Ω Főkarakter : Auguste Dumont Ω Hozzászólások száma : 76 Ω Kor : 42
Tárgy: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-08-23, 19:26
First topic message reminder :
Cosette & Morgan
- Király. – senki sem szólhat bele az életembe. Mások talán megengedik, hogy a család, meg a barátok belepofázzanak az életükbe, de én nem ilyen vagyok. A családom már régen kihalt. A nagyszülők még előttem feküdtek ki, anyám akkor, mikor én születtem meg, apámat pedig én magam ástam el. A barátok jönnek és mennek, semmi állandóság nincs bennük, de az ellenségek… azok csak gyűlnek, és utálnak, amíg élnek. Rájuk lehet számítani, az ellenségre sokkal inkább lehet számítani, mint a barátokra. Az egy dolog, hogy kiakarnak csinálni, de legalább vannak és szórakoztatnak téged, nem hagyják, hogy az életed unalmas és silány legyen. Ha vannak ellenségeid, az azt jelenti, hogy elértél már valamit az életben. Mint én a százas limitet, de azt már nagyon régen. Száz hullától kezdődik a profizmus, én pedig nagyon is jól termelem a halottakat, nem véletlen vagyok az egyik legjobb a munkámban. Persze, néha egymás ellen bérelnek fel minket, de van annyi gerinc bennünk zsoldosokban, hogy ne árnyékból csapjunk le a másikra, hanem szemtől szemben. A magamfajtát soha nem kínzom meg. Tisztelem azt, amit csinálnak, amit én csinálok. Kemény fickók, akik azért halnak meg, mert elfogadtak egy olyan megbízást, amihez túl gyengék és felkészületlenek voltak. Ez van, néha meghalnak az emberek. - Már megint beszélsz! – ez valahol arra is megy, hogy idegesítsem, de tényleg jó lenne, ha csendben maradna és inkább minél gyorsabban végezné a dolgát, mert rohadtul kellemetlen egy érzés ez. Szerencséje, hogy magában gondolkodik, mert szépen lecseszném, ha meghallanám, hogy az én hibám volt az egész. A rohadt életbe is, én mentettem meg a seggét, másodjára már! Inkább hálásnak kéne lennie, mintsem hogy itt találgassa azt, hogy ki a hibás. Ha nem kezdett volna ki azzal a pöccsel,aki miatt ránk támadtak, akkor nem lőnek meg, és még mindig a sörömet iszogathatnám. Szóval az ő hibája és kész, én csak megmentettem a seggét, legyen hálás inkább. Akármennyire is igyekszik, ugyanolyan szar lesz a dolog. Talán még akkor a legjobb, ha gyorsan csinálja, éppen ezért sürgettem. Már hozzászoktam, hogy össze kell varrni magamat, de valamiért elviselhetőbb az, mikor én csinálom, most viszont nem tudnám, így kénytelen vagyok rábízni a dolgot Cosette-re, és nem nagyon vigasztal az, hogy még soha a büdös életben nem csinált ilyet. Az olyan alapdolgokat, mint a seb összevarrása oktatni kéne az utcán és az iskolában is. Mégis a tökömet érdekel Kepler, ha megtanulhatod összevarrni a sebedet? Ugye, hogy sokkal jobb poén lövöldözni meg golyókat kiszedni magadból, mintsem annak a hülye baromnak az elméleteit tanulni, amit amúgy soha nem fogsz használni. - Voltam már rosszabb helyzetben is… - mondom azért morcosan, miközben feltápászkodom és a bot segítségével elindulok a város felé. Tény és való, hogy elég szar a mostani helyzet, az a golyó eltéphetett valamit bennem, mert egy átlagos találat nem fájna ilyen rohadtul. Így hát összeszorítom a fogamat, és az esetleges kérdéseire csak egy ”nem, vagy ”igen” a válaszom, nincs kedvem most csevegni vagy sztorizgatni, ahhoz innom kéne, és leülnöm pihenni, na meg végre otthon lenni. Nem különösebben zavar az, hogy ő is jön, nem hiszem, hogy bárkinek is elköpné azt, hogy hol lakom. Félreértés ne essék, nem bízom meg benne olyannyira, csak nem látom értelmét annak, hogy féljek valami olyantól, ami nem létezik. A ház közel van, csak az én tempómban érünk be lassan, és nem, nem engedem őt előre az ajtóban, inkább azonnal besiettek, hogy a fürdőszobában lévő fájdalomcsillapítókból bevegyek pár pirulát, majd a kád szélén lévő whiskys üveggel le is küldöm a gyógyszert, és csak ezek után csatlakozom az előszobában Cosette-hez. Maga a ház amúgy nem valami túldíszített, elég egyszerű, ugyanakkor igen tágas, de festmények, vagy hasonlók sehol nincsenek. Fegyverek viszont a ház minden pontjában vannak, képek kiragasztva a falra, amint a megbízások célpontjai vannak, gondosan kidolgozva a mellettük lévő térképen az, hogy mikor merre és hol voltak. A vadász először kiismeri a célpontját, adatokat gyűjt róla, csakis azután végez vele. Nem megismerni akarja az áldozatot, csak kiismerni a szokásait, felkészülve mindenre. - Abban a szobában, találsz néhány hozzád illő fegyvert… kapj fel közül párat! – nem kardok meg pallosok vannak ott, sokkal inkább kések, tőrök, mérgek és egyebek, amik jól jönnek egy hozzá hasonló tolvajnak, ha megakarja magát védeni.
Szerző
Üzenet
Cosette de Villiers
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Adeline LaPierre Ω Hozzászólások száma : 103 Ω Kor : 28
Tárgy: Re: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-08-25, 14:42
Morgan & Cosette
Hát persze, hogy beszélek, mégis csak olyasmiről van most szó, amit nem viselek jól. Vérzik, ömlik belőle a vér, ha jobban akarok fogalmazni, persze, hogy muszáj időnként megszólalnom, hogy eltereljem a gondolataimat, e nélkül egyszerűen nem megy és kész. Szóval csak egy fintort kap, amikor megint rám szól. Nem tudok ezzel mit tenni, nem vagyok elég jó ehhez, hogy szó nélkül varrogassam össze és ne foglalkozzak a ténnyel, hogy finoman szólva sincs éppenséggel jó formában, és még azt se tudom, hogy ha készen vagyunk, akkor eljut-e valameddig ebben az állapotban. Nem is tudom, hogy miért várom, hogy ne ugasson le most is, csak mert nem úgy viselek mindent, ahogy ő. Én még nem láttam annyi mindent, akármennyire is hangoztatom, még nem vérteztem fel magam annyira a világ kegyetlensége ellen, mint ő. Úgy teszek persze, mert muszáj, mert csak akkor leszek képes túlélni, de attól még ugyanúgy csak egy fiatal lány vagyok, akinek igazából az ég világon semmije sincs és tisztában van vele, hogy jó eséllyel ez soha az életben nem is fog változni, csak néha reménykedek benne, aztán úgyis jön mindig az a jó nagy pofon az élettől. - Jó, remek, volt már rosszabb, de azért... hadd aggódjak már egy kicsit. - elhúzom a számat, aztán inkább csak gyorsítok kicsit a lépteimen. Nem vagyok kíváncsi a tekintetére, no meg a szavaira sem, ha jönne valami jó kis bántó reakcióval, mert úgyis az jönne nem? Nem kell, hogy sajnáljam, meg az érzések amúgy is értelmetlenek és feleslegesek. Tudom... én is tudom! De attól még nem vagyok képes magamból mindent kiűzni és akkor is rosszul érintene, ha végül azért dobná fel a bakancsot, mert miattam lelőttek, mert bármennyire nem így kéne gondolnom, valahol csak miattam történt ez az egész, de kétlem, hogy ha ezt a szemébe is mondanám, akkor nem kapnék rá valami rettenetesen cinikus választ, vagy rosszabb esetben kifejezetten valami csúnya leszólást, amiből pedig igazán nem kérek, amúgy sem élem meg épp a legjobb napjaimat. Nem sokára elérjük a célt, én pedig közben azért hátra maradok mellé, hiszen nem tudom az utat, szóval hiába megyek morcosan előtte, ha nem tudom, hogy merre az arra. Szóval marad az, hogy csendben sétálok mellette, tartva a tempóját és figyelve rá, hogy ha össze akarna csuklani, akkor segítsek, míg végül elérjük a házat. Nem is gondoltam volna, hogy szép színes falak és virágokkal benőtt ablakok fognak várni, szép kockás terítővel az ebédlő asztalon. Még az is meglepne, ha lenne ebédlő asztala és nem valami tárolónak használná a fegyvereinek, vagy célpontjainak. Várok végül csak az előtérben, amíg el nem készül, bár annyit nem kaptam, hogy egyáltalán hova megy, szóval ledobom magam az első útba eső székre szépen és csak nézelődöm kicsit. - Oké, kösz. - állok fel szépen, aztán el is indulok a megadott irányba. A táskámba bedobok egy-két hasznosat tűnő holmit, persze könnyűeket, mert egy tolvaj nem hord magával semmi nehezet, az úgy nagyban megnehezíti az életet ugyanis, meg a csendben osonást. Aztán kissé talán bizonytalanul lépdelek vissza az előszobába. - Akkor én... - megyek gondolom, mert amúgy miért maradnék? Gondolom már jól lesz, amúgy is volt már neki rosszabb.
Morgan Lesther
Secrets All Around
Titkosított Akta
Ω Főkarakter : Auguste Dumont Ω Hozzászólások száma : 76 Ω Kor : 42
Tárgy: Cosette & Morgan - Első lépések 2014-08-23, 19:26
Cosette & Morgan
- Király. – senki sem szólhat bele az életembe. Mások talán megengedik, hogy a család, meg a barátok belepofázzanak az életükbe, de én nem ilyen vagyok. A családom már régen kihalt. A nagyszülők még előttem feküdtek ki, anyám akkor, mikor én születtem meg, apámat pedig én magam ástam el. A barátok jönnek és mennek, semmi állandóság nincs bennük, de az ellenségek… azok csak gyűlnek, és utálnak, amíg élnek. Rájuk lehet számítani, az ellenségre sokkal inkább lehet számítani, mint a barátokra. Az egy dolog, hogy kiakarnak csinálni, de legalább vannak és szórakoztatnak téged, nem hagyják, hogy az életed unalmas és silány legyen. Ha vannak ellenségeid, az azt jelenti, hogy elértél már valamit az életben. Mint én a százas limitet, de azt már nagyon régen. Száz hullától kezdődik a profizmus, én pedig nagyon is jól termelem a halottakat, nem véletlen vagyok az egyik legjobb a munkámban. Persze, néha egymás ellen bérelnek fel minket, de van annyi gerinc bennünk zsoldosokban, hogy ne árnyékból csapjunk le a másikra, hanem szemtől szemben. A magamfajtát soha nem kínzom meg. Tisztelem azt, amit csinálnak, amit én csinálok. Kemény fickók, akik azért halnak meg, mert elfogadtak egy olyan megbízást, amihez túl gyengék és felkészületlenek voltak. Ez van, néha meghalnak az emberek. - Már megint beszélsz! – ez valahol arra is megy, hogy idegesítsem, de tényleg jó lenne, ha csendben maradna és inkább minél gyorsabban végezné a dolgát, mert rohadtul kellemetlen egy érzés ez. Szerencséje, hogy magában gondolkodik, mert szépen lecseszném, ha meghallanám, hogy az én hibám volt az egész. A rohadt életbe is, én mentettem meg a seggét, másodjára már! Inkább hálásnak kéne lennie, mintsem hogy itt találgassa azt, hogy ki a hibás. Ha nem kezdett volna ki azzal a pöccsel,aki miatt ránk támadtak, akkor nem lőnek meg, és még mindig a sörömet iszogathatnám. Szóval az ő hibája és kész, én csak megmentettem a seggét, legyen hálás inkább. Akármennyire is igyekszik, ugyanolyan szar lesz a dolog. Talán még akkor a legjobb, ha gyorsan csinálja, éppen ezért sürgettem. Már hozzászoktam, hogy össze kell varrni magamat, de valamiért elviselhetőbb az, mikor én csinálom, most viszont nem tudnám, így kénytelen vagyok rábízni a dolgot Cosette-re, és nem nagyon vigasztal az, hogy még soha a büdös életben nem csinált ilyet. Az olyan alapdolgokat, mint a seb összevarrása oktatni kéne az utcán és az iskolában is. Mégis a tökömet érdekel Kepler, ha megtanulhatod összevarrni a sebedet? Ugye, hogy sokkal jobb poén lövöldözni meg golyókat kiszedni magadból, mintsem annak a hülye baromnak az elméleteit tanulni, amit amúgy soha nem fogsz használni. - Voltam már rosszabb helyzetben is… - mondom azért morcosan, miközben feltápászkodom és a bot segítségével elindulok a város felé. Tény és való, hogy elég szar a mostani helyzet, az a golyó eltéphetett valamit bennem, mert egy átlagos találat nem fájna ilyen rohadtul. Így hát összeszorítom a fogamat, és az esetleges kérdéseire csak egy ”nem, vagy ”igen” a válaszom, nincs kedvem most csevegni vagy sztorizgatni, ahhoz innom kéne, és leülnöm pihenni, na meg végre otthon lenni. Nem különösebben zavar az, hogy ő is jön, nem hiszem, hogy bárkinek is elköpné azt, hogy hol lakom. Félreértés ne essék, nem bízom meg benne olyannyira, csak nem látom értelmét annak, hogy féljek valami olyantól, ami nem létezik. A ház közel van, csak az én tempómban érünk be lassan, és nem, nem engedem őt előre az ajtóban, inkább azonnal besiettek, hogy a fürdőszobában lévő fájdalomcsillapítókból bevegyek pár pirulát, majd a kád szélén lévő whiskys üveggel le is küldöm a gyógyszert, és csak ezek után csatlakozom az előszobában Cosette-hez. Maga a ház amúgy nem valami túldíszített, elég egyszerű, ugyanakkor igen tágas, de festmények, vagy hasonlók sehol nincsenek. Fegyverek viszont a ház minden pontjában vannak, képek kiragasztva a falra, amint a megbízások célpontjai vannak, gondosan kidolgozva a mellettük lévő térképen az, hogy mikor merre és hol voltak. A vadász először kiismeri a célpontját, adatokat gyűjt róla, csakis azután végez vele. Nem megismerni akarja az áldozatot, csak kiismerni a szokásait, felkészülve mindenre. - Abban a szobában, találsz néhány hozzád illő fegyvert… kapj fel közül párat! – nem kardok meg pallosok vannak ott, sokkal inkább kések, tőrök, mérgek és egyebek, amik jól jönnek egy hozzá hasonló tolvajnak, ha megakarja magát védeni.
