Avignon Ereklyéi


 
KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Megosztás
 

 Henry & Adeline

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Adeline LaPierre
Ellenálló


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre
Ω Hozzászólások száma : 268
Ω Kor : 38

Henry & Adeline Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henry & Adeline   Henry & Adeline Empty2014-06-04, 08:08



Henry & Adeline



Szó se róla, fura egy helyzet alakult ki itt. Talán tényleg csak azért, mert sokat ittam, vagy csak jól esik, hogy végre élő szó is van a házban és nem csak az üresen kongó szavak válaszolnak, ha felteszem a kérdéseimet. Egyszerűen kellemes, hogy nem magam vagyok most itt. Ez még nem bűn igaz? Az ember nem örülhet a folyamatos magánynak, néha másra vágyik, néha igenis többet akar, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy a kotnyeles szomszédok majd reggel mindenféle pletykákat terjesztenek. Már most tudom, hogy a szomszéd néni figyeli az órát, hogy vajon mikor megy el az ismeretlen fiatalember, aki csak úgy bejött hozzám, vagy inkább hazahozott, és tuti, hogy holnap már arról fog szólni a fáma, hogy milyen rossz nő vagyok, amiért a férjem háta mögött ilyesmit művelek. Majd talán kimagyarázom, de most... csak nem akarok egyedül lenni.
- Nincs baj, nem tudhatja,hogy mi az, ami érzékenyen érint. - rántom meg a vállam, miközben átveszem tőle a tányért és szépen törölgetni kezem, ahogy már az előtte lévővel is tettem. Nem számít. Az élet nem mindig és nem mindenkivel kegyes, én ezt már sajnos nagyon jól tudom és amennyire lehetséges igyekeztem is elfogadni. Sokan élnek olyan házasságban, ami nem jó. Az enyém... talán jó, vagy még jó lehet, talán nem. Fogalmam sincs róla.
- Jogos, szegény biztosan zokon is vette. - viszonozom a mosolyt, ami szinte az arcomra is fagy, amikor megint megszólal. Jó, azért ez a feszes fenék dolog azért egy kicsit leblokkolja az aktuális tevékenységemet, de aztán sikerül tovább lépni. - Ma milyen bőkezűen osztogatja a bókokat... vagy valami ilyesmi. - jól van, sikerült lekezelni, nincs gond és őszintén szólva ki ne venné valahol mélyen jó néven azt, ha feszesnek mondják a fenekét. Ez azért mégis csak jó hír, hogy férjes asszonyként azért talán még nem vagyok egy bányarém, hogy a férjem és én nem azért... Jó, ne gondoljuk tovább, mert a mindenféle következtetésekből folyton csak valami rosszra jutok és nagyon nem szép dolog vádolni olyan valakit, aki talán épp egy lövészárokban könyörög az életéért a mindenhatónak.
- Azt hiszem már ezért is hálás lehetek. - nem volt túl sok gondom a mai stílusával, azt hiszem. Jó persze nem az a tipikus úriember, és azért voltak kellemetlen részek most is, mintha a kedvességet úgy kéne kihúzni belőle erőszakkal, de azért azt hiszem most több volt a pozitív megnyilvánulása, mint a negatív és talán én is már egy fokkal jobban tudom kezelni a dolgait.
- Pillanatnyi gyengeség volt csupán, nem szokásom így elhagyni magam. - mondjuk ez abból is jól látszik, hogy pár pohár bor is simán kiütött, amit a legtöbben, akik már gyakorlott ivók, szinte fel se vesznek. A kézcsókra csak elmosolyodom, tényleg tud ő ha akar, ez már nem kérdés. - Majd még meglátom. - amúgy is elég nagy munka lesz a maradék önbecsülésemet összeszedni, és kimagyarázni ezt az egészet a szomszédoknál, de nem akarok itthon maradni e miatt, az is biztos. Minél kevesebb időt töltök itthon, annál jobb. Intek még neki egyet, aztán jó eséllyel felbotorkálok az ágyba, egy kiadós alvás most már igazán rám fér. Talán egy fokkal jobban sikerül majd, mint amiket az elmúlt hetekben produkáltam.

//Köszönöm a játékot cukorfalat! Very Happy //
Vissza az elejére Go down
Henry J. Winchester
Secrets All Around
Henry J. Winchester
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Winchester százados
Ω Hozzászólások száma : 143
Ω Kor : 40

Henry & Adeline Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henry & Adeline   Henry & Adeline Empty2014-06-03, 16:16


- Nem sántikálok semmiben. - Pillantok rá játékosan. Mi most tényleg ezt csináljuk? Mármint mosolygunk egymásra ahelyett, hogy én a falat kaparnám, ő meg belém építene egy sodrófát, vagy ami épp a kezébe akad? Nem rossz, tényleg beverhette a fejét, de valamibe én is nagyon belefuthattam, ha ezt teszem, ráadásul szívesen teszem.
- Hoppá... - Lehelem halkan, hosszan elhúzva a szót, s megemelem a szemöldököm. - Valamibe nagyon beletenyereltem, mi? - Egy halvány mosollyal akaratlanul is kiadok valami furcsa hangot, mintha nevetnék, de nem az igazi. Próbálok nem cinikus és arrogáns lenni. - Nézze, tudom, hogy nem az én dolgom. - Fordulok felé, ahogy a kezébe nyomok egy tányért, most egészen megértő és már-már empatikus a tekintetem. - Szóval ne is válaszoljon. Sajnálom.
- Mellesleg ne sajnálja. - Lököm oda vállat vonva, de nem hanyagul. - Technikailag én raboltam el a csapostól. - Mosolyodom el ismét, immár a fogaim is kivillantva, de nem nézek rá, a kezemben lévő evőeszközök elmosására figyelek. - Meg amúgy is... nem hagyhatom hogy ilyen feszes fenékkel egyedül járkáljon éjszaka, nem igaz? - Emelem rá a tekintetem, meg egy tipikusan nőcsábász félmosoly jelenik meg az arcomon, amit nem is kifejezetten neki szánok, csak jön, de azt, hogy „részegen”, szándékosan nem tettem hozzá, nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát, legalábbis ennél jobban. Miután átadom neki az utolsó darabokat és letörölgetem a mosogató környékét, meg a kezem is megtörlöm, hátat fordítok a pultnak, s nekidőlök.
- Nézze el nekem a stílusom. Próbálkozom, de ennél „normálisabb” nem tudok lenni. Túl sok időt töltök katonák közt. - Már nem mintha baj lenne, ez az életem, nincs ellenemre, de tény, hogy mi katonák egy külön faj tudunk lenni, főleg akik már az elejétől kint vannak és hozzászoktak ehhez az életvitelhez. Már aki hozzá tud szokni persze.
Hamarosan nagyot sóhajtok, ahogy felpillantok a faliórára, s ellököm magam a pulttól. Ideje lenne mennem, minden szó nélkül hagytam ott a srácokat. Nem mintha bárkinek is tartoznék bármiféle magyarázattal.
- Ne érezze magát kellemetlenül a ma este miatt, megesik. De ha lehet – húzom el a szám kissé gúnyosan, valahol mégis játékosan ahogy lenézek rá – kerülje az alkoholt. - Úriemberként kezet csókolok, közben végig a szemeibe nézek persze, majd kisétálok a konyhából, de még mielőtt elhagynám a házat hátra fordulok. - Oh és vegye ki a holnapot. Magára fér. - Majd távozom, s visszamegyek a kocsmába a többiekhez. Ezek után én is megérdemlek valami erősebbet, mint egy korsó sör.
Vissza az elejére Go down
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Adeline LaPierre
Ellenálló


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre
Ω Hozzászólások száma : 268
Ω Kor : 38

Henry & Adeline Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henry & Adeline   Henry & Adeline Empty2014-06-03, 08:49



Henry & Adeline



Majdnem megszólalok, hogy de hát nem lenne kötelező ezt csinálnia, de aztán vissza is szívom, mielőtt még kimondanám. Tudom, hogy ez most csak újabb vitát szülne, amire nincs szükség, plusz sajnos nem olyan egyszerű ez, hogy az ember csak úgy kihátráljon belőle, arról nem is beszélve, hogy így is úgyis vannak katonák, és ha ő jó benne... ha százados, akkor talán azért segíteni is tud azoknak, akik viszont még gyakorlatlanok. Hány fiatal fiú lehet, akiket úgy küldenek csatába, hogy az anyjuk talán soha nem láthatja őket viszont. Rémes, de tudom, hogy háború van.
- Nem gyenge a szervezetem, csak nem vagyok gyakorlott ivó. - rántom meg a vállam. Végülis így van ez, amúgy nagyon jól bírok én mindent. A pirítósra siklik a tekintetem, amikor elneveti magát. Önkéntelenül is elmosolyodom, de végül csak némán megrázom a fejem. Annyira nem lett rossz, és egy pirítóst, ha csak nem égett nagyon nem lehet elrontani, no meg az ember a próbálkozást érzékeli, nem azt, hogy valami hogy sikerül. Emlékszem még, hogy a házasságunk elején Marcel szinte mindent megevett válogatás nélkül, pedig komolyan volt olyan étel is, amit gyakorlatlan háziasszonyként olyan istenesen elrontottam, ahogy csak lehet. De soha nem volt egy szava sem, akkor se, ha már-már csípte a szemét annyira erősre sikeredett valami. Előfordult, hogy én kértem, hogy inkább ne egye meg, mert még én is éreztem, hogy rémes.
- Miben sántikál? - fürkészőn nézem, de mégis halvány mosollyal a szám szegletében, ahogy elkezd pakolászni. Én is felállok persze, már az előtt pár pillanattal megkezdem a mozdulatot, amikor megszólal. Kíváncsi vagyok, hogy mégis mit akar és nem mondom, hogy nem lep meg, amikor feltűri az inge ujját és megereszti a vizet. Hát őszintén szólva soha életemben nem gondoltam volna, hogy épp ez a fickó fog a konyhámban mosogatni, miközben nem is olyan rég még a rácsokon kívülről dobálta nekem a csipkelődő megjegyzéseket.
- Igazán megtisztelő, hogy ön mosogat a konyhában, százados. - már épp kiszélesedne kicsit a mosolyom, amikor tovább beszél. Persze halvány sejtése sincs róla, hogy pont olyasmibe tenyerel, ami nem épp a legkellemesebb témám, arról nem is beszélve, hogy nem is illik ilyesmit mondani csak úgy egy férjes asszonynak nem igaz? Az arckifejezésemet akár erre is érheti, bár az a fájdalmas rándulás azért mégis csak sokat mondó. - Na igen, ki akarja... - halkan sóhajtva lököm el végül magam a konyhapulttól, hogy egy törlőruhát magamhoz véve kezdjem el eltörölgetni a már lecsöpögött edényeket, amikkel ő már készen van. - Sajnálom, hogy elrontottam az estéjét és elraboltam az embereitől, de... azt hiszem mégis örülök, hogy itt van. - teszem aztán még hozzá, mielőtt valami cinikus megjegyzést vágna rá csak úgy csuklóból. Túl sokat vagyok ebben a házban egyedül, és igenis jó dolog, hogy most nem így történik.
Vissza az elejére Go down
Henry J. Winchester
Secrets All Around
Henry J. Winchester
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Winchester százados
Ω Hozzászólások száma : 143
Ω Kor : 40

Henry & Adeline Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henry & Adeline   Henry & Adeline Empty2014-06-02, 10:02


- Igaza van, ez rémes. - Bólintok teljesen cinikusan. - De ez a feladatunk, szerepeket játszunk. - Mélyen a szemeibe nézek és teljesen komolyan jelentem ki a következőt. - Ez a háború. - Ismét hátradőlök, a számat összeszorítva mélyet sóhajtok. Azt hiszi én élvezem a háborúsdit? Hogy nekem nem fáj? És a legrosszabb dolgok még csak el sem kezdődtek.
- Szerencséje van. - Célzok a szédülés abbamaradására. - Úgy tűnik mégsem olyan gyenge a maga szervezete. - Persze az még mindig nyilvánvaló, hogy nincs teljesen jól. Bár miért is lenne, de ezt az utóbbit veheti akár bóknak is, elvégre tőlem ez már felér egy dicsérettel. Ahogy a tekintetem lassan lekeveredik a maradék pirítósra, halkan elnevetem magam, s megcsóválom a fejem. - Evett már valaha ennél rosszabbat?
Hamar elhallgatok, választ nem is várok, az arcom is elkomorodik. Próbálkozom, próbálkozom, de én magam sem vagyok egy két lábon járó örömforrás, valószínűleg jóval elcseszettebbek az idegeim, mint a nőnek velem szemben, pedig nem mondom, ő is elég ramatyul néz ki. De eszem ágában sincs elkezdeni biztatni és megnyugtatni, hogy ne aggódjon a férje miatt, meg egyebek, mert csak rontani tudnék a helyzeten. Őszinte típus vagyok, nem pedig empatikus. Viszont legyen, tegyünk még egy próbát a nap megmentésére.
- Szóval azt akarja, hogy civil legyek? - Mosolyodom el halványan, de mégis mint mikor valaki rosszban sántikál, vagy tervez valamit. Hamarosan felállok, kezembe veszem a kiürült bögrét és lecsúsztatom a tálról a pirítóst – ami valljuk be érdekes mozdulat – hogy az is üres legyen, s a konyha felé indulok vele. - Na, mi lesz már. - Pillantok hátra arra célozva, hogy jöjjön ő is, amennyiben talpra tud állni.
Lepakolom a tányért és a bögrét a mosogató mellé, s mindent összeszedek, ami szintén erre a legkevésbé sem katonás procedúrára vár. Az edény, amiben teát főztem, néhány evőeszköz és egy-két tányér, nem sok, de lássuk.
- Évek óta nem csináltam ilyet. - Mosolygom szoldian lefelé, ahogy feltűröm az ingem ujját, s megeresztem a vizet, nekilátva a dolgoknak. - De ne mondja, hogy látott már ilyet. Érezze magát kiváltságosnak. - Egy egyenruhás katona... százados, már a konyhában sem mindennapi látvány, nem hogy a mosogatónál. - Persze ha a férjével szeretik a szerepjátékot, az más. Akkor ne is válaszoljon. - Nevetem el magam, ahogy épp a kezemben lévő villával felé bökök. Akkor bármi megtörténhet. - Persze én nem ítélek el senkit. - Vonok vállat. - Ki akarná ötven évig misszionáriusban csinálni. - Na tessék. Úgy tűnik a civil oldalam sem sokkal érzékenyebb, mint a katonai.
Vissza az elejére Go down
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Adeline LaPierre
Ellenálló


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre
Ω Hozzászólások száma : 268
Ω Kor : 38

Henry & Adeline Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henry & Adeline   Henry & Adeline Empty2014-05-28, 12:52



Henry & Adeline



- Mégis miért ne lehetne kicsit csak egy civil, amikor épp nincs szolgálatban. Legalább megpróbálhatná. - nem lehet kellemes, ha képtelen valaki legalább néha kikapcsolni. Értem én persze, hogy eleve így nevelték, hogy már gyerekkorától fogva katonának képezték ki, de attól még... Időnként egészen értelmesen tud viselkedni, csak ne érezném olyankor is mindig azt a hűvös távolságtartást. Nem azt mondom, hogy legyünk hirtelen a legjobb barátok, egyszerűen csak... Nem is tudom mit akarok. - Miért ne panaszkodhatna? Mindenkinek szükség van néha arra, hogy valakinek elmondja, ami zavarja, vagy bántja, még ha a másik nem is tud hozzászólni. Csak jó időnként kiadni magunkból. - én is szoktam, én is elmondom, hogy mi bánt. Ott van Auguste, nem tud segíteni, de attól még meghallgat. Persze ő sem tud mindent, vannak dolgok, amiket csak a falaknak mondok el az üresen kongó házban, mert képtelen lennék másnak, de ő olyannak tűnik, aki még ezt se teszi meg, csak elnyom mindent jó mélyre.
A következő mondatára nem is válaszolok, csak elhúzom a számat és megrázom a fejem. Azt hiszem pontosan tudja, vagy legalábbis sejti, hogy tényleg nem egy fejfájás a legnagyobb problémám és nem sok minden van, ami felülírhatja azokat a zavaró kérdéseket, amik bennem munkálkodnak, bármennyire is rossz lesz a holnap. De majd kihúzom magam, mint ahogy eddig is tettem. Nem sokan szoktak abból bármit is látni, ha én nem akarom, hogy mi munkál bennem, csak épp az utóbbi időben már kezd sok lenni. Eddig még könnyebben ment, csak azt elnyomni, hogy folyamatosan aggódnom kell az apámért, a férjemért, és erre még rájött ez a lehetetlen helyzet is, a bura, a bezártság, hogy semmi hírem róluk, hogy ha akarnának se tudnának visszajönni és mindaz, ami az erdőben történt... Vajon mennyit bír el ép ésszel az ember egyedül?
- De ez... ez rémes. - csak ennyit tudok mondani arra, amit tőle hallok. Talán a férjemnek is épp ilyen hazugságokat mond a felettes, miközben céltáblának küldi ki a nyílt színre. Összeszorítom a számat, egészen erősen harapva meg az alsó ajkamat. A fájdalom sokszor képes minden más kiűzni a fejből, a nem odaillő gondolatokat, a képeket, amikben elképzeled százféleképpen, hogyan halnak meg számodra fontos emberek, miközben te ott sem lehetsz velük.
- Már nem szédülök, ahogy mondta majd holnapra lesz rosszabb. Túlélem. - sóhajtok egyet. Kétlem, hogy a lelki állapotomra lenne kíváncsi, már eleget láttam a tekintetében, hogy más nyafogása hidegen hagyja, miért pont az enyém érdekelné. Nem hiszem, hogy egy egereket itató nőre lenne most épp szüksége, majd ha elment, majd akkor nyugodtan álomba sírom magam. Soha nem láttam anyámat gyengének, még akkor sem, amikor már nagyon beteg volt. Soha nem mutatta előttünk, ha valami fáj, de biztos vagyok benne, hogy ő is ugyanúgy tudott szenvedni, mint bárki más, csak megtartotta magának.
Vissza az elejére Go down
Henry J. Winchester
Secrets All Around
Henry J. Winchester
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Winchester százados
Ω Hozzászólások száma : 143
Ω Kor : 40

Henry & Adeline Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henry & Adeline   Henry & Adeline Empty2014-05-27, 17:56


- Nem igazán tudom hogyan legyek... „nem katona”. - Mosolyodom el udvariasan, de tartózkodóan. - Igazság szerint nem is engedhetem meg magamnak, hogy ne katonaként viselkedjek. - Nagyot sóhajtok és szemet forgatok. - De ne akarja, hogy épp én kezdjek el panaszkodni, épp magának. - Kacagok egyet. Egy civil nőnek semmi köze ahhoz, hogy gyakorlatilag egy kisebb zászlóaljat aggattak a nyakamba, mert a másik százados megsérült és nem „munkaképes”. Ez pedig jóval nagyobb feladat, mint amit az egyébként sem alacsony rangom megengedne. Ráadásul ott van az a dolog a bátyámmal is, ami nem kis részét tereli el a figyelmemnek. Tudom, hogy az ezredes megbízhatónak és jó katonának tart, de azt néha én sem értem miért viselkedik úgy, mintha csak egy végtelenségig terhelhető robot lennék szükségletek nélkül.
- Oh, higgye el, lesz holnap nagyobb problémája is. - Nevetem el magam, kissé kárörvendően, mintha csak csipkelődnék, de azt hiszem csak a valós és igenis kézzelfogható helyzet említése miatt próbálok ismét kerülni. Mintha nem akarnék beszélni róla.
- Elnézést. - Forgatok szemet, ami kivételesen nem ellene irányul, s a nedves ruhadarabot a kezébe adom, majd az ablakhoz sétálok, amit kinyitok, nem tárom ki teljesen, épp annyira, hogy bejöhessen egy kevés friss levegő.
- Nem feltétlenül zárjuk ki. - Vonok vállat, s visszaülök a helyemre. - De tudja idővel hozzászokik az ember. - Az egyik kezemet elnyújtom az asztalon, kicsit dobolgatok rajta az ujjaimmal, ahogy támaszkodom, s azt figyelem, majd végül felnézek a nő szemeibe. Kivételesen valahogy egész gyengéd a tekintetem. - Mikor valakinek – és valaki alatt teljesen nyilvánvaló, hogy  magamat értem, még akkor is, ha ezt nyíltan nem mondom ki – rezzenéstelenül kell egy gyászoló anya szemébe kell néznie és elmondani, egy rakás szart, hogy a fia hősi halált halt az anyaországért, hogy milyen példaszerű katona és bajtárs volt, meg egyebek... - cinikusan felhúzom a szemöldököm – Mikor mindketten tudják, hogy a fiú a jobb karját adta volna, hogy hazajöhessen és az anyjáért sírt, mikor behívták... - Néhány másodpercre elhallgatok. - Ugyanígy kell a nyavalygó zöldfülűeket megnyugtatnom, hogy a szemükbe hazudok. Nem azt mondom, hogy tetszik, de ez a feladatom, asszonyom. Egyszerűen csak nem engedhetem meg magamnak, hogy egy szemernyi kételyt is lássanak az arcomon. - Csak hazudok. De ez ezzel jár. Minél magasabbra jutsz a ranglétrán, annál többet kell hazudnod.
- De beszéljünk fontosabbról, mint én. - Dőlök egy kicsit előre, valami érdeklődést mutatva, s felé biccentek. - Maga hogy van?
Vissza az elejére Go down
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Adeline LaPierre
Ellenálló


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre
Ω Hozzászólások száma : 268
Ω Kor : 38

Henry & Adeline Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henry & Adeline   Henry & Adeline Empty2014-05-22, 19:09



Henry & Adeline



- Ezt néha nagyon nehéz elhinni... - állom a tekintetét, valahogy nem zavar, még a fejfájás ellenére sem. Tényleg néha úgy érzem ki nem állhat. Jó persze nem indult ez a kis ismeretség jól és tény és való, hogy nem voltam én se mindig kedves, de az esetek nagy részében ő váltotta ki belőlem és komolyan nehéz elhinnem, hogy nem utál úgy elvből, csak mert... Miért is? Az apró kis grimaszt talán még épp elkapom az arcán, mielőtt lehajtja a fejét. Létezik, hogy bántja, amit mondtam? Őszintén nehéz elhinni, maximum néha egy-egy szinte már véletlennek tűnő mondata esetén, mint amikor a vállát varrtam össze, vagy... valami olyasmi. Azt mondta a férjem szerencsés, bár persze nyomban igyekezett is az egészet elviccelni, mert úgy a biztos.
- Azt hiszem a bezártságot a legtöbben nem szeretik. Nem kellemes, főleg ha azt se tudjuk miért van, de... biztosan megoldódik majd. Legalább elég nagy a tér. - igen tudom ez nem a legjobb válasz, de mégis csak megjelenik valamiféle halvány biztató mosoly az arcomon. Legalább nem valami kis szoba, ahova zárva van, vagy... cella, hanem egy város, erdővel és mindennel. Arra már rá sem kérdezek, hogy a háborúba vágyik annyira, vagy szimplán a tétlenség zavarja. Nem számít, nálam jobban azt hiszem kevesen vágynak arra, hogy az az izé megszűnjön körülöttünk.
- Sose gondoltam, hogy rossz vezető lenne. Következetes és azt hiszem ilyennek kell lennie egy katonának, de.. néha lehetne egy kicsit nem katona, csak egy ember. - akivel normálisan lehet kommunikálni, aki nem köt bele minden szóba és akitől nem érzem úgy, hogy legszívesebben a falba verném a fejem, csak mert még a dicséretre is rosszul reagál. Legalább most azt hiszem igyekszik, magához képest legalábbis ez mindenképp fejlődés, bár tény, hogy legutóbb is volt apró magaslat ebben a bizarr hullámvölgyben, de aztán gyorsan vissza is estünk a mélypontra. Most is erre számítok, amikor kifelé indul, de végül mégis visszatér. Nem mondom, hogy nem lep meg, újra, de most legalább pozitívan.
- Ha nyugton maradok, akkor nehéz lesz ablakot nyitnom. - halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Ezt azt hiszem ő is tudja, csak talán rosszul fogalmazott. Jól esik a törődés, a hűvös törölköző meg főleg. Mondtam én, hogy tud kedves is lenni, ha akar. - De tudja... a fejfájás most a legkisebb problémám. - ezt már csak halkan jegyzem meg. Igen, hasogat a fejem, és igen tudom, ha felállnék akkor a szédülés is erős lenne, de ez annyira nem is érdekel. Rosszabb az a sok minden, ami a fejemben kavarog, sokkal nehezebb elviselni. - Maga hogy csinálja? A katonák hogy zárják ki azt, ami... zavarja őket? - nem hiszem, hogy semmi nincs, ami neki fájdalmas lenne, vagy csak kicsit is gondot okozna, az nem létezik és ez esetben valahogy meg tudja tenni, hogy ilyen legyen, ennyire... elzárjon magában minden rosszat.
Vissza az elejére Go down
Henry J. Winchester
Secrets All Around
Henry J. Winchester
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Winchester százados
Ω Hozzászólások száma : 143
Ω Kor : 40

Henry & Adeline Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henry & Adeline   Henry & Adeline Empty2014-05-22, 10:37


- Én nem utálom magát. - Vonom össze a szemöldököm értetlenül, még kérdőn enyhén oldalra is biccentem a fejem és csak figyelem egy darabig, vizsgálom az arcvonásait. Mi az, hogy miért kell ilyennek lennem? Milyennek? Tényleg ennyire elviselhetetlen lennék? A következő mondatánál, miszerint nem is hagynám, hogy kedveljen pedig egy egész csalódott, már-már fájdalmas – amit észre sem veszek, teljesen akaratlan – arckifejezéssel nézek le az asztalra a szemkontaktust megszakítva és az alsó ajkam rágcsálom, mintha valamin nagyon gondolkodnék.
- Elnézést asszonyom. - Rázom meg a fejem, ahogy újra felnézek rá, immár teljesen összeszedetten, a legapróbb kétely sem tükröződik az arcomon. - Igazán nem akartam goromba lenni. Szakmai ártalom. - Vonok vállat, majd sóhajtok egyet, még egy egészen viccelődni próbáló mosoly is feltűnik. - Azt hiszem nem lennék valami sikeres teszem azt egy tengeralattjárón. Nem bírom a bezártságot. - Célzok a burára és oh, csak nem épp most próbáltam meg értelmesen kommunikálni? Akkor ez most jó jel?
- Persze, hogy nem a parancsnokom. - Emelem meg a szemöldököm egy sejtelmes mosollyal, majd rövid szünet után folytatom. - A felettesem egy seggfej. - Ezt a magam módján egy burkolt bóknak is mondhatnám, csak hát nem mindig egyszerű kivenni a szavaim mögötti valós tartalmat. Hamarosan előre dőlök és az asztalra támasztom az alkarjaim közelebb hajolva hozzá. - És tudja mit? Még mielőtt megfordulna a fejében, hogy valószínűleg az alattam szolgálók is hasonlóképp vélekednek rólam, elárulom, hogy nem így van. - Elhúzom a szám és hátradőlök egy vállvonással. - Többé kevésbé.
- Nincs a terhemre. - Jelentem ki egyszerűen, egész közönyösen. Ahogy újra hátra vagyok dőlve a szék háttámlájának és a jobb kezem az asztalon pihentetve dobolgatok az ujjaimmal nem tudom nem észrevenni, hogy mennyire nincs jól. Megcsóválom a fejem és felállok, miközben nagyot sóhajtok. Nem gondterhelten, afféle szülői dorgálással. Minden szó nélkül elindulok, mintha csak ki akarnék sétálni az ajtón és eltűnni, de a konyha felé veszem az irányt, majd alig fél perc múlva visszatérek egy száraz törölközővel meg egy nedvessel.
- Ettől majd jobb lesz. Úgy tesz mintha nem látnám mennyire hasogat a feje. - Mögé lépek, s mielőtt még bármit reagálhatna a vállaira terítem a száraz anyagot, mintha fodrásznál ülne, a másikat, amit átitattam jéghideg vízzel a homlokára teszem és óvatosan tartom a fejét. - Ha lefeküdne csak elkezdene forogni a világ, de ha most nyugton marad talán jobb lesz. Talán egy ablakot is nyithatna. - Vagyis gondolom nyithatnék, ha már épp most „parancsoltam rá” hogy maradjon nyugton.
Vissza az elejére Go down
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Adeline LaPierre
Ellenálló


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre
Ω Hozzászólások száma : 268
Ω Kor : 38

Henry & Adeline Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henry & Adeline   Henry & Adeline Empty2014-05-22, 09:13



Henry & Adeline



Én igazán igyekszem, most is, hogy normális legyen a hangulat, bár magam sem tudom, hogy miért töröm magam. Talán csak jól esik egy kis gondoskodás, hiszen már jó ideje nem volt benne részem. Nem főzött nekem a kutya se teát, nem figyelt rá, hogy mi van velem. Nem kellemes tök egyedül lenni, és minden áldott nap aggódva bújni ágyba, és csak a párnát ölelgetni, hogy legalább pár órát aludni tudj, különben nem csak lelkileg, de fizikailag is totálisan leamortizálod magad.
- Miért ne kéne? Alapvető, hogy ha valaki segít, akkor megköszönjük. Legalábbis... errefelé így szokták. Talán leskelődünk az ablakon, de ismerjük az illemet. - szökik fel kissé a szemöldököm. Hát ez az, már megint kezdi! Nem értem, hogy miért nem lehet egy egész kicsit kevésbé komolyan venni mindent. Mintha még én követtem volna bűnt el azzal, hogy megköszöntem neki, hogy segített, hogy rendes volt és nem használta ki a helyzetet. Jó, hogy már nem bocsánatot kéne kérnem azért, mert megköszöntem neki. Végül csak gondolatban megrázom a fejem, és eszem a pirítóst. Nem is tudom, hogy mit vártam, vagy mire számítottam, hiszen eddig minden alkalommal ilyen volt. Csípős megjegyzések váltják egymást a morcos pillantásokkal, teljesen mindegy, hogy mit mondok vagy teszek. Mintha folyamatosan mindenki csak zavarná a köreit.
Arra már komolyan csak szoldian szemforgatni tudok, amit a porítósra, meg a teára mond. - De ön csinálta meg... hát mégis... miért kell ilyennek lennie? Ennyire utál mindenkit, vagy csak engem? - komolyan kezdem zokon venni, ahogy viselkedik. Nem értem, hogy miért kell mindenből a legrosszabbat kihozni, mindenben csak a rosszat látni. Én tehetek róla, hogy... nem is tudom, miről tehetek egyáltalán? Nem kellett volna hazakísérnie, ha ennyire a terhére van az egész, nyugodtan ott is hagyhatott volna és akkor most nem kell még nekem rosszul érezni magam, hogy terheltem ezzel az egésszel. Bőven van elég bajom, nem kell még rátenni egy lapáttal.
- Nem is hagyná, hogy kedveljem... - megrázom a fejem, ahogy figyelem, miközben szemez a pirítóssal. Komolyan közel járok hozzá, hogy egyszerűen a kezébe, vagy mi több a szájába nyomjak egyet, mert ha csak a kezébe kerül, a végén még visszatenné a tányérra, de ha már megjárta a száját, akkor talán nem tenne ilyet. Végül csak rászánja magát én pedig jól hallhatóan sóhajtok fel, amikor még engedélyt is kér, hogy vegyen az általa készített pirítósból. Fel sem foghatom, hogyan lehet valaki ennyire... meg se tudom fogalmazni, hogy pontosan milyen is, de az egyértelmű, hogy sokkal jobban örül annak a szelet kenyérnek, mint bármi másnak. Csak némán nézem, ahogy eszik, miközben én még mindig a felénél se nagyon tartok a sajátomnak. Nem sok étvágyam van, de talán tényleg jót tesz.
- Nem kell engedélyt kérnie arra, hogy elmehessen. Én nem vagyok a parancsnoka. És... és máskor segítenie sem kell, ha ilyen nagyon a terhére van minden. Majd... megoldom egyedül. - csak az én bajom, ha bajba kerülök igaz? Mint már láthatta párszor most is csak felszegem az állam, csak a kellemetlen rosszul lét és fejfájás oka az, hogy újfent könny szökik közben a szemembe. Nem érdekel, menjen el szépen, majd kibőgöm magam, aztán utána pár napig megint úgy tudok majd tenni, mintha semmi baj nem lenne.
Vissza az elejére Go down
Henry J. Winchester
Secrets All Around
Henry J. Winchester
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Winchester százados
Ω Hozzászólások száma : 143
Ω Kor : 40

Henry & Adeline Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henry & Adeline   Henry & Adeline Empty2014-05-21, 19:07


Amikor megkapom a napi bölcsességet, hogy talán azért kapom a legrosszabbat, mert azt feltételezem, csak unottan vállat vonok, mint akiről teljesen lepereg az egész, vagy nagy ívben tesz a világra. Persze ez nem így van, s mintha kicsit még rosszul is esne, de ezt nem látni rajtam.
Köszönöm. Cseng a fülemben a kifejezés, amit kitudja mikor hallottam utoljára, vagy hallottam-e egyáltalán és itt már láthatóan elkerekedik a szemem meglepett zavaromban. Ám mikor visszatérek a pirítóssal már ugyanúgy semmiféle kifejezést nem lehet észrevenni az arcomon, mint eddig.
- Nem kell semmit megköszönnie. - Szinte úgy mondom, mintha még nekem állna feljebb, hogy bármit is megköszön. Igazából csak nem vagyok hozzá szokva és nem is számítottam rá, a legkevésbé sem, na meg nem is vártam el. Én mindig csak a dolgom teszem, meg parancsot teljesítek, az én világomban nincs olyan kifejezés, hogy... köszönöm. Sem adva, sem kapva. Velem sem törődött sosem senki, hisz ki tette volna? Volt idő, mikor olyan kiképzőket kaptam akik éles töltényekkel gyakorlatoztattak és mikor technikailag szitává lettem lőve, akkor is csak bedugtak egy lepukkant kórházi szobába és úgy voltak vele ha túlélem túlélem, ha nem meg nem. De visszatérve, most ennyitől komolyan zavarba jöttem? Persze mint a legtöbb dolgot, ezt is a mogorva arcommal próbálom hárítani. - A maga kenyerét és vizét használtam hozzá. - Biccentek a pirítósra és teára, mintha még ő tett volna nekem szívességet és vállat vonok.
- Tudja én... nem szoktam ilyet csinálni, és nem is vagyok mindig olyan undok, csak valahogy... maga ezt váltja ki belőlem... - Erre a mondatára igen erős grimasz jelenik meg az arcomon, nem is tudnám hirtelen elmondani, hogy milyen kifejezés, de tény, hogy nagyon sajátságos. Azért egész hamar észbe kapok és egy kissé undok szemöldökráncolást követően eltüntetek mindent az arcomról.
- Nem kell kedvelnie. - Rázom meg a fejem egyszerűen kijelentve a dolgot. Hisz tökéletesen jól érzem magam egyedül a nagyvilágban, ugye... Ugye?... Már rég bebeszéltem magamnak, hogy nekem jó így is, szóval igen, nekem jó... így is.
Az alsó ajkam rágcsálom a nagy semmittevésben és lepillantok a tál pirítósra, mint aki nagyon gondolkodik, s észre sem veszem ahogy nagyot sóhajtok, majd hátradőlök a széken, de még mindig az egyik pirítóst figyelem, majd rövid hezitálás után elveszek egyet.
- Ha megengedi, asszonyom. - Pillantok fel rá komolyan, majd mikor már a pirítósnak szentelem a figyelmem elmosolyodom, mint egy büszke kisgyerek és beleharapok. Le sem tagadhatnám, hogy férfi vagyok, a tipikus „örül, mint majom a farkának, ha kaját lát” jelenséggel állunk szemben. Az aranyos mosoly persze lassan eltűnik és csak nyugodtan rágcsálom azt a szeletke kenyeret. Kicsit oda is égett, kicsit el is lett sózva, de az enyém és jobb, mint a semmi, ha már ilyen pofátlanul megkínáltam magam. Pillanatok alatt eltüntetem a „késői vacsorám”, majd Mrs LaPierrere nézek, mint aki elköszönni készül. Már nincs szüksége rám én meg nem várok semmit cserébe, szóval miért kellene maradnom? Én nem leszek senkinek nyűg a nyakán.
Vissza az elejére Go down
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Adeline LaPierre
Ellenálló


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre
Ω Hozzászólások száma : 268
Ω Kor : 38

Henry & Adeline Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henry & Adeline   Henry & Adeline Empty2014-05-21, 06:50



Henry & Adeline



Egészen hihetetlennek tűnik, hogy csak így gond nélkül lejutok a lépcsőn, pedig ez történik. Egészen stabilan állok a lábamon az első néhány nehézkesebb lépés után, csak a fejem az, ami hasogat és némi szédülés környékez meg, de csak az is akkor, ha túl gyorsan mozgatom a fejem, amit e miatt értelemszerűen inkább hanyagolok. Lassan pásztázok csak, hogy a százados itt van-e még, mert halványan rémlik, hogy ő szedett össze és kísért haza.
- Nem ittam annyira sokat, hogy... - összeszorítom a szemem, amikor újfent lazán belenyilall a fejembe a fájdalom és inkább hagyom a hosszabb kifejtést. Amúgy is kár lenne magyarázkodni, mert igenis sokat ittam, főleg magamhoz képest, mert bizonyára vannak, akik sokkal jobban bírják és pár pohár borral nem készítik ki magukat ennyire. Az első szavaira persze elhúzom a szám, nem értem miért kell mindig ennyire hivatalosnak lenni, de túlságosan nem vagyok most a helyzet magaslatán, hogy ne adj isten még vissza is szóljak valamit. Már az sem helyén való, hogy itt van, biztos vagyok benne, hogy pletykára ad majd okot, és az nem neki lesz kellemetlen, hanem nekem, de az se lett volna jobb, ha ki tudja még mennyit iszom a kocsmában, úgyhogy... még mindig ez a jobb végeredmény. Ezért inkább csak hagyom, hogy segítsen leülni. Bögrével együtt tényleg nem biztos, hogy ment volna.
- Nem akartam csapkodni. Mindig a legrosszabbat feltételezi, talán néha azért is kapja azt. - fáradtan sóhajtok egyet. Túlságosan kiütöttem magamat ahhoz, hogy elkezdjek neki esni, hogy milyen szemét alak. Nem az, hiszen segített. Azt is megtehette volna, hogy hagy a fenébe, hogy oldjam meg magam, de nem így történt. Nincs okom rá, hogy ezek után goromba legyek vele és őszintén szólva most erőm sincs ilyesmire. Engedelmes kislány módjára teszem, amit kér, megvárom, amíg megnézi a fejem. Lehetetlenül kék szemei vannak... nagyjából ennyit sikerül leszűrni, aztán követem az ujját, mindent, amit mond, ezúttal egy árva szó, vagy ellenkezés nélkül hajtok végre.
- Köszönöm! - bököm ki, amikor úgy tűnik, hogy minden kész van, de ő már pattan is fel, én pedig csak fáradtan könyökölök fel az asztalra. Nem az ajtó felé ment, tehát nem megy el azonnal, de hogy miért lépett le? Aztán a pirítóssal tér vissza, én pedig határozottan meglepetten, kissé elkerekedett szemekkel nézek rá. Tea, pirítós... Nem tehetek róla, de könny szökik a szemembe. Csak egy pillanatra, ahogy újra megrohan minden fájdalom, ami mostanság ért, de aztán gyorsan megtörlöm a szemem, mintha csak a fáradtság miatt lenne erre szükség. Elveszek egy pirítóst a tálról és lassan enni kezdem. Pár pillanat eltelik némán, mire megszólalok.
- Tudja én... nem szoktam ilyet csinálni, és nem is vagyok mindig olyan undok, csak valahogy... maga ezt váltja ki belőlem, pedig van amikor egészen rendes is tud lenni, ha akar. - nem sikerül mosolyt varázsolni az arcomra, csak egy fáradt pillantás az, amit rá vetek, most ennyi megy. Tudom, hogy nem kéne magyarázkodnom, de valahogy mégis csak úgy érzem mondanom kell valamit. Furán venné ki magát egy szimpla köszönöm, hogy aztán kitegyem a szűrét, bár gondolom legszívesebben menne már.
Vissza az elejére Go down
Henry J. Winchester
Secrets All Around
Henry J. Winchester
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Winchester százados
Ω Hozzászólások száma : 143
Ω Kor : 40

Henry & Adeline Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henry & Adeline   Henry & Adeline Empty2014-05-20, 18:35


Még csak alig egy órája várakozom, azóta szinte csak ülök és bámulom a falat, ebben nagyon jó vagyok, katonaként volt időm hozzászokni, hogy kussban kell ülni, amíg nem szólítanak, vagy vigyázzban állni órákig. Igen, órákig. Ez a szék meg kivételesen egész kényelmes, szóval nem nagy ügy. A poharam persze már rég üres, de talán már azzal is túl lőttem a célon, hogy ennyivel megkínáltam magam. Bár kit érdekel? Ha már beáldoztam egy iszákos nő miatt az estémet, ráadásul még csak rá sem pillantottam – pedig lett volna lehetőségem, a fürdőszobai eset csak a jéghegy csúcsa –, ennyi nekem is kijár, egy pohárka jó francia bor, nem több.
- Hm. - Húzom el a szám elismerően, mikor megpillantom a nőt, de ugyanolyan lazán ülök a széken, mintha mi sem történt volna. - Ez gyors volt. - Megfordult a fejemben, hogy jó eséllyel reggelig aludni fog. Vagy ájultan heverni... végül is nincs nagy különbség kívülről nézve.
- Már elnézést, hogy magára hagytam, - állok fel és kihúzok neki egy széket, hogy legalább azzal ne kelljen bajlódnia – de sem a fürdőben, sem a hálószobájában nem állhattam maga felett. - Forgatok szemet. - Nem lett volna túl – egy másodpercre elhallgatok és egy érdekes kifejezéssel összevonom a szemöldököm, amíg a megfelelő szót keresem – helyénvaló. - Persze ne higgye azt senki, hogy magamat hibáztatnám, amiért kiütötte magát a zuhany után, nem vagyok én az anyja, hogy napi huszonnégy órában istápoljam... már így is többet kapott, mint érdemelne. Persze ez nem személyes, de nem vagyunk épp túl jóban.
- Jöjjön. - Lépek elé, kiveszem a kezéből a bögrét, leteszem az asztalra, őt pedig leültetem a székre. - Mielőtt elkezdene csapkodni, hogy mit képzelek magamról, engedje meg, hogy megnézzem lett-e komolyabb baja. - Teljesen érzelemmentesen beszélek, mint akinek már előre a könyökén jön ki az indoktalan lecseszés, ami rá vár, akár azért, hogy ne segítsek, vagy hogy mit keresek még mindig itt, rossz színben tüntetem fel, vagy hogy biztos valami perverz vagyok és miután elvesztette az eszméletét még arrébb is löktem róla a törölközőt... ki tudja mit talál ki legközelebb, már egészen megszoktam tőle a szurkálódást.
Vele szembe fordítom a székem, majd leülök és óvatosan a kezeimbe fogom a fejét, hogy megnézzem az apró foltot. Amíg nem volt magánál nem akartam hozzányúlni, még ennyire sem. Nem lett nagy pukli belőle, hála a hideg késnek, igazán nagyon szívesen, asszonyom... Nagyot sóhajtok, mikor megvolnék a dologgal, majd elengedem és a szeme elé tartom az ujjam.
- Kövesse. - Adom ki a parancsot, nem foglalkozva azzal, hogy épp egy civil nő ül velem szemben. Ezután csináltatok vele néhány koordinációs tesztet, mint például érintse meg a bal mutatóujjával ezt, a jobb kezével azt, és így tovább.
- Rendben. - Bólintok az egész procedúra után, ami ellen esélye sem volt tiltakozni, na meg egész gyorsan lezavartam. - Nincs komolyabb baja. - Bár nem kötelességem itt ülni vele és megbizonyosodni, hogy rendben van-e, mégis egészen olyan vagyok, mint valami munkáját unó orvos. Komoly és egész hivatalos. De mégis mit tehetnék? Kezdjek el vigyorogni, mint aki úgy be van állva, mint a gerely, vagy mi?
Egy szó nélkül felállok, kimegyek a konyhába, néhány másodperc múlva pedig egy tál pirítóssal térek vissza, s leteszem elé az asztalra, majd visszaülök a helyemre.
- Ráfér a gyomrára. - Bökök a tekintetemmel a tálra.
Vissza az elejére Go down
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Adeline LaPierre
Ellenálló


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre
Ω Hozzászólások száma : 268
Ω Kor : 38

Henry & Adeline Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henry & Adeline   Henry & Adeline Empty2014-05-20, 14:27



Henry & Adeline



Nem hiszem, hogy komolyan gondolja, hogy attól jobb lesz, ha azt mondja másnak is rossz. Szerintem ember nincs a talpán aki jobban érezte magát, ha tudta, hogy másnak is elég nyomorúságos az élete. Nem tudom ettől úgy érezni, hogy jobb nekem, ugyanúgy nincs itt velem senki, aki fontos, ugyanúgy túl sok furcsaság történik, amiket nem egyszerű feldolgoznom és ugyanúgy minden nap az üres házba jövök haza, és nem tudhatom, hogy nem marad-e ez így.
- Így máris jobb... - egy pillanatra nézek csak fel rá, aztán újra lecsukom a szemem. Próbálom kizárni a zúgást a fejemből, de nem nagyon megy, no meg igyekszem rávenni magam, hogy értelmesebb állapotba kerüljek, de sajnos ez sem stimmel. Nem szoktam így elhagyni magam, nem jellemző rám. Inni sem szoktam, azt hiszem ez abból is látszik, hogy pár pohár bor ilyen hatással volt rám. Nem azt mondom, hogy soha egy pohárral nem kerül le a torkomon, csak hogy mindig maximum egy vacsorához egy pohárral és ennyi. Most kissé többet sikerült, de majd holnapra jobb lesz. Találok magamnak elfoglaltságot és újra szépen felállok, kihúzom magam és... várok tovább.
- Jól van, hiszek önnek. - bólintok egy aprót. Nem vagyok valami profi ivászat terén, ha azt mondja, hogy a tea hasznos, akkor a tea hasznos. Az viszont már úgy fest, hogy nem annyira, amit a fürdőszobában sikerül produkálnom. Még egészen jól indul, pedig azt hittem, hogy már a vetkőzéssel is meggyűlik a bajom, de úgy tűnik, hogy az még megy, csak az utána következő rész problémás, kikecmeregni a zuhanyból. Na az már nem sikerül jól, elhomályosul minden és leszáll a fekete köd is végül, a többiről már nem sok jut el hozzám, vagy inkább semmi. Talán csak pár pillanatra nyitom ki a szemem, amikor a kanapén a késsel ügyködik, de akkor se nagyon fogom fel a szavait.
Aztán már kis idő múlva az ágyban térek magamhoz. A fejem nem kicsit hasogat, most már legalább duplán, hiszen belülről és a külső ütés is hevenyészetten érezhető. Nyöszörögve siklik a kezem a fejemre - mintha az bármit is segítene -, majd végül igyekszem felülni. Nagyjából csak itt fogom fel, amikor lehullik a takaró és a törölköző is, hogy nem igazán vagyok túlöltözve. Halványan rémlik csak a százados, aztán a teára siklik a tekintetem. Az már biztos, hogy sokat ittam, az is, hogy... ha jól sejtem, akkor segített hazatalálni, de hol a fenében van a ruhám? A túlzott gondolkodástól kellemetlenül hasít a fejembe újra a fejfájás. Összeszorítom a szemem és inkább a teáért nyúlok. Lassan kortyolgatom, pedig már rég kihűlt. Aztán végül csak ráveszem magam, hogy megmoccanjak, és felkapjak valami ruhát, fehérnemű, szoknya, egy a kezembe akadó blúz, mégsem mehetek le egy szimpla köpenyben, vagy... törölközőben. Az sem biztos, hogy még itt van, lehet hogy elment, miután elrendezett. Önkéntelenül is elmosolyodom, amikor a vödörre siklik a tekintetem és felfogom magát a tényt, hogy teát főzött és még be is takargatott. Hetek óta nem foglalkozott velem senki.
- Százados... - az első pár betűnél még hangosabban szólalok meg, de aztán azonnal rájövök, hogy ez éktelen nagy hiba, ezért a végét már inkább szinte suttogva fejezem be. A lépcső most nem is okoz olyan nagy gondot, csak a fejem az, ami rémesen fáj, és még a teát sem lötyögtetem ki közben.
Vissza az elejére Go down
Henry J. Winchester
Secrets All Around
Henry J. Winchester
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Winchester százados
Ω Hozzászólások száma : 143
Ω Kor : 40

Henry & Adeline Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henry & Adeline   Henry & Adeline Empty2014-05-20, 08:33


A kérdésére nem kifejezetten felelek, csak vállat vonok, ráhagyva a választ, gondoljon amit akar. Én otthon még soha senkit nem láttam úgy leskelődni, mint az avignoniakat, bár az is tény, hogy akkor még kényszerhelyzet és háború sem volt. Az elsők között kellett eljönnöm a rangom lévén.
Amikor megköszöni a bókot – vagy legalábbis a gyenge próbálkozásom – látom a fájdalmas kifejezést az arcán, ha csak egy másodpercre is, de mint aki citromba harapott, mire kissé összevonom a szemöldököm.
- Tudom, hogy nehéz, asszonyom, de higgye el, másnak sem könnyű. - A hangom igen vegyes. Egyrészt megértő és valahol megnyugtató, mégis dorgáló. Akár az anyám látnám az előző háború idején, mikor halálra aggódta magát az apám miatt. Rosszabb napjain ő sem csinált mást, csak ivott, a különbség csak annyi volt, hogy ő ezt egy gazdag birtokon tette, nem pedig egy kocsmában. Nem mondom, nem egy gyerekbarát élmény alig hét évesen neked lelket önteni a siránkozó anyádba egy háború közepén... Persze félreértés ne essék, nagyon szeretem őt, de azért jócskán vannak rossz élményeim.
- Kávé... - Motyogom egész halkan, csak hogy megemésszem amit épp kérdezett, el is fintorodom. - Nos, asszonyom... kinek a pap, kinek a papné, de a kávé egy kifejezetten rossz megoldás ilyenkor. - Az kéne még, hogy jól be is kávézzon nekem. Úgy kiütné magát, hogy két napig szenvedhetne. Végül látom, hogy ráveszi magát a zuhanyra, így én is átmegyek a konyhába. Felajánlanám neki, hogy segítek, de az elég érdekesen venné ki magát, így inkább ráhagyom a dolgot, én meg foglalkozom a sajátommal.
Egész hamar találok valami francia fekete teát. Nem az igazi, de ez is megteszi. Megvárom, amíg felforr a víz, aztán elkészítem, egész otthonosan mozgok a konyhában, ami hát egy magamfajta esetében elég meglepő.
Épp kitöltöttem neki egy bögrébe a teát, mikor meghallom a robajt a fürdőszobából, s teljes nyugodtsággal teszek le mindent a pultra, ami a kezemben van, majd egy érdekes grimasszal, s nagy sóhajjal csóválom meg a fejem.
- Franciák... - Suttogom a fürdőszoba felé véve az irányt, majd odaérve bekopogok. - Mrs LaPierre, jól van? - Nincs válasz, újra kopogok. - Asszonyom? - Várok néhány másodpercet, majd lenyomom a kilincset. - Jól van, hát ha nem válaszol bemegyek, ha meztelen, ha nem. - Nyitom ki az ajtót, de a látvány, ami fogad nem kifejezetten tetszik. Néhány másodpercig csak nézek le rá, majd unottan megcsóválom a fejem. - Minek iszik, aki nem bírja?
Belépek és leguggolok hozzá, leseprem róla a fürdőszobai kellékeket, óvatosan rácsavarom a törölközőt, nehogy itt villantson nekem, majd a karjaimba veszem és kiviszem a kanapéra, ahol óvatosan leteszem. Nem vagyok egy szívbajos fajta, jóval komolyabb sérülésekhez vagyok hozzászokva, így eszem ágában sincs pánikolni, hogy most mi legyen. Mivel jeget nem találok – már miért találnék – visszatérek egy hideg vajazó késsel és megkeresem hol üthette be a fejét, majd miután megtalálom rányomom a kést.
- Maga aztán jól kiütötte magát... - Mosolyodom el, már-már elnevetem magam egy kicsit, de megpróbálok némi empátiát magamra erőltetni. Rövid gondolkodás után megkeresem a hálószobáját, s visszatérve ismét a karjaimba veszem, felviszem és beteszem az ágyába, be is takarom. Kap az ágya mellé egy vödröt – szükség esetére –, meg az éjjeliszekrényre a bögre teát, majd kimegyek a szobából, de az ajtót nyitva hagyom.
Bevallom jobb programot is el tudtam volna képzelni ma estére... és az is megfordult a fejemben, hogy most már hagyom aludni én meg lelépek, de talán felelősségteljesebb lenne még várni egy-két órát, hátha magához tér és leellenőrizhetem, hogy nem esett-e komolyabb baja. Így visszamegyek az előszobába, kiszolgálom magam egy pohárka itallal és várok.
Vissza az elejére Go down
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Adeline LaPierre
Ellenálló


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre
Ω Hozzászólások száma : 268
Ω Kor : 38

Henry & Adeline Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henry & Adeline   Henry & Adeline Empty2014-05-20, 07:22



Henry & Adeline



Nehéz úgy beszélgetni, hogy minden kérdést kellően át kell gondolnom, hogy normális válasszal tudjak előállni. Jelenleg arra sem könnyű koncentrálni, hogy megálljak a lábamon, nem hogy még pluszban beszélgessek is, de nem hagyom figyelmen kívül a szavait, legalábbis nem mindet, az igazán nem lenne szép a részemről, ennyivel még nagyjából tisztában vagyok.
- Miért az angolokat... nem érdekli, mi folyik körülöttük? - már arra is büszke vagyok, hogy egy-egy értelmes mondatot ki sikerül nyögni, legalább nagyjából, több most nem hiszem hogy menne, de amúgy akkor is meg lehet érteni, hogy az emberek kíváncsiak. Szerintem a legtöbben azok, igenis nézelődnek az ablakon, ha valami furát látnak és az meglehetőségen fura számba megy itt a környéken, hogy alig állok a lábamon, az pedig még inkább, hogy egy katona támogat be az ajtón, azaz engedi, hogy magamtól jussak be. Meg kell ugyan kapaszkodnom az első lépésnél az ajtókeretben, de végül visszaszerezem az egyensúlyomat és sikerül áthágni azt a pár méteres akadályt, ami a kanapé eléréséhez szükséges. Végre leülhetek, ami már nagyon kellett, ebben az állapotban az a kis séta is felettébb megerőltető volt, amit hazáig meg kellett tennem, a friss levegőnek hála pedig rémesen zúg a fejem. A szememet csak akkor nyitom ki, amikor újra megszólal és határozottan csodálkozva pillantok rá.
- Köszönöm. Mostanában sok időm van... rendben tartani. - fájdalmasan rándul meg az arcom, de épp csak egy pillanatra. Nem igazán van, aki rendetlenséget csináljon, nincs senki aki után pakolni kell. Milyen nagyon hiányzik most minden, amit régen utáltam, ami idegesített. Elpakolni apa, vagy a férjem széthagyott holmijait, megkeresni a kulcsukat, amit ők persze nem találtak, ha csak úgy letették valahova. Minden rendben van, fájdalmasan rendben, nekem pedig szinte már kellemetlen néha itthon tartózkodni. Elkalandozom kicsit, nem pont jó irányba, újra csak a szavai azok, amik visszarángatnak a jelenbe.
- Nem a kávé a jó ilyenkor? De... jó lesz a tea, köszönöm. - bököm ki végül. Nem kellene még ilyenkor is kötekednem, ha egyszer segíteni akar nem igaz? A felvetésre viszont bizonytalanul pillantok a fürdőszoba irányába. Az hogy most felkeljek innen és arra vegyem az irányt valahogy lehetetlen küldetésnek tűnik. Meg kéne állnom fixen a lábamon, amíg elérem a célt, aztán még le is vetkőzni, mindezt úgy, hogy egy végülis majdnem idegen férfi ténykedik épp a konyhában. Sejtelmem sincs, hogy milyen pletykákra fog ez okot adni, de azt hiszem ezen ráérek majd holnap kiborulni. Végül mégis megküzdök a felállással. Mindig az első lépések a nehezek, ha már meg van nagyjából az irány, akkor már egészen jól tudok haladni. Behúzom magam mögött az ajtót és még a vetkőzés is egészen jó sikerül. A víz határozottan jól tesz, percekig csak folyatom az arcomba a zuhany alatt állva, míg végül csak a szédülés és a baromi erős fejfájás marad, az viszont nem igazán akar elmúlni. Óvatosan evickélek ki, de persze sikerült kint is mindent összevizezni. A törölköző már meg van, vagy inkább majdnem meg van, amikor megcsúszik a lábam a vizes kövön. Talán csak erre várt a szervezetem, csak erre az apró ütésre a fejemen, ami koppan a csap szélén, hogy végre feladja a küzdelmet, magamra rántva a törölközőt, meg a csap feletti polc tartalmának egy részét.
Vissza az elejére Go down
Henry J. Winchester
Secrets All Around
Henry J. Winchester
Szövetséges


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Winchester százados
Ω Hozzászólások száma : 143
Ω Kor : 40

Henry & Adeline Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henry & Adeline   Henry & Adeline Empty2014-05-19, 18:38


- Mondja csak, maguk franciák mindig ezt csinálják? - Teszem fel a cinikus kérdést, mikor látom, hogy ő is észrevette a leselkedő szomszédokat, míg behelyezem a kulcsot a zárba, s elfordítom, majd a nőre emelem a tekintetem, mintha mondani akarnék valamit, de végül a panaszkodást, hogy nem tudok végigmenni Avignonban egy utcán sem, hogy ne leselkedjen valaki valamelyik ablakból csak gondolatban teszem hozzá, mert jelenleg nem látom túl sok értelmét nagy eszmecserékbe bonyolódni, meg amúgy sem hiszem, hogyha bármivel is megpróbálnék beszélgetést indítani túl sokáig tartana a dolog. Például az is mi, hogy ő nem azt mondta, hogy ki nem állhat, csak, csak...? Csak mi? Az egyenességet szeretem. Ha azt akarja mondani, hogy egy arrogáns bunkó vagyok, akkor mondja azt, hogy egy arrogáns bunkó vagyok, ne pedig azt, hogy „csak... csak...”. De ez van, ilyen vagyok, nem tudok vele mit tenni. Nem akarok vele mit tenni, ez azt hiszem afféle védekező mechanizmus. Ő talán gyerekesnek mondaná, én katonásnak.
- Csak ön után, asszonyom. - Mosolyodom el szolidan miután kitárom az ajtót, s hátrébb lépek, hogy elég helyet adjak neki. Megvárom, hogy bekecmeregjen, majd én is utána megyek becsukva az ajtót magam mögött. Várom, hogy magától bukdácsoljon el a kanapéig, nem akarok azonnal mögé lépni és odasegíteni a „saját területén”, amilyen büszke teremtés ez a nő, még magára venné. Így csak megállok a bejárattól nem messze és felmérem a terepet a tekintetemmel. Túl nagy a csend, képzelem hogy zúghatnak a fülei, valamit mondanom kellene azt hiszem...
- Öhm... nagyon... - zavaromban grimaszolok és torkot köszörülök, rövid szünetet is tartok, amíg keresem a szavakat – szép ház. Otthonos. - Teszem hozzá az utolsó szót. Közel sem olyan puccos, mint ahol én nőttem fel, de tényleg igényes. Ahogy elpillantok az egyik irányba meglátom a konyhát, így felé is veszem az irányt. - Engedje meg, hogy csináljak magának egy kis teát. - Megállok mielőtt átlépnék a konyhába, s felé fordulok, talán el is vigyorodom büszkén. - Az angolok profik ebben. Na meg – forgatok szemet, s már el is tüntetem a vigyort – higgye el én már csak tudom, hogy ilyenkor nincs jobb. Magának meg jót tenne egy kád meleg víz. Vagy zuhany. - Vonok vállat, mintha nem is érdekelne milyen lehet meztelenül, pedig egy pillanatra megfordult a fejemben, de hamar elhessegettem a dolgot. Bemegyek a konyhába és miután lámpát kapcsolok lecsekkolom mi hol van, majd keresek valami teának valót.
Vissza az elejére Go down
Adeline LaPierre
Secrets All Around
Adeline LaPierre
Ellenálló


Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre
Ω Hozzászólások száma : 268
Ω Kor : 38

Henry & Adeline Empty
TémanyitásTárgy: Henry & Adeline   Henry & Adeline Empty2014-05-19, 11:00



Henry & Adeline



Nem vagyok a toppon, de attól még a jól megszokott makacsság most sem hagyja, hogy ezt csak úgy beismerjem. Nem, az nem én lennék, aki azt mondja, hogy igen, totál ki van. Eddig sem tettem, még Augustenak sem mondtam semmit, mert... nem akarom őt sem terhelni. Van elég gondja, és egyszerűbb nekem, ha szépen lefoglalom magam azzal, hogy mindenféle ügyekbe ártom magam, amikkel kiverem egyeseknél a biztosítékot. De néha könnyebb más dolgába ártanod magad, mint a sajátoddal foglalkozni, ez ilyen nagyon egyszerű. Végül nincs más, kénytelen vagyok rá hagyatkozni, mert annyi csak eljut az agyamig, hogy néznek, hogy nem akarom, hogy bárki is holnap arról kezdjen el pletykálni, hogy Adeline LaPierre kiütötte magát egy kocsmában és feltörölte a padlót is.
Persze a kedélyállapotom annak rendje és módja szerint ingadozik, egyik percben még legszívesebben neki mennék, amiért azt meri feltételezni, hogy nem vagyok teljesen tökéletesen, a másikban pedig már elő is bukkan a mélabú. Mégis ki akarna hozzám érni, ha egyszer még a férjem is gondolkodás nélkül elment háborúzni a helyett, hogy velem maradt volna? Idegesítő vagyok és minden bizonnyal rémesen elviselhetetlen.
- Én nem utálom, sose mondtam, hogy... ki nem állhatom, csak annyira... annyira... - keresem a jó szót, de képtelen vagyok megtalálni, ezért végül csak megrázom a fejem, ami most nem a legjobb ötlet, mert mintha megráznál egy hóval teli üveggömböt, minden úgy elkezd körülöttem kavarogni, mintha minimum földrengés lenne. Összeszorítom a szemem, hogy talán mire kinyitom már minden normálisan nézzen ki. Ez hellyel-közzel sikerül is, már nem imbolyog annyira a talaj, legalább jó eséllyel haladni is tudok, legalábbis úgy, hogy segít. Tényleg nem gondolom, hogy holmi tahó lenne, csak néha rémesen kiállhatatlan tud lenni. Azaz nem néha, eddig mindig az volt, amikor találkoztunk, maximum időnként csempészett bele egy kis rendesebb viselkedést, akkor még kifejezetten szimpatikus is volt, de mindig gyorsan helyretette a téves gondolatokat a fejemben.
Belé karolok tehát, hogy biztosan kitaláljak az ajtón. Időnként még erősebben is kapaszkodom, de ahogy kint haladunk a levegőn kezd azért stabilizálódni a járásom. A friss levegő tényleg jót tesz, ha nem is tisztítja ki teljesen a fejemet, de legalább valamennyit segít. Fel sem tűnik, hogy könnyedén halad előre, pedig én aztán nem mondtam, merre lakom. Ez most nem olyan részlet, amire tudnék figyelni, sőt jó eséllyel most semmiféle részletre sem tudnék figyelni. Az a baj, hogy ha a fejem tisztul, akkor a zavaró gondolatok is visszatérnek, pedig pont azokat akartam elűzni legalább egy időre. A szavai zökkentenek ki, amikor megérkezünk.
- Van igen... valahol... lennie kell. - őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hová tettem, úgyhogy szépen végigkutatom az összes létező zsebemet, hogy végül sikerüljön rálelnem. Egészen stabilan sikerül állnom, maximum csak néha imbolygok közben kicsit. Mintha a szemem sarkából látnám, ahogy a szomszédban megmoccan a függöny. Érdekes lesz majd holnap a szomszéd néni szemébe nézni. Végül Henry kezébe ejtem a kulcsot, én tuti, hogy nem találnék bele a zárba.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Secrets All Around


Titkosított Akta

Henry & Adeline Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henry & Adeline   Henry & Adeline Empty

Vissza az elejére Go down
 

Henry & Adeline

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Henry & Adeline
» Adeline & Élodie - Teatime
» Henry & Adeline - Rosszkor, rossz helyen
» Adeline LaPierre
» Adeline műhelye

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Avignon Ereklyéi :: Archivum :: Avignon városa :: Otthon, édes otthon :: LaPierre rezidencia-