Nem hiszem el, hogy már majdnem tíz perce állok itt az ajtó előtt, de nem bírom rászánni magam, hogy bekopogjak. Pedig a többiek már a válasszal várnának vissza, én pedig még be sem mentem! Kellett nekem ilyen őrült feltételek mellett fogadást kötni. Na persze, ha nem teszem meg, valószínűleg akkor sem lenne más a helyzet. Akkor is itt állnék, kopogásra emelt kézzel, de mégsem érintve az ajtót. A legésszerűbb, hogy engem küldenek, hiszen ki ne tudná, hogy nemcsak katonák vagyunk mi ketten, hanem barátok is... Még mindig nem tudják, mi történt és ez így van rendjén. Azt hiszem. Nem mintha esély lenne rá, hogy helyrehozzam. Erről már lemondtam egy ideje. Bármit is teszek, nem lesz minden olyan, mint régen volt.
De legalább a bátorságom összeszedem és végre bekopogok és várom, hogy meghalljam a százados hangját. Mielőtt ténylegesen benyitnék, még egyszer megigazítom az egyenruhát, hogy úgy álljon, ahogy kell. Amint csukom az ajtót magam mögött, kihúzom magam és tisztelgek. Pont úgy, ahogy elvárja bármelyik felettes.
- Százados - szólalok meg határozottan, de kell egy pillanat, amíg megemberelem magam és felnézek rá. Akaratlanul is próbálom megkeresni a barátom tekintetét, de igazán meg sem lepődök, ha nem találom. Már csak a felettesem. Bár ne kellene újra és újra emlékeztetnem rá magam!
- A katonák szeretik a megszokott dolgokat. Kicsit nyugtalanok lettek, ahogy hallották a rádióban leadott adást - vágok bele a közepébe, amint lehetőséget kapok rá. - Egyre több a kérdésük, én pedig nem tudok rájuk választ adni. Jogosan nyugtalankodnak? Szűkösek a készletek? Azért kellett a közlemény? - egy pillanatra elhallgatok. Tudom, hogy már így is túl sokat beszéltem és igazából semmi jogom kérdőre vonni, hogy mit miért tesz, de ha nem tudok rendes válasszal szolgálni a katonáknak...
- Mi ez az egész, uram? - teszem még fel utoljára, időközben újra felé fordítva a tekintetem. Azt persze már nem jegyzem meg, hogy mióta érdeke neki, hogy megnyugtassa a civileket. Nem hiszem, hogy hivatalos parancs volt, ő mégis megpróbálta. Megtette. Nem is tudom, hogy lett-e bármi eredmény.