Cosette & Morgan - Első lépések

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-16, 14:41

Cosette & Morgan

- Kapd be. – komolyan nem értem, hogy mégis mi a francért pocsékolom még mindig erre az időmet. Szemmel láthatólag teljesen kattant a csaj, nincs tisztában azzal, hogy az életben nem rohangálnak unikornisok az erdőben, és rohadtul nem lehet sétálni a szivárványon. A francba is, miért nem lehet megoldani, hogy minden ember lássa az egyértelműt, miért kell mindenkinek ilyen veszettül hülyén gondolkodni? Élet értelme, meg becsület… baszki, ez utoljára a lovagoknál volt divat, és már akkor sem jött be mindenkinek. A csaj időutazó,vagy annyira bolond, hogy azt hiszi a középkorban él még? Mert akkor eltudnám még neki nézni ezt az elképesztő naivságot, de másként nem. Erre így nincs mentség. Egyszerűen csak hülye.
- Te aztán tényleg nagyon hülye vagy. Szerinted benned bízik meg jobban, minthogy félne tőlem? Ne légy ennél is nevetségesebb, Jordan megenne téged csak azért, hogy kijusson innen. – komolyan a falra tudok mászni már a folyamatos baromságaitól. Jordan már hónapok óta itt gubbaszt, úgy fél tőlem, mint Istentől, elég kevés esélyét látom annak, hogy akár a fejében megforduljon az, hogy ellenem harcoljon. Már az egész alapból egy rossz vicc, de nevetséges is, megspékelve ezzel a hirtelen nagy utálattal. Ez az első lépése mindennek, a gyűlölet. Nálam is így kezdődött minden, igaz?
- Ha egy kicsit is foglalkoztak volna veled, akkor nem egy kibaszott tanyán éltek, ahol senki nem tud megvédeni. Hülyék voltak, mert azt hitték az emberekben van annyi, hogy nem rontanak csak úgy be egy házba és ölnek ott meg mindenkit szórakozásból. Ugyanolyan naiv hülyék voltak, mint te, és a sírjukban forognak most, hogy látják képes vagy ugyanazt a hibát elkövetni, mint ők. – kérlelhet, hogy hagyjam abba, de nem fogom. Elegem volt ezekből a gyerekes kifogásokból meg ábrándokból. A tököm ki van azzal, hogy képtelen felfogni a világ működését. Hát akkor most megmutatom neki, hogyan is működik a világ, és meglátjuk, hogy az út végére mi marad belőle. Ha megmarad ennek az álmodozó kislánynak, akkor menjen,leszarom, hogy él, vagy hal. Nem érdemli meg a túlélést, ha ennyire nincs tisztában semmivel sem. – Egyszer hajótöröttként tengődtem a tengeren néhány másik matrózzal együtt. Tudod mit csináltam? Megöltem őket. Kevés volt a kaja, én pedig élni akartam. Hülyék voltak, azt hitték képtelen vagyok harcolni, de végül jól rábasztak. Napokon át voltam kaja és víz nélkül a tűző napon, szinte már a halálomon voltam. És ekkor jött a megváltás, amit aztán elvett néhány seggfej tőlem. Velük kezdtem. Az ő fejükért fogadtam el először pénzt. Gyűlölet… ez kell hozzá, ez mozgat mindent. - Dögölj meg, ha ennyire ezt akarod. – rántom meg a vállamat, ahogyan intek egyet, majd eltűnök a pincéből. Talán úgy tízperc múlva kopogtat az ajtómon hat fegyveres fickó. Ők is szakmabeliek, egy elég egyszerű megbízást kaptak tőlem. Ha a csaj szökni próbál, akkor öljék meg. Profi vadászok,majd kiderül, hogy mit hoz ki a túlélés Cosette-ből. Ha meghal, hát meghal, nem fogom sajnálni. Ha pedig életben marad… nos, az jó móka lesz.
Felmegyek a szobámba, majd levettem magam a karosszékbe és magamhoz veszem a whiskysüveget. Nincs más hátra, csak élvezni a showt.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-16, 10:10

Morgan & Cosette

- Úgy sem vagy képes felfogni, mert nem is akarod! - megrázom csak a fejem, ahogy szinte már újra csak kiabálom felé a szavakat. Pedig komolyan voltak pillanatok, amikor egészen értelmesen viselkedett, amikor még talán pár pillanatig szimpatikusnak is mondtam, most viszont... semmi, komolyan semmi. Nem érzek belőle egyáltalán pozitívumot, nem is értem, hogy pontosan mi az, amit ki akar ebből hozni. A kínzás miatt fog majd hirtelen megváltozni a véleményem? A kínzás miatt lesz majd hirtelen minden más? Majd máshogy látom a világot, ha ezt csinálja, ha üvölt? Hülyeség, ettől semmi sem fog megváltozni, én pedig főleg nem, ez nem így működik. Lelőhetett volna már, de nem tette meg... akkor meg mit kínlódunk még mindig?
- Hát akkor, ha megpróbálná, akkor megpróbálnám én is megvédeni magam és ha ez azzal járna, hogy... megölöm, akkor megteszem, de... talán összefognánk és téged ölnénk meg. - vetem oda, futólag csak a fickóra pillantva. Esélyünk sincs, most nincs, hiszen itt ez a nyüves rács, ami miatt nem tehetünk semmit, de csak jussak ki innen valahogy... Persze ő úgy van ezzel, hogy esélytelen, hogy úgyse megy, de kettőnk közül én vagyok a tolvaj, vagy akkor innentől őrözni fog, folyamatosan figyelni rám, és addig tartani itt, amíg meg nem török és el nem fogadom, hogy a világ annyira szar, amennyire pocséknak igyekszik nekem felvázolni? Az újabb szavakra csak csúnyán nézek. Gyerek vagyok még, nagyon jól mondja, épp ezért nem tudok úgy állni a dolgokhoz, mint ő. Egy gyerek vagyok, akivel már így is túl sok rossz történt, és aki nem akar még többön gondolkodni.
Az első szavaira már szinte a nyelvem hegyén van, hogy mivel vághatnék vissza. Nem érdekelnek engem az emberek, nem segítek másokon, erről szó sincs, de nem is ölök meg valakit csak úgy... mert épp nincs más dolgom, vagy mert talán egyszer, valamikor árthat nekem. De az utolsó mondatai teljes mértékben belém fojtják a szót.
- Fejezd be! Elég! - szinte már sikítom az utolsó szót, miközben újra a sírás környékez. Nem beszélhet így róluk, mert nem ismeri őket. Én is alig emlékszem rájuk, de akkor sem teheti, egyszerűen... nem és kész! Emlékszem régen az elején mérges voltam, volt egy hosszú időszak, amikor ki voltam akadva rájuk, hogy meghaltak, hogy itt hagytak, pedig nem az ő hibájuk volt, egyáltalán nem. - Nem voltak naivak, nem az ő hibájuk, ami... történt! Semmi se lesz jobb, ha én is olyanná válok, mint akik végeztek velük. Lőj le, vagy engedj el, de hagyj végre békén! - miért jó ez az egész, mire jó egyáltalán? Nincs szükségem erre, nem érdekel, hogy mit mond és nincs joga még a családomat is a szájára venni, egyszerűen... nincs joga felidézni azt a néhány rémes emléket, ami megmaradt nekem róluk.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-14, 15:08

Cosette & Morgan

- Mert gyerek vagy baszki, azért! Megakarsz dögleni, vagy mi bajod van? Az élet nem tett már eleget, hogy megtanítsa neked ezt? – komolyan a tököm ki van már az értetlenkedésével. Mégis, hogy lehet valaki ennyire szűklátókörű, ennyire hülye? Mégis mi ő, valami kicseszett buddhista, hogy papoljon a mának élésről? Mit akar ő baszki, megdögleni? Mert ezzel csak azt éri el, hogy valaki ide előtt kidekorálja a fejét néhány golyóval. Semmit nem old meg az, ha a mának élsz, mert gondolni kell a holnapra, a következő percre, résen kell lenni, mert bármelyik pillanat lehet az utolsó, és én minél tovább akarok élni. Ha ő pedig ennyire hülye és megakar halni, hát tegye, de akkor itt dögöljön meg, mert ezt érdemli.
- Leszarom milyen vagy, amíg élsz! De én nem fogom hagyni, hogy csak úgy kinyirasd magad, mert hirtelen megvilágosodtál, érted?! – ki nem szarja le, hogy olyan lesz-e, mint én? Az a lényeg, hogy éljen, hogy életben maradjon, és ezzel a hozzáállással ez nem fog sikerülni, ezt akarom én kijavítani, azt akarom, hogy képes legyen magára vigyázni, és ha ehhez egy kibaszott ketrecbe kell zárnom és kényszeríteni, hogy ne véreztesse ki magát, hát megteszem. Ez a különbség kettőnk között. Én képes vagyok megtenni azt, amit meg kell, még ha ezzel meg is utáltatom magamat. Én vagyok az, aki elvégzi a piszkos munkát, én vagyok az, aki megteszi azt, amit más nem mert.
- Nem kéne? Ez a seggfej megölne téged aranyom, csakhogy kijusson innét! – mi a francért véd egy olyan ember, akit amúgy rohadtul nem ismer? Komolyan nem fér a fejembe, hogyan lehet valaki ennyire naiv és hülye egyszerre. Mert az egy dolog, hogy nem akar embert ölni, na de hogy képes legyen még felelősséget is vállalni valakiért… azért ez már több a soknál, ez már nevetséges. Mintha valami szar szappanoperába csöppentem volna bele.
- Különben mit teszel? Elkezded rázni a rácsot? – Jordan persze közben már belefogott abba, hogy elkezdje ellátni a lábát, bár csóró nem halad valami jól, láthatólag nincs semmiféle rutinja benne. Na, így jár egy puhapöcs, aki az íróasztal mögött nő fel. Elkapja egy hozzám hasonló és azt tesz vele, amit csak akar. Nem érzek semmiféle megbánást, vagy hasonlót, pontosan tudom, hogy fordított esetben Jordan is megtenné ugyanezt, akkor meg mégis minek szánjam őt? Kivárom az öt percet, éppen csak sikerül elkészülnie, bár nem lett valami szépségdíjas varrat, de legalább annyit megtesz, hogy ne vérezzen el itt helyben.
- Tudod mi a te nagy bajod? Hogy azt hiszed az emberek tennének érted valaha is bármit, ha bajba jutnál. Hagynának megdögleni, hagynák, hogy a kutyák egyenek meg, és te mégis szánod ezt a sok barmot. Tudod, utánanéztem egy kicsit az életednek de Villiers kisasszony. Meséltem már arról, hogy ismertem a szüleidet? Ugyanolyan naiv hülyék voltak, mint te, ezért is ölték meg őket, azt hitték, hogy a jósággal majd megválthatják a világot. – pedig nem, rohadtul nem. A világot semmi nem váltja meg, az már csak marad ilyen szar, amilyen mindig is volt.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-14, 12:19

Morgan & Cosette

- Nem hiszem ezt! Miért olyan rémes, hogy inkább élek csak a mának és nem foglalkozom a jövővel? - nem érdekel a szőke herceg és nem élek tündérmesékben sem, nem erről van szó. Egyszerűen csak nem akarok eleve úgy élni, hogy azzal számolok minden csak még rosszabb lesz, hogy az életem nem elég rossz most, muszáj leszek embereket ölni ahhoz, hogy ne haljak meg ideje korán, csak épp miért ne haljak meg, ha elfogadtam, hogy az élet szar és nincs is miért életben lenni? Ez itt nálam a legfőbb gond, hogy nincsenek okok. Neki elég, hogy csak él és kinyír másokat és ezzel teljes az élete, aztán majd ha már elég pénze lesz, akkor szépen tovább áll és kész, éli majd vígan az életét, de én nem ezt akarom, nekem valami több kell, amiért egyáltalán érdemes küzdeni és nem tudom, hogy ez őt miért zavarja olyan nagyon. Miért kellene mindenkinek egyformának lenni? Miért kellene elfogadnom azt, amit mond? Miért nem mehetek el a fenébe és próbálhatom megoldani úgy az életemet, ahogy nekem jó? Neki nem teljesen mindegy?
- De én nem akarok olyan lenni, mint te! Nem leszek olyan! - én nem... nem fog olyanná változtatni, mert ő már totálisan kiégett. Nem képes semmire, nem képes érezni, csak abból áll az élete, hogy embereket öl, hogy pénzt kap érte és láthatóan az agyamra megy és persze kínoz úgy istenesen, csak tudnám, hogy mégis miért! Legalább ezt mondaná meg, ha már kénytelen vagyok a lábamat varrogatni, ha már kénytelen vagyok magamat kínozni. - De az nem az ő hibája, attól még nem kell tönkre tenned az életét! - ugyanolyan aljas, mint bárki más, aki emberek életét egy tollvonással megmásítja. Nincs joga rá, nincs Isteni hatalma, mégis úgy viselkedik. Csak azért, mert neki rossz, már kapásból másnak is legyen az? Ez mégis... mégis milyen hozzáállás? És még csak nem is neki lesz rossz, hanem a családjának, akik ott maradnak majd egyedül, a gyerekének, aki apa nélkül nő fel, a feleségének, akinek ki tudja mit kell megélni, kibírni, hogy felnevelhesse a félárva gyerekeit. Ez egyszerűen... aljasság!
- Téged igen, mert kezdesz rohadtul az agyamra menni ezzel a... - és kb. itt lő bele a pasas lábába is. Mi a fenére jó ez az egész mégis? Miért kell másokat kínoznia? Mintha csak élvezné, én meg azt hittem... azt hittem, hogy segíteni akar, hogy azt szeretné, hogy nekem legyen jobb, de erről szó sincs. Neki ez csak valami játék, valami kis szórakozás, hogy épp ne unatkozzon, vagy ne lőgyakorlatokat végezzen egész nap. - Hagy már abba! - kiabálok, igen, mert... mert az egyik legrosszabb dolog a tehetetlenség és nem értem, miből gondolja, hogy ezzel elérhet valamit. Ettől nem fogok hirtelen megváltozni, nem fogom máshogy látni a világot. Őt fogom máshogy látni, csak is őt!

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-12, 21:28

Cosette & Morgan

- Nagyon ragaszkodsz ehhez, látom. Tudod mi a te nagy bajod? Hogy azt hiszed az élet egy rohadt tündérmese, és majd jön a szőke herceg fehér lovon, hogy kiszabadítson belőle. Megsúgok valamit: minden bizonnyal megölték a hercegedet, a lovát meg eladták fagyasztott húsnak. – mondom neki egy vidám vigyor társaságában. Soha nem fogom tudni megérteni azt, hogy mégis mi a francért ragaszkodik ennyire ehhez a baromsághoz. És még rám mondják, hogy őrült? Én képes vagyok észrevenni azt, amit mások nem, de Cosette még csak meg sem próbálja, ő azt hiszi, hogy az élet pont olyan, mint a mesékben, és majd megmentik őt a gonosz sárkánytól. Lószart. Az életed vagy elbaszod, vagy elveszik tőled, nincs választásod, mert semmiképpen nem lesz jó. Ez már csak ilyen, ez már csak így működik, és itt lenne az ideje, hogy ezt ő is megértse. Mégis képtelen rá. Nem tudom, hogy ennyire hülye, vagy csak még gyerek ahhoz, hogy megértse, de ez így nem mehet tovább, majd én teszek róla, hogy rájöjjön: az élet pont olyan szar, amilyennek mondom. És még csak akkora mákunk sincsen, hogy egy helyben álljon. Nem, nyakig merülünk benne, aztán még el is kezd hullámozni. Ez az élet, semmit nem ér, nincs célja, se értelme.
Jordan fejéről lekerült közben a zsák, szóval nyugodtan szemezhetnek, én aztán leszarom, Jordan most aztán elkezdhet könyörögni a kis csajnak, hogy tegye rendbe a lábát, különben az apa nélkül felnőtt nők száma két fővel nőni fog. – Igen, aljas vagyok, és éppen ezért nem én vagyok bent a ketrecben! Mit vársz? Hogy megessen rajta a szívem és haza engedjem a családjához, ami neked soha nem volt? – egész jól belejöttem a dologba. Komolyan nevetséges, hogy így látja a világot. Jók meg rosszak… csak rosszak vannak és kész, a jók útközben mind kihaltak, és jó párat én öltem meg közülük, mert jól fizettek a skalpjaikért. – Szerinted milyen magasból szarok Jordan családjára? Ő hol volt mikor az én családomat mészárolták le? – kérdezem Cosette-től, majd Jordan-re nézek. – Hol voltál seggfej? – választ persze nem kapok, szóval nemes egyszerűséggel csak kiköpök a földre Jordan mellé. Mégis miért kéne foglalkoznom a fickóval, ha ő sem foglalkozott soha velem? Csak egy vadidegen, akinek jó pénzt fizettek a megkínzásáért, ezértz is van ide bezárva, és most éppen kapóra is jön. Eleinte nagyon utáltam a fickót, mert etetni meg itatni is kell, de most már áldom a szerencsét, hogy nem öltem meg, mert akkor most nem tudnék ilyen jól szórakozni.
-Hirtelen mégiscsak tudnánk embert ölni? – kérdezem tőle vigyorogva, majd kicsivel utána fel is nevetek. Jó, jó után haladunk, ha már elkezdett fenyegetőzni. Csak jusson ki innen, mert egyelőre elég szarul áll a szénája, de végül csak belekezd rendbe rakni a lábát, én pedig érdeklődve figyelem hogyan halad, majd bólintok egyet, ahogyan végez. Elsőre nem is rossz, bár lesz még rajta mit csiszolni. A fájdalomtűrését kell majd kicsit növelnünk, mert ilyen remegő kezekkel nehéz lesz sebeket összevarrni. De attól még szép munka. – Na látod, olyan nehéz volt ez? – kérdezem tőle széttárva a karjaimat, persze még mindig vigyorogva. Mindent el lehet érni egy embernél, csak megfelelően kell motiválni. – Csak azt akarom, hogy lásd: az élet szar, és kicseszettül nem olyan, mint egy tündérmese! – mondom ellépve a cellájától, majd egyetlen mozdulattal már emelem is fel a pisztolyt, hogy Jordan lábába röpíthessek egy golyót. – Öt perc Jordan, hajrá! – mondom mosolyogva, ahogyan bedobom neki azokat a cuccokat, amiket Cosette-nek is adtam, hogy rendbe rakja a lábát.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-12, 19:34

Morgan & Cosette

Egyszerűen csak azt nem értem, hogy neki miért nem édes mindegy az egész. Miért? Miért érdekli, hogy kinyírnak-e, vagy sem? Miért érdekli, hogy ha kimegyek azon az ajtón, akkor mi lesz velem? Nem kell megnevelnie és főleg nem kell megváltoztatnia a világképemet... mert nem kell és kész, mert úgy gondolkodom, ahogy én akarok és ahogy nekem jó, mert egyszerűen nem érdekel a véleménye. Nem fogom elfogadni, hogy az élet ennyire szar, nem fogom elfogadni, hogy minden ennyire kiborítóan rémes. Én csak szeretném élni az életemet normálisan, ahogy eddig. Nem ismerek mást, de nem is akarok ennél rosszabbat, ha már jobb úgy se lehet soha, mert azt megmondta és kénytelen vagyok elhinni, hogy ez van, úgy se lesz jobb, de akkor legalább ne legyen sokkal rosszabb, mert azt viszont tényleg nem viselném el. Inkább öljön meg, lőjön fejbe, mert nem fogok a kedvéért változtatni. Nem az apám, hogy megneveljen... még ha ezt képtelen is elfogadni.
- Nem érdekel, de én nem is akarlak megváltoztatni és nem is szólok bele az életedbe! - csak el akarok menni, tényleg nem akarok mást, csak elmenni, mert ez az egész nem érdekel... nem akarok itt lenni, nem akarok másmilyen lenni, nem... csak hagyna végre békén! E helyett viszont belelő a lábamba. Komolyan ez történik? Miért nem lő le inkább, miért? Nem sok kell hozzá, hogy aztán már rácsok mögött térjek magamhoz. Egyszerűen mintha tényleg nem lenne benne semmi emberség, mintha... mintha csöbörből-vödörbe kerültem volna. Megöltek majdnem a parton és most komolyan úgy érzem, hogy ezzel jártam volna jobban, hogy az lett volna jobb, ha meghalok ott és akkor, mint hogy ezt az egészet végig csináljam itt. Nem is arról van szó, hogy azt hiszem az élet lehet még jó, csak nem akarom elfogadni, hogy ennyire rossz, már így is épp elég rossz.
- Nekem nincs bajom! Te... te nem vagy normális! - nem az, nem értem mit akar, miért akar megváltoztatni és miért hiszi, hogy ezzel sikerülhet. Nem, inkább itt vérzek el a padlón a fenébe, de tuti biztos, hogy nem fogom azt tenni, amit akar. Ha az élet ennyire szar, amilyennek beállítja, akkor én ebben a világban nem akarok élni, akkor nekem erre nincs szükségem. Nem akarok foglalkozni azzal, hogy mi milyen, csak... vagyok és kész, célok nélkül, én így tudok élni. Nem érdekel mit mond, csak megrántom a vállam, amire felszisszenek, mert a mozdulattól a lábamba is belehasít a fájdalom. Nem olyan durva ez, fáj, de ha nem mozdítom meg... akkor csak szép lassan elalszom majd és vége lesz. Ennyi. Csak akkor fordítom oldalra a fejem, amikor elkezd nekem a fickóról magyarázni. Találkozik vele egy pillanatra a tekintetem, ha nincs a fején zsák, vagy valami. Már-már morgok rá, de komolyan, hogy ilyesmire képes. - Aljas vagy! Ugyanolyan aljas, mint akik tönkretették az életem, ugyanolyan! - képes szétzúzni mások életét, gond nélkül képes rá, és ez egyszerűen... képtelen vagyok elfogadni, képtelen vagyok elviselni, hogy ilyen. Ha nem lenne itt a rács, a lábam ellenére is nekimennék, de itt van.
- Ha kijutok innen... majd te leszel az első, akin gyakorlom ezt a nagy öldöklést... - csendes fenyegetés, nem kiabálok komolyabban, de akarom, hogy tudja, hogy nagyon is komolyan gondolom ezt most, de nekiállok. Szenvedek, mint a fene, nyögések és időnkénti kiáltások tarkítják a pince csendjét, ahogy próbálom ugyanazt megcsinálni, amit már tőle is láttam. Ha a golyó bent maradt ki kell szedni, aztán varrni... magamnak szinte már remegő kezekkel, elkötözni. Hosszú percek, óráknak tűnnek, de nem akarom, hogy megölje azt a fickót. A fájdalomtól könnyes szemmel nézek fel rá, amikor készen vagyok végre. - Mit akarsz ezzel... bizonyítani? - vagy az a jobb kérdés, hogy mit akar elérni?

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-12, 17:16

Cosette & Morgan

- Úgy lesz! – na igen, most már kiabálok vele. Nem nehéz elérni, komolyan rohadt idegesítő az, ha valaki ennyire hülyén viselkedik. Még, hogy az élet értelme… ekkora baromságot. Komolyan van még olyan ember ezen a tetves világon, aki hisz ebben a szarságban? Csak mert akkor jöhetnek, hogy sorba álljanak a golyóért. Az ilyen hülyéktől jobb megszabadítani a világot, csak teljesen feleslegesen szívják az értékes levegőt. Még, hogy nem viselem a közjót… mindegy is, visszatérve az eredeti problémánkra: Cosette egy kislány. Ezt már előbb is látnom kellett volna. Csak egy gyerek hiheti azt, hogy az élet ilyen kurva egyszerű. Az élet szar, nehéz, és mást se akar, mint kinyírni téged, méghozzá minél előbb. És tudod miért? Mert utál téged! Isten utál téged, az élet úgyszintén! És nem tehetsz mást, mint arcon köpöd őket, és tönkreteszel mindent, amit ellened küldnek, hogy megmutasd: veled aztán nem szarakodhat senki. Persze, a végére úgyis megdöglesz, de minél később annál jobb, és minél több borsot törsz az élet orra alá, annál jobban fogod magad érezni. Az életet nem az ilyen álmodozó barmoknak találták ki, akik hisznek a Télapóban meg az élet értelmében. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy értelmes ember, de aztán meg kibújik a szög a zsákból.
- Miért, más tett érte? Én tettem érte? Nem, kurvára nem! – komolyan, hogy lehet valaki ilyen rohadtul vak? Talán az én hibám, hogy anyám belehalt a szülésbe? Az én hibám, hogy meghalt? Volt értelme ezért tönkretenni a gyerekkorom és verni folyamatosan? Nem, baszottul nem, úgyhogy hagyja abba a siránkozást. Senki nem tesz semmit sem, mégis megtörténik. Mert az élet ilyen, rohadtul nem komálja a happy end-et, és ha a fülébe jut, hogy esetleg erre van esély, már jön is, hogy szépen tönkrecsessze az egészet. Ezt pedig Cosette képtelen megérteni. Valamiért még mindig képes hinni abban, hogy majd minden jobb lesz.
- Valójában te vagy veszettül hülye. – mondom Cosettenek érzelemmentes arccal, miután a lábába lövök. Felcseszte az agyamat, és muszáj volt valamit tennem, hogy kicsit jobban érezzem magam, és egész jó megoldásnak tűnt lábon lőni. Még mindig jó megoldásnak tűnik, amúgy, szóval nem fogom itt elkezdeni sajnálni. Hülye volt, tudhatta volna, hogy ez lesz a vége, ha tovább hordja össze a marhaságait, szóval inkább örüljön annak, hogy nem egyből a fejét lyukasztottam ki. Aztán persze csak mosolyogva nézem, amint magához tér és a rácsot rázza, miközben a pisztolyommal szórakozom.
- Nekem? Nem, a kérdés az, hogy neked mi a bajod. – miért képes hinni ebben az ”az élet még lehet jó” szarságban. Hát nem bizonyították már neki elégszer azt, hogy kamu az egész? Ha nem, hát akkor én most megmutatom neki, hogy az élet bizony szar, és néha megesik, hogy az ember szenved. Ez az élet. Áldozat, vagy vadász, ez a kettő választás van, ez pedig volt olyan hülye, hogy egyiket se válassza. Az ilyen emberek miatt fog egyszer majd kihalni az emberiség, ebben biztos vagyok. Mi olyan nagy dolog abban, hogy megölsz egy embert? Egyetlen mozdulat, egyetlen másodperc, semmi különös nincs az egészben, semmi olyan, amin napokig kéne gondolkodni. – Leszarom, felőlem aztán elvérezhetsz, ha akarsz. – vonom meg a vállamat, ahogyan felállok a székből és a szomszédos cellához sétálok. – Meséltem már neked Jordan-ről? Egy igazi szent. Van egy gyönyörű felesége, két imádnivaló lánya, és nála tisztességesebb embert még nem láttam. Mégis itt van a ketrecben, mint valami levágásra váró disznó. – csóválom meg a fejemet, ahogyan visszasétálok a székhez, hogy ismét leüljek. – Kapsz mondjuk öt percet, hogy a lábad rendbe rakd, különben Jordant a szemeid láttára fogom darabokra tépni. – ha már annyira nagy élet párti, akkor csak nem viseli el, ha valaki miatta szenved igaz? Főleg, ha ilyen jó emberről van szó. Persze, vannak még bőven ötleteim, ha makacskodna.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-11, 17:38

Morgan & Cosette

- Akkor hagyj végre békén! - komolyan baromi nehéz nem üvölteni vele, elmondhatatlanul nehéz. Egyszerűen kiakasztó az, amit művel. Nem kell engem életre nevelni. Jó nekem úgy, ahogy van, ez miért olyan hihetetlen? Nem tökéletes az életem és lehet hogy hamar vége lesz, de akkor sem fogok előre azon gondolkodni, hogy vajon mikor halok meg. Jó eséllyel hamar, de nem védekezem, nem előre és kész... ennyi, ha képtelen elfogadni, akkor ne tegye, csak hagyjon szépen békén. Nem értem, hogy mi a francért nem képes elfogadni azt, hogy eszem ágában sincs megtanulni embereket ölni, főleg nem fogok csak úgy lelőni valakit, aki itt van az alagsorban nála. Az mitől gyakorlás? Ha nincs más választásom megteszem, de ok nélkül nem fogok gyilkolászni, mert nem vagyok ilyen és mert nem is akarom!
- Mert nem tettem semmit, amiért ez járna nekem. - idegesít, idegesít az a hülye vigyor a képén. Mégis mit vétettem, hogy képtelen nyugtot hagyni nekem? Nem tettem ellene semmit, és totál rám van kattanva, mintha muszáj lenne neki, pedig én aztán nem kértem, hogy zaklasson, mert ez már lassan komolyan annak minősül. Ami viszont ez után jön először nem is tudatosul bennem. Az első pillanatban nem, aztán amikor az égető fájdalom a lábamba hasít... felsikítok és szinte azonnal megroggyan a lábam. - Te nem vagy... nem vagy normális! - összeszorítom a szám, mintha ez bármit is érne, attól még ugyanúgy könny gyűlik a szemembe és ugyanúgy rohadtul fáj, amit nem tudok hangtalanul viselni. Most komolyan az a megoldása, hogy a lábamba lő? Attól majd bármi is jobb lesz? Aztán elsötétül a világ, és nem sokkal később már a pincében térek magamhoz. A lábam iszonyatosan fáj és már elég szépen sikerült átáztatnom a padlót is. Az első reakcióm persze az, hogy a rácsot rázom meg, ami persze semmit nem ér és csak dacosan nézem, ahogy ül ott kint.
- Mi a franc bajod van? - nem sokat ér, hogy törölgetem a szemem, így csak az is véres lesz, de mégsem mozdulok. Nem, nem kezdem el ellátni a sebet, nem kezdem el bekötözni és rendbe tenni. - Egyszerűbb lett volna, ha fejbe lősz, így lassabb, de nem érdekelsz! - nem vagyok hajlandó azt csinálni, amit ő akar, egyszerűen nem vagyok hajlandó. Akkor nézze szépen végig, ahogy itt elvérzek. Legyen csak az ő baromsága, hogy egyszer meg akar menteni, aztán meg belém lő. Valami nagyon nincs rendben a fejében, az már tuti.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-10, 17:33

Cosette & Morgan

- Mindenkinek joga van hülyének lenni, de te aztán rohadtul visszaélsz ezzel! De tudod mit? Leszarom, azt csinálsz, amit akarsz, úgy döglesz meg, ahogy jónak látod! – igen, itt nem lehet többet tenni. Egy kicseszett csivavából nem lehet oroszlánt nevelni és kész. Ez az egész már rég halálra volt ítélve, csak nem vettem észre időben. Ha ő ilyen kis álmodozó meg optimista, akkor egészségére, felőlem aztán azt csinál, amit akar, húzzon, azt dögöljön meg úgy, ahogy akar. Persze, közben már körvonalazódik egy terv a fejemben, ami bár elégé drasztikus, de talán képes lehet eredményt elérni. A szavak semmit nem érnek, de a tettek és a tapasztalat… nos, nem igazán érdekel, hogy kedvel-e, vagy sem, a lényeg, hogy megtudja védeni magát, és a dolog talán megér ennyit, úgyhogy terv elfogadva, de ettől függetlenül Cosette még egy hülye kislány, aki felnőttet játszik. Nem érti az életet, ha képtelen elfogadni azt az egyetlen rohadt tényt, hogy nem lehet békében élni, mert az emberek nem békések, mindenkiben ott van a vérszomj, csak elő kell hozni és kész. Ezt pedig igazán sokféleképpen lehet elővarázsolni az emberből. Gyorsan, lassan… nos én inkább ráhagyom a dolgot, természetesen megadom a kezdő lökést, de végső soron az ő dolga, hogy életben tartsa magát. Ha meg meghal… nos, akkor nem volt más, mint egy két lábon járó hulla.
Kicsit meglep, mikor a pisztoly csövét a fejéhez szorítja, el is vigyorodom végül. Na igen, most vagy ennyire hülye, vagy tudja, hogy nem fogom fejbe lőni, ha nem rég mentettem meg és kaptam be miatta egy golyót. – Csakhogy az élet nem könnyű, és nem hoz gyors halált, aranyom. Miért érdemelnéd ezt pont te meg? – döntöm kicsit oldalra a fejemet, természetesen továbbra is vigyorogva. Az élet nehéz, és úgysem fogsz gyors halált halni, bármennyire is reménykedsz ebben. Az ellenségeid majd arra mennek, hogy szenvedj, és ez így is van jól, az a dolguk, hogy kicsináljanak, ők az ösztönző erő. – Szóval nem tudok célozni… - egy gyors mozdulattal rántom a fegyvercsövét lejjebb, hogy a combjába lőjek. Ha komolyan azt hitte, hogy nem fogom megtenni, akkor hülyébb, mint amilyennek eddig mutatta magát. Mindegy is, egy kicsit hagyom, hogy elmerüljön a fájdalomban, mert megérdemli. A csont mellé lőttem, így nem tört el a lába, nem sérül a csont, egyszerűen csak vérzik, mint a kurvaisten, szóval nem ártana majd elállítani a vérzést. De azt nem én fogom megtenni. Hanem majd ő. Ha már elégé kiordította magát, akkor nemes egyszerűséggel csak leütöm, hogy elájuljon. Egyrészt mert idegesítő, másrészt így egyszerűbb lecipelni a pincébe és bezárni a fickó melletti cellába. Segítség kép azért pakolok még a cellába gézt, cérnát, tűt és alkoholt. Majd ellátja magának a sebét, vagy felőlem aztán meg is halhat, ha már úgy is ennyire lenézi az életet. Én addig leülök a cellájával szembeni székbe és kíváncsian figyelem a műsort.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-10, 12:23

Morgan & Cosette

Nem, én ezt akkor sem fogom elfogadni. Lehet, hogy idővel menne, hogy idővel nem lenne más választásom, de most még nem, még nem akarom elfogadni, hogy csak erről szól az élet, arról, hogy ki él és ki hal meg, minden más pedig igazából egyáltalán nem számít. Nem... én ezt nem vagyok képes lenyelni, én ennél igenis többet akarok. Valami mást, valami... ha nem is most, de majd egyszer. Nem gondolok igazán a jövőre, nem reménykedem, ez oké, de arra sem akarok gondolni, hogy minden értelmetlen és felesleges, hogy minden csak azért van, hogy túlélj, de igazából nincs miért. Nem fogja tudni nekem megmagyarázni, hogy azért tanuljak meg embert ölni, hogy én élhessek, ha egyszer nincs rá okom. Megvédem magam, az evidens, aztán ha nem sikerül, hát ez van, de nem fogok előre kinyírni másokat csak azért, hogy ők ne tehessék meg velem. Nem akarok egész életemben a hátam mögé nézni, hogy vajon mikor jön valaki, aki végezni akar velem. Nem és kész!
- Nem érdekel! Majd megvédem magam, ha muszáj, de nem fogok lelőni valakit a pincédben gyakorlásképpen! Nem és... kész! - nem érdekelnek a tényei, nem érdekel az, amit mond, még ha nem is képes ezt felfogni. Az élet szar, tudom, de attól még nem teszem magamnak még szarabbá, mert ő ezt akarja. Nem leszek olyan, mint ő, mert én nem így akarok élni. Egyedül egy fegyverekkel teli házban. Akkor inkább sodródom az árral és majd lesz valami, ha tudnék már rég elmentem volna ebből a városból és akkor azok a fickók se találtak volna meg, ilyen egyszerű. Nem kell túl sokáig egy helyben maradni és akkor az embernek nem lesz baja. Nem az kell hozzá, hogy előre eltegyél másokat láb alól. Már így is eléggé megkeseredtem ahhoz képest, hogy még a húszat se töltöttem be, nem kell még erre rá is tenni egy lapáttal. A szavaira csak dacosan vetem fel az állam és csak akkor rezzenek meg, amikor a fülem mellett lő bele a falba. Inkább a hang miatt és nem az ijedtség hozza ezt ki belőlem. De nem mozdulok el, csak mereven nézek a szemébe, aztán hirtelen megragadom a fegyverét, és egyszerűen csak a homlokomhoz szorítom.
- Ennyire nem tudsz célozni? Rohadtul nem ér semmit, ha ijesztgetsz! Lőj le, ha azt akarod, mindkettőnknek gyorsabb és könnyebb lesz! - kiabálok, igen most már sikerült megint eljutni erre a szintre, szinte üvöltök vele, és elég erősen szorítom a fegyver csövét a saját homlokomhoz, hogy tuti, hogy még nyomot is hagy majd rajta, de állom a tekintetét, még ha még most is kissé könnyes szemmel teszem ezt. Hát tegye meg, ne csak fenyegessen, vagy engedjen a fenébe, mert nekem ez nem kell!

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-09, 14:44

Cosette & Morgan

-Nem kell küzdeni semmiért, mert nincsen semmi olyan, amiért megérné! Az életben nincsenek célok, csak halottak és gyilkosok, ennyire egyszerű. – komolyan nem értem, hogy mit kell ezen ennyire pattogni. Az élet értelme meg a többi baromság semmit nem ér, csak egy jól hangzó hazugság és kész, csak a hülyék hiszik ezt el. Nem okkal születsz meg, nincs semmiféle célja az életednek. Azért születsz meg, mert a szüleid úgy döntenek, hogy akarnak egy gyereket és kész, csak miattuk születsz meg, nem az atayaúristen meg a többi hülyeség miatt. Nem kell túlbonyolítani azt, ami amúgy egyszerű, mint a karikacsapás. Az életben csak vagy, létezel, azt csinálsz, amit akarsz, ölsz vagy meghalsz, más nem számít. Ez nem a tökéletes világ, és nem is a nem létező mennyország, hogy mindent csak rózsaszínben lásson az ember. Kicsit azért csalódtam a csajban, mert azt hittem, hogy kész megérteni végre, hogy az élet úgy van elbaszva, ahogy van, és ezen nem lehet változtatni, akármit mond vagy tesz. Mindig lesznek szar alakok, mindig lesznek olyanok, akik többet akarnak, mint amit alapból kaptak. Ebből pedig háború lesz, gyilkosságok, és egy véletlen folyamán simán te is belehalhatsz. Ezért kell megtanulni megvédeni magad, ezért kell jól kicseszni az élettel, és megmutatni neki, hogy magasból szarsz rá.
-Mert ezek tények, és nekem semmi kedvembe megdögleni! Vagy meghalsz, vagy megölöd azt, aki a halálodat akarja! Ez nem előregondolkodás, ez tény! – azért vagyok ilyen, mert szeretek másokat megölni, na meg persze jól fizet, és az a legjobb munka, amit szeret az ember csinálni, igaz? És ha még kifizetődő is, akkor nem csak jó munka, hanem álommunka dolog. Sok embert vesztettem már el, több, mint egy egész falunyit, hogy rájöjjek: az élet rohadtul nem lesz se jó, se szép. Szar, véres, és tele van halállal. Szinte már több holt van benne, mint élő, és ez ellen nincs mit tenni, így inkább hozzájárulok a dologhoz a haszon érdekében. Én megölöm az embereket, hogy ők ne tudjanak, és ez nem előre gondolkodás. Csak látom a tényeket, és pénzért meg is oldom őket. Persze, ezek mindig csak újra és újra jönni fognak, de mégis kit érdekel? Amíg erős vagyok, van nyilam és golyóm, addig aztán jöhetnek, mert darabokban küldöm vissza őket a családjaikhoz karácsonyra. Sok mindent lehet mondani rólam, de azt nem, hogy érzelgős vagyok. Nem szokásom bűntudatot érezni, ha megölök egy ártatlant. Lehet, hogy két nap múlva ő is az életemre akart volna törni. Akaratlan bajmegelőzés, és kész.
- Azért próbálkozhatsz, kíváncsi vagyok, hogy mi a szarért vagy ilyen hülye. – a túlélés. Erről szól ez a kicseszett élet, nem másról. Ezért ölte meg azokat, akik őt akarták megölni, ezért van még életben, nem pedig a hülye célja miatt. Mégis milyen célja lehetne? Majd jön a szőke herceg fehér lovon és ellovagolnak a naplementébe? Vagy mégis miben hisz? Ez csak egy mese, amit az álmodozó halálraítélt kölyköknek találnak ki, hogy ne érezzék magukat olyan szarul, amiért ennyire selejtesek, hogy képtelenek észrevenni az élet értelmét. Az élet a túlélésről szól, és pont. Aki ebbe többet lát bele, az hülye. – Nem élet? Erről szól a kicseszett élet! Azt hiszed, hogy majd helyrejönnek a dolgok? Lószar, semmi nem jön helyre, minden csak még inkább szarrá fog menni, és jobb, ha ebbe beletörődsz! – dühösen mondom ezt, talán már inkább ordítva, mint simán csak kiabálva. Komolyan kedvem támadna itt helyben lelőni, de inkább csak a füle mellé célzok néhány centivel, hogy okozzak neki egy kis – valójában elég fájdalmas – fejfájást. Nem éppen valami kellemes az, ha a füled mellett sütik el a puskát, de így talán végre egy kicsit kussban marad és elfelejti ezt a sok baromságot, amit összehordott.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-08, 20:06

Morgan & Cosette

Már nem is foglalkozom igazán a vagdalkozásával, mert ez már valahol az a szint. Nem kell kioktatni, nincs rá szükségem. Tudom, hogy az élet szar, de ezt el is kell fogadnom csak így... hirtelen? Eddig inkább csak nem vettem az ilyen "apró" részleteket figyelembe, de most szerinte kéne. Meg kéne tanulnom embereket ölni, hogy én maradjak életben helyettük, de ez... ez nem így megy. Nem akarom csak úgy elfogadni, hogy igen nekem ez jutott, másnak meg a póni, meg a születésnapok. Ez egyszerűen nem fair! - Szóval akkor fogadjam el, hogy az élet szar és... küzdjek a jó nagy semmiért mi? - nem akarom, ezt nem akarom! Lehet, hogy nem akarnék meghalni, ha arról lenne szó, akkor védeném magam, ha arról lenne szó, akkor igenis küzdenék, de azzal, ha önként vállalom, hogy ennyi, hogy nincs más választás, hogy megtanulok másokat megölni, mielőtt engem akarnának bántani... azzal elfogadom, hogy az életem soha az életben nem fog változni. Hogy tényleg soha nem lesz jobb, még csak kis esélyem sincs rá. De én ezt nem akarom, én... bármennyire is hülyeség, de valahol a lelkem mélyén szeretném, ha egyszer az életben valami majd jobb lenne, vagy akkor csak leszek bele a világba és kész, de ennyi. Ez a két változat van.
- Ha nem gondolkozol előre, akkor minek véded meg magad? Akkor minek tanuljam meg előre bevédeni magam. Annak sincs értelme! - nem vagyok médium, de ahhoz már közel vagyok, hogy kiabáljak vele. De készüljek előre a jövőre, de arra igen, hogy lehet hogy lesz, aki meg akar majd ölni és akkor figyelnem kell rá előre, hogy ez ne történhessen meg? Ez nem rohadtul ellentétes? Egyszerűen az se érdekel, hogy kiabál, kicsit sem. Távolról sem, mert... mert nem és kész. Azt csinál, amit akar, én csak el akarok tűnni innen végre a francba, mert semmi értelme az itt létemnek. Úgy sem fogja megérteni, hogy mit is akarok, akkor meg mégis miért ne az a legegyszerűbb, hogy elhúzok a francba? Neki is sokkal egyszerűbb lenne az élete. Nem is válaszolok neki, csak pakolok szépen tovább, akkor állok csak meg, amikor előkerül a pisztoly és hallom, ahogy kibiztosítja, majd konkrétan rám is emeli. Dacosan szegem fel az állam és úgy dobom le a táskát, hogy csak úgy csattan.
- Rohadtul nem érdekel, hogy mit csinálsz! - amúgy sincs semmi értelem az egésznek nem? Ő maga mondta, hogy az élet egy szar, hogy amúgy is felesleges küzdeni bármiért is, akkor meg minek? Csak azért, hogy az ember éljen bele vakvilágba? Hát abból én nem kérek... akkor intézze el most és kész, nem izgat az egész. - Úgy sem érdekel... - ez nem mondható válasznak, de nem érdekel, ha e miatt meghúzza a ravaszt, mert... akkor sincs ennek az egésznek értelme. Összeszorítom a számat és megtörlöm a szemem. - Nem tudom, de ez... ez így nem élet! Ez így nem jó az ég világon semmire sem, és nem akarom elfogadni, hogy ez van, nem akarok már eleve úgy készülni, hogy örökké ez lesz. Inkább nem foglalkozom vele, hogy mi lesz. - nem várok én semmit, nincsenek hülye reményeim, nem erről van szó, egyszerűen csak... nem akarok arra gondolni, hogy annál ami most van lehet még sokkal rosszabb így, már így is épp elég szar.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-06, 18:35

Cosette & Morgan

- Miért mi lenne normális? Iskolába járni, leckét írni mindennap, galambokat etetni a parkban? Ünnepelni minden évben azt, hogy megszülettél? Ez lenne a normális? Ez csak egy kibaszott álom! Az élet ilyen, úgy szar, ahogy van. Vagy te lovagoltál pónin és volt kedves bárki is úgy hozzád, hogy nem profitált belőle? Volt bármi jó is az életedben? Nem, nem volt! – kicsit most olyan, mintha a saját magam életéről beszélnék, de leszarom, komolyan felcseszi az agyamat, hogy ennyire álmodozik a semmiről. Hogy képes bárki is hinni abban, hogy az élet szép és jó, aztán egyszer csak megjavul minden, és nem fogják egymást megölni az emberek. Az élet ilyen, néhány meghalnak, mert mások megölik őket, nincs semmiféle jó az életben, az élet szar, mi pedig nyakig benne vagyunk, csak vannak, akik képtelenek megtanulni úszni benne és megfulladnak. Ha ő is ilyen akar lenni, akkor hajrá, a szíve joga, hogyan cseszi el az életét, de ne mondja majd, hogy én nem figyelmeztettem előre. Nevetséges, hogy valaki ilyen rohadtul naiv legyen, hogy még tudjon hinni abban a sok szarságban, amivel etetik a népet, hogy ne lázongjanak. Ez a baj a világgal, hogy mindenki álmodozik, ahelyett, hogy megpróbálna mondjuk a valóságban élni és nem megdögleni!
- Nem kell semmi ilyen baromság, a horgászást csak úgy mondtam. Ki a francot érdekel, hogy van-e értelme? Vagy te látsz előre mindent, esetleg egy kicseszett médium vagy? Mert, szerintem nem, úgyhogy ne gondolkozz az életed értelmén, mert nincs értelme! – az életnek nincs értelme és kész, csak vagy, csinálsz néhány baromságot, aztán megdöglesz. Úgyse fog rád senki emlékezni, soha nem fogják tudni a neved, talán még a baszott sírodra sem írják fel, mert elfelejtik, hogy mégis hogy hívtak. Az életnek nincs értelme, nincs célja, nem arról szól, hogy te majd valahol kikötsz. Arról szól, amit teszel, és nem tudsz mást tenni, mint életben maradni. Csak ezt valamiért a legtöbben képtelenek megérteni, Mert nekik kell a cél, mert ők álmodozni akarnak inkább, és azt se vennék észre, ha egy baltával darabolnám fel őket. Miért nem képes senki sem úgy látni a világot, ahogy kell? Miért nem veszi észre senki azt, hogy megdöglik, ha nem öl? Miért kell folyamatosan ilyen erkölcsi baromságokkal tömni a saját fejüket? Amiről nem tudsz, az nem is fáj, rohadtul felesleges előre elgondolkodni azon, hogy mi lesz, ráér, ha már ott vagy, ha egyáltalán ott vagy, és nem ölnek meg közben, mert hülye vagy és nem figyelsz elégé. Szar az élet, csak ezt senki nem akarja belátni.
- Tudod mit? Megérdemled, hogy meghalj baszki, ha tényleg olyan hülye vagy, hogy hiszel a tündérmesékben! – én viszont már kiabálok, mert a tököm ki van azzal, hogy ennyire hülyén viselkedik. Miért nem képes meglátni az igazságot? Azt hittem végre valami normális emberrel találkoztam ezen a lepratelepen, de nem, kiderül, hogy ugyanolyan vak, mint a többiek, csak később lehet észrevenni azt, hogy nem lát a saját kicseszett szemétől! Mondtam már, hogy ha dühös vagyok, akkor nem szokásom józanul gondolkodni? Na most is ez következik, mikor a fegyvert Cosette-re szegezem. – Állj arrébb a táskától, a falhoz! – mondom neki, ahogyan a pisztolycsövével kísérem az útját. – Most megmutatom, hogy milyen is igazából a világ. Minden rossz válaszra egy golyót eresztek beléd, megértetted? – dühös vagyok még mindig, és nem ajánlom neki, hogy most kezdjen el szórakozni, mert ilyenkor a legjobb szándékkal sem vagyok beszámítható. – Szóval, mesélj, mi a rohadt életed nagy célja? – ha már úgyis annyira otthon van a mesék világában, akkor hallgatom, régen nem hallottam már ekkora hülyeséget.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-06, 12:54

Morgan & Cosette

Halkan fújok egyet, kb. mint a mérges macska. Az is vagyok, mert még azt se hajlandó megérteni, amit mondani akarok. - Az nem normális, hogy ilyen az élet... hogy ölsz, vagy ölnek. Ez nem normális! - ne mondja már nekem, hogy ez így tényleg rendes élet. Nem az, egyáltalán, még véletlenül sem. A normális életben egy gyereknek nem ölik meg a szüleit, nem kell egyedül boldogulnia pár évesen és nem várják el tőle, hogy embereket öljön, ha nem akar meghalni. Nem tudom ezt az egészet így elfogadni, neki pedig teljesen egyszerűnek tűnik, de idősebb, érthető. Én még elég fiatal vagyok hozzá, hogy a felszín alatt vágyjak valami... másra. Hiába mondom azt, hogy úgy se adatik meg soha az életben, attól még valahol reménykedem benne, hogy van rá akár halvány esély is, és ha most azt mondom igaza van, ha vállalom, hogy megtanulom ezt az egész öldöklés dolgot, akkor végleg kijelentem, hogy nem, az életem soha nem volt változni és soha nem lesz jobb, mint ami most van.
- Nem az életemnek van-e célja, hanem egyszerűen csak... valami ami miatt érdemes egyáltalán kínlódni. Neked ott van célnak az a hülye horgászat, meg elutazás izé, nekem meg... - aztán csak megrázom a fejem. Nem fogja érteni, úgy sem fogja érteni, talán igazán nem is akarja. Talán nem is az én dolgom, hogy elmagyarázzam neki, hogy az életnek hogyan kéne működnie, hogy az élet miről is kellene, hogy szóljon. Nem tudom, hogy milyen élete volt de nehéz elhinni, hogy ő soha nem akart mást, hogy soha nem reménykedett abban, hogy esetleg... mit tudom én, az élete más lesz, nem arról szól, hogy másokat öl, hanem... mit tudom én. Mindenkinek van valami vágya, akad aki virágos kertről álmodik, más meg családról... de ő mintha nem akarna semmit és fogalmam sincs, hogy a fenében csinálja. Nem azt mondom, hogy meg akarok halni, de nem akarom itt és most elfogadni, hogy az élet tényleg ennyire rohadt pocsék és nincs esély semmi másra, semmi értelmesre, vagy normálisra... soha.
Nem megy, nem tudok lelőni valamit, pont e miatt vagyok képtelen rá, bármennyire is akarom, vagy kéne. Nem tudok lelőni egy embert, csak úgy szemtől szembe, nem vagyok rá képes, hogy néz és én csak ok nélkül meghúzom a ravaszt. Nem is figyelek rá, hogy mi folyik lent, miután eldobom a pisztolyt és felszaladok.
- Miért érdekel? Tejesen mindegy az egész! - nem kiabálok, de nem sok választ el tőle. Mi a francért olyan fontos neki az, hogy ne öljenek meg? Nincs életcélom, nincs életem sem igazán, akkor meg nem édes mindegy, hogy élek vagy halok? Nem, nem akarok meghalni, igen, ha valaki meg akarna ölni, akkor küzdenék az életemért, de... akkor és nem már előre. Nem fogom előre elfogadni a tényt, hogy minden erről szól, hogy ha nem tanulok meg előre másokat levadászni, akkor engem fognak. Képtelen vagyok ezt elfogadni és nem tudok vele együtt élni. Így is már túl sok minden van, amit fel kellett dolgoznom, mert szimplán csak nem volt más választásom. Nem kell még egy teher, amit cipelhetek. Szóval fel se nagyon nézek, csak pakolok tovább, azokat a cuccokat, amiket adott, be a táskámba. Nincs dolgom itt, neki meg amúgy is édes mindegy az egész, nem?

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-05, 19:02

Cosette & Morgan

- Minden épeszű ember szerint normális. Csak a hülye akar meghalni. – most komolyan megakarja várni azt, mire valaki levadássza őt a túlélés érdekében? Mi a szarért kell ennyire kiakadni azon, hogy megölünk egy embert. Baszki, minden rohadt pillanatban meghal legalább egy ember a világon, és nem mindegyikkel a nátha végez. Van, akit kibeleznek, mást megesznek, megint mást pedig egyszerűen fejbe lőnek. Nem kell ezt ennyire túlbonyolítani, nem olyan rohadt nehéz megölni egy embert, csak mindenki erőlteti ezt a lelkiismeret, meg becsület dolgot, de valójában fingjuk sincsen milyen érzés mikor csak úgy maradhatsz életben, ha ölsz. Én tudom, alighanem ő is tudja, csak képtelen ezt elfogadni. A sok nagy okos pedig csak hantázik, egyetlen napot sem bírnának ki az igazi világban, mert elpuhultak, mert gyengék. Csak ott görnyednek az íróasztal mögött és írják a hülye könyvüket, amit egy másik hülye megvesz, és szarul érzi majd magát, mert embert ölt. Teljesen felesleges, ez az élet rendje, ölsz, vagy meghalsz, elfogadod, vagy sem, ez mindig így marad és kész. Nem azért élsz, mert van célja az életnek, azért élsz, mert félsz a haláltól és mindenképp elakarod kerülni. Csak kifogás ez a nincs miért élni szöveg. Nem kell semmiért sem élni, elég ha csak vagy és kész, legbelül ezt mindenki elfogadja, csak nem meri kimondani.
- Cél? Ugyan már, ne röhögtess. Tényleg azt hiszed, hogy van célja az életnek, hogy okkal születtél meg? Ez egy baromság. Azt csinálsz, amit akarsz, és úgy, ahogy akarod, nincs semmiféle cél. – mégis ki az a hülye, aki képes elhinni, hogy okkal született meg? Rohadtul nem, Isten nem szereti az embert. Nem kellünk neki, valószínűleg ki nem állhat minket. És valójában nem kell Isten az embereknek, a kárhozat és a megváltás csak egy baromság, és kész, ennyi. Nem okkal vagyunk ezen a rohadt világon. Csak élnünk kell és kész. Hadd jöjjön, aminek jönnie kell! Ölünk és meghalunk, ezt csinálja az ember, ösztönösen és kész. Ugyan már, amint kicsit rosszabb lesz a helyzet, egyetlen konzervért is megakarják majd ölni Cosette-t, komolyan erre vágyik? Kötve hiszem. A halál kapujában ugyanúgy fosna, ugyanúgy az életéért könyörögne, mint minden rohadt ember. Senki nem akar meghalni, rohadtul mindegy, hogy mit mond. Csak néha nincs választás, néha meg kell halni, hogy az erősebb éljen. Én ezt tudom, elfogadom, nem különösebben érdekel mások élete, mert az enyém sem érdekli őket, és nem fogok hinni ennek a sok maszlagnak a lélek tisztaságáról. Vagy én, vagy ők, és én magamat választom
Felsóhajtok, ahogyan a falba fúródik a golyó, majd Cosette felsiet a lépcsőn. Miért kell ennyire túlbonyolítani az ilyen egyszerű dolgokat? – Kussoljál már, úgyis megdöglesz. – rivallok rá a vinnyogó fickóra, ahogyan kicsit közelebbről megismertetem őt a cipőmmel, aztán újra a fejére kerül a csuklya, én pedig felveszem az elejtett fegyvert és felmegyek Cosette után. – Szóval ennyi? Feladod, és inkább hagyod, hogy megöljön valaki más? – pedig már kezdtem azt hinni, hogy végre egy másik normális ember, de úgy látszik tévedtem, és ő is olyan, mint a többi, ha megfutamodik.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-05, 09:35

Morgan & Cosette

- És szerinted ez tényleg normális? - így élni, ilyen világban élni tényleg normális? Ahol az ember vadász, vagy áldozat, ahol te ölsz, vagy téged ölnek. Ez egyszerűen nem normális, nem így kéne lennie. Tolvaj vagyok, voltam mindig, tettem amit muszáj volt, de ez akkor is más, ölni... akkor történt csak, ha tényleg nem volt más választásom, de ő most ténylegében azt mondja, hogy azért tegyem meg, mert muszáj, mert akkor maradok életben. És igazából nincs más választásom, nem tehetek semmit, ha túl akarok élni, bár néha... néha azt sem tudom, hogy tényleg így van-e, hogy tényleg túl akarok-e élni. Minek? De őszintén? Csak... csak azért, hogy... hogy... komolyan minek? Valaha az életben lesz ebből bármi értelmes, lesz az életemnek bármi haszna egyáltalán? Csak arról szól, hogy éljek túl, az ég világon semmi másról, de az emberek általában egy cél miatt élnek túl, én viszont... nem igazán van célom, és ha sikerül találni, akkor is hamar eltűnik a süllyesztőben, hamar elhullanak mellőlem az emberek, ez a nagy büdös helyzet.
- Tapasztalat és bosszú... és a cél, amiért érdemes? - így kezdődött, rendben van és vajon hogyan fog végződni? Mert ez a nagyobb kérdés, mert ez az, amit nem tudok, mert nem tudom, hogy vajon ő tudja-e. Oké, elmegy arra a szigetre és akkor majd marha jó lesz a pálmafák alatt, ott fog horgászni, meg minden és? Ez tényleg olyan nagy dolog és vajon elég is lesz neki így? Mindegy, nem az én dolgom, semmi közöm hozzá, hogy hogy éli az életét, nekem a sajátommal kellene foglalkozni, csak hát még mindig nem tudom, hogy mit és hogyan hozhatnék ki belőle.
Odalent csak nézem a fickót, ahogy lekerül róla a csuklya, ahogy a szemembe néz, és ahogy én szorongatom azt a pisztolyt. Képtelen vagyok megmoccanni, csak nyelek egy nagyot és egy pillanatra Morganre nézek. Más az, ha védekezem és más, ha valakinek a szemébe kellene nézem és csak úgy lelőni... fogalmam sincs, hogy lennék rá képes. Mégis célra tartok, amire persze a pasas már felvinnyog, és kétségbeesetten kezdi el rázni a fejét. Összeszorítom a számat, és látszik, ahogy a fegyver konkrétan remeg a kezemben. Kibiztosítom, és erősen fogom a ravaszt, mintha attól bármi változna. Pillanatok telnek el, bár én perceknek érzem őket, mire végül rászánom magam és... meghúzom. Nem a célra tartok már közben, a pasas mögött a falba csapódik a golyó, én pedig csak leejtem a földre a pisztolyt és azonnal hátat is fordítok neki, aztán irány felfelé a lépcsőn.
Ha Morgan utánam jön, akkor már biztos, hogy úgy fog megtalálni, hogy a szememet törölgetem és a cuccaimat szedem össze. Semmi értelme az egésznek, az ég világon semmi! Nem vagyok gyilkos, nem tudok az lenni és azt hiszem nincs is értelme. Meg se kellett volna védenie, minek?

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-04, 18:45

Cosette & Morgan

- Akkor legyél vadász. Vagy áldozat vagy, vagy gyilkos, a kettő együtt nem megy. – én vadász vagyok, sokkal jobb érzés, mint áldozatnak lenni, de felőlem aztán úgy csinálja, ahogy akarja, ha ennyire nem ért vele egyet. A világ rohadtul egyszerűen működik. Vagy megölöd az ellenséged, vagy megvárod míg ő öl meg téged, és szerintem nincsenek öngyilkos hajlamai, úgyhogy szívesebben lenne gyilkos, mint halott. De felőlem aztán hagyhatja, hogy eluralkodjon rajta a lelkiismeret, ahogyan a többségen. Soha nem értettem, hogy számukra miért olyan nagy dolog megölni valakit. Semmi extra, csak meghúzod a ravaszt és kész, nem kell ezt túlbonyolítani, nem kell hozzá diploma se, mégis mindenki úgy kezeli, mintha a világ legnehezebb dolga lenne. Kitépni a földből az Eiffel-tornyot, na az nehéz, meghúzni egy ravaszt gyerekjáték, úgyhogy az anyámasszony katonái kíméljenek meg. Utálom ezeket az ömlengős, lelkiismeretes barmokat, ez alól talán Andrew a kivétel, őt bírom végül is, akármekkora érzelgős barom is a fickó. Nála azért vannak tiszta pillanatok, de az a rohadt becsülete… de utálom, valahogy majd ki kéne ölni belőle, mert komolyan kész röhej, hogy a fickó ennyire vehemensen védi azokat, akik magasból leszarják. Mindegy, elkalandoztam. A lényeg, hogy ez nem választás kérdése, mindenki gyilkos akar lenni, csak van aki gyenge és végül áldozattá válik.
- Meghalt és kész, ez a lényeg. – igazából valóban mindegy, hogy miként ölsz meg valakit, persze, ha csak nem fűződik személyes érdeked a halálához. Mint nálam az apám. Őt nem akárhogyan akartam megölni, hanem szenvedni akartam látni, félni… azt akartam, hogy szégyenben érezze magát és sikerült is. Az a barom képes volt behugyozni annyira félt a haláltól, pedig elég részeg volt már ahhoz, hogy ne foglalkozzon ilyen apróságokkal. Aztán eltemetni őt élve… elmondhatatlanul jó érzés volt hallgatni, ahogyan fulladozik, ahogyan alig kap levegőt. Látni őt küzdeni az életéért, ami az én kezemben volt… erre vágytam mindig is, bárcsak ennyire utálnék minden embert a világon, mert akkor aztán a világ legjobb munkáját űzném! Persze, nem panaszkodhatok így sem, elvégre jól fizet, jó vagyok benne, és hamarosan már nem is kell ezt csinálnom, mehetek valami fasza kis szigetre, ahol aztán úgy élem az életem, ahogyan akarom. Csak előbb ki kéne jutni valahogy ebből a szaros burából, mert már rohadtul idegesítő, hogy be vagyok ide zárva. A végén majd azt hiszik, hogy meghaltam, és már megint harcolhatom majd ki magamnak a megbecsülést, amihez nincs túl nagy kedvem, nem olyan könnyű félelmetesnek lenni ezernyi zsoldos között. De mindegy, ha egyszer sikerült, akkor majd megint fog.
- Tapasztalat és bosszú. Így kezdődött. – már korán megtapasztaltam, hogy az emberek meghalnak, és ha nem az én kezem által, akkor más fog majd velük végezni. Ez nem is lenne rossz, de ingyen tenné mindezt, ami szentségtörés. Ha már ölök, akkor legalább jól fizessenek megérte, igaz?
A kérdésére nem válaszolok, nem akarok újra a lelkébe gázolni, mert semmi kedvem újra hallgatni azt, hogy neki ez mennyire nehéz. Így hát leviszem őt a pincébe és a rabhoz irányítom, aki a falhoz van bilincselve. Leveszem róla a csuklyát, láthatja, hogy nincs túl jó bőrben. – Nem tudod ki ő, talán van családja, talán nincs, talán jó ember, talán nem. Viszont az biztos, hogy megpróbálna megölni téged, ha elengedném. Vagy, te vagy ő. Gyerünk, végezz vele. – bökök a fejemmel a fickó felé.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-04, 07:00

Morgan & Cosette

Nem tudom, hogy valaha is képes leszek-e eléggé hidegvérrel megölni valakit akkor, ha igazából nincs komolyabb indokom rá, teszem azt nem az életemet kell védenem. Tudom én, hogy valami ilyesmit várna el tőlem, de azért ez korántsem ilyen egyszerű. Egész más az, ha azért végzel valakivel, mert nincs más választásod, mert különben ő végez veled, vagy valami annál is csúnyábbat tesz. Az az igazság, hogy nem akarok meghalni, akármilyen pocsék is az életem, de nem tudom, hogy mire lennék képes azért, hogy elkerüljem a halált. Azért ez... tényleg elég bonyolult kérdés. Néha csak arra vágyom, hogy átlagos életem legyen, aztán persze mindig felébredek, hogy esélytelen. Soha az életben nem kapom meg, soha az életben nem leszek csak egy lány, mint a korombeliek, főleg mert képtelenség lenne elfelejteni azokat a dolgokat, amiket láttam és tettem és képtelenség lenne úgy élni, mintha nem történtek volna meg. Nekem ez a sors jutott és jó eséllyel nem menne egy könnyen, vagy talán egyáltalán, hogy akár ha jóra fordulnak is a dolgok ne nézzek folyton a hátam mögé, vagy ne arra számítsak, hogy mikor fut megint az életem vakvágányra.
- És, ha nem akarok... egész életemben csak védekezni? - bukik ki belőlem, de halkan, igazából alig hallhatóan, aztán meg is rázom a fejem. Nincs választásom, az a nagy helyzet, hogy úgy sincs választásom. Az életem ilyen, nem lesz jobb soha, mert ez a világ nem olyan, ahol csak úgy osztogatják a jót. Ugyanúgy kell folytatnom, ahogy eddig, csak magammal foglalkozni és csak a saját előnyömet nézni és ennyi... nem szabad arra gondolnom, hogy milyen lenne, ha bármi máshogy alakult volna, mert nem így történt és hülye ábrándokat kergetni teljesen felesleges.
- Hasba szúrtam... de végül is majdnem. - vonom meg a vállam, mintha nem lenne nagy szám, pedig az, főleg hogy pár éve volt és egyáltalán nem volt könnyű egyedül átvészelni, túllépni rajta. De kétlem, hogy ez őt bármennyire is érdekelné, kétlem, hogy akármi is érdekelné, ami érzésekkel kapcsolatos. Nekem se sok van és ami akad, azt is igyekszem minél mélyebbre nyomni magamban, de attól még van, viszont neki... nem hiszem. Valahogy sikerült teljesen kipucolnia magából mindent azt hiszem, nem lenne rossz megtanulni, hogyan kell. A szavaira csak összeszorítom a számat, de nem válaszolok, vagy legalábbis nem erre a részére. - Hogy csinálod? Biztos nem voltál mindig ilyen... hogy tüntetsz el minden érzést? - tényleg nem lenne rossz megtanulni, tényleg nem lenne rossz nekem is így állni mindenhez. Nemtörődöm módon, mint akit semmi se érdekel, de hát nagyon nem egyszerű, sajnos ezzel tisztában vagyok. Valahogy ő is megcsinálta, és nem hiszem, hogy csak 1-2 éve ilyen, akkor pedig valahogy én is elérhetem nem?
- Most? - kissé azért elkerekedik a szemem a szavai hallatán, de pár pillanatnyi hezitálás után végül csak utána indulok. Nem mondom, hogy könnyen rászánom magam, de végül csak sikerül.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-02, 15:01

Cosette & Morgan

Az élőcélpont nem csak nehezebb, de sokkal veszélyesebb is. Én is elég nagy fájdalmak árán tanultam meg, hogy mindenkiben ott van az a bizonyos életösztön, ami nem hagyja őket meghalni. Ha rájuk lősz, akkor visszalőnek, és talán jobbak, mint te, vagy csak szerencséjük van… mindegy, a lényeg, hogy van esélyük a megölésedre, ezt pedig senki nem várja, igaz? Úgyhogy egyből arra kell gondolni, hogy minél előbb véget érjen egy csata, minél előbb kell bevinni a véső ütést, mert a vadászból is könnyen lehet üldözött, ha elveszti az uralmát a hajszában. A hidegvér, a profizmus, a meglepetés és a felkészültség elengedhetetlen ahhoz, hogy életben maradjon az ember. Neki pedig mindenképpen meg kéne tanulnia megvédeni magát, mert más nem fogja, előbb-utóbb én sem fogom már védeni, és akkor mihez kezd? Mondhatja nekem, hogy nem érdekli a halál, de mikor odajutna, foggal-körömmel harcolna a túlélésért, akárcsak minden ember. Senkit sem hagy hidegen a saját élete. Másoké talán, és ez teljes mértékben érthető, hiszen minek foglalkozzunk másokkal, mikor ők nem tesznek értünk semmit? Sokat mondtam már, hogy a segítőkészség baromság, és most én is baromságot művelek, de teszek rá, néha még én is elkövethetek néhány hülyeséget. Az én életem, úgy élem, ahogy akarom, és ha ezt akarom, akkor ez lesz, ilyen egyszerű.
-Nem igazán, de ezért alá is fognak becsülni, ezt pedig ki kell használnod. Ha a megfelelő pillanatban rántasz fegyvert, és a megfelelő gyorsasággal, akkor pillanatok alatt akár öt ember hullájával járulhatsz hozzá a sírásó munkájához. – nem, még nem valami veszélyes, de majd az lesz, erről gondoskodni fogok, ezt megígérhetem neki is, magamnak is, és úgy mindenkinek. Nem valami vérfagyasztó látvány, de ez nem hátrány, ebből lehet előnyt kovácsolni, hiszen ki hinné el róla, hogy profi gyilkos? Ugye, hogy senki, szóval ezt kifogjuk használni, mert vannak benne lehetőségek, amit ki kell aknázni, hogy életben tudjon maradni ebben az amúgy végtelenül szar világban.
- Ellőtted a farkát, mi? – gondolom, hogy emiatt történhetett a dolog. A tolvajokat nem szokták csak úgy lelőni, ha rajtakapják őket, szóval gondolom valaki úgy volt vele, hogy finom falatnak látszik a kiscsaj, és tesz egy kóstolót, amit Cosette aligha értékelt. Az ilyen barmok pedig meg is érdemlik a halált, vegyenek maguknak kurvát, ha annyira megakarnak valakit dugni, de nem az utcán vessék rá magukat arra, aki a legvédtelenebbnek tűnik. Nem azért mondom, mert olyan cseszettül hősies lennék, csak nem férfias az, mikor valaki így bánik egy nővel. Megölni őket más tészta, ha fizetnek érte, az jogos, de csak úgy rájuk vetni magunkat az állatság, nem méltó egy férfihez és kész. – Muszáj lesz ölnöd, és nem mindig önvédelemből kell ezt tenned. Néha csak… a baj megelőzés miatt. – mégis mit számít egy-két élet? Az erősebb megöli a gyengét, kigyomlálja a gazt úgymond. Az élet kegyetlen, és egyszer mind belefogunk dögleni, a kérdés csak a mikor és a kinek a fegyvere által. Ez a kettő se igazán számít. Persze, ez az áldozat nézőpontjából másként festene, de sajnos én csak a saját nézőpontomból vagyok képes a dolgokat szemlélni. – Gyere velem, pont van a pincében egy hullajelölt. – néhány megbízó szereti kicsit szenvedni látni a célpontokat, őket pedig kaja és víz nélkül a pincébe szoktam bezárni. Pont jó kis gyakorlás lesz arra, hogy Cosette meghúzza azt a ravaszt ok nélkül.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-09-02, 08:37

Morgan & Cosette

Komolyan mintha azt várná, hogy a kommunikációnk csak abból álljon, hogy ő időnként jól leugat, én pedig szépen befogom és nem mondok egy árva szót sem, csak hogy ne legyen belőle baj, vagy hogy ne ugasson le még jobban. Bár őszintén szólva, ha jól sejtem, akkor inkább azt szeretné, ha a kommunikációnk egyáltalán nem is lenne létező dolog, és inkább befognám, hogy megtaníthasson lőni, vagy elhúzhatnék a fenébe. Csak tényleg azt nem értem, hogy mégis miért jó ez neki. A visszakérdezésre végül is csak megrántom a vállam. Jó, akkor legyen mindegy, biztosan szimplán csak halálra unja magát és azért segít nekem. Nincs épp más dolga és így legalább lefoglalja az idejét valamivel, amikor épp nincs kit megölnie. Unalmas lehet tök egyedül lenni és nagyjából ugyanazt csinálni, csak mindig kicsit máshogy. Akárhogy is nézzük, de igazából ő csak egy beosztott, aki azt teszi, amiért megfizetik. Az én életem azért ennél jóval szabadabb, én azt teszem, amit akarok és amikor épp kedvem van hozzá, nem pedig azért csinálok dolgokat, mert valaki ezt mondja, mert ebből lesz pénzem. Persze ebben az is benne van, hogy én nem fogok Hawaiira menni, hanem jó eséllyel előbb eltesznek láb alól, mint hogy megérjem a harmincadik szülinapomat - mintha valaha is ünnepeltem volna... - vagy inkább a huszonötödiket.
Nem lep meg, hogy nem oszt olyan hű de nagy dicséretet, csak úgy kb. mond valami foglyuk rá, hogy kedvesszerűt. Várható volt, nem is gondoltam, hogy esetleg ilyesmi történne, nekem az elég hogy magamnak bizonyítottam azzal, hogy végre már sikerült legalább eltalálni azt a nyüves kis bábut. Ennyi, ezért is rántom meg a vállam a szavaira. Tudom én, hogy más mozgó célpontot lelőni, de most itt első körben az is valami, ha a mozdulatlant el tudom találni és nem a mögötte lévő falat dekorálom ki. - Szóval még veszélyes sem vagyok. - húzom el a számat. Jó, elsőre nem tűnök annak, de azért vannak nálam sokkal szerencsétlenebbek. Nem tűnök riasztónak feltétlenül, ez tény, de talán pont ez az előnyöm, hogy mindenki alábecsül első ránézésre. Azt se gondolták volna a parton azok a pasasok, hogy majd akkor lesz egy fickó, aki elteszi őket láb alól helyettem, vagyis miközben ők akarnának engem. Szóval rohadtul benézték. Aztán jön a talán várható kérdés, amire igazán számítanom kellett, szóval mélyen nem lep meg a dolog, így végül de lassan bólintok.
- Önvédelemből és... nem teljesen szándékosan. - de öltem, pár éve, és még előtte, amikor kisebb voltam, de abból nem sokra emlékszem. Egy szőke kis csaj az utcán, nem éppen életbiztosítás, és sikerült egy nagydarab pasit hasba szúrnom, aki rám támadt, és nem pont... beszélgetni akart. Aztán ott volt pár éve az a másik, egy srác, velem egy korú, aki el akarta venni az én zsákmányomat, és hát... nem volt egyszerű kiheverni. Egy pisztoly volt csak és az volt a kérdés, hogy ki éri el, és én voltam a fürgébb, ő meg a halottabb, mert még utána sem akart elkotródni. Nem volt egyszerű, de ha már két napja nem ettél, akkor van az az életösztön, ami rávisz arra, hogy a tiéd legyen a kaja és ne pedig a másiké. Osztozkodni meg nem mindenki szeret.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-08-30, 22:29

Cosette & Morgan

- Nem mindegy? – nem tudok neki érdemi választ adni, mert én se tudok még saját magamnak se rendes választ adni erre a kérdésre. Hagynom kéne megdögleni, sokkal egyszerűbb lenne, mint megvédeni, én mégis vagyok olyan hülye, hogy inkább megölöm azokat, akik rátámadnak, ahelyett, hogy mondjuk eléjük vetném őt. Nem is akarok igazából ezen túl sokat gondolkodni. Nem lesz jobb attól, ha töröm rajta a fejem, mert utálom a filozófiát, és még inkább utálom azokat a kérdéseket, amik engem is valamilyen szinten érintenek. Márpedig ez egy ilyen kérdés. A kérdésekre nem kapunk választ, éppen ezért iszik az ember. Nem kap választ, de legalább elfelejti azt a rohadt kérdést, mert semmi jó nem származik abból, ha az ember valami olyanon töri a fejét, amire amúgy nincsen válasz. Mondhatnák ezernyi dolgot arra, hogy miért védem meg a seggét, de fogalmam sincs, hogy melyik az igaz, baromságokat meg nem akarok összehordani, azt ráhagyom a sok szentemberre, meg íróra, akik azt hiszik, hogy értenek az élethez, de már a vér látványától is keresztbeszarják magukat. Az ilyeneket ingyen is megölném, mert csak rontják a levegőt, ezen az amúgy teljesen szar világon. Szeretem azt, ha valaki képes kiállni magáért, de a többség gyáva nyúl, akik Istentől várják a megváltást. Isten nem létezik, Isten csak egy rohadt nagy baromság, ami rengeteg pénzt hoz az egyháznak.
Nem különösebben érdekel az, hogy neki mennyire bántja a kis lelkét ez, vagy mennyire töröm le az önbizalmát. Ebben a világban mindenkinek meg kell tanulnia megvédeni magát, és ilyen célzással Cosette potenciális hullajelölt. Úgyhogy szedje össze magát és lőjön végre. Látom én azt, hogy kihúzza magát, és most nem is szólom le, pedig kikívánkozna belőlem egy ”ne bízd el magad”, de inkább visszatartom és csak bólintok egyet látva, hogy sikerült valami célt is elérni. Nem tökéletes, de majd még csiszolunk rajta, és akkor képes lesz egy szalmabábúnál valami élettel telibbet is lőni. Nem állatot, mert azt mégis mi a francnak kéne ölni? Ha akar kaját, azt lop majd magának, a fegyver az emberek ellen van. Az állatok se bántanak, csakis az emberek olyanok, hogy megtámadjanak egy másikat. Láttál már harcolni egymással két baglyot? Azoknak van eszük,nem ölik egymást. Nekünk embereknek nincs, mi úgy pusztítjuk el egymást, ahogy tudjuk, bár én ezt simán csak a pénzre fogom. A pénz felülír mindent, és még ha nem is használom ki teljesen, hogy van, gyűjtögetem, és amint ez a rohadt bura eltűnik, én már úton leszek Hawaii-ra.
-Jobb, de nem tökéletes. – mondom kimérten, aztán végül tapsolok kettőt, hogy ne törjem le megint az önbizalmát annyira ezzel. – Azokat ölik meg lesből, akik veszélyt jelentenek. Téged mindenki szemtől szembe akar majd lefejezni. Éppen ezért kell megtanulnod ölni, hogy meglepd a seggfejeket. – na igen, én sem lesből ölöm meg a célpontjaim. A szemükbe nézek, hogy lássák ki öli meg őket, aztán elmondom neki a szokásosat, hogy nem személyes a dolog, meg a többi baromság. Engem egy másik zsoldos lesből akarna megölni, hacsak nincs benne annyi gerinc, hogy szemtől szemben harcoljunk meg. Cosette nem úgy néz ki, mint aki olyan hatalmas fenyegetést jelentene bárkire is, szóval nem hinném, hogy lesből akarnák majd megölni. Arra is fel lesz készítve, de az maradhat a végére is. – Öltél már embert? – azért nem ártana tudni, hogy egy szűzzel van-e dolgom, vagy sem. Mert a mai naptól fogva muszáj lesz ölnie. Vagy ő purcan ki.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-08-30, 10:21

Morgan & Cosette

Szó se róla elég nehéz ügy, hogy mind a ketten finoman szólva is nehéz esetek vagyunk, de nekem tényleg nincs rá szükségem, hogy pátyolgasson, ha annyira nem akar, meg egyébként is tudok én gondoskodni magamról és egyébként sem érdekelne senkit sem, ha tényleg valaki golyót eresztene a fejembe. Őt se hiszem, hogy kifejezetten izgatta volna... igazából még mindig nem értem, hogy mégis miért jó az neki, hogy megvédett, és idegesít a tény, hogy ő sem képes normálisan elmondani erre a válasz. Mindegy, inkább tényleg jobb lenne lelécelnem és kész, mert minden bizonnyal neki is jobb lenne inkább pihenni, mint velem szúrni el az időt, amikor még épp hogy nem lyukas az oldala és elég sok vért sikerült veszítenie. - Jól van na! - szakítom el a tekintetem az íjpuskájáról. Nem lopnám el... vagy legalábbis jó eséllyel, csak tetszik. Meg amúgy is nekem nagy, nem segíti elő a lopakodást, vagy a csendes közlekedést egy kicsit sem, szóval mint egy hangos pisztoly, ez sem épp az, ami nekem való, de attól még messziről nézegetni csak lehet nem?
- De az téged mi a francért érdekel? - aztán csak megrázom a fejem, mert igazából nem hiszem, hogy tényleg hajlandó lenne normális érdemi választ adni nekem. Szinte totál esélytelen, de nem is tudom, hogy miért várom el folyton, hogy kifejtse az indokait, gondolom nem is érzi úgy, hogy magyarázattal tartozna nekem bármivel kapcsolatban is. - Jól van! - nem sokon múlik, hogy nem kiabálok, de végül csak a hangomat emelem meg egy kicsit. Nem, nem akarok meghalni, csak egyszerűen idegesít ez az egész, mert... mert tudom, hogy nem megy, mert nem célzok jól és hát persze, hogy eléggé leépíti így a cseppnyi nem lévő önbizalmamat. Én abban vagyok jó, hogy lenyúlok dolgokat, csak hát a fene se gondolta, hogy idővel eljutok oda, hogy ezért majd lesz, aki el akar tenni láb alól... ez már azért elég nagy gond, még ha nem is ismerem be. Újra átveszem tőle a pisztolyt és most tényleg megpróbálom követni, amit mond. Lábak vállszélességben, és próbálom úgy tartani, hogy a lövések között ne mozduljak el a célról, mert az tényleg elég nagy gond lehet. Újra meghúzom a ravaszt. Bár nem tökéletes, de legalább sikerül eltalálni a bábut kétszer alig, de háromszor egészen rendesen. Jó-jó, azért a lelkesedés kitör egy pillanatra, ahogy szélesen elmosolyodom, talán még egy kicsit ki is húzom magam. - Így jobb? Amúgy ha le akar vadászni valaki... akkor nem mindegy? Mármint úgyis lesből támad majd nem? - na ja, hiába lövök jól, ha valaki tényleg igazán el akar tenni láb alól, nem biztos hogy lesz esélyem visszalőni, vagy elővenni a pisztolyt.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-08-28, 08:22

Cosette & Morgan

- Akkor legközelebb hagyom, hogy csak úgy kilyuggassák a fejed! Hálásnak kéne lenned inkább baszki! – végül is, valóban nem kéne megvédenem, de ha nagyon felcseszi az agyamat, akkor nem is fogom legközelebb. Oké, hogy védelem alatt áll, az én védelmem alatt, de miatta megdögleni… azt azért már elég erős túlzásnak érzem. Én a túlélésre és a skalpokra játszom, tegyen ő is így! – Eszedbe ne jusson! Helyben ölnélek meg. Kifejezetten bosszantó lenne miután megmentettelek. – természetesen arra gondolok, hogy vegye le szépen a szemét az íjpuskámról, mert nagyon nem komálom, ha már valakinek az ellopása gondolata is felötlik abban a tökfejében. Azért harapok, nagyon utálom, ha valaki a cuccaimhoz nyúlkál. Oké, hogy az egész ház egy fegyverarzenál, de ez az íjpuska az egyetlen darab, ami egyidős a hivatásommal. Meg van mióta embereket ölök pénzért, ez pedig ad neki egy kis érzelmi pluszt, ami fura. Azt kell, hogy mondjam, az íjpuska a legjobb haverom. Talán nem ártana elnevezni. Kéne neki valami jó kis nevet találni. Mindegy, ráér, a lényeg az, hogy ne lopjon innen el semmit, ha kedves az élete. Az egy dolog, hogy nem tudok rendesen járni, de lőni még igen, és nem a lábára fogok célozni, ha neki áll itt nekem tolvajt játszani.
- Szart sem ér, ha csendben vagy és megtalálnak. Akkor mit teszel? Lyukat beszélsz a hasukba? Az ma is nagyon jól ment. – a tököm ki tud lenni ezzel a folyamatos akadékoskodással, de komolyan! Kit a szart érdekel, hogy ő tolvaj? Ma is megtalálták nem? Holnap és holnap után is megtudják, úgyhogy nem ártana, ha lenne egy kis gyakorlata abban, hogyan is kell kifektetni azokat, akik őt akarják kifektetni. Így hát magasból teszek arra, hogy ő tolvaj és neki csendben lopakodnia kell. Manapság egy csecsemő előbb tanul meg lőni, mint járni, úgyhogy nem ártana, ha végre hozzákezdene a dologhoz. Nem fogom két perc alatt kiképezni, kicsit hosszabb folyamat ez annál, de az alapokat eltudja sajátítani, elvégre nem olyan béna, mint az átlag szokott lenni. Úgyhogy fogja meg azt a kicseszett pisztolyt, tartson célra és végezze ki azt a rohadt bábut! Ez még messze nem olyan, mint élesben a helyzet, elvégre ott mozgó, és küzdő célpontok vannak, akik nem akarnak meghalni, de egyetlen jól irányzott lövés és végük is van. Nem kell tökölni a lábon lövésekkel, gerinc és fej, ez a kettő az, ami földre viszi ég a legnagyobb embereket is. Nem egy óriással találkoztam már, akit hiába lőttem lábon, vagy kézen, csak jött tovább. De a gerincét már megérezte a rohadékja.
- Ezzel? Semmire. Egy két lábon járó hulla vagy így baszki. – hát ezzel aztán nem sokra fog menni. Még szerencse, hogy a bábú nem lő vissza. – A mai világban mindenki megdöglik, és nem az öregkorba hal bele a többség. Megakarsz halni, vagy mi van? Mert, ha igen, akkor szóljál! Én megöllek itt helyben, ha ez a vágyad, sokkal kíméletesebb leszek, mint a többi seggarc, aki majd rád vadászik! Viszont, ha túlakarsz élni, akkor fogd meg azt a rohadt pisztolyt tarts célra, és csináld, amit mondok! – veszem el tőle a pisztolyt, hogy egy gyors tárcserét megejtsek, majd visszaadom a kezébe. – Tarts célra! A lábaid vállszélességben legyenek, és erősen tartsd a pisztolyt, hogy minél kevésbé húzzon el! – adom neki az instrukciókat. Muszáj lesz megtanulnia megvédeni magát, mert ez így nem állapot. Nem leszek mindig ott, úgyhogy egy kicsit a saját sarkára is kell álljon, ha élni akar.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-08-27, 19:47

Morgan & Cosette

- Jó! - vágom rá kissé morcosan. Jó, akkor nem aggódok, vagy aggódok, de maximum nem fogom mondani, meg egyébként is teljesen felesleges és hülyeség is. Minek aggódjak egyáltalán érte, nem ismerem és jó eséllyel úgyis ugyanarra a sorsra jut, mint bárki más az életemben. Vagy meg hal, vagy elárul, vagy elküld, netán ő megy el, teljesen mindegy, hogy ezek közül melyik következik be a végén úgyis megszívom, akkor meg mégis mi a halálért aggódjak érte? Felesleges, csak rosszabb, ha aztán a kötelező úgyis bekövetkezik, csak sokkal fájdalmasabb. Az a szerencsém, hogy Wyattel elég rövid ideig tartott ez a dolog, pár hét, amíg a padlásszobájában húztam meg magam és ennyi. A kis csapattal egy évig voltam, ezért is volt olyan fájdalmas Pierre elvesztése, de túl élem ezt is, mint mindig minden mást és nem foglalkozom vele, mert nincs is értelme. Ő meg nem hal bele, hát akkor menjen a botra támaszkodva, úgyis meghallom, ha összeesik, bár kétlem, hogy magától valaha is kérne szívességet tőlem, inkább hazaküzdené magát, vagy akkor aludna itt az erdőben, ha más nem, de nem fog rám támaszkodni.
Épp ezek miatt nem is gondolom, hogy túlságosan sokáig maradnom kellene. Eljöttem vele eddig és ad pár fegyvert, ezekkel meg leszek. Úgy se kíváncsi tovább a képemre és én sem az övére ugye? Akkor meg minek húzzuk egymás idejét? Gondolom szívesebben feküdne le pihenni, és venné be magát mondjuk a szobájába, vagy tudom is én. Nem gondolnám, hogy velem akarja tölteni az idejét, amikor egyébként is totál ki van és sok vért veszített és most ölték meg épp miattam majdnem. Ezért lep meg, amikor aztán mégis szól, hogy ne menjek. Persze... nem lep meg, hogy csak azért, hogy máskor ne kelljen megmentenie az életemet.
- Bocs, hogy miattam kerültél bajba, egyáltalán nem kötelező megvédeni sem! - durcás vagyok igen, mert ez nem pont a legjobb út ahhoz, hogy normálisan viselkedjen velem és épp ezért nagyon nem is tetszik nekem a dolog. Határozottan rossz néven veszem azt, hogy így beszél velem. Nem kötelező segítenie és végképp nem kell az életét kockáztatnia értem, az sem lett volna a dolga, hogy életben hagyjon. Én... én nem vártam el! Elhúzom a számat, amikor ezek után maga után int. De most komolyan? Ha nagyon bepipulok lenyúlom az íjpuskáját és úgy lépek le innen, miért ne? Akkor legalább lesz oka eltenni láb alól, amúgy se hiszem, hogy túlságosan hosszú életet jósol nekem igaz?
- Ez most komoly? Edzést tartunk? Tolvaj vagyok, nem harcos, nálam az a lényeg, hogy csendben legyek. - és erre pisztolyt ad a kezembe, tök jó ötlet! Végül át veszem, csak hogy minél előbb túl legyünk ezen és leléphessek, mert le akarok, mert nem látom semmi értelmét ennek az egésznek. Nem is értem, hogy miért jó ez neki. De így a bábura vetítem ki a rossz kedvemet, bár persze nem találom el. Lövök bele vagy hármat, amiből az első leviszi a falat, a második inkább csak a bábu oldalát, a harmadik pedig... sejtelmem sincs, talán kiszállt a nyitott ablakon. Nem nekem való a pisztoly. - És mire megyek ezzel, ha valaki le akar vadászni? - akkor már amúgy is késő lenne nem? Ha jól lövök, ha nem, és kétlem, hogy pár óra alatt meg tud nekem tanítani mindent, amit ő tud. Feleslegesnek érzem az egészet, úgyis mindketten tudjuk, hogy... nincs értelme.

Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-08-26, 08:55

Cosette & Morgan

- Jó, aggódj, de felesleges. Nem így fogom végezni. – nem egy kicseszett idióta kicseszett golyója miatt fogom feldobni a bakancsot. Ha mégis, akkor minden egyes nap megfogom őt ölni. Leszarom, hogy meghaltunk, akkor is. Sok mindent túléltem már, olyan helyeken voltam, amit mások még csak nem is ismernek, és sok mészárossal végeztem az évek során. Nem egy jólfésült barom miatt fogok meghalni, miközben a kiscsajt védtem. Nem ilyen halált képzeltem el magamnak soha. Én alkoholmérgezésbe tervezek belehalni, az olyan családi hagyomány szagú lenne. Oké, apámat élve temettem el, de ha nem teszem meg, akkor az alkohol öli meg, szóval ha figyelsz engem te részeg seggfej, akkor szívesen! De rühelltem az apámat. Csak azt sajnálom, hogy nem ölhetem meg őt újra és újra. Pedig milyen vicces is lenne. És milyen célszerű. Letudnám vezetni az energiám, és senki nem szólhat be azért, ha egy halottat, akarok megölni, igaz? Az is megdöglik aki beszólt , meg az is, aki nem, attól függ mennyire van jókedvem, ezért ajánlatos mindig újratölteni az üvegemet, mert ha kifogy belőle a pia… nos, akkor ott könnyen durvulhatnak el a dolgok, azt pedig senki sem szeretné, igaz? Én nekem mindegy, részegen és józanul is kinyírok bárkit, aki beszól, de ők gondolom nem így készülnek kinyiffanni.
Nem mintha én tartanám rendben a kertet. Van egy Carlos nevű ipse, őt fizettem azért, hogy jöjjön és gondozzon itt mindent. Fizetség alatt értsd, hogy nem ölöm meg. Jó üzlet ez neki, hiszen élhet, és nekem is, hiszen több golyóm marad az igazi barmokra. Carlos jó fej gyerek, csak nem nagyon beszéli a nyelvet, ami idegesítő, de szerencséjére jól tud mutogatni, mert rendszeresen röhögöm ki. Az a fickó egy genetikai hulladék, de szórakoztató egy jelenség, szóval megtűröm. Kicsit olyan a helyzet vele, mint Cosette-tel, annyi a különbség, hogy Cosette normális, Carlos pedig egy barom, aki azt hiszi, hogy okos, ha öltönyben gondozza a kertet. Ritka hülye ember,de van még rajta kívül néhány. A seregben az ilyeneket kilószámra lehet megtalálni. Valamiért azok se képesek levenni az egyenruhát, abban parádéznak negyven fokban, és csodálkoznak, ha még a seggük is megizzad, mikor finganak.
- Nem mész sehova. Addig nem, amíg képtelen vagy megvédeni magadat. Az egy dolog, hogy megvédlek, de meghalni már nem miattad fogok. Az túlzás lenne. – mi vagyok én baszki, Amerika Kapitány? Megsúgom: NEM! Úgyhogy itt marad egészen addig, amíg nem tudja rendesen megvédeni magát. Gondolok itt arra, hogy ne egy bökővel szórakozzon, hanem akár két-három embert is kifektethessen, ha úgy tartja kedve. – Szóval gyere utánam! néhány szobán keresztül vezetem, amikor egy nagyobb, fegyverekkel teli szobába érünk, ami - amolyan gyakorló pályának néz ki. Vívástól, az íjászkodáson át a lőfegyver használatig mindent lehet itt csinálni, és itt az ideje, hogy ezt ki is használjuk. – Először tudnom kéne, hogy mennyit tudsz. Szóval kapj fel egy stukkert és nyírd ki azt a bábút! – mutatok a lőtér fele, ahol fegyvert választhat, és kilőheti az olyan 15-20 méterre lévő bábút. Addig meg a bot helyett keresek magamnak egy lándzsát, amit egy antik fegyverekkel kereskedő célpontomtól loptam el. Sokkal jobban érzem magam egy lándzsával, mint egy bottal.

Titkosított Akta

» Cosette & Morgan
» Cathedrale Notre-Dame des Doms
» Morgan Lesther
» Andrew & Morgan - Halál a négyzeten
» Wyatt & Cosette - Who are you???

Cosette & Morgan - Első lépések

Cosette & Morgan - Első lépések

Similar topics

Similar topics