Cosette & Morgan

Tárgy: Re: Cosette & Morgan 2014-07-11, 10:40

Cosette & Morgan

Miért érdekelne bárkit is a múltad? Megtudja változtatni? Nem. Tud segíteni egyáltalán valahogy? Nem. Akkor meg minek kéne másoknak mesélni róla? A sajnálatból nem kérek, az nem egy kifizetődő dolog. Ha fizetnek, akkor elmesélem én másodpercről másodpercre az életem, de azért nem olyan érdekes, hogy bárki is ezért fizessen. Utálok lelkizni, meg vigasztalni másokat. Ami megtörtént az megtörtént, törődj bele és kész. Vagy állj bosszút, ahogy én. Nem szoktam gondolni anyámra. Nem ismertem, nem is láttam soha, csak képeken, de azért az nem az igazi. A sírjánál is csak egyszer voltam kint. Állítólag nagyon kedves nő volt, és még képeken is látszott, hogy gyönyörű volt, nem is értem, hogyan volt képes összejönni egy akkora barommal, mint apám. Elégé bevoltam rúgva mikor kimentem a sírjához, de úgy nagyjából emlékszem a történtekre. Bocsánatot kértem tőle, amiért megöltem apát, elmagyaráztam neki, hogy miért tettem, és elküldtem a pokolba, amiért meghalt, mikor megszült. Tudom én, hogy nem tehet róla, de részeg voltam, és akkor azért nem vagyok éppen a legjobb társasság. Dühöngök és mindenkibe beleköttök. Nekem nem adatott meg az, hogy boldog legyek, miközben leiszom magam. Én török és zúzok, rosszabb esetben megölök valakit. Ez van, én ezt kaptam, de mindezek ellenére imádom az alkoholt.
-Én már kiskoromban is ittam, de te tudod, leszarom. – mondom egyszerűen, ahogy megrántom a vállam. Kiskoromban kezdtem el inni, olyan tízéves lehettem. Felkeltem az ágyból, vagy inkább nevezzük nevén, a szénakazalból, és ránéztem az órára. Tudtam, hogy az alkoholtól nem olyan intenzív a fájdalom, ezért jól bepiáltam a verés előtt. Persze az öreg rájött arra, hogy az ő piáját dézsmálom, így elzárta előlem és még jobban megvert. Nevetséges egy próbálkozás volt, de ez van, valahogy csökkenteni kellett a folyamatos fájdalmat és ez jó megoldásnak tűnt. Apám piában fürdött, úgyhogy volt honnan örökölni az alkohol szeretetét. Fogta és whiskyből öntött magának fürdőt egyfolytában. Nem volt százas az már biztos, de azért elégé nevetséges ebbe belegondolni, még én sem fürdök whiskyben, pedig jó poén lehet. Akár abba is belefojthattam volna.
Ha nem szedi össze az ékszereket, hát nem, én aztán teszek rá, amúgy is elég szép kis összeget fog kapni tőlem, abból aztán hónapokig úgy élhet, mint valami királylány. Én általában az értékesebb holmikat bedobálom a hátizsákba és eladom őket jó pénzért. Ha vannak kapcsolataid, akkor könnyebb is találni vevőket, ez már csak így megy. A halottaktól meg mindenki szeret vásárolni, azok nem pattognak, ha meglopják őket. Mindegy is, menjünk el a pénzért, aztán útjára is engedem a kiscsajt.

// Köszönöm a játékot, szuper volt, mint mindig Smile

//

Tárgy: Re: Cosette & Morgan 2014-07-10, 16:56

Morgan & Cosette

Nem is érdekel a gyerekkora, az enyémről sem szokásom másoknak mesélni, mert nem fontos. Nem akarom, hogy sajnáljanak és azt sem hogy kérdezgessenek, hogy miért nem változtatok, meg jajj de rossz lehet nekem. Nem, nem olyan rossz, túlélem, megszoktam más, fura is lenne más. Nem is hiszem, hogy képes lennék már nyugodtan aludni, nem mindig készenlétben állni, nem folyton figyelni és csak úgy ellenni valami szép házban, szép családdal... szép ágyban. Nem, az nekem már nem való. Az én szép életemet elvették és hülyeség azt remélni, hogy visszatér egyszer, talán pár évig, talán amíg gyerek voltam hittem még ilyen buta mesékben, de ez is szépen elmúlt, mint minden más, és nem fog visszatérni már soha az életben, ehhez cseppnyi kétség sem fér.
- Bocs, hogy el kell, hogy keserítselek, de nem is vagyok felnőtt és akkor tortázok, ha akarok! - majdnem a fejéhez vágom, hogy igenis volt. Régen, jó régen, de volt normális születésnapom, valamikor, bár nem emlékszem rá igazán és nem is volt sok, de akkor is volt. Ő pedig szépen hagyjon ezzel békén, mert semmi köze hozzá, hogy mikor eszek tortát és mikor nem kérek sört, mert nem kérek, nem kívánom és egyáltalán cseppnyi szükségem sincs rá, teljesen mindegy, hogy mit mond, meg milyen indokokat hoz itt fel nekem. Csak a pénzem kell és mehetünk végre, ennyi!
- Oké, világos. - késem van, elég éles, szóval nem lesz gond. Nem látok a hátamra, de majd megoldom, csak kell egy tükör és nem lesz semmi zűr. És gondolom ezt akkor kell megtenni, ha már úgy érzem, hogy eléggé összeforrt, akkor lehet teljesen elrendezni a sebet. Majd időnként ránézek és kész, nem fogom a dolgot túlagyalni, az biztos. Mindenesetre talán a bosszantása miatt is hozok még egy szelet tortát, mert arra tényleg szükségem van. Finoma és... kell nekem, ennyi, amúgy se szoktam ilyesmit enni, sosem, most akkor pótolhatom az elmaradásokat. A kérdésére csak megrázom a fejem. Nem akarok cipekedni, meg igazából eladni az ékszereket baromi melós is, nem szeretem. Több értelme van pénzt szerezni, vagy akkor kaját, de a többi az olyan értelmetlen és csak időpocsékolás. Nem akarom kipakolni a helyet, és... nem is szoktam hullákat kirabolni, az már valahogy több, mint amihez gyomrom van. Tehát csak menjünk el a pénzemért, aztán mehet mindenki a maga útjára.

//Szerintem zárhatunk és kööööszönöm ezúttal is a szuperséges játékot! Smile

//

Tárgy: Re: Cosette & Morgan 2014-07-09, 14:16

Cosette & Morgan

-Ennek örülök, akkor nincs is semmi gond. – mondom egyszerűen. Nem szokásom mesélni a gyerekkoromról, mert… mert minek? Mindegy, hogy tudod-e vagy sem, nem fogsz hülyébben meghalni, ha kimarad az életedből az önéletrajzom. Ha eleget iszok, akkor beszélek róla, ha kérdezel, de amúgy meg nincs benne semmi érdekes. Volt egy seggfej apám, aki elüldözött, hajótörést szenvedtem, egy faluban éltem hosszú évekig, majd jó néhány megbízás teljesítése után felkerestem azt a részeg barmot és élve eltemettem. Ez lenne életem története, egyetlen mondatba belesűrítve. Nem valami izgalmas ugye? És ebből, hogy szűrőd ki azt, hogy miért vagyok olyan, amilyen? Sokan próbálkoztak már vele. Néhányuk szerint a célpontjaimban apámat látom megtestesülni, ezért ölöm ilyen szép számra őket. Ez az évszázad hülyesége. Ha megöllek, akkor nem azért öllek meg, mert a faterom látom benned. Azért foglak megölni, mert pénz kapok érte, mert ez a munkám. Embereket ölök. Oké, néha becsúszik néhány olyan feladat, hogy véd meg ezt, meg azt, de azok unalmasak, sokkal jobban szeretek másokat megölni. Mostanában amúgy se akar megvédeni mást, csak megölni, és erre itt vagyok én. Ez a specialitásom. Embereket ölök mások kedvére, ha fizetnek. Szar pénzért meg nem fogadok el melót, ilyen egyszerű. Ha minőségi munkát akarnak, annak meg kell fizetni az árát.
- Mert ne tortáz, ha én sörözök. Mintha valami kisgyerek lennél, akinek valaha is lett volna egy normális születésnapja. – mondom tényszerűen. Teszek rá, hogy tortát eszik, csak kicsit idegesítő, hogy én itt piálok, erre meg ő idehoz valami cukortól duzzadó undort. Bár kitudja, talán kiskorában szerette ezt a tortát, csak a mama nem akart már többet csinálni neki tortát és most így éli ki az éhségét, hogy felzabálja egy halott frigójának a tortakészletét. Amúgy meg ebben hasonlítunk. Soha nem ünnepelték még egyetlen egyszer sem a születésnapomat. Apám azt sem tudta mikor születtem, így még csak iskolába se tudtam járni, mert beiratkozásnál kellenek bizonyos papírok, amiket az én drága apám lehúzott a vécén, mikor kitörölte velük a seggét. A faluban meg azért nem ünnepelték, mert én nem tudtam, hogy mikor születtem. A papírokat nem láttam, apám nem mondta el, így ez örök rejtély maradt egészen addig, míg el nem temettem a fatert. Kimentem anyám sírjához, mert kíváncsi voltam, és a halála dátumát tettem meg születésnapomnak. Elvégre a szülésbe halt bele nem? Tökmindegy, mert azóta se ünneplem, és nem is fogom, mert felesleges. Az egyetlen ünnepnapom apám halála, na meg persze minden más nap, mikor elmehetek a kocsmába úgy istenesen berúgni.
- Levágod a széléről a csomót, és kihúzod. Nem valami nagy tudomány, menni fog. – mondom egyszerűen, ahogy kiiszom a sörösüveget. Bár már láttam olyat aki elcseszte és belehalt. Elég vicces látvány, ahogy még jobban felszakítja a sebet és még mielőtt bármit is tehetne elvérzik a padlón, és nem is a vérveszteségbe hal bele, hanem a saját vérébe fullad meg végül. Elég vicces látvány, volt is, hogy így öltem meg valakit. Megkötöztem és elég nagyot szúrtam belé ahhoz, hogy a vérzés ne álljon el, majd a földre fektettem és megvártam míg megfullad. Nevetséges egy halál, istenigazából saját magadat ölöd meg, miközben tehetetlenül fekszel. Lehet, hogy apámmal is ezt kellett volna tennem az élve eltemetés helyett. Olyan sok nevetséges halál van, kár, hogy nem lehet egy embert többször is megölni.
- Akkor edd meg. – végül azért csak visszasétálok én is egy üveg sörért, sajnos ütősebb nincs a rohadt hűtőben, pedig most valami sokkal ütősebbet kívánok, mint a sör, vagy a … torta. Aztán végül az ajtóban megállok, mert eszembe jut valami. – Nem akarod… kifosztani a helyet? Elég gazdag volt a fickó, hátha találsz valami értékeset. – ha nem, akkor nem, mehetünk is a pénzért a megbízómhoz, ha meg úgy dönt, hogy körülnéz, akkor lent megvárom a hotel bejáratánál.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan 2014-07-09, 11:41

Morgan & Cosette

Nem is tudom, hogy miért érzem ezt, miért sajnálom azt a fickót akár csak egy kicsit is. Nem kellene... nem ismerem, nincs hozzá közöm és még pénzem is lesz abból, hogy végeztünk vele. Vagyis ő, én csak segítettem bejutni. Nem kell, hogy érdekeljen... nem is érdekel! Csak egy idegen, akinek meg kellett halnia, és így legalább estére lehet valami rendes vacsorám, és ki tudja, hogy mennyit ad pontosan, tehát hogy még mit szerezhetek be. Jó lesz ez és egy árva szavam sincs, hogy esetleg ne így lenne. Végül csak megrántom a vállam, nem érdekes, az sem, hogy miért ilyen érzékelten, vagy sem. Bennem legalább még motoszkál valamit, benne már láthatóan semmi, bár ebben az is közre játszhat, hogy ő idősebb. Talán pár év múlva már engem sem fog érdekelni senki más, hiszen már így is elég közel vagyok ehhez, csak egy kicsit kell még változni, hogy tökéletesen hidegen hagyjon a körülöttem lévő világ és végképp csak saját magammal foglalkozzam.
- Amúgy sem érdekel, hogy milyen gyerekkorod volt, egyáltalán nem. - teszem azért hozzá, nehogy már úgy tűnjek, mint aki olyan nagyon kíváncsi. Én se mesélnék a gyerekkoromról neki, senkinek sem mesélek, soha... semmilyen körülmények között! Nem kell, hogy bárki is tudja, nem kell, hogy bárki is e miatt sajnáljon meg. Nem kell engem sajnálni, az vagyok, aki, ez jutott nekem, én se sajnálom magam, hát más se tegye meg. Már rég túl vagyok azon, hogy telesírjam a nem létező párnámat, és nem is akarok semmiféle régi sebet felszakítani. Viszont legalább azt megtanultam, hogy mennyire kell óvakodni mindenféle kötődéstől. Néha így is hibázom, hiszen ott van Pierre, kedveltem, rendes srác volt és jól összefogta a bandát, de ő is csak egy újabb példa volt, hogy mennyire rosszul állok a dolgokhoz. Kötődni butaság, kötődni felettébb veszélyes és én nem teszem többet, ennyi. Csak el kell dönteni és ez nálam meg volt.
- És ha nem kérek, az téged miért zavar annyira? - jó nekem a víz, és jó nekem a torta, amit a hűtőben találok. Nem szórakozom tányérral meg ilyesmi, de nem is emlékszem rá mikor ettem legutóbb ilyesmit, még csak nem is rémlik. Néha sikerül elcsenni valami édesebbet, de tortát... na annak tényleg idejét sem tudom. Nem is számít, ez csak egy sütemény, nem olyan fontos, maximum, ha van, akkor miért ne hagyjam ki? És tuti nem fogom az ízét elrontani valami keserű sörrel, az lenne a legnagyobb hülyeség a világon. Túlságosan finom, a tészta kellemesen omlós, a csoki épp annyira krémes és édes, amennyire kell, a tetején a bevonat kesernyés, de mégis passzol a többi ízhez és a meggyhez, ami a krémben van kis darabokban. Az egész úgy jó, ahogy van és ki akarom élvezni, amíg nem indulunk el végre, amíg nem issza meg a sörét.
- Remek, akkor ezért már megérte meglövetnem magam. És mit csináljak majd a sebbel? - gondolom valamikor ki kell szednem a cérnát. Érdekes művelet lesz ez a hátamon, mivel nem szokásom tükröket hurcibálni magammal. Nem tudom, majd megoldom valahogy, mindent meg szoktam oldani, már miért ez lenne a kivétel? Belopódzom valahova, ahol van tükör, vagy ha más nincs, hát fizetek valakinek, aki megcsinálja, ez is egy lehetőség. Amikor végre kész a sörével, betolom az utolsó falatot a számba, majd még egy gyors kanyarral veszek ki a hűtőből egy újabb szeletet, és aztán indulok csak utána. - Kóstoló? Eszméletlenül finom! - legalább elnyomná annak a keserű sörnek az ízét, neki is jó lenne.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan 2014-07-07, 13:58

Cosette & Morgan

Ha nem tudom tőle visszaszerezni az íjpuskát, akkor minden bizonnyal most egy árokban feküdne, legalább 6 golyónyommal a mellkasában és én meg ott ülnék mellette, hogy megvárjam mire kivérzik. Micsoda szerencse, hogy kitudtam kapni a kezéből! Neki se jó, ha megölöm, és nekem se kifizetődő az, ha ingyen ölöm meg. Nem akarok én rontani a hírnevemen, általában csak azt ölöm meg ingyen, aki nagyon felhúz, de ahhoz valami nagyon durva dolgot kell tennie, mert ilyenkor is inkább keresek valakit, aki ha szar pénzt is, de legalább fizet valamit azért, hogy eltegyem a fickót, vagy csajt láb alól. Az íjpuskámra különösen allergiás vagyok, utálom, ha mások piszkálják, és általában le is vágom azoknak a barmoknak a kezüket. A kocsmában egyszer egy katona döntött úgy, hogy felcsap íjásznak és kérdés nélkül elvette majd lőtt vele, mintha olyan könnyű dolog lenne ez. Voltam azért olyan jó fej, hogy nem hagytam elvérezni és a csonkot megégettem, majd szépen visszaküldtem őt a táborba. Már a nevére sem emlékszem, én csak Félkarúnak hívom.
-Érzéketlen? Vicces, hogy így ítélkezel. De amúgy ja, mondhatjuk pocséknak is a gyermekkorom. Gyerekszobám sem volt. Viszont erről ennyit, nem ittam eleget, hogy erről beszéljek. – mondom megrántva a vállam. Volt gyerekszobám, csak nem voltam benne soha. A pajtában aludtam mindig is, a lovak meg lószar között, és persze nekem is kellett lapátolni meg rendet rakni, és ha nem ragyogott az ól, akkor jött apám és addig ütött a korbáccsal míg össze nem esett a részeg disznó. Próbáltam én már megölni őt akkor is, de fegyver volt nála, azt pedig hiába a pia, remekül tudta használni. Kár, hogy mikor újra találkoztunk nem engedtem, hogy párbajozzon egyet velem. Elővettem volna a másik revolvert a vitrinből és akárcsak a cowboyok régen! Hat lövés. Kettővel elvittem volna a lábát, és még kettővel a kezeit. Aztán kapott volna még egyet a vállába, az utolsót pedig a gyomrába küldtem volna. Órákig tartott volna úgy, mire elvérzik addigra pont el is tudtam volna ásni…na mindegy, azért így is elég jó móka volt kinyírni az öreget, bárcsak így gyűlölnék minden célpontot. Sokkal jobban élvezném az ilyen kis megbízásokat.
- Ha vodkát mondtam volna azt még megértem, de… de ez csak sör, nem fog megártani! – mondom mosolyogva, miközben nagyokat húzok az üvegből. Ha már a piánál tartunk. El kéne mennem majd valamikor Andrewhoz azért a whiskyért, mert azt mondta minőségi, és pont most lesz majd négy éve, hogy az öregem el lett ásva, arra pedig minőségi pia kell! Ha tehetném, akkor a naptárban is bejelölném annak a disznónak a halálát, hogy mindenhol karnevált tartsanak, mert végre megdöglött. Nem hiányzik senkinek. Soha nem is hiányzott, egyszer sem gondoltam rá. Álmaimban persze igen, egyfolytában megöltem őt, de azok csak álmok, amit időbe tellett megvalósítani, de… de végül is az eredmény a lényeg. A szavaira pedig csak megrántom a vállam. Nem nagyon értem, hogy tud így megélni…. én sem voltam éppen a tisztaság mintaképe. Parasztcsaládba születtem, bár a család szót erős túlzásnak érzem. Amúgy se nagyon volt lehetőségem fürödni, talán két hetente egyszer, de apám még akkor is elhasználta az összes vizet, úgyhogy gyalogolhattam húsz kilométert, ha vizet akartam látni, és mire hazaértem újra tiszta kosz voltam, úgyhogy megértem a csajt, de attól még zuhanyozhatna.
A tortát csak mosolyogva nézem. Nem is ettem még soha életemben tortát, na nem, mintha akarnék, nekem tökéletesen megfelel az alkohol. – Eleget ahhoz, hogy normálisabban tudj élni. Meg persze egy ilyet is szerezhetsz. – kocogtatom meg az ölemben heverő íjpuskát. Pont ilyet nem, mert ez különleges, de valami hasonlót igen.
Egy utolsó húzás az üvegből, majd a hulla mellé bedobom a sarokba az üres üveget és, amint végzett a tortájával már indulhatunk is felvenni a pénzem…az az pénzünk.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan 2014-07-07, 11:17

Morgan & Cosette

- Igen, úgy értem. - válaszolok kissé elhúzva a számat. Most miért kell a részletekbe így belekötni? Tudja jól, hogy erre gondoltam és nem szívességből végez másokkal, annak igazán nem sok realitása lenne. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok, mert lássuk be, egy gyerekkel végezni sokkal... durvább dolog, mint egy felnőtt személlyel, de persze simán megeshet, hogy képes előbbire is, meg utóbbira is rezzenéstelen arccal. Gondolom nem okozott volna gondot neki az sem, hogy az én fejembe golyót röpítsen, ha tényleg elveszem a nyílpuskáját és nem adom neki vissza, vagy inkább nem tudja visszaszerezni. - Aham... És mond csak miért lettél ilyen érzéketlen? Pocsék gyerekkorod volt? - döntöm kissé oldalra a fejem, miközben a vizemet kortyolgatom. Tényleg kíváncsi vagyok, még ha a hangomból ki is hallatszik az enyhén cinikus felhang. Nem szándékos teljesen, egyszerűen csak senki sem lesz magától olyan, amilyen, minden esetben annak valami oka van. Ő pedig finoman szólva sem az a kedves jótét lélek, és kétlem, hogy úgy született, hogy minden szép volt körülötte, de ennek ellenére is tudom is én, cicákat kínzott, amikor épp nem volt mivel elfoglalnia magát. Mindegy is, tudom én, hogy nem rám tartozik, és ha nem akar, akkor maximum nem válaszol, egyébként is mennék már, főleg amikor felmerül ez a sajnálat téma. Nehogy már azt szűrje le, hogy én azt a fickót úgy megsajnáltam. Meghalt és kész, nem szoktam csak úgy sajnálgatni másokat, amúgy sincs semmi közöm hozzá, nem tök mindegy, hogy meghalt-e? Maximum a körülményei érdekelnek talán egy kicsit, de azokra meg úgysem fog fény derülni az életben sem, szóval mindegy. Mennék már, mert nem értem, hogy minek időzünk itt ennyit. Ki tudja, hogy a zsaruk nem akarják-e átvizsgálni a hotelt, vagy tudom is én.
- Sört? - megrázom a fejem. - Kösz nem! - nem szoktam inni. Nem arról van szó, hogy még soha sem ittam, de nem szoktam. Az alkohol egyrészt nem két fillér, másrészt nagyban rontja a koncentrációt is, szóval nem élek ilyesmivel. Sokkal jobban meg vagyok akkor, ha a fejem teljesen tiszta és pontosan átlátom a tetteimet. Nem kavarom meg direkt az agyamat és mivel nem vagyok hozzászokva, ezért egy kevés is árthat. Az újabb kérdésre persze már rosszallóan szökik fel a szemöldököm és ezt egy pillanatig sem titkolom, csak megrántom a vállam és aztán megrázom a fejem. - Teljesen értelmetlen. - csak ennyit teszek hozzá és amúgy így is van. Minek csináljak úgy, mintha normális életem lenne, ha nem az van? Az csak önáltatás. Egyébként is fürödjek meg, aztán vegyem fel a mostani ruháimat? Teljesen hülye ötlet, sőt ennél hülyébb ötletet nem is hallottam még! - És mennyit kapok azért, hogy segítettem? - na ez már sokkal jobban érdekel. Viszont ennek ellenére mégis becélzom a konyhát és a hűtőt, majd pár perc múlva egy szelet tortával, igen egy szelet tortával térek vissza. Nem tányérban villával, meg ilyesmi, csak úgy kézzel. Lehet, hogy valakinek épp szülinapja volt, nem számít, de nem is emlékszem mikor ettem legutóbb ilyesmit.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan 2014-07-05, 18:15

Cosette & Morgan

-Úgy érted, hogy valaki fizet érte igaz? – utálom, mikor azt mondják, hogy megkér arra, hogy öljek egy embert. Szerintük engem néhány kedves szóval már meg is lehet győzni arról, hogy öljek embert? Nekem pénz kell, kedves szavakból nem tudok venni magamnak semmit. Az én hivatásom alapja a pénz, nem pedig a kedves szavak. Kedves szavakért még apámat sem öltem volna meg, pedig őt eltenni láb alól volt minden vágyam. Szar pénz is kaptam érte, de a lényeg, hogy kaptam valamit érte. Az a munka személyes volt, személyesebb, mint addig bármelyik megbízásom. Még a falumat lemészárló fehér seggfejeket sem volt olyan jó érzés megölni, mint mikor apámat temettem el. Külön öröm, hogy tudom: sokat szenvedett. – De a kérdésedre válaszolva: igen, öltem már gyereket szemtől-szemben is.- volt amelyikre a házat gyújtottam, de megesett már, hogy a gyerekkel farkasszemet kellett néznem, miközben egy golyót küldtem a fejébe. Talán tizenkét éves lehetett a kissrác, és természetesen ő is nyafogott. Hogy miért, ő semmi rosszat nem tett, biztos csak félreértés…még valami kiscsajról is beszélt, akit elhívott fagyizni, vagy mi. Nagyon kis aranyos, de neki is elmondtam, hogy sokkal egyszerűbb, ha befogja a száját, és elviseli az elkerülhetetlent. Megfogom ölni. A fejéhez nyomtam a fegyver a csövét és pár pillanatig csak vártam. Egy gyereket teljesen más megölni, mint egy felnőttet. Pár pillanatot hezitálsz, de aztán csak meghúzod a ravaszt végül. Én is meghúztam és nem volt lelkiismeret furdalásom, mikor a gyerek holtan esett össze. Miért is lenne? Ez csak üzlet, semmi más, olyan, mint a többi munkám, csak itt pár évvel fiatalabb embereket kell ölnöm. Ők is meghalnak előbb-utóbb, nem mindegy, hogy én végzek velük, vagy más? Persze, hogy nem, mert jön a kifogás, hogy ők még csak nem is éltek, mikor megölöm őket. Na, és? Mindenki a saját felelősségére él, nem tehetek róla, ha ők nem élnek azalatt a tizenkét év alatt. Így jártak. Oké, tudom, hogy nem is igazán élhetnek, de akkor miért nem menekülnek el? Akárhogy is, teszek rá, hogy meg kell halniuk azoknak a kisgyerekeknek. Ha kifizettek, akkor elvégzem a munkám, nem fog semmiféle erkölcsi baromság meggátolni ebben. – Aha… - mondom, és a hangomból egyértelműen kiolvashatja, hogy nem igazán hiszek neki. Nem röhögöm ki, ha megsajnálta a fickót, maximum csaj egy jót mosolygok rajta. Miért kéne izgatni magunkat olyanok miatt, akiket amúgy se ismerünk? Miért kéne egyáltalán olyanokért aggódni, akiket ismerünk? A legtöbb ember egy álnok szemétláda, ott szúrnak hátba, ahol csak tudnak, mikor nem figyelsz. A pohár miatt nem aggódom, mert bár voltam már párszor a zsaruknál, az ujjlenyomatig soha nem jutottal el velem, ha Cosettenek pedig benne vannak a mancsai a zsaruk rendszerében… akkor így járt, majd valahogy meglép tőlük, bár nem kezelné ilyen lazán a helyzetet, így gondolom még nem regisztrálták a kiscsajt a rendszerükben az én drága rendőr barátaim. A kérdésére viszont csak rosszállóan felmordulok. – Még megiszom a söröm! Te nem kérsz? Ott van hűtőben. – mondom, ahogy nagyot húzok az üvegből. Nem tűnik valami nagy piásnak, de gondolom néha napján azért ő is iszik alkoholt, révén az utcán él, úgyhogy nem nagyon tudom elképzelni azt, hogy még soha életében nem gurított le egy sört legalább. Főleg mert a mai fiatalok már a születésükkor is piálnak. – Amúgy meg nem akarsz megfürdeni? Nem egy olyan rossz dolog az. – mondom a fürdő felé bökve a fejemmel. Nem hajt minket a tatár, belefér még az, hogy életében talán először vehessen egy jó kis fürdőt, én meg addig elpiálgatok magamban. Azért nem lenne rossz, ha kicsit emberibb külsője lenne a kiscsajnak.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan 2014-07-05, 16:00

Morgan & Cosette

Nem azt mondom, hogy tökéletes kényelemre vágyom, de na, azok után hogy összevarrt igazán tehetett volna valami puhábbra is, csak egyszerűen... kedvességből. Azért ez nem olyan nagy kérés, vagy mégis? Bár nem is értem, hogyan várhatok el egy ilyen fickótól ilyesmit, egyáltalán nem tűnik a kedvesség mintaképének, meg olyan nagy jótevőnek sem, annak is örülhetek, hogy egyáltalán nem hagyott ott a fenébe, hanem lehozott ide, és még össze is foltozott. Egy szavam sem lehet összességében nem igaz? Végül is nincs is, csak próbálok feltápászkodni, mert tuti, hogy jó lenne minél előbb lelépni innen, nem pihenhetek csak úgy. Nekem nincsenek befolyásos ismerőseim, akik kivinnének a sittről, ha mégis megtalálnának a zsaruk és amúgy is esetleg Wyatt még kérdezgetne, hogy merre jártam, már ha merne, bár a kilyuggatott és véres felsőmet így is látni fogja, amiből lehetnek még bonyodalmak, de... ha pénzt szerezek vele, akkor ez nem olyan órási nagy dolog nem? Előfordul az emberrel, főleg ha nem valami kis nyugodt békés életet él. Voltak már sérüléseim bőven, csak épp nem kifejezetten ilyen jellegűek, de ezt is szokni kell.
A vizet átveszem és pár kisebb korttyal indítok, majd végül szépen felhajtom az egészet. Kellett, naná, hogy nagyon is. Amúgy is sikerült elég vért veszítenem, pótolni kell a folyadékot, meg szomjas is voltam. Mégis csak kimerítő volt ez a mai nap és nem számoltam azzal, hogy még lövöldözésbe is keveredek. Viszont egy kérdés kicsúszik a számon, bármennyire is nem kellene. Nem tudom, hogy miért érdekel, de embereket öl és egyszerűen kíváncsi vagyok, hogy vajon egy kicsit is érdekli-e, hogy kit és miért, mert láthatóan most is teljesen hidegen hagyta, hogy ki volt ez a fickó és hogy ki volt azon a képen, pedig simán lehet, hogy csak a lánya, és a lány is meg fog halni nem sokára, vagy már meg is halt. Nem tudhatjuk. Na nem arról van szó, hogy megmenteném, mert nem vagyok egy életmentő típus, meg nem is szokásom másokért az életemet kockáztatni. A válasza persze nem nagyon lep meg. Nem érdekli, hogy kit dobott le az erkélyről, végülis miért érdekelné? Amúgy se hiszem, hogy attól nagy lelkiismeret furdalása lenne, ha tudná.
- Világos, én is valahogy így sejtettem részedről, és gondolom úgy is az egyszerűbb, ha nem tudod, hogy kit miért. És öltél már... gyerekeket is, mert valaki azt kérte? Szemtől-szembe is? - mert megint más mit tudom én felgyújtani egy óvodát. Azért mondjuk ez nekem tuti sok lenne, akármennyire is nem vagyok emberbarát típus, de szemtől szembe végezni egy gyerekkel... az mégis csak valahogy más. Nem is tudom, nem hiszem, hogy képes lennék rá. Igazából mindig a szám nagy, de az, hogy tényleg úgy lelőjek pl. valakit, hogy közben a szemembe néz. Az azért egy olyan lépés, amit nem tudom, hogy meg tudnék-e lépni. -Nem! Nem is ismerem. - vágom rá szinte azonnal, talán túlságosan hamar is. - Csak egy kérdés volt, mindegy. - teszem aztán hozzá, majd a poharat szépen leteszem az asztalra és felállok. Nem vagyok benne a rendőrség rendszerében, sose jutottam még el addig, hogy ujjlenyomatot is vegyenek tőlem, vagy ilyesmi, szóval nem nagyon érdekel ez a pohár téma. Nem vagyok még a toppon, de nem maradok itt bájcsevegni, annyi szent. - Mehetünk végre, vagy még pihennél egy kicsit? - döntöm oldalra kissé a fejem, mintha eddig is rá kellett volna várni. Nehogy már érzelgősnek tűnjek, akit érdekel valami felakasztott halott pasas nyűgje.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan 2014-07-04, 10:11

Cosette & Morgan

Valami kényelmesebbre? Nem hinném, hogy egy elájult embert annyira izgat a kényelem, főleg ha tolvaj is, aki szerintem életében talán, ha kétszer láthatott ágyat. De akkor majd legközelebb szóljon, hogy a franciaágyra dobjam le. Hallom, ahogy felszisszen, de nem nézek oda, hanem bejezem, amit elkezdtem, és lepakolom a halott fickót a sarokba, hogy senkit ne zavarjon. Remélem, hogy Cosette nem fogja tönkretenni a mestermunkámat a teljesen felesleges mozgolódásával, mert újra összevarrni már nem fogom, így is túlságosan nagylelkű voltam már a mai nap. Elhoztam magammal, pénzt is ajánlottam neki, cserébe csak egy ajtót kellett kinyitna, és elvonni az őrök figyelmét. Arra már senki nem kérte, hogy kapjon be még egy golyót is, én meg simán otthagyhattam volna a zsaruknak, akiktől minden bizonnyal hemzseg a legfelső szint. Nem hiszem, hogy megtalálnának, mert mire elkezdenek körbe kérdezősködni, én már itt sem leszek, és amúgy se tudnak letartóztatni. Ha be is visznek valami miatt, pár óra múlva már kint is vagyok. Mire nem jók a befolyásos megbízók! Néha még egyszerűbb is, ha hagyom, hogy bevigyenek, mert általában gyalog közlekedem a városokban a zsaruk pedig benyomják azt a kis cuki szirénát és díszmenetben szállítanak le az őrsre, ahonnét egy ugrás a lakásom. Ingyen taxizom, teljesen megéri.
A csaj kérdésére persze bólintok egyet és töltök neki vizet egy pohárba, majd a hűtőből kiveszek még magamnak egy üveg sört, és már nyújtom is a kezébe a poharat. Bárhova ledobhatja magát, egyedül a fotelbe kötök bele, oda én akarok leülni, és le is ülök. Sörnyitót nem találtam, így marad a jól megszokott módszer, hogy a szobaközepén lévő kis dohányzóasztal szélével bontsam fel a söröm. Nagyot húzok az üvegből, és a számnál is hagyom pár pillanatra, mikor meghallom a kérdését. – Nem, nem az én dolgom. – mondom, ahogy megrántom a vállam. Éppen azért vagyok ilyen jó a munkámban, mert nem kérdezek, mert a legkevésbé sem érdekel az, hogy miért kell meghalnia annak, akit meg kell ölnöm. Nem rám tartozik, hogy a megbízómnak mi baja van a célponttal. Talán a fickó lánya volt a képen, talán nem, mégis kit érdekel? Azt mondták, hogy ez legyen ez legyen az utolsó dolog, amit életében lát, hogy mutassam meg neki, mielőtt megölöm. Nem kérdeztem miért, csak bólintottam és elkértem a képet. Persze, azért szoktam tippelgetni, hogy mi az ok, de ez amolyan unaloműző dolog. Nem kell tudnom az okát, elég ha a kezemben van a pénz, és a fickónak már áshatják is a sírt. – Nem számítana amúgy sem az ok, ők már akkor halott emberek, mikor elvállalom a feladatot. – néha, még csak nincs is olyan, hogy ok. Mint a falum lemészárlása. Volt oka? Nem. Ráfoghatjuk néhány barom túlzott gyűlöletére a feketékkel szemben, de ez nem igazi ok. Azoknak a hülyéknek csak ölni volt kedvük. A feketék megölését elnézik neked, a fehérekét már nem. – Miért, megsajnáltad, vagy mi? – nem értem, hogy miért sajnálnak agyon minden halottat az emberek, főleg még ha nem is ismerik őket.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan 2014-07-04, 08:28

Morgan & Cosette

Nem, sajnos nem bírom a végtelenségig a dolgot, mert rohadtul fáj és talán neki is jobb, ha nem kiabálok itt fennhangon, mert úgy talán még előbb fel találna tűnni valakinek, hogy történetesen itt vagyunk és egy pasas is lóg az erkélyről hurokkal a nyakában, az pedig már nagy kérdés, hogy ha menekülnie kellene, akkor is elszórakozna vajon velem, vagy hagyná a francba az egészet, hátha kidumálom magam a zsaruknál, hogy hogyan kerültem ide, és miért van lőtt sebem. De mivel ilyesmire nem kerül sor végül egy idő múlva kezdek magamhoz térni. Nem marad meg semmi abból, ami odafent történt, sem az, hogy lehozott, se az hogy hova, tehát csak kissé kábán nyitogatom a szemeimet és próbálom felmérni a terepet. Tolvaj vagyok, azért azt kiszúrom, hogy ez egy másik szoba, még ilyen állapotban is. Elég rendese lüktet a hátam, de már nem fáj olyan iszonyatosan, inkább csak tompán, főleg ha nem mozgok. Erre akkor sikerül rájönni, amikor megpróbálok kissé felkönyökölni és a helyett, hogy ez jó eredménnyel szolgálna felszisszenek, ahogy húzódni kezd a bőr és belenyilall a hátamba a fájdalom. Azonnal vissza is ereszkedem még pár pillanat erejéig, aztán végül csak ráveszem magam, hogy felüljek. Asztal... legalább valami kényelmesebbre pakolt volna le.
- Kaphatok egy kis vizet? - baromi szomjas vagyok, hogy mit ne mondjak, talán a vérveszteség miatt, de fene tudja. Annyi biztos, hogy tényleg jó lenne egy pohár víz. Persze nem kéne túl sok ujjlenyomatot hagyni gondolom, de szomjas vagyok, ez van. Azért újra körbepillantok és megpróbálok lekászálódni az asztalról, talán megy egyedül. Szívesebben átülnék mondjuk a kanapéra, vagy egy fotelba, akár még szék is jó, ha esetleg félünk, hogy összevérezek valamit, ha nem elég ütős a kötés, csak mégsem az asztal szélén szeretném lógázni a lábaimat, az azért annyira nem kényelmes. Szóval egyelőre várom a vizemet és próbálok helyet találni magamnak és gondolom érdemes lenni innen minél előbb eltűnni majd.
- Soha nem szokott érdekelni, hogy akit megölsz... miért kell megölnöd? - pillantok rá, ha már tuti, hogy látótávolságon belül van, vagy legalább fel tudom nagyjából venni a szemkontaktust, netán hozott közben vizet, vagy ilyesmi. Tényleg érdekel, mert hát úgy tűnt nem nagyon izgatta, ki van azon a képen, csak odadobta a pasira,aztán kész. Mi van, ha nem áldozat volt a lány, hanem mondjuk a lánya, akivel eddig sakkban tartották?

Tárgy: Re: Cosette & Morgan 2014-07-03, 10:35

Cosette & Morgan

Hasra fektettem persze, nem vagyok én olyan hülye, hogy ne úgy csináljam, meg látom rajta, hogy talán még ahhoz sem lenne ereje, hogy magától forduljon meg. Bármennyire is szar a helyzet, legalább arra sikerült rájönnöm, hogy ha meglövik, akkor csendben marad és nem szól vissza, úgyhogy lehet alkalmazni fogom rajta, ha túlságosan is idegesítő kedvében van. – Akkor még jobban fog. – rántom meg nemes egyszerűséggel a vállamat, ahogy a csipeszt megfogom. Tudom, hogy nem éppen a legalkalmasabb eszköz, és nem s erre lett kitalálva, de most nincs más, úgyhogy fogja be a száját, próbáljon meg ne torkaszakadtából üvöltözni, mert semmi kedvem sincs megsüketülni és bízza a dolgot rám. Csipesszel még nem szedtem ki senkiből sem golyót, de nagyjából minden mással igen. Na jó, kicsit hazudtam, másból még soha nem szedtem ki golyót, csak magamból. Nwonkwo és a lánya persze mondták, hogy gyakoroljak a sebesülteken, de azokat egyszer sem lőtték meg, így maximum maradt a sebösszevarrás. Golyót csakis magamból szedtem ki, másokat én kínáltam meg vele. Volt hogy puszta kézzel kellett, volt, hogy kanállal és vagy még száz ilyen nagyon gusztusos megoldás. Nem szoktam magammal hordani mindenféle segélycsomagot, a feladatok javarészét, akárcsak ezt, megtudom oldani úgy, hogy ne érjen találat, csak néha eldurvulnak a dolgok. Most semmi nem durvult el, csak a kiscsaj szerencséje patkolt el, és ha olyan gonosz lennék, amilyenek próbálnak beállítani a legtöbben, akkor itt hagynám őt elvérezni. Ha már itt tartunk, akkor azt is illene megemlíteni, hogy nem értem miért lát mindenki ilyen gonosznak engem. Nem mondom, hogy nem vagyok néha kicsit kegyetlenebb a kelleténél, de akkor sem én vagyok az ördög. Maximum a követe. Pénzért ölök embereket, vagy pénzért mentem meg őket…ez szimpla üzlet, méghozzá jól is megy. Befolyásos üzletemberként kéne rám tekintenie a többségnek, erre meg kegyetlen gyilkosnak könyvelnek el. Kész röhej. De Cosettet nem ezért látom el. Szimplán csak nem akarom, hogy meghaljon, mert bármilyen idegesítő is, azért mellette elég szórakoztató tud lenni a kiscsaj, és ami ennél is fontosabb: nem olyan hülye, mint a többi tolvaj. A világnak szüksége van néhány normális tolvajra, akik tudnak is gondolkodni, és nem egy téglával vitatkoznak szabad idejükben.
-Ezzel meg is lennénk… - mondom Cosettenek, ahogy a kezembe veszem a golyót, amit kiszedtem belőle. Nem dobom el, hátha kell neki. Nekem is megvan még az első golyó, amit kiszedtem magamból, afféle talizmánként hordom, bár most nincs nálam, de… de ha kell neki akkor ott van, ha meg nem, akkor dobja ki, annyira azért nem érdekel. Az arca felé tartom, hátha elveszi, de akkor látom, hogy nem reagál. - … ja, hogy eddig bírtad. Miért nem szóltál? – nem várok választ a kérdésre nyilván. Jó is, hogy elájult, így legalább egy hang se hagyja el a torkát, miközben fertőtlenítem a sebet. Gyorsan varrom össze a sebet, és már a kötszert is rávarázsoltam sebre, nincs más hátra, mint várni, hogy…nem, nem várunk semmit, minél előbb el kéne húzni a francba. Nem nehéz kiszúrni egy felakasztott fickót a hotel tetején, a rendőrökkel pedig semmi kedvem most elbeszélgetni. Valahogy nem jut el az agyukig az, hogy ha le is tartóztatnak, két óra múlva az orruk előtt sétálhatok ki az őrsről. Gyorsan átkutatom a szobát és minden értékesnek vélt dolgot bedobálok a hátizsákomba, majd felkapom Cosettet és pár perccel később, már egy két emelettel lejjebb lévő szobában fekszik az asztalon, míg én a szoba tulajdonosának holtestét takarítom el. Peches egy fickó.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan 2014-07-02, 16:11

Morgan & Cosette

Az a nagy helyzet, hogy még tényleg nem lőttek meg soha. Volt már pár gondom az életben, voltak durvák is, de eddig még sikerült elkerülnöm minden létező golyót, de most nagyon úgy fest, hogy... eddig tartott az az átkozott jó szerencsém és nem tovább, én pedig fogalmam sincs, hogy mit kezdjek a helyzettel. Azt hiszem ezt nevezik gyenge sokkos állapotnak, vagy valami hasonló, mert szó szerint megkövülten nézek rá és akkor még nagyon finoman fogalmaztam. A kezem véres, amivel eddig a hátam sérült részét szorongattam és bennem is most tudatosul még inkább, hogy mi a fene is történt, főleg akkor, amikor hátranézek és látom, hogy lyukas az az asztal. Simán átment rajta a golyó, még ha nem is simán, de azért átment épp annyira, hogy a hátamban állapodjon meg az a kis kerek fémdarab. Szó szerint teljesen megkövültem állok és nézem végig, amíg a fickót elrendezi. Az is kész csoda, hogy nem sikerül közben a padlón kikötnöm, mert igazából nagyon közel vagyok hozzá, hogy itt hegyben ájuljak e. Még az se nagyon fér bele, hogy bólintsak egyet a kérdésre, és kivételesen nem szólok vissza, pedig normális állapotban tuti, hogy ki tudnék találni valami nagyon frappánsat. A franc se akar elvérezni, de nem rajtam múlik érthető? Nem én döntök róla, hogy ömlik-e a vér a hátamból! Jó talán egy kissé ez így túlzás, de a rohadt életbe, akkor is meglőttek!
Próbálom tartani magam, amíg szöszmötöl, addig jutok el, hogy nekidőlök a legközelebbi falnak és nem esek össze, már azt hiszem ez is elég nagy dolog, de azt most az egyszer szó nélkül tűröm, hogy felkapjon és elvigyen az asztalig, ahol gondolom hasra fektet, vagy ha nem hát annyit még megpróbálok megtenni, hogy én forduljak hasra. Enyhén szólva is forog a világ, már attól is, ha a kezemre nézek, pedig próbálom megemberelni magam, de ez a megemberelt verzió.
- Már most is fáj... - nyögöm ki, miután hátranézek és látom, hogy a fene van a kezében. Az komolyan egy csipesz, amivel ki akarja szedni a golyót a hátamból? Komolyan??? Előrefordulok és összeszorítom a szemem, meg persze a számat is, és ráfogok az asztal szélére, mert ha csak simán ökölbe szorítanám a kezem, félő, hogy a körmöm még mély nyomokat is vájna bele. Próbálok én sikítozás helyett valami szolidabbat végezni, annyi megy csak, hogy mindezt végül csukott szájjal teszem, így legalább nem olyan nagyon hangos. De nem is bírom túl sokáig, talán már akkor, amikor végül sikerül kiszednie a golyót, na akkor ájulok el. Talán még így jobb is, legalább nem érzem a többit. Jön az a kellemes sötétség, ami már sokszor segített. Nem a legjobb, de van amikor nincs más megoldás, hogy kizárd kicsit a külvilágot, nekem pedig arra most nagy szükségem van, mert rohadtul fáj és jó is ha nem kell azt is kibírnom, amíg varrogat össze. Ezért... ezért tényleg sok pénz jár nekem!

Tárgy: Re: Cosette & Morgan 2014-07-02, 13:10

Cosette & Morgan

-Milyen tolvaj az, aki nem tud kötni egy… - kérdezem értetlenkedve az arckifejezését látva. Mint aki még életében nem látott kötelet, majd mikor meglátom a kezeit halkan sóhajtok fel. - … baszki. – most komolyan, az a két barom talán, ha három golyót küldött oda, ahol mi voltunk, de ebből a háromból ő képes bekapni egyet. Hát ez valami fergeteges. Szerinte miért mondtam, hogy vegye elő a pisztolyát? Ha lő, akkor most nem kéne a falfehér arcát néznem. Gondolom még soha nem lőtték meg, nem így reagálna, ha másként lenne. Engem, ha meglőnek, akkor káromkodok egyet, majd megölöm a tettest, de nem fagyok le, nem lesz olyan fehér az arcom, mint a hulláé, és még beszélni is tudok, amit ő láthatólag elfelejtett a sokk következtében. – Próbálj még ne elvérezni két percig, oké? – mondom neki, majd visszafordulok a fickóhoz. Ez van, az első a munka, gyorsan elintézem a fickót, még mielőtt azt hinné, hogy esélye van. Rákötöm a csomót az erkély korlátjára, majd a kötél másik végére egy hurkot kötök és azt teszem a fickó nyaka köré, aki persze kalimpál és rugdal össze vissza, de miután megfejelem már elégé kába ahhoz, hogy gond nélkül húzhassam meg a kötelet és már készen is lennénk. Vagyis majdnem. Egy kicsit megpofozom a fickót, hogy rám figyeljen és nehogy elájuljon itt nekem, úgy nem olyan élvezetes megölni őt. Persze átkutatom a zsebeit és minden értékes cuccot elveszek tőle, a karórájától fogva az aranyfogáig mindent, majd mikor ezzel végeztem egy könnyed mozdulattal lököm át a korláton, hogy pár métert zuhanva megakadjon a teste a kötél miatt. A megbízom akasztást akart, hogy a saját szemével láthassa a fickó élettelen testét. Talán köthettem volna a lábára valami súlyt, akkor még a feje is elvált volna a testérő, de…de az már túl barbár lett volna, és egy hotel tetején felakasztott fickó szerintem még hatásvadászabb is, úgyhogy nincs is más teendőm, mint elmenni a pénzemért, és… ja, nem, a csajt meglőtték, őt nem kéne itt hagyni. Vagyis de, itt kéne hagyni, csak nem fogom. Ha elájult, ha nem, felkapom őt a karomba, mert gondolom állni is alig van ereje, nem hogy még itt sétálgatni, és a szobában lévő ebédlő asztalról lelökve a cuccokat fel is fektettem rá, majd a fürdőszobából hozok fertőtlenítőt, kötszert, csipeszt, mert a golyó gondolom benne maradt, ha nem, akkor szerencsénk van, és tűt és cérnát kapok még elő, hogy a sebet összetudjam varrni. Nem lesz egy orvosi ell átás, de éppen elégszer kellett összefoltoznom magamat, hogy tudjam mit kell csinálni és hogyan. Nwonkwo lánya tanított meg rendesen sebet összevarrni, orvosnak készült, és fel is vették valami egyetemre, ha nem csal az emlékezetem, de már nem tudott elmenni oda tanulni, mert lemészárolták az egész falut. Kedves lány volt, bírtam őt, ahogy az apját is. Nwonkwo valószínűleg forog a sírjában, ő aztán tényleg utálta a vérrontást, és próbálta is nekem ezt elmagyarázni, de a történtek után ne mondja nekem senki sem, hogy nem kifizetődő embereket ölni. Amúgy is, én ástam neki azt a sírt, én temettem el az egész falut, úgyhogy maradjon nyugton, ne mozgolódjon abban a sírban, mert hosszú napokig tartott mire kiástam a több száz sírgödröt. Cosettenek nem szívesen ásnék, úgyhogy jó lenne, ha nem itt dobná fel a bakancsot.
- Ez most fájni fog. – mondom, ahogy a csipeszt a kezembe veszem, hogy kiszedhessem belőle azt a rohadt golyót. – Gondolj valami szépre!

Tárgy: Re: Cosette & Morgan 2014-07-01, 19:59

Morgan & Cosette

Csak morcosan nézek rá, nagyon morcosan. Nem akarok senkinek sem az este lenni, baromira nem! Ezt azt hiszem a villámokat szóró tekintetemből könnyedén leszűrheti. Nem vagyok az a típus, aki csábítgatná a pasikat és soha nem is leszek az, erre mérget vehet. Még akkor sem, ha sokat adnak érte, a perverz pasikat meg végképp rühellem. Jó eséllyel, ha valaki hozzám akarna érni, akkor az első mozdulat a tökön rúgás lenne, aztán kerülne a kezembe a pisztoly is biztos, ami tuti. Nem fogok én senkivel sem visszafogottan viselkedni, még akkor se, ha a meló múlik rajta, golyót eresztek bárkibe, aki olyan helyen ér hozzám, ahol nem akarom, és ahogy baromi illetlen, meg társai.
Szóval... mindegy, a lényeg, hogy egész jól bejön a trükk a két pasas előkerül, akiket gyorsan le is szed az én drága... na jó nem drága, és még csak nem is barátom, megbízom, vagy franc se tudja mi a jó szó. Aztán végigzúz a szobán. Vicces, hogy ha valami csini csaj lennék, akkor a falnak dőlve reszelgethetném a körmömet, amíg ő elvégzi a dolgát, arra értem, hogy eltakarítja az akadályt előlünk.
A dicséretre csak megrántom a vállam, de azért egy halvány mosoly is az arcomra kerül afféle "Tisztában vagyok vele" jellegű, aztán amikor megint olyan kedvesen kér, akkor előkerül a pisztolyom. Eddig nem vettem elő, úgy tűnt, hogy ura a helyzetnek, de ezek szerint most majd lesz valami nagyobb haddelhadd? Megvárom, amíg átrendezi szépen a szobát, aztán utána vonulok vele együtt fedezékbe, de engedem, hogy szépen megoldjon egyedül mindent. Nem kell nekem ebbe most szerintem beleszólnom, legalábbis nem nagyon. Aztán kicsit elveszítem a fonalat. Haladnak a történések tovább, az asztal eltűnik az útból. Morgan beljebb lépdel, előkerül a fénykép is, én pedig kissé lassan állok fel. Az jut el hozzám a következő alkalommal, amikor a kötél kerül szóba, de a válasz helyett csak kissé döbbenten nézek rá. A kezem már az előző pillanatokban is a hátamnál valahol mellmagasságban pihen, ami nem pont egy normális állapot, de most elő is veszem. Piros, szép élénk piros az egész tenyerem, és akkor még finoman fogalmaztam. Nagyot nyelek és pár sűrű pislogás is kikívánkozik, amikor próbálom felmérni, hogy mégis mi a fene történt. Hátrapillantok, megfordulva és ezzel már jól látszik az is, hogy pontosan mi történt. Az asztal lyukas, ott ahol ültem. Elég szépen felfogta a golyót a kemény fa, de annyira nem, hogy teljesen meg is állítsa. Az fúródott bele hátamba, éppen, hogy csak szinte a külső felületen, nem olyan mélyen, az épp útjába kerülő csont a maradékot felfogta a lendületből. Nem nagyon sikerül egy árva szót sem kipréselni magamból. Tolvaj vagyok, voltak már sérüléseim, de még soha életemben nem lőttek meg. Engem még nem, körülöttem másokat már igen, de... engem nem!

Tárgy: Re: Cosette & Morgan 2014-06-30, 16:22

Cosette & Morgan

- Pedig lehet, hogy pont az esetük lennél. Elég perverz fickók ezek. – mondom megrántva a vállamat, majd pár méterrel messzebb egy kiszögelésben rejtőzöm el . A sikítástól úgy érzem megsüketülök, de elégedetten nézem, ahogy kivágódik az ajtó és két őr jön ki körülnézni, és pont nekem háttal állnak, a kinyitott ajtón pedig pont belátok. Hatan vannak bent, a revolverem pedig pont hatot tud lőni, mielőtt újra kéne tárazni. A kiscsaj szavaira elmosolyodom, egész jól játssza a szerepét, bár nem sokáig engedem neki, mert az egyik fickót tarkón lövöm, míg a másiknak egy kést állítok a fejébe. Az íjpuskát gyorsan a hátamra dobva indulok meg az ajtó felé, ahol egy újabb őr bukkan fel, aki azonnal holtan is borul a társaira, ahogy szíven lövöm őt. A következő kettőt is ilyen könnyedén küldöm a másvilágra, és ahogy belépek a szobába a maradék háromból kettőt azonnal le is lövök. Az egyik fickó teljesen lefagyott, míg a másiknak úgy remegett a keze, hogy nem tudta kibiztosítani a fegyvert. Az ilyeneket mi a tökömért veszik fel őrnek? Nincs ezeknél valami alkalmassági vizsga, vagy mi a tököm? Nem éppen egy életbiztosítás, ha ezek vannak körülötted. Az utolsó életben maradt fickóra fordítom a fegyvert, de az már gyorsabban tud reagálni és lő…ne is, ha nem rúgnám tökön, mire elejti a fegyvert és egy könnyed fejlövéssel ki is végzem a fickót. Most komolyan, ennyi pénzért azt várnám, hogy nehéz dolgom lesz, erre ilyen pancsereket küldenek. A szobából kilépve gyorsan visszaszerzem a késem és a nyílvesszőt, majd a revolvert zsebre dugom és előkapom az íjpuskát, amit azon nyomban fel is húzok. – Fasza alakítás volt. – mondom Cosettenek dicséretképpen, de ezúttal nem paskolom meg a fejét, csak a felmutatott hüvelykujjammal jelzem neki, hogy ezt vártam tőle. A folyosó végéről mozgolódást hallok, de mivel nem vágódik ki az ajtó, gondolom, hogy védekezésre rendezkedtek be. A hülyék. A legrosszabb ilyenkor az, ha védekezel, mint valami sarokba szorított állat, mert legalább harminc féle módon törhetek be és ölhetek meg mindenkit a szobában. A létszámból arra tippelek, hogy mindössze két testőrrel kell számolnom, akik közvetlenül a célpontot védik, és ebből az egyik a testőrség vezetője. [color:bf79=7F5417]– Legyen kéznél a pisztolyod! [color:bf79=EFE0B9]– ha eddig nem kapta volna elő, akkor most jó lenne, ha megtenné, mert minden bizonnyal az ajtóra szegezett pisztollyal várnak minket az őrök. A hullákkal teli szobából kihozom gyorsan az asztalt és lerakom az ajtó elé, golyófogónak most megteszi majd. Intek Cosettenek, hogy jöjjön mellém és bújjon az asztal mögé, majd lenyomom az ajtót és lökök rajta egy kicsit, pont annyit, hogy mire az ajtó kinyílik én már az asztal mögött gubbaszthassak és még egy gyors pillantásra is van időm. Pontosan, az a két hülye ott áll az ajtótól pár másodpercre és, ahogy az ajtó megmozdult már lőnek is, de csak pár pillanattal később tűnik fel nekik az útban lévő asztal, és kihasználva a döbbenetüket az íjpuskával már fejbe is lövöm az egyiket, míg a másikat a késsel dobom mellkason. – Ez elég könnyen ment. – mondom, ahogy kikászálódok a fedezék mögül és belépek a szobába, ahol meg is pillantom a sarokban kuporgó fickót. A célpontom. – Jó estét uram! Megtenné, hogy megnézi ezt? – mondom kissé gúnyosan, ahogy a zsebemből előhúzok egy képet és a fickó felé dobom. A megbízom azt mondta, hogy mielőtt a fickót a halálba küldeném, előbb nézessem meg vele ezt a képet, de azt már nem mondta, hogy miért. Egy fiatal lány van rajta, gondolom megerőszakolta őt a fickó,vagy valami, de …ez most komolyan neki állt itt bőgni?
- Kérem… - komolyan mondom kihányom a belem az ilyen anyámasszony katonájától. Miért hiszi mindenki azt, hogy ha könyörögnek, akkor majd meghagyom az életük? Ez nem személyes, ez csak üzlet, amit neki is elmondok. – Semmi személyes haver, ez csak üzlet. – mondom, ahogy felrángatom őt a földről és kitaszigálom az erkélyre. A férfi persze azonnal menekül is a sarokba, míg én Cosettre nézek kérdően, amint elővarázsolok a hátizsákomból egy kötelet. – Tudsz csomót kötni?

Tárgy: Re: Cosette & Morgan 2014-06-30, 12:21

Morgan & Cosette

Na igen néha még én is tudok vicces lenni és nem csak azon szórakozhat más, hogy a termetem és az amúgy alapból ártatlan ábrázatom ellenére csúnyán nézek. Tényleg nem gondolom komolyan, hogy egy fejbe lőtt pasas fel tud állni a földről, az azért eléggé halálos sérülésnek számít, ha jól sejtem, pedig én nem értek annyira jól az emberöléshez, mint ő, de ezzel még én is tisztában vagyok. Nyíllal a fejedben nem nagyon élsz tovább, és kész. - Oké, de csak a te kedvedért, hogy ne aggódj annyira értem. - villantok egy bájos mosolyt, de persze hamar el is tűnik az arcomról, amikor lényegében parancsolgat itt nekem. Nem szeretem az ilyet, igenis megerőltetheti egy kicsit magát, mert nem vagyok a bértolvaja, akkor sem, ha fizet érte. Mondjuk inkább, hogy társak vagyunk és akkor igenis megkérhet rá, hogy valamit megtegyek, nem kell feltétlenül ugráltatni.
Bólintok, amikor végül csak hozzáteszi azt a légy szívest egy afféle "Na azért!" tekintettel. Hát igen, elvártam, hogy egy kicsit legyen már jobb modora, mert nem viselem jól, ha valaki ennyire baromira többnek érzi magát nálam. Amilyen kicsi vagyok, olyan nagy az egom, akkor is, ha ezt nehéz elképzelni. Én vagyok a magam ura, és nem viselem el, ha más akar ugráltatni. Az ajtót persze könnyen kinyitom, szép csendben, csak akkor nézek rá csúnyán, amikor megpaskolj a fejem. Az a mázlija, hogy nem tett hozzá valami olyat, hogy... kis lány, vagy ilyesmi, mert akkor lehet hogy viszketne a tenyerem, hogy mégis csak meghúzzam a ravaszt azon a pisztolyon és hogy a golyó lehetőség szerint benne találjon célra. De megállom a dolgot, csak a fejemet húzom el szépen, be a vállaim közé, hogy érzékelje, hogy nem tetszett a manőver, aztán előre engedem. Szép távolról haladok után, mert nem akarok azért túlságosan belefolyni a haddelhaddba. Szedje csak le szép csendben az embereket ebben ő a jó, a többi meg az én dolgom, ha lesz még. Úgy fest, hogy vannak még páran és ha jól sejtem, akkor most nem kéne hangos beszéddel kérdéseket feltennem igaz? Az újabb ajtó előtt viszont kissé értetlenül nézek rá. Oké... nem tudom, hogy mire gondol. Tolvaj vagyok, nem színésznő és végképp nincs semmiféle bájom. - Azt ne várd, hogy cuki kislányként bárkinek is elcsavarom a fejét oké? - szökik fel kissé a szemöldököm, mert nem, ez nem fog nekem beleférni. Aztán végül intek neki, hogy menjen hátrébb, vagy valami, mert ha már színjátékot akar, akkor jó lenne, ha nem lenne itt közvetlenül mellettem. Jó a fürdő, vagy mindegy, csak valahol rejtekben. Gondolom bent sokan vannak és azért nem akar csak úgy bemenni, mert azzal egyszerre sokak figyelmét vonná magára. Szóval nagy levegőt veszek, kicsit megcsipkedem az arcomat, hogy jó piros legyen, de ez amúgy is alig látszik a kellő mennyiségű kosz miatt, aztán teljes erőből kieresztem a hangomat egy jó erős sikítás formájában. Az ajtó egy pillanat múlva ki is vágódik, én pedig könnyes szemmel mutatok a halott fickókra, és a fülrepesztő sikítás se nagyon marad abba. Két pasas kerül elő, akik közül az egyik erősen ragadja meg a vállam, hogy megpróbáljon észhez téríteni azt hiszem. - A mamám... a mamám rosszul lett a folyosón és... csak... segítene? - szipogok, meg minden, talán még Wyatt is büszke lenne rám. De persze nem akarom őket kihívni magammal, most jön az a rész, hogy Morgan leszedi őket, és máris kettővel kevesebb, aztán ha elég bénák a bentiek, akkor kis adagokban jönnek majd szétnézni.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan 2014-06-29, 17:56

Cosette & Morgan

Már éppen válaszolnék valami frappánsat, mikor meglátom a mosolyt az arcán. Talán hülyeség ezt kikövetkeztetni egy mosolyból, de most úgy érzem, hogy tényleg csak szimplán viccelt, és nem volt semmi hátsó szándéka ezzel. Ha mégis és csak átakart verni…akkor még mindig simán lelőhetem őt, bár azért kicsit sajnálnám. Amilyen idegesítő, olyan szórakoztató is ez a lány, nem szívesen ölném meg, főleg nem ingyen. Úgyhogy előveszem én is a kedvesebbik mosolyom és úgy válaszolok neki. – Nyugodtabban ölnék embereket, ha tudom, hogy nálad van. – legalább nem kell mindig a hátam mögé nézni, hogy vajon él-e még Cosette, vagy már elkapták és megölték, vagy…mindegy, a lényeg az, hogy vegye el és kész, ezért is nézem, ahogy elrakja a fegyvert. Remélem, hogy konyít hozzá valamennyit, mert lehetséges, hogy használnia kell, bár próbálom én elintézni a munka oroszlánrészét.
- Légy szíves. – teszem hozzá, hogy örüljön. Gondolhattam volna, hogy nem bírja ki valami megszólalás nélkül, de legalább próbálja minimumon tartani ezeket és ezt azért még én is értékelni tudom. Azzal nem igazán törődöm, hogy mégis mi módon nyitja ki az ajtót, mert ha látom is, nem fogom tudni legközelebb alkalmazni, úgyhogy mindegy. Én inkább a berúgom az ajtót és megölök mindenkit módszerben bízok, de ezúttal ezt nem alkalmazhatom, mert sejtésem szerint túl sokan vannak odabent, és nem lehet mindig olyan, mint elefánt a porcelánboltban, vagy hogyan is szokás ezt mondani. Dolgoztam én már együtt tolvajokkal, de amint kinyitották nekem az ajtót, vagy elhelyeztek valami nagyon kis frappáns csapdát már el is küldtem őket a francba a pénzükkel, de volt már olyan is, hogy túlságosan kapzsik voltak, és sajnos ilyenkor kénytelen voltam a fejüket venni…bár így legalább a pénzen nem kellett osztozkodnom, de Cosettet nem akarom megölni, csak ha rákényszerít, de szerintem ő is érzi, hogy nem nagyon kéne packáznia velem, mert abból könnyen szarul jöhet ki. De most amúgy is puszipajtások vagyunk, úgyhogy ezeket a gondolatokat rakjuk el későbbre!
- Ügyes. – dicsérem meg a lányt és vigyorogva paskolom meg a fejét. Ennyi azért nekem is kellett, hogy kiegyenlítsem az előbbit. Előreszegezett íjpuskával megyek be a szobába, ahol már egyből egy őrbe botlok, akit azonban egy a szívébe állított nyíllal el is hallgatattok örökre. Most azonban nem tökölök azzal, hogy kihúzzam a nyilat a fickóból, majd a munkavégén összegyűjtöm az elhasznált nyílvesszőket, de most nem szabad ilyenekkel húznom az időt. Az előttem lévő szoba ajtaját óvatosan lököm be, és örömmel nyugtázom, hogy a fürdőszobában nincsenek szennyesnek álcázott őrök. Sok mindent láttam már, és igen, sajnos vannak olyan hülye emberek, akik azt hiszik, hogy nem szúrom ki, ha a szennyesnek vannak szemei és fegyvert fog rám. Tovább megyek előre és máris a következő sarkon két embert találok, akik szerencsére háttal állnak nekem, így egyetlen lövéssel leterítem az egyiket, míg a másikat teljes erőből fejbe verem a puskával. Újabb nyílvesszőt helyezek a puskára majd a következő ajtóig megyek, ahol pár másodpercig fülelek, majd halkan felsóhajtok és Cosettre nézek. – Mondtam, hogy szükség lesz a bájodra.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan 2014-06-29, 12:20

Morgan & Cosette

És itt vagyunk, nem túl sokszor jártam ilyen puccos hotelben. Ezeken a helyeken túl könnyű lebukni, én meg nem szoktam tudni elég jól eljátszani a kedves, jó kislányt, vagyis... egyáltalán nem tudom eljátszani, ez a jó megfogalmazás. Még csak meg sem akarom próbálni az a nagy helyzet. Egyszerűen csak elveszem, ami kell, az alakoskodás nem az én asztalom, ezért is jó, hogy most ilyesmire úgy fest nincs szükség, vagy legalábbis egyelőre biztosan, mert nem mondta, hogy erről lenne szó, meg hát elég csak rám néznie valakinek és tuti, hogy máris tisztában lenne azzal, hogy nem vagyok ide való. Maximum valami kis béna kis csajt tudnék eljátszani, aki véletlenül kint ragadt éjszakára a hotelből és e miatt néz ki úgy, ahogy, de azt sem biztos, hogy jól elő tudnám adni, mert tuti, hogy kéne legalább egy megszeppent mosolyt villantanom hozzá, amire kb. semmi esélyem sem lenne, hogy hiteles is legyen. De most csak haladunk a folyosón és nekem persze még csak a szemem sem rebben, amikor látom, ahogy megáll a nyíl a szembejövő pasas fejében. Rossz helyen volt, rossz időben ez a helyzet, nem fogom megsiratni e miatt szegényt, no meg amúgy se lett volna valami hasznos, ha lebukunk miatta igaz? Szóval jó ez így. Megvárom, amíg kiszedi a nyilat és visszailleszti a nyílpuskára. Igyekszem leplezni a vágyakozó pillantást, ami a fegyvert illeti, helyette csak felkapom a pisztolyt, azaz lecsatolom a pasi övéről.
- Félsz, hogy felkel és hátba lő? - szökik fel a szemöldököm, de mégis csak ott van egy mosoly az arcomon, abból nagyon jól láthatja, hogy kivételesen szimplán csak viccelek. A hullák nem szoktak felkelni. Persze meg sem fordul a fejemben, hogy lelőjem, csak szépen hátamhoz a nadrágba tolom be a pisztoly csövét. Csak nem fog ott elsülni, hiszen nincs kibiztosítva, meg egyébként is... nem vagyok annyira béna. Ha meg kell akkor majd gyorsan előkapom. Ha most majd nem sokára ajtókat kell nyitogatni, akkor értelemszerűen szükségem lesz két szabad kézre hozzá. Egyébként baromira nem viselem jól, amikor ugráltatnak, most is csak azért vagyok hajlandó eltűrni, mert... nem is tudom, a pénz azt hiszem egészen jó motiváló erő tud lenni. Megvárom, amíg a két pasast is elintézi, nem gondolom, hogy nem sikerülne neki, aztán szépen az említett ajtó felé fordulok.
- Oké, csak... lehetne kicsit kevésbé parancsolóan is... - muszáj megjegyeznem, tényleg muszáj! Mert ugráltat, mintha kötelező jelleggel meg kéne tennem neki mindent és ez nem kicsit idegesít. Végül csak moccanok, először fülelek, mert nem lenne frankó, ha már az ajtón keresztül golyót kapnék, de mivel nem hallani bentről semmit, óvatosan matatni kezdek a zárral, miután a táskámból előkerült minden, ami szükséges ehhez. Nincs profi zárnyitó szettem, én csak úgy beletanultam ebbe, megy bármivel, ami épp kézre áll. Végül halkan kattan a zár, én pedig szépen félreállók. - Parancsolj! - nem, eszem ágában sincs előre menni, vagy ilyesmi, maximum az ajtót lökném be neki félreállva, vagy valami hasonló. Menjen csak szépen előre, nála van az íj és ő kockáztassa az életét.

Tárgy: Cosette & Morgan 2014-06-28, 10:44

Cosette & Morgan

Hogy én mennyire utálom ezt a tetves helyet! Félreértés ne essék, imádom a drága hoteleket, ahol egy nap alatt költök el annyit, mint amit mások egy életen át megkeresnek, de Avignon… nem is tudom, talán csak a hülye bura miatt, de utálom ezt a helyet. Egy bezárt állatnak érzem magamat itt, pedig a város amúgy szép, sőt, van fényűzés, amit mindennél jobban szeretek, de…de hiába a pompa, ha egy ketrecben érzem magam. Emlékszem mikor ellátogattam Párizsba egy megbízatásra. Akkor voltam életemben először ilyen előkelő helyen, és már akkor is elég vegyes érzések voltak bennem. Egy napra kivettem három lakosztályt, hogy senki se idegesítsen, majd leakartam menni játszani egyet a kaszinóba, hogy megkopasszam a fickót, mielőtt megölöm. Azonban nem engedtek le, és tudjátok, hogy miért? Mert íjpuskát nem lehet bevinni oda…ekkora baromságot! Igen, kitalálhatjátok: bevittem. Elég egyszerű volt. Félrehívtam a fickót és férfiak módjára megbeszéltem vele a dolgot. Értsd: addig szedegettem le egyenként a körmeit, míg végül nem engedélyezte nekem a fegyvertartást a hotel egész területén. Nem tudom mondtam-e már, de nagyon meggyőző tudok lenni, ha igyekszem. A lényeg, hogy a fickótól elnyertem minden pénzét, majd ő jött fel a lakosztályomba, hogy egy privát játékot kérjen, hátha visszaszerezheti a pénzét. Még a testőreit sem hozta…ennyire könnyedén ritkán öltem. Persze előbb még elnyertem tőle azt a keveset is, ami volt neki, megvártam míg kifizet, és csak aztán hajítottam ki az ablakon. Elképesztő milyen hülyék az emberek, és mennyire elmegy a józan eszük, ha pénzről van szó. Azóta ez az eljárás mindig, ha egy hotelbe benézek, de ezúttal most változtatok ezen, mert egyrészt semmi kedvem megint körmöket letépni, másrészt itt van velem egy tolvaj, a végén még elkezd lopkodni és azt is az én nyakamba akasztják. A lift helyett a lépcsőt választom. Egyszer már csúnyán megszívattak a lifttel, azóta nem használom. Megállították én pedig öt emeletet kellett, hogy másszak a pénzemért. A lépcső is éppolyan menő, mint a lift, és még csak meg sem lehet szívatni vele úgy, mint a lifttel. Természetesen a hotel legfelső emelete felé tartunk, de ha el is kezd nekem itt rimánkodni Cosette, nem válaszolok rá semmit. Még mielőtt felérnénk az emeletre felhúzom az íjpuskát. Már megtanultam, hogy az ilyen emberek, mint a mostani célpontom, szeretik az egész emeletet kivenni maguknak, azonban vannak olyan hülyék, hogy a folyósak alig őriztetik. Ahogy most is. Egyetlen öltönyös őr van a folyóson, aki éppen felénk tart, de még mielőtt ráeszmélhetne arra, hogy itt vagyunk, már egy nyíl figyel ki a fejéből. Egy gyors rántással tépem ki a nyilat a testből, majd az íjpuskára helyezem és újra felhúzom a fegyvert. – Vedd el a pisztolyát! – tudom, hogy nem szabadna fegyvert adni a kezébe, de szerintem ő is tisztában van azzal, hogy ezt nélkülem nem tudná megcsinálni, jelen pillanatban pedig én vagyok a könnyen jött pénz forrása, semmit nem érne azzal, ha lelőne. A következő folyosóra kinézve nem látok őröket, csak egy nyitott ajtót, ahonnét beszélgetés hangja szűrődik ki. Óvatosan közelítek az ajtóhoz, hogy nehogy felverjem őket a lépteim zajával és pár pillanatig csak fülelek, hogy felmérjem mennyien vannak és hol. Az egyik hang közvetlen az ajtóból jön, a másik kicsit hátrébb. Hogy lehetnek ennyire amatőrök? Az ajtóban álló fickót leütöm az íjpuskával, míg a másikba még azelőtt nyilat eresztek, hogy előtudná kapni a fegyverét. Komolyan mondom, kész röhej az egész. Néha igazán megnehezíthetnék a dolgomat a bejutáskor. A szemközti ajtó felé bökök a fejemmel, miközben visszaveszem az elhasznált nyilat és felhúzom az íjpuskát. – Azt ott, nyisd ki!

Titkosított Akta

» Cosette & Morgan - Első lépések
» Morgan Lesther
» Andrew & Morgan - Halál a négyzeten
» Cosette de Villiers
» Andrew & Cosette

Cosette & Morgan

Cosette & Morgan

Similar topics

Similar topics