Isabelle & Auguste - Hello darling!

Tárgy: Re: Isabelle & Auguste - Hello darling! 2014-09-16, 13:58

Isabelle & Auguste

- Ha nem vagy, akkor nem történt volna meg. Ha valaha is éreztél volna bármit is, akkor megakadályoztad volna. – megfordult a fejemben, hogy elmegyek vele, hogy ellopom őt Leon elől, de végül nem tettem. Miért? A válasz egyszerű. Leon szinte a testvérem volt, képtelen lettem volna úgy a tükörbe nézni, hogy ilyen csúnyán átvertem őt, hogy így elbitoroltam tőle a nőt, akit ő is szeretett. Sok mindent változtatott meg Isabelle, és mi is sokat változtunk Leonnal, de akármennyire is tudom néha utálni, képtelen lennék őt hidegvérrel csak úgy félreállítani. Hűséges típus vagyok, és ha már nem is vagyunk barátok, de a régi barátság emlékéért tartozom neki most is ennyivel.
- Elmentem volna, de akkor csak nekem lett volna rossz, Leonnak nem, és ez számít. Kettőnkkel játszottál, pedig elég lett volna csak az egyikkel. – mindegy, hogy az én, vagy Leon lett volna. Persze, örültem volna neki, ha engem választ, és minden bizonnyal nagyon csalódott lettem volna, ha Leont, de legalább tudtam volna, hogy Leon jól van, és ez számít. A tudat, hogy a legjobb barátom jól van, még ha nekem ezért szenvednem is kell. Leon boldogságáért pedig ezt vállaltam volna, akármennyire is rossz kilátásai voltak a dolognak. Így viszont… sokkal többet veszítettem, sokkal többet, mint kellett volna, mint amit megérdemeltem volna.
- Ezt most el kéne hinnem? Ha Leon állna itt, akkor neki mondanád ezt, miért kéne neked egyáltalán bármit is elhinnem, Isabelle? – régen pont azt mondta, hogy az a tűz, ami Leonban megvan, de belőlem hiányzik, az vonzza őt hozzá. Akkor ez most csak úgy elmúlt volna, csak mert engem választott volna? Hinni akarok neki, de nem tudok, valami nem engedi, pedig minden porcikámmal erre vágyom. Van, hogy szeretünk valakit, csak… csak nem akarjuk, hogy velünk legyen? Szeretem őt, még mindig, de ő engem nem, és nem fog tudni meggyőzni az ellenkezőjéről. Túl sok mindent láttam már.
- Valakinek gondolkodnia is lennie kell. De mondd csak, hány embert kényeztettél még úgy, mint engem? – komoly voltam, sokat gondolkoztam, főleg most, mert már van felelősség a vállamon, akkoriban csak a saját életemért feleltem, most viszont többért, valami nemesebbért, mint az én életem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzott, hogy ne vágytam volna úgy az érintésére, mint fuldokló a vízre, de ott motoszkál bennem a kétely, hogy vajon hányakat vert még át úgy, mint engem, vajon hányakkal tette meg ugyanazt, amit velem, és vajon kiknek mondhatta még azt a sok mézédes hazugságot, amit velem is eltudott hitetni?
- Hagyd őt békén Isabelle, sokkal értékesebb ember, mint te. Tud szeretni, te erre soha nem voltál képes, és nem számít, hogy a szíve Leonné, én nem tudnám őt úgy szeretni, ahogy téged szerettelek. De ez neked semmit nem jelentett, csak egy játék voltam a polcon, amivel időnként kedved támadt játszani. – nem tudom ezt optimistán látni. Átvert, és ezért gyűlölnöm kéne, folyamatosan csak hazudott, átvert, elhitettet velem mindent, és nekem gyűlölnöm kéne. De képtelen vagyok rá, szeretem őt, és ez az egészben a legrosszabb. Talán ezt hívják romlott szerelemnek, vagy reménytelenek, de nem akarok újra csak egy játékszer lenni. – Mond csak, eszedbe jutott valaha is, hogy mit éltünk át, mikor úgy döntöttél véget vetsz a játéknak? – bármennyire is akarom,a szememet nem tudom irányítani, akaratlanul is lejjebb csúszik a tekintetem, de nem mozdulok. Nem… nem lehet, sajnos nem.

Tárgy: Re: Isabelle & Auguste - Hello darling! 2014-09-15, 19:39

Auguste & Isabelle

Did you miss me, Honey?

Nem lep meg, hogy visszautasító és biztos vagyok benne, hogy kár lenne eljátszanom azt, hogy mennyire bánom bűneimet, bár ki tudja... talán bejönne, de most nincs kedvem hozzá. Van, amikor bármennyire is az tűnik egyszerűbbnek, nincs kedvem a könnyebb úthoz, szeretem kisit megbonyolítani az életemet csak mert... mert épp ahhoz van affinitásom és kész. Nem lehet mindent megmagyarázni.
- Mit tettem kedvesem? Ti tettétek magatokkal. - vonom meg lazán a jobb vállamat, ártatlan pislogással. Igenis megtehették volna, hogy ők döntenek, hogy egymásnak esnek, vagy hogy egyikük besokall és feladja, választás elé állít, de nem tették. Nem volt egyikük sem elég erős hozzá, és engedték, hogy játszadozzam velük, sőt igazság szerint ők maguk adtak rá lehetőséget, akkor miért ilyen morcos most e miatt? - Ha választok köztetek nem lett volna ugyanolyan rossz? Megmaradtál volna a közelünkben, ha Leonnal maradok? - teszem fel neki a kulcs kérdést, mert én úgy gondolom, hogy nem. Így is úgy is ráment volna az a fene nagy barátságuk, tehetek én róla, hogy mindkettejükre ilyen nagy hatással voltam? - De ha valaha választottam volna, te lettél volna az. Te... érdekesebb vagy, Leon túl gyakran olyan, mint egy pokróc. - ezzel talán választ is adok a kérdésére. Nem jártam nála, nem is akartam. Tisztában vagyok vele, hogy jó eséllyel ő nem csak mérges lenne rám, nem csak csúnyán nézne, hanem sokkal inkább nekem esne, rosszabb estben tenne róla, hogy tényleg halott legyek, ha már ezt hitték. Na nem mintha elérné a célját, de... megpróbálná.
Nem lep meg, hogy visszakozik, amikor felé nyúlok, de egy pillanatra így is elérem az arcát. Tudom, hogy mit hisz, de ok nélkül nem lettem volna velük, hiába gondolják, hogy csak játék volt, a játékaim rövid ideig szoktak tartani, velük viszont ez más volt. Persze kár lenne tagadni, hogy nagy adag szórakozás is volt benne, nagyon-nagy adag. - Hát ennyire rossz lenne, ha újra kényeztetnélek kedves? Ne mondd, hogy nem hiányoztam. Éreztem, hogyan csókoltál vissza, amíg még engedtél a vágyaidnak. Az a te bajod Auguste, hogy mindig túl sokat gondolkozol. - eléggé rájátszva sóhajtok egyet, mintha tényleg ez lenne a legnagyobb bűne. Kár tagadni, tényleg vágyom a közelségére, régen is vágytam. Ha nem így lett volna, akkor rövid ideig se érdeklődtem volna utána, kicsit sem, de így tettem, mert tényleg jó volt a vele töltött idő. Még a teendőimet is félre dobtam kicsit, de aztán nem volt más választás, folytatni kellett... ez tény sajnos.
- Nem mindenki ugyanúgy szeret kedvesem. Nem mindenki egyforma... és téged pont ez vonzott mindig is. Hát miért nem azért a kis angyalért bolondulsz te is? Kedves, jó és önzetlen, de... érdekes is? - tudta, hogy milyen vagyok. Talán nem mindent, talán nem volt tisztában minden részlettel, de attól még tudta! Nem engedtem, hogy teljesen kiismerjen, az nem lett volna lehetséges, de sok mindent láthatott belőlem, voltak alkalmak, rövidek és röpkék, amikor jobban megnyíltam, mint valaha, és neki ez tetszett. A vad és csapongó, a szenvedélyes és tüzes, és nem pedig a kedve és gyengéd, de rettenetesen unalmas. Nem tágítok tőle továbbra sem, de nem is erőszakoskodom, csak ott maradok előtte, kigombolt blúzzal... ez is épp elég nagy kísértés lehet neki ennyi idő után.

Tárgy: Re: Isabelle & Auguste - Hello darling! 2014-09-14, 15:03

Isabelle & Auguste

- Miért minek kéne gondoljalak azok után, amit tettél? Leonnal és velem… őt mikor akarod meglátogatni? Vagy már jártál nála? – nem, egyáltalán nem ilyennek képzeltem ezt el az álmaimban. Azt hittem, kiderül majd, hogy engem szeretett és élhetünk végre úgy, ahogy kellett volna, de ehelyett most már tudom, hogy soha egyetlen szava sem volt igaz, hogy végig csak játszott velünk… én pedig tudni akarom miért, tudni akarom, hogy mi értelme volt így kihasználni és egymás ellen fordítani minket. Biztos, hogy nem voltak tervei velünk, mert akkor előbb cselekedett volna, mintsem hogy kivárja a halálát. Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy ez neki egy játék volt, játszott az érzéseinkkel, kihasznált minket, teljesen kifordultunk magunkból miatta, és most már alig ismerek magamra néha mikor a tükörbe nézek. Lehet, hogy még mindig szerettem, de ugyanakkor haragszom is rá, haragszom azért amit tett, mert nem volt ehhez joga. Legalább választott volna, hogy kettőnk helyett, csak az egyikünkkel játsszon. Vajon meglátogatta már Leont? Leon minden bizonnyal kiszúrta volna, hogy ő nem Séra, de ha találkoztak, akkor már Isabelle nem is élne, igaz? Vagy talán Leon is elgyengült a végére, és úgy döntött a jövőt tűzbe dobja, hogy újrakezdhesse a reménytelen múltat, ami nem ígér semmit, csak fájdalmat?
Természetesen hátrálok mikor közelebb jön, és egy elkapom a kezét, mikor az arcomhoz ér. – Ezt ne. – régen még ölni tudtam volna egyetlen érintéséért, de ma… ma nem, valahogy egyszerre vágyok a közelségére és a hiányára. Sokkal egyszerűbb volt még akkor, mikor csak álmaimban láttam, akkor hihettem azt, hogy engem szeretett, de a valóság… tönkretett mindent. Most már tudom, hogy semmi ne volt igaz, hogy csak magamat ámítottam, és egy ábrándba voltam szerelmes. Hallgatnom kellett volna a többiekre, Adeline-nel az élen, és meg kellett volna próbálnom túllépni, de én makacsul ragaszkodtam a saját igazamhoz, ami… ami csak egy álom volt.
-De, erre, csak nem így. – nem tudok már hátrébb lépni, így egyszerűen csak távol tartom őt magamtól, bármily rossz érzés is ez. – Most már tudom azt, amit akkor nem láthattam. Egy rossz helyen tett nagy eskü voltam neked Isabelle. Senkit nem szerettem soha úgy még, mint téged, és soha senkire nem vágytam úgy, mint rád. Mindenkiben téged kerestelek, téged akartalak pedig csak fájdalmat tudtál nekem okozni. Soha nem szerettél engem, talán Leont se. – ha szeretett volna, akkor ezt nem lépte volna meg, akkor a mi érdekünket is nézte volna, nem pedig a sajátját, nem úgy bánt volna velünk, mint a bábukkal a sakktáblán. – Hagyj engem, ne kísérts meg! Nem fogok tudni senki mást szeretni, ezt te is tudod, de nem akarok többet egy álomképbe szerelmes lenni. – csak elképzeltem az egészet, csak annak hittem, akinek látni akartam. Valamiért képtelen voltam továbblátni az orromnál.

Tárgy: Re: Isabelle & Auguste - Hello darling! 2014-09-14, 08:37

Auguste & Isabelle

Did you miss me, Honey?

Nem voltam átlagos, azért ezt jó hallani, bár tisztában vagyok vele, hogy még most sem vagyok az. Azért értékelem, hogy még mindig nem tudott elfelejteni, annak ellenére, hogy érezni a hangjából, hogy nincs kifejezetten oda értem, minden bizonnyal bőven akadnak benne kétségek és kérdések, de ez nem különösebben zavar abban, amire készülök. Tudok szerepet játszani, ha akarnám, akkor menne végig, csak épp... nem akarom, most nem. Egyszerűen csak érdekesebb volt így indítani,aztán látni a ledöbbent arcát, mint az, hogy eleve úgy nyissak be hozzá, mint Isabelle. Az olyan egyszerű lett volna és túlságosan unalmas, e miatt pedig egyáltalán nem épp hozzám illő. Az én belépőim mindig hatásosak, no meg persze a kilépőim is, hiába hogy abból ők még csak egyet láttak eddig, de az tényleg kifejezetten hatásos volt nem igaz?
Képtelen vagyok eltüntetni a mosolyt az arcomról, amikor úgy néz rám, amikor szinte már majd kiesik a szeme, hogy tényleg itt vagyok. De attól még éreztem én, hogy nehezen szakadt el, éreztem, hogy egyáltalán nem volt könnyű dolga, hogy elhúzódjon tőlem. Még mindig érzi azt a tüzet, amit én is, csak közben ott van biztosan az a kis tüske... de az ilyesmit le lehet győzni, csak ügyesnek kell lenni hozzá, én pedig mindig megszerezem, amit akarok... mindig. Érdeklődve döntöm oldalt a fejem, ahogy figyelem, mint őrlődik, mint szenved kétségek között. Oh, nem vagyok én ennyire gonosz, de attól még szórakoztat a tény, hogy így meg leptem.
- Hát ilyen számítónak gondolsz kedvesem? - jó-jó, az vagyok, számító, de néha szimpla csak a szórakozás, vagy az élvezet hajt. Nekem is vannak igényeim, még ha olyan nehéz is ezt elhinni. Szép lassan felállok, és hezitálás nélkül lépek közelebb hozzá. Tudom, hogy hátrálni fog, talán el is löki a kezem, de nem érdekel, akkor is finoman egy ujjal végigsimítok az arcán, végig az arcélén az álla vonaláig, vagy legalábbis addig, amíg erre lehetőséget ad. - Van egy védő angyal... mondjuk úgy. De minek a sok kérdés, inkább örülnöd kéne, hogy élek, vagy ennyire elcsavarta a fejed az a kis angyali teremtés? Úgy vettem észre, Leonnak jobban bejön, de neked itt vagyok én. Nem erre vágytál? - finoman beharapom az alsó ajkam, ahogy végigmérem, ártatlan pillantással emelem rá a tekintetemet. Ha előzőleg netán elhátrált, akkor újra közeledem hozzá. Igazi macsak-egér játék, csak jelen esetben én vagyok a macska. Nem akarom én őt bántani, felfalni sem, tényleg csak szimplán... szórakoztatóak a reakciói.

Tárgy: Re: Isabelle & Auguste - Hello darling! 2014-09-12, 16:52

Isabelle & Auguste

- Ezt jó hallani. – mondom mosolyogva. Nem szeretném azt, hogy Séra olyan legyen, mint Isabelle, még véletlenül sem. Soha nem akartam őt szeretni, egyszerűen csak… csak megtörtént. Kiakartam irtani mindent a szívemből, az emlékét, a hangját, az érintését… de nem voltam rá képes. Se akkor, se most. Szeretnem kellett, és még csak rá se kellett ezért néznem. Pedig sejtem, hogy Isabelle kénytelen bárkit is szeretni, hogy… hogy minden csak hazugság volt, hogy az orromnál fogva vezetett meg és vert át. Mindennél jobban vágytam rá, ő volt minden, amit szerettem, és minden, amit soha nem kaphattam meg. Eleinte azt hittem, hogy csak azért, mert meghalt, de most már sejtem, hogy ha nem így végződik a dolog, akkor se lehetett volna az enyém.
- Kitudja. Isabelle nem volt átlagos nő. – ez nem feltétlen bók. Kár lenne tagadni azt, hogy még mindig érzek iránta valamit, de mégis mi jó származik abból, ha azt mondom, hogy még mindig szeretem őt? A szavak itt nem segítenek, de sajnos a tettek sem. Meghalt, és úgy ment el, hogy nem válaszolt a minket gyötrő kérdésekre. Kétségek között hagyott minket, mintha holtában is csak játszadozni kívánt volna velünk. Isabelle gyönyörű nő volt, de… de egyben egy manipulatív dög is, akinek sikeresen estem bele a csapdájába. Hallgatnom kellett volna másokra, akkor talán láthattam volna előre, hogy mi fog történni, hagyhattam volna, hogy Leonnal maradjon és akkor… talán előbb-utóbb megunta volna és otthagyja, mint valami elhasznált játékot. Féltékeny voltam Leonra, mikor Isabelle vele volt, és őt gyűlöltem a nő helyett. Hagytam, hogy ellene fordítson, és mindez idáig fajult. Sok hibát követtem el, olyanokat is, amit már nem fogok tudni soha sem jóvátenni, de úgy gondolom, hogy talán segíthettek azzal, ha Séra-t Leon kezeibe lököm, mintsem visszatartom onnan. Nem a bűntudat vezérel elsősorban. Egyszerűen csak… ő sokkal jobban megérdemli a lányt, mint én.
Eleinte még megpróbálom őt távol tartani, de végül is kudarcot vallok. Férfiból vagyok én is sajnos, nem tehetek róla, azonban végül csak sikerül véget vetni a dolognak, mikor felszakad az a régi emlék, az a régi seb, ami soha nem múlt volna el. Meglepetten nézek rá, értetlenkedve. Nem leeht itt! Lehetetlen. Mégis… mégis valóságos, mert ez túlságosan is eleven volt, túlságosan is olyan volt, mint régen. Ezt nem lehet csak úgy eljátszani, és Séra nem tudhatja, hogy milyen volt Isabelle-lel. Ez… ez az egész nem lehetséges! Vagy talán csak én láttam így, talán csak én kezdek teljesen megőrülni? Nem, nem hinném, ennek valóságosnak kell lennie!
-Örülök, hogy jól szórakoztál. – mondom kissé jegesen, ahogyan őt nézem. Igen, kétség sem férhet hozzá, hogy ő az. A vonásai… a mozdulatok, a kisugárzása… és én tényleg gond nélkül elhittem, hogy ő Séra. Szótlanul nézem, ahogyan a blúzt kigombolja, majd végül felteszem neki azt a kérdést, amit már régen is fel kellett volna. – Mit akarsz? Nem hinném, hogy csak miattunk jöttél volna. – na igen, ha idejött, akkor minden bizonnyal Leonról is tud. Vagy már talán találkoztak is? – Hogy lehetsz egyáltalán életben? Láttalak meghalni… a kezeim közt haltál meg! – kicsit azért felemelem a hangomat. Mennyit is álmodtam erről, mégis teljesen másképpen alakulnak a dolgok.

Tárgy: Re: Isabelle & Auguste - Hello darling! 2014-09-11, 18:19

Auguste & Isabelle

Did you miss me, Honey?

Ezért nehéz normális életet élni, mert akkor az emberben túl sok a kétség, túl sok a kérdés. Nekem ilyen gondom nincs. Én nyugodtan élem az életemet, teszem, amit kell, amihez épp kedvem van és nem gyötörnek mindenféle kétségek. Jó... talán néha, talán régebben volt rá példa, de már egészen jól sikerült kinőnöm belőle. Nem vagyok az a típus, aki túlságosan sokat gondolkodna az életén, mert nincs értelme. Attól jobb lesz? Attól változni fog valami? Dehogy! Csak akkor változik bármi is, ha teszel érte, ezt már rég megtanultam. Ha csak ülsz a hátsódon és várod a csodát, akkor teheted ezt életed végéig, vagy inkább addig, amíg teljesen bele nem fásulsz, aztán majd lesheted, hogy elrepült feletted az élet és elfelejtetted élvezni. Én legalább élvezem, élvezem minden percét! Ez a kis játék is remek szórakozás.
- Oh, nem akarok, nem is hiszem, hogy tudnék. - az ő kis angyalkájuk gyenge, könnyedén összeroppantható csak azzal, ha rossz dolgok történnek körülötte. Ezért nincs értelme annak, ha az ember ragaszkodik, mert akkor nem viseli el, ha elhullanak az őt körülvevők, azok, akiket szeret. Szegény, szegény meggyötört szívek... milyen szomorú! - Talán nem volt, mindent még sem lehet hazudni nem? - minden tettet nem. Játék voltak ők ketten nekem, de... de mégis csak őket választottam és nem mást, pedig nem voltak akkor senkik, csak két kiskatona, nem volt okom rá. Kár lenne tagadni, hogy tetszett a hozzáállásuk, tetszett az, ahogy viselkedtek és főként tetszett az, ahogy kezeltek, ahogy rajongva szerettek mindketten, és még valahol ott mélyen motoszkálva most is ezt látom a szemében. Hazudhatja, hogy elmúlt, hogy már semmi sem maradt belőle, de szerintem ezt saját magának is ugyanúgy hazudná, nem csak nekem... nem csak a kis angyalnak.
De erről beszéltem, önmarcangolás, önértékelési gondok. Még hogy valaki nem érdemli meg a boldogságot... ezt csak az mondja, aki nem tudja, hogyan szerezze meg magának, aki nem tesz érte eleget, hogy megkapja. Aki tényleg boldog akar lenni, az nem adja fel könnyen, az igenis küzd érte, hogy elérje, amit akar. Ha Auguste igazán boldog akarna lenni, már megszerezte volna magának ezt a kis jótét lelket, de nem, ő inkább vállalja a mártír szerepét, és feláldozza magát teljesen feleslegesen. Mint ahogyan most is teszi. Inkább kihátrál, még amikor a kis lány kezdeményez is nála, vagy is én persze, de nem engedem, hogy ellenkezzen, hogy meghátráljon, most nem. Kíváncsi vagyok rá, hogy mikor fogja fel, mikor érti meg, hogy mi is a helyzet. Hamarosan bekövetkezik, felpattan, én pedig persze ülve maradok és megjelenik az a jellegzetes mosoly az arcomon, amit nehéz lenne összekeverni a másik kis szöszivel. Magabiztos és határozott, mint mindig, aztán csak finoman beharapom az alsó ajkam, ahogy oldalra döntöm a fejem.
- Ez még mindig ugyanolyan vérpezsdítő, mint régen. - igen, ez egyértelmű válasz, hogy én vagyok én, de a gesztusaimból látni is lehet, ahogy változtak, ahogy a lágy vonások eltűntek, amiket csak eljátszottam. - Ügyes voltam igaz? Simán bevetted, hogy ő vagyok, csak ez a ruha... komolyan rémes! - egy pillanat alatt kigombolom a blúzon a felső néhány gombot. Túl sok nekem, túlságosan zárt, zavaróan zárt, már eddig is az volt, de így nem kell tovább elviselnem.

Tárgy: Re: Isabelle & Auguste - Hello darling! 2014-09-10, 17:34

Isabelle & Auguste

Régen azt hiszem megsértődtem volna, ha valaki azt gondolja, hogy olyan nagyon könnyedén lehet felhasználni, de ma már nem érzek így. Sok mindent tapasztaltam, bölcsebb lettem, tisztában vagyok azzal, hogy ki vagyok, és ki nem akarok lenni, emellett pedig kár lenne tagadni, hogy már kihasználtak engem a tudtom nélkül. Nem tudom, hogy mit akarok, mert nincsenek távlati terveim az ellenálláson túl. Egyszer vége lesz a háborúnak, szétszéledünk, de akkor mit csinálok, majd? Visszamegyek vadászni és élem az unalmas, hétköznapi életem? Esetleg elkapnak és dezertálás vádjával azonnali hatállyal fel is akasztanak? Annyi minden történhet, és nem tudom én mire vágyok igazából. Sok minden megváltozott, mióta eljöttem a seregtől. Nem csak a világban, de bennem is.
- Nem, Séra, nem vagy olyan, mint ő, és soha ne is akarj olyan lenni. – Isabelle gyönyörű nő volt, de ugyanakkor nagyon kegyetlen is, amire csak most jöttem rá sajnos, pedig sok csalódástól és fájdalomról megóvhattam volna magamat, ha előbb kapok észbe. A kérdése egy kicsit meglep, nem számítottam volna arra, hogy ennyire érdekli őt a dolog. Rendben, hasonlítanak egymásra, de… de mégis mit számít az, hogy mit érzek? Isabelle halott. – Nem is tudom… régen kész lettem volna megtenni mindent érte, szerettem őt, ehhez kétség sem fér. Most viszont… csak remélhettem, hogy nem volt minden hazugság, amit tett, vagy mondott nekem. – nem egyenes válasz, de nem akarok igennel, vagy nemmel válaszolni, mert még magam sem tudom pontosan, hogy miként is érzek. Szeretem őt… de haragszom is, mert amit Leonnal és velem tett, az embertelen dolog volt. Ha Leont választja én… én dühös lettem volna, valószínűleg hamar el is tűntem volna, de még mindig jobban jártunk volna, minthogy elveszítsük őt mindketten, ráadásul úgy, hogy még csak nem is kapunk választ a minket kínzó kérdésre. Isabelle úgy halt meg, ahogyan élt. Hazugként, csak sajnos nem tudok rá haragudni úgy, ahogy kéne. Talán mert halott, vagy tényleg szeretem, nem tudom, de számít ez már?
A szavaira nem fagy arcomra a mosoly, nem mutatom a csalódás jeleit, egyszerűen csak lassan bólintok egyet. Igazándiból nem lep meg a dolog, gondoltam, hogy ők ketten jól megvannak, és nem vagyok már olyan, mint régen. Nem vagyok irigy, nem vagyok dühös, én örülök nekik, komolyan, megérdemlik. Azonban kár lenne tagadni, hogy nem fáj a dolog. Nem is csak azért mert vonzódom Sérához, hanem azért mert tudom, hogy számomra ez valószínűleg soha az életben nem fog megadatni. Én elbaltáztam, bár lehet, hogy nem is a jó nővel próbálkoztam, sőt, inkább biztos. Azonban talán meg sem érdemlem azt, hogy megtaláljam ezt a fajta boldogságot. Az élet útjai kifürkészhetetlenek, nem tudhatom merre visz az utam.
-Kibírom. – ennyi tudok mondani, bár akarnék is többet, de meglep az, amit Séra csinál. Természetesen az elején még megpróbálok ellenkezni, elszakadni, de én is csak ember vagyok, nem megy ez olyan egyszerűen és tudom, hogy nem kéne ezt tennem, de végül nem tudok hátrébb húzódni, vagy ellökni őt magamtól. Egészen addig a pillanatig, míg nem lesz egyre hevesebb a váltott csók. Mint mikor megmozdul valami az emberben, csak bennem most a múlt tört utat magában, és ebben a pillanatban nem akarok semmit sem annál jobban, hogy továbbra is közel maradjak hozzá, de… de nem tudok. Egyszerűen csak elszakadok tőle és felpattanok az ágyról, miközben őt méregetem. – Ez… ez nem lehetséges! – nem tudom elhinni, hogy ő lenne az, márpedig két ember nem csókolhat ugyanúgy, igaz?

Tárgy: Re: Isabelle & Auguste - Hello darling! 2014-09-09, 14:55

Auguste & Isabelle

Did you miss me, Honey?

Valahol belül szélesen elmosolyodom. Igen, tisztában voltam én ezzel, láttam már hogyan néz Leon arra a kis angyalra, és azzal is tisztában vagyok, hogy ha velem újra találkozna jó eséllyel megpróbálná kitekerni a nyakam, és talán meg is ölne, ha lehetősége lenne rá, bár ki tudja. Persze azért a kis szösziért nagyon oda van, látszik a pillantásain, de talán érthető. Egyáltalán nem olyan, mint én. Persze Auguste... ő mindig is más volt, lágyabb a szíve és a fájdalom csak még inkább puhítja, nem úgy, mint Leont, aki megkeményedik és elzárkózik mindenféle érzés elől. Épp e miatt vagyok itt, mert tudom, hogy ő a könnyebb menet.
- Nem vagyok olyan, mint ő igaz Auguste? Nem is tudom, hogy milyen rossz lehet ez neked. Még most is... szereted őt? - kíváncsi vagyok, hát persze, hogy vajon mit érez, mit gondol még most is rólam. Az persze már kevésbé tetszik, amit aztán mondd. Ő jobb ember... nevetséges. Az a kis lány csupán egy gyenge utánzat, nem is lenne alkalmas rá, hogy az életét rendesen élje le, úgyis hamar feladná a küzdelmet. Rajtam múlik, hogy engedem-e, hogy elszórakozzon még egy kicsit Leonnal, vagy sem, csakis rajtam!
- Tudom én, és pont azért rossz ez, mert én... én azt hiszem, hogy kezdem őt megszeretni. - aprócska tőrdöfés a szívbe, hiszen akármennyire is tagadja minden bizonnyal azért mégis csak vonzódik ahhoz a lányhoz, aki annyira hasonlít rám külsőleg. Sok vonásunk egyforma, épp ezért tudom őt olyan hitelesen eljátszani, mint ahogy most is teszem. Könnyedén bevette, gondolkodás nélkül, bár gondolom ebben az is benne van, hogy halottnak hisz, no meg elég gyakorlott vagyok ahhoz, hogy elég jól eljátsszak egy ilyen kis szende kislányt. Egyáltalán nem bonyolult, sírni egy kicsit és úgy olvasztani meg a férfi szíveket, régen is gyakoroltam már eleget.
Az első kis lépés is meg van, amikor átölel végre. Rendben van, kicsit erőltetni kell a dolgot, nekem kell rávennem, hogy lépjen, mert érezhetően visszafogja magát, gondolom tisztában van vele, hogy a közelség nem épp az, ami nagyon sokat segítene neki, de nekem pont az kell, hogy hatni tudjak rá. Ezért van, hogy szorosan hozzábújok, szinte hallom a szívverését, ahogy valahol a válla alatt fejem a kulcscsontjánál nyugszik. Csak akkor nézek fel, amikor újra megszólal és akkor sem távolodom el tőle túlságosan.
- Elhiszem neked, de te is jó ember vagy... ezt kéne megértenie. Neked is rossz, hogy egyedül vagy... olyan nagyon egyedül... - egy pillanatra lesütöm a szemem, ahogy finoman az arcához nyúlok, de aztán nem teketóriázom. Nem én, egy pillanatot sem, ha már amúgy is ilyen közel vagyok hozzá, egyszerűen csak előre hajolok, hogy megcsókoljam. Bizonytalanul, mint ha ő tenné, de ez még nekem sem egyszerű. Számító vagyok, de valahol mélyen volt oka, hogy pont velük kettejükkel játszottam, ezért is, ha már nem lök el az elején, ha nem olyan erős, ha csak finoman ellenkezik, akkor azt le gyűröm és hevesebbre váltok. Talán... ki tudja, ismerhet annyira, hogy felismerjen ezek alapján, a csókomat, mert az ugyanolyan vad és tüzes, mint amilyen régen is volt.

Tárgy: Re: Isabelle & Auguste - Hello darling! 2014-09-07, 19:16

Isabelle & Auguste

A testvérek nem harcolnak egymás ellen. Igen, talán Leon megtette volna mindazt, amit én nem, de ettől még nem fogom megbánni azt, hogy nem lettem olyan, mint amilyennek lennem kellett volna, hogy… hogy ne egyik ágyból vándoroljon a másikba. Leon talán megtette volna… de nem tette, igaz? És már nem is teheti meg. Talán butaság, de nem akarok olyanná válni, amilyenné kellett volna, hogy megtartsak valaki olyat, aki csak játszott velem. Mert ezt tette, bár tagadom mások előtt, néha magam előtt is, de tisztában vagyok azzal, hogy nem voltam más csak egy bábú a számára, amit kedve szerint tologatott a sakktáblán.
-Nem hinném Séra. Leon… gyűlöli Isabelle-t, nem azért van veled, mert őt látja benned. Én vagyok az, aki őt akarja látni benned, ezért se akartam tudni hol laksz. – mondom egy szelíd mosoly kíséretében. Na igen, ezen igazából nincs mit titkolnom a lány előtt. Sokszor mondják, hogy én vagyok a jobb ember, Leont pedig elkönyvelik a fekete báránynak, de ez esetben ő az, aki a jó, és én a rossz. Tagadnám, ha azt mondanám, hogy nem vonzódnék hozzá, de soha nem fogok együtt lenni Sérával. Egyrészt, mert nincs meg az a szikra, ami Isabelle-nél megvolt, bár kezdem azt hinni, hogy azt is csak képzeltem. Másrészt pedig nem szeretném olyanná tenni őt, mint amilyen Belle volt.
- Te sokkal jobb ember vagy, mint amilyen Isabelle volt, de próbáld megérteni Leont! Isabelle tönkretette őt, egymás ellen hangolt minket, aztán kétségek között hagyott, mikor meghalt. Nem könnyű ez neki, senkinek sem az, de… de próbálkozik. – ezerszer inkább, mint én. Én még csak meg sem próbáltam továbblépni, csak hittem egy szépen hangzó hazugságban, amit már a halál nem tud megcáfolni, de sajnos megerősíteni sem. Megtehettem volna, győzködtek nagyon sokat, főleg Adeline, de én… én képtelen vagyok rá, csak úgy továbblépni. Akár hazugság volt, akár nem, nyomott hagyott bennem.
- Hát… persze. – mondom kissé talán bizonytalanul, ahogyan leülök mellé és átölelem. Persze, a kísértés, az emlékek mind gyötörnek, de nem akarok újra abba a hibába esni, mint régen, nem akarom, hogy Séra azt higgye, olyanná akarom tenni, mint amilyen Isabelle volt. Nem akarom, de elkerülhetetlen lenne, hogy megtegyem. Már így is éppen elégé fájó az, hogy ránézek és nem őt látom, hanem azt a nőt, akit szerettem, és aki csak játszott velem, mint kisgyermek a fakarddal. Nekem nem megy a felejtés, képtelen vagyok rá, nem akarok megszabadulni a múlttól, mert… mert valahol még él bennem a remény, hogy talán mégiscsak igaz volt. Reménykedem ebben, mert Isabelle halálával nem derülhet ki az ellenkezője.
- Leon ilyen, ő így dolgozta fel azt, ami történt. Gyanakszik mindenkire, aki él és mozog, talán még igaza is van. Nehéz hinni azután a másikban, hogy csalódsz egy hatalmasat. Főleg, ha még minden vonásotok is megegyezik. – mondom kissé lehalkítva a hangomat. – Leon fura, de jó ember volt, sajnálom, hogy nem ismerhetted őt akkor. – akármilyen ember is lett, attól még a testvérem fog maradni. Néha még a testvérek is összekapnak elég csúnyán, nem igaz?

Tárgy: Re: Isabelle & Auguste - Hello darling! 2014-09-07, 11:22

Auguste & Isabelle

Did you miss me, Honey?

Oh Auguste... még mindig olyan vagy, mint voltál. Régen sem voltál elég erős, hogy harcolj egy testvér ellen, hogy küzdj azért, ami fontos neked és még csak fogalmad sincs róla, hogy ő megtette volna, ha rajta múlik, talán csak pont a te jó lelked fogta vissza. Nem lep meg, hogy most is csak áll ott, és nem jön oda hozzám, pedig milyen szép hitelesen adom vissza a szenvedő kis lányt, akinek most nem lenne másra szüksége, mint hogy valaki megölelje és tudom is, hogy nem vágyik semmi másra, de helyette áll ott az asztalnál, mert erőset játszik, mint mindig, pedig tudom, hogy semmit sem szeretne jobban, mint kihasználni a helyzetet, még ha csak időlegesen is, még ha csak annyira is, hogy egyszerűen csak megölelje őt... engem, édes mindegy. Őrület, hogy ez a kis angyal, hogy volt képes így elcsavarni a fejüket, pedig milyen rettenetesen unalmas lehet!
- Honnan tudod? Mi van, ha már te sem ismered eléggé? Mi van, ha változott már és, ha őt látja bennem és... - könnyes szemmel pillantok fel rá, ahogy áll ott az asztaltál. A végtelenségig ő sem fog majd kitartani, annyira soha sem volt erős, a gyengéken úgyis megesik a szíve idővel. Képes lenne csak így elengedni, ha mennék? Sírva, kiborulva, amikor egyébként is veszélyben vagyok? Legalábbis ők így tudják, hogy a kis szőke angyal is veszélyben lehet, mert rám vadásznak, jelen esetben rá. - De miért? És akkor én már téged nem is kedvelhetlek? Úgy érzem, mintha... mintha csak azért, mert ő ezt tette veletek, attól félne folyton, hogy majd én is elárulom, de... talán pont ezzel éri el. - a féltékenység, a folytonos gyanakvás meg tud mérgezni minden kapcsolatot, gondolom ezzel ő is tisztában van, minden bizonnyal érezte épp eléggé, amikor együtt voltunk, amikor még mi hárman olyan szép kis csapatot alkottunk.
- Teát? Nem... én csak azt szeretném, ha... megölelnél? Kérlek! - könyörgő szemek, kérlelők, amiknek igen nehéz lehet ellenállni. Tudja, legalábbis úgy tudja, hogy a kis angyal jó kislány, miért is lenne ezzel bármilyen hátsó szándéka? Netán attól fél, hogy ő nem lenne képes ellenállni, hogy ha közelebb engedi magához, akkor már nem lesz képes elengedni? Hiszen érzem a szavaiból, még mindig ott zakatolok a gondolatai között, talán van ott harag is, gyűlölet, főleg ha kiderül, hogy egyáltalán nem haltam meg. Vagyis igen, csak hát... Elnyomom a feltörni akaró mosolyt, és csak csendben lehajtom a fejem. Segítségre van most szükség, vigasztalásra, nem teára, még ha ezzel is próbálja elhessegetni a lehetőséget, hogy közelebb kerüljön hozzám.
- És mi van akkor, ha sokat változott azóta, hogy ismerted? Néha... néha megvillan, hogy milyen ő, kedves és figyelmes, de néha úgy érzem tartózkodik tőlem, pedig én nem ártottam neki. - van ebben ráció nem? Gyanakvó, mindenkire gyanakszik, még a kis angyalkájára is, hogy manipulálni akarja tudat alatt, csupán a jóságával és a kedvességével. Miért ne lehetne így? Ha valakit egyszer eléggé megsebeznek, akkor azzal hosszú időre elültetik benne a kis gyanakvás szikráját és nem tud már könnyedén bízni másokban.

Tárgy: Re: Isabelle & Auguste - Hello darling! 2014-09-05, 19:12

Isabelle & Auguste

Látom rajta, hogy elég bizonytalanul lépked be, és ül le végül az ágyra, majd egy pár pillanat tétovázás után becsukom végül az ajtót, és gyorsan elpakolok még mielőtt bármit is mondhatnék. A papírokat rakom kicsit rendbe, illetve az íjat és a tegezt tüntetem el a szekrényben. Úgy terveztem, hogy kimegyek egy kicsit az erődbe, ha már nem tudok aludni, legalább valami értelmesebb dologgal töltsem az időmet, mint az egy helyben ülés, de Séra felbukkanásával ennek a tervemnek lőttek, úgyhogy inkább elrakom a fegyvert, hogy ne legyen szem előtt. Nem bánom a dolgot, elvégre mégiscsak kiborította valami a lányt, és ez most előrébb való, mint az, hogy vadásszak.
Vele szemben állok meg, az asztalra támaszkodva és úgy hallgatom őt végig némán, majd lehajtom a fejemet, ahogyan elkezd sírni. Én… én szívesen megvigasztalnám, de nem tehetem, most semmiképpen sem, nem akarok semmi jónak az elrontója lenni, még ha most nem is úgy tűnik, hogy lehetséges a jó végkifejlet. Minden kezdet nehéz, ezt már megtanultam, ahogyan azt is, hogy mennyire tud fájni az, mikor véget ér. Mikor nem marad semmid, csak a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás, ami egy életen át kísér, minden éjszaka meglátogat, és az arcodba nevet. Álmodban próbál megfojtani, te pedig tudod, hogy megérdemelnéd, de nem tudod neki hagyni, képtelen vagy rá. – Ettől nem kell félned, Leontól nem kell tartanod Séra, soha nem bántana téged. – ezt komolyan gondolom, nem hinném, hogy Leon képes lenne ártani Séra-nak, láttam, hogyan néz rá, láttam az arcát mikor meglőtték, az aggodalmat rajta, egy érzést, és már hosszú ideje nem láttam őt így. – De kár volt neki ezt mondanod, félek, mi ketten nem fogunk tudni soha úgy viszonyulni egymáshoz, mint régen. – elrontottuk akkor, hagytuk, hogy közénk álljon egy nő, aki ráadásul még csak nem is erőltette meg magát, hogy segítsen nekünk. Pedig, ha szerette volna akármelyikünket, akkor ezt tette volna, igaz? Eleinte hittem abban, hogy szeretett engem, de ma már… nem, nem tudom elhinni, de elfelejteni se vagyok képes őt. – Erről már gondoskodott a… hasonmásod. – a fickó semmi újat nem tudott mondani, csak annyit, hogy felbérelték őt Isabelle megölésére, viszont azt meg cáfolta, hogy meghalt volna. Láttam, Isabelle halott, úgyhogy nem vagyunk előrébb, nem tudjuk még mindig, hogy miért hasonlítanak ennyire. Persze, vannak ötleteink, de közel sem biztos, hogy ilyen egyszerű a válasz. Vagy épp igen, ki a megmondhatója ennek?
-Esetleg kérsz egy teát, vagy bármi mást? – ha igen, akkor gyorsan kimegyek a konyhába, hogy megcsináljam neki, és azzal a kezemben térek vissza az irodámba, és még mielőtt bármit mondanék, átnyújtom neki a bögrét. – Tudom, hogy milyen Leon, láttam már én is őt így, de biztosíthatlak, hogy nem fog bántani téged.

Tárgy: Re: Isabelle & Auguste - Hello darling! 2014-09-05, 10:38

Auguste & Isabelle

Did you miss me, Honey?

Türelmesen várok, amíg ajtót nem nyit. Nem kell sokáig szerencsére és épp annyira lepődik meg, amennyire számítok rá. Gondolom a miatt, hogy itt vagyok... vagyis ő itt van és részben a sírás is hatással lehet rá. A férfiak olyan egyszerű lelkek, még a legdurvább helyzetet is gyakorta meg lehet oldani egy kis sírással. A könny sokkal erősebb szer, mint bármilyen sav, mindent képes oldani. Feszültséget, fájdalmat, gyűlöletet, én pedig már jó ideje tudom, hogyan kell ezt a fajta fegyvert jól alkalmazni. Szokták mondani, hogy a férfiak kiváló harcosok lehetnek, ám a nők... nekünk nem az a dolgunk, hogy fegyvert fogjunk, vagy eddzük magunkat, bár vannak olyan balga lelkek, akik azt hiszik ettől lesznek egyenrangúak. Nem kell, hogy azok legyünk, többek vagyunk nálunk, mert meg van minden trükk és minden lehetőség arra, hogy ügyesen forgassuk a lapokat, hogy úgy manipuláljunk, ahogy kedvünk tartja. A nők képesek a haragot, az izzó gyűlöletet is egyszerűen elcsitítani, ha elég ügyesek, csak meg kell tanulni, hogy a világ hogyan működik, hogy hogyan lehet hatást gyakorolni másokra. Nem olyan bonyolult, mégis keveseknek megy.
Amikor az ajtó nyílik csak óvatosan lépek be. Ő is ezt tenné, ennyit már tudok róla, miközben persze a szemeimet törölgetem, amitől csak még vörösebbek lesznek, de hát pont ez a cél. Bizonytalanul állok meg, ahogy körbepillantok, mint aki zavarban van, aki nem tudja, hogy mit kezdjen magával, aki úgy érzi, hogy rossz helyen van, nem kellene talán itt lennie, esetleg még zavar is. Végül félszegen leülök szépen az ágy szélére, csak mert az van közelebb, persze nem ez az egyetlen ok.
- Leon... elküldött, pedig... pedig nem tettem semmit. Én csak megemlítettelek, hogy próbálhatna feléd jobban nyitni, mert még mindig barátok vagytok, csak nem veszi észre. De teljesen kiakadt, begőzölt és... és attól féltem, hogy... - lehajtom a fejem, az arcomat a kezeimbe temetem, ahogy a vállaim rázkódni kezdenek a feltörő zokogásnak hála. A szavak benn akadnak és úgy látszik, hogy hirtelenjében képtelen vagyok folytatni. Persze talán kikövetkeztethető a dolog, ő is ismeri Leont, elég heves a természete. Mindig is ezt szerettem benne. Auguste... ő finomabb, gyengédebb típus, de Leon, mellette minden pillanatban pezsgett a vérem, és sosem zavart az, ha kicsit durvább volt, csak mert nem bírt magával. Hát lehet ezek mellett két ilyen különböző férfi közül választani? Ugye, hogy nem egyszerű! Bárki megértené, maximum ők ketten nem. Ha jól sejtem most is ugyanez maradt a helyzet, talán Leon ha tudná, hogy itt vagyok nekem esne, hát pont e miatt nem hozzá mentem, főleg hogy talán az a kis angyal már megpuhította a lelkét, és még csak nincs is annyira benne a központi ügyekben, mint amire nekem most szükségem van.

Tárgy: Re: Isabelle & Auguste - Hello darling! 2014-09-04, 19:06

Isabelle & Auguste

Későre jár már, de nem tudok aludni. Egyrészt mert rengetek munkám van még, leltározás főként, ami elég unalmas, de sajnos valakinek ezt is meg kell csinálnia, és csak én vagyok még bevethető állapotban ilyenkor, meg amúgy is az én feladatom ez. Másrészről pedig félő, hogy nem is tudnék aludni, túlságosan sokszor álmodom rosszat, felébredni az éjszaka közepén pedig nem valami kellemes, így az utóbbi időben igen keveset is alszom, de azt hiszem ez érthető. Megvisel ez az egész. Nem csak a háború és az ellenállás, hanem itt van Séra is, aki… aki folyamatosan Isabelle-re emlékeztet. Örülök, hogy jól megvannak Leonnal, tényleg, ez nagyon jó dolog, örülök nekik, azonban valahol mélyen irigy is vagyok. Irigy, mert továbblépett, mert talált valakit magának, aki ráadásul pont ugyanúgy néz ki, mint Séra. Féltékenység… ronda egy érzelem, de nem fogok hazudni magamnak és nekik se, ha esetleg majd erre kerülne a sor. Örülök és nem is, ellentmondásos ez az egész. Mindig is azt akartam, hogy fontos legyek Isabelle-nek. Legalább egyetlen egyszer úgy akartam érezni, hogy fontos vagyok, most viszont így visszagondolva… nem tudnám bizton állítani, hogy valaha is éreztem így magamat. Ő… kijátszott minket, mégis szentül akarom hinni, hogy szeretett engem. De mi értelme volt mégis mindennek? Unatkozott volna? Vagy okkal tetet? Nem tudom, és már nem is leszek képes megtalálni ezen kérdéseimre a választ, mert meghalt, az én hibámból lett oda, és ezért megértem, hogy gyűlöl engem Leon. Én is gyűlölöm magamat, szinte fojtogat a fájdalom, minden éjszaka újra átélem azt a napot, mikor láttam őt meghalni, ahogyan kihunynak a fények a szemében, ahogyan megszűnik a szíve dobogni, ahogyan… távozik az életünkből, kétségek és fájdalmak közt hagyva mindkettőnket. Talán egyikünket se szerette, talán mindkettőnket, esetleg csak egyikünket, de egy biztos: átvert vagy engem, vagy Leont, és mindezek ellenére képtelen vagyok rá haragudni. Én… én nem tudok.
Furcsállva pillantok az ajtó felé, mikor meghallom a kopogást. Mégis ki keresne? Senkivel se beszéltem meg találkozót, hívatlanul pedig kevesek állítanak be ide az éjszaka folyamán. Így hát kíváncsian nyitom ki az ajtót, és meglepve látom Sérát. Nem az lep meg, hogy itt van, hanem az, hogy sír. – Gyere be! – mondom neki egy kedves mosollyal, ahogyan becsukom mögötte az ajtót, majd természetesen hellyel kínálom őt vagy az ágyon, vagy a széken. – Minden rendben van veled? – természetesen nem, ez látszik, de nem tudok kitalálni, hogy mégis mi történhetett, amiért sír, és pont idejött hozzám. Azt hittem Leonnal van, de úgy tűnik tévedtem. Mi folyik itt?

Tárgy: Isabelle & Auguste - Hello darling! 2014-09-04, 16:55

Auguste & Isabelle

Did you miss me, Honey?

Még ugyan nem sikerült tökéletesen feltérképezni a várost, de azért nem mondom, hogy rosszul állok. Azt már tudom nagyjából, hogy mi merre és azt sem volt olyan nehéz megtudni, hogy hol van az a bizonyos főhadiszállás, ahol Augusteot megtalálom. Azt hihetnéd, hogy nehéz ide bejutni, de az ő... alakjában, vagy hogy mondjam. Annyira már megfigyeltem őket, hogy tudom jóban van a kicsike mindkettejükkel, bár ahogy láttam inkább Leon felé húz. Meg tudom érteni, az ő szempontjából legalábbis, gondolom a mézesmázos kis lelkének érdekesebb a sötétebb ifjú. Rémes... Mindegy, legalább egy kicsit szórakozhatok így az elején, mert nem ezt nem tudnám kihagyni. Tudom-tudom, csak a dolgomat kéne végezni, de végül is ez is ehhez tartozik. Auguste valamiféle vezető, tehát jó eséllyel sokat tud a város ügyeiről, tehát érdemes vele foglalkozni.
Tehát ott tartottam, hogy nem nehéz bejutni az ő alakjában és mint mindig most sem esik nehezemre szerepet játszani, bájosan mosolyogni, kedves szavakkal nyugtatni az ajtónállókat, akikkel ezek szerint Séra már találkozhatott, ha más nem futólag. A neveknek nem jártam utána, az sem kell feltétlenül mindig. A ruhám őt tükrözi, egyszerű, könnyed, igazán utálatos darab. Semmi csipke, semmi túlzás, semmi kihívó nincs benne, ami határozottan zavar, de nincs mit tenni, most sajnos kénytelen vagyok legalább a bejutáshoz ezt a külsőt felvenni. A hajamat kicsit kiegyenesítettem, hogy ne göndörödjön olyan erősen, mint alapból és persze a sminkem is határozottan gyenge és visszafogott. Sehol a jól megszokott vérvörös rúzs, sehol az élénk fekete kihúzás a szemeim körül, ami mindig is szépen ráerősített jég kék szemeimre. Egyszerűség ez volt most a jelszó és láthatóan tökéletes a hatás. Nem sokkal később már bátortalanul kopogtatok az ajtaján. Persze még gyorsan kicsit megcsipkedem az arcomat, hogy egy fokkal pirosabbá váljon, főleg a szemem alatt, miközben egy kicsit rákoncentrálok, hogy az első könnycseppek is megjelenjenek. Nem nehéz, gyakoroltam már sokat, elég jól látszom meg, hitelesen, sokakat sikerült már át vernem vele. Nincs más dolgom mint hogy várjam, hogy nyíljon az ajtó. Tudom, hogy itt van, figyeltem, hogy mikor merre jár, nem félek tőle, hogy esetleg elkerültem volna, hiszen akkor is égett az ablakában a villany, amikor lentről felpillantottam. Sötétedik, teljesen érthető, hogy felkapcsolta, minden bizonnyal mindig jó sokáig dolgozik... intézi ezeket a nevetséges ellenálló ügyeket. Pedig milyen fess katona volt és most ez... nem illik hozzá.

Titkosított Akta

» Isabelle Anouilh
» Auguste & Juliette
» Auguste et Élodie: "It will be allright" - you said
» Adeline & Auguste
» Ösvények

Isabelle & Auguste - Hello darling!

Isabelle & Auguste - Hello darling!

Similar topics

Similar topics