétát tegyek az erdőben, vagy itt kint ácsorogjak pár órán keresztül. Annyi tehetek, hogy bemegy és elpakolja azt, ami esetleg zavaró lehet, pár perc alatt, de biztosan nem várok órákat. - szökik fel kissé a szemöldököm, ahogy sikerül visszarázódni a hivatalos szerepbe. Miért érzem úgy, hogy az időt húzza, hogy nem akar beavatni a válaszokba? Mert egyértelműen ilyen érzésem van. Úgy csavarja a szavakat, ahogy nem biztos, hogy ez erdésznek kéne, és olyan ügyesen igyekszik akadályozni, hogy észre se vegyem. De nem vagyok vak, süket pedig főleg nem, hogy ilyen könnyen mellébeszélhessen.
- Talán rossz városban született, de itt ahogy eddig észrevettem jobban figyelnek arra mi történt. - főleg akkor, ha az egész város körülményei meglehetőségen furcsák. Ezt már persze csak gondolatban teszem hozzá, hiszen nem fogom az orrára kötni, hogy él bennünk a gyanú, esetleg más is történhetett, komolyabb, mint hogy széttépte a medve. Egyébként se sok medvét láttak még a környező erdőkben, de sok minden mást igen, ami nem tartozik ide, ami nem nagyon passzol a körülményekhez.
De most még sem ez a fontos, vagy legalábbis nem a legfontosabb. Túl sok az összejátszó körülmény, bármennyire is próbálom a fejemből eltüntetni a kavargó gondolatokat és kérdéseket, nem megy. A haját figyelem, a szemében próbálok meglátni valamit, ahogy újra közelebb lépek. Így is elég távol voltam, de most már ideje normális emberi társalgást folytatni és ahhoz nem jó, ha méterek vannak közöttünk. Csak egy kérdést teszek fel, egy halvány megjegyzéssel, a válasza talán segít, hogy a munkámra koncentráljak végre, ne a kérdésekre. A válasz újra csak meglep, és még pár pillanatig levegőt is elfelejtek venni az ismerős megszólítás hallatán. Ő vajon nem ismer meg, vagy igen, csak... játszik velem? Nem hiszem, hogy azért mondta volna ezt és épp így, mert egyszerű véletlen lenne. Közelebb lépek, újra szinte már a maradék távolságot is megtörve, de még mindig centiket hagyva közöttünk. Pár pillanatig figyelem még az arcát csak szó nélkül.
- Tényleg te lennél? Az az Isabel, aki sok éve szó nélkül eltűnt Granadából? - még mindig nem vagyok benne biztos, vagy talán csak nem tudom elhinni, mert hogy pont itt fussak össze vele... az valahogy hitetetlennek tűnik.

Tárgy: Re: Erdészlak 2014-05-18, 11:39

Lucas y Sisa

♪ When she was a young girl ♪

A hivatalos személyektől kiráz a hideg. Annyiszor keveredtem már összetűzésbe velük, hogy komolyan megutáltam mindegyiknek a baltával faragott jómodorát. Persze, hogy tudom, hogy be fog menni! Kétségem sincs afelől, hogy ez megtörténik majd, de azért igyekszem mégis összezavarni, hogyha tehetem.
Nem nagyon zavarodik. Előjön a szakbarbár zsargonnal, s belőlem előcsal egy szemforgatást. Nem tudom leküzdeni, mint ahogyan azt sem tudom abbahagyni, hogy tekergessem a hajamat. Az viszont meglep, hogy torkára forr a szó. Elkerekedett szemekkel nézek rá, s kedvesen visszanyújtom neki az elejtett fonalat.
- Természetesen eszem ágában sincs semmit sem akadályozni! Készséggel beeresztem, ha ad nekem egy pár órát, hogy rendet rakjak. Tudja, még nem volt időm berendezkedni, s nagy a fejetlenség és hölgy pedig nem ereszt urakat a budoárjába addig, amíg az nem ragyog úgy, mint a patyolat! – mosolygok rá, s még fűzném tovább esetlen, ám igen határozottan formált monológomat, amikor újabb kérdéssel talál el. Megvonom a vállamat, még legyintek is.
- Érdekelheti, nincs ezzel semmi gond. Bocsássa meg nekem, hogy téves, rosszindulatú feltételezésből indultam. Én ahhoz szoktam hozzá, hogy a kutyát nem érdekli az eltűnt erdészek sorsa. Apámat is megette egy medve, mégsem tűnt fel senkinek. Anyám hiába ment a rendőrségre, annyit közöltek vele, hogy foglalkozási ártalom az eltűnés, nem érnek rá törődni vele!
Próbálok nagyon feldúltnak és megrendültnek hangozni a történet elmesélése közben. Halvány fogalmam sincs róla, hogy errefelé élnek-e olyan medvék, amik megétkezhették volna emlegetett apámat, akinek a neve.. hogy is hívják? Absolon Beauchene.. nem, ez béna. Ennél kevésbé úrit kell kitaláljak, hátha rákérdez.. Armel Beauchene! Az Armel úgyis medvét jelent, még poén is lesz. Felesége pedig Aurore. De ennyi A-s között én hogy lettem Isabel?
Névügyi révedezésemből a közlése zökkent ki. Tüdőmbe akadó levegőm sípolva szökik ki belőlem, riadt madárként verdes szívem a mellkasomban.
- Valóban? – viszem fel a hangsúlyt, s felejtem is ott. Spanyolország említése és az, hogy ismerős vagyok számára így együtt erőteljesen megfekszi a gyomromat. Újra elkezd hiányozni vélt-valós kamasz önmagának a hangja, s ha nem lennék ilyen jó színész, akkor a szégyen pírja is elöntené az arcomat. A szégyené, mely a csoportom elhagyásának bűntudatából töltekezik.
Első gondolatom az, hogy hazudok neki, közlöm, hogy sose jártam spanyolföldön, s hagyjuk a dolgot ennyiben. De ha így teszek, akkor talán sosem tudom meg, hogy igaz-e, amit hiszek, s örökké emészteni fog a dolog. Jobb sebtében letépni azt a ragtapaszt, úgy sokkal kevésbé fáj. S még ki is derülhet, hogy ez a Lucas nem az a Lucas.
Gondolok egy merészet, s csuklóból rántom elő válaszom, megspékelve a régi becenévvel. Ha ő az, érteni fogja, ha pedig nem ő, csak egy egyszerű férfi, akkor flörtölésnek veszi. Mindenképpen csak értelmesen jöhetek ki a dologból. Legalábbis ebben reménykedem.
- Sevillában születtem, majd Granadában éltem évekig. Miért kérdi, Querido?

Tárgy: Re: Erdészlak 2014-05-18, 09:34

Sisa & Lucas

Úgy látszik, hogy a kis hölgynek rendesen felvágták a nyelvét. Nem lesz könnyű dolgom vele, pedig igazán nem szeretnék azzal nyitni, hogy előkapom a jelvényt, a képébe dörgölöm és lazán ellépdelek mellette, mint akit aztán kicsit sem érdekel, hogy beengedik-e vagy sem, mert azt csinál, amit akar, meg van rá a joga és minden lehetősége. Egyelőre csak felszökik a szemöldököm, majd egy visszafogott félmosoly kúszik fel az arcomra.
- Attól más még gyárthat elméleteket, és én személy szerint nem hiszek az ilyen prózai megoldásokban, úgyhogy azért kicsit szétnéznék odabent. - nem tudom, hogy mennyire érzi ki a hangomból a határozottságot, de h eléggé figyel, akkor sejtheti, hogy egyáltalán nem viccelek. Nem szándékozom csak úgy visszafordulni és beletörődni abba, hogy feleslegesen vágtam át a fél erdőn. Eszem ágában sincs megfutamodni, ha ezt a parancsot kaptam, akkor ezen a vonalon indulok el, biztos lehet benne, hogy én abba a házba be fogok menni, még akkor is, ha épp a lábam alól akarja felszedni a deszkákat. Bár egyelőre úgy fest, hogy erről letesz, ha már olyan szépen kértem.
- Isabel... - csak a nem létező bajszom alatt mormogom el a nevét, szinte nem is lehet hallani. Halvány derengés motoszkál valahol az agyam hátsó részében. Ismerősen ejtette ki, a bársonyos hanghordozás, az ismerős név... Pár pillanatig vizslatóan nézem, de aztán elhessegetem a gondolatot. Nem hiszem, hogy ő lenne, az a régi Isabel, akit ismertem, aki egyszer csak eltűnt az életemből... az életünkből, hiszen ott hagyta a csapatot. Talán ő előre érezte, hogy nem tartunk már túl sokáig össze?
- Nem sért meg hölgyem, de ettől még ugyanúgy be fogok menni. Tudja igazán igyekeztem illedelmes lenni, de... nem akadályozhatja a nyomozást, ezzel minden bizonnyal ön is tisztá... - el is akadok a mondat vége felé, hiszen túlságosan ismerős a mozdulat. Ahogy mogyoróbarna hajába sziklik a keze, ahogy lassan csavargatni kezdi a haját, régi emlékeket idéz fel bennem, nagyon régieket. A veranda felé pillantok, talán azzal is elterelem a gondolataimat. Létezik ilyesmi, ilyen távol Spanyolországtól? Ide keveredhetett vajon tényleg? És mégis mit keresne itt, miért lenne épp erdész... olyan nagyon nem illik ez ahhoz a lányhoz, akit én ismertem. A verandával kapcsolatos szavai egyszerűen valahogy elszállnak a szélben. Látom én, ahogy beszél, de mégsem jutnak el a szavak a tudatomig. Csak némán bólintok, mintha értettem volna, hogy mit is mondott, de persze erről szó sincs. A kérdés, az amit már sikerül fel is fognom, de ott is eltelik pár pillant, mire sikerül választ kipréselni magamból.
- Miért ne érdekelné a városi erőket egy ember eltűnése? Bizonyára ön után is ugyanúgy nyomoznának. - igyekszem visszatérni a hivatalos hangnemhez, bár most határozottan nehezemre megy. A szavaim is eléggé gépiesek, hiszen máson jár már az eszem, nem egyszerű erre koncentrálni. Előre lépek egyet, csak egy kis lépést. - Tudja talán tévedek, de... ön ismerős nekem. Járt valaha Spanyolországban Isabel? - nem hiszem, tényleg nem lehet. Ha azt feleli hogy nem, soha nem járt arra, akkor meg van a válasz, akkor bizonyára csak tévedtem, rosszul láttam, rosszul hallottam. De ha mégis... még akkor sem biztos hogy ő az.

Tárgy: Re: Erdészlak 2014-05-17, 21:59

Lucas y Sisa

♪ Archangel ♪

No, lám, csak tudja ez is, hogy hogy kell udvarias lenni! Ennek örömére megájándékozom egy mosollyal is, hadd lássa, hogy nem csak üresjáraton mozgatom a számat, hanem én is olyan illedelmes vagyok, amilyet másoktól is elvárnék.
- Nyilvánvalóan közölték velem, s én nyilvánvalóan nem gyárottam ezzel kapcsolatosan összeesküvés-elméleteket. Hogyha meg szeretnék keresni, akkor az erdőt javaslom, ott téphette szét valamilyen vadállat, vagy kaphatott spontán szívrohamot is akár. Itt nincs! – jegyzem egy szuszra, lazán pakolva egymás után a szavakat. Nekem ugyan semmi szükségem nincs arra, hogy ez a fickó ide betegye a lábát és rendezkedjen, főleg, mert én akarok megtudni mindent az erdész eltűnéséről. Bután venné ki magát azután kiadni a cikket, hogy valaki már mindent kiteregetett.
- Minden vágya így teljesüljön! – tárom szét megadón karjaim, ezzel tartva el magamtól a pajszert is arra az időre, amíg testtartásommal jelzem: éppen fel van függesztve a verandarongálás, szóval egy szava nem lehet. Végül leeresztem magam mellé karjaimat és a kezemben tartott eszközt is, s igyekszem a szavaira koncentrálni, nem annyira a tekintetét fürkészni. Mert telhetett el akárhány hosszú év, lehet a dolog akármilyen lehetetlen, én mégis egy tizenévest látok villódzni szemeinek fényében, egy olyan tizenévest, akit ismertem valaha. Nevetséges az egész, de nehezen nyomom el magamban a kellemetlenül kellemes érzéseket.
Kimondja a nevét, bennem pedig megáll a világ. Majdnem kicsúszik a számon születési nevem, de mire való a rutin meg az évek? Csípőből hazudom a képébe most használt nevemet.
- Isabel Beauchene, erdész és vadőr! – viszonzom a bemutatkozást, keresztnevemet ugyanazzal a selymes fátyollal ejtve, mint ahogy régen is. Hiszen ez az, ami bennem örök és megmásíthatatlan, s bár most talán jobban jártam volna, hogyha más keresztnevet választok, mégsem tettem. Elvégre nem számíthattam arra, hogy előlép egy vélt ismerős a múltból, s talán megbuktatja az egész erdészesdimet. Különben sem, biztos, hogy ő az. Estimado Querido! Lehetsz te ennyi év után?
- Ha meg nem sértem nyomozó úr, nincs itt semmi keresnivalója! Úgy értem, hogy semmi szokatlan nincs a lakban, csupa poros holmi, melyek az előző tulajéi voltak, s az én személyes tárgyaim. Komolyan vesztegetni akarja idejét a megtekintésükre? – kérdezek vissza, óvatosan csavargatva a szavakat. Sejtem én, hogy egy szakaszvezetőt nem fogok tudni csak így lerázni, de a remény hal meg utoljára.
Beletúrok szabad kezemmel a hajamba, s beszéd közben csavargatni kezdem mutatóujjamra egyik tincsemet. Régen is mindig ezt csináltam, a gyermekkorom hozadéka ez, az a pótcselekvés, amely legalább olyan őszintén kifejez, mint Isabel nevem. Ha a férfi tényleg az, akinek lelkem naiv, szeszélyes mélyén hiszem, akkor talán abba kéne hagynom ezt, ha nem akarom, hogy felismerjen. De nem tudok parancsolni ösztönös mozdulataimnak. Konkrétan fel sem tűnik, hogy a hajamat csavargatom.
- Nyikorgott a veranda egyik deszkája, szerintem korhadt. Mivel nem szeretném kitörni a nyakamat egyik reggel, amikor kilépek az ajtómon, ezért egyszerűbbnek láttam ha még azelőtt felszedem a deszkákat, hogy eltörnének, s újrarakom őket. A faanyagot már megrendeltem, a napokban szállítják. Épp akkor talált megzavarni a munkában, amikor nekiálltam az előkészületeknek. – hazudom, mint a vízfolyás, frappáns történetet kreálva a pajszerozásom köré. Nem vagyok egy elveszett nőszemély, beszélőkém mindig volt, s angolnaként tudok kisiklani kínos helyzetekből, mint amilyen ez is lehetett volna, ha nem mondok semmi hihetőt.
- S mondja csak, miért érdekli a helyi erőket egy erdész eltűnése? – kérdezem ártatlannak tettetett érdeklődéssel. - Vajon, hogyha holnap engem is magába fogadna az erdő, utánam is ilyen csinos fiatalembereket küldenének? – teszem fel az i-re a pontot egy kis flörttel, ami nem annyira a férfi személyének szól, semmint a helyzetnek. Mert beengedni nem akarom, ha nem muszáj, idekint viszont valamiről beszélni is kell, ha nem akarunk aranyhalakként tátogni a nincs-is-itt akváriumban.

Tárgy: Re: Erdészlak 2014-05-17, 19:54

Sisa & Lucas

Nem azért küldtek, hogy udvarias legyek, hanem azért, hogy utána járjak annak, hogy mégis mi a fene történt itt, és igazság szerint nem is tudom hogyan szólíthatnám a hölgyet, hiszen a ruhája tényleg nem valami előkelő, de a hölgyemen és a kisasszonyomon kívül sok lehetőség nincs, utóbbival viszont feltételezem, hogy nincs férjnél, amit talán még zokon venne, ezért a legkézenfekvőbb továbbra is marad a A megoldás.
- Szép napot, hölgyem! - biccentek, ha már ennyire szóvá teszi, hogy nem köszöntem elég illedelmesen. Ez van, ez a rész most sajnálatos módon elmaradt. Mindenre én sem figyelhetek, és egyébként sem barátkozni vagy ismerkedni jöttem, hanem hogy utána járjak itt a dolgoknak, ennyire rendkívül egyszerű a helyzet. Nagyon úgy fest, hogy a helyzettel persze nincs tisztában. Meg sem lep, már miért figyelt volna a város rá, hogy csak egy kicsit is összedolgozzanak a hivatalok. Ha egyszer nyomozás folyik, akkor nem kéne ideküldeni egy új alkalmazottat nem igaz? Mégis megtették szemrebbenés nélkül és akkor oldjuk meg, találjunk válaszokat. Hát sok sikert Lucas!
- Minden bizonnyal nem közölték önnel, de az előző erdészt szőrén-szálán elnyelte a föld és talán vannak a házban, vagy a környéken arra utaló nyomok, hogy ez miért történhetett. Ezért jó lenne, ha abbahagyná a veranda felbontását egy időre. - vázolom fel mélyebben is a helyzetet. Hátha így már világos lesz számára, ha nem volt annyi esze, hogy utána járjon annak, milyen helyet is sikerült találnia. Közelebb lépdelek, és ő is hasonlóképpen tesz, aztán csak arra figyelek fel, hogy a pajszer a földön köt ki, ő pedig pár pillanatig nagyjából úgy néz rám, mint aki szellemet lát, vagy csak... én értem félre a helyzetet? Felszökik kissé a szemöldököm és most már jobban megnézem magamnak. Sok minden történt azóta, túl sok mindent láttam, amit talán nem akartam és a régi időkből annyi mindent felejtettem, sokat szándékosan, hogy elmesélni is hosszú lenne. Ismerős a tekintete, de... mégsem tudom hova tenni, talán találkoztunk egy másik állomáshelyen a múltban, sejtelmem sincs.
- Lucas Morientes vagyok, szakaszvezető és jelen esetben afféle nyomozót játszom, a helyi erőknek besegítve, mert - bár ezt gondolom ön is tudja - kissé nagy mostanság a fejetlenség. - egészen bő lére sikerül eresztenem a bemutatkozást, de legalább egy szava sem lehet, ha előzőleg elmaradt, hát most megkapja minden apró részletével együtt. A kérdésére egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon, konok egy nőszemélynek tűnik, úgy látom, hogy nem fog csak úgy egy könnyen beengedni, hogy kicsit körülnézzek.
- Az előzőt, szigorúan az előzőt. Ha bemehetnék kicsit körülnézni, ígérem nem sokára el is tűnök, hogy ne zavarjam, abban, amit... De pontosan mit is csinált az előbb? - nem teljesen világos számomra, hogy szimplán csak át akarja alakítani az erdészlakot, vagy amúgy miért próbálja valaki a veranda léceit felfeszegetni, hiszen láthatóan valami hasonlón ügyködött előzőleg.

Tárgy: Re: Erdészlak 2014-05-17, 12:41

Lucas y Sisa

♪ We are young ♪

A pajszerral már éppen felfeszítek egy deszkát, amikor hangok ütik meg fülemet. Térdelésben pördülök meg a férfi felé, a pajszert hanyagul lelógatom magam mellé, majd hogy ne legyek udvariatlan, feltápászkodom.
- Önnek is szép napot, uram! - hívom fel a figyelmét rá ilyen módon, hogy talán köszönni is illett volna és nem rögtön belekotyogni abba, hogy mit csinálok. Persze biztos nekem rosszak az elképzeléseim a hölgységről, de akaratlanul is végigpillantok ruházatomon, s csak felvont szemöldökkel konstatálom, mennyire nem passzol egy báli ruhához ez az erdészviselet. Nekem a hölgyek talpig szoknyában járnak, széles abroncs takarja el lábaikat, s a viselet alatt nem látszik az sem, hogyha olyan széles a faruk, mint egy folyómeder. Bár azt hiszem, hogy ezen a ponton kissé elkalandoztam, vissza is térek gondolatban a férfi feltérképezésére. Elvégre milyen oknyomozó lennék, hogyha nem jutna eszembe rögtön, hogy mily' furcsa, épp csak elvállaltam ezt az erdészi pozíciót, s máris küldtek valakit a nyakamra. Eddig kihalt volt a környék, most meg hirtelen itt élek aktív társasági életet. Röhej.
- Mégis milyen nyomokat? -adom a faék egyszerű erdei alkalmazottat, s képzeletben még vetőmagokat is köpködök a férfi lábai elé. Persze nyilván eléggé sztereotíp a hozzáállásom az erdész-szakmához. De na, az vesse rám az első követ, aki teljesen természetesnek gondolja, hogy minden erdei házban élő, magányos remete olyan intellektussal rendelkezik, mint egy professzor.
Lelépdelek a veranda lépcsőjén, hogy valamicskét csökkentsem a távolságot a férfi és köztem. Tekintetemmel az ő pillantását keresem, s amikor sikerül elkapjam, beleártom magam a velejéig. S egyszerre elernyednek ujjaim a pajszeren, az pedig döngve hullik a porba lábam mellett. Nem, az nem lehet! Fájdalmasan ismerős szempárral nézek farkasszemet, s bár nem hiszem egy pillanatig sem, hogy az állna velem szemben, akinek leveleim címeztem az évek során, a józan ítélőképességem egy pillanatra cserben hagy, s így eshet meg, hogy tökéletesen eszköztelenül maradok. Kell pár pillanat, míg idegesen a hajamba túrva vissza tudom aggatni magamra könnyed, nemtörődöm nyugalmamat.
- Elnézést, hogy még be sem mutatkoztam.. - kezdek bele torokköszörülve, kedélyes hangon formálva a szavakat, miközben a pajszert újra a kezembe veszem.
- ..de ön sem járt élen ebben az ügyben! - feddem meg megint, mert szeretem kioktatni az embereket, ha rászolgálnak. Ajkaimon sem mosoly nem ül, sem szigorú kifejezés. Tökéletesen közömbös a szájtartásom, éppen úgy, ahogy szavaim is.
- Ha az erdészt keresi, megtalálta! Ha pedig nem.. úgy talán rossz helyen jár. Esetleg útbaigazíthatom? - veszem elő magamból a bűbájt. Olyan kedves vagyok, amilyen kedves csak lenni tudok abban a ködben, melyet az elfeledni kívánt múlt terített rám.

Tárgy: Re: Erdészlak 2014-05-17, 11:59

Sisa & Lucas

Új feladat, méghozzá inkább nyomozás, mint rendes katonai meló. Nem vagyok túlságosan oda az ilyesmiért, de ezt is meg kell csinálni valakinek. Hozhattam volna magammal valakit, de nem vagyok a híve a nagy összedolgozásnak, az a legtöbb esetben csak hátráltat és nem visz semerre. Amúgy se gondolom, hogy olyan nagy kaliberű ügy lenne ez. Valószínűleg a fickót eltűnt az erdőben, csak a franc se figyelte, hogy merre jár, mikor amúgy is folyton egyedül volt. Aztán most meg egyből rosszra gyanakodnak, csak a miatt mert a városban sok furcsaság történik, legalábbis azok alapján amiket mostanában rebesgetnek. De nem kell hinnünk mindenféle marhaságnak. Akár még az is előfordulhat, hogy teszem azt elment még a bura előtt, vagy a határon kívül tartózkodott és szimplán nem keveredett vissza időben. Olyan sok a lehetőség, széttéphette egy kósza vadállat is, bár ez elég rossz ajánlólevél lenne egy erdész számára, habár igaz, hogy ha nem él, akkor már ilyesmire nincs is szüksége.
Kivételesen civilben vagyok, csak azért, mert most valamelyest a helyi erőkkel is össze kell dolgozni és a parancs szerint jobb elvegyülni, mint katona ruhában végigdöngetni az utcán, úgy sokkal kevésbé hajlandóak az emberek megnyílni és elmondani azt, amire kíváncsi vagy. Az első lépés viszont egyértelmű, átvizsgálni az erdészlakot, mert ha itt van valami nyom, akkor azt még az előtt meg kéne szerezni, hogy az új beköltözik. A legnagyobb baj, hogy csak reggel kaptam meg az infot, hogy erre már sor került. De most komolyan, hogy a francban lehet annyi eszük, hogy még az érdemi nyomozás előtt az egész terepet kivégzik? Így mégis hogy lehet nyomokra bukkanni? A civilek olyan rémesen ostobák tudnak lenni, és néha mintha még direkt rá is játszanának.
Hamar elérem a célt a fák között átvágva, és meg is látom a nőt odakint ügyködni. Háttal van nekem és nagyon úgy fest, hogy erősen azon van, hogy szétszedje a verandát. Érdekes... vajon erre milyen indíttatásból jutott? - Jobb lenne, ha ezt a rongálást abbahagyná... fontos nyomokat tüntethet el... hölgyem. - szólalok meg még kellő távolságban és csak utána indulok szépen tovább a cél felé. Azért lassan, mert nem akarom, hogy tudom is én rosszat feltételezzen. Elég nagy a feszültség mostanában a városban ahhoz, hogy az emberek hajlamosak legyenek már pár szó után is arra gyanakodni, hogy minimum valami durvát szándékozol tenni velük, én pedig most első ránézésre nem nézek ki katonának, maximum a feszes tartás és a rövid frizura tanúskodhat ilyesmiről. Viszont kaptam egy ideiglenes kis rendőrjelvényt, bár egyelőre az is a zsebemben bújik meg, nem kérkedek ilyesmivel.

Tárgy: Re: Erdészlak 2014-05-17, 09:29

Lucas y Sisa

♪ Titkok ♪

Munka van, méghozzá nem is akármilyen. Volt alkalmam latba vetni minden befolyásomat az újságnál, s a múlt hét folyamán meg is kaptam az engedélyt arra, hogy az erdész eltűnése után szedegessem a morzsákat, hátha izgalmakra lelek. Mondjuk a főnököm óva intett a túlzott akadékoskodástól és mélyre ásástól, de ez legott nem arra sarkallt, hogy még egyszer átgondoljam az akciót, hanem arra, hogy azonnal neki is lássak. Egy rövid és tömör üzenetben közöltem vele, hogy pár hétig nem fog látni, mert beépülni szándékozom, majd beszerezve mindenféle ormótlan és nőiességet mellőző erdészruhát magamra öltöttem a „be szeretném tölteni az eltűnt fickó helyét”-álcát. Igaz, hogy körülbelül annyit konyítok az erdőhöz, amennyit egy macska a repüléshez, de az illetékesek, akiknél jelentkeznem kellett a pozícióra szerencsére nem várták el, hogy fát hasogassak előttük, bizonyítva ezzel rátermettségemet. Isabel Beauchene néven jegyzékbe is vettek, mint ideiglenes, új erdészt én pedig bevettem magam az erdészlakba.
Utálom, mert huzatos, büdös és mindenhol por lepi be. A meleg víz az luxus, sőt, még a házon belüli toalettről is le kellett mondanom és ráfanyalodni a kerti pottyantósra. Nem mondom, hogy álmaim netovábbja ez, de nem is azért vagyok itt, hogy jól érezzem magam. Igyekszem úgy tengetni a mindennapjaimat, hogy a lehető legkevesebb területét romboljam meg a hát eredetiségének, s miközben próbálom nem összecsinálni magam az erdőben esélyesen tanyázó vadaktól – városi utcagyerek voltam, komolyan a puskaropogástól kevésbé félek, mint a vadállatok morgásától – szépen lassan próbálkozom birtokomba venni az „elődöm” személyes holmijait, esetleges jeleket keresve arra, hogy vajon mi történhetett vele.
A mai napra a veranda padlódeszkáinak felfeszegetése került a napirendemre, mert mintha hallottam volna, hogy furcsán kongnak. Érdekes lenne, hogyha valami rejtett pincébe jutnék. Talán ha bűnügyi krimiket írnék, akkor most jönne el az a pillanat, hogy főhősünk csontvázakat talál odalent. Egyelőre viszont az odalentig el kell jutni. Térdelek hát khaki színű nadrágban, bakancsban és fehér trikóra húzott, kockás ingben a verandán, kezemben pajszer, körülöttem az erdő hamis csendje. Egyetlen fegyveremet a házban hagytam, nem gondolnám, hogy bármire lőnöm kellene..

Tárgy: Erdészlak 2014-04-12, 14:48

Erdészlak

Egy ideje már üresen áll, így alapvetően bárkinek szabad a bejárás, de az itteni készletek sincsenek ennek okán feltöltve sem, maximum fedelet adhat annak, akinek erre van épp szüksége. A város jelenleg nem rendelkezik hivatalos erdésszel, a poszt betöltetlen.

Titkosított Akta