Ω Főkarakter : Lavigne kisasszony Ω Hozzászólások száma : 16 Ω Kor : 34
Tárgy: Re: Camille & Henry 2014-06-12, 19:28
Camille & James
- Ha a barátod nem jött volna utánad már rég nem élnél. – vágok vissza azonnal, aztán inkább befogom a számat, sokkos állapotban van és azt se tudja, hogy mit beszél. Bár szerintem ezt megjegyzi, aztán kérdőre is von, hogy mért is csináltam ezt az egészet. Akaratlanul is elmosolyodom a latexes megjegyzésén. Ha ezt betudta nyögni biztosra veszem, hogy életben marad. Még a sebek tisztítását is remekül tűri, aminek azért örülök, az, hogy mikor felordít mert az alkohol elkezdi csípni nem lep meg, nekem ugyan nincs semmi bajom, de a kezemet marja a drága innivaló. - Nem fog kitudódni semmi, elfelejted, hogy ki vagyok. Megoldom. – pillantok rá, szerintem azt se fogja fel amit mondok neki, mert makacs, mint egy öszvér így is, hogy félig halott. - Nem kell megölni se szerencsétlen nőt, csak kicsit megtoldom a szegényes fizetését, vagy megfenyegetem még nem döntöttem el. – gondolkodom el egy pillanatra. De tudjuk, a pénz beszél, kutya ugat, az ember pedig hallgat. Felvont szemöldökkel nézem mit is akar csinálni. Takarítani? Persze értem miért akar, de ő nem tudja megcsinálni én meg igen. Nem is guggolok mellette, felpattanok, mint akibe darázs csípett. Ha a rendőrök kijönnek nem fognak vele foglalkozni annyit, mert egyáltalán nem érdeklik őket, hogy egy idegen meghalt a városban. A rumli már most is nagy volt, de én még nagyobbat csinálok, mintha betöréses gyilkosságot követtek volna el, aminek valljam be van alapja, ennek az embernek elég sok értékes és drága holmija van. - Ne gondolkodj, maradj csendben, most az egyszer bízz bennem, mindent elintézek, s neked nem lesz bajod belőle, ahogy nekem sem. Alibit is találunk neked, ami én leszek, úgyis megígérted, hogy iszunk az egyik kocsmában. – vonom meg a vállam könnyedén. Felkapok egy táskát, beletuszkolom a véres zubbonyt, meg néhány dolgot, olyanokat ami értékesnek tűnhet, mert mégis milyen már, hogy ne visznek el semmit a betörők? Teltek-múltak a percek, megjelent Smith. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. - Smith, örülök, hogy látlak, de sietnünk kell, nem vihetjük a kórházba, nálam kell ellátnod az összes sebesülését, ugyan már elláttam, de szükség van rád is. Tartozol nekem ennyivel, a feleséged nekem köszönheti, hogy él. – vonásaim megkeményedtek, látom ahogy egy pillanatra eltorzul az arca mikor a feleségét emlegetem, szerencsétlen asszony is kém volt a szövetségeknél, velem ellentétben ő lebukott, még mielőtt a nácik kivégezték volna, előtte egy nappal szöktettem meg, igaz így nekem is kockázatos volt náluk maradnom, viszont már nem is vagyok ott, elég információt szereztem. Smith intézkedik hordágyra kerül az én kedvenc katonám, majd le is viszik a mentőbe. Találok egy köteg készpénzt az ágy alatt, a cselédet pedig a falnak nyomom. - Itt van ez a pénz, fogalmam sincs, hogy mennyi, de elég sok, hogy ne ebben a koszfészekben dolgozz. Nem beszélsz arról ami itt történt, nem láttál senkit a szobában a halott férfin kívül, megértetted? Ha nem megkereslek és lemészárollak, nem megöllek, az túl egyszerű lenne, levadászlak, mint egy állatot szokás. – a hangom halk, mégis erőteljes. A lány nyöszörögve bólint, a pénzt begyűröm a zsebébe, biccentek a fejemmel, mehet a dolgára. Gyorsan szaladok le a lépcsőn, aztán a mentőbe ülök. Az elindul a kúria felé amiben már csak én lakom, mivel anyám szanatóriumba került, apámat meg elvesztettem a tüdőrák miatt. Megrázom a fejem, ezek nem fontosok jelen pillanatban. Az a fontos, hogy Henry biztonságban legyen nálam,meg a doktor elássa. Aztán majd lesz, ami lesz. Hamarosan a házhoz érünk , kinyitom az ajtót, bevezetem őket a házba, majd a szobámba, mivel az legkényelmesebb, a nappaliban foglalom el, mert innentől kezdve az orvos dolga minden. Persze, ha nem végez jó munkát szemrebbenés nélkül ölöm meg.
Ω Főkarakter : Winchester százados Ω Hozzászólások száma : 143 Ω Kor : 40
Tárgy: Re: Camille & Henry 2014-06-12, 09:54
- Azt hittem a barátok nem kémkednek egymás után. - Lököm oda egész undok hangvételben, már amennyire az erőmből telik persze, de nem is csoda, hogy ilyen tónust ütök meg, ha már egyszer kezd elviselhetetlen lenni a fájdalom, a nem régi Andrew-s és ezredessel való incidensről nem is beszélve. Nem meglepő hát, hogy elárultnak érzem magam, több oldalról is. Mikor vetkőztetni kezd egy erősen szenvedő grimasz ül ki az arcomra, de erőt veszek magamon, összeszorítom a fogaim, s csak egy-két elfojtott nyögés hagyja el a szám. - Egy kicsit szűkebb ruhát is vehetnél, ha azt akarod, hogy figyeljek. - Lihegem, a szavak közt levegőért kapkodva. Igen, ez lesz az, ez már sokkalta rám jellemző volt, mint az utóbbi idők viselkedése. - Mondjuk... - hörgök, de erőt veszek magamon – mondjuk latex. Az... az nyerő lenne... azt hiszem. Ahogy viszont a sebet kezdi tisztogatni, az a maradék humorérzékem is elszáll, minden egyéb tartással együtt és kínlódva ordítok fel, majd szitkozódom egy sort németül, ami valljuk be, elég érdekesen hat egy angol katona szájából 1940-ben. Ez persze csak a kezdeti sokk volt, hamar megemberelem magam, s amíg Camille a vérzést próbálja egy kicsit csillapítani, én csak üveges szemekkel bámulok magam elé, mintha valahol egészen máshol járnék. Meglepően jól tűröm a procedúrát, de talán már csak azért, mert a fájdalom miatt sokkot kaptam. Nem tudom, most egész jó, mintha megszűnt volna a külvilág. A fejem olykor előre bukik, én pedig hallatok valamiféle nyöszörgést, de ezen kívül semmi, mintha már egyáltalán nem lennék magamnál. Hosszú percek – bár nem érzékelem az időt, nekem óráknak tűnik – után végül megszólalok, talán még épp az orvos érkezése előtt. - Ha ez kitudódik... - Nyelek vissza egy adag vért, már kiköpni sincs erőm. Nem kell folytatnom a mondatot, ő is jól tudja, hogy ha ez kitudódik, a karrieremnek annyi és nekem ez az életem. - Kellenek tanúk. És el kell... hallgattatni a... - Célzok a szobalányra, bár belőle én nem sokat érzékeltem, szóval nem is tudom biztosan hogy férfi volt-e egyáltalán, vagy nő, egy cseléd, vagy a portás, nem tudom, csak azt tudom, hogy ott volt. - Engedj, takarítanom kell. - Lököm el a kezét és megpróbálok felállni, de ez csak az én szememben próbálkozás, valószínűleg pár centit, ha elmozdulhattam, több nem igazán megy. A takarítást persze úgy értem, hogy elrendezni úgy a helyszínt, hogy ne fogjon senki gyanút rám, meg egy alibi is kéne, aminek valljuk be az Aliciával való hancúrozás tökéletes lenne, de nem kérhetem meg, hogy vigye vásárra a bőrét miattam. - Ha nem akarod, hogy kicsesszenek veled, csessz ki mással. - Jegyzem meg, arra célozva, hogy nem érdekel kire kell rákenni ezt az egészet, hogy én megússzam.. - Figyelj az egyenruhámra... - Lehelem felé. Az egyenruhából, amit lehúzott rólam gyerekjáték felismerni.
Alicia C. Lavigne
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Lavigne kisasszony Ω Hozzászólások száma : 16 Ω Kor : 34
Tárgy: Re: Camille & Henry 2014-06-11, 22:34
Camille & James
Él.. Nekem ennél több nem is kell. Ha kellett volna akkor a halál torkából rángatom vissza mert nem hagyhat engem itt egyedül. Nem mintha tartozna nekem valamivel, de akkor sem hagytam volna, felőlem hetven évesen meghalhat, viszont most szenved, és élni fog, kibírja a háborút, még több nőt kápráztat majd el a mosolyával. Na, és kisegítetett neki? Természetesen én, az adósom lett, ami nem is baj, bár a barátom így igazán nem is verem majd le rajta. Figyelmesen hallgatom végig amit mondani akar nekem, inkább suttogja, ezen nem is csodálkozom, kész csoda, hogy még él. - Ne aggódj, nem fogok hozzányúlni. – már éppen indulnék megkeresni azt a vacak lábat mikor megint nyöszörög egy kicsit. Alkohol, ez nekem is eszembe juthatott volna, néha tényleg szőke vagyok és nem csak a hajszínem. Bólintok egy aprót, nem is kellett volna utasítania magamtól is elláttam volna, még most sem bír csendben maradni pedig alig bír beszélni. - Nem küldött senki, én jöttem magamtól mert aggódtam érted. – nyomtam gyengéd csókot a homlokára, először alkoholt keresek, találok jó minőségű whiskey-t, majd törölközőt és kötszert kerestem, azokat is sikeresen beszerzem. Nem tudom ki volt ez a fickó, de magamban hálát adok a dolgaiért. A véres egyenruhájának zubbonyát nagy nehezen leszedem róla, nem könnyű feladat, mivel nem akarok neki még több fájdalmat okozni, viszont így könnyebben hozzáférek, az inget meg csak kigombolom. - Csak figyelj rám, ennyit kérek.. – kezdem el kitisztogatni a sebet az oldalán, elég csúnya, más nő már régen padlót fogna ennyi vértől, meg a sebesülések látványától, ami a számomra elfogadhatatlan, lehet azért vagyok hozzászokva, mert katona vagyok, meg részt vettem nővérképzésen is. Miután végzek vele be is kötözöm. A többi sebét is ellátom, utána megkeresem azt a vacak nyúl testrészt is, miután gondosan becsomagolom, elteszem a kabátom belső zsebébe, majd, ha jobban lesz megmondja mit szeretne vele, de addig is én őrzöm. Ahogy kipillantok az ajtón, egy cselédruhába öltözött nőt látok meg, nem is habozom azonnal beparancsolom. - Még mielőtt sokkot kapna hívja a mentősöket,de azonnal! Azt is mondd, hogy Lavigne kisasszony kéri, és szóljanak Smith doktornak, hogy kék kód van, tudni fogja miről van szó. – ellentmondást nem tűrően parancsolok rá, csak egy bólintás,s már szalad is intézkedni. Pici vagyok, de a tekintélyem még így is megvan. - Már csak pár perc és normális körülmények között látnak el, addig is tartsd nyitva a szemed.. – adom most ki én az utasítást, pedig ő az aki ugráltathatna engem, mert a felettesem.
Ω Főkarakter : Winchester százados Ω Hozzászólások száma : 143 Ω Kor : 40
Tárgy: Re: Camille & Henry 2014-06-11, 09:56
Alig lélegzem, inkább csak hörgök. És borzasztóan szédülök. Érzem – vagy inkább csak tudom – hogy a sérüléseim kegyetlenül fájnak, de annyira nem vagyok már magamnál, hogy fel sem fogom a fájdalmat, mintha már ott sem lenne. Azt hiszem beletörődtem, hogy meg fogok halni. Ám ekkor valahol nagyon messze hallom az ismerős hangot, amit nem tudok hova tenni, már fel sem ismerem és érzem az érintést, de ezt sem fogom fel. Öklendezve köhögni kezdek, minek hatására a számból és orromból is vér folyik, majd az utasításra erőtlenül kinyitom a szemeim és a hang irányába fordítom a fejem. Néhány másodpercig csak figyelem az alakot, mintha nem tudnám hirtelen hova tenni és próbálnám beazonosítani ki az, hiába csak egy karnyújtásnyira van tőlem. - Cam... - Suttogom halkan, majd a fejem újra előre bukik, képtelen vagyok tartani. De mit keres ő itt? Kémet küldtek utánam a Szövetségesek? Félt az ezredes, hogy hülyeséget csinálok a kapott hírek miatt? Vagy már régebb óta megfigyelnek? Tessék, a végén csak sikerült ténylegesen szégyent hoznom a Winchester névre, szép volt. - Várj... - Próbálok a suttogás helyett emberi hangot megütni. - Az ereklye... Keresd. - Adom ki a parancsnak is gyenge utasítást, s a cél érdekében kicsit összeszedem magam. - Ne érj hozzá. Egy nyúlláb. De ne érj hozzá. Csomagold be. Tedd el biztos... helyre. - Lihegem a rövidre fogott mondatok közt levegőért kapkodva, majd erőt véve magamon egy fájdalmas nyögéssel fentebb ülök, viszonylag kihúzva magam. Kezd beérni a fejemben, hogy kaptam egy esélyt a túlélésre és a bátyám a túloldalon aligha szólna hozzám, ha nem élnék vele. Most hasznomra válik, hogy kemény fából faragtak, hisz egy kevésbé képzett katona, vagy átlag ember már rég kidőlt volna itt a fal mentén és jöhetne a pap. - Keress valami tömény alkoholt. - Le merném fogadni, hogy Max értékelte a jó italt, így meglepődnék, ha nem lenne itt valahol. Többet azt hiszem nem is kell mondanom, Camillenek tudnia kell, hogy az oldalamon lévő sebre rendelem az italt, nem pedig utolsó kenetként. - Aztán kösd el. - Sürgősen be kell jutnunk a kórházba, ha ezt túl akarom élni. Mielőtt elindulhatna még erőtlenül megragadom a csuklóját és kimerülten nézek a szemeibe. - Ki küldött? - Suttogom. Az eddig behúzott függönyök hirtelen szétlebbennek és a nap utolsó sugarai még fénnyel töltik meg a szobát. Elmosolyodom. Tudom, hogy a bátyám az és lefogadom, hogy nagyon türelmetlen, mert ha csak az időt húzom végem. Nem is ő lenne, kettőnk közül én kaptam a humorérzéket, ő meg az empátiát.
Alicia C. Lavigne
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Lavigne kisasszony Ω Hozzászólások száma : 16 Ω Kor : 34
Tárgy: Camille & Henry 2014-06-10, 21:45
Camille & James
Megfigyelni a saját katonáinkat azt gondolná az ember, hogy nagyon egyszerű feladat. De nem az, itt még óvatosabbnak kell lennem, mert a bajtársak ismernek engem, nem olyan nagyon, mert nem engedem, viszont akit éppen megfigyeltem tényleg ismert. Pár éve gabalyodtam vele össze, semmi több csak szórakoztunk egymással, meg most is, félig francia vagyok szeretek csak úgy szórakozni, az érzelmeket meg messziről elkerülni, mert azokkal meg csak a baj van. Ami miatt figyelni kezdtem, hogy azt vettem észre Henry egyre mogorvább és szótlanabb, pedig majdnem mindennap volt egy „kedves” szava hozzám, amivel legtöbbször arra játszott, hogy zavarba hozzon, általában sikerül is neki, vagy visszaszólok valami még szebb dolgot. Nálunk így megy ez, nem is bánom, nem akarok letelepedni senki mellett és ő se, háború van, nem érek rá szerető asszonyt játszani, kém vagyok és megfigyelő, emellett a fegyverekkel is tudok bánni, bár nem az a gyilkos természet aki szemrebbenés nélkül bárkit lepuffant. Az önvédelem persze egészen más tészta, szükség már volt arra, hogy megvédjem magam. Óvatos léptekkel haladtam Henrytől tisztességes távolságban, a lebukás nem lett volna jó, akkor összerúgtuk volna a port rendesen, hogy mégis miért kémkedem utána? Nem értheti meg egy nő aggodalmaskodását, mert egy férfi, aki makacs is. Mondjuk nem hiszem, hogy felismert volna, egész hosszú ballonkabátot viseltem, egy barettel , francia vagyok természetesen mindig ilyet hordok. A megfigyelésemet akkor szakítottam meg mikor az egyik lakosztály felé vette az irányt, nem, nem akartam kihallgatni, pedig ez lett volna a feladatom, viszont akármilyen hihetetlen őt tiszteltem, ezért sem akartam arról tudni mit is csinál. Akkor rohantam fel a lépcsőn mikor lövős dörrenést hallottam. A torkomban dobogott a szívem, mi van, ha meghalt? Nem! Erre gondolnom sem szabad, a halálból is visszajönne nevetve, igen, ez pontosan így történne. Hosszan kifújtam a levegőt, s az ajtóra pillantottam, a zár letörve, s résnyire is van nyitva. Nem habozok, előveszem a fegyverem és óvatosan surranok be rajta, de azonnal leeresztem, mikor meglátok egy számomra idegen férfit holtan, a vér illata megcsapta az orromat émelyegni is kezdek tőle, nem foglalkozom vele, Henry a fontos. Letérdelek hozzá, gyengéden simítok végig az arcán egyáltalán nem akarom, hogy megijedjen, lehet sokkos állapotban van, sőt inkább biztos, vért is vesztett. Azt tudtam, segítségre lesz szükségem, a laktanyába nem vihetem vissza, rögtön kérdőre vonnának minket az meg a rangjába kerülne, engem pedig visszafokoznának titkárnőnek, vagy ki tudja milyen alantas munkára. - James, figyelj rám, elég, ha kinyitod a szemed, tudnom kell, hogy magadnál vagy-e . – kezemet a vállára tettem, finoman ráztam meg, mint egy alvó kisgyereket, akit az anyja kelt korán reggel, mert iskolába kell mennie. - Nem lesz semmi baj, csak tarts ki.. – az agyamban kattogtak a fogas kerekek, valahogy hozzám kell vinnem és orvost is szereznem kell, mindezt csendben.
