Henry & Andrew

Tárgy: Re: Henry & Andrew 2014-04-27, 11:44

Igaza van. Behozhattam volna Celeste-t, de akkor valahogy nem vitt rá a lélek. Meg amúgy is, hogy a fenébe tettem volna? Egy cseszett németet vonszolt éppen arrébb, hogy megmentse a lábát, vagy tudom is én. Még jó, hogy ezt nem említettem most. Tekintve, hogy már ennyiből is mekkora vita lett. Ha ezt hozzáteszem... ha bárki megtudja, hogy németet láttam francia területen, az már nem egy apróság, amit szinte gond nélkül eltitkolhatok.
- A gép lezuhanása előtti reggel - válaszolom készségesen, most már sokkal nyugodtabban, mint eddig. Nem hittem volna, hogy képes vagyok elnyomni a haragot és dühöt, de úgy tűnik, sikerült. Az más kérdés, hogy mi lesz a következő apróság, amire ugrok. Biztos vagyok benne, hogy nem tesz jót, hogy sokszor csinálom ezt. De akkor is... muszáj.
A lényeg, hogy úgy tűnik, nem kezdünk újra vitatkozni. Persze én legszívesebben most eltűnnék a szem elől. Talán jobb lenne, ha nem beszélnénk már ma este. Ő is feszült és nyúzott, ahogy én. Nem jó párosítás. Mégis hallom az üveg koccanását a pohárhoz. Egy kis ideig hezitálok, hogy kell-e az nekem. Végül elfogadnom. Azt hiszem, ennek az apróságnak több jelentése van ezek után, minthogy csak igyunk egy kicsit.
A szavaira csak bólintok egyet. Tényleg hittem benne, hogy ez azt jelenti, nem térünk erre vissza egy ideig. Mondjuk soha. Ha csak barátként gondolná át, nem aggódnék. Tudom, hogy egy jobb napon meg tudom győzni. Az viszont, hogy felettesemként is átgondolja, már nem tetszik annyira. De megértem. Most viszont nem vagyok köteles ezzel foglalkozni. Még ő sem tudja, mit tesz majd, szóval lehetetlen kitalálnom, mit lépjek majd rá. Az viszont biztos, hogy nem érzem úgy, az ital elég ahhoz, hogy biztos legyen benne, minden rendben kettőnk között. Úgyhogy újra megemlítem a pultost a kocsmából. Lehet, hogy nem találtam meg a megfelelő szót, de a célomat elértem. Látom azt a mosolyt az arcán, és az egész együtt arra késztet, hogy elnevessem magam. Fogalmam sincs, mikor nevettem utoljára. Nem most volt, az biztos. Most viszont annál jobban esik.
Az már más kérdés, hogy magam sem tudom, úgy értettem-e azt a mondatot, ahogy ő gondolja, de... végül is, a jó barátok mindenen osztoznak, nem?

[Én is köszönöm! ~~És ha Bandizol még egyszer, nem játszok veled többet~~ ]

Tárgy: Re: Henry & Andrew 2014-04-26, 15:29

- Kósza pletyka ide, vagy oda, legalább behozhattad volna kihallgatásra. Ez a legkevesebb. - Csóválom meg fáradtan, beletörődve a fejem, mint akinek nincs ereje, vagy épp kedve vitatkozni. Még jó, hogy nem lőtte le! - De mondd csak, Andrew. - Pillantok fel rá ismét. - Ez mikor volt? - Majd kortyolok az italomból. Még épp, hogy elkezdődött a háború, de máris megérzi a barátságunk és úgy érzem egyre távolabb kerülünk egymástól. Talán még kissé túlzás, de ha így folytatódik... Mióta tart vissza ilyen információt tőlem? Nem csak barátként, de felettesként is a végletekig megbíztam benne és elmentem volna érte. Hogy őszinte legyek kissé össze is vagyok zavarodva, nem tudom hogy kellene lereagálnom ezt az egészet. Rend a lelke mindennek, főleg a seregben és most ez... Ha az apja ezt látná... Én meg bár megkérdezhetném a bátyám, hogy ő mit tenne.
Azt, hogy „vagy azután” már le sem reagálom, csak sokatmondóan nézek a szemeibe, miközben ismét aprót kortyolok. Elő fog még ez a dolog jönni, akarva akaratlanul is és ha most így eltemetjük ügyet sem vetve rá, később isszuk meg a levét, mikor a felszínre fog törni.
- Had gondoljam át, rendben? Barát és felettesként is. - Leteszem az üres poharam az asztalra, én mára befejeztem az ivást. Visszaülök az asztalom mögé, nem ártana még egyszer átfutnom az anyagot, mielőtt kiadom a kezeim közül, s közben próbálom elhessegetni a gondolataim. Erre az egészre sem az idő, sem a hely nem megfelelő. Mármint... a hely megfelelő lenne, ha a feletteséhez kívánna szólni, de úgy veszem ki, hogy ez nem így van. Ráadásul mindketten fáradtak és ingerlékenyek vagyunk. Andrew akármilyen jó katona, akkor is forrófejű tud lenni, ahogy én egy morgolódó gyerek. És azt még így sem akarom, hogy olyat csináljon, amit nagyon megbánna. Ez nem fenyegetés, inkább baráti óvás.
- Iktassuk? - Kanyarodik egy szemtelen mosoly az arcomra, ahogy a mappák babrálása közben felnézek rá, s ha lenne hozzá erőm el is nevetném magam ezen a kifejezésen. - Ez úgy hangzik, mintha hármast terveznél. Ha ennyi felesleges energiád van menj inkább krumplit pucolni. - Csipkelődöm, de ismer annyira, hogy ezt részemről veheti úgy, hogy benne vagyok.

[Köszönöm a játékot ~~Bandi~~ Őrmester.]

Tárgy: Re: Henry & Andrew 2014-04-25, 21:18

Tudtam én, hogy nem fogja vigyorogva fogadni a szavaimat, de mégis reménykedtem benne, hogy nem ez lesz a vége. Valamiféle tanácsot vártam tőle, semmi mást. Mégis itt állunk egymással szemben és már ott tartok, hogy át sem gondolom, mit mondok neki. Ahhoz viszont nem kellenek szavak, hogy egyértelmű legyen, pár perc és búcsút mondhatok a nagy önfegyelmemnek. Már nagyon a határon egyensúlyozok, mégis próbálom kiegyenesíteni az ujjaimat, hogy ne látszódjon, mennyire nehéz visszafognom magam.
- Idióta... féleszű... Miért is vártam mást? - teszem fel a nagy kérdést egy sóhaj kíséretében. Reménykedek benne, hogy ez a pillanatnyi szünet segít megnyugodni legalább egy egészen kicsit. Emlékszek régről erre az érzésre. Erre a dühre és annak soha nincs jó vége, ha ezt hagyom elszabadulni.
Viszont hiába emlékeztetem magam, hogy ki áll előttem, nem sokat ér. Mintha az agyam képtelen lenne elfogadni annyit oknak, hogy "ő itt Henry". Ez most édeskevés, bármennyire is szeretném, hogy elég legyen.
- Hetyegni? Fogalmad sincs a részletekről. Éppenséggel fegyvert fogtam rá, csak a ravaszt nem húztam meg - közlöm vele és már remeg a hangom a dühtől. Lehet, hogy hibáztam egy katona szemével nézve, de akkor sem tudom csendben beismerni. Csoda lenne, ha nem hallana a "beszélgetésünkből" semmit, aki van olyan barom és itt járkál ahelyett, hogy aludna. Jó, igaz, hogy főleg engem hallani, mivel tényleg kezdem elveszíteni az eszem és már az is nehezen megy, hogy ne szó szerint kiabáljak. Csak akkor sikerül valamikor megnyugodni, amikor látom, hogy néz rám. Ez nem az a tekintet, amit eddig villantott rám. Egy pillanatra összeszorítom a szemem, mintha nem bírnám elviselni. Az igazság az, hogy próbálok nagy levegőt venni és egy kicsit benntartani. Csak egy egészen kicsit, amíg már nem érzem, hogy remegnek a kezeim.
Valamivel nyugodtabban folytatom a beszédet és végül még sikerül egyetlen szó nélkül tudomásul venni, amit mond. Az viszont biztos, hogyha megbizonyosodok róla, nincs más, amit a fejemhez vághatna, akkor már itt sem vagyok.
- Aztán pedig, ha kiderül, hogy kósza pletyka majd megveregetik a vállam, és azt mondják, hogy semmi baj, csak pár éjszaka ment rá, hogy utánajárjanak - mondom kivételesen egész csendben, inkább csak magamnak jegyezve meg ezt az apróságot. Most pedig, hogy ezt is közöltem vele, ideje lelépni. Már teszem is a lábam, amikor rájövök, hogy mire készül. Nem bírom megtenni azt a lépést és a felém nyújtott pohárra is csak nézek, mint aki nem érti, mire jó is ez. Végül felemelem rá a tekintetem és elveszem az italt. A mosolyt viszont képtelen vagyok viszonozni.
- Vagy azután - ismétlem a szavait és nagyon húzok a whiskyből. Tudom, hogy részéről mindez mit jelent. Soha a büdös életben nem fogunk erről beszélni. Talán jobb is így. Nem vagyok benne biztos, hogy bármelyikünk is képes lenne ezt nyugodtan átbeszélni. Vagy ő lépne át valami határt, vagy én. Nem éri meg kockáztatni.
- Előtte iktassuk be a pultos csaj a kocsmából - teszem hozzá egy perc csend után a maradék italomat vizsgálgatva. Ha eddig nem lett volna egyértelmű, hogy elfelejthetjük az előbb történteket, most már biztos lehet benne. Együtt iszunk és nőkről beszélünk. Ebben nincs semmi szokatlan.

Tárgy: Re: Henry & Andrew 2014-04-25, 20:13

- Igen. Igen hallgattál, a fenébe is! - Ahogy megfordulok, legszívesebben rácsapnék az asztalra, de végül csak ingerülten dőlök rá, s kinyújtott karokkal támaszkodom felette a felületére meredve, s a fejem csóválom. - Andrew... te féleszű. - Szinte suttogom. Ennél a mondatnál inkább csak csalódottnak hangzom, mint dühösnek, de ahogy a fejem felszegve ismét ráemelem a tekintetem a hangom már erőteljesebb. Nem kiabálok, vagy ilyesmi, egyszerűen csak érezni rajta a vállaimon lévő nyomást. - Háborúban állunk az Istenért! Ennél kevesebbért is hurcoltak már el civileket. Te meg holmi francia szajhával hetyegsz, akivel „csak úgy véletlenül” összefutottál az erdőben?! - Hát kitérek a hitemből... Azt már meg sem kérdezem, hogy mi a fenét keresett az erdőben. Valószínűleg csak „kiszellőztette a fejét”. De minek kellett ahhoz erdőbe menni? Azt egy kocsmában nem lehet? Oh Andrew, mióta vagy te ennyire ostoba?
Ahogy véletlenszerűen lenézek a kezére, s látom az már ökölbe van szorítva, elválok az asztaltól, s kihúzom magam, úgy nézek rá szigorúan. Nem felettesi szigorral, sokkal inkább figyelmeztető barátival. Mikor legutóbb láttam őt így fújtatni ökölbe szorított kézzel az akkor volt, mikor az afrikai gyakorlaton egy jenki katona leprostizta az anyját. Akkor is én fogtam vissza... az már persze egy másik történet hogy a rá következő estén hagytam, hogy a lelket is kiverje belőle a határmentén. Ebből kiindulva nem csoda hát, hogy kihúzva magam, a fejem is egy kissé megemelve hidegen nézek rá. Bár ha mi ketten egymásnak esnénk a földdel tennénk egyenlővé az irodám... Mondjuk annyi benne sincs, hogy megüssön egy századost. Abban a pillanatban, hogy kezet emelne rám a hadifoglyok szomszédságában találná magát.
Végül is végighallgatom Andrewt, nem szólok semmit, de ezzel a hallgatásos dologgal végképp kiveri a biztosítékot és újra a végletekig felháborodva nyitom szóra a szám.
- Nem, nem hallgathatsz!! Hogy a fenébe hallgathatnál?! Felelősséggel tartozunk az országunkért és azonnali jelentéssel a feletteseink felé a legapróbb dolgokról is! - Ahogy a mondatom végére érek, szinte el is tűnik minden az arcomról. Mindennemű düh, s újra az asztalra nézek, majd rövid habozás után megragadom a whiskysüveg nyakát, s töltök egy parányit mindkettőnknek. Ez nem volt fair. A fiókom alján lapuló nyúlláb épp azt bizonyítja, hogy én sem vagyok jobb, mint Andrew. Persze erről neki nem kell tudnia.
Magamhoz veszem a poharat, s lágyabb arckifejezéssel az övét is odanyújtom neki, ahogy ránézek, s jóval barátibb tónusban szólok, mondhatni már teljesen nyugodtan, legalábbis nemtörődöm módon.
- Inkább igyunk. Hosszú napunk volt, majd holnap megbeszéljük. - Belekortyolok az italomba, s egy csipkelődő halvány félmosollyal pillantok rá újra. - Vagy holnapután. Vagy azután...

Tárgy: Re: Henry & Andrew 2014-04-25, 12:51

Elég komikus a helyzet, ha belegondolunk. Arról "vitatkozunk", hogy melyikünk van rosszabb állapotban. Talán még ez is megérdemelne egy mosolyt, ha nem lebegne a fejem fölött a tény, hogy nem csak kicsit beszélgetni és meginni egy pohár whiskyt vagyok itt. Így viszont az egész kedvemre rányomja ez a bélyeget és képtelen vagyok annyira elengedni magam, mint kellene.
De legalább végül belefogok - vagy valami olyasmi -, hogy elmondjam neki a lényeget. Persze nem én lennék, ha nem az a lenne a vége, hogy említést teszek neki az új nőről a kocsmában. Komolyan ő aztán említésre méltó. De most csak időhúzás, bármennyire is próbálom tagadni.
- Most már tudsz, csak kicsit később az infó. Az ikreket nem lehet túlszárnyalni. Dupla jó. Mintha túl sokat innál és kettőt látnál belőlük - húzom egy pillanatnyi mosolyra a szám, majd belátom, hogy most már beszélnem kell. Semmi nem lesz jobb attól, ha még sikerül egy vagy akár két percig húzni az időt.
Végre kibököm a lényeget, majd nyúlok az italért, hogy újratöltsem a poharam. Csoda lenne, ha nem maradna félbe a mozdulat, ahogy megragadja a csuklóm. Nem hezitálok, hogy felnézzek a szemeibe. Eszemben sincs elkapni a tekintetem. Lehet, hogy hibáztam, de semmin nem változtatott volna, ha tudnak róla - legalábbis már egész jól meggyőztem magam erről.
- Semmit nem csináltam, csak hallgattam - mondom meglepően nyugodt hangon ahhoz képest, hogy ő szinte felrobban a dühtől. Egyelőre jól bírom idegekkel.
- Nem volt parancs. Egy rohadt szóval nem mondta senki, hogy beszélnem kell. Nem voltam beosztva sehova. És most elmondtam. Neked, Henry. Nem a felettesemnek - most már lehet érezni az én hangom is valamiféle remegést, ami nem kis feszültségre utal. A fenébe is, segítséget, tanácsot vártam tőle, nem kioktatást!
- Nem szegtem meg semmilyen szabályt! Nem parancsolta meg senki, hogy öljek meg egy civilt, aki valami hülye gépről hablatyol nekem az erdő közepén. Amíg le nem zuhant, nekik köszönhetően, semmi bizonyíték nem volt rá, hogy igaz lenne az egész - próbálok uralkodni magamon, de ettől függetlenül már ökölbe szorul a kezem. Úgy kényszerítem magam, hogy megnyugodjak. Nagy levegő be... és ki... Egész végig, amíg őt követem a tekintetem.
- Amúgy is, mi a fenét tudunk mi a gépről? Semmit! Semmit nem mondanak el nekünk. Még neked sem, bármilyen nagymenő is vagy itt. Én is hallgathatok ilyesmiről, ahogy te is - mondom ki gondolkodás nélkül. Egyelőre nem látom be, hogy ezt miért nem kellett volna hozzátenni az előbbiekhez. Pedig sejtem, hogy csak még idegesebb lesz pont úgy, ahogy én.

Tárgy: Re: Henry & Andrew 2014-04-25, 09:12

Épp aprót kortyolok az italomba, mikor Andrew azzal jön, hogy nyúzottnak tűnök, önkéntelenül egy kissé szarkasztikusra sikerült mosolyra húzom a szám, s majdnem belekuncogok a pohárba.
- Nyúzott is vagyok. - Felelem, s leteszem a poharam az asztalra, a mappáimmal kezdek el időzni. Néhány másodperc alatt összeszedek minden papírt és bemélyesztem a fiókom aljára. - De fele annyira sem, mint te. Szóval? - Fonom össze karjaim, ahogy nekidőlök az asztalomnak, s a barátom arcát figyelem, türelmesen várva.
Nem sokkal később, már épp ráncolom a homlokom, a tipikus grimaszt megjelenítve, s már venném a levegőt, hogy válaszolhassak, mikor folytatja, s nekem is megjelenik egy vigyor az arcomon.
- És én erről miért nem tudtam? De lefogadom, hogy az ikreket Devonban még ő sem szárnyalta túl. - Na igen, ha a nőkről van szó, hamar elkalandozom, ám most még időben sikerül észhez térnem, s a mosolyom fokozatosan halványítva csóválom meg a fejem, ahogy lepillantok, majd az italomért nyúlok. Mikor visszafordulok Andrewhoz, az arckifejezésem már komoly, jelezve, hogy figyelmesen hallgatom.
Miután kibökte végre, szavai a fejemben visszhangzanak, ahogy lecsapom az asztalra a poharat, ami csoda, hogy nem tört össze, majd megragadom a csuklóját, mikor az italért nyúl, olyan erősen markolom, hogy nem csodálkoznék, ha nyoma maradna, s szigorúan nézek a szemeibe. A tekintetemről sok minden leolvasható, egyelőre én sem tudom eldönteni mit is érzek leginkább. Dühös vagyok, csalódott és kissé összezavarodott.
- Hogy mi a fenét csináltál, Andrew?! - A hangom épp olyan szigorú, mint mikor előállt azzal a francia kölyökkel.
Hamarosan elengedem, ügyet sem vetve rá lehajtom a maradék whisky-t, s újra az asztalra csapom a poharat, majd ellököm magam az asztaltól, s teszek néhány lépést a szobában.
- Hogy a francba irányítsak és lássam el a feladatom, mikor a legjobb emberem is egy idióta?! Van fogalmad róla hány és mennyire súlyos szabályszegést követtél el!? Mi a fene, Andrew? Hogy lássam el a kibaszott feladatom, mikor az embereim fittyet hánynak a szabályokra és a parancsra?! - Szinte üvöltök vele. Előbb Flecher, most ő? Komolyan? Pont ő? Bár talán csak túl hirtelen reagáltam le, talán egy felsőbb parancsa volt, ezt egyelőre nem tudhatom, de a fenébe is. Mi folyik ebben a városban?

Tárgy: Re: Henry & Andrew 2014-04-22, 21:53

Szívesebben tölteném bármi mással az estén, de a századosnak egy nevet ígértem és meg is kapja. Csak kis idő kell, amíg összeszedem magam és kiderítem, hogy ki hibázott délután, aztán már ott is állok Flecherrel az irodában. Úgy látom, most a tizedesnek is van annyi esze, hogy ne szóljon egy árva szót sem, csak álljon vigyázzba, pont, ahogy én teszem. Egészen addig, amíg ki nem küld a százados. Legalább így van időm még egyszer átgondolni, hogy mit fogok neki mondani. És persze nem utolsó sorban felkészülni rá, hogy mit teszek, ha nem tudok a barátommal beszélni, csak a felettesemmel. Ebben az esetben biztos vagyok benne, hogy lemondhatok arról a kevés alvásról is.
Elég sokáig ácsorgok kint, de egy pillanatig sem jár azon az eszem, hogy bent mi folyik. Nem az én dolgom. Amikor viszont Flecher kijön, még magamban elszámolok harmincig és csak utána megyek be. Hiába próbálom elrejteni, látni rajtam, hogy feszült vagyok. Még akkor is, amikor elég egyértelmű, hogy bent a barátom vár. Ácsorgok egy kis ideig az ajtóban, mintha bármelyik pillanatban megfutamodhatnék. De az elég szánalmas lenne ilyen neveltetés és elhivatottság tudatában. Úgyhogy összekapom magam és közelebb lépek.
- Az nem kifejezés! De nem csak nekem volt hosszú. Elég nyúzottnak tűnsz te is - fogok kicsit bővebbre, mint szükséges, majd kérdés nélkül nyúlok a kikészített ital után. Egy kis ideig csak forgatom a kezemben a poharat, majd egy adagot el is tűntetek a whiskyből. Ez most nagyon kellett!
- Mit szeretnél, mivel kezdjem? A rosszal és sokkolóval vagy a szimplán nagyon rosszal? - teszem fel a kérdést, mert még mindig képtelen vagyok a lényegre térni. Tudom, hogy ez még így is kockázatos. Bármikor visszaválthat a felettesemmé. Ha pedig nem, akkor barátként mondja el, hogy mekkora barom voltam, amiért nem szóltam erről az egészről időben.
Végül persze esélyt sem adok neki arra, hogy válasszon a lehetőségek közül. Mielőtt megtehetné, még egyel bővítem az előbbi listát. Nem mintha ez fontos lenne és most kellene erről beszélnünk, de...
- Vagy az új pultossal a kocsmából, akivel összefutottam az eltáv alatt? - húzom mosolyra a szám. Nagyon ritkán mosolygok és most sem az igazi a gesztus, de muszáj oldanom valamivel a bennem lévő feszültséget. Majd erre az egészre ráküldöm a maradék korty italt és utána már jól leszek.
Egy perc múlva már úgy érzem, hogy képes vagyok az egészet összefoglalni és rátérni a lényegre. A nők és a hozzájuk kapcsolódó témák amúgy is várhatnak még.
- Tudtam, hogy jönni fog a repülő. Hamarabb, mint bárki a seregből - bólintok aprót, majd szó nélkül szolgálom ki magam, pár újabb korty whiskyvel. Eddig piszok bűntudat gyötört, mostanra csak egy kis feszültség maradt, miközben az arcát vizsgálom, hogy leszűrhessem, mi jár a fejében.

Tárgy: Re: Henry & Andrew 2014-04-22, 20:11

Az ajtóval szemben elhelyezkedő asztal mögé leülve nagyot sóhajtok. Ezt valahogy minden terepmunka után megteszem, de csak a „végre itthon” gondolata miatt. Ám ez most más. A tekintetem jóval elgondolkodottabb, mint máskor. Nem elég a problémás este – aminek mellesleg még közel sincs vége – de holnap reggelre még a jelentést is meg kell írnom az ezredesnek, a legapróbb részletig.
- A legapróbb részletig... - cseng a fülemben a gondolat, s a zsebemhez nyúlok, melyben még mindig ott lapul az a bizonyos nyúlláb. Hogy én mekkora hülye vagyok. Ha Andrew nem jön azzal a kölyökkel, már mikor megtaláltam leadhattam volna a kutatóknál.
- Már késő. - Húzom ki a zsebemből a kendőbe bugyolált tárgyat és leteszem az asztalomra, ahogy feszülten kifújom a levegőt. Fintorogva figyelem a kupacot, de eszem ágában sincs kibontani, hisz nem tudhatom mikor állít be az őrmester. Csak az kattog a fejemben, hogy ezért valamelyik felettesem szíjat fog hasítani a hátamon. Végül arra jutok, hogy a bizarr testrészt gondosan eltemetem a fiókom alján becsomagolva, s előveszem a papírmunkát, hogy belekezdjek a jelentésekbe. Persze mire elkezdem, körülbelül a negyedik szó után kopognak az ajtón. Grimaszolva felpillantok az ajtóra, amolyan „ez most komoly?” fejjel. Andrew mindig is tudott időzíteni. Letörlöm az arcomról a kifejezést és hidegen kiszólok, hogy jöjjenek be.
- Uraim. - Állok fel, bár én tisztelgés helyett csak lazán az asztalomra támaszkodom, úgy figyelem őket. Egy darabig nem is szólok, csak kimérten nézek rájuk, már-már ijesztően, hogy most mi fog következni, majd egy laza sóhajjal megcsóválom a fejem, miközben lenézek az asztalomon heverő mappára, s becsukom azt, majd újra felnézek rájuk.
- Sosem lehet egy nyugodt esténk, hah? - A tizedesre nézek, s leülök. - Leléphet őrmester. - Utasítom mereven, de annyira sem méltatom, hogy ránézzek, csak néhány másodperccel a felszólítás után, épp mielőtt megfordulna. Nem szólok semmit, de ismer annyira, hogy a tekintetemből kiolvashassa: Ha ezzel a barommal végeztem, beszélhetünk.
Flecher úgy harminc percig van bent nálam, bár ebből jó negyed órát csak vigyázzban állt, amíg tudomást sem véve róla befejeztem az ezredesnek szóló első bekezdést. Miután Flint távozik, előveszek két poharat, s leteszem őket az asztalra a mappáim arrébb tolva. Mire az őrmester megérkezik már whiskys üveggel a kezemben állok készen, hogy töltsek egy keveset a poharakba.
- Hosszú nap, mi? - Pillantok fel rá egy baráti mosollyal, töltök, majd az egyik poharat felveszem, s belekortyolok. A barátommal nem zavartatom magam, majd kiszolgálja magát. Az íróasztalom elé sétálok, s a nyakkendőm meglazítva nekidőlök. Ez már minden bizonnyal „Henry”, nem pedig „Winchester százados”.

Tárgy: Henry & Andrew 2014-04-20, 16:35

Volt pár percem, miután visszatértünk a laktanyára. Letettem a fegyvereket és összeszedtem magam annyira, hogy ne tűnjek olyannak, mint akit teljesen felőrölt a bűntudat. Kicsit lazítottam az egyenruhán, majd pár perc a fal mellett. Muszáj volt átgondolnom, hogy mit fogok mondani és pontosan hogyan. Annyi biztos, hogy a barátommal akarok majd beszélni, nem a felettesemmel. Öt percet töltöttem így, majd kis víz az arcomba és nekiláttam az újabb feladatomnak.
Nem volt szükségem egy teljes órára ahhoz, hogy előkerítsem, ki hibázott. Kimondottan könnyű volt, bár az már nehezebb, hogy a századoshoz vigyem. Nem mintha tiltakozna, vagy ilyesmi. A lelkiismeretem háborog kicsit, de eszemben sincs törődni vele. Hibázott, nem számít, mi okból. Inkább álljon ő oda, minthogy egy szemhunyást se aludjon az egész század büntetés gyanánt. Pedig egész jó kifogása van - ezt már abból a pár szóból is leszűröm, amit elmond -, de eszemben sincs végig hallgatni. Ne nekem magyarázkodjon. Tartogassa a szavakat későbbre.
Szerencsére időben észbe kap és katona módjára, felszegett állal követ egészen a százados irodájáig. A bejárat előtt várok egy percet, de igazából tudom, hogy nincs bent nála senki. Nagy levegő, és bekopogok. Miután hallom a választ, már be is lépek, nyomomban a vétkessel. Kissé oldalt állok meg, majdnem a fal mellett.
- Uram - vágom magam magam vigyázzba egy tisztelgés kíséretében. - Flint Flecher tizedes. A név, amire várt - mondom egy pillanattal később, majd elhallgatok. Nekem nem kell többet mondanom. Legalábbis most biztosan nem. Innentől nekik kell elintézni. A századosnak végighallgatni a magyarázatot. Bár csodálkoznék, ha megtenné. A hiba, az hiba. Ha én tettem volna, lenne annyi eszem, hogy egy szó nélkül elfogadom, amit kapok érte és nem rontok a helyzetemen felesleges szócsépléssel.
De most nem rólam van szó, úgyhogy szó nélkül állok a fal mellett egészen addig, amíg meg nem beszélik. Mintha itt sem lennék. Sőt, ha kell, ki is megyek. Végül is, nincs jogom bent lenni. Csak behoztam a katonát. Minden más ráér később. Most már nincs értelme sietni. Ha eddig húztam a repülőről szóló mesét, pár perc vagy pár óra, már végképp nem számít.
Bárhogy is lesz, bent várom meg, amíg letudja a kötelességét vagy kint, utána újra elé állok. Vagy egy pillanat, amíg hezitálok. Jól ismerem már, de néha még engem is összezavar, hogy épp melyik énje van előttem. A felettesem vagy a barátom. Amíg meg nem bizonyosodok róla, jobb ha kihúzom magam és megadom a tiszteletet, amit a rendszer megkövetel.
- Uram, beszélhetnénk? Ha alkalmas? Arról, amit említettem a roncsoknál - mondom egészen lassan, az arcát vizsgálva. Remélem, hogy visszakapom a barátom. Még úgy sem biztos, hogy megúszom büntetés nélkül, amiért eddig húztam az időt és hallgattam. De ha a felettesemnek kell beszámolni, valószínűleg lemondhatok a mai alvásról. Jó lenne ezt elkerülni, tekintve, hogy a megszokott négy óra is lassan kikezdi a szervezetünket.

Titkosított Akta

» Henry & Andrew
» Henry && Andrew
» Henry, Andrew - you're so fired
» Henry & Max
» Henry & Max

Henry & Andrew

Henry & Andrew

Similar topics

Similar topics