- Pontosan tudom. – Felelek én is mosollyal, lényegében ő lestréberezett, én pedig kiakadtam, mintha közelebb állnék inkább a prostikhoz, mintsem a tudósokhoz. Valahol a kettő között van a megoldás, nem vetem meg én a lazaságot sem, ha pontosan tudjuk, hogy mikor és hol van az ideje. Nagyjából összefoglalom, hogy miért vagyok itt, viszont erőteljesen kétlem, hogy egy Henry-féle katonát ez komolyabban érdekelne. De mégis jobb így, mintha csak vállat rántottam volna a kérdésére. Azt érdemes megjegyeznem, hogy milyen csinos, ha éppen jó kedve van. - Ne menjünk bele, nem fog kitörni semmi. – Kár lenne magyaráznom, hogy egyenletes táj alatt is mozoghat a földkéreg, feltörhet a lával, csak egy kürtőnél erre sokkal nagyobb esély van. Mindenesetre van egy nagyobbacska hegy a közelben, érdemes lesz majd ott is kutatócsoporttal körbenéznem. A cinizmusra ismét csak nem reagálok, túlságosan két lábban állok a talajon ahhoz, hogy negatív legyek. - Volt egy olyan meglátásom, hogy el akarod hitetni, hogy nincsenek érzéseid, és mennyire lenyűgözően kötsz bele mindenki. Kár volt, én kedveltelek, barátként gondoltam rád. – Mondom ki, mert engem nem tudott megtéveszteni. Nem mondtam ki, mégis sajnáltam azt, hogy amikor Alexanderrel megszakítottunk minden kapcsolatot, ennek Henry is az áldoza lett. De valahogy furcsa is lett volna, ha vele pedig közben levelezek, vagy találkozunk. Árulás, vagy tudomisén. Végül elváltak útjaink, én pedig mindkét testvér emlékét ahogyan csak tőlem telt, kisöpörtem a lelkemből. Fontosak voltak, de fel szokásom égetni a hídjaimat magam mögött, hogy ne kelljen azon rágódnom, mi lett volna, ha...? Magamon érzem a pillantását, aminek most nem tulajdonítok nagy jelentőséget, régen látott, bizonyára érettebb is lettem külsőleg, hiszen ő már kiköpött férfi, nem csoda, hogy jól megnézem magamnak, mint egy ezer éve elszakadt ismerőst. Nem is tudom, hogy a családjáról mit hallgat el, de nem is megyek bele mélyebben, elég annyira részinformáció, hogy jól vannak, nyilván nem áll szándékomban felkutatni őket. - Megfelel? – Kérdezek vissza, aztán megindulok, hogy vezessem őt, egy kávé rám fér, elég keményen indult a napom, ötösével kapom a mintákat, amiket meg kell vizsgálni, és ha valami furcsaságot találunk, már szedjük is a csapatot, és irány a terep. A kantin alig pár percnyire van, többségében katonák, orvosok vannak bent, az üdítőn túl nem nagyon kapni semmi ihatót, kivéve persze a kávét, de nem is az a cél, hogy lerészegedjünk, hanem egy kicsit kikacsolódjunk. Letolom formás hátsómat az egyik sarokasztalhoz, és hosszú, női cigarettára gyújtva pillantok rá, amíg nem jön oda valaki felvenni a rendelést. - Figyelek.
Henry J. Winchester
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Winchester százados Ω Hozzászólások száma : 143 Ω Kor : 40
Tárgy: Re: Elizabeth & Henry 2014-05-10, 13:57
- Ugye tudod, hogy ez a piroslámpás dolog hogy hangzott? - Mosolyodom el a megszokottnál szélesebben, kissé incselkedve, de minden tisztelettel. Nem kötekedni akarok, csak egész mulatságosnak tartom a kijelentését, mert nekem úgy jön le, mintha a civil életben alulöltözve járkálna. Amíg ezekről a geológiai dolgokról beszél figyelmesen hallgatom, bár egy értetlen kifejezés kiült az arcomra. Na nem azért, mert nem értem miről beszél, de a katonákból már csak ezt hozzák ki az ilyen természettudományi dolgok. - Vulkanikus tevékenységek? - Húzom fel a szemöldököm, ahogy a fejem is hátrébb rántom valamivel egyfajta meglepődésként, majd cinikusan, de mégis kedvesen elmosolyodom, ám nem szólok semmit, inkább ráhagyom a dolgot. Az kéne még, hogy kitörjön valami istenverte vulkán és itt pusztuljunk mind. Valószínűleg nem is erről beszél, de nem én vagyok a szakértő ugyebár. - A rossz fiút, akit senki nem szeret? - Ráncolom a szemöldököm kissé zavartan, kell néhány másodperc, mire leesik miről beszél tulajdonképpen. Akkoriban nem kevés galibát okoztam, amiből olykor Alexandernek kellett kirángatnia. Én, meg a forrófejűségem. De kérlek, tizenhét lehettem, persze hogy jobban mentem a büszkeségem – minden értelemben – után, mintsem az eszem után. - Igen, tudom. - Mosolyodok el csipkelődve, s kissé megemelem a szemöldököm. - A tökéletes unalmassá válik egy idő után. - Gondolom ő is tudja mire gondolok, a fivérem olykor megosztotta vele az apámmal való vitáim, hogy én miért nem tudok olyan lenni, mint a bátyám, mikor már nagyon nyomta a szívét. Azt hiszem valahol Alexandernek is fájt, nem tudom, sosem beszéltünk róla. De mindig ő volt a tökély, a követendő példa. Mielőtt válaszolok, egy darabig Elizabeth haját figyelem, mintha teljesen máshol járnék. Persze, szeretem ha egy csinos nőnek úgy néz ki a haja, mint aminek biztosan jó illata van és szívesen beletemetném az arcom, de nem erről van szó. Ahogy felhozta Alexandert, visszasodródtam a kilátástalan tényhez. Szándékosan mondtam azt neki, hogy nem tudom mi van a családommal, de nem tudok, legalábbis nem akarok róla beszélni. Tudom, hogy a bátyám a lehető legrosszabb kezekbe került, én meg itt vagyok egy átkozott búra alatt tehetetlenül. Elértem az apámnál, hogy bízzon bennem, hagyja, adja ki nekem a parancsot, megtalálom és felszámolom Morettiéket, Alexandert pedig a föld alól is előkerítem és mi történt? Kudarcot vallottam. Pedig ha tudná mit meg nem adnék érte, hogy helyet cserélhessek a testvéremmel, hogy ő állhasson itt és én legyek az ő problémája. Az sem érdekelne, ha egy névtelen sírban kellene arccal lefele rohadnom... - Kantin? - Hamar összeszedem magam, nem vagyok az a nagyon leragadós fajta, ha szerencsém van észre sem vette, hogy elkalandoztam. Bár az első szavam úgy hangozhatott, mint aki most ébredt álmából. - Hát persze, a kantin. - Szoldian, kissé keserédesen felnevetek és megrázom a fejem. - Kicsit szét vagyok szórva. Szeretik kettesével hármasával a nyakamba aggatni az ügyeket. - Menjünk. - Bólintok udvariasan, s megindulok a kantin irányába. Bár abban nem vagyok biztos, hogy nem egy nagy kerülőt készülök épp tenni, de mintha erre láttam volna a helyet. Persze mint mindig, most is árad belőlem az igazi férfias magabiztosság, amiért halnak a nők.
Elizabeth Chamberlain
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Hozzászólások száma : 7 Ω Kor : 45
Tárgy: Re: Elizabeth & Henry 2014-05-09, 15:52
Henry & Beth
A közönyösség vagy a gúny, amit nagyon nem birok, de a kiváncsiságom ezúttal legyőzi a józan észt, hogy ne akarjak most időt szánni rá. Bólintok, hogy akkor induljunk el kifelé, hiszen hozzám jött, biztosan személyes ügyről lehet szó, csak éppen azt nem értem, hogy vajon miről. Annyira nem komor, hogy a bátyja halálát közölné, így végképp nem tudom hova tenni az érzést, az okot, mivel lehetünk egymás szolgálatára. Beszívóm az ajkamat, hogy visszatartsam a kikivánkozó mondatot, nem fogom hagyni, hogy kioktasson, végülis én vagyok a tudós. Természetesen nem karolok bele, csak a könyökéhez értek egyfajta noszogatással, hogy minél hamarabb kiderüljön, hogy mit is akar tőlem. A közönyét most barátságosság váltja fel, így már sokkal egyszerűbben tudok kommunikálni. Van a kezem alatt rengeteg nehezen kezelhető ember, ráadásul olyanok is, akik nekem parancsolnak, nincsen ingerenciám még egy kívülállóval is vesződni. A megjegyzése ellenben mindent lerombol. - Stréberpalánta? – Ismétlem szikrázó szemekkel, hangomon nem is titkolt sértettség hallatszik. – A munkámról beszélsz. Előírások vannak, nem egy piroslámpás házban vagyunk. – Recsegem, jelezve, hogy attól mert kevésbé vagyok most hivatalos, ami a kinézetemet illeti, tulajdonságaimban megmaradtam annak, aki vagyok, és igen keveset érhet el, ha ilyen arrogánsan kezdi. Felnőtt, ez tény, de ezek a csipkelődések nem igazán arról árulkodnak, hogy ténylegesen benőtt volna a feje lágya. Mintha minimum kiskamaszok vagyunk, úgy ugrat. Vagy csak én vagy túl érzékeny? Van bennem valami gyanakvás, egy zárt fal, amelyet hirtelen építettem vele szemben, még akkor is, ha nem tudom, hogy miért történt ez. Olyan régen láttuk egymást, talán nekem sem árt, hogy ha egy régi ismerőssel leülök egy kicsit beszélgetni, talán pihentető lesz. Addig viszont fel kell oldódnom, neki pedig kézségesebben kéne folytatnia mindezt. Bólintok ismét, udvariasságból tettem fel a kérdést, logikus volt, hogy hol is van a lakhelye, csak az érdekelt, hogy ott akar beszélgetni, vagy valahol máshol. Nekem oly mindegy. - Hát mit mondjak... – Tárom szét a kezemet, és most már megjelenik rajtam az első mosoly is. Szeretek magamról beszélni, de hát ki nem? – Kivezényeltek, hogy figyeljük a tektonikus változásokat. Földrezgés, vulkanikus tevékenységek. Alig várom, hogy induljak, fullasztó az itteni légkör. – Utalok arra, hogy már borzasztóan unom magam, nem tudok egy helyben ülni. A legtöbb kutatóval szemben én terepen dolgozom, szeretem kisérleti oldalról megfigyelni a változásokat, semmint elmélkedjek rajtuk. – Még mindig játszod a rosszfiút, akit senki nem szeret? – Kérdezek vissza csípősen, aztán legyintek egyet. – Volt, amiben passzoltunk, de végül nem működött. Hiába ragoznám. - A testvérpár egyébként pedig tökéletesen kiegészítette egymást, hajlamosak voltak egymás szerepébe esni, de az alapfelállás megmaradt, Alexander a hős lovag, Henry pedig az örök lázadó. Ellenben nekem kell megfelelő helyszínt kitalálnom, enyém a hazai pálya előnye. - A kantin megfelel? Van ott egy pár asztal. – Vágom csipőre a kezemet, kibontott hajamból néhány tincs most függönyként hullik az arcom elé.
Henry J. Winchester
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Winchester százados Ω Hozzászólások száma : 143 Ω Kor : 40
Tárgy: Re: Elizabeth & Henry 2014-05-06, 09:34
- Tőlem aztán. - Vonok vállat, a megszokott közönyösséggel, egyfajta beletörődést sugallva, de azért figyelek, hogy ne tűnjek arrogánsnak. Liz, Beth nem mindegy? - Pedig a német ágyúk aztán hatásosak. - Vigyorodom el, viszonylag szolidan, mintha az egész háborúsdi néhány másodperc erejéig csupán játék lenne. Ahogy a szemeteszsáknak – vagy épp gumicukornak, nem is tudom – öltözött két fickó bejön, a figyelmem máris rájuk terelődik. Úgy fordulok utánik, s követem őket a tekintetemmel, mint egy kisgyerek, aki most először jár cirkuszban a különös állatok és artisták között. Persze az apám nekem valahogy mindig kihagyta az artistaparádét és vásárokat az életemből, helyette kaptam zongoraleckéket és színházi előadásokat. Na nem mintha nem lógtam volna el folyamatosan, akárhányszor a városba érkezett egy vándorcirkusz, vagy hasonló. Ahogy belém karol és kifelé kezd húzni még utoljára a hozott minták és bonyolult gépek felé pillantok, majd lenézek rá, s éreztetem vele a tekintetemmel – melyből most éppen egész nyugodtság árad – hogy mehetünk, nem áll szándékomban kíváncsiskodni, vagy láb alatt lenni. Néhány méter után távolabb lépek tőle, s míg ő levetkőzi – legnagyobb szerencsémre – ezt a stréber megjelenést én újra a hátamra dobom a gépfegyverem, s máris kilépek utána, még épp elkapva, ahogy kibontja a haját. - Ez az Elizabeth már valahogy ismerősebb, mint az előző stréberpalánta. - Nézek rajta végig óvatosan, csak épp annyira, hogy ne lépjem át azt a bizonyos határt a közvetlenebb udvariasság és szemtelenség között. Immár igazi férfiként, katonaként állok előtte, hosszú évek teltek el, én megkomolyodtam és felnőttem, már nem az a pimasz kölyök vagyok, akire emlékezhet, s talán neki meg családja van és gyerekei. Bár gyűrűt nem láttam az ujján, meg a névsoron is a leánykori nevével szerepelt. Hamarosan felteszem magamnak a nagy kérdés: Hogyan tovább? Talán tényleg nem ártott volna átgondolni az egészet, mielőtt idejövök. Először ki kellene derítenem, hogy beavatott-e, kinek dolgozik és mennyire megbízható. Elég csak ezután az ujjam köré csavarni, hogy a hasznomra legyen. - Mégis mit gondolsz? - Kérdezek vissza kissé cinikusan, de nem mogorván azzal kapcsolatban, hogy hol szállásoltak el. A távolabb lévő kaszárnyák irányába pillantok a kérdésére felelve, majd kiegészítem néhány teljesen lényegtelen információval, nem is értem miért beszélek ennyit. - A tiszti részlegen. - Nézek vissza rá. - Egy fokkal még mindig jobb, mint az alacsonyabb rangú katonáké. Bár az ágy lehetne valahogy... - Húzom el a szám a megfelelő szót keresve. - Keményebb. - Ha már ahhoz vagyok szokva. A saras és hideg, vagy épp poros és forró föld után nekem túl kényelmes. Azt hiszem érthető. Nem mondanám, hogy túl jól érzem magam rajta. - És mi a helyzet veled? - Már majdnem kiszalad a számon, hogy kétlem, hogy az ilyesfajta törékeny tudóskákat kiraknák a pusztára, biztos megvan a maguk szálláshelye, de szerencsémre az utolsó pillanatban hirtelen visszafojtom egy nagyobb sóhajjal, s enyhén az ajkamba harapok, mintha ténylegesen elharaptam volna a mondatot, majd érdeklődve hozzáteszem. - Hogy alakult az életed az én tökéletes bátyám után? - A tökéleteset akaratlanul is a lehető legnagyobb szarkazmussal ejtem ki. Szeretem a bátyám, de ez hibátlan attitűd amit maga köré épített... mindig is versengésre késztetett, vagy épp elnyomottnak éreztem magam mellette. Mit ne mondjak, nem kellemes a rebellis kisöccsnek lenni egy „tökéletes fiú” mellett. De akárhogy is terelek, lassan tényleg itt az ideje, hogy rátérjek a lényegre és végre valami hasznosat is csináljak a bájcsevegés helyett. Noha ez Elizabethnek gondolom megy, hisz mást sem csináltak a bátyámmal, csak enyelegtek, ami sosem volt az én műfajom.
Elizabeth Chamberlain
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Hozzászólások száma : 7 Ω Kor : 45
Tárgy: Re: Elizabeth & Henry 2014-05-04, 19:56
Henry & Beth
- Beth, még mindig. – Ejtem ki számom a valódi becenevemet, ebből nem engedek. Régen is kötekedett ezzel, és mondhatnám, hogy mindenki úgy hív, ahogy akar, de nem fogok hallgatni rá. A Liz olyan, mintha nem is az én nevem lenne, a Beth ellenben sokkal lágyabb, rám jellemző. Nem kötekedek tovább, ezzel legalábbis nem, majd lesz még bőven más is, ami nem fog tetszeni a viselkedésében. Mindig is volt benne valami pimaszság, a szemöldökráncolását nem is tudom mire vélni. Én talán olyan nő lennék, aki hamar túllép a múlton? Az ismeretségeken? Félreismert. Igazából nagyokat nem is beszélgettünk, ez sem jól kezdődik. Közelebb lép a gépekhez, csak aztán nehogy tönkretegyen valamit. Rám pillant, én pedig hivatalos arckifejezéssel, szinte kétkedően várom, hogy megszólaljon. - Nagy kár, remélem jól vannak. – Enyhén nyelek, nyilván a bátyjának jobban örültem volna, még ha nem is lett volna felhőtlen a viszontlátás. Alexanderrel inkább csak fellángolás volt, amolyan kutya-macska viszony, csak győzködtük egymást, aztán az élet közbeszólt, és mi eltávolodtunk. Henryt afféle árukapcsolt öccsnek tekintettem, aki szintén kilépett az életemből a szerelem végén. Már ha annak tudom nevezni, magam sem tudom, hogy mit éreztem. Ellenben a velem szemben álló férfiról immár végképp nem mondhatom el, hogy még mindig viseli a kisöccs álcáját. Százados, méghozzá az istenadta jóképű alomból. Óég! A pókerarc megmarad, mintha csak a postás hozott volna valami ráérős csomagot. Összevillan a tekintetünk, aztán félre is nézek, megtartom az udvarias protokolt. - Mióta olvasod te a kutatók névsorát? – A következő mondatát szóra sem méltatom. Egyikük sem része az életemnek, és ez így van jól. A mosolyra ellenben ösztönösen nekem is mosolyra húzódik az ajkam. A szemtelen stílusa valahogy betalál, erőltetnem kell magam, hogy visszazökkenjek, amikor kontrakérdést kapok. – Nem éppen. Még mindig a jó öreg Oxford, ki sem lehet robbantani, még német ágyukkal sem. – Ingatom a fejemet, és közben arébb tessékelem, mert zöld köpenyes kollégák hoznak valami különös mintát, és vagy velük kezdek az elemzésbe, vagy én is láb alatt leszek. Dilemma. - Ahogy mondod... de ne itt beszéljük meg. Hol szállásoltak el? – Az öntelt mosoly most hidegen hagy, ha itt beindul az élet, akkor az a legfontosabb, hogy csak az tartózkodjon a sátorban, aki csinál is valamit. Karom fogom, és biccentve jelzem neki, hogy távozzunk. Kifelé menet levetem a köpenyt, és a gumikesztyűt, hogy aztán kilépjek a sátorból. Csizma van rajtam, ami talán nem nőies, de ki tudja, hogy hova küldenek majd minket. A tűt kiveszem a kontyból, és megrázom a vállközépig érő tincseimet.
Henry J. Winchester
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Winchester százados Ω Hozzászólások száma : 143 Ω Kor : 40
Tárgy: Re: Elizabeth & Henry 2014-05-03, 09:26
- Hello, Liz. - Mosolyodom el kimértem, de még mielőtt beljebb engedném magam leakasztom az eddig a hátamon lógó jókora fegyvert, s nekitámasztom a sátor falának, jobb megelőzni az elefánt a porcelánboltban effektust. S már jön is a bemutatkozó kérdés. „A család jól van?” Hirtelen köpni nyelni nem tudok, de modortalan sem szeretnék lenni, így visszafogom a kínomban kikívánkozó kacajt, s a véleményem csak az értetlenül ráncolódó szemöldökömről tükröződik. Ezt persze hamar lemosom és visszaállok udvariasra, ahogy még beljebb megyek, s kíváncsian kezdem méregetni a masináit. - Uh... - Gondolkodom el. Nem sűrűn jönnek szembe ilyen kérdések. Végül kiegyenesedek és ténylegesen ránézek, nem pedig a gépekbe temetkezve. Immár teljes katonai pompában az övé vagyok. - Ami azt illeti nem tudom. - Vonok vállat. - Biztos. - Hónapok óta nem hallottam egyikőjükről sem. Anyám valószínűleg betegre aggódja magát, esténként meg legurít egy pohár whiskyt frissítőként. Az apám és Alexander meg a fene sem tudja hol járhat, így meg végképp esélytelen, hogy bármit is megtudjak róluk. Nem arról van szó, hogy nem hiányoznak, vagy nem aggódom értük, egyszerűen csak nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy foglalkozzam vele. Itt is vannak „testvéreim”, akikért felelősséggel tartozom és ami azt illeti, sokkal kézzelfoghatóbbak, már abból a szempontból is, hogy egyelőre biztosan élnek. Elizabethtől minden tekintetből próbálom tartani a távolságot, így annyit sem engedek meg magamnak, hogy legeltessem egy kicsit a szemem pedig szívesen megtenném, sőt. De első a munka. Vagyis az érdek. Így próbálok valamelyest olyan karót nyelt lenni, mint a bátyám – ami nekem nem megy könnyen –, mindig is olyanok voltak, mint zsák meg a foltja, a jelenlegi öltözéke ezt csak bizonyítja. Nem csoda, hogy elkerültem őket, amennyire csak lehetett. - Tudod, csak megláttam a neved a kutatók névsorán. Ismerősen csengett, gondoltam egy próbát megér. Még akkor is, ha a bátyámnak jobban örülnél. - A végére már egészen cinikus mosolyra húzom az ajkaim. Ha tetszik, ha nem, az örök másodikkal kell beérnie. A bátyám mellett mindig is eltörpültem, legalábbis én úgy éreztem. Erre az apám meg csak rátett egy-két lapáttal, valahogy mindig megtalálta a módját. - Az édesapád is veled van? - Kérdezem komolyabban, nem mintha annyira érdekelne, de rendben, adjunk a körítésre. - Szóval? - Támaszkodok az asztalra vele szemben, tartózkodó, egész aranyos, mégis kissé öntelt mosoly újra az arcomra kúszik. - Megint sikerült belenyúlnunk a javába, mi? - Célzok a minket körülvevő búrára, majd észrevéve, hogy kezdek túllőni a célon elválok az asztaltól. Egyébként nem áll szándékomban azonnal letámadni az ereklyével, mindent csak szépen lassan, előbb meg kell bizonyosodnom, hogy bízhatok benne, vagy legalább van valami, amivel sarokba szoríthatom.
Elizabeth Chamberlain
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Hozzászólások száma : 7 Ω Kor : 45
Tárgy: Re: Elizabeth & Henry 2014-05-02, 18:41
Henry & Beth
Pár napja érkeztem csupán a többiekkel, akikkel gyorsan sikerült összebarátkozni. Na nem szó szerintm csak a közös érdeklődés a rivalizálás mellett állandó esettanulmányok megvitatását is jelenti. Van itt mikrobiológus, fizikus, matematikus, és még sorolhatnám, többségünkből csak egy. Ezen mindig nagyokat mosolyogtam, ha a hadsereg egy kutatócsoportot állít össze, de valaki valami járványt kap el, vagy megeszi egy zombi, akkor a tudománynak az az ága tökéletesen megoldhatatlan lesz a bevetés szempontjából? Én nem így csinálnám, de hát nem én döntök, hanem a kormány, vagy mondjuk a hadügyminiszter. Most már itt vagyok, és egy pár órás kipakolást követően már kaptuk is meg a laborjainkat, ahol szükség esetén majd nekiláthatunk a minták elemzésének. Én máris mennék a terepre, viszont még a parancsra várunk. Addig csupán azt tudom tenni, hogy a laborban felállítom majd a rezgésfigyelő gépeket, amelyek általános statisztikákat tudnak nekem készíteni. Kértem néhány földmérőt, akikkel kint jártam tegnap, hogy jó mélyre ássassak, a lemezek mozgását figyelendő. A mai napom remélem már izgalmasabb lesz, ugyanis azt hallottam, hogy két fizikust, egy elméletit, és egy kisérletit útnak indítottak, sőt, mintha még egy astrofizikus is ment volna velük. A csillagok állásának most mi köze van a lezuhant repülőhöz? Nagyon csodálkozom, de nekem még mindig nem szóltak. Nem akarok parancsot szegni, hogy magam induljak útnak, marad egyenlőre a várakozás, teszem az általános dolgokat. Ami a külsőmet illeti, szokványos konzervatív köpenyem van rajtam, de alatta kényelmes garbó, farmernadrág. Ha el kéne indulnom, akkor az egyik nagyobb csomagban gumicsizma is van. Szarukeretes szemüvegem mögül szigorúan nézem a műszereket, amelyek nagyon különös animáliákat mutatnak. A mágnesesség a plafonon van, majd kiugrik a műszer mutatója. A gömb, amely most bezár minket, egyértelműen valamilyen gócpont lehet. Az anyagát még nem sikerült meghatározni, hiszen mintát sem lehet belőle venni. Egy napja jelent meg, olyan, mint egy üvegbörtön. Elbizonytalanít, és felvillanyoz egyszerre. Nem érzek félelmet, mert ha itt hagynám a fogamat, akkor is boldogabban halnék meg, mint valami unalmas könyvtárban. Csak azt sajnálom, hogy apám elhárította a felkérést, valamilyen tanulmányt ír. Valaki megjelenik a sátor ponyvájánál, én pedig felnézek a mikroszkópból, érdeklődve húzom le a gumikesztyűt. A szemem ugyan nem kerekedik el, mégis kitágul a pupillám, hogy egy ilyen régi ismerőssel találkozom. Abból a helyes kis kölyökből milyen sármos férfi lett! Bőven idősebb vagyok, a bátyja már inkább hozzám való volt, mégis volt némi visszafojtott fantáziám vele kapcsolatban. Megigazítom a szemüveget, és elszakadva a műszereimtől közelebb lépek. Zavartan keresem a hangomat. - Henry. – Nem, az ölelés nagyon nem lenne itt megfelelő gesztus. A mi a fenét keresel itt, az meg jó hülyén hangzik, látva az egyenruháját. Inkább másfélé indulok el. – Jó itt látni téged. A család jól van? – Kérdezem általános udvarissággal a hangomban, vörösesbarna hajam most kontyba van feltűzve, igen visszafogottnak nézek ki, de a szigorú öltözék sem rejti el nőies alkatom, hiszen arcomon némi pirosító van, míg finom édes illat leng körül.
Henry J. Winchester
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Winchester százados Ω Hozzászólások száma : 143 Ω Kor : 40
Tárgy: Elizabeth & Henry 2014-05-01, 11:48
Soha nem tagadtam, vagy kérdőjeleztem meg parancsot. Soha. De ez nem azt jelenti, hogy nincs emellett egy saját utam is. Elvárják, hogy irányítsak, s Isten lássa lelkem, megteszem, amit akarnak, de azt nem várhatják el, hogy egy percre is elhiggyem, amit állítanak. Nevetséges, ahogy az is, miszerint valószínűleg egy a repülőn szállított mágikus tárgynak köszönhetjük ezt a jókora buborékot körülöttünk. Mi el lettünk szeparálva a külvilágtól, ezek meg holmi bűvésztrükkökkel próbálkoznak? Könyörgöm, mikor szűntünk meg hadseregként létezni, s váltottunk vándorcirkuszba? De búra és háború ide, vagy oda, tény, hogy a szabályokkal szemben egyre meredekebb dolgokat teszek. Kezdve azzal, hogy a repülő lezuhant, s ahelyett, hogy azonnal leadtam volna azt a bizonyos tárgyat – melyben szinte már biztos vagyok, hogy egy az „ereklyék” közül –, vagy épp hozzá sem nyúltam volna, hanem jelentem az ezredesnek, én zsebre dugtam. Majd jött a patológián tett látogatásom – ami meg tulajdonképpen olyan volt, mint halottnak a csók, mert csak még jobban összezavart, hisz belenézni a megmagyarázhatatlan halálesetek titkosított aktájába egy dolog, viszont a saját szemeddel látni, hogy valaki a szó szoros értelmében pudinggá vált... Lényeg a lényeg, ha a felettesem válaszait képtelen vagyok elfogadni, magamnak kell újakat találnom. Ha nem lenne dolgom, vagy épp nem állnánk a háború kellős közepén persze, kit érdekelne, hogy bohócot csinálnak az emberből? De nekem már napok óta északkeletnek kellett volna indulnom a századommal. Ehelyett... A tényekre koncentrálva: valami történik Avignonban. És ha tényleg egy ereklye van a birtokomban, akkor nagyobb bajban vagyok, mint hittem. De most nem számíthatok Andrewra. Ebben nem. Máshonnan kell hátszelet szereznem, s lehetőleg olyat, aki hasznos is, nem pedig csak rábólint minden feltevésemre. Elizabeth Chamberlain. Ugrik be a név, mire azonnal lefékezek, mert hogy a „lakosztályom” felé tartottam, s szigorú tekintettel meredek a poros földre, ahogy elgondolkodom. Elizabeth Chamberlain? Igen, az ideérkező kutatók listáján volt, bár az adatlapokat nem néztem meg, csak futólag pillantottam rá a névsorra, meg mernék esküdni, hogy az ő nevét láttam. Vajon lesz-e olyan szerencsém, hogy ez az Elizabeth ugyanaz az a nő, akire én gondolok...? Megismer még egyáltalán? Meglátjuk. Így vagy úgy, de az ujjam köré kell csavarnom valakit, ha válaszokat akarok. Nem is húzom tovább az időt, sarkon fordulok, s néhány percen belül már a kutatók sátrai közt próbálok eligazodni, ami hát nem egyszerű, számomra mind úgy néz ki, mint aki a Marsról jött, na meg a szerkezeteik... A helyzethez képest rövid, feltűnésmentes keresgélés után végre megvan a sátor, ami nekem kell. - Bingo. - Suttogom, szinte csak tátogva, s a fehér függönyt ellibbentve belépek. A bejáratnál nem engedem tovább magam, adok az illemre, így hát csak katonásan megállok, tudva, hogy a hajam és az egyenruhám is tökéletesen áll, mint mindig, s torkot köszörülök, hátha feltűnik valakinek, hogy nincs egyedül.
