Természetesen rengeteg rossz döntést hoztam már az életben. Aminek a következménye egytől egyig meglett. Most is hoztam egy hatalmas döntést, megfogom tartani a kicsit. Úgy tűnhet teljesen megőrültem, meg persze mivel is lehetne ezt magyarázni mikor nem is olyan régen még kiraktam volna az ajtó elé hátha elviszi a postás, mert rossz címre hozta. Nem vallom be, csak utalok rá,de leginkább azért akarom a gyereket, mert beakarom bizonyítani Kelly-nek, hogy felelősségteljesen is tudok viselkedni, ha muszáj. A gyerek pedig nem biztos, hogy az enyém, egy levél és egy baba még nem azt jelenti rögtön, hogy én nemzettem, bárki másé is lehet, csak valaki szívesen sózta a nyakamba. Viszont kezdem megkedvelni, bár az, hogy a hisztijével félbeszakította a fontos dolgainkat egy minusz pontot eredményez nálam. Az Ő helyében nem tenném meg még egyszer mikor éppen sikerül meglágyítanom Kelly-t és belemegy egy kis ágytornába. Idővel a kicsi is hozzá fog szokni, hogy ilyenkor hallgass a neve. Természetesen egy fikarcnyit sem változtam, egyik óráról a másikra. Még mindig megfogok bámulni nőket ha arra érdemesek és olykor egy-két bók is elfog hallatszódni a részemről, bármennyire is vonzódom Kelly-hez és szeretem is, ezt az énem nem tudom levetkőzni. A kislány meg leginkább arra jó, hogy bizonyítsak és ezzel magam mellett tartsam Kelly-t.
-Ez roppant megnyugtató. Azt hiszem jobb ha nem pályázom meg az év apukája címet, mert rendesen leszerepelnék az tuti. - Viszont a kicsi egész jól megnyugszik mikor közöttünk fekszik. A kis vakarcs csak arra vágyott, hogy mind a ketten rá figyeljünk és ne egymásra. Hát elérte a célját, részben. Mert ettől függetlenül én sokat gondolok arra mi lehetett volna ha...de nem lett semmi mert felvisított.
-Ebben most se vagyok biztosabb. Lehet, hogy nem az enyém, de látszólag megférünk egymás mellett, majd lesz ez valahogy. - Megértem, hogy bizonytalan, én is az vagyok, de most ezt elég komolyan gondolom. Lesz ez valahogy, olyan nincs, hogy ne menjen, rengeteg hozzám hasonló szerencsétlen van a világon akiknek szintén van gyerekük és valahogy csak elboldogulnak, nekem miért ne menne?
Teljes mértékben megértem amit mond. Ez tényleg egy apró kis bökkenő. Egyáltalán semmi köze a gyerekhez és persze egész nap sem lehet vele. Elgondolkodom. Ha egész nap dolgozom akkor igen keveset leszek a gyerekkel holott az enyém, Kelly viszont nagyon sokat, pedig köze sincs hozzá. Végül azt hiszem a sárkányt kell majd megkérnünk, hogy egy vagy két órán keresztül figyeljen a gyerekre, mert dolgoznunk kell. Szinte már magam előtt látom azt az öntelt vigyort a képén, mikor szembesül azzal, hogy nélküle nem tudok boldogulni. Vén szatyor.
-Megoldjuk. Ígérem, hogy nem hagylak sokáig egyedül a Sophia-val. Majd a szomszédra bízzuk míg elmész zenélni vagy vásárolni vagy tudom is én, váltjuk egymást. Ki fogunk találni valamit, ne félj. - Hirtelen eszembe jut hány óra van és nekem rég aludnom kéne,Kelly-nek meg próbálni. Látom a tekintetén, hogy szeretne menni. Csak sóhajtok és utána szólalok meg.
-Ha menni szeretnél akkor menj próbálni, mi majd csak megleszünk valahogy, és ha van egy kis szerencsém hagy pár percet aludni még munka előtt. - Ásítok egy hatalmasat, ez nem lesz könnyű. Egy gyors csókot adok Kelly-nek majd álmos szemekkel nézek rá. Nem tarthatom itt a gyerekkel, hisz semmi köze hozzá, ha szeretne akkor had menjen.

Nem azt mondom, hogy Kelly-nek tudnia kellene helyettem is az érzéseimről, de nem esett volna rosszul, ha mondjuk legalább egy hangyányit figyel. Tudhatná, hogy nem vagyok az a fajta aki nyíltan elé áll és bevallja, hogy igenis majd megveszek érte. Ha erre szánnám magam az már tényleg az utolsó lépésem volna. Mivel hasonlót se éreztem eddig így szerintem már túl is léptem magam, de fátylat rá. Kelly lépése igazán határozott és mondhatjuk úgy már nem is haragszom.
Természetesen mindig ilyen pillanatokban csap be a villám ahogy most is. A lányom csak úgy minden előrejelzés nélkül elkezd üvölteni. Abbamaradt tervek, pipa. Lenyugodott gyerek szintúgy pipa. A gond csupán annyi, hogy ezek együtt nem működnek. Ha a terveim valósulnak akkor a gyerek fog bőgni még ki tudja meddig. Ha viszont továbbra is babusgatjuk akkor ugyan a csend meglesz, de az ágytornának ezúttal lőttek is. Azért mégiscsak mellénk kerül és bármennyire is pocsék érzés, hogy elmarad a békülésünk kicsit azért jó érzés így hármasban itt feküdni.
-Nem azt mondtam, hogy kötelező tudnod, hogy mi baja, csak gondoltam hátha van tipped. - Igazán nincs kedvem megint összekapni vele, pláne egy ilyen kis semmiségen. Látszik, hogy a kicsinek csupán a társaság hiányzott és már jól is van. Úgy tűnik a kísérletezés fázisában vagyunk. Ő üvölt mi meg megpróbáljuk kitalálni mi kell neki. Tiszta activity show. Nagyon úgy fest lesz még pát olyan hét vagy hónap míg álmatlan éjszakáim lesznek és úgy kelek mint egy zombi. De azt hiszem ez így van rendjén.
-Akkor ez kölcsönös. - Vágok egy grimaszt. De mégse tehetem ki a szomszéd ajtaja elé ordítozni a kölyköt csak mert nekem ma reggelre a szex jobbnak tűnik a gyerek felügyeletnél. Ha szülő akarok lenni akkor ez nem így megy. Most ha nem lenne itt ez a gyerek akkor lehet nem is alakul úgy a beszélgetésünk ahogy. Én aludtam volna tovább úgy estig, Kelly meg biztosan zenélni ment volna. Minden maradt volna úgy ahogy eddig. Végül is hálás lehetek a kölyöknek. Már csupán ezért is tartozok neki annyival, hogy megtartom és úgy ahogy megpróbálok szülő lenni. Hogy ez mennyire fog menni fogalmam sincs.
-Ha akarjuk akkor menni fog. Az én lányom, egy igazi Monroe, nem hagyhatom, hogy elkallódjon a nagy világban. Remélem képesek leszünk vigyázni rá. A pénzzel meg ne törődj. Megoldom. Dupla műszak vagy keresek még a kocsma mellé egy másik melóhelyet is. Megoldjuk. - Komolyan mondom. A pénzzel majd csak megleszünk valahogy, viszont magától a felelősségtől lehet össze fogunk roppanni. Szeretnék mindent rendben tudni, a munkakeresést már holnap elkezdem. Most egyelőre, annyi minden van a fejemben, hogyha munkakeresésre állnék most rögtön lehet házvezetőnőnek állnék. Az meg kicsit se lenne fura.
Megnyugtatás képpen meg mert jól esik megcsókolom Kelly-t.
-Persze, hogy lesz valahogy. Minden rendben lesz. - Mosolygok rá. Azt hiszem az apám most lenen rám büszke. Eddig szinte mindent úgy tettem ahogy egyáltalán nem illett a családunkhoz. Most talán behozhatom a lemaradásomat. És ha vége a háborúnak meg a sok fura dolognak akkor elvihetem Sophia-t a szülőföldemre. Ahonnan Ő is származik.

Köztünk nincs olyan, hogy megállapodás. Pont ugyanolyan jól tudom mint Kelly, hogy semmiképp nem tudnánk közös nevezőre jutni. Vagy Ő vagy én kerülnénk abba a helyzetbe, hogy engednünk kell. Én pedig nem vagyok az típus aki csak úgy fellengeti a fehér zászlót és nyíltan kijelenti, igen, te győztél, feladom. Szerintem ismer már annyira, hogy erre ne is számítson, hangjából mégis azt érzem ki, hogy nagyon is erre számít. Szeretném megértetni vele, hogy nem vagyok olyan mint a többi férfi akikkel már volt dolga. Én merőben más vagyok. Első látszatra egy olyan férfi vagyok aki az éjszakai kalandokat hajtja ami valamilyen szinten igaz is. De inkább csak azért teszem ezt, hogy legyen valamilyen kapcsolatom, mert egyszerűen nem vagyok képes érzelem kinyilvánításra. Nem tudom azt mondani, Kelly-nek, hogy szeretem, pedig tényleg szeretem. Vagy nem vagyok olyan aki beállít egy csokor virággal és csókkal köszönti mikor hazaér. Én csak annyit tudok nyújtani mint eddig. meg persze a tudatot, hogy szeretem és a hűséget. Ezeken kívül többet hiába várna tőlem, nem tudnék neki nyújtani semmi mást. Hát így állunk. Se Ő se én nem engedünk az igazunkból. Ő köti az ebet a karóhoz és szerintem még mindig az én számlámra írja azt, hogy nem vette észre a jeleket, mert nem voltak "egyértelműek". Én pedig tudom, hogyha figyelt volna akkor most nem itt tartanánk. Hogy ez változna e akkor ha egy pár lennénk, nem hiszem. Kelly túl okos lány, és tudja mikor van igaza és mikor kell megóvnia a véleményét. Hát igen, én is a tökéletes lányba szerettem belé, jellemző rám. Egy szőke bombázóval többre mentem volna, ha azt mondtam volna neki, hogy ugorjon ki az erkélyről, mert meglepi várja, megtette volna, de azt hiszem egy olyan lánnyal maximum a testi örömökig jutottam volna el és egy idő után belefáradtam volna. Kelly meg képes minden napra tartogatni valamit. és ha rá unnék akkor vitázna velem amiről megint eszembe jutna, hogy miért is szeretem.
Ezek mind szépen hangzanak, de jelenleg úgy áll a meccs, hogy 1-1, és hajlik afelé, hogy Kelly nyerjen és végleg feladjam.
Aztán tesz egy olyan előrelépést amiből még bírtam volna pár órát élvezni. De békülésünk alkalmából tervezett programunkat a kicsi zavarja meg.
-Kelly, én még úgyse tudom mi baja lehet. - De amint ezt kimondom a pici megnyugszik és elnyúlik a karomban. Megenyhülök és végül berakom közénk a csöppséget. Lehet, hogy azt mondtam rá, hogy randa, amin mondjuk még most sem gondolok másképp., de mivel most minden jól alakul inkább csúnyácskára változtatom.
-Természetesen jobb, ha nem üvölt, de elhiheted nekem, hogy sokkal jobb lenne ha kettesben lennénk. - Sóhajtok kicsit idegesen. Nem azt mondom ezzel, hogy azonnal rakjuk ki a gyereket, mert zavar, csak így aligha lesz olyan programom amit beterveztem így reggelre. Mivel az álmot már kiverte a szememből a gyerek megérkezése, a vita Kelly-vel és úgy az egész, inkább csak fekszem és nézem a két lányt.
-Kelly, én megfogom tartani a kicsit, hogy milyen felindulásból azt nem tudom elmondani, de megpróbálom. Megszeretném mutatni neked, hogyha kell képes vagyok felelősségteljes lenni. Megtartom és valahogy majd boldogulunk. Többet fogok melózni és így a pénz is csak-csak elég lesz hármunkra. - Eszem ágában sincs Kelly-t kihagyni, hozzám tartozik. Mikor mond egy nevet csak elgondolkodom, igen, a Sophia nagyon is illik a kicsihez.
-Ez a név tökéletes lesz a számára. - Majd ahogy látom a kicsi körbe-körbe néz áthajolok rajta és megcsókolom Kelly-t.
-Ez az előbb kimaradt. - Nevetek fel.

Ugye nem arra számított, hogy beállítok egy csokor vörös rózsával? Most komolyan, ugye nem? Én nem vagyok az a fajta aki romantikázik meg hasonlók. Határozottan az antiromantika ami jellemez. Sose értettem, hogy minek bizonygatni, hogy valakit szeretünk. Ha szeretem akkor arról tud, ha pedig ez változna akkor azt a tudtára is adnám. Nem vette észre a jeleimet...hát nagyon sajnálom. Tőlem még ezek is nagy erőfeszítést igényeltek. Az meg, hogy szóban fejezzem ki az érzéseimet még inkább lehetetlen. Igen, belé szerettem, annak ellenére, hogy egy idegesítő Nő, aki napi egymilliószor megy az agyamra.
Igenis máshogy viselkedtem. Vele szemben megpróbáltam a legkevésbé másnak tűnni, de ha kicsit is figyelt volna rájöhetett volna, akár, hogy próbálkozik akkor sem fogok bűntudatot érezni és magamat hibáztatni, mert nem voltak "egyértelműek" a jeleim.
-De igen! Csak téged ez nem érdekelt, nem foglalkoztál velem így nem is vehettél észre semmit sem. - Azt hiszem életemben nem veszekedtem még ennyit. Mondjuk nem is nagyon volt kivel, de akkor is. Már mióta veszekszünk? Legalább egy órája vagy több. De a közös nevező csak nem akar megjelenni. Ő is és én is hajtjuk a saját igazunkat. Ennek nem lesz egy hamar vége, de az biztos, hogy én nem fogok engedni, nekem van igazam.
Ha most tudnám miket gondol azt hiszem a világból is kiszaladnék. Miss előítéletes kisasszony. Mint említettem már biztos lehet benne, hogy nem leszek vele sem figyelmesebb sem semmi más. Én vagyok az aki vagyok, egyedül az érzéseim iránta amik változtak. Jó esetben ezt észre is vette volna. És igen, rosszabbik esetben itt vitatkozhatunk rajta, hogy ugyan mennyire is voltam jó jeladó. Részemről az a véleményem, hogy én megtettem mindent.
Az ahogy végül kibékülünk, nos ínyemre van a helyzet. Viszont az az istencsapása, a kislány, a legjobbkor sír fel. Kelletlenül kelek fel és veszem kézbe a kicsit. Ha legalább még egy órát aludt volna...elég lett volna egy félóra is csak aludt volna még.
-Te vagy a nő Kelly. Tipped sincs mi lehet a baja? - Ha neki sincs fogalma róla na akkor van baj. Örülök annak, hogy többesszámban beszélt, most már nem csak engem terhel a feladat miszerint vigyázni kell a kicsire.
már majdnem elkáromkodom magam a szavaira. Végül csak megköszörülöm a torkom és utána szólalok meg.
-Neki lehet jó lenne ott mellettünk, de nekem határozottan nem! -Jelentem ki. Ki van fújva, hogy a kis vakarcs ott aludjon velünk. Az ég szerelmére, ezt Kelly sem gondolhatja komolyan. Nekem más terveim vannak. Ha a kis csaj így folytatja akkor átpasszolom a sárkánynak.
Végül úgy veszem észre lecsendesedett. Kelly-re nézek majd egy sóhaj kíséretében leteszem mellé az ágyra. Majd a kölyökhöz szólok.
-Nyertél! - Dörmögöm és lefekszem a másik oldalára így pont középen fekszik a kicsi.
-Gondolkodtál már neven? Szeretném ha te neveznéd el. - Mondom csak úgy. Ha én adnék neki nevet aligha nem így hangzana, Kis Idegesítő Nyűgős Vakarcs. Ez határozottan nem valami szép.

Igazából fogalmam sincs hogyan is adhatnám még tudtára mit érzek vagyis érezni remélek. Azt hiszem tettem elég nyilvánvaló dolgokat amit ha éppen nem azzal lett volna elfoglalva, hogy kerüljön észre is vett volna. De most komolyan, ki kellett volna egy táblát raknom, hogy "Hé Kelly, képzeld azt hiszem beléd estem, nem gond?" Vagy a homlokomra is felírhattam volna. Őszintén, szívesen elmondtam volna neki nyíltan, de nem vagyok az a fajta aki ezt könnyen képes kinyögni.
Természetesen tegyük hozzá, hogy a jeleimre egyáltalán nem reagált. Ezek után már csak azért se mutattam meg világosabban, hogy hogyan is vagyok ezzel kapcsolatban.
Mind a ketten hibásak vagyunk valahol, de Ő azt hiszem pár százalékkal felülmúlt. Én megpróbáltam vele kapcsolatot létesíteni, de Ő olyan volt mintha éppen az űrben lenne és hiába szeretnék kommunikálni vele valahol félúton elveszne a jel.
Természetesen most már tehet akármit, mondhat bármit nem fogom elhinni a szavait. Tarthat egy sértődött gyereknek az se érdekel, igenis jogom van erre. Megbántott, de nagyon.
-Én vagyok undok? Ez most komoly? Mert magadat minek tartod? és amúgy is, én nem értem meg amit mondasz? Nem tudom ki nem fogott fel semmit abból amit közölni próbáltam. - Abból, hogy mind a ketten dühösek vagyunk nem fog semmi jó sem kisülni.
Nehéz visszafognom magam, legszívesebben még egy pár dolgot a fejéhez vágnék, mert ennyivel nem ürült ki a tár. A gyerekre nézve viszont inkább úgy döntök ezt majd később megvitatjuk úgy is marad ez az állapot. Én továbbra is levegő vagyok Ő viszont ezentúl is többre tartja magát mint kellene...tökéletes együtt élés, kipipálva.
-Ezt úgy mondod mintha a legegyszerűbb lenne közölni a másikkal. Nem tudtam hogyan mondjam el. Azért reméltem valamennyire érzékelni fogod, de nagyot csalódtam, mert kiderült, hogy továbbra is egy nőcsábásznak tartasz. - Arcomra tényleg kiül a csalódottság, de csak egy rövidke időre.
Tudom a romantikus dolgokat. Általában a nők arra vágynak, hogyha a férfinak tetszenek akkor az tesz is érte, hogy alakuljanak a dolgok, na de én ennek a szöges ellentéte vagyok. Nem fogok kézzel lábbal küzdeni egy nőért. Nem vagyok annak a híve, hogy egyedül a férfi tegyen egy kapcsolatért, a nő is küzdjön meg érte. Látszólag Kelly nem ezen a ponton van.
Kezdeményezése meglep, de végül ellenállok neki egy röpke időre míg álláspontját előadja, de utána nem látom akadályát annak, hogy megcsókoljam.
-Ohh, dehogynem. - Nevetek fel, majd csókolom tovább és egyedül az szakít félbe minket, hogy a lányom nyöszörögni kezd, nem igaz, hogy már ki is aludta magát?
-Hagyd majd megyek én. - lassan és igen kelletlenül kelek fel. Miért most? Miért? Ha jók a sejtéseim ezek után bármi is lett volna elmarad. Odalépek a kicsihez majd kézbe veszem.
-Eltervezted már ugye, hogy pokollá fogod tenni az életem. Jó úton haladsz tökmag.

Szerintem az Őrültek háza lesz a következő albérletem, én ezt már komolyan nem bírom. Lehetséges, hogy rengeteg hibát elkövettem és olyanokat mondtam amiből egyáltalán nem azt lehet leszűrni, hogy igazán rendes egy fickó vagyok. De nem bizonyítottam már eleget? Nem nőztem, ami szerintem tőlem igazán nagy tett, egyáltalán nem erőltettem rá semmit pedig szerettem volna, nagyon is. Bunkónak se mondhatnám magam, vele szemben nem voltam az. Mégis mit kellene még felmutatnom? Tegyek elé egy hivatalos levelet amin pecsét is szerepel, hogy kapcsolatra készen áll! Ez nevetséges. Úgy érzem csak szórakozik velem. Ez az egész "félek, hogy megbántasz dolog" nekem nagyon nem tetszik. Szerintem simán csak hazudik, hogy ezzel is még távolabb kerülhessen egy e fajta csődtömegtől mint én. Hazudnék ha azt mondanám ezt megértem. Kelly-t úgy ismertem meg mint egy olyan nőt akinek nem az számít, hogy ki milyen magasan van bizonyos rétegekben, de a mostani viselkedése és amiket mond erre következtet. Bárcsak ne lenne igazam.
A gyerekkel kapcsolatban lehet mondtam olyanokat amiket nem kellett volna, pánikba estem és olyankor meggondolatlan vagyok, de eszem ágában sem lett volna kirakni a csecsemőt az utcára. Ha meg csak ennyiből következtet és ítél meg akkor elég hamar leírt.
-Nem várok el semmit, már nem. - Mondom csalódottan. Szeretnék hatni rá, de kézzel lábbal ellenkezik ez ellen. Amiket akkor mondtam teljes mértékben igazak. Nem tartom magam semmire sem alkalmasnak, mert félek, hogy megbántok valakit, hogy miattam fog szenvedni, mert nem vagyok elég tökéletes. De ez nem azt jelenti, hogy nem jön el az az alkalom mikor valaki olyan talál helyet a szívemben, aki miatt gyökeresen képes vagyok változni.
Lehetséges, hogy az agyamra megy már, de nem a szokásos női dolgokkal mint azt gondolná bárki is. A holmijai se zavarnak, az se hogy nem üres lakásba térek haza és nem a megszokott csend vár. Egyedül amivel az agyamra tud menni az a látványos kerülésem miközben megveszek érte. Így nem tudom meddig fogom még bírni.
A vicc amúgy az egészben, hogy elvileg Ő fél attól hogy fájdalmat okoznék neki, de arról egy szó sem esik, hogy nekem meg Ő okoz fájdalmat már egy ideje elég intenzívet.
-Én játszom az emberekkel? Mert te mit csinálsz? Amíg ide nem költöztél látszott rajtad, hogy kedvelsz azóta pedig úgy kerülsz mint egy leprást. Szerintem nem vagy őszinte...- Nem vagyok dühös, most már inkább csak csalódott. Meg se próbált közelebb kerülni hozzám ergo nem érdeklem Őt. Ha kicsit megerőltette volna magát akkor lehet megismeri azt az énem is ami már csak elég haloványan pislog bennem, kezdem elveszíteni. Lehet, hogy én nem vagyok minden nő álma, de nekem pont olyan nő kell mint Ő. De szerintem elég nyilvánvalóan fejeztem ki magam, ha ebből sem ért akkor felesleges megerőltetnem magam.
-Mióta jobban megismertelek igenis felmerült bennem, hogy változni akarok. - Miatta még képes is lennék, persze nem azonnal lennék minta férfi, de fokozatosan olyanná válhatnék akit elfogad.
Ami ezek után történik szerintem megmarad bennem örökre. Már épp azon vagyok, hogy rendben, engem nem fog érdekelne, mikor a csípőmre ül és megcsókol. Visszacsókolok, de aztán eltolom magamtól. Nem akarom kihasználni és ha most a düh vezéreli vagy valami más akkor nem fogom hagyni, hogy olyat tegyen amit megfog bánni, hiába is így szeretném. Következő mondatai csak elég lassan jutnak el a tudatomig. Eddig nem épp ezek derültek ki. Most vagy jól taktikázik vagy nagyobb a büszkesége mint az enyém.
-Boszorka! - Húzom magamhoz és hosszasan megcsókolom. Nők, nem lehet rajtuk kiigazodni.

Hogy képes valaki ennyire felbosszantani a puszta jelenlétével? Nem hisz nekem, rendben, ezt elfogadom, adtam okot rá, hogy ne higgyen nekem. Nem bízik bennem, ez is rendben, megértem. Na,de hogy bemeséli magának, hogy ez mind azért van mert fél tőlem, az már kész röhej. Attól fél, hogy megbántom, de ez olyan mintha nem mernél kilépni az utcára, mert lehet elcsap egy kocsi vagy nem tudom. Nem tudhatunk semmit amíg nem próbáltuk ki. De egyáltalán nem tetszik az nekem, hogy előre leír engem. Természetesen első találkozásunkkor nem meséltem neki semmit, mert nem tartottam értelmesnek, hisz csak leakartam fektetni, ami sikerült is. Persze, hogy nem azt az énem ismerte meg akkor amit most mutatok neki. Feleslegesnek tartottam, hogy tudjon rólam bármit is, most azért már más a helyzet, mert együtt élünk, szeretném bebizonyítani neki, hogy nem az a felszínes ember vagyok akit akkor megismert. És itt ütközöm akadályba, ugyan is hallani sem akar felőlem. Mondhatok neki bármit nem hisz nekem vagy erősen cáfolni kezd ami már az agyamra megy. Ne higgyen nekem, ne bízzon bennem, de legalább ne hazudjon. Tudom, hogy nem vagyok neki elég jó, se pénzem, se rangom, egy dezertőr vagyok aki bujkál, nem kellenék én neki csak szépen körbe falazza a dolgokat és csak annyit ad ki magából ami még nem annyira bántó, vagyis, hogy a fájdalomtól fél. Az meg, hogy felelőtlen vagyok változhat, ha Ő szeretné akkor változhat, de nem látom rajta, hogy az bármin is dobna.
-Figyelned kellett volna és hinni nekem. Mindig elmondtam hogy hol leszek, de ezek szerint ezt sem hitted el nekem. Jobban örülnél annak ha azt mondanám, hogy minden éjjel másik lánnyal bújtam ágyba? Várj...téged ez nem is érdekel. Lehet azt kellett volna tennem. - Az utolsót már halkan mondom, egy megjegyzés csupán, remélhetőleg veszi a lapot és megérti, hogy ez mind csak miatta van. De már kezd annyira idegesíteni a helyzet, hogy lassan feladom. Miért erősködjek mikor látom, hogy minden erőfeszítésem betonfalba ütközik?
Kellett nekem észre venni, kiszolgálni majd pedig a fejembe venni, hogy már csak azért is listára teszem. Ha aznap nem végzek pont akkor, most nem agyalnék fura dolgokon, elment volna és nem ismertem volna meg. Tüskés természete ellenére még mindig úgy tartom jó a társasága, olykor.
Biztosra veszem, hogy rossz embernek tart. Egy szex mániás őrültnek aki minden esetben csak az összetört szíveket hagyja hátra. Lehet, hogy eddig az is voltam, mert nem találtam meg a megfelelő nőt. aki mást vált ki belőlem. Csak magam mellett akarom tudni, átölelni, és...azt hiszem szeretni, mert ebben se nagyon volt még részem. De hagyja? Nem. Fáj, de ha Ő így akkor én is. Miért én legyek az aki meghajlik? Mint ahogy egy mondás is mondja "Hiába üvölt a szél, a szikla nem hajlik meg tőle." Ezúttal nem én leszek a tomboló szél, próbálkoztam eleget, ezúttal ráhagyom a dolgot.
-Azt hiszem így vagyunk kiegyenlítve, te se hiszel nekem én se neked. Miért olyan nehéz elmondani mit gondolsz? Csak őszinteséget várok tőled, mert tőlem is ezt kaptad. - Ha nem tudok eligazodni rajta az enyhe kifejezés, Az őrületbe kerget, nem bánom, játszunk olyat, hogy beállítjuk magunkat ártatlannak, ebben jó vagyok. Szinte szemrehányást tesz nekem, de nem fogom se megsajnálni se bűntudat nem fog jelentkezni nálam. Én őszinte voltam hozzá és a reakciója enyhén szólva is fáj. Fogalmam sincs hány nyelven próbáljam meg még a tudtára adni, hogy fontos lett nekem. Tudok franciául, ami alap, de az angol is megy ahogy a portugál és a spanyol is, ha végképp nem tudom mit tegyek bevetem ezt, hátha sikerrel járok...ötletem sincs már, de tényleg.
-Igen, mondtam ilyet, de mindenki változhat, belőlem is lehet valaki, de minek is magyarázkodom? Nincs is értelme, nem kérsz belőlem, ezt kiszűrtem a szavaid közül. - Nem értettem én félre semmit, teljesen tisztában vagyok azzal amit mondott. Messze állok a tökéletestől, de ha Ő erre vágyik akkor rossz helyen van...
Hanyatt fekszem és nézem az amúgy nagyon unalmas fehér színű plafonomat. Nem akarok ránézni, nem, mert tudom, hogy rögtön megsajnálnám azért amiket mondtam neki, és én most nem vagyok az a fajta aki engedni fog. Most nem. És talán sohasem már.
Meglepődöm mikor a csípőmre ül. Le se tagadhatnám, hogy ezt már nem tudom hová helyezni. Csak nézem fürkészve és fogalmam sincs mi ütött belé. Majd lehajol és megcsókol. Itt telik be a pohár, de a helyet, hogy követném a szabályaim és kötném az ebet a karóhoz, magamhoz szorítom és visszacsókolok. Majd hirtelen eltolom magamtól. Fogalmam sincs mi ütött most meg belém. Erre vágytam nem? Hogy megkapjam, az enyém legyen, de ez nem jó így. Én akarom, de Ő szerintem kevésbé.
-Nem akarlak kihasználni, csak akkor, ha ezt te is ugyanúgy akarod. - Mondom, miközben még mindig ölelem, ebből nem engedek. A csókja már most hiányzik, de nem fogom megcsókolni, nem akarja, legalább is úgy mint én, nem.

Elég nehezen fejezem ki az érzéseimet. Nem tehetek róla, valahogy mindig tettekben mutattam meg, hogy mit érzek. Így hát nagyon nehéz szavakba önteni, hogy most mi jár a fejemben. Elmondanék neki mindent, tényleg,d e nem tudom kifejezni magam. Nem tudom elmondani azt amit én se agyon értek. Ő bizonytalan és kétszeresen is az vagyok. Ilyen helyzettel még nem találkoztam. Nem csak azt akarom, hogy legyen itt mikor éppen úgy érzem szükségem van egy rövid menetre, nem erről szól a dolog, sokkal inkább azt szeretném, hogy legyen itt, mellettem. Hogyha szükségem lenne segítségre, ha csak úgy érezném, hogy nem akarok egyedül lenni. Gondolatban olyan szépen megtudom fogalmazni, de amint szólásra nyitnám a szám minden rendesen összeszedett mondat eltűnik. Helyére értetlen gubancok lépnek és amit elmondok az még érthetetlenebb mint maga az érzés. De azt meg végképp nem értem, hogy miért nekem kellene csak lépnem a dolgokban, értem én, hogy Ő se tudja mit tegyen, de miért várja tőlem, hogy én viszont tudjam azonnal? Ilyet sose éreztem még, honnan kellene tudnom mit is mondhatnék. Persze nem tagadom, hogy e mellett a dolog mellett még mindig nagyon kívánom, ez van, ezt se tudom háttérbe szorítani. Ő egy olyan nő aki nem csak az eszével nyerő, de a teste sem utolsó dolog.
Végül csak kibukik belőlem amit nem akartam a tudtára adni. Igen, nem feküdtem le egy ideje más nőkkel, nem mintha Ő számításba jöhetett volna. A tartózkodása enyhén szólva is fáj. Úgy tesz mintha ami köztünk történt rossz dolog lett volna. Én élveztem, nagyon is. Az meg ami mostanság történik velem kínzó, egyáltalán nem jó érzés, belülről tép szét. Az meg még tetőzik rá, hogy nem hagyja, hogy közeledjek felé, hogy elutasít, így végképp magamra maradok a dolgokkal. Tanácstalan vagyok.
-Mondjuk onnan, hogy majdnem minden éjszakát itt töltöttem veled és azon kívül munkában voltam. De ahogy ezt látom gondolom fel sem tűnt neked. - Jegyzem meg nyersen. Ez azért fájt. Nem vette észre, tudom már, miért ne léphetnék ezen az egészen túl? Miért is érdekeljen Ő. Eddig is kibírtam nélküle, most is menni fog, Ő nem kér belőlem, nekem feleslegesen semmi kedvem pedálozni vagy bizonygatni, hogy márpedig én nem vagyok az a felelőtlen ember akivel lefeküdt. Más lettem, részben.
Az, hogy semmi reakciója nincs a szavaimra egy cseppet sem lep meg. A hangom is kicsit felemelem és csak úgy dőlnek belőlem a szavak amiknek a végén már magam sem tudom mit miért mondtam. Ezt nevezik sértődöttségnek azt hiszem. Megbántott, de nagyon. Félt közeledni felém mert biztos fájdalmat okoztam volna neki, aha, csak erről engem nem kérdezett meg, hogy ugyan tényleg így lett volna, ha ennyire jól tud mindent akkor miért nem mondja meg nekem velem mi a baj, miért vagyok ennyire elcseszett mostanság.
Csalódottságom nem szűnik meg azután sem, hogy a gyermek az ágyába került, csak figyelmesen hallgatom Őt.
-Én ellenben veled hiszek neked, mert nem vagyok olyan aki előre elítél valakit mert első benyomásra nem felelt meg az elvárásainak. Csak tudod ott kezdődnek a gondok, hogy egyáltalán nem érzem azt amit eddig mondtál, se azt hogy kedvelsz se azt, hogy jelentett neked valamit ami köztünk volt. - Csak a homlokom ráncolom szavaira, higgyem is ezt el?
-Szóval ami vagyok...kibújt a szög a zsákból, értek mindent. - csalódottan dőlök az ágyra és a plafont kezdem nézni anélkül, hogy egyet is pislognék. Gondolkodnom kell. A gyerek probléma annyira a háttérbe szorult, hogy az már szint lehetetlenség. Ő most a legkisebb problémám. Most derült ki, hogy Kelly-nek nem vagyok elég jó, nem azzal van itt a gond, hogy fél a csalódástól, mint mondja, hanem nem felelek meg a kritériumoknak. Csak egy parasztot kapott a szőke herceg helyett...

Fogalmam sincs mit tehetnék. Úgy ítélkezik mintha neki életében nem lettek volna problémái amire fogalma sem volt, hogy reagáljon. Nekem pont ez van most, nem tudom eldönteni mit szeretnék, jobban mondva tudom mit akarok, Őt, de azt már nem, hogy meddig és, hogy egyáltalán amit most érzek kitart-e végig. Az isten verje meg, sose voltam még ilyen helyzetben, hogyan is tudhatnám mi a helyes döntés? Őt sem akarom megsérteni se fájdalmat okozni neki, azt se szeretném ha magam sérülnék a dologban, mert kiderül valamit félre értelmeztem az érzéseim közt, Nehéz ez. Azt viszont érzem rajta, hogy a legcsekélyebb értelemben sem bízik meg bennem. Valahol igazat adok neki, hisz ahol lehetett, eddig csaptam a szelet minden lánynak, a mondani valóm ellenére végül is maradhattam ugyanolyan... hiába tudom, hogy igazat mondok neki ez még nem elég,d e akkor hogy máshogy bizonyíthatnám be, hogy változtam, ajj már, azt se tudom mit akarok, miért nem lehet minden olyan mint régen? Miért?
Csak a fejemet fogom a kijelentésére, szép kis képet alkottam a szeme elé. Egy férfi aki falja az élvezeteket és ugyanolyan tempóban a nőket is.
-Lerendezném ha tudnám mégis mi folyik bennem. Nem tudom elmondani ezt Kelly, de biztos vagyok benne, hogy ezt nem könnyű lerendezni. Épp arról ebszélek, hogy nem használnálak ki és te már megint azzal jössz, hogyha rád unnék, hát közlöm veled, mióta itt laksz egyáltalán nem voltam egyetlen egy nővel sem, ha nem akarod ne hidd el, ez a te dolgod, de innentől kezdve én már nem akarok bizonygatni semmit sem. - Talán egy picit túlreagálom a dolgokat, de nehéz elviselnem, hogy többszöri szavam ellenére sem hajlandó hinni nekem, akkor én miért pedálozzak olyan kitartóan? Nyilvánvalóan felesleges itt bármiről is beszélni. Fejtegethetek neki bármit, mondhatok neki bármit egyszerűen úgy tesz mintha a még ki se mondott szó már eleve hazugság volna. De miért ne tehetnék úgy mint amilyennek eleve tart? Talán jobb is volna folytatni azt az utat amit már megkezdtem és véletlenül egy oylan nő miatt hagytam el aki látszólag nem kér belőlem.
Igen mindegyik fivérem 10 éves kora előtt meghalt, majdnem én is, de Isten valami mást rendelt el nekem, remélem, hogy nem ezt. - Célzok a jelenlegi helyzetre, pontosabban rá.
-Tudnál rólam ha kérdeznél,de te nem hogy kérdeznél aligha szólsz hozzám. És nem hazudok neked, talán hazudtam mikor megismerkedtünk, de azóta nem, szándékomban áll igazat mondani neked. - Bár már látom, hogy akármit is mondanék hiába tenném. Vagy meg se hallgatna vagy alkotna egy saját történetszálat és az enyémet mélyen egy másik zugba dugná.
-Igen úgy volt, szánalmat éreztem irányodba. Nem akartam, hogy bajod essen egy idegen helyen. Befogadtalak és ennyi volt a részemről. De ha kérnélek rá akkor se maradnál. - Ezt már csak úgy mellékesen jegyzem meg. Ha semmilyen kapcsolatot, viszonyt nem akar velem akkor már miért maradna a kérésemre? És mi lenne azzal jobb? Ugyan ez a helyzet maradna és ebbe egy idő után szerintem beleőrülnék.
-Kérlek ezt ne bonyolítsd túl. Egyszerűen jó voltam egy alkalomra, aggódtál és lazítani szerettél volna, nekem se jelentett sokkal többet. - Mondom nyersen. Elegem lett, de most már nagyon. Egyszer jön azzal, hogy nem hisze nekem vagy hogy nem bízik bennem utána meg jön a szimpátiával, mese. Ezzel etessen meg valaki mást, én próbálok változásokat behozni, de hagyja? Kérdem én, hagyja? Egyáltalán nem.
-Ohh, a magasságos Úristenit Kelly! Nem erőltettem, mert nem akartalak megbántani és utoljára mondom, hogy nem volt senki más, de azt hiszem süket fülekre talál a mondandóm már megint. -Az egész helyzetből a mózeskosár és a rémség ment ki. Míg szépen berendezem a kicsinek addig lenyugszom és végül még örülök is, hogy képes voltam megcsinálni a fekhelyet.
-Nem tesz semmit.- Mondom majd végig nézem ahogy belefekteti a picit a kosárba.

Tudom, hogy nem vagyok valami egyszerű eset. Egyszer ilyen vagyok egyszer pedig olyan. leginkább egy bunkó, de olykor előfordul, hogy valamit komolyan mondok, de azt hiszem olyankor már senki sem hisz nekem. Azt is megértem, hogy Kelly kételkedik, a helyében én se hinnék nekem. Valójában fogalmam sincs mit akarok, vagyis, pontosítva, tudom mit karok, Őt, de nem tudom, hogy mégis hogy, vagy, hogy meddig. Ebben teljesen bizonytalan vagyok, sose voltam hosszabb ideig egy nővel sem. Valahogy mindig képtelen voltam rá, egy idő után vagy én sokalltam be vagy a lány, ez így ment mindig.
-Igazad van, nem tudom, hogy akarlak-e. Csak annyit tudok, hogy szükségem van rád. Hogy ez mit is jelent nem tudom elmondani. - Bizonyára megfordul a fejében, hogy vajon hány lánynak mondtam ugyanezt. Hát ha lenne bátorságom akkor most nyugodt szívvel kijelenthetném, hogy még egynek sem. Amióta ideköltözött, fenekestül felforgatta az életem, eleinte bosszantott a sok változás, nem hozhattam fel ide lányokat és ha sokáig kimaradtam akkor mintha ferdén nézett volna rám. Aztán a lakás átrendezés a sok holmi a fürdőben, mind-mind kiakasztott, de mostanra kezdem úgy ahogy megszokni. Teljesen megszokott lett, hogy Ő itt van. Mi lesz akkor ha a bura felemelkedik? Ő elfog menni és ez a ház ismét egy üres, jellemtelen épület lesz, egy szintén jellemtelen emberrel benne.
-Én sose igényeltem a figyelmet, jobban elvoltam egyedül, a testvéreim halála után meg végképp nem volt szükségem senkire. - Következő kérdésére csak felemelem a szemöldököm.
-Mégis ki segítene nekem? Netalán te? Hát nem itt akarsz hagyni mindent miután a bura csak úgy felemelkedik? Egy gyerek nem addig gyerek míg az a bura itt van, utána ismét magamra maradnék. - Ha esetleg nem magára gondolt akkor most bakot lőttem. Tudom, hogy másra sem vágyik mint, hogy csak úgy eltűnhessen innen. Nekem sem ártana, ha végre minden vissza állna a régi kerékvágásba. Viszont azzal, hogy Kelly elmegy a kicsi még itt lesz és fogalmam sincs mihez kezdhetnék vele.
-Elég furán mutatod ki, hogy kedvelsz. Az, hogy lefeküdtünk az inkább csak kölcsönös vonzalom volt, de csak testi vonzalom, ne akard bemesélni nekem, hogy azóta kedvelsz, nem tudom elhinni. - Mondom ki végül amit gondolok. Kelly akárhányszor csak teheti meghagyja köztünk az egy méteres távolságot. Ebből szerintem senki sem azt szűri le, hogy kedvel.
-Ez az egész nekem is bonyolult. Sose tagadnám, hogy nem kívántalak meg még párszor, de sose erőltettem rád semmit, mi ez, ha nem bizonyíték, hogy komolyan beszélek? - Nekem elég komolynak tűnök. De mintha Kelly direkt mindenre ellentmondna. Talán tényleg jobb ha egy pillanatra sem akarunk közelebb férkőzni a másikhoz. Amíg a bura el nem tűnik addig itt marad és majd valahogy elboldogulunk, ha kell akkor a kanapéra költözöm, hogy véletlenül se zavarjam őt.
Kinyitom az ajtót majd miután egy dühös szemezgetésen túl vagyok visszatérek a mózeskosárral.
-Jó, ha nincs más akkor ez is megteszi. - Mondom ki egy fancsali ábrázattal kísérve, az hiányzik nekem, hogy tartozzak annak a hárpiának bármivel is.
-Értettem főnök. - Közelebb húzom az ágyhoz a kis asztalt és ráhelyezem a rögtönzött babaágyat. A kicsi kosarából a takarót szépen átrakom a mózeskosárba majd eligazgatom.
-Készen van. - Jelentem be büszkén.

Jó, talán nem kellene ilyen nyersen közölnöm a tényt mit gondolok a kicsiről. Az is igaz, hogy, nem vagyok megfelelő szülőnek. Gyerekes vagyok és felelőtlen. itt vagyok 24 évesen és fogalmam sincs mihez kezdjek a jövőmmel kapcsolatban. Apám ilyenkor már két gyermek apja volt és volt saját birtoka, háza és egy felesége aki mindig mellette állt. Szégyellne ha tudná mire jutottam. Kamaszként ez még el volt nézve nekem, de most már egyszerűen más a helyzet. Mindig is imádtam a szabadságot, egy darabig a mottóm az volt élj a mának és a szabadságnak. Az a gond, hogy ezt még mindig így gondolom, baj? Nem tudok olyan lenni mint az apám volt. ha gondok adódnak inkább elmenekülök előlük. Egy olyan ember aki ha gondok kereszttüzébe kerül inkább meggyullad mint sem kioltsa a lángokat. És itt vagyok most egy gyerekkel meg egy nővel akihez vonzódom. Egyszerűen fogalmam sincs mi tévő lehetnék. Változni nem egyszerű, bár akaratom ellenére is változom. Valahogy Kelly közelében nem vágyom más nők társaságára bármilyen értelemben is. Idegesítő és gyönyörű nő egyben.
Megértem Kelly hozzáállását is. Gyerekes dolog egy kisbabára azt mondani, hogy csúnya meg hasonlók, viszont nem szokásom véka alá rejteni a gondolataimat. Meg legyen bármilyen szép vagy csúnya itt nem lesz jó helyen, velem nem, kell találnom neki egy helyet ahol megkapja a szeretetet amire szüksége van.
-Igen, sok mindenre nem vagyok képes és nem is akarok, de mi van ha változni akarok? Ha lesz értelme valami miatt változni? - Miért ne lennék képes változni? Mindenki tud változni ha akar, akarok? Ne tudom. De talán nem vagyok reménytelen eset. Könyörgöm ne legyek az. Igaz, hogy két külön személyiség vagyunk. Van Ő és vagyok én. Én inkább az álomvilágomat élem amiben nincs felelősség, gondterheltség és a többi olyan fogalom amitől az embernek megfájdul a háta is. Ő pedig tervek szerint él, teljesen különbözünk. Bármilyen esélyt is latolgatok nem jutok el vele 5 százalékon felül. És hamarosan csak kiszabadulunk ez alóla bura alól és akkor volt Sebastian nincs Sebastian, egyszerűen értelmetlen bármin is gondolkodni.
-Huszon valahány órás műszakom mellett képtelen lennék sok odafigyelést szenteli a kislánynak márpedig a a lányok több gondoskodást és törődést igényelnek így hamarabb megsínylik ha nincs idő rájuk, a fiúk nem ennyire érzékenyek. Egyedül képtelen lennék boldogulni. Nem tudom mihez kezdhetnék. - kicsit elgondolkodom majd megszólalok újra.
-Nem, azt hiszem nem. - Sóhajtok egyet, hát ezt is megéltük. Végre beismerem, hogy a tetteimnek lehetnek következményei amiért vállalni kell a felelősséget. Milyen borzalmas szó ez. Az árvaház nem egy kellemes üdülő központ gyerekeknek. Ha oda bekerülsz onnan csak akkor jössz ki ha örökbe fogadnak vagy ha felnőtté nyilvánítanak. Ez a kis csöppség nem ezt érdemli.
-Kedvelsz? Valahogy eddig nem ez jött le nekem. Tényleg nem akarlak kihasználni...- A mondatot már nem fejezem be, mi értelme lenne? Semmi.
-A mózeskosarak szoktak kopogni? Érdekes. - Azért csak fel állok és kinyitom az ajtót. Ami ezek után történt azt hiszem szívinfarktust kaptam. Szívritmus zavarom keletkezett azonnal. Az ajtó előtt kosárral a kezében a szomszéd boszorka állt. Kezembe nyomta a kosarat majd mormogva elcsoszogott. Fúria. becsuktam az ajtót majd visszamentem Kelly-hez.
-Komolyan ebbe kell aludnia a lányomnak? - Egyelőre nem foglalkozom azzal, hogy lányomnak szólítottam, nagyobb gondom az, hogy a sárkány ivadékainak kosarában kell aludni a kis Manónak. lehetne ennél rosszabb?

Őszintén szólva ha abból kell kiindulnom, hogy egyik másik baba hogyan is néz ki akkor mondhatom nyugodtan, hogy vannak szép meg csúnya kisbabák. A húgom, Tara kimondottan kis csúnya baba volt. Nem volt haja, a kelleténél sokkal apróbb volt, mondjuk ebben hasonlított rám, hisz az orvosok szerint én örülhetek, hogy megmaradtam és nem haltam meg a kis súlyom és a gyenge immunrendszerem miatt. Viszont ezektől eltekintve tündéri kis jószág voltam, anyám szerint legalább is. Az ahogyan viselkedek a gyerekkel nem miatta van, csupán tudom, hogy egyszerűen képtelen lennék úgy figyelni rá ahogy azt megérdemli. Már csak abból is kiindulva, hogy mikor a húgom nyaggatott azzal, hogy játszam vele egyszerűen leráztam egy roppant idétlen ürüggyel. A saját gyerekemmel ilyet nem tehetnék így jobb is ha egyáltalán nem próbálok közeledni a kis porontyhoz. Végül is azt se tudhatom pontosan, hogy enyém a gyerek. Semmi biztos nincs ebben csak annyi, hogy itt van.
Csak egy nagyot sóhajtok, Kelly már kezd is kötődni valamilyen szinten a kicsihez, pedig ezt nem szabad. Hogyan is értethetném meg vele, hogy ez a kicsi semmiképp nem maradhat? Még ha a leggonoszabb és legfelelőtlenebb embernek is fog tartani akkor sem fogom hagyni, hogy ez a kicsi itt maradjon, neki nem itt van a helye hanem egy sokkal jobb otthonban ahol figyelnek rá és szeretik, ezeket itt nem kapja meg.
-Igen, védtelen és ártatlan, éppen ezért nem itt van a helye. Rendben, visszavonom azt, hogy csúnya inkább máshogy fogalmazok, érdekesen néz ki, így jobb? - Annyira szeretném már lezárni ezt a gyerek mizériát. Néhány órával ezelőtt a legnagyobb gondom annyi volt csupán, hogy semmi kedvem nem volt munkába állni, most pedig gondolkodhatok azon, hogy hová is tehetném ezt a kölyköt.
-Kelly, hagysz más lehetőséget? Hogy kezelhetnélek máshogy mikor csökönyösen tartod magad ahhoz, hogy nekünk semmi közünk nem lehet egymáshoz? Hagytál már nekem időt ahhoz, hogy megmutassam más is tudok lenni? Nem, te egyszerűen fogod magad és előre leírsz. - Mondom kicsit már dühösen. Utálom mikor előre megmondják milyen vagyok pedig igazából nem is ismernek. Gondolom nem tart többnek egy csaposnál aki túl gyerekes ahhoz, hogy bármi köze is legyen hozzá. Nem tudom miért akarja, hogy mindenki ugyanolyan legyen mint Ő. Határozott tervekkel a jövőre nézve meg hasonlók. Én így élem az életem. Ez vagyok én, de látszik, hogy úri kisasszonynak ez nem elég jó.
A bolti túra után maga vagyok a pokol belülről. Azt se tudom mihez kezdhetnék ezzel az egésszel. Karomban a kicsivel és a boszorkával az ajtón kívül kicsit már lenyugszom. Végül átadom a csöppséget Kelly-nek. De a következő kérdése újra visszaránt az idegőrlő állapotomba.
-Nem erről van szó, csak éppen egy kislánnyal nehezebben boldogulnék, ha úgy döntenék megtartom...mindegy, ne is figyelj rám, inkább etesd meg aztán tégy vele amit akarsz. - behunyt szemmel hallgatom ahogy a kicsi cuppog a cumisüvegen. Majd kizökkenek ebből az állapotból egy újabb kérdés erejéig. Nem is tudom, hogy fogalmazhatnám meg azt amit én magam sem tudok.
-Egyszerűen csak más vagy mint a többi lány. A közeledben nem ugyanazt érzem mint másoknál, nem tudom elmagyarázni, de mondjuk úgy nem csak mindig a szexre gondolok ha a közeledben vagyok. Néha csupán csak annyit, hogy beszélgessünk vagy mit tudom én. - Fejtem ki elég hosszan, de én se nagyon értem mit mondtam el, szerintem Ő sem.