Egyszerűen nem tudom a tudtára adni, hogy egy két szó hatására nem fogok engedelmes katona lenni. Nem akartam katona lenni, kimondottan megvetettem ezt a dolgot és mégis itt vagyok. Természetesen tehetett volna ennek érdekében, nem kellett volna hagynia, legalább éreztethette volna velem, hogy törődik velem, de nem, Ő hagyta, hogy az apánk olyanba rángasson amit nem tartok tisztességesnek és nem is akartam sose az lenni.
Engem nem tud megváltoztatni, nem leszek az apánk hűséges ölebe. Bármennyire is szeretem Andrew-t hisz a testvérem, nem tudok olyan lenni mint Ő. Képtelen vagyok beletörődni a sorsomba, soha nem fogok. Lehet, hogy vértestvérek vagyunk, de semmiben sem egyezünk. Ő az az ember akire minden szülő büszke lehet, akire számíthatnak, aki a tökéletes gyerek. És vagyok én akire senki se számított csak úgy jött és romokba döntötte az eddig felépített várat. Engedetlen gyerek, tiszteletlen, csalódást okozó. Igen, ez vagyok én, ennyivel tudnám jellemezni magamat. Szeretnék megfelelni a bátyámnak, senki másnak. De egyszerűen képtelen vagyok úgy viselkedni, hogy büszke lehessen rám. Már mindent ott elrontottam, hogy drogokhoz nyúltam és ittam. Tudom, hogy ezt nem fogja megbocsátani. Ismerem eléggé ahhoz, hogy tudjam ezzel telt be nála a pohár. És nem tévedtem.
A következő pillanatban már a kerítésnek vagyok nyomva és a galléromat szorongatja. Nem ellenkezek, mert tudom megérdemlem.
-Nem akarom megöletni magam. De ez az egyetlen olyan dolog amitől jobban érzem magam, vagy te vagy az apánk sujkoljátok belém, hogy nem vagyok elég jó, azoktól a szerektől jobban érzem magam, képes vagyok elfelejteni mindent. - Mondom egész halkan, nem vagyok se ideges se mérges, egyszerűen csak tudatosult bennem, hogy egy barom vagyok és hogy mégis folytatok mindent ott ahol abbahagytam. Mikor kimondja, hogy végleg letett rólam csak nézem és nem tudom mit mondani. Talán így a legjobb. Nem kell miattam aggódnia, nem kell a balhéimmal törődnie. De ha így gondolom akkor miért esik ennyire szarul, hogy a saját testvérem végleg végzett velem? Mert én vagyok a hibás.
Csendben állok ott és olyan érzésem van mintha belém fojtották volna a szavakat. Végül csak megszólalok.
-Sajnálom Andrew, tényleg...- Ezzel hátat fordítok neki és pár méterrel odébb ülök le a kerítésnek dőlve. Arcom térdeimnek támasztom és gondolkodok. Mindent elrontottam, mindent.

Tulajdonképpen pont ezt vártam volna tőle. Hogy valamit megpróbáljon tenni. De nem tett semmit, végig nézte ahogy az apám üvölt velem én pedig képtelen voltam már a végére tiltakozni is. Szerintem valamit igazán tehetett volna, de nem tett és ez itt a lényeg.
-Bármit tehettél volna, nem azt mondom, hogy akadályoztad volna meg, csak láthattam volna, hogy legalább megpróbálsz kiállni mellettem, de nem tetted. Meg se szólaltál. - Tény, hogy semmit nem ért volna el azzal ha tiltakozik vagy üvölt mint az apánk, de az én szememben nagyot nőtt volna és legalább érezhettem volna, hogy érdekli a sorsom, hogy az öccsének tart.
Hiába tiltakoztam napokon át, végül csak a kiképző táborban kötöttem ki ahol bármit is tettem minden hiába való volt. Nem voltam több egy újoncnál akit meg kell leckéztetni. És meg is leckéztettek...de ez már egy másik történet.
Tudom, hogy a rang sokat dob a lantba és ha eljutok egy bizonyos szintig már magam dönthetek a sorsomról, de tudom ennek ára van, még pedig ártatlanok halála lenne a fizetség a szabadságomért, ezt nem vállalom. A ranglétra tetején olyan személyek állnak akik már átgázoltak családokon, nemzeteken úgy, hogy fogalmuk se volt kit ölnek meg, de nem is érdekelte őket. Tudom miből áll a háború, halál és nyomor követi minden léptét, de ezeken kívül van, hogy valaki elveti a sulykot és istent játszva öldököl, mert megteheti. Én nem akarok ilyenné válni még ha ezzel szabaddá is válhatnék.
-Igazán? Remek, nem izgat. - Vonom meg a vállam. Pedig valamilyen részen izgat. Nem akarom úgy végezni, de mégse töröm magam, hogy ne következzen be. Lesz ami lesz alapon élek. Nem sok veszíteni valóm van ezt bárki beláthatja. Mondjuk az eldugott pálinkámat jobb lesz minél előbb meginni, mert a hadbíróság után még valaki elcseni.
Megrökönyödve nézek Andrew-ra. Ez az "attól függetlenül itt maradsz" dolog nincs az ínyemre. Ha apám helyett akar apámat játszani rossz helyre tévedt. Nekem senki nem mondhatja meg mit kell csinálnom.
-Ha most megpróbálsz főnököt játszani, csak úgy közlöm, hogy még mindig nem tartalak annak. - Milyen vicces tud lenni Andrew. Végül mégis csak kikotyogom, hogy igenis élek a kábítószerek bármelyik változatával. Mikor melyiket vagyok képes beszerezni, egy katonának nem igen adnak ilyesmit, mert félnek attól, hogy azonnali lincselés lenne a vége, ez szerintem hülyeség. Talán két hónapja próbáltam ki először, és sokkal könnyebb lett tőle. Andrew ezt nem értheti, az Ő élete tökéletes.
-Jól hallottad. Drogozom alkalomadtán. Segít elviselni a gondokat, felszabadultabb vagyok tőle. - Bármit is mond nem érdekel, nekem ez így jó és nem szólhat bele az életembe. Semmi köze hozzá, hogy a katonai részlegen kívül mit csinálok. Eddig se érdekelték a dolgaim ezután se érdekeljék.
-Változó, mikor mi van. - Mondom a legnagyobb egyszerűséggel. Ha azt hiszi ezek után meghallgatom a mondandóját arról, hogy mekkora barom vagyok akkor téved. Bármit is tesz vagy mond, csak is én dönthetek arról mit miért teszek és nekem erre szükségem van.

Az apánkról szeretek még tárgyalást folytatni. Azt nem értem, hogy egyszerűen voltak-e neki valaha érzései. Mert a mi születésünk után már olyan volt mint egy robot, érzelemmentes és elhivatott. Anyámat sem tudom megérteni, hogy volt képes összeállni az apánkkal? Mit látott benne? Őszintén remélem, hogy idővel nem fognak mutatkozni rajtam a hasonlóságok apámhoz. Szeretnék tőle teljese mértékben mentes lenni.
Andrew viszont már most olyan mint az apánk, a baj csak annyi, hogy Őt képtelen vagyok kerülni, mégiscsak a bátyám, nem szeretném elveszíteni, talán ez az egyetlen oka még, hogy katona vagyok. Mert tudom amint ott hagynám a hadsereget elvesznék a számára. És talán ez fájna a legjobban. Minden mást fájdalom nélkül hagynék hátra, de a bátyám egy másik téma.
Amint leérek a kerítés túloldalára már ott vár Andrew és természetesen láthatja rajtam, hogy nem rajongok most érte.
-Egyetlen este után jön a többi, lehet neked a katonaságon kívül nincs életed, de nekem pont, hogy ezen kívül van. - Mondom kicsit sem úgy mint ahogy szoktam, csupán egy tényt közlök vele.
Megértem azt, hogy gyanakszik a kilógásom tárgya miatt. Általában ilyenkor vagy addig iszom magam míg a nevemre sem emlékszek vagy mint megszokottan drogozom. Erről viszont fogalma sincs, pedig már évek óta élek a szerrel. Szeretném ha erről tényleg nem lenne tudomása, akkor aztán kitörne a balhé biztos vagyok benne.
-Mindig is irtóztam az értelmetlen gyilkolásoktól, onnan például tudhattad volna. Míg neked bevált, hogy katona lettél addig nekem nem. - Az apánk helyettünk döntött el mindent. Ha lánya született volna mit tett volna? Kizavarta volna a frontra hátha hamarabb végeznek vele minthogy csalódjon benne? Gondolom velem is ez a terve. A szégyenfolt a családja címerén. Az is lehet, hogy már várom mikor sokall be és végeztet ki, róla eltudom képzelni, hogy ilyen vágy álmai legyenek.
A bátyám fenyegetése miszerint szól Henry-nek egy cseppet elég mulatságos. Lehet, hogy rá jobban hallgatok, de ez még nem azt jelenti, hogy félek is tőle meg a büntetéseitől.
-Szólj nyugodtan, mostanság amúgy is ritkábban láttam, elfelejtettem gyakorlatra menni...- Mondom rezzenéstelen hangon. Volt jobb dolgom is, mint Henry parancs szerint futni, míg a levegő is kiszorul a tüdőmből.
-Kértem valaha a beleegyezésed a lógásaimba? Nem emlékszem egyetlen egy ilyen esetre sem. - Rázom meg a fejem majd úgy hogy ne lássa kicsit elmosolyodom. Van valami abszurd ebben a beszélgetésben. A tisztem szó szerint könyörög azért, hogy ne lógjak meg míg én a közlegény csak úgy szimplán közlöm, hogy nem nagyon érdekelnek a büntetések.
-Ha szeretnék hazudni akkor nyilván azt mondanám találkozóm van, de nem így van. Az egyetlen dolog ami vár azaz alkohol és némi feledést segítő szer, semmi több. -Hát tessék elmondtam neki. Talán jobb is így, hogy tisztában van vele hová is megyek. Végül is a tisztem, tudnia kell a kimenőim céljáról.
Következő szavaira csak nagyot sóhajtok. Tényleg nagyon szeretné, hogy maradjak őrködni ha már abba is belement, hogy eltöltsön velem egy estét néhány pohár sör társaságában. Már kezdem megsajnálni, micsoda áldozat.
-Rendben. - Közlöm kurtán. Bár ha azt hiszi az éjszakai őrködés egy leányálom lesz velem akkor nagyon is tévedett.

Egyáltalán nem azt mondom, hogy a hadbíróság örömmel tölt el, de nem is félek tőle. Minden katona csupán addig katona míg betartja a szabályokat, de ha nem lennének következmények akkor ők sem így viselkednének. Na itt a különbség köztem és a többiek közt, engem így sem érdekelnek a szabályok.
Apám szerint anyám családjára ütök, mert ahogy Ő mondaná "onnan került ki a legtöbb degenerált ember.+ Milyen szép is az mikor a saját apánk az anyánk családját minősíti le ezzel persze anyánkat is. De ha őszinte akarok lenni akkor örülök, hogy nem az apám "fajta" vagyok. Tulajdonképpen az Ő családja nem is igazán mondható annak. A Maxwell família híres arról, hogy mindig erős katonákat ad ki a családból. Úgy látszik az apám valahol félig selejt lehetett, mert sikerült összehoznia egy igazán nem katona jellegű gyereket. Andrew természetesen az Ő tökéletes fiacskája. Már kisebb korában is megmutatkozott nála, hogy a szabályok betartása fontos a számára. Szerintem alig lehettem 8 éves mikor tudatosult bennem, hogy elveszítettem a fivérem. Apám a saját képmására alakította és egyedül maradtam.
-Tudom, hogy nehéz vele, mert képtelen egy pillanatra is emberként tekinteni rám. És erről a kedvenc dologról inkább nem mondok semmit. - Szerintem mind a ketten tudjuk nagyon jól, hogy rengeteg előnyben részesítette őt az apánk. Sose rejtette véka alá, hogy kit tart a fiának és kit csupán egy gyereknek aki nem felel meg a kritériumainak.
Az, hogy hogyan is fogok beszámolni neki Ezredesről az egy nagyon jó kérdés. Lehet csak szimplán elé állok és bejelentem, hogy bővült a családunk egy nála sokkal okosabb lénnyel. Vagy nem így kellene? Hát lehet, hogy nem, majd improvizálok.
Az, hogy megpróbálok kilógni nem kerüli el Andrew figyelmét és kelletlenül nézek rá.
-Ja tényleg, valami rémlik. Muszáj? - Fájdalmas és gyerekes arcot vágok és teszem fel a hülye kérdést. Természetesen tudom, hogy muszáj, parancs az parancs, de általában nem nekem. Semmi kedvem most vele vitatkozni. Miért nem tekint csak úgy el a szökésem felett? Igazán megtehetné, neki se fájna nekem meg még úgy se.
-Csak úgy közlöm, mint öcséd, hogy nem megöletni akarom magam, bár ha ez is benne van a pakliban az se érdekel. -Ha akarunk veszekedni egymással ha nem akkor is mindig ide lyukadunk ki. Ördögi körforgás, mint már említettem köztünk az egyetlen kommunikáció akkor esedékes ha éppen egymás fejéről ordítjuk le a hajat.
-Tényleg nem értem miért csinálod ezt. Aggódsz értem? Akkor kellett volna aggódnod mikor az apánk rám erőszakolta a katonaságot és tudtad ebből nem lesz semmi jó, most már szerintem teljesen mindegy, hogy aggódsz értem vagy sem. - Csak suttogok, eszem ágában sincs felemelni a hangomat. Mint említettem már, nincs kedvem veszekedni ismét. Andrew nagyon jól tudhatná, hogy az aggódással már elkésett, nyakig ülök a pácban, nem mintha érdekelne. Én a helyében nem velem foglalkoznék, hanem a saját karrieremet fényesíteném. Ez a látszat testvéri törődés nálam nem jön be. Mikor szükségem van rá sosincs ott. De mikor csupán annyit kérek hagyjon békén akkor a nyakamban liheg, ki érti ezt?
-A százados mindig ezt teszi, megszoktam már. - Vigyorgok Andrew-ra. Ha pedig úgy döntene, hogy Ő magam számol be erről Henry-nek ám legyen, nekem mindegy kitől tudja meg, de az biztos, hogy valakitől úgy is eljut hozzá a hír.
-Andrew, igazad van, apát gyűlölöm és te sem vagy a szívem csücske. Henry tényleg más, de még Ő sem az Isten. Apropó, Ő biztosan nem engedne el ma, mivel, hogy a mai büntetést ellógtam és nem jelentem meg nála. - Közlöm csak úgy mellékesen.

Szerintem mára már Andrew rendesen kiordítozta magát úgyhogy a katonák mára megússzák a dolgot. Valószínűleg már mind alszanak vagy készülnek rá. Én pedig számíthatok azt hiszem egy parázs veszekedésre vagy egy büntetésre, de hogy megússzam az engedetlenségért járó letolást, kizárt. Tévedtem, tényleg tart némi megkülönböztetést köztem és a katonái közt, míg Ők megússzák a dolgot addig én duplán szívok, mert a bátyám is meg a felettesem is egyszerre, hát nem ragyogó?
Míg Ezredessel foglalatoskodom természetesen megjelenik az Antikrisztus. Mármint a gyengébbeknek, Andrew. Csak egyszerűen felfogom amit mond és beleegyezem, persze senki ne higgye azt, hogy komolyan az őrködés a szándékom, ugyan dehogy. De szeretem ha a terveim előtt Andrew mit sem sejt. Elég nekem utána hallgatnom a világmegváltó mondatait és azt, hogy mennyire meggondolatlan vagyok és, hogy lassan benőhetne a fejem lágya, milyen klassz, hogy most múltam 20 éves és még mindig nem akadt le rólam.
-Csak nem vagytok fasírtban? Ha én szólok neki abból sose jön ki semmi jó, de rendben majd megpróbálok kommunikálni vele, már ha ez lehetséges. - Bár nem is tudom ehhez hogyan is kezdhetnék hozzá. Mondjuk így: "Apa figyelj csak arról lenne szó, hogy tegnap felszedtem egy kutyát, majdnem elrontottam a tökéletes bátyám akcióját ééés őrködés helyett becsajoztam." Na jó ez majd csak később fog jönni, szerintem szívinfarktust is kapni fog ezek után.
Hazudnék, ha azt mondanám nagyon sajnálnám ha elhagyná ezt az életet. Hát nem vagyok minta gyerek? Imádom az apámat.
Miután Andrew lelép és mondhatni ad egy félóra haladékot én fogom magam és elzárom Ezredest és még szalonnát is lopok neki. Remélhetőleg Andrew miután rájön, hogy elmentem nem dobja ki a kutyámat. Bár kinézem belőle ezt is, nem tehetek róla, de nekem olyan mint maga a sátán, ja nem, az az apám. A kerítéshez érve elkezdek felfelé mászni, de mikor a túloldalt lehuppanok a kiszáradt poros útra szembe találom magam a bátyámmal, hogy miért nem tud békén hagyni, örök rejtély.
-Jé, tényleg, te akkor miért is vagy itt? Rád férne egy kis gyakorlás. - Jegyzem meg cinikusan, de eszem ágában sincs feladni a dolgot, ugyan, mikor érdekelt engem, hogy Andrew hová helyez? Nekem ma dolgom van és neki is, őrködne kell és az egészben az a jó, hogy képes rá nélkülem is.
-Őszintén, mi közöd van ahhoz, hogy én mit teszek? Azon kívül, hogy a felettesem vagy semmi több. Ezzel, hogy elmegyek, ne aggódj a te tiszta katonai viseleteden nem fog gyűrődés keletkezni. A büntetéseket meg bízd rám, elviselek még párat. - Miattam ne aggódjon, ha kapok még büntetést akkor kapok nem nagy ügy. Mennyivel könnyebb is volna ha nem lenne bátyám, akkor nem kellene ketté osztódnom, mert így nagyon nehéz, hogy az egyik felem utálni próbálja a másik meg egyszerűen elfogadni olyannak amilyen. Nem könnyű.

Természetesen bosszant ami ma köztünk történt. Nem így akartam, nem akartam vele a kelleténél jobban összeveszni, csak a szokásos civakodást akartam előidézni, helyette egy életre elvágtuk a testvéri szálat köztünk, én így érzem. Szerintem most már képtelenek leszünk testvérként nézni a másikra, nem mintha eddig ez olyan jól ment volna nekünk. Csupán kiakartam hozni a sodrából úgy ahogy mindig is, helyette ordítoztam és a fejéhez vágtam, hogy utálom. Legközelebb azt hiszem mindent előbb végig gondolok még mielőtt elkezdenék civakodni vele.
Futás közben bármennyire is kiakarom üríteni a fejem, sajnos nem sikerül. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy mikor vált ilyenné a kapcsolatom a bátyámmal. Valahogy egy olyan alkalom se ugrik be mikor véletlenül is kijöttünk volna egymással. Gyerekként püföltük egymást és ahogy nőttünk végül a szavakkal okoztunk fájdalmat. De mostanság Andrew-t megbántani sem lehet, egyszerűen érzéketlen lett, mintha már nem is a testvéremet látnám hanem egy gépet, egy kötelességet teljesítő gépet. Fura ez. A kaszárnyához érkezve elvezetem Ezredest és adok neki inni.. Hamar neki is esik a hűsítő víznek én pedig a fejemet a csap alá teszem és magamra engedem a vizet. Hajam nedvesen tapad a fejemhez én pedig élvezem ahogy szép lassan lehűl a testem. Elzárom a csapot majd megrázom a fejem mint ahogy Ezredes szokta és lerázom magamról a vizet.
Időérzékem azt súgja, hogy valószínűleg már mindenki megérkezett utánunk, na jó, láttam Andrew kocsiját ahogy megérkezett. Annak ellenére, hogy most vigyázzba állva kellene várnom őt, eszemben sincs törni magam és inkább kicsenek egy kis kenyeret majd odadobom a blökinek. Ma igazán megérdemelne egy kis szalonnát is, ügyes kutya volt, na majd ha már lecsendesedett minden, lopok neki azt is.
Meghallom magam mögött a savanyú hangját Andrew-nak és ezzel tudom, nem ért véget az este. Csak nagyot fújtatok, de biztos vagyok benne, hogy nem állhatja utamat. Ha elakarok menni, elfogok.
-Értettem. - Én sem emelem fel a hangom, ez tőlem fura, de nem is ellenkezem, inkább Ezredes füle tövét vakargatom, eszem ágában sincs most beszélgetni vele, mára szerintem kibeszéltük magunkat bőven.
A kutyával kapcsolatos mondandójára viszont felemelem a fejem. Igaza van, Ezredes veszélyben van ha kóborolgat a közelben. Azok az idióták akik elvileg Őrök, általában egy mókusra is azt hiszik, hogy ellenség...
-Rendben, úgy láttam van egy szabad kennel, majd becsukom oda reggelig. - Valószínű, hogy Ezredes nem fogja díjazni a bezártságot, de azt nem hagyhatom, hogy pár idióta agyonlője. Miután Andrew elment fogtam és becsuktam Ezredest a ketrecébe és vizet meg egy kis szalonnát csempésztem be neki. Ezzel reggelig kihúzza utána meg majd keresek neki valami tartalmasabb reggelit.
-Jó legyél fiú! Most mennem kell, de reggel visszajövök érted. - Egy apró vakkantást hallat én pedig már azon vagyok, hogy lelépjek és ezzel magamra haragítsam szeretett fivérem. Na jó, nem ez a célom,d e úgy is ez lesz a végeredménye. Fél óra múlva én már ismét a városban leszek. Had őrködjön csak, ehhez ért.
A kerítéshez érve elkezdek felfelé mászni és megpróbálom a legkisebb hangot sem megütni, Köztudott, hogy Andrew hallása denevér radarként működik.

Újabb ötletemet követve hagytam ott a bátyám és futni kezdtem az éjszakában. A sok szerencsétlent jó sokkal lehagyva egyre gyorsítottam az iramon. Semmi szükségem nincs arra, hogy a gondolataim közé zavarjanak miközben azon vagyok, hogy jól átgondoljak mindent és kidühöngjem magam. Engedelmeskedtem, mert úgy állt módomban, de ha Andrew-nak van egy kis esze rájöhet arra, hogy ez csupán egy jól megtervezett csapda, csak neki. Muszáj jól játszanom különben ugrik az estém, azt pedig nem hagyhatom, elígérkeztem. Futás közben az esti szél borzolja a hajam. Körülöttem elsötétített házak sorakoznak, mindegyikben egy család alszik vagy éppen beszélgetnek, vajon milyen lehet normális családba tartozni? Ahol az ember nem az utcán rohan keresztül a saját bátya parancsára vagy éppen nem tart attól, hogy viszont látja az apját? Szerencsések. Lassítok majd megállok és bevárom a társaságot, ami ha elnézem igen eltart majd egy darabig, és ők katonák? Na ez érdekes.
Ugatásra leszek figyelmes és az eddig elkóborolt pajtásom rohan felém csaholva. Az ugrásától hanyatt esem és nehezen tudom rábírni, hogy ne nyalja össze a képem. Szépen levakarom magamról majd megsimogatom a füle tövénél. Igazából az, hogy Andrew megengedte Ezredes maradását, nekem nem jelent semmit, ha nem egyezik bele akkor is megtartottam volna. Ő is egy kivert jószág ahogy én is. Mind a ketten családra vágytunk és most megkaptuk egymást. Haverok vagyunk. Se Andrew nem választhat el minket se a többi felettesem. Ennyi.
Végre megpillantom a lassan kocogó (?) katonákat, csak egy ferde pillantást kapnak tőlem ahogy elhaladnak mellettem. Lehet nem vagyok jó katona, de azért egy kis futás meg se kottyan, ez miért csak nekem nem jelent szenvedést? Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy szerencsétlenek.
-Hé, Pajti, nincs kedved futó versenyt játszani? - Fordulok a kutyához, miközben látom ahogy a bátyám is közeleg. Egyet tapsolok és rohanni kezdek, a kutya a nyomomban és talán kicsit túl hangosan, de végig nevetem az utat és Ezredest. Szépen, pillanatok alatt hagyom le a pancsereket és a kutyával egyszerre rohanunk be a táborba. Térdemre ereszkedve fújom ki magam, de még mindig ráz a nevetés. Gyerekesen viselkedtem most, de élveztem. Kiegyenesedve várom Andrew-t és természetesen a nyers modorát is. Mert a kettő már meg sincs egymás nélkül. Végül beleunok a várakozásba és a kutya nyakörvét fogva elvezetem és adok neki inni. A nyelve már van olyan hosszú mint a zászlót tartó kötél.