Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 32 Ω Kor : 40
Tárgy: Re: Lucas & Ginette 2014-04-21, 08:17
Ginette & Lucas
Abba bele sem gondolok, hogy ha még piszkálom is a foltot, azzal neki rosszabb lesz. Miért gondolnék bele egyáltalán ilyesmibe, hiszen kicsit sem értek a tisztításhoz? A ruháimat volt persze idő, amikor magam mostam, de attól még nem lettem hozzáértő, senki se okított ki, hogy mi az, amit lehet és mit nem, hogy melyik folt nagyon veszélyes és melyik az, ami kevésbé. - Örvendek Senorita Rocher, még ha ilyen körülményesen találkoztunk is. - újabb halvány mosoly. Azt hiszem nekem már az is valami lesz, ha nem itt kell lennem, hanem kicsit nyugisabb környékre érhetek, az meg amúgy se lenne jó, ha ezek után még meg is szólnának teszem azt a laktanyában, mert az öltözetem rémesen fest. Bár sejtelmem sincs, hogy mivel fogja kiszedni a foltot, mehetek majd vissza ing nélkül? - Most a helyzet, nem ugyanaz, mint a nagy háborúban. De ne aggódjon, ha bármi baj lenne, akkor arról úgyis időben értesülnének. - sok mindent átéltem már és úgy gondolom, hogy a lakosság mindig időben megkapja a maga információit. Nem hiszem, hogy a végtelenségig kételyek között tartják őket, de biztos, hogy nem én leszek az, aki válaszokkal szolgálok neki, egyszerűen csak nem tehetem meg. Az arcomról pedig szerencsére nem sok mindent lehet leolvasni, annál sokkal jobban figyelek, hogy ne áruljak el semmit pár apró félresikerült pillantással. Egyébként sem a kenyerem az aggodalom, értelmetlen tevékenységnek tartom. Jobb nem lesz tőle semmi. - Igen, jól sejti, de pár kérdésből még soha nem lett baj, maximum a válaszok maradnak el. - rántom meg kissé a vállamat. Nem hiszem, hogy nagy bajba kerül csak a miatt, mert faggatózik, főleg akkor, ha nem túl erőszakosan teszi ezt, és nem is éreztem úgy, hogy túlzottan tolakodó lenne. De azért azt hiszem jobb, ha kicsit témát váltunk, mindenkinek könnyebb lesz úgy. - Szóval örökség, de ha jól sejtem szereti is csinálni, különben nem lenne ilyen lelkes a foltommal kapcsolatban. - a véletlen elszólást persze észrevettem, de nem teszem szóvá. Nem az én dolgom és nem hiszem, hogy bármi közöm is lenne hozzá, hogy visszakérdezzek. Néha túl nagy feneket kerítenek a szomszédok a mindenféle pletykáknak. Ennyire már ismerem az efféle kisvárosokat, látom is, ahogy körbepillant, hátha valakinek feltűnt a kis nyelvbotlás. De láthatóan a közelben tartózkodók inkább csak beszélgetnek, vagy az árukkal foglalkoznak, és a mi kettősünk nem sokakat vonz. - Kellemes külsejű kis bolt, bár számomra kicsit erősek az illatok. - gondolom annak, aki ezt szokta meg már teljesen általános a hely, de nekem tényleg finoman szólva is sok. Egy kis ideig viszont azt hiszem ki fogom bírni, majd igyekszem, éreztem már rosszabb szagokat is.
//Átcuccolhatunk a boltba //
Ginette Rocher
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Ginette Rocher Ω Hozzászólások száma : 39 Ω Kor : 31
Nem nézem jó szemmel, hogy hozzányúl a folthoz és tovább maszatolja, de mégsem szólok egy szót sem, mégsem tilthatom meg neki. Csak nagyot fújok, így nekem lesz nehezebb. Inkább visszamosolygok kedvesen, az megy, azt szabad. Így már sokkal jobb, ha valahogy jóvá tudom tenni a hibám, a lelkiismeretem is nyugodtabb lesz. A kosárnak meg úgysem árt, ha olajos kézzel fogja meg. Mindenféleképp ki kell suvickolnom azt is, ha lesz rá időm, különben belerohad minden. - Örvendek, Monsieur Morientes. - biccentek most én. Tehát spanyol, vagy portugál, ha jól sejtem. - vonom le a következtetést magamban. - Én Ginette Rocher vagyok. Gyorsan nekem is be kellett mutatkozni, nehogy azt higgye, hogy amellett, hogy béna, ügyetlen, két ballábas vagyok, még udvariatlan is. Meg hogy köthesse az arcom egy névhez, ami úgy is kiderült volna a boltnál. - Igaz, értem én, csak hát... - két katona ment el mellettünk, ezzel is megerősítve a kérdésem létjogosultságát. - .. a lakosság már így is elég rémült. Ilyen nagy katonai erő, azt mondják, nem volt itt azelőtt, a nagy háborúban. Fürkészően nézem Lucas arcát, megpróbálva valamit leolvasni, de megint sikertelenül. Talán nem kéne kotnyeleskedned, Ginette.- szólít meg a belső hang és én tüstént elszégyellem magam. Végül is, igaza van, ha valami borzalom közeleg, arról a polgármesternek kellene tájékoztatnia, de fog is? - Elnézést. - szabadkozom. - Nyilván nem kéne erről faggatnom. Ha valamire kíváncsi vagyok, akkor a pletykás vénasszonyokhoz kell mennem a piacra, de a mai lehetőséget elhalasztottam ebből a szempontból. Azok a nénik tényleg mindent tudnak, igaz, az elbeszélésük valóságtartalmát osztani kell kettővel és nem mindent elhinni, de mégis, a legtöbbet tőlük lehet először megtudni. Elmosolyodom a tématerelésére, ügyes. - Is-is, de inkább örökség. - válaszolom diplomatikusan, mielőtt még azt hinné, hogy nem örülök a boltnak. Szeretem. - Édesanyámmal együtt vezetjük, csak hát ő most a fi...khm, az öcsémre kell, hogy vigyázzon, szóval rám marad a "piszkos munka".- intek a foltja felé, de mosolygok. Majdnem elszóltam magam. Gyorsan körbepillantok, de szerencsére nincs a közelben kotnyeles szomszéd. Nyilván előtte sem szándékozom lejáratni magam, de miután kimostam az ingét, talán sosem látom viszont, szóval kevésbé megalázó. És bízom annyira a diszkréciójában, hogy nem kerekedne ebből pletyka, ellentétben a helyiekkel. Már érezni a szappan illatot, amire egyszerűen képtelen vagyok immúnis lenni, sosem fog annyira hozzászokni az orrom, hogy ne érezzem. Az otthon illata. - Az ott, a kék ajtós. - mutatok a bolt irányába, ami éppen feltűnik a szemünk előtt. Mindjárt odaérünk.
//Folytassuk itt, vagy a boltban?//
Lucas Morientes
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 32 Ω Kor : 40
Tárgy: Re: Lucas & Ginette 2014-04-20, 06:39
Ginette & Lucas
Az, hogy még egy plusz kitérőt is tegyek nem jellemző rám, hiszen már a piac forgataga se olyasmi, amit jól viselek. Abból is látszik, hogy balgaság volt ide jönni, hogy látjuk mind, nem jól jöttem ki ebből. Ott a rémes olajfolt a ruhámon, ami kellemesen csúszik és még annyi eszem is van, hogy ösztönösen hozzányúljak, hogy aztán a kezem is kellőképpen csúszós legyen. Hát őszintén szólva nem vagyok oda a dologtól, lehettem volna figyelmesebb is, de a fene se gondolja, hogy még a piacon is teljes harci készültségben kell lenni, nehogy oldalról majdnem felökleljenek. - Ha ragaszkodik hozzá, akkor úgy látom nincs más választásom. - jelenik meg egy halovány mosoly az arcomon. Amúgy is olyan határozottan mondta, mintha csak az anyám lenne, én meg a kisfia, aki épp most kente össze a ruháját. És ha ellent mernék neki mondani, akkor a végén még itt helyben fektetne a térdére, hogy elfenekeljen. Szó se róla, valahogy a franciákban van egy fajta tűz, ami ránk spanyolokra is jellemző, bár belőlünk hiányzik az a kellem, ami náluk alaptartozék. A megkezdett mondatra csak finoman bólintok egyet. Ez még nem volt kérdés, tehát választ sem hiszem, hogy vár rá, bár ahogy sejtem az ilyesminek a vége úgyis mindig kérdésbe torkollik. Csendben várok tehát, hogy mit is akar ebből kihozni, főleg, hogy minden bizonnyal tudja, hogy választ úgysem valószínű, hogy adhatok. Nem vagyok sem elég magas rangú hozzá, se nem adhatunk ki információkat a civileknek, ezt ő sem gondolhatja igazán komolyan. - Lucas, Lucas Morientes. - mutatkozom be, amikor elakad az első szó után. Ha jól sejtem ott a nevem hiányzott volna, amit hozzá akart tenni. Sose vártam el szimpla civilektől, hogy a rangot is használják, a legtöbbjüknek úgyse mond ez semmit. - Tudja hölgyem pontos részletekkel nem szolgálhatok, de nem kell tartania semmitől. Biztos vagyok benne, hogy amennyiben bármiféle ijedelemre adna okot a helyzet, az önök polgármestere tájékoztatná a város lakosait. Egyszerűen csak... jobb felszültnek lenni, mint utólag megijedni nem igaz? - mosolyodom el halványan újra. Persze, én is tartanék az egésztől a helyükben. Sok katona a városban, és egyre több az utcákon. Biztosan rengeteg kérdés van bennük, de a legtöbbre nincs lehetőségünk választ adni. A kosarát viszont, ha engedi, akkor tényleg szívesen viszem, ennyi gálánsság azért még szorult belém. - No és honnan a szappanbolt ötlete? Egyszerűen csak a tisztaság fontos, vagy... örökség? - mégse sétáljunk némán nem igaz? Ha már segíteni akar, miután végül is miatta történt ez az egész, lehetek legalább egy kicsit kedves. Ezek után úgyis még kevésbé merészkedem majd a városba, ha csak nem muszáj, mert küldenek.
Ginette Rocher
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Ginette Rocher Ω Hozzászólások száma : 39 Ω Kor : 31
Természetesen értettem, hogy milyen foltokról beszél. Most talán meg kéne ijednem mellette? Hisz katona, végtére is az a dolga, hogy gyilkoljon, nem? Ennyire a háború árnyékában nem tudok ezen valahogy felháborodni. Hanem hát a véres foltokkal már nekem is bőven volt dolgom, így tudom, hogy az, ha frissen fröccsent igen könnyű mosni való. De még a rászáradt foltok is megoldhatóak pár nap áztatással, ám az olaj, na az nem ilyen könnyű. - Igen, ragaszkodom. -vágtam rá. Előtört belőlem a határozott üzletasszony, aminek néha igen nagy hasznát veszem. Főleg döntési helyzetekben, én nem teketóriázom sokat, túl drága az idő ahhoz, hogy töprengéssel teljen. Azaz, hát, hogy telhet úgy is, ha a töprengés az igazi cél. - Nem lehet egy ilyen szép egyenruhát hagyni, hogy kárba vesszen. Nem vagyok tisztában vele, hogy ki a felettese, egyáltalán, hogy milyen rangú katonát loccsantottam le, de azt sejtem, hogy mindenképpen fontos a kinézete. Ameddig nem a harctérről van szó, addig biztos. És Avignon igen délen fekszik, az előző háború frontja sem ért ide, arról tudnék. Nem azt mondom, a hatását mesélik, a válság bőven sújtott itt is. Viszont ez mégis egy kicsit gyomorforgató érzés, hogy közeleg a háború és ilyenkor nyilván mindenki félti az életét, a városkáját. Elhatároztam, hogy rá is kérdezek. - Elég sok katona jár mostanában az utcákon.- kezdtem, ahogy elindultunk, kosaramat az ő kezébe nyomva. Női egyenjogúság meg ilyesmi, de azért nem szabad hagyni, hogy a lovagiasság kihaljon a férfiakból, ezt pedig csak akképp lehet véghez vinni, hogy hagyjuk őket udvariaskodni. Nem kommentáltam, hogy nem vagyok én olyan ügyetlen, hisz voltaképpen az egész eset szándékos volt, persze, egy köszönömöt újra elmorzsoltam, ezzel kicsit megszakítva a gondolatmenetemet, de hamar visszataláltam. - Mondja, ....- néztem rá, hisz most jutott az eszembe, hogy még a nevét sem tudom. Remélem felvilágosít, aztán folytathatom. - Ilyen nagy veszély leselkedik Avignonra, hogy ennyien vannak? Bizonyos szempontból nyugtató érzés tudni, hogy vigyáznak a lakosságra, de ugyanakkor kis félelemre is okot ad. Remélem kielégítő választ kapok és megnyugodhatok, hogy a kisfiam életét semmilyen veszély nem fenyegeti. Ugyanakkor, minél több katona van, annál inkább kiteszik a szívemet a reménykedésnek. Talán egyszer ő is idekeveredik, és jó emberbe futhatok bele a piacon. Végül is, kicsi ez a világ. Tényleg nincs messze a szappan bolt, már az utunk felét meg is tettük, csupán egy sarokra van innen. Szívesen faggatnám, érdeklődnék, hogy kiféle, miféle katona ő, honnan jött, de nem merek csak úgy nekiesni egy katonának. Vagyis, csak fizikailag, de úgy már bizonyítottam.
Lucas Morientes
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 32 Ω Kor : 40
Tárgy: Re: Lucas & Ginette 2014-04-18, 18:27
Ginette & Lucas
Szó se róla az első reakcióm nem a legjobb, de ki örülne neki, ha csak így felöklelnék, amikor amúgy se valami bátran merészkedik ki az emberek közé. De most az egyszer kibírom, és próbálok utána már valamelyest jobb képet vágni az egészhez, főként azért, mert láthatóan nagyon ki van szegény. Már azt se tudom, hogy a kis incidens miatt, vagy a kosara szétgurult tartalma a nagyobb gond, bár nem vagyok benne teljesen biztos, hogy egyáltalán tudni akarom. Felsegítem végül, láthatóan legalább hagyja. Végülis ezek után rosszul is venné ki magát, ha nem így lenne, én legalább megpróbáltam rendes lenni, a magam módján ez azért nagy dolog. - Ja, hogy ez! - először kissé értetlenkedve pillantok rá, hogy jön ide a napraforgó olaj, de aztán sikerül felfognom. - Higgy el volt már ennél durvább folt is a ruhámon és még csak nem is azzal voltam elfoglalva, hogy tegyek róla, hogy eltávolíthassam. - na igen, amikor olyan szinten átvérzik a ruhád, hogy szinte tocsog, akkor nem az jár az eszedben, hogy elszakadt az anyag, netán az a folt már nem is jön ki többet, hanem inkább az életben maradásra koncentrálsz. Szóval egy kis olaj igazán nem nagy dolog. - Nem is tudom, csak ha nagyon ragaszkodik hozzá, de tényleg nem nagy dolog egy kis... folt. - ösztönösen nyúlok a mellkasomhoz, és az ujjam egy pillanat múlva már kellően csúszós olajos is. Rendben, annyi tény, hogy ez nem a legkellemesebb és nem vagyok oda a női melókért sem, tehát az, hogy én súroljam ki az ingemet, igazán nem vonz, főleg hogy még csak olyan mélyen nem is értek hozzá. Sejtelmem sincs, hogy végül is igent kéne mondanom, vagy esetleg nemet, hogy melyik az egyszerűbb, mert itt ez a fő szempont számomra. A fene se gondolta volna, hogy még az is veszélyes lehet, ha csak kiruccanok a piacra egy kicsit. - Jól van, végülis örülök, ha segít, nem a legjobb a mosási technikám. - biccentek végül, talán még a szám széle egy leheletnyit felfelé is konyul, de olyan igazi mély mosoly nem kerül az arcorma, az már jó rég óta nem volt ott és most sem érzem azt, hogy okom lenne rá, hiszen nem történt semmi olyasmi, ami olyan nagyon boldogsággal tölthetne el. - De csak ha nem nagy fáradtság, ha gondolja viszem a kosarát... a leendő balesetek elkerülése végett. - halvány mosoly, egy fokkal már jobb. Valahol mélyen ott van az a kölyök is bennem, az utcagyerek, csak épp... nagyon mélyen.
Ginette Rocher
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Ginette Rocher Ω Hozzászólások száma : 39 Ω Kor : 31
Nagy ügyetlenségemben még a szemeimet is elfelejtettem forgatni a megjegyzésére. Tehát egy tipikus tapló pasiba botlottam. Na jó, nem jó ilyeneket feltételezni rögtön, főleg mert én sem örülnék a helyében, az tuti. Ijedten kapkodok a most vásárolt csomagjaim után, mentem, ami menthető. Ezek után csak fejmosásra számíthatok otthon, de ha nem vennék észre. Hiába, a kiömlött olajat nehezen lehet eltüntetni pár másodperc alatt. - Köszönöm!- pakoljuk tele a kosarat ismét, én pedig kezdek magamhoz térni az első elkeseredésemből. Úgy látszik mégsem olyan tapló, mint ahogy az első pillanatban hittem, sőt kifejezetten lovagias, még meg is próbál nyugtatni. Milyen buta voltam, hogy azt hittem Ferdinand az. Hogy kerülne ő ide? Nagy levegőt veszek és kényszerítem magam, hogy ne gondoljak most rá. Legalább pár pillanatig. Elfogadom a segítő kezet és feltápászkodom, leporolom a szoknyámat és miután köszönetképpen rámosolygok halványan, újra a foltját kezdem el vizsgálgatni. - Tényleg nagyon sajnálom! Napraforgó olaj, nem jön ki egykönnyen. - állapítottam meg és rögtön ráharaptam az alsó ajkamra idegesen. Tönkretettem ezt a szép egyenruhát. De hátha még menthető. - Szívesen megpróbálom kiszedni a foltot, itt van a boltunk két saroknyira!- ajánlottam fel rögtön a szolgálataimat. Inkább megpróbálnám először eltávolítani saját kezűleg, mint hogy kifizessek neki még egy öltözetet. Biztos egy vagyon lehet. - Szappan boltunk van, tudja, ha ott nem sikerül kitisztítanom, akkor sehol. Ezzel valószínűleg nem vidítom fel. De anyám se fog repesni az örömtől, ha hazaállítok vele, mondjuk attól valószínűleg még inkább megüti a guta, ha tényleg tönkretettem a szövetet. Viszont, ha beleegyezik, hogy elkísér, akkor esetleg, csak úgy csevegve, elmondhatnám neki, hogy miért is mentem bele és akkor talán kiderülne, hogy ismeri őt. Ginette, drágám, te megint ábrándokat követsz- torkoltam le magam. Még csak azt kéne, hogy beismerjem neki, hogy direkt mentem belé. Jobb ez így véletlen balesetnek feltüntetve. Kíváncsi vagyok, hogy elfogadja-e a meghívást, érdeklődve vizsgálgatom az arcát. Nem ez az arc, amire vártam, de meglehetősen érdekes egyébként. A szemei mintha keskenyebb vágásúak lennének, mint itt a többségnek, de semmit nem tudok kiolvasni belőle. Illetve, csak azt nem, hogy most mit gondol, azt látom, hogy már sokat látott szemek ezek, nem csillognak olyan tisztán, mint az újoncoké. Kíváncsi lennék a történetére.
Lucas Morientes
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 32 Ω Kor : 40
Tárgy: Re: Lucas & Ginette 2014-04-17, 18:21
Ginette & Lucas
Piac... nem az én terepem, de ha van egy kis kimenő, akkor meg lehet próbálni körülnézni, hátha akad valami, ami felkelti a figyelmemet. Vagy legalább egy kicsit érdekesebb, mint az a koszt, amit a kaszárnyában kapunk. Valahogy az nem az igazi, és én igazán szeretnék valami mást, mondjuk friss gyümölcsöt, hiszen azt odahaza rengeteget ettem. Még kölyökként is viszonylag egyszerű volt elcsenni a piacról, bár most persze nem ilyesmin töröm a fejem. Amúgy se tudnám mivel lefoglalni magam, nem vagyok egy igazi nagy ivó és nem köt le annyira a többiekkel való kártyázás sem, mint ahogy kéne. Jó lesz ez nekem, amúgy is kezdem már nagyon unni, hogy folyamatosan csak itt múlatjuk az időt a helyett, hogy végre történne is valami. Annak, aki már nem kevés bevetésen van túl, heteket állomásozni egy városban csak azért, hogy várjuk, hogy mikor történik már végre valami... majdhogynem meg lehet őrülni így. Aztán még az a gép is lezuhant, amivel végképp nem tudom, hogy miért nekünk kell foglalkozni. Lezárni a terepet és őrködni, amikor már a szállítmány nagy részét elvitték valami bennfentes akárkik? Fel nem foghatom, hogy mi értelme az egésznek, de a jó katona nem kérdez csak teszi, amit kell, teszi, amit mondanak neki és nagyjából ennyi. Észre sem veszem, hogy konkrétan követ valaki, annyira leköt most az, hogy kicsit nézelődjem. Nem olyan feltűnő már itt az egyenruha, de még így is előfordul, hogy jobban megnéznek minket, de nem akadok én fenn az ilyesmin, nem érdekel különösebben. Csak az, amikor konkrétan sikerül belém jönnie valakinek. A francia felkiáltásra csak ráncolom kissé a homlokomat, sejtelmem sincs, hogy káromkodás akar-e lenni, vagy valami egyéb. Nem fogom megkérdezni, hiszen érzem, ahogy még valami kellemetlenül nedves is átitatja a mellkasomnál a ruhát. Igazán remek! - Azt hiszem ebben tökéletesen egyetértünk. - szólalok meg először kissé talán színtelen hangon felszökött szemöldökkel. Azt hiszem a ruhámért már kár aggódni, de szegény... hát láthatóan tényleg úgy istenesen ki van. Végül sóhajtok egyet, aztán lehajolok, hogy segítsek neki, legalább felszedni a cuccait, hogy ne guruljanak még messzebb, netán ne taposson el valaki valamit, mert azt hiszem annak nem örülne. Így is látszik, hogy az összeomlás szélén áll egy ilyen apróság miatt. - Jól van no, azért ennyire nagy baj nincs, nem omlik össze a világ egy kis figyelmetlenség miatt. - igazán nem tudom, hogy miért akadt ki ennyire, nem kell a lelkére venni, hogy kinyírta a felsőmet, sejtelmem sincs, hogy milyen folttal, hogy kijön-e egyáltalán, de volt már rosszabb, úgyhogy nem fogok e miatt a Rhone-nak menni. Ha engedi akkor felsegítem, nagyjából az után, hogy sikerül összeszedni mindent, ami széthullott.
Ginette Rocher
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Ginette Rocher Ω Hozzászólások száma : 39 Ω Kor : 31
Ez a reggel is épp olyan nehezen indult, mint mindegyik. No nem azért, mert utálnék felkelni, éppen ellenkezőleg, ha tehetném, le sem hunynám a szemem, hogy a fiam minden rezdülését, lélegzetvételét figyelemmel kísérhessem, de sajnos erre nincs lehetőségem. Keményen dolgozom, három ember munkáját végzem, így anyám tud Yves-re figyelni egész nap és a bolt sem megy tönkre. Régen egész napokat tölthettem a városon kívüli réteken, begyűjteni a gyógyfüveket, és élveztem. Imádtam egész nap a természetet járni, még ha kissé magányos munka is, de ma már erre nincs időm. Na meg aztán, ilyen háborús idők árnyékában nem is tanácsos. Jó nekem ez a piac, legalább felmérhetem a terepet néha-néha. Elcsábulok, az ínycsiklandó illatok hatására, de próbálom célirányosan beszerezni a készletet. Egyre gyűlnek a papírba csomagolt, madzaggal átkötött csomagok a kis kosárkámban, ami a karomon fityeg. Éppen egy csomag kötött levendulát veszek át egy nénitől, amikor megpillantom. Csak a látóterem szegletén elsuhanó alak, de hirtelen emlékek és érzelmek sokasága rohamozott meg. Még a fizetés is kiment a fejemből, erre a kofa vérmes gesztikulációja volt a reakció. Gyorsan kikapartam pár fémpénzt és a kezébe nyomtam, nem is figyelve. A magas férfi után eredtem, még mielőtt meglógna a szemem elől. Az nem lehet... De mégis, olyan magas, és olyan sötét a haja és az az egyenruha! De mégsem...- civódtam magamban, hogy ez vajon az én angol katonám lenne-e. De hát mit keresne ő mégis errefelé? Mennyi az esélye, hogy véletlenül erre téved? És ha miattam van itt? A remény és és a vágy szívbemarkoló elegye vett erőt rajtam, hiába próbáltam csitítgatni magam, hogy hiszen nem is biztos, hogy ő az. Folyton őt akarom látni mindenhol, napjában öt emberről gondolom, hogy ő az, de egyikőjük sem volt még ennyire hasonló hozzá hátulról. Közben folyamatosan lopakodom, fohászkodom magamban, hogy erre forduljon véletlenül, de csak nem akar. Akkor muszáj lesz cselekedni. Megkerültem egy pár kirakodott asztalt és balról közelítettem meg. A tervem szerint véletlenül neki megyek és szorgos bocsánatkérések közepette végre belenézek az arcába. Igazán átgondolt hadműveletnek tűnt. - Sacrebleu!- kiáltottam fel, mert a dolog nem úgy sült el, ahogy az a fejemben lejátszódott. A kosaram tartalma a macskakövekre hullt és szétszóródott az úton, de ez nem ért fel azzal a csalódottsággal, amit a férfi arcára nézve éreztem. Nem nyert. - Elnézést, bocsánat, jajj, de szerencsétlen vagyok! - kapkodtam fel a földről a csomagjaimat. Ajkamba kellett harapnom, hogy a harag és önhibáztatás könnye ki ne csorduljon. Most a legszívesebben azt kívánom, hogy megnyíljon alattam a föld, és elnyeljen. Ahogy ránézek a katona egyenruhájára, még a pír is elönt. Egy kisebb tenyérnyi folt éktelenkedik a mellkasán, az én jóvoltomból. Ajaj.