Ω Főkarakter : Walter Sheringham Ω Hozzászólások száma : 32 Ω Kor : 37
Tárgy: Alisha Jones 2014-05-07, 18:35
Dr. Alisha Jones
"Lelkiismeret: az, ami akkor furdal, ha nincs logikus oka annak, hogy úgy viselkedjünk, ahogy elvárják."
Userinfó: Főkarakter neve: Walter Sheringham
Név: Alisha Jones Rang/Foglalkozás: Sebészorvos Születési dátum: 1913. október 25 Csoport: Városlakó
Jellem: Ki lesz orvos? Ki lesz szívsebész? Bizonyára az, aki segíteni akar. Én ilyen vagyok, egy önkéntes angyal, akinek még a saját élete sem fontos annyira, hogy szenvedni lásson valakit. Számomra nem létezik olyan, hogy háború, ellátom a foglyokat is, ez nem a hatalmi harcokról, hanem emberi lényekről szól. Mániám, hogy még azokon is segíteni akarok, akiken már nem lehet, egyszerűen nem tudom elfogadni, ha mégsem sikerül. Volt már rá példa, hogy sokak életét kockáztattam, hátha megmenthetek keveseket, még ha ésszeűtlen is. Sokszor kijavítok másokat, a végletekig tudálékos vagyok, és csakis az egyenességet tudom elfogadni. Inkább hibázzon valaki, de ismerje be, de nem tűröm, hogy álszent dolgokkal megvezessenek. Amilyen érzelmes vagyok, annyira szigorú tudok lenni abban, ha valaki nem törődik magával, vagy nem akar élni. Hajlamos vagyok arra, hogy átvegyem a vezető szerepét, de ez nem tudatos, csak abból fakad, hogy orvosként hallgatnak rám. Viszont ha ráeszmélek, hogy mindenki az én szavamat lesi, zavarba tudok jönni, és hárítok. Gyakran fordul elő, hogy idősebb, érettebb férfiakhoz vonzódom. Örökletes paranoid skizofréniában szenvedek, amelynek köszönhetően előfordul, hogy olyanokat látok, amiket más nem, és nagyon nehéz elkülönítenem, mi is a valóság. Ezt erősen titkolom, hiszen így nem lehetnék orvos. Egy kamaszkori traumának köszönhetően, és a skizofrénia mellékhatásaként kialakult bennem egy második énkép, akinek létezéséről nem tudok. Úgy élem meg, hogy valaki évek óta a nyomomban van, üzeneteket ír a tükörbe, vérrel a falra, időnként eltesz láb alól azok közül, akiket megkedvelek. Nem úgy kell elképzelni, hogy az elmémben a két én egyszerre társaloghat. Vagy az egyik van, vagy a másik, ám rá sosem emlékszem, észre sem veszem, hogy mi történt, mert főleg akkor teszi, ha alszom.
Külső: Sokan azt mondják, hogy jól állna nekem a szőke haj, de nem engedek a sötétből, komolyságot sugároz, talán majd egyszer mégis váltok. Kék szemeim olykor ábrándosak, de a szemüveg miatt mégis szigorúbbnak tűnök. A homlokomon fiatal korom ellenére sokszor barázdák találhatóak, köszönhetően a fontos döntéseknek, no meg a stressznek, amely végigkíséri az életemet. Ékszereket alig hordok, de a pénztárcámban megtalálható még egykori jeggyűrűm, inkább egy csinos óra ami jellemző rám. Finom smink, kizárólag akkor ha nem vagyok műszakban, akárcsak a parfüm, hiszen orvosként tökéletesen tisztának kell lennem. Alkatom vékony, szinte légies, mégis arányos, tehát nem vagyok azért egy deszka alkat.
Előtörténet: Egy újabb, rémálmokkal teli éjszaka. Nem tudom, hogy ki ő, és mit akar tőlem. Csak azt, hogy az életemre tör, legalábbis valami olyasmi. Amikor vízes veritékben felébredtem az orvosok számára fenntartott sötét fülkében, odasiettem a tükörhöz, hogy megmossam az arcomat, újabb üzenetre leltem. „Figyellek”. Ez állt rajta. Idegesen letöröltem, ez még mindig sokkal kevésbé rémisztő, mint amikor arra ébredtem egyszer, hogy le van zsibbadva az oldalam, amibe nem kis mennyiségű fájdalomcsillapítót fecskendeztek, hogy kibírjam az alkaromra szikével vésett sebeket, amelyen át rejtélyes üldözőm a következőt írta. Nem vagy egyedül. Talán a betegségemre értette? Kétlem. Fizikai megtestülése van a létezésének, a furcsa üzenetek csak kis részei a kirakósnak. Megtörlöm a szemüvegemet, ezúttal viszont nem teszem fel. Csak olvasáshoz van rá szükségem, vagy hogy komolynak mutassam magam, ezúttal viszont örülök, hogy élek. Kisietek a folyosóra, ahol ütemes koppanásokat hallok. Odafordulok, egy fogatlan takarító köszön rám, hogy jól vagyok e. Megkönnyebbültem intek, és nézek körül, de amikor ismét felé nézek, már ott sincsen.... Hát ezért nem szoktam egyedül lenni, mert nem tudom, mi a valóság, és hogy mi nem. Ezt nagyon diplomatikusan szoktam kezelni, hiszen ha bárki megtudná, hogy milyen komoly betegségem van, el is vennék tőlem a praxist. Még műtét közben is fordult elő olyan, hogy láttam valamit, szerencsére nem lett belőle probléma. De ez a munka az életem, nem tudnék máshogyan élni. A férjem tudta ezt, elfogadott így, és támogatott. Halála óta teljesen elveszett vagyok, még ha ebből a külvilág nem is érzékel semmit. Nem megyek most már vissza a pihenőbe, várnak rám, a műszakom nemsoká kezdődik. Egy kávé pont elég lesz. Talán kapok mellé egy pirítóst is.